Ronai and Ronai
AMERIKAI

„Én egész életemben antiszemita voltam…” 2012. május 22. kedd 10:11 Forrás: AN

  • Hozzászólások(32)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
„Én egész életemben antiszemita voltam…”

Budapest – Horthy Miklós 1940 októberében Teleki Pál miniszterelnökhöz küldött levelében írta a címben olvasható mondatot. Unjuk már mi magunk is a horthyzást, ha rajtunk múlik, el sem kezdtük volna,. De nem lehet hallgatni egy olyan országban, ahol az országvesztő kormányzónak szobrot avatnak Kerekiben, park viseli a nevét Gyömrőn, és magas közjogi méltóság közreműködésével emléktáblát avatnak a tiszteletére Debrecenben.

Ehhez a szellemiséghez asszisztál a mostani kormányzat, ezt a világnézetet engedik be sunyi módon az oktatásba, a kultúrába, mindenhová. A közélet jobboldali szereplői, akikben maradt még szemernyi becsület, fülüket-farkukat behúzva hallgatnak, a mértékadónak mondható konzervatív értelmiség (tényleg, maradt még  ilyen?) sem hallatja a hangját.

Pedig Horthy-ügyben nem elsősorban a zsidóságnak, és nem is a baloldalnak lenne szólni valója. Mindenkinek van félni valója ebben az országban – pártállástól, felekezettől, bőrszíntől és származástól függetlenül.

Részlet Horthy Miklós Teleki Pálhoz írott leveléből:

“Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó.

Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk.

Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +10 ( 26 szavazatból)
„Én egész életemben antiszemita voltam…”, 5.0 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(32)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

32 Reader’s Comments

  1. “mikor még szükségünk van rájuk”, tehát utána már nyugodtan nézheti az “embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (47 szavazatból)
  2. Hogyan lehetett ilyen “emelkedetten” barom?!?!?
    Ugyanolyan önző a csuti bohóc is, mint “nagy elődje”!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (43 szavazatból)
  3. Azért érdekes lenne, ha dicső vezérünk elgondolkodna azon, hogy a mostanában meglovagolt eszmerendszer szerint ő hol lenne a társadalmi létra fokán. :)))
    Bár Hitler ereiben is csörgedezett némi “őskeresztény” vér.:))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (32 szavazatból)
  4. ” lehetetlen ………. egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk.”
    De azért meg lehet próbálni, mondotta Ordzsonikidze elvtárs.
    Na, hát látjátok ott is tartunk. :)))))
    Na, Berijja elvtárs, újra munkába állhat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (24 szavazatból)
  5. Ki az a fekete ruhás Viktor melletttttttttt????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (33 szavazatból)
  6. Magyarország a XXI. században:
    “Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője felszólalásában a XX. század legnagyobb magyar államférfijának nevezte Horthy Miklóst, és azt javasolta: a volt kormányzó újratemetésének XX. évfordulója alkalmából 2013-at nyilvánítsák Horthy Miklós évének, amikor mindenki színt vallhat, hogy áll Horthy Miklóshoz, hogy áll a XX. századi magyar történelemhez.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -13 (23 szavazatból)
  7. Ez a Vona sem százas van baja rendesen lehet hogy el kellene küldeni a politikusainkat egy felül vizsgálatra alkalmasági vizsgálatott ugy tudom kötelező munkába állás elött törvényileg megcsináltatni. Ezeknek biztos nincs !!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (28 szavazatból)
  8. Igen ez magyarország irigy kisstilű hazug történelem hamisitó. Orbán mondta hogy megvédik a zsidóságot jól hangzik de tenni nem tesz a kormányzat semmit.Az antiszemitizmus az egyszerű népben meg az irigységből ered,mert a gazdagságot a zsidóval azonositja, pedig jó sok goj megszedte magát a rendszerváltás után .szegény tudatlan birka nép.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (28 szavazatból)
  9. Érdekes.
    Az ember azt gondolta volna a XXI.-ik század legalább itt Európában megnyugvást hoz végre.
    A szemét álmagyar gondolkozásmód erre is rácáfol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (30 szavazatból)
  10. Geyza, ezeknek észérvek? Micsoda idealista vagy.
    Most értem Istent, hogy ürgeöntést tartott. Csak egy ürge elfutott.
    Na, szerencsére én a majomtól származom. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  11. Ezek csak ízelítők!
    Majd 2014 után, ha nem nyer a demokratikus ellenzék 2/3-al, na majd akkor kezdődik el igazán az “ÉLET”!
    Lekerül a kalasnyikovokról a csőszűkítő, a tárba acélmagvas és hallgathatjuk az új “zenét”!
    A LÁDÁKRA nagyon vigyázz Gonoszka, szükség lehet a tartalmára!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  12. Ezek az állatok nem olvasni járnak ide(is), hanem “csak” minuszolni!
    Bármit írhatunk mi erről a háborús bűnös, antiszemita Horthyról, nem lehet a véleményüket megváltoztatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (23 szavazatból)
  13. Szükség lesz Bohém. Ez már bizonyos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  14. Magyarország 2012. május.22
    Parlament.
    Napirend előtti!
    Ez meg lehet nem megy át a moderátoron!
    .
    Vona: 2013 legyen Horthy Miklós-év!
    Horthy Miklós évnek nyilvánítatná a Jobbik 2013-at, a volt kormányzó újratemetésének huszadik évfordulója alkalmából – mondta Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője és elnöke ma a parlamentben napirend előtti felszólalásán. Rétvári Bence az emlékév felvetésére nem reagált érdemben.
    http://kuruc.info/r/2/96411/
    .
    Lefordítani, és mehet mindenfelé a világba!
    Reagálás, az nincs, csak KUSSOLÁS!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  15. Azért, ma a parlamentbe, napirend előtti felszólalásba érkezett egy javaslat, hogy 2013 év legyen Horthy Miklós emlékéve!
    Nem tudjátok kitalálni, ki javasolta!
    Azon vagyok kiakadva, hogy egyáltalán ilyen elhangozhatott!
    Lehet, a moderátor kicsit segít ezt a részt rendezni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  16. Ijesztő és félelmetes az irány, amerre haladunk. Bohémnak igaza van, itt ha nincs 2/3-a demokratikusoknak, akkor el fog szabadulni a pokol.
    Ha Európa nem ébred fel, akkor újabb világégésnek nézünk elébe. Én nem akarom ezt átélni, kérek minden józanul gondolkodó honfitársamat, hogy csináljunk valamit!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. Nem annyira Horthyval, inkább azzal a neonáci bandával és vezető tagjaival kellene foglalkozni, akik leköpve az isteni parancsokat (tízparancsolat, Hegyi beszéd, Jézus 46 példázata, Dániel könyve, Jelenések könyve és a többi bibliai könyv), – például a debreceni sátánista papokkal, akik nem ismerik a Bibliában Ezékiel könyvét, – ahol kifejti az Isten, hogy kik a felelősök a társadalmi problémákért. Most hallgatnak, mint kupac a fűben, miután ünnepélyesen felavatták annak a tömeggyilkosnak az emléktábláját, aki 500 ezer zsidó nemzettársunk meggyilkolásáért felelős, aki 200 ezer fiatal magyar katonát küldött ki az orosz télbe kerékpárral, akik ott fagytak meg a
    Don-kanyarnál Ez a banda, akiknél Kriszuts Urunk még az ateistákat is különbnek tartja, sátánista beltenyészetet akar létrehozni a református teológiai egyetemen. Ha pedig nem ismerik a közelmúlt reális történelmét, akkkor fogják be a szájukat és tűnjenek el az egyház vezetői posztjairól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  18. Már önmagában ez a kép elegendő kellene legyen arra, hogy örökre ki legyen rekesztve a rehabilitálhatók sorából!

    Útitársával együtt, csak az össznépi megvetésre és a teljes elutasításra méltóak!
    Már az efféle ötletek felvetését is be kéne tenni az önkényuralmi jelképek büntetőjogi hatálya alá, nemhogy teret engedni neki!
    Dániel Péter nem szobrot gyalázott, hanem egy GYALÁZATOS SZOBROT minősített!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  19. A képen szereplő jelenetet kellene szoborba önteni, akkor mindenki láthatná, hogy kiről is van itten szó. Örök tanulságul.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  20. A mai napon disznófüleket aggattak Raoul Wallenberg budapesti szobrára. Szégyen és gyalázat. Az a nemzet amelyik nem tanul történelméből arra itéltetik, hogy ujra átélje azt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  21. Ez a kép eléggé undorító… A Nagy Kormányzó alázattal benyal az osztrák piktornak. Ilyen mély meghajlás még Japánban is túlzás lenne.
    Az eredeti képhez (mivel az megváltozott):
    Egyébként sámlira állították dolfit a fényképhez? Vagy a lovastengerész is földszintes volt?
    ……..
    Új kép:Mi ért nem volt egy mesterlövész a környéken? Ebben a kocsiban mindkettőt le lehetett volna szedni. Mennyivel szebb világ lehetett volna, vagy lehetne ma…?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  22. “mikor még szükségünk van rájuk.”..ez a kulcs mondat! Nem azért, mert nem írtunk embert …nemnem….ADDIG nem írtunk embert, amíg szükségünk van rájuk! B+!! (elnézést, de ha már kigondoltam kimondom))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  23. “mikor még szükségünk van rájuk.” – ezzel végzõdik a cikk.
    Ezt a hideg cinizmust ugyan nehéz találni de ez mindent megmond.
    És egy ilyen cinikus bûnözõnek állítanak szobrot, neveznek el közteret,
    és dicsõítik orbanisztánban. A “nép” pedig hallgat….és hallgat….és hallgat.
    Úgy néz ki, a nagy többség helyesli a “horthyzmust”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  24. Vica01, +++++++++++++++++++++++++++++++++++
    Ez a lényeg: “mikor még szükség van rájuk”, és a Te mondatod: “ADDIG nem irtunk embert”. ADDIG, MÍG SZÜKSÉG VAN RÁJUK.
    No, ov is így van vonával és csatolt részeivel. Meg akarja tartani a hatalmat, mert számára a hatalom létszükséglet. Ezért vesz át vonáéktól sok mindent, hogy szimpatikus legyen nekik.
    Miközben azonban ezt csinálja, egyre jobban és jobban hasonlít rájuk, de nem csoda, voltaképpen egy tőről fakad velük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. Valószinűleg Teleki Pál is megértette, hogy a Horthy féléknek
    kikre, meddig volt szükségük. Az a társadalmi kezdetétől fogva
    valóban arra épült, hogy mindenkinek legyen félnivalója. Ha
    mástól nem, hát a “jóistentől”. Ennek az alapja volt a papság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. Elnézést :
    társadalmi = társadalmi rendszer

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Ez tiszta szegyen! Meg jo, hogy vannak Daniel Peter felek magyarorszagon…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  28. Bezzeg milyen büszkék vagyunk a híres gazadag magyarokra vagy a nobeldíjasokra. Ja hogy azok nagyrészt zsidók ? Ja hogy azok azért mentek külföldre mert elüldöztük őket ? Akkor is büszkék vagyunk. Igaz kirogdostuk mind az észt mind a vagyont Magyarországról de a büszkeség az megmaradt. Az ország az összeomlás szélén áll, “de majd mi megmutatjuk”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. sajnos az ordas eszmék terjednek.ma zsidó holnap cigány és utána ki tudja kik következnek?a válasz :mindig azok akik a hatalom útjában lesznek.akikre most szükség van .a fajelmélet terjed.a por népet lehet manipulálni kreálj egy ellenséget és azt sulykold mind a papagáj kommandó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. “…lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, ,…”

    Ha volna csak egy igaz olvasni tudó a Jobbikban, ezért a mondatáért Horthy Miklóst ebben a szempillantásban lerugdosnák a frissiben összeeszkábált piedesztálról. Ugyanis, mit állít jó Horthy Miklós, a magyarok védőellentengernagya? Nem kevesebbet, mint hogy a mindent (a gyárat, bankot, vagyont, üzletet, színházat, újságot, kereskedelmet stbt) a kezében tartó zsidót csakis “hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel” lenne lehetséges helyettesíteni, magyarán, a magyarság nemzsidó (értsd: szittykeresztény) többségi szegmensében csakis efféléket találhatni. Ejnye-ejnye, csak nem, hogy Horthy Miklós maga is a bőgatya-elmélet hirdetője volt? Én Vona testvér helyében rohanvást rohannék nagy mennyiségű vörös festékért, hogy aztán ugyanazzal a lendülettel az első adagot magamra is öntsem.
    Ámbátor a “szurok és toll”-technika sem utolsó. Vagy ahogy Karinthy zsidó oly szellemesen megjegyzte: “Agyonütni? Az is jó.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  31. látom mindenütt dúl a fasiszta reneszánsz. nálunk itt erdélyben most éppen nyírő józsefet akarják újratemetni. hazahozzák a hamvait. a románok fel vannak háborodva, hogy egy volt nyilast, aki a szálasi kormányban aktívan részt vett pompával temessék ide. őszintén szólva, mi, erdély józanabbik magyar fele is fel vagyunk háborodva, mert ez a két népet, melyek hosszú idő után összebékélni látszottak, megint egymásnak ugrasztja. az újratemetést a magyar kormány fizeti. magyar tv-ben az egészről semmi, a román csatornákon meg napok óta ez a téma, hogy vaSS albertról meg horthyról már ne is beszéljek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. A lovas ellen tengernagynak szobrot állítani,és nemzeti hősnek ki kiáltani nem csak nevetséges,de félelmetes is.Huxley “Szép új világ”agy mosott nép.És egyáltalán!!!! hogyan lehet a Parlamentben ilyen gondolatokért büntetlenül ki jelenteni.SZÉGYEN. Tigris

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Utcát kapna Horthy kedvenc antiszemitája 2013. május 30. csütörtök

Antiszemitizmus Magyarországon: Amerika figyel 2013. május 16. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos