Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban! 2012. május 22. kedd 23:47 Forrás: AN

  • Hozzászólások(15)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban!

Budapest, Debrecen – Majsai Tamás református lelkész nyílt levelet írt Bölcskei Gusztáv püspökhöz. A levélben a lelkész felrója a püspök úrnak, hogy nem csupán asszisztált Horthy Miklós emléktáblájának újraavatásához, de – a háborús tömeggyilkosra emlékezve – még beszédet is mondott. A levelet az alábbiakban olvashatják.

Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban!

Te, mint a magyar történelem korrekt ismeretével rendelkező szellemi kiválóság, pontosan tudod, hogy ki volt Horthy Miklós. Tudod azt is, hogy az általa fémjelzett rendszerben tengernyi brutális embertelenségre került sor (a mindenki által jól ismert részleteket itt még érintőlegesen is fölösleges lenne felemlítenem), és tisztában vagy azzal is, hogy a rendszer bizonyos eredményei, és az, hogy a vidék zsidóságának teljes kiirtását követően Budapest zsidóságának deportálásához a különféle presszióknak engedve a kormányzó végül már nem járult hozzá, sem rendszerének alapvetően ahumánus és gyilkos karakterét nem teszik feledhetővé, sem pedig azt a bűnös politikai rövidlátást, amellyel az országot hozzáláncolta a világtörténelem leggaládabb birodalmi alakulatához.

Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, Te, a keresztény etika egyetemi tanáraként és papi főméltóságként mindezek tudatában fogsz ma (talán református lelkészi palástban is), és minden bizonnyal Bibliával a kezedben, sőt, e Bibliából, zsidók és keresztények nagy részben közös szentiratából isteni szavakat idézve közreműködni abban, hogy a magyarországi református egyház legpatinásabb oktatási intézményében legitimációhoz jusson egy sajátos ízlésvilágot képviselő (a kereszténységet látványosan megtagadó) egykori diákcsoportnak egy háborús bűnös és tömeggyilkos emlékének ápolására irányuló merénylete, és ami ennél is rettenetesebb, „erkölcsi” pecsétet fogsz tenni arra, hogy az ország nálatok felnevelkedő leendő elitjét ezután az a lelki-szellemi pedofília fertőzze, amely e tábla naponkénti látványából forrásozik tanárok és diákok felé egyaránt.

Az emléktáblát visszaállító Kollégiumi Baráti Kör elnökének, Győri Jánosnak elképesztő érvelése, és még inkább az, hogy gondolatait az intézményetekben tevékenykedő nagyszámú tanári közösség is szó nélkül hagyta, csak aláhúzza e félelmet. Az elnök úr szerint ugyanis nem az Ukrajnába és a gázkamrákba, valamint munkaszolgálatra küldött fél millió magyar zsidó mártíriuma, nem a rendszer ellenzékével szemben alkalmazott embertelen galádságok, vagy a náci birodalom iránti ostoba odaadás oltárán feláldozott kétszázezer magyar katona és a civil lakosság ezreinek az élete, valamint a csatlós Magyarországra váró háború utáni megpróbáltatások jelölik ki a kormányzó működésének történelmi helyi értékét, hanem az a jövő, amelyben „az általa képviselt értékek” – így Győri elnök úr és az ő reményei – „a Kollégium – és ezzel együtt a magyar kultúra – elfogadott, kanonizált értékeivé” válhatnak.

Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, a minap szerzője voltál annak a közös egyházfői nyilatkozatnak (igaz, majd három hétig gondolkoztatok rajta), amely a Parlamentben történt aljas tiszaeszlározást követően arról beszélt, hogy „hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel”, és amelyben figyelmeztettetek a közélet kiemelt szereplőinek a „gyűlöletkeltéssel való szembeszállásban” viselt megkülönböztetett felelősségére.

Te most ezzel szöges ellentétben egy olyan rendezvényt támogatsz, mi több, ott még köszöntőt is mondasz, amelyen emléktáblát helyeznek egy olyan elkötelezett antiszemitának, aki annak a magyar rezsimnek volt az első számú vezetője, amely e szellemtől hajtva tömeges zsidógyilkosságokban vállalt jóvátehetetlen bűnrészességet. Teszed ezt ráadásul úgy, hogy tudod, az általad vezetett egyházkerület által – illetve az adófizetők jelentős támogatásával is – fenntartott gimnázium és kollégium eddigi szeplőtelen múltjának tervbe vett meggyalázása, illetve a lelkek megbotránkoztatásának és az országban egyébként is eluralkodó rettenetes ellenségeskedés és mentális brutalizálódás ellen nagyon sok százan emelték fel szavukat, és tudva azt is, hogy a tiltakozás honlapján olvasható kommentek szerzőinek mintegy fele a legsúlyosabb óvásokat fogalmazza meg, és annak ad hangot, hogy szégyellik magukat és egyházukat e tett miatt.

A Horthy előtt hódolók köreiben gyakran hangzik el az az érvelés, hogy egy demokráciában illik tiszteletben tartani a másféle történelmi hagyományok és történetinterpretációk jegyében megfogalmazódó identitások jogát az emlékezésre. Utalhatnék itt persze arra, hogy a Názáreti követői egy nem e világban horgonyzó ország polgárai, ám most mégis inkább arról kérdezlek meg, hogy mit gondolsz, vajon milyen típusú identitást sértene, ha a Krisztus szolgája kifejezetten elutasítaná egy háborús bűnös kultuszának és rehabilitációjának a felkarolását, éspedig annak a kétfelé sántikálást nélkülöző világos kifejezésre juttatásával, hogy az százezreket és milliókat alázna meg fájdalmukban és emlékeikben, és emellett szembe is menne a nácizmus utáni civilizált emberiség alapvető értékrendjével?

Megkérdezlek továbbá arról, hogy a fentebb idézett nyilatkozatban megfogalmazott hitvallásotokat megélő pasztorális szolgálatod miért nem arra irányult inkább, hogy e rettenetes ötlet gazdáit az ügy szellemi összefüggéseinek a felismerésére segíted (elmagyarázva nekik pl. azt, hogy az, aki Horthy után, azaz Hitler és Auschwitz után Horthyt akar, még ha kizárólag csak a kormányzó regnálásának néhány nem destruktív eredményére gondolva teszi is ezt, az valójában Hitlert és Szálasit is akarja, de legalábbis ezt az akarást segíti elő), és hogy mind e helyett az identitásépítés olyan – humánfilozófiailag jó lelkiismerettel vállalható – nemes programjaival támogasd őket, amelyeket az Isten Országának evangéliumi dinamikája fűt?

Az előbb utalást tettem a civilizált világra. Hadd említsek is egy példát. A németországi Tübingenben 1966-ban véletlenül utcát neveztek el Karl Borromäus Adam theológusról, a nácizmus teoretikusainak egyikéről. Az egyetemi szellemi elitnek a náci barbarizálódás folyamatrendszerében játszott rettenetes felelősségét feltáró vizsgálódások során fény derült Adam (addig figyelmen kívül hagyott) dicstelen tevékenységére. A város az utca nevét 2010-ben megváltoztatta.

Főtiszteletű Püspök úr, kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, tegnap két látogató érkezett lelkészi-püspöki parókiádhoz/rezidenciádhoz, akik a Horthy-emléktábla ügyében szerettek volna beszélgetni Veled. Céljuk az volt, hogy meggyőzzenek a mai esemény programról való levételének erkölcsi és értelmi evindenciájáról.

Egyikük egy pátriárka korú nyolcvanéves debreceni férfiú volt, mellesleg Izrael népének a halál árnyékából kikapott üszögként megmentett tanúja, a ma még köztünk lakozó, deportálást túlélők egyike. (Hozzád való elzarándoklásának szingularitását csak olyan biblikus képek alkalmasak érzékeltetni, mint pl. Ábrahám meglátogattatása az I. Mózes 18-ban.) A másikuk egy debreceni születésű református hölgy volt, aki egy hete egyeztetett is hivataloddal e látogatásról (igaz, az elsőként bejelentett partnere még más lett volna). Te azonban végül is nem fogadtad őket. Az említésre sem méltó kommunikációs csetepaték lezárásaként ajtónállóid – egy kafkai víziót idéző szemérmetlen párbeszédben – azt közölték velük, hogy eredetileg 14 órára szólt ugyan a találkozás, de pénteken csak 13 óráig tartasz hivatalt.

Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, milyen szellemi horizontokon tájékozódva, milyen lélekkel, milyen belső békével, az imádságos szeretet és a pasztorális tapintat mely léptékével fogod ma délután megtartani a népirtó háborús bűnös Horthy Miklós emléktáblájának leleplezésekor elmondott köszöntő szavaid utáni istentiszteleti alkalmat a Kollégium Baráti Köre előtt? A kérdés talán költői, de tagadhatatlanul igen drámai!

„Sokszor igyekszünk elbújni Isten elől, de titkon mindig várunk rá, hogy ő ránk találjon”, mondottad a 2010-ben tartott karácsonyi igehirdetésedben. Most húsvétkor pedig arról tettél bizonyságot, hogy képesnek kell lennünk emberi kapcsolataink újjáteremtésére, és arra, hogy embertársainkkal ne tehessünk meg bármi rosszat.

Főtiszteletű Püspök úr, kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, „a bűn az ajtód előtt áll, és rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta!” (Mózes I. könyve, 4:7.) Erősítsen ebben Téged a filadelfiai gyülekezetnek szóló bátorítás: „Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, a melyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.” (Jelenések 3:8.)

Testvéri köszöntéssel,

Majsai Tamás református lelkész, egyetemi tanár

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (18 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +23 ( 25 szavazatból)
Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban!, 4.8 out of 5 based on 18 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(15)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

15 Reader’s Comments

  1. Nem megdöbbentő hogy a keresztények antiszemiták ? A Biblia Ószövetségi része héber nyelven írodótt. Jezus krisztus izig vérig zsidó volt anyai ágon és a nevelőapja József ágán is. Hogy az első 14 apastol zsidó volt ? Hogy Pál apostol aki a 14. apostol (az eslő 12 ből Judás helyett egy tizenharmadikat választottak Mátyást
    Act 1:26 Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostól közé számláltaték. )
    Aki antiszemita annak nincs közössége istennel vagyis nem lehet keresztény.

    Rom 11:17 Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának;
    Rom 11:18 Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.
    Rom 11:19 Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be.
    Rom 11:20 Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj;
    Rom 11:21 Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.

    A keresztények Jézus Krisztusban oltattak bele, ő a szöllőtő, ő az igazi olajfa. Ő ZSIDÓ. Mi pogányok voltunk de Isten kegyelméből bekerültünk Jézus országába. És most sokan pogányletükre akarják megmondani a frankót ? Hát nincs ezekben az ostoba állatokban Isten félelem ? Nem tudják hogy Jézus az Isten fia, vissza fog jönni ? Ha ezt nem tudják akkor mi alapján nevezik magukat keresztényeknek ? A kereszténység nem azonos a katolicizmussal, a templomba járással vagy egyházi tagsággal. Az amit ma magyarországon kereszténységnek neveznek az nem más mint népbutítás, vallásos maszlag (takony) amibe egyre jobban beleragad az ember. Ne értsen senki félre van ma magyarrszágon igazi kereszténység de nem a P14-en (pisszkos 14 egyház) belül kell keresni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  2. Nem ingyért történt.
    Igaz, hogy tömegek haltak meg (és jobb lenne ha az egyház a politikától távol tartaná magát) , de ov jól fizet, a tinik meg úgysem értik a helyzetet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  3. Egy kis helyesbítés: Majsai tanár úr ezt a nyílt levelét még a táblaavatás elõtt írta, melyen Bölcskei püspök úr végülis nem tartott beszédet, “csak” – Gyõri Jánossal, a Debreceni Kollégium Baráti Kör elnökével párban – leleplezte az emléktáblát.

    lásd: http://nol.hu/belfold/felavattak_a_debreceni_horthy-emlektablat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  4. “, aki Horthy után, azaz Hitler és Auschwitz után Horthyt akar, még ha kizárólag csak a kormányzó regnálásának néhány nem destruktív eredményére gondolva teszi is ezt, az valójában Hitlert és Szálasit is akarja, de legalábbis ezt az akarást segíti elő” Rövid idézet a levélből. Ez egy teológus egyetemi tanár véleménnye, aki Krisztusban való testvérségükre hiatkozva szólítja fel a püspök urat az eseményről való távolmaradásra. Nincs menntség azok tettére, akik ma szobrot, emléktáblát állítanak vagy misét mo ndank Horthy emlékére, Ők valójában Hitlert és Szálasit akarja. Ahogy köztörvényes bűnözőknek kell tekinteni, és így kell elszámoltatni tettekkel azokat, akik a Horthy-rendszer reinkarnálását hajtják végre napjainkban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  5. A gazdaságot kuszaszem irányítja, a történelmünket pedig kuszaeszűek.
    Olyan katyvasz van a fejekben, hogy az egy rettenet és ebből jó nem fog kisülni! A fiatalok között vannak tudatlanok, de nem csak ők a veszélyesek, hanem azok a fiatalok, akik tudatosan vezetik meg társaikat, mint pl. a történelmet tanító Vona Gábor!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  6. Üldözni fogja a saját egyháza, mint anno Iványit, majd figyeljétek meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  7. Mayer Tamás: ezt hívják a büntetőjogban “pszichikai bűnsegélynek” Ha “CSAK” jelen van valaki egy bűncselekmény elkövetésénél, és a jelenlétével támogatást ad az elkövetőnek. Ezért nem tud meghatni, ha “CSAK” jelen volt, de nem mondott beszédet a püspök úr.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  8. Vajon mit szól ehhez kósa elvtárs és semjén elvtárs?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  9. T. admin! Kellene javítani, hogy helytálló legyen! Mayer Tamás is jelezte már!
    .
    Míg a debreceni református kollégium épülete előtt néma demonstrációt tartott a Horthy-kultusz újraéledése ellen egy maroknyi tiltakozó, odabent – egy kétnapos kollégiumi diáktalálkozó, valamint a Debreceni Kollégium Baráti Kör közgyűlése keretében – nagyszámú ünneplő előtt leleplezték Horthy Miklós kormányzó fölújított emléktábláját. A leplet Bölcskei Gusztáv, a Tisztántúli Református Egyházkerület püspöke és Győri János, a Református Művelődés- és Iskolatörténeti Kutatóintézet igazgatója, a Debreceni Kollégium Baráti Kör elnöke vette le az eredetileg 1938-ban elhelyezett, 1947-ben eltávolított, s tavalyig egy kollégiumi raktárban porosodó emléktábláról. A püspök nem mondott beszédet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  10. Csak a felvezetőt kell javítani, mert a levélből kiderült, hogy az aktus előtt íródott.
    Tisztelet a levél írójának!
    Jó, hogy közölte az AN!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  11. Ha nem lenne néhány évtizedenként átírva Magyarország történelme, mindig az aktuális politikai hatalom szájíze szerint, akkor talán nem lenne kuszaság a fejekben. Ezzel együtt nem ártana szembenézni a múltunkkal és belátni az elkövetett hibákat. Nem kellene az elkövetett bűnöket még a hazugsággal is tetézni. Ami múlt, az már elmúlt, változtatni nem lehet rajta, megtörtént. De az elkövetett hibákból lehet(ne) tanulni, hogy ne ismétlődhessen meg még egyszer. Na, ez az ami a mi politikusainknak (és sajnos az emberek nagy részének) nem megy. Nap mint nap meglepnek egy-egy újabb Horthy emléktáblával, szoborral, stb. Lassan megérjük, hogy Horthy szentté avatják. Sokan szeretnek az “édes tudatlanság” állapotában mindent elhinni, amit mondanak nekik, csak ne kelljen az eszüket használni, tanulni, tájékozódni, saját véleményt formálni. Kényelmesebb másét szajkózni, indulatokat gerjeszteni. A magyar nép köztudottan okos, józan eszű, dolgos. Legalábbis régen ezt gondolták rólunk külföldön is. Mi történt velünk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  12. Bocsánat. Horthyt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Megerdemli az emlektablat. Az elve kettefureszeltek emlekeert, a somogyi fakra felhuzott parasztokert, az uri-muriert, a legrohelyesebb kormanyokert, a frank hamisitasert, a nemetek esztelen kiszolgalasaert, a hadsereg felszereles nelkuli kikuldeseert, a nevetseges kiugrasi kiserletert, a magyar zsidokert, a vilag leglassabb berlini vonataert es meg sorolhatnam tovabb dicso tetteit…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. Az apa is meg a fia is az igazi kerszténységet gyalázzák meg. Az még nem lenne nagy baj, hogy nem ismerik a magyar történelmet, de ezzel nem szabadna visszaélni. Egyébként a Bibiliát sem ismerik, ahol Isten szava leírja (Ezékiel könyve 33 és 34. fejezetében), hogy az “őrállók” a felelősek a társadalom mindenkori problémáiért. Apa és fia langyosok, ahogyan Krisztus Urunk nevezi őket a laodíceai gyülekezethez írt levelében ( Jelenések könyve) , és őket még az istentagadóknál is rosszabbnak nevezi.- “Mivel sem hideg nem vagy sem meleg, mivel langyos vagy , kivetlek téged az én számból”, mondja a Megváltó. Nem fognak bekerülni az élet könyvébe, de úgy tűnik erre nem is kíváncsiak, – elegendő nekik, ha óriási fizetésekkel vezethetik félre a magyar embereket. Legalábbis megkisérlik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Természetesen Balog úrról és fiáról írtam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Ceausescu ma választásokat nyerne 2014. április 12. szombat

Horthy utca Kunhegyesen 2014. január 30. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos