Ronai and Ronai
AMERIKAI

Emlékezés a történelemhamisítás árnyékában 2014. március 19. szerda 20:51 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(15)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Emlékezés a történelemhamisítás árnyékában

Budapest – Némi csúsztatással kezdte tudósítását a sokak által ellenzékinek hitt ATV televízió a Mazsihisz által rendezett holokauszt megemlékezéssel kapcsolatban. Felvezetőjükben azt mondták, hogy s kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte a megemlékezésen, ami még félig sem volt igaz. Semjén úr valóban megjelent, ám nem sokkal a beszédek megkezdése előtt két úr kíséretében elhagyta a helyszínt.

Ugyancsak furcsára sikeredett a megjelent egyházi vezetők felsorolása. Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv református püspök, valamint Németh Sándor (Hit Gyülekezet) neve elhangzott a tudósításban, ám arról,  hogy Iványi Gábor és Donáth László is ott volt (igaz, nem a prominensek, hanem az egyszerű, „pórnép” között) is ott voltak, már elfelejtettek beszámolni.

Orbán Viktor, bár a Mazsihisz kétszer is meghívta a rendezvényre – az első meghívó valahogyan elkallódott – nem volt jelen, maga helyett virágot küldött. Az ATV azt is elfelejtette megemlíteni, hogy ez közönséges tahóság, a zsidó sírokra nem virágot, hanem követ, vagy kavicsit szokás tenni.

Máskülönben jó volt a megemlékezés, a felszólalók minden korábbinál világosabban kinyilvánították, hogy nem kérnek a kormány hazug történelemhamisításából. Hogy a magyarországi holokauszt nem a német „megszállással” kezdődött, hanem azzal a már jó húsz éve folytatott politikával, amelyet a mostanság piedesztálra emelt Horthy Miklós és kormánya folytatott. A német „megszállás” csak hab volt a tortán – a hab alá való tortát szorgos magyar emberek készítették,minden külső kényszer nélkül, önként és dalolva.

A magyar történelem és mindnyájunk gyásznapja 1944. március 19-e – mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az ország német megszállásának 70. évfordulóján Közös a múltunk, közös a jelenünk címmel tartott megemlékezésen, szerdán Budapesten.
A Dohány utcai zsinagóga előtti téren, amelyet teljesen megtöltöttek a résztvevők, Heisler András közölte: ezen a napon vonultak be a náci csapatok Magyarországra és elfoglalták hazánkat. A megszállással az út, amelyet az ország akkori vezetői számunkra kijelöltek, már korábban elkezdődött, egyebek mellett a numerus claususszal, a zsidó törvényekkel, Kamenyec-Poldolszkijjal és a roma holokauszttal – tette hozzá.

Ezek voltak a jelzőtáblái annak az útnak, amely az 1944. március 19-ei náci megszálláson keresztül a deportáláshoz, Auschwitzhoz, Birkenauhoz és a nyilas vérengzéshez vezetett – mondta a Mazsihisz elnöke.
Heisler András úgy fogalmazott: húsz év szisztematikus jogfosztása kellett ahhoz, hogy a magyarországi zsidók némán, lehajtott fejjel és feltartott kezekkel vonuljanak végig az utcákon, megalázva és megadóan szálljanak fel a marhavagonokba.

A holokauszt tanulságának nevezte, hogy sehol a világon a diaszpórai zsidóságnak, de bármely más kisebbségnek sem szabad a mindenkori hatalomban vakon, feltétel nélkül megbíznia. Ha kell, fel kell emelni a szavunkat. Ha kell, nemet kell tudnunk mondani a hatalomnak.

Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója arról beszélt, a német megszállás után megjelent a zsidó embereket sárga csillag viselésére kötelező rendelet, a férfiakat újra behívták munkaszolgálatra, a vidéki településeken pedig, gettókat állítottak fel. Az ingóságokat lefoglalták, a pénzt, az ékszereket, a drágább holmikat elvették, így megvalósult a fajelmélet régi, igazi célja: a kirablás.

Amikor a náci hadigépezet bevonult Magyarországra, az esemény inkább volt nevezhető a bajtársi szövetség kiterjesztésének, semmint később szoborban megformálható leigázási eseménynek. Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt, a két állam, a két hadsereg – német vezénylet alatt – zavartalanul kooperált, a deportálást pedig azonnal beindították.

A lelkes magyar hivatalos organizációról még sohasem szóltak német nyelven olyan elismeréssel, mint a Gestapo, az SS és a Wehrmacht 1944-ben.

Zoltai szerint, ha meghamisítjuk a valóságot és az ellenkezőjére fordítjuk az igazságot, már nem tudjuk soha a jóra, az emberségre tanítani a gyermekeinket, ha a tényeket a fejük tetejére állítjuk – a gonoszság, az embertelenség ismét feltámadhat.

Karsai László történész arról beszélt, hogy a Horthy-rendszerben 22 antiszemita törvényt hoztak. Horthy Miklós azt írta Teleki Pál miniszterelnöknek 1940 októberében: „én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.”

Horthy azonban 1944. március 19. után már nyugodtan nézhette az embertelenségeket, a szadista, oktalan megaláztatásokat, már nem volt szükség a zsidókra.

Mint mondta, a magyar deportálóknak volt szuverenitásuk, a németek pedig csak a magyar hatóságok fegyelmezett, olykor lelkes, túlbuzgó tevékenységének köszönhették, hogy sikerült “Európa-rekordot” felállítaniuk: 1944. május 14-től július 9-ig 147 vonattal 437 ezer embert deportáltatni.

Ilan Mor izraeli nagykövet közölte: Izrael támogatása a magyar zsidóság számára adott, csakúgy, mint bárki zsidó ember számára, bárhol is legyen a világon. Izrael népe és kormánya kiáll a zsidóság mellett, csakúgy, mint a demokrácia minden híve mellett a holokauszt-tagadás mindennemű próbálkozásával, történelmi tények elferdítésével és torzításával szemben, amelyek a zsidók kiirtásához vezettek Magyarországon és Európa földjén.

Hozzátette: nem elfogadható, és nem válhat megszokottá egyetlen országban sem, hogy a zsidók megfélemlítve, vagy bántalmazásoktól sújtva éljenek, csak azért, mert zsidók, az egyes államok kormányainak pedig kötelességük mindent megtenni annak érdekében, hogy a zsidó emberek Magyarországon vagy bárhol máshol a világon biztonságban élhessenek szülőföldjükön.

Kardos Péter főrabbi, holokauszt-túlélő arról beszélt: ő maga a túlélőknek „megnyugtatólag” azt hazudja, nem igaz, hogy a kormány a német megszállás valamennyi áldozatának, így a gyilkosoknak és a meggyilkoltaknak is közös emlékművet állít. Nem igaz, hogy egy vezető történész idegenrendészeti eljárásnak nevezte az első deportálást. Ezt azért teszi – mondta -, mert azt szeretné, hogy ha már egész életük tragédiában telt, legalább az alkony legyen szép.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +25 ( 35 szavazatból)
Emlékezés a történelemhamisítás árnyékában, 4.4 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(15)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

15 Reader’s Comments

  1. https://www.youtube.com/watch?v=k6tiYJth9iE

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  2. Ha jól emlékszem, TGM annak idején nem azt mondta (amit mondott is, minek?), hogy Viktor, bármi embertelen dolgot művelsz, az egy csokor virággal jóvátehető. De úgy hírlik, Orbánnak papírja van róla, hogy akár ezt is hihette.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (18 szavazatból)
  3. Végre kimondatott, nyíltan, és nem szemlesütve az igazság!
    Innen már csak következetesen kell viselni ezt a vonalat!
    Ahogy anno a zsidókkal megtették, napjainkban minden lehetőség adott,hogy bárkivel megtegyék.
    Erre hajaz a kormány megfélemlítése minden társadalmi csoporttal szemben.
    Az ellenzéknek lett volna feladata bőven ezen a téren,van mit behozniuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (39 szavazatból)
  4. Öröm, hogy a magyar zsidóság vezetői egyenesen beszéltek. Lehet, hogy van remény?
    Kíváncsi lennék, hogy Semjén mi a rossabbet keresett ott. Részvételnek nyilvánvalóan nulla volt, pofavizitnek meg szánalmas. Lehet, hogy a HírTV-nek pózolt (ott voltam, ipi-apacs, nem mondhatjátok, hogy a kormány részéről senki sem volt ott), majd idejekorán lelécelt.
    Orbánt kéretik nem szidni a virág miatt: egyrészt fogalma sincs az illemről (azt mások iránt tanúsítja az ember, ha becsüli valamire a másikat), másrészt valószínűleg felnőtt életének egyetlen külső hatása, a házasság kondicionálta erre: ha odacsördített az asszonynak és később valahogy jóvá akarta tenni, vitt neki egy virágot, oszt jónapot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (28 szavazatból)
  5. orbán támogatja és bíztatja a híveit egy újabb holokausztra, zsidók elleni attrocitásokra, erőszakra
    nem lehetne ezt az orbán nevű férget már ma eltaposni ?
    sok embert lehetne megmenteni a szenvedéstől

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (33 szavazatból)
  6. Orbánnak hivatalból nem kötelezö ott lennie, ezt csak a fairness kedvéért.
    De az,
    hogy ezt ki is használja és valóban el sem megy, küld ugyan maga helyett virágot,
    kvázi egy névkártyával, aminek a hátára írta, hogy
    “Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága, feledjen el!”
    ez egyértelmü.
    Orbán nem kockáztatja meg az évekig, oly kínos precizitással elökészített 2014-es gyözelmét.
    Kell a voks. Jobbtól, még jobbtól, legjobbtól,jobbiktól és a nyárspolgárok félmüvelt, procc hadától.
    Mindezt kockátatni mindenféle baloldal meg a zsidóság miatt….egy vicc!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. Ezt a tudósítást éppen láttam a tízórai híradóban. Rögtön visítottam is a családomnak, hogy Orbán tényleg ekkora bunkó vagy direkt alázza még ezzel is a zsidókat?!
    .
    Ada Christen (1839-1901), bécsi költőnő verse jut eszembe:
    .
    Eltünődtem sírja mellett
    Egyszer a bölcs rabbi Löwnek,
    Hallva áldó mormogását
    A jövőknek és menőknek.
    .
    S csodálkozva kérdeném, hogy
    A zsidóknak ifja, véne
    Puha kézzel egy kavicskát
    Mért dob a halott fölébe?
    .
    A felelet ez volt rája:
    Törvényünknek ez parancsa,
    Élő kapja a virágot,
    Kavicsot a holtnak hantja…
    .
    Eme pogány szokásról mi,
    Keresztények rég letettünk:
    Mi halottul koszorúzzuk,
    Kit éltében megköveztünk.
    .
    Családom pedig arról érdeklődött, hogy kivel küldte a virágot, ha nem Semjén vitte. Kivel, kivel… Biztosan a virágfutárral.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  8. Nem gondolnám, hogy Orbán “aláz”, hiszen ennyire azért nem fontos neki a zsidóság.
    Az “alázással” rájuk koncentrálna
    és ö csakis saját magára koncentrál.
    Arra most, hogy ne veszítse el azok szavazatait, akiknek nem tetszene, ha ö tegnap ott lett volna.
    Neki a zsidóság smafu. Ami fontos az egész buliból, az ö maga.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  9. “Egyetlen kisebbségnek sem szabad a mindenkori hatalomban
    vakon,feltétel nélkül megbíznia.
    Ha kell, fel kell emelni a szavunkat.
    Ha kell, nemet kell tudnunk mondani a hatalomnak.”
    Úgy látszik,hatott a 44-es zsidó tanáccsal vont párhuzam.
    Bár ezek még csak szavak.
    Megcselekedni,amit megkövetel a haza,az már egy másik szint!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  10. Ez a cikk csak a Magyar zsidógyilkolás,a Horthy éra hamisításáról szól.De sajnos,hogy a szerkesztók nemmenek bele mélyebre a torténelembe.Ugyanis ott lehetne megtalálni a okát, hogy miért van most szukség arra hogy átírják eztet a szakaszt. Sajnos,de sose foglalkoztak itt ,se máshol- fóleg most a magyar torténészekre gondolok -, ki se meri talán senki mondani:- hogy a egész magyar torténelem így van kipreparálva,kijavítva,meghamisítva. A mostami kormány azért meri eztet megcsinálni-rákeni a felelóséget másokra- ,mert náluk ez nem ujdonság. A magyarok már rá vannak szoktatva hogy ók a jók a szépek a ártatlanok. Ebbe a estetbe-mindeki most aki nem vak láthatja hogy hogyan múkódik a torténelem hamisítás. Megkérném a szerkesztó urat,hogy valamikor ha leszz rá mód, próbálja meg megírni a magyarok igazi torténemuket. Ez azért lenne fontos,hogy már ilyen hamisítás a jovóbe ne lehessen,és végre a magyarok ismerjék a igazat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  11. A magyar adminisztrációnak sikerült világrekordot felállítania
    zsidó deportálás versenyszakágban!
    Hát Istenem,nekünk ilyen dicsőség jutott!
    ÁLDASSÉK AZOK NEVE,AKIK EMBEREK MARADTAK!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  12. “…A jeruzsálemi Jad Vasem intézet levelet írt Schmidt Máriának – számol be a NOL. Ebből az derül ki, hogy az intézet nem vesz részt a Schmidt Mária által összehívott nemzetközi találkozón, valamint elzárkóznak minden további együttműködéstől is: a Jad Vasem neve nem használható olyan összefüggésben, melyből arra lehetne következtetni, hogy az intézet résztvevője vagy támogatója lenne a józsefvárosi projektnek…”
    http://vs.hu/jad-vasem-kiszallt-sorsok-hazabol-0320

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Ezt az Orbán nevű ember-karikatúrát és követőit nem szabad semmilyen zsidó összeköttetésű eseményre meghívni. Árad belőlük a gyűlölet bűze…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  14. Mit lehet várni Schmitt Máriától Ő egy Fidesz történész komisszár a Terror Házban bíróság által elítélt háborús bűnösöket a kommunizmus áldozataiként mutatja be.
    Van még ettől lejjebb?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  15. Kuksi, neológokról még csak nem is hallottál? Jártál te már egyáltalán zsidó temetőben vagy zsidó családnál? Félművelten és oktalan marsz a a szörnyetegbe, kell ez nekünk?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Ceausescu ma választásokat nyerne 2014. április 12. szombat

Harmadszor is kordont bontottak a Szabadság téren 2014. április 10. csütörtök

Lemondott a Mazsihisz ügyvezető igazgatója 2014. április 10. csütörtök

Orbán küldöttsége Észak-Koreában 2014. április 9. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos