Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ceausescu ma választásokat nyerne 2014. április 12. szombat 10:47 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(42)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ceausescu ma választásokat nyerne

Budapest, Bukarest-  A negyedszázada kivégzett diktátor még ma is népszerű hazájában, ha most vasárnap lennének a választások, és Nicolae Ceausescu még élne, elnökké választanák Romániában. Némi nosztalgiáért nekünk sem kell a szomszédba mennünk: Magyarországon Kádár és Horthy nimbusza is töretlen, Orbán Viktor pedig, ahogyan a mostani választások is mutatták, már életében kiérdemelte a Nemzet Örökös Vezetője címet.

A kommunizmus iránti nosztalgiát vizsgálták Romániában, melynek eredményeképp a válaszadók 69 százaléka mondta azt, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceausescut államfőnek. A válaszadók 69 százaléka mondta azt, hogy rosszabbul él mint 1989 előtt, és csaknem ugyanennyien (66 százalék) meg vannak győződve arról, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceausescut államfőnek.

Arra a kérdésre, hogy ők maguk megszavaznák-e a Kárpátok Géniuszát (ahogy a 1989 előtti tévéhíradók hivatkoztak a volt diktátorra), ugyanannyian válaszoltak igennel, mint nemmel (46 százalék).

Ezek az arányok messze magasabbak, mint ahányan Románia jelenlegi politikusaira készülnek voksolni. Az IRES egy múlt havi választási közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 31 százaléka szavazna Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökre, 12 százalékuk pedig Crin Antonescu liberális pártelnökre, ha most rendeznék az elnökválasztást – mutatott rá a Jurnalul National.

Arra a kérdésre, hogy mi jut eszükbe a rendszerváltás előtti időszakról a legtöbb válaszadó (23 százalék) a munkahelyek biztonságát jelölte meg. A lehetséges válaszok listájából a jobb életet az alanyok 14 százaléka választotta, és alig 9 százalékuk jelölte meg a szabadság hiányát.

A felmérést végző intézet vezetője, Vasile Dancu szociológus a Digi 24 műsorában a kommunizmus iránti nosztalgiát azzal magyarázta, hogy az emberek jelenlegi személyes érvényesülésük és megszépülő fiatalkori emlékeik alapján ítélik meg a korszakot. Arra a kérdésre, hogy az alig 7 százalékos munkanélküliségű Romániában miért tartják a legtöbben a munkahely biztonságát a kommunista korszak legfőbb erényének, Dancu azt mondta: az emberek most valójában a tervezhető jövőt hiányolják, mert nem érzik magukat és családjukat biztonságban.

A kommunizmus iránti nosztalgiáról az IRES közvélemény-kutató intézet készített tanulmányt április elején egy 1300 fős, országosan reprezentatív mintán.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (22 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +23 ( 27 szavazatból)
Ceausescu ma választásokat nyerne , 4.8 out of 5 based on 22 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(42)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

42 Reader’s Comments

  1. ˙
    A dolgok jelenlegi állása szerint haladunk a két nép háborúja felé, amelyben a romániai magyarságnak döntő szerepet szán a magyar Caucescu, aki egy személyben Mussolini is, de jellemében Hitlertől sem áll távol…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (48 szavazatból)
  2. a magyarok sem érdemelnek többet, csak ennyit: diktatúra és vasfüggöny
    kockás inget mindenkinek, házipáleszt és gumipapucsot
    oszt jónapot

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (34 szavazatból)
  3. Nálunk mennyivel különb a helyzet?
    A Kádár népe nyelvén beszélő Orbán is nyert, meg fog is nyerni, amíg a bal oldal fel nem ébred!
    Pedig lehet (ne) nemet is mondani!
    Kezdetnek megelégednénk nagyon sokan az eskü elleni NEM-el is. A többi meg jönne magától.
    De hát Mesterházy már bemondta a tutit. Természetesen leteszik az esküt!
    Ha ez neki természetes, akkor miért nem mondott már le?
    Mi a jó francot akar még?
    Az mszp tagsága meg megy utána, mint Orbán után a hívők serege.
    Én lennék ezekkel szemben aki uszít???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (36 szavazatból)
  4. Kedves IVANKA !
    Sajnálattal olvasom búcsúzó szavaidat, amelyekkel 99%-ig sajnos egyet kell értsek.
    Emlékeztetnélek a veled szemben dolgozó GeriFerire (nyugodjék), a magyar népléleknek erre az élő lelkiismeretlenségére, és a te soraidat igazoló mintapéldányára aki már anno, a hatvanas évek elején a partizánok kivégzésével dicsekedett ott nyilvánosan, és én ezért már akkor szintén nyíltan, fasisztának mertem titulálni a Donkanyart megjárt “hőst”, ahol isteni akaratból ezért joggal vesztette el az egyik golyóját is…
    Tehát csak arra utalnék, hogy tényleg nem jöhetett az a súlyos figyelmeztetés erre a népre amely megregulázhatta volna…
    Sajnos ma, hogy újra csak “ingyenpálinkával” isznak a medve bőrére [ vagyis úgy válsztanak, ahogy szavaztak] és mindenféle becstelen kalandokon álmodoznak, az Európai Unió pedig hülye módon milliárdokkal segélyezi(!) őket, a diktatúrát, az az ember érzése, hogy valakik odakint is csak érdekeltek az őrült diktátor életben tartásában… Angela Merkel [csak úgy mellesleg a Mazsihisz is]szívélyes üdvözletét küldte neki…
    IVANKA ! Kívánok sok sikert… Remélem életünkben találkozunk még itt ennek a számítógépnek is a képernyőjén. Ölel barátod: 3,14 :-)))) (
    ˙
    Utóbb jártam a volt Horn Ede u-ban. A 20. előtt egy pillanatra megtorpantam…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  5. Idióták! Ötszáz éves mentalitásbeli lemaradást akarnak kb. húsz év alatt “ledolgozni” ott is???!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  6. Bálványimádó népek Kelet-Európában? Mik derülnek ki! Élő bálványokat akarnak? Megkapták! De van egy határ!!!… O. (és P.)egész Európát megosztotta, dezintegrálta és vele kapcsolatban a világot… Markó Beáta célzott itt rá valahol, hogy O. a szobor tervével sötét erőket szabadít fel… Eagle, az egyik legjobb hozzászóló szerint a gyenge pontja O.-nak a nagyon nagyfokú babonássága, ami okkult, sátánista kapcsolatokat is okkal feltételez… Mosolyogjuk meg e véleményeket? Fogalmi, intellektuális eszközökkel nem kezelhető O… Hiába a sok komment, ha már orbán-hívőkkel kell számolnunk, mások szerint is. Az okkult tanok és a “fehér” ezoterika szerint és az igazi Hit szerint is a szobor terve O. nagy hibája, hitéleti súlyos “összemosás” és hamisítás is, nem csak történelmi! Ezért amire senki nem gondolt volna, már most látszik, hogy igazi érzelmeket kavar végre a szobor-ügy és a mi “Majdanunk” lehet! A valamilyen módon minden bizonnyal létező Gábriel Arkangyal védi a helyet és ha bárki most nevetne, majd tapasztalja! (Vagyok ami vagyunk az ÉLET, ami az, ami: Vagyok, ami Vagyok…) O. ahhoz nyúlt amihez nagyon nem értenek pap tanácsadói sem. Az okkultizmushoz, és az ezoterikához! Ezeket mélységeiben nem tanulhatták a papképzőben! Ki hitte volna, hogy az a cikkíró, Eagle találták meg azt, amit annyian keresnek! Imádkozzunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  7. https://www.youtube.com/watch?v=EKBql0JjYFw&hd=1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Éljen Vicu Orbanescu!
    (Minimálbérből, Snagovban!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  9. Van itt választék:

    http://dotoho.blog.hu

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. Én is köszönöm az AN áldozatos munkáját, hogy írtak arról, amiről mások hallgattak, és a vallásszabadság ügyéért is kiálltak. Strasbourgban azt a pert sikerült megnyerni, ez nem is volt kétséges. De már csak 1-1 ügyben érhető el siker és sok év alatt , az ország Orbánt nem heveri ki egyhamar. Én is távozom az országból. Szinre semmivel nem tudok azonosulni azzal, amit Orbánék művelnek és sokan asszisztálnak hozzá. Aki főzi, egye majd az meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  11. Pontosabban. Van itt választék!

    http://dotoho.blog.hu/2014/04/08/orban_az_uj_me_iar

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  12. bumburi (2014. április 12. szombat 11:55)
    M. ezt mondta: “Letesszük az esküt, de ez nem azt jelenti, hogy a korábbi kritikáinkat feladjuk.”
    Nem, vazze, ez azt jelenti, hogy beléptetek a Fideszbe. Ti lesztek őfelsége ellenzéke, gondolom, jól megfizetnek érte. Ott állhatsz majd Orbánnal a tribünön. De ha még egyszer bedobtok hozzám szórólapot, a képeden kenem szét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  13. Most hogy lassan vége a kommentelési lehetőségnek javaslom , válogassunk régi írásokból.

    Tanulságos lesz.
    http://nepszava.com/2012/03/velemeny/papp-bayer-orban-es-a-vatikan-szolgalataban-i-v.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. Ego
    Orbán most feladatként jelölte meg egyébként is, hogy legyen nemzeti baloldal. M. tökéletesen meg fog felelni erre a szerepre.
    Egyetértek veled. A harag bennem is dolgozik.És ezekre kellett volna szavazni? A szerencsétlen már azt sem tudja melyik lábára álljon,annyira meg akar felelni. Már csak a kérdés marad, KINEK?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  15. http://nepszava.com/2012/01/velemeny/bartus-laszlo-lesz-e-polgarhaboru.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. http://nepszava.com/2010/12/featured/konel-maradandobb.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. Ha egy kutya a bezárt kertben minden nap megkapja a nem túl jó minőségű – de életben tartó – ételmaradékot, akkor az a kutya nem vágyik a kerítésen túlra, pláne nem az utca végébe… (Persze ha nem túl fiatal kutyáról van szó, akit nem fogadnak sehol örömmel…)
    Úgy tudok nevetni amikor az “átlagember” -rel kapcsolatban vannak illúziói bárkinek is…
    És még valami… Az ember tisztában van azzal hogy az élete véges… és ezt a rövidke kis időt akarja (szeretné) relatíve “biztonságban” leélni… Ha belegondolunk ez teljesen érthető igény…. LENNE…(!!!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  18. Ha Mesterházyék leteszik az esküt, akkor kész, végük, nincs tovább.Úgy látszik, nem értették meg Bajnai lépését. Miért nem látják, hogy ez a parlament az elnyomás szimbóluma, és aki benne ül, maga is az elnyomó gépezet szerves részévé válik?
    A jelenlegi baloldal 2006-ban összerogyott, és már nincs mi feltámassza. A lakosság riasztóan jobbra tolódott. Nincs olyan személy vagy program, amely ebben a baloldali köntösben belátható időn belül elnyerhetné a többség szimpátiáját.
    Győzött a hagyományos és politikai bűnözők konglomerátuma, amely egyébként a rendszerváltás óta valamennyi ellenfelét tönkretette, megsemmisítette. A demokratáknak most mindent a nulláról kellene kezdeni, és a parlament erre a legkevésbé alkalmas hely.
    Amúgy csodálom, hogy mindenki ilyen könnyen belenyugodott, hogy megszűnik a kommentelés lehetősége. Úgy látszik, ide is átterjedt az a felfogás, hogy a felülről jött döntéssel már nem is vitatkozunk. Én csak alkalmi hozzászóló vagyok, de szerintem nem túl szerencsés, ha egy ilyen fontos demokratikus fórum eltűnik, és így tovább szűkül az amúgy is megnyomorított demokratikus közvélemény tere. Én magam bojkottáltam a nem szabad választást, de arra sem tudok neheztelni, aki képtelen volt otthon maradni, mert úgy érezte, hogy muszáj tennie valamit. Valljuk be, most mindannyian teljesen tanácstalanok vagyunk a jövőt illetően.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  19. Még nem értünk az út végére ám..!.
    Ha ez az ember bukni fog, akkor a Jobbik jön….!!!!
    Ha majd a Jobbik is bukik, akkor lehet megint esélye a baloldalnak… !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  20. 04.10-nél készítsetek tálat.Arra az esetre ha valaki hányni fog.
    http://index.indavideo.hu/video/Tom_Lantos

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Még szerencse hogy halottember nem indulhat választáson .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  22. Elképesztő, hogy a Kondukátor nevét egyetlen nem-román hírportál sem képes helyesen leírni: Ceauşescu.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  23. Bocs az előbb vmit elrontottam
    http://nepszava.com/2011/03/velemeny/bartus-laszlo-alkotmanyellenes-puccs.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. Rentor !Elképesztő, hogy a Kondukátor nevét egyetlen nem-román hírportál sem képes helyesen leírni: Ceauşescu.

    Igazad van elég lett volna azt írni, hogy tömeggyilkos

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  25. Vér szerinti, törvényes Király nélküli az összes hagyományos magyar állami szimbólum és ideológia Horthytól Orbánig: trónbitorlás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  26. Fontos, hogy szőröstalpuaknál ki NYERNE választást.
    *
    Zúg a traktor csireg csörög a járom.
    Szánt a babám a KISHANTOSI határon!
    *
    https://www.youtube.com/watch?v=ovylepKK3ZQ

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  27. Kanadai Magyar Hírlap
    “Dánielfy Zsolt, a debreceni Csokonai Színház előadóművésze – aki éppen néhány hete lépett fel egy, a Fidesz-közeli Kanadai Magyarok Országos Szövetsége által rendezett és csúfos botrányba fulladt irodalmi estén – most olyan ijesztő verset szavalt Orbán Viktor jelenlétében, melyre aligha akad még példa. A vers üzenete – különösen egy kampányrendezvényen – egyértelmű: aki nem a Fideszre szavazott április 6-án, az pusztuljon el. Dánielfy Zsolt szavalta el a Fidesz debreceni kampányzáró rendezvényén Kotzián Rudolf “Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled” című versét, melynek egy szakasza így hangzik:

    “Úgy mentsenek ki a lángban álló házból!
    Úgy húzzanak ki, vad dühöngő árból!
    Éhhalál küszöbén, úgy kapj majd kenyeret.
    Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!”

    De valamennyi olvasónak ajánlom, hogy nézze végig Dánielfy Zsolt teljes szavalatát, illetve közvetlenül utána azt, ahogyan felkonferálja Magyarország miniszterelnökét, aki mindezt egyetértve végig hallgatta.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  28. Kedves Kommentelő társaim!

    Ennyit nem írtam az évek alatt mint most az utobbi időben. Elmaradtam a munkáimmal. (nem bánom) Szeretettel küldöm ezt Nektek. És ne sírjatok.
    Kedves admin Ön se. Az elvetett mag kicsírázik. Termékeny talajra hullott. Nem volt hiábavaló a munka a belénk fektetett energia. Igaz kicsit feledékenyek vagyunk néha. De igyekezni fogunk.
    https://www.flickr.com/photos/112596536@N06/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  29. Ezt akartam küldeni
    https://www.flickr.com/photos/112596536@N06/13798940204/lightbox/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  30. Őrültek a köbön, 1. rész.

    http://444.hu/2014/04/11/gorbacsovot-beperlik-a-szovjetunio-feldarabolasaert/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. Őrültek, 2. rész.

    http://444.hu/2014/04/03/az-oroszok-visszakovetelik-alaszkat/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. Gábriel arkangyal

    Több helyen, évtizedekkel ezelőttről is olvastam, hogy M.o.-on antiszemitizmussal bármelyik párt választást nyerhet. A Fidesz biztos megesküdne rá, hogy ez egyetlen tanácsadójának, vezetőjének, tagjának és támogatójának eszébe sem jutott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  33. Gábriel arkangyal

    Az antiszemiták aránya hazánkban érdekes módon szintén kétharmad. Természetesen ez a két sokaság nem fedi egymást szükségszerűen, így bár mindegyiküket megvetem, egyben meg is követem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. Olyan ov, mint a kondukátor volt. Nemcsak a képen hasonlít.
    Most hátizsákja került, ha igaz a hír, a NEMZETI Múzeumba.
    Remélhetően nem abba terembe, ahol korábban a korona volt.
    A személyi kultusz már itt van. Csak azt nem tudjuk még, hogyan fejleszti(k) tovább.
    http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20140412_A_kiraly_szakralis_hatizsakja

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  35. Erre most nem írok új verset, megteszi a tavaly februári birkamenetre írott is:
    ..
    Soli Victor Gloria
    ..
    Viktor, dicsőséged zengi most a távol!…
    Jöttünk Észak-, Kelet-, s Dél-Magyarországról!
    Néhány hived ezt nem érti egyáltalán…
    Ezért gyűltek össze tán ellenünk Gyulán?…
    ..
    Birkáid közt Bayer Zsolti is menetelt
    Szoszi morékkal, kik szíve most hálatelt:
    Megúszták a fideSS-es holocaustot;
    “Endlösung” Zsolt nem rendelt el tűzparancsot.
    ..
    Nagyszalontáról is jöttek agyhalottak
    Vivátozni a Mi Kondukátorunknak.
    Lehet, meg is kéne ezt nekik hálálni,
    és menni Basescu mellett demonstrálni?
    ..
    Führerünk, nem másért járulunk elébed:
    Megköszönni áldásos tevékenységed.
    Fogadd szívből jövő, őszinte hálánkat,
    Mert megvédted tőlünk demokráciánkat,
    ..
    És elhoztad nékünk újra a horthyzmust
    (vagy az Orbán-féle neokommunizmust?…)
    A középszer szürke átlaga már oda!…
    Szép hazánk maga az unorthodox csoda!
    ..
    Sikertörténet lett a mi kis országunk!
    Te adtad ezt nékünk, óh, Mi Boldogságunk!
    S eredményeidet azzal honoráljuk,
    Hogy a Felcsúti Főt meg is koronázzuk!
    ..
    S ha közülünk párnak eljárna a keze
    (s kézcsókok közt kapnál kokit-sallert: – Nesze!),
    Ne neheztelj rájuk! Családjukat féltik!
    Boldogulásukat csak tőled remélik!
    ..
    És hogy lásd, milyen hű alattvalók vagyunk:
    Havi negyvenhétből meghúzzuk majd magunk!
    S amit nem élünk fel hó végéig, másnap
    Rögtön befizetjük az államkincstárnak.
    ..
    Csak így tovább, király, ne állj meg félúton!
    Menetelj előre a “lennoni úton”!
    Soha nem szűnünk meg téged magasztalni!
    Dicsőség lesz érted néha éhenhalni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  36. “Ceausescu ma választásokat nyerne ”

    És ugyanúgy agyonlőnék a végén, de most nem várnának vele 25 évet……….Talán a mai magyar elvbarátjának elmagyarázzák ezt még időben………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  37. Kedves Geyza!

    Az alábbi kérdésnél van egy neked szóló kommentárom, ha esetleg nem térnél már vissza hozzá:
    http://nepszava.com/2014/01/magyarorszag/az-ellenzeki-kommunikacio-csodje.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. no azért ne feleddjük el hogy azok az ide menekült ingyen lakáshoz házhoz meg telekhez jutó “román” aki egyből a fddsbe kdnpbe be állt bekerültek az állami közigazgatási gépezetbe .
    Az önkormányzatoknál igen sok van belőlük :( vezető közép vezető stb .
    A Baptisták 98% fdsses a maradék meg jobbikos mint ahogy az látszik is .
    Ezt viszont kevesen látják vagy akarják látni .
    Van egy kis hányad közöttük aki nem tartozik sem a fdss sem egyéb műkeresztény vagy náci bagázshoz ők inkább Demokraták ill baloldali gondolkodásúak .

    Ők azok akik próbálnak még a kapcsolataik révén a regnáló ellen tenni most is .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  39. sydney
    2014. április 12. szombat
    21:02
    -
    Azemútnégyév a “megszerzett kétharmadával” totál elvette az eszüket, ettől hatalmas lett a mellényük!
    Ezen csak ront a most “megszerzett kétharmad” és dolgozik a bosszúvágy is, de ebből azer hatalmas zakó lehet!
    -
    Ami ebből következik, az nem sok jóval kecsegtet, aki látja a pénzügyi helyzetünket és nem azt, amit nyomatnak nekünk róla, annak nem kell kifejteni, miről beszélek.
    Kár, hogy a híveknek viszont hatalmas pofon kell a kijózanodáshoz, meg is kapják, de azt a pofont, ha számítottunk is rá, mi is megszenvedjük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  40. na ja, csak éppen mire meg az a szabadsággal, akinek nincs mit enni és cipőre sem telik, hogy elhagyja a vackát?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. adatbányász
    Ezért kellett a 4 milliónyit elszegényíteni – hogy a mindennapi betevőjével foglalkozzon és ne azzal, hogy a kormányon lévők mit tesznek.
    Még annyi ereje se maradjon az embereknek, hogy tegyenek magukért, mert a nyomor depressziót okoz, abból magától már nem mászik ki senki!
    Fásultan legyintenek és azt mondják, a politikusok mind “egykutyák”.
    Nos itt tartunk – hogy mikor ébrednek fel az emberek, hogy már nincs más veszíteni valójuk mint a puszta létük, akkor talán nem a vonat alá mennek, hanem összedugják a fejüket és tesznek magukért, politikusok nélkül…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos