Ronai and Ronai
AMERIKAI

Csak pénzért lehet jogot tanulni 2012. április 24. kedd 7:31 Forrás: AN, MN

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Csak pénzért lehet jogot tanulni

Budapest – Megszűnik az államilag támogatott jogászképzés, és ezzel a kevésbé jól eleresztett szülők gyerekei előtt is bezáródnak a kapuk. Ebben a rendszerben Orbán és társai – a miniszterelnök néhány évvel ezelőtti kijelentésével élve, – legföljebb traktorosok vagy agronómusok lehetnének.

Lesznek más változások a Corvinust „beszántják”, azaz a tervek szerint önálló intézményként mégiscsak megszűnik. A korábban tervezett 12 helyett 13 felsőoktatási pólus alakíthatnának ki, és összesen 8 egyetem kaphatna kiemelt vagy kutatói minősítést.

Kiemelt egyetemi státusba kerülhet az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE), a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Kutató fokozatú egyetemmé válhat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE), a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem.
A középtávú tervekből az derül ki, hogy 2013-tól egyetlen államilag támogatott férőhely sem lesz az alap-, illetve osztatlan jogászképzésben. Az Eduline.hu által ismertette elképzelés szerint jövő évtől kizárólag önköltséges formában lehet jogot tanulni és nem tervezik teljes állami ösztöndíjas helyek meghirdetését 2014-ben, illetve 2015-ben sem.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -1 ( 3 szavazatból)
Csak pénzért lehet jogot tanulni, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

29 Reader’s Comments

  1. A “jogász” kormány hosszú jogász működést alapoz meg a maga számára, így kevesebb konkurenciára van szüksége. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  2. Ebben az országban teljesen fölösleges jogot tanulni. Az csak jogállamokban érdekes. Tehát: ingyen se!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  3. Az a baj, hogy jogaszbol jelenleg tul sok van. Tulkepzes volt belole, es most ezt probaljak meg visszafogni, es inkabb hianyszakmakra koncentralni ( bar ugy tudom, hogy informatikusbol se emeltek meg tulzottan a keretszamokat ). Mivel tul sok a jogasz, igy a tobbseguk nem is keres tul jol ( ha jol tudom sokan netto 100.000 ft korul talalnak csak melot ), de javitsatok ki, ha tevednek.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (10 szavazatból)
  4. Kiszámoltuk, Győrtől nyugatra semmi értelme itthon továbbtanulni.
    Ausztriában nincs tandíj, a magyar diák is kap utazási kedvezményt.
    Az itthoni tandíj nagyjából betakarja az ottani kollégiumi díjat.
    A tanítási nyelv angol, vagy német.
    A határhoz közel lakók Osztrák általános iskolába is járhatnak, ha amúgy is buszra kell szállni, oly mindegy melyik irányba indítják a gyerekeket….
    .
    A Corvinust „beszántják”
    Hát, igen.
    Nekem is jól jönne pár száz méter Dunára néző belvárosi kégli, csak hát előtte valahogy ki kell zavarni a lakókat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  5. Nem az a lényeg, hogy túl sok a jogász!
    A lényeg az, hogy a szegényebb helyről jött ügyvéd az ellenzékieket fogja védeni, még az ellenzéki politikusnak talál jogsegélyt szolgáltatni!
    Hát ilyen nem kell a fidesznek! A jogászhallgató indíttatása olyan legyen, hogy abból szájer-féle jogász legyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  6. Latyapatya:

    Ezt szeritnem Te se gondolod komolyan… Vannak tehetosebbek mintket oldalon, es szegenyebbek is. Szoval elegge “erdekesnek” tunik ez a magyarazat. Nem lehet, hogy az allam tobb adobevetelt szeretne, es emiatt azokat a kepzeseket tamogatja, ahonnan sokat kaphat, es hanyagolja azokat, ahonnan kevesebb adobevetelre tehet szert?

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (9 szavazatból)
  7. jános82: Kovács Zoltán, a nagyszerű püspökladányi matektanár ilyenkor azt mondta: “Mondasz valamit! Mert jár a szád!” Mi lenne, ha előbb gondolkodni tetszene?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  8. emigrant:

    jo, akkor kerem vilagositson fel, mert nekem nem sikerult megtalalnom a masik ervrendszer sarokpontjait. En meg mindig ugy erzem, hogy a jogaszok nehezebb helyzete indokolja a kepzesi szamuk drasztikus csokkenteset ( tudom, van kb par % akinek bejon… )

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  9. Ha belegondolunk abba, hogy a jogi kar hallgatói, oktatói masszívan jobboldaliak, akkor nem túl nagy a veszteség. Ellenben azt is látni kell, hogy Navracsics új játszóterére, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre akarják terelni a hallgatókat, ahol a meglévő jogi karok támogatásával a fidesz céljainak politikailag megfelelő hallgatók megkaphatják az államilag támogatott helyeken a jogi képzést.
    … … … … … …
    http://www.nki.gov.hu/kepzesek-vizsgak/461-jogi-karok-a-koezigazgatasi-szakemberkepzesert-

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  10. janos82
    2012. április 24. kedd 10:21
    jános82 úr!
    Ne keresse! Azon a szemüvege át amin uraságod néz, azon bizony soha nem fog látni bizonyos dolgokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  11. commandante:

    sajnalom, hogy itt ennyire nem nyitott az emberek egy resze a vitara. Azert ha valaki nem ert velem egyet, es van kedve elmagyarazni, megprobalhatja.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  12. janos82
    2012. április 24. kedd 10:41
    Az előzmények ismeretében kitűnik, hogy csak nemrégiben tiszteli meg hozzászólásaival a A.N. fórumát, de azért azt talán látja, hogy bizony a hozzászólók sokan, és sokszor éles vitákat folytatnak egymással. Talán azt is látja, és ezért ne nehezteljen senkire sem, hogy mindenki maga választja meg mikor, és kivel kíván vitába bonyolódni.
    Üdvözlettel: commandante

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. jános82: Egy viccel próbálom megvilágítani. Két híres rabbi utazik a vonaton. Melléjük ül egy ember, abban a reményben, hogy a két okos rabbi beszélgetéséből maga is épülni fog. De a két rabbi órákig meg se szólal. Az utastárs nem bírja tovább, és kérdőre vonja őket: “Kérem, én titkon azért ültem ide, hogy az önök beszélgetéséből majd sokat fogok tanulni, de hát meg se szólalnak. Mire véljem mindezt? “Hát az úgy van – világosítja fel az egyik rabbi – hogy ő mindent tud, de hát én is mindent tudok. Akkor miről beszélgessünk?” Mi itt olyan dolgokról nem vitatkozunk, amely mindannyiunk számára világos és egyértelmű. Ma a jogászok, holnap az összes többi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  14. emigrant:

    koszonom szepen a kimerito valaszat. Akkor gondolom nem fognak meglepodni azon, ha a kovetkezo valasztason a hozzam hasonlo tudatlanok miatt megint nyerni fog a jobboldal ( illetve ha nem a kovetkezon, akkor majd kesobb, valamikot…). Tudja, en azert jottem ide, hogy megismerjem az enyemtol eltero velemenyen levo emberek velemenyet is, de ez csak ugy lehetseges, ha elmagyarazzak nekem.

    A ma a jogaszok, holnap az osszes tobbi elvel amugy nem ertek egyet. A jogaszkepzes megkurtitasa mellett komoly ervek szoltak, ellene kb semmi. Igyis lesz eleg ugyved az orszag szamara. Amikor meg elkezdene hianyszakmava vallni, akkor majd megint allamilag kell finanszirozni a kepzeseket.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  15. Ez egy egyszerű konkurenciaharc.
    A “politikusaink” jelentős része jogi diplomát szerzett (államilag finanszírozottat).
    Most elintézik, hogy saját leszármazottaik és akiknek pénze van (hűbéresek) szerezhessenek csak jogi diplomát. Ők remélhetőleg nem képeznek majd konkurenciát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  16. janos82
    2012. április 24. kedd
    11:18
    Itt az úgymond jobb vagy baloldaliak ritkán megkülönböztethetők, mert a racionális gondolkodás a fő szempont és nem a politikusok által ránk és magukra erőltetett álarc. Ízelítőként még annyit, hogy ma nem jobboldali a kormányzat, hanem irracionális, ha úgy tetszik közismertebben fasiszta.
    .
    Az AN szurkolótábora a racionális gondolkodás (vagy demokrácia) híve, ezért a királyi médiából ideszemetelők mindig falakba ütköznek.
    .
    Talán ilyen alapállásból más lesz a fenti válaszok zöme. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  17. gets:

    Koszonom a valaszod:)

    Az emberek tobbsege mindig a sajat allaspontjat tartja racionalisnak, ugyhogy erdemes megprobalni meggyozni a masikat. Foleg, ha a racionalitast tartod a kozos pontnak az ide irogatok szamara. Viszont az erveimre ( illetve ezek reszben a Fidesz ervei is ) nem kaptam valaszt, amibol arra kovetkeztetek, hogy az illeto vagy nem tud, vagy nem akar erveket felhozni.

    Viszont a szemelyeskedes az elegge unalmas a szamomra. En nem emiatt jottem ide, hanem kivancsisagbol, hogy megismerjek egy, az enyemtol lenyegesen elteroen gondolkodo kozosseg velemenyet, es szempontjait. Ha ez nem fog menni, akkor elobb-utobb odebballok.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. Kedves János, értékelem, hogy megpróbálsz érvekkel vitatkozni és megismerni az ellentábor álláspontját. Azonban azt magyarázd el nekem légyszíves, hogy
    1, miért az oktatásból akar pénzt kinyerni az állam és miért támogatja a felső középosztályt az adócsökkentéssel? normális országokban ez fordítva van
    2, miért kap a jelentéktelen Pázmány jogász helyeket míg a régebbi és elismertebb SZTE nem? Csak azért mert katolikus???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Tisztelt Stirner,

    koszonom a valaszat, illetve a kerdeseit. Most megprobalok kizarolag az oktatasra koncentralni a vallaszomban.

    1. Azzal en se ertek egyet, hogy az allam az oktatasra kevesebbet szan ( azzal viszont egyetertek, hogy az oktatas bizonyos agaitol erdemes penzt elvenni, es azt mashova tenni. ) Szerintem az lett volna a helyes megoldas, ha a jogi es bolcseszkaroktol elvett penzt mernokokre, kutatasra koltotte volna az allam. A kozgazdasz helyek megkurtitasa mogott nekem se sikerult megtalalnom a logikat.

    2. A Pazmanyos dolgot en se ertettem teljesen, hogy nekik miert jutott allamilag tamogatott kepzes, szerintem ez egy nehezen vedheto pont.
    Viszont ebben a cikkben ugy latom, hogy teljesen megszunik a jogaszkepzes. Vagyis mar a Pazmany se kap majd allamilag finanszirozott helyet ( par hete meg kapott volna 50et).

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  20. janos82
    A többiekkel ellentétben – bár én lettem megszólítva, de ők válaszoltak – én azt javslom, hogy járj ide máskor is. Amit írtak, azzal én is egyetértek. Biztosan ragadni fog valami!
    A fidesz ellenzékben azt tette, hogy egyfolytában dobálta a sarat, és úgy látszik volt értelme, mert valamennyi mindig megtapadt. De az SÁR volt!
    Szóval a témához:
    Van abban valami, hogy a legtöbb felesleg jogászból van, és az ilyent kevésbé kell támogatni. De semennyit?! Csak Pázmányt?!
    Ha ez így nem lenne elég gyanús, akkor még rá kéne tekinteni az alsóbbrendű oktatásra is. Az állam átveszi (elveszi!) az iskolát, hogy a fidesz-janicsárokat időben kezdje el képezni. Mivel ő szabja meg a tananyagot, és ehhez a papokat is felhasználja, mit gondolsz mi lehet a cél?!
    Ugyanaz. Hogy a vakolat hullik? Ki nem sz@rja le! Majd imádkoznak.
    Minden valamirevaló diktatórikus rendszer kialakította a janicsárképzőket, ha úgy tetszik a káderképzést. Orbán kiteljesítette ezt, mert ez egészpályás letámadás.
    Én így látom

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  21. Latyapatya:

    Ilyen teren en nem latok kulonbseget a ket fel kozott. Az ellenzek majdnem mindig dobalja a sarat. Ritka a kivetel. Lehet errol a temarol ugy vitatkozni, hogy kozben minden mast is erintunk ( adorendszer, also es kozepoktatas ), de akkor nehez lesz egy intezkedes eseteben megvitatni, hogy az jo-e vagy sem.

    Abban tokeletesen igazatok van, hogy a Pazmannyal se lenne szabad kivetelezni. Valamilyen objektiv modon kellene szetosztani a ferohelyeket, vagy ha ez nem kivitelezheto, akkor mindenkinek ugyanannyit.

    Nemreg olvastam egy cikket a kezdo jogaszok fizetesevel kapcsolatban, ott netto 100.000 ft alatt volt ez az osszeg 2010ben! Ez kicsit tobb mint egy kezdo informatikus fizetesenek a fele. Szerintem ilyen szamok mellett inkabb azt kellene megkerdezni, hogy ha az ugyvedeknel indokolt, akkor a bolcseszeknel miert nem volt hasonlo meretu a keretszamok megvagasa.

    Az also es kozepszintu oktatas atalakitasat nem ismerem meg elegge ( azt annyira nem kovettem ) ugyhogy ahoz nem tudok hozzaszolni, de ha majd lesznek rola itt cikkek, akkor oda is leirom majd a velemenyemet.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  22. commandante: az nem igaz, hogy a jogászhallgatók és oktatóik döntően jobboldaliak. a jogászok nagy részénél kiverte a biztosítékot a jogállam lebontása, a visszamenőleges hatályú jogalkotás és a rohammunkában, egyeztetés nélkül, esetleg egyéni tvjavaslat alapján elfogadott jogszabályok.
    jános: a jogászok fizetése attól függ, hova mennek dolgozni a szakvizsgáig. ha a közigazgatásba, ott a kezdő diplomás bér körüli összeget kapják. Ha ügyvédjelöltnek, a két év után esedékes szakvizsgáig kereshetnek kevesebbet, de ez alku tárgya, azzal az irodával, ahol a szakvizsgáig eltöltendő szakmai gyakorlatot végzik. (menő irodákban még ők fizetnek, mert a későbbi karriernél súlya van annak, kinél dolgoznak)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. Za'Kant E-manual

    Kedves Beszélgetők! Bár jómagam nem rajongok a jogászokért – ahogy édesapám fogalmaz: sokuk hivatásos bűnpártoló; és még sok mocsok tapad a kezükhöz – de a zéró állami hely egy kicsit mellbevágó. Értem én a hivatalost – sok van belőlük, kell a mérnök, meg a természettudós – a zéró azonban valami elképesztő sötét sztálini ötletnek tűnik. Egyrészt korlátozza a szabad szakmaválasztás jogát – bár tudom, ez nem jogi kategória, mégis érti mindenki, mire gondolok – mert XY nem lehet ügyvéd, ha nincs rá pénze, bármennyire ez az álma, másrészt olyan ad hoc 5 éves tervnek tűnik, mintha azt mondanánk: Most sok a cipő álljunk le a gyártással, majd ha elfogy újra építünk egy gyárat.

    Nézzünk pluszban egy vicces esetet. Senki sem jelentkezik jogi hallgatónak az adott évben, mert nincs pénze. A korábbi évfolyam halsztói, évismétlői számára majd egy egyhallgatós évfolyam indul. LOL.

    János82! A sárdobálás minket itt nem nagyon érdekel. A visszamutogatás tipikus fideszes allűr. Ha azt mondom, orbán egy idióta, a fideszes – persze már az is haladás, hogy a tényen nem is vitatkozik – rögtön kontráz: Miért a gyurcsány nem az? Ez az óvódás viselkedés az egyetlen, amivel a kellemetlen tényekkel szemben érvelni tudnak. Ezen a fórumon eddig nagyjából megúsztuk ezt. Ha valaki kritizál, szid, anyázik, akkor megpróbáljuk az adott eset tárgyát kivesézni. Próbálja ki. Szidja mondjuk szilit, vagy mesterházit, vagy akár vadait – nem azt fogja visszakapni, hogy: No de az orbán, a szíjjártó, a kövér az rosszabb. Lehet, hogy azért van ez, mert a racionalitásnak ez a fajta attitűd is része.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  24. Abban igazad van János hogy korábban se volt hú de nagyon jó a helyzet. Sőt, tovább menve, a magyar egyetemek elképesztően korruptak. Kettőről-háromról tudok ami már híres a korrupcióról. Az MSZP haverjai voltak sok bölcsészkaron és telefonhívásokra kaptak munkát emberek, a tanszékvezérek szép fiatal nőket tesznek tanársegédekké, phd ösztöndíjasokká, vagy haverjaikat akik gyakran semmit, egyáltalán semmit sem tesznek. A szegedi hittudományin lebukott egy csávó aki a szakdolijától kedzve mindent megvett…és nem fogják felelősségre vonni, a rektorok is benne vannak ebben.
    De nagy rendcsináló kormányunk nem tesz semmit. a MAB ellenőrzései sokszor nem sokat érnek, holott volna mit megpiszkálni. Aztán persze magát a rendszert is kell változtatni, de nem aránytalanul és nem hirtelen. De már a bolognai rendszer bevezetése is borzasztó hiba volt abban a formában ahogy megtörtént. A Fidesz annyival rossz az MSZP-nél -nevezett intézkedései mellett-hogy értelmiség ellenes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  25. Milyen jól járt volna az ország, ha akkoriban, amikor ezek a”Bibós” gyerekek jártak oda, 0 állami támogatást kap a jogi kar. Sajnos nem volt ilyen szerencsénk

    Ráadásul mindegyiknek megvolt a felvételi lapján, hogy a papa- mama jó párttag, akkoriban gondolom volt ilyen kérdés a lapon. Az én középiskolai felvételi papíromon is volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  26. jános 82
    Becsülendőnek tartom, hogy a gépies, agy nélkül mínuszolókkal ellentétben Ön legalább megszólalt itt a körünkben.

    Többek között ezt írja: ” A jogaszkepzes megkurtitasa mellett komoly ervek szoltak, ellene kb semmi. Igyis lesz eleg ugyved az orszag szamara. Amikor meg elkezdene hianyszakmava vallni, akkor majd megint allamilag kell finanszirozni a kepzeseket.”

    Abba nem mennék bele, hogy politikailag milyen haszonnal jár az a FIDESZ számára, ha csak a tehetős szülők gyermekei tanulhatnak jogásznak. Leírták azt már előttem többen is.

    Csupán egyszerű szülőként reagálnék erre.

    A szülők nem azért taníttatják a gyermeküket, hogy majd az országnak ilyen meg amolyan szakembereket, munkásokat, tudom is én miket ADJANAK. Azért taníttatják, hogy a gyermekek tudást szerezve boldogulhassanak érdeklődési körüknek megfelelő munkahelyeken. Nem melllesleg persze ezzel hasznára is válva az országnak.

    Mit szólna Ön akkor, ha gyermeke érdeklődése, vágya mind-mind abba az irányba mutatna, hogy jogász legyen, de anyagi helyzete miatt nem tudná egyetemre küldeni? Hiába tanulna kitűnően, teljesítene mindent 100%-osan, mégsem lehetne az, ami szeretne, mert 1 nyomorult hely nem sok, annyi nincs államilag finanszírozva.

    Mivel vigasztalná akkor a humán beállítottságú gyermekét? Azzal a szöveggel, hogy menj csak fiam fizikusnak, arra van most szüksége a hazának? Vagy talán azzal, hogy 20 év múlva, ha már hiány mutatkozik jogászokból, majd jelentkezel?

    Erkölcstelen dolog a kormánynak ez e tervezett rendelkezése, mint sok minden más is, ráadásul végtelenül gonosz és cinikus is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  27. “Mit szólna Ön akkor, ha gyermeke érdeklődése, vágya mind-mind abba az irányba mutatna, hogy jogász legyen, de anyagi helyzete miatt nem tudná egyetemre küldeni? Hiába tanulna kitűnően, teljesítene mindent 100%-osan, mégsem lehetne az, ami szeretne, mert 1 nyomorult hely nem sok, annyi nincs államilag finanszírozva.”
    .
    És az Ön házát, kertjét, villamos berendezéseit, szoftverét egy jogi vagy gazdasági beállítottságú, átirányított, tehetségtelen műszaki ember fogja megtervezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  28. No, akkor nezzuk a dolgokat a masik oldalrol.

    En most leszek 30 eves, van jonehany ismerosom, akik human beallitottsaguak ( en muszakis vagyok ), ugyhogy latom hova vezet a mindenki tanulja azt amihez kedve van. Sajnos ez nem mukodik tokeletesen. Nem hiszem, hogy a szulo orulne annak, ha a jogasznak tanult gyermeke alig talalna munkat a vegigszenvedett evek utan, es amikor sikerul neki, akkoris fele-negyed annyit keres mint egy hasonlo idoben vegzo mernok. Sajnos ma ez a helyzet. Nem azt mondom, hogy az almok nem fontosak, de a mai diplomasok kozott a human vegzetsegueknek nehezebb az elete. Amikor latok egy statisztikat, hogy hogyan keresnek az atlag diplomasok, mindig felhaborodok azon, hogy nem bontjak le jobban. Sok ismerosom van, aki a karrierje csucsan tudna annyit keresni mint egy frisdiplomas, vagy eppen diploma elott allo, tapasztalattal egyalltalan nem rendelkezo mernok!! Egy felelos szulo tenyleg ugy gondolja, hogy a gyerekenek jolesz majd netto 90e ftrol indulni, es kb netto 160e ftos alomert kuzdeni?

    Nem azt mondom, hogy mindenki menjen el mernoknek, hanem azt, hogy a nyilvanvaloan rossz utakrol el kell terelni a kevesbe tehetos szulok gyerekeit, hogy ha lehet, akkor nekik jobb vegzettseguk legyen. Ebben viszont nagy szerepe van az allamnak. Nagyon keves ismerosom szulei gondoltak vegig, es neztek meg, hogy milyen lehetosegeik lesznek a gyermekeiknek a diploma megszerzese utan.
    Ildi1:
    Azt ertem, hogy a szulok miert tanittatjak a gyerekeket. Viszont amikor valaki allamilag finanszirozott helyre jelentkezik, akkor ot nem csak a szulo tanittatja, hanem az allam is, es az allam szamara inkabb az a fontos, hogy a jovoben a szakember az allam szamara hasznos legyen ( mas tema, de en emiatt ertek egyet a roghozkotessel is ). Innen nezve viszont ertheto, hogyha az allam a mukodesehez szukseges szakkepzeseket tamogatja, illetve azokat, aminek az elvegzese utan sokat adozik majd az allampolgar.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Ez tobb Mo-i kozvetito ceg adatait tartalmazza, mindenki levonhatja a tanulsagot milyen tamogatott szakokra van szukseg ha nem a munkanelkuliek tomeget akarjak szaporitani

    Jogi állások (85 db állás)
    Adminisztráció / Asszisztencia / Ügyfélszolgálat (3 285 db állás)
    Bank / Biztosítás (619 db állás)
    Beszerzés / Logisztika / Szállítmányozás (1 855 db állás)
    Egészségügy / Gyógyszeripar / Szociális tevékenység (766 db állás)
    Egyéb szolgáltatások (3 895 db állás)
    Értékesítés / Kereskedelem (5 084 db állás)
    Gazdaság / Pénzügy (2 382 db állás)
    HR / Munkaügy (688 db állás)
    Informatika / telekommunikáció (3 702 db állás)
    Ipari és agrár termelés / technikus (1 711 db állás)
    Közigazgatás (51 db állás)
    Marketing / Reklám / PR (1 313 db állás)
    Mérnök / Műszaki vezető (3 584 db állás)
    Oktatás / Képzés (431 db állás)
    Pályakezdő / Gyakornok (597 db állás
    Szakmunka / Fizikai munka / Betanított munka (7 158 db állás)
    Távmunka / Alkalmi munka / Diákmunka (959 db állás)
    Vendéglátás / Idegenforgalom (2 167 db állás)
    Vezetői állások (3 038 db állás)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Csődbe vitték Orbánék a Pető Intézetet 2013. szeptember 8. vasárnap

Az AN gyógyulást kíván Andrassew Ivánnak 2013. július 3. szerda | AN

Schmitt Pál Becsületének Napja 2013. május 18. szombat

Schmitt Pál megint becsületes lett 2013. május 16. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos