Ronai and Ronai
AMERIKAI

Elfoglalták a harmadik hatalmi ágat is 2011. december 26. hétfő 15:44 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Elfoglalták a harmadik hatalmi ágat is

Budapest – Baka András volt főbíró szerint jogtalanul távolították el pozíciójából. Helyébe az Orbán-családhoz közel álló Handó Tündét, Szájer József fideszes politikus feleségét nevezték ki az OHB élére. Baka András korábban megfelelt a Fidesznek, de azok közé tartozott, akik a jogállami normák és a törvényesség lábbal tiprásában már nem követték a Fideszt. A hozzá hasonlóknak már nincs helyük a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

Baka András főbíró szerint elmozdítása nyilvánvalóan jogellenes volt, bár nincs hazai fórum, amely ezt kimondhatná. A hatéves mandátumának félideje előtt távozni kényszerülő legfelsőbb bírósági elnök azt állítja, azért kell mennie, mert az elmúlt hónapokban nyilvánosan szót emelt a bíróságok alapvető európai jogelvei és ezen keresztül a jogállamiság védelmében, ám mint az MTI-nek adott nyilatkozatában kifejtette: számára egy független, alkotmányos intézmény vezetői posztjának betöltése csak addig érték, amíg az megőrizheti függetlenségét, és az alkotmányos, európai normák alapján működhet.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényjavaslat záróvitájában azt mondta, Baka András nem lehet a január 1-jén a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria elnöke, mivel nem felel meg annak az új törvényi szabályozásban rögzített kritériumnak, amely ehhez öt év magyarországi bírói gyakorlatot ír elő. A Fidesz nem most először szab törvényeket emberekre: ha szükséges, akkor mellette, ha szükséges, akkor ellene.

Baka András, a januártól Kúriává alakuló Legfelsőbb Bíróság (LB) és a megszűnő Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) utolsó elnöke szerint a kétharmados parlamenti többség számos szükséges politikai lépés megtételéhez jelenthet szilárd bázist, ami indokolt lehet, ha az ország nehéz helyzetben van. Ám az alkotmányos alapintézmények esetében éppen hogy bölcs önmérsékletre, körültekintő és higgadt eljárásra lenne szükség a minősített többséggel bíró politikai hatalom részéről, hogy ezzel is jelezze a jogállam mellett elkötelezett tényezők számára itthon és külföldön egyaránt: tiszteletben tartja ezeknek az intézményeknek – például az LB-nek, a Magyar Nemzeti Banknak, az Alkotmánybíróságnak – a függetlenségét, megadja a törvényes működésükhöz szükséges anyagi forrásokat.

Az ezzel ellentétes gyakorlatot folytató politikai erőknek számítaniuk kell arra, hogy kiiratkoznak Európából – mondta Baka András, aki megjegyezte azt is, hogy az utóbbi napokban feltűnően megszaporodtak a Magyarországnak szóló súlyos nemzetközi figyelmeztetések.

A bíróság elfoglalásával a Fidesz maga alá gyűrte mind a három hatalmi ágat, ezzel vége a demokráciának Magyarországon. A demokrácia minimális követelménye ugyanis a hatalmi ágak elválasztása. A parlament a kormány akarata szerint hoz alkotmányellenes törvényeket, a módszer megfelel a végrehajtó hatalom rendeletek útján történő kormányzásának, ahol a parlament csak fügefalevél. Az ügyészség után a bíróságok is a párt fennhatósága alá kerültek, amivel teljes egészében megszűnt az igazságszolgáltatás függetlensége és szabadsága.

Handó Tünde megválasztásakor kijelentette, soha nem szégyellte az Orbán-családhoz fűződő szoros kapcsolatait, de az nem befolyásolja őt abban, hogy a munkáját függetlenül és befolyástól mentesen végezze. Éppen csak azt nem mondta, hogy ez a szoros kapcsolat elősegíti, hogy még függetlenebb legyen, esetleg ez a garanciája a függetlenségének.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (16 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +20 ( 24 szavazatból)
Elfoglalták a harmadik hatalmi ágat is, 4.8 out of 5 based on 16 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

24 Reader’s Comments

  1. A FideSS Csaladi “Kalakaban” fogja kormanyozni az Orszagot!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  2. Ostoba ember ez az Orbán! Azt hiszi meg ússza mindezt a haza árulást?
    Az egyik része a nemzetnek szégyelje magát! Az amelyik részese és segitője a
    Fidesz diktatorikus állami rend kiépítésében!
    Az ostob ember hiheti csak azt, hogy egy nemzet ellen elkövetett bűntett büntettlenűl marad, és még azt sem látja, hogy saját maga irja a vádiratát és a vádlottak kistáját!
    Remélem valaki jegyzi ezeket a neveket …
    Mert nem olyan messze van az a nap mikor elő kell vennie!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +56 (58 szavazatból)
  3. Ez a Baka András is egy afféle ” se hal se hús ” típusú ember.
    Ezt kell mondjam , minden tiszteletem ellenére .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  4. Baka András elment a falig, a falnak már nem ment neki. Az viszont igaz, hogy odáig ő is segített a baromterelésbe. Legalábbis az én szemüvegemen keresztül így látom.
    Más: Szájerné kinevezése! Mi ebben a meglepő? Az erkölcstanban új fejezetet kell írni: Az erkölcstelenség egysége a Fidesz. A Szájerné viszont boldogan hirdeti, hogy ő az Orbán család barátja. Helyben vagyunk: madarat (megtépázott )
    tolláról, embert ( formailag ) barátjáról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (35 szavazatból)
  5. Nem értem. Mi meglepő van abban, hogy egy beteg, betegesen gyáva és félős ember csupa ismerős és akaratgyenge droiddal, TEK-kel veteti körbe magát? Neki nem az ország, csak a hatalom , a saját biztonsága és egzisztenciája a fontos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (37 szavazatból)
  6. Újabb fidesz csicska egy független intézmény élén.
    Ha a hazaárulás fájna, akkor ezek egész nap ordítanának a fájdalomtól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  7. asher alexander – MINDEN rendes diktatúra szeretné magát dinasztikusan is bebetonozni! Az meg csak természetes, hogy kizárólag a családban bízhat maradéktalanul?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  8. Tömörüljenek csak szépen egy kupacra, annál könnyebb lesz begyűjteni őket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (35 szavazatból)
  9. kekec!
    Hajaj! Én már halottam egypár diktátorról aki először a családján belül “tett rendet”
    Bár lehet,hogy a csuti gyerek még csak a tankönyvek felénél tart?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  10. bruckenbacker kapitany

    Conducator=Orbanator

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  11. Szaddám is kinyírta a fél családját…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  12. Nemsokára kötelező ünnep lesz április 20 és nemzeti gyásznap április 30. ? nem sok jót vetít előre a mostani politika.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  13. Olvassátok el a Pokorni interjút a Népszabóban.Szegény Zotya próbál úgy nyilatkozni, hogy ne mondjon semmit, de nagyon benne van, mint Pilátus.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  14. Ha az ember jogaiból egy körömfeketényit elvesznek, úgy kell ordítania, mintha az egészet elvették volna, mert ha nem ordít, el is fogják venni.
    Ezt egy bírónak mindenkinél jobban kell tudnia.
    És ezen a teszten Sólyomtól a teljes Alkotmánybíróságig a törvény minden őre megbukott.
    A farkas bejutott a juhkarámba, és már folyik a vér.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  15. Sólyom…akinek az ablaka alatt szerveződtek ujjá a neonácik !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  16. Én arra emlékszem hogy pár éve olyan ítéleteket hoztak bírók mintha nem lennének függetlenek a mostani ellenzék irányában !?
    Ez nem tűnt fel (teljesen független) Bakának ?
    Hogy ha meleglangyosan folytatódna vele minden akkor jó lenne a csuti ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  17. Az ellenség levadászása után mindig a saját mérsékeltjeik kinyírása a következő lépés. Ez folyik most. A harmadik fázis pedig a héják egymás közötti marakodása lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  18. Talán még nincs minden veszve!
    Biztos van néhány tisztességes, hazafias érzelmű, talán épp 62 év feletti bíró és esetleg egy derék magyar ügyész, akik bekerülnének a történelembe, ha a Btk.139 .paragrafusa alapján büntetőeljárást indítanának és megsemmisítenék az alaptörvényt és a többi, a köztársaság alkotmányos rendjének megváltoztatására irányuló törvényt….

    139. § (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve – különösen fegyveres erő igénybevételével – megváltoztassa, bűntettet követ el, és öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (3) Nem büntethető az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása miatt, akinek önkéntes elállása következtében a bűncselekmény folytatása elmarad, vagy aki annak folytatását önként megakadályozza.
    Az alkotmányos rend elleni szervezkedés

    139/A. § (1) Aki olyan szervezetet hoz létre, vagy vezet, amelynek az a célja, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig; aki ilyen szervezetben részt vesz, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) Nem büntethető az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt, akinek önkéntes elállása következtében a szervezkedés folytatása elmarad, vagy aki annak folytatását önként megakadályozza.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  19. A bíróságok hallgatólagosan totálisan kiszolgálták az akkori ellenzék hangosan kinemmondott óhajait.
    Minden ügyben felmentették azokat akiket elakartak számoltatni a szocik a nyilvánvaló lopkodások miatt.
    Akkor most miért rínak ?
    EZT akarták nem ??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  20. Minuszolók ha nem tetszenek a hozzászólások és a cikkek ne olvassátok!
    Nézzétek inkább azt amit nektek hazudnak akarom írni , kitalálnak.
    Vagy nézzétek meg a szeretett vezér összes szónoklatát 1988-ig visszamenőleg , meglepődtök van olyan időszak amikor látszik rajta hogy épelméjű , demokrata , kisztitkár meg minden olyan ami ellen most törvényt hoz !
    És ha ez nem elég akkor költözzetek hozzá és használjátok a nyelvetek amikor csak tudjátok hogy ragadna bele a s…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  21. Na Ki
    2011. december 27. kedd
    01:17
    .
    Ha lenne ilyen bíró vagy ügyész, akkor már nem itt tartanánk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  22. Schmitt Pál nemzeti hős lehetne, ha közbelépne.
    De akár Baka András is még.

    Na és a legfőbb ügyész?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  23. Egyetértek Geyzával!

    A bírók, úgy mint az orvosok teljes mértékben odadőrgölőztek az ellenzékből uszító, lázító Fideszhez. Most egyikőjük sírását sem tudom elfogadni. Egy művelt, diplomás ember észreveszi, ha kihasználják csak. Akkor mit gondoltak? Valami plusz, soronkívüli elbánásban, juttatásban reménykedtek? Egyszerűen nem értem. A saját sírgödrüket ásták meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  24. Na és fontos Orbánnak, hogy ELŐ KÓSTOLJÁK az ÉTELEIT, amelyeket feltálalnak neki!!!!! – és mennyi éhező kisgyerek tátja száját egy-egy falatért és nem jut nekik ezek MIATT A CSIBÉSZEK MIATT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Schmitt tolvaj, de a törvények felett áll 2012. március 27. kedd | AN-álláspont

Dr. Schmitt Dél-Koreában égeti Magyarországot 2012. március 25. vasárnap | AN

Megvan Orbán első követője Európában 2012. március 25. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos