Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbánnak mennie kell 2011. november 18. péntek 14:14 | AN

  • Hozzászólások(305)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbánnak mennie kell

Budapest – Orbán Viktornak nem azért kell mennie, mert azt mondta, hogy ha jön az IMF, akkor ő el, hanem azért, mert működésképtelenné tette az országot, és ebben a helyzetben egy beteg szélsőjobboldali ideológia oltárán feláldozta magyarok millióinak a pénzét, a tisztességét, kockára tette az életüket, hazardírozott a köz vagyonával, és a semmi földjére vezette az országot. Nem fog menni, de tudni kell, hogy neki mostantól folyamatosan mennie kell.

Romba döntötték a forintot, devizahiteles magyar családok millióinak okoztak nemcsak veszteségeket, hanem a létezésüket, az otthonukat kockáztatták, kiröhögtették és megutáltatták Magyarországot a civilizált országok és a normális emberek körében, mindezt egy olyan szélsőjobboldali ideológia kedvéért, amit rajtuk kívül korábban csak a városligeti Jurta Színházban gyülekező elmebeteg szélsőjobboldali figurák hangoztattak. Orbán hazudott, becsapta az embereket, olyan áldozatokat követelt, amelyekre nem volt szükség, kizsigerelte a lakosságot és az országot. A végére pedig kiderült, hogy az IMF nem egy adósságcsapdával a nemzetre leselkedő veszély, hanem a gazdasági antitalentumok és politikai szélhámosok által tönkretett országok megmentője. Orbánék legalábbis így fordulnak hozzá.

Orbán Viktornak mennie kell, de most már nemcsak a hatalomból, hanem az egész közéletből. Tizenhét éve mérgezi és fertőzi a magyar közéletet burkolt antiszemitizmussal, kódolt náci ideológiákkal, megosztotta és szándékosan két részre szakította, egymással szembe fordította az országot. Mindezt hatalmi céljai érdekében és egy beteg ideológia nevében, amely kitagadja a nemzetből a politikai ellenfeleket, amely becsmérli, megbélyegzi azokat, akiknek világnézete különbözik az övétől. Ellenzékben minden eszközt felhasznált arra, hogy szétverje a kormányzást, amivel súlyosan ártott Magyarország érdekeinek. Hatalomra jutva semmi mást nem tett, mint bevezetett egy károkat okozó adórendszert, megsarcolta és útszéli tolvaj módjára kifosztotta mindazokat, akik még valamit termeltek vagy hasznot előállítottak, elvette az emberek nyugdíjmegtakarítását és azt eljátszotta a tőzsdén és elveszítette a forint árfolyamveszteségén. Féleszű, idióta, barátaival, Kósa Lajossal és Szijjártó Péterrel százmilliárdos veszteségeket okoztak, nyomorba döntöttek családokat, elüldözték a befektetőket, a működő tőkét, jogilag instabillá és kiszámíthatatlanná tették az országot. Európa közepén felszámolták a civilizációt. Eközben tízmilliárdot adott a magántestőrének, egymilliárdot a fogorvosának, a felesége állami pénzen divatcéget gründolt a barátnőjének, százmilliós károkkal megvette a MOL-t, hogy az finanszírozza a Videotont, a nyomor közepén a süket hóbortja miatt stadionépítésekbe kezdett. Lerombolták a szociális hálót, az egymillió munkahely helyett nő a munkanélküliség, akik elveszítik a munkájukat, azokat az éhbérért való foglalkoztatás, a kényszermunka réme fenyeget. Felmondták a szolidaritást minden társadalmi réteggel, leginkább a hajléktalanokkal, akiket bebörtönöznek azért, mert szegények. A legembertelenebb és legdilettánsabb kormánya van Orbán Viktornak nemcsak a nyugati demokráciák között, de még a magyatr történelemben is párját ritkító módon.

A gazdasági ámokfutás mellett semmi mást nem tett Orbán, minthogy lerombolta a jogállamot, felszámolta a demokráciát, bebetonozta saját hatalmát, megpucscolta a demokratikus alkotmányt, a hatalom kizárólagos birtoklásának megszerzésére törekedett. Felszámolta jogilag a médiaszabadságot, elfoglalta a közmédiát, lerombolta az egészségügyet, elüldözi az orvosokat és az értelmiséget az országból, felszámolta a hatalmi ágak szétválasztását, a fékek és egyensúlyok demokratikus rendszerét, törvénysértő törvényeket vezetett be, mert felfüggesztette és csorbította az alkotmánybíróság jogosítványait, visszamenőleges hatályú törvényekkel felszámolta a jogbiztonságot, koncepciós pereket indított a politikai ellenfelekkel szemben, felszámolja az érdekvédelmet, a sztrájkjogot, egy fasiszta állam alapjait vetette meg. Rátámadt nemzetére, korlátozza a vallásszabadságot, a lelkiismereti szabadságot, felszámolja a világnézetileg semleges oktatást és véget vet az önkormányzatiságnak. Magyarországot századokkal vezeti vissza a felvilágosodás előtti korba, a sötét középkor ideológiai szintjére. A nyomor közepén ellenőrizetlen milliárdokat tolnak a katolikus egyházba, amely az elnyomó rendszer elsőszámú ideológiai támasza.

Orbán Viktor a rendszerváltás utáni Magyarország rákfenéje, az ország rákos daganata, átka. Ez az ember lezüllesztette a közgondolkodást, meghonosította a gyűlölködést, a faji kirekesztést, elbutította a magyar népet, megutáltatta és felszámolta a szabadságot. A magyar történelem egyik legpusztítóbb és legkártékonyabb figurája, akinek bíróság előtt kell majd felelnie a tetteiért, és akinek mostantól fogva nemcsak mennie, hanem takarodnia kell a közéletből örökre. Mindazokkal együtt, válogatás nélkül, akik a Fidesz nevű pártjában ehhez az ámokfutáshoz asszisztáltak.

Ne legyenek senkinek kétségei, Orbán Viktor nem fog magától távozni. Ezt az embert soha többet leváltani nem lehet, tőle megszabadulni nem lehet, fogságba ejtette Magyarországot, amely miatta elveszítette esélyét arra, hogy a magyar népben levő tehetség kibontakozhasson, a versenyben helytálljon, a feladatokhoz felnőjön, a szabad és demokráciában élő boldog népek családjához tartozzon. Kivezeti az országot a nyugati civilizációból, veszélyezteti uniós tagságunkat. Aki tud, menekül a hazájából, amely szélsőjobboldali ordas farkasok és személyiségzavarban levő bűnöző, krónikus hazudozók, dilettáns ámokfutók tobzódásának a színtere. Kiszámíthatatlanok a jövő eseményei, Orbán Viktor uralkodása szörnyű tragédiába viheti az országot.

Nem megy el, de mostantól mindenkinek tudnia kell, hogy mennie kell. Egy bűnöző banda uralkodik Magyarországon, élén egy skizofrén beteg emberrel, akit el kell kergetni, Magyarországot fel kell szabadítani, morálisan és intellektuálisan helyre kell állítani. Ezzel a politikai bűnöző társasággal semmiféle közösséget nem szabad vállalni, nem szabad őket legitimálni.

Mostantól a jelszó: “Orbán takarodj!”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (306 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +444 ( 518 szavazatból)
Orbánnak mennie kell, 4.8 out of 5 based on 306 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(305)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

305 Reader’s Comments

  1. Egy szuper videó

    http://indavideo.hu/video/A_leminosites

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Egy szuper video
    CSÚCS!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  3. A Salleros Vezért csakis saját pártja válthatja le. Az meg nem meri, de nem is tudja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Avi – ez egy szuper videó – már a médiatörvényre vonatkozó szöveggel is az volt. Úgy látszik több mindenre alkalmas.
    Nekem azért tetszik a Fekete lovagos is az “Egyezzünk ki döntetlenben”jével.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  5. Egy komment a Népszavából (www.nepszava.hu), a cikk:
    http://www.nepszava.hu/articles/comment.php?forum_topics_id=109885&database_id=495921&forum_forbidden=0&no_results_total=63&lstresults=3
    .
    a komment:
    „[moslekorszag] [2011.nov.29. 18:03]
    Az utóbbi időben nem hallani semmit arról, hogy mi lesz azokkal a “tisztelt” nyugdíjas kollégáinkkal akik már hosszú évek óta nyugállományban vannak, de egy percet sem töltöttek el a jól megérdemelt pihenésükkel hanem egyből jöttek vissza dolgozni szinte ugyan abba a beosztásba, mint azelőtt.
    Az összes rendvédelmi szerv tele van az ilyen nyugdíjasokkal és bátran állíthatom, hogy mindenhol egységesen gyűlöljük ezen ex kollégák mentalitását és azt, hogy még mindig köztünk vannak. Ezen emberek kb. a dupláját viszik haza hónapról-hónapra, mint az állomány többi része. Érdekes módon nem a végrehajtói állományból származnak ezek a nyugdíjasok, ők örülnek ha élnek… Szinte kizárólag a tiszti és egyben irodai állomány tagjai éltek eddig ezzel a lehetőséggel, tudni kell róluk, hogy a zömük a maximált nyugdíjat kapta, ez 280.000 Ft körül van!!! Még erre jön rá a semmittevő munkájuk után a bérük. Ez azt jelenti, hogy kb. 4X keresnek annyit egy hónapban, mint egy állományban lévő tiszthelyettes aki tényleg a munka javát/alját végzi.
    Undorodunk ettől a rendszertől, de a feletteseink csak hallgatnak, mert az összes koma, jó barát vissza van foglalkoztatva. mikor veszik már észre, hogy napjainkban ez az egyik legmegosztóbb dolog ami a hivatásosok háza táján létezik?
    Sajnos attól tartunk, hogy ezekkel semmi sem fog történni, továbbra is végezhetik jó pénzért a semmittevő munkájukat. „
    .

    Van benne igazság. És még mindig van benne egy kis mentegetés a végrehajtói állomány azon része iránt, akik ugyanolyan vígan dolgoznak tovább a volt testületükön kívül, amilyen vígan a magasabb beosztásúak a testületen belül. (És persze nyilván vannak olyanok is, akiknek a munkaképessége tényleg lecsökkent, nekik ennek megfelelő ellátást kell kapniuk.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  6. http://penzcentrum.hu/ongondoskodas/tizmilliardokat_bukhat_az_allam_a_nyugdij-atalakitas_miatt.1030681.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator
    A világ nem “fekete-fehér”, bármennyire is úgy akarnák beállítani némelyek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=496537

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. Persze, hogy a 2/3-os többséggel könnyű elfogadtatni az új választójogi törvényt, mellyel örökre bebetonozza Orbán Viktor és bandája hatalmát. Ha felébrednek a félrevezetett FIDESZ-hívők is, talán el lehet zavarni őket.
    Vége van Magyarországon a demokráciának. Nem “Góg és Magóg fia”, demagóg, gazdasági analfabéta, politikai kalandor, hataloméhes diktátor uralkodik az országban. A devizahitelesek megsegítése, mint ahogy minden józan paraszti ésszel gondolkodó előre látta, fordítva sült el. A nemzetközi pénzvilág visszaütött és ebbe fogunk belegebedni. Közben megy a kábítás, mert ahhoz nagyon értenek, hogy a spekuláció áldozatai vagyunk. Igen az ő rossz spekulációjuké. Amit ígértek a választások során, semmit sem tartottak be. Az egykulcsos adóval a lakosság többségét sújtják a gazdagok javára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  9. Az kevés hogy mennie kell, el kell számolnia egyszer, ha sor kerül rá, DE NEM CSAK NEKI, HANEM 1980-TÓL A POLITIKAI ELITNEK! Már ekkor elindultunk a lejtőn mind morálisan, mind gazdaságilag….Orbán csak azt herdálja el a nemzeti vagyonból, amit még hagytak neki, de nem a felmentése miatt írom. Amennyiben tényleg olyan “vagány tökös fickó” lenne, mint amilyenek próbálja eladni magát a szavazóknak, akkor tudott volna változtatni 1998-2002 között is. Nem tette, csak mímelték a kormányzást, közben a saját zsebüket pártolták, még vadabb kapzsisággal, mint elődeik… Ez persze azzal jár, hogy rövid időn belül lesz 6 millió koldus, nem lesz munkájuk, vagyonuk és akkor semmilyen ADÓT SEM TUD ELVONNI TŐLÜK…egyenes út az államcsőd felé, milyen pénzből működteti az államigazgatást? Miből fizet nyugdíjat? Külföld majd segít, (nincs tolongás a befektetők között, én sem fektetnék be egyetlen eurót sem ilyen köz- és államigazgatás mellett) hát erre alapozni kérdőjeles, néhány ország már “beintett”, mert olyan mintha feneketlen kútba öntenék a pénzt. Magyarország egy rejtő ország, minden elveszik benne, mint a Bermuda-háromszögben “titokzatos módon”…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. Miközben a válsággal teli az ország, a kormánypárti képviselő urak azon vitáznak, persze éjjel, amikor a TV nem közvetít, hogy hogyan lehet a legnagyobb ellenzéki pártot megsemmisített, hogyan lehet az MSZP – t bűnözővé kikiáltani, mint az MSZMP jogutódját.
    Arra nem gondolnak, hogy saját magukat is megbüntetik, mivel a mostani kormánypárt Országgyűlési képviselői, úgy lehettek képviselők, hogy az un. átkosban pártagok, párt funkcionálások, pártvezetők voltak. A fiatal képviselők, akiknek életkorukból kifolyólag nem tölthettek be pozíciót, – nekik családtagjaik, rokonaik voltak pozícióban. Anélkül, hogy bárkit elítélnék, mert ez akkor természetes volt, – Pokorni képviselő-t említeném, – és sokan másokat.
    Szóval tisztviselő Urak! Egyikünk sem különb a másiknál. Ezért aztán nem kellene saját magukat is megbüntetni, – mert bár Önök mindent megtesznek, hogy erkölcstelenül – bebetonozzák magukat, arra számítva, hogy a külföldi magyarok is olyan jogokat gyakorolhatnak itthon, mint itt lakó állandó lakhellyel rendelkező állampolgárok, sőt ez megkülönböztetés, mert mi itthoni magyarok, csak állandó lakhellyel rendelkezhetünk, és úgy szavazhatunk!
    Szóval én azt gondolom, mivel önök az alsó, és középosztályt a földel, teszik egyenlővé, plusz a valutaalap tárgyalás, amely követeléseit is nekünk kell majd megfizetni, szóval nem biztos, hogy megnyerik a következő választásokat. Akkor viszont az önök által hozott nem törvénytelen törvények önmaguk ellen fordulnak majd.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  11. Zetényi-Csukás Ferenc

    A FIDESZ-t és a 2/3-os többséget a nemzet választotta és ha úgy dönt majd,a bizalmat is a nemzet vonja meg. Sajnálom,hogy a cikkhez nem adta a nevét a szerző,sokkal egyenesebb és hitelesebb lenne! Az írás stílusa és mocskolódó,gyalázkodó hangvétele,akkor sem tetszene,ha a “másik oldal” írna így, és minden betűjével az igazságot hirdetné. Értem az elégedetlenséget,hiszen magam is tapasztalom a problémákat,de mocskolódással és sárdobálással nem jutunk előre. Magyarországon élek. és szembesülök a hétköznapokkal. Hibák vannak,voltak és lesznek -az előző kormányzati 8 évben is-de fel kellene végre nőni és nem csak beszélni a nemzeti konszenzusról,hanem valóban megcselekedni azt! Olyan kicsi és olyan szegény már az országunk,hogy a belső háborúinkkal csak gyengítünk rajta…Ébresztő! Össze kell már végre fognunk magyarok! Nincs más lehetőség!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  12. Eljut, de hiába. Magát választja, nem a pénzt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Zetényi-Csukás Ferenc 2011. december 7. szerda 10:41
    Ezt hívod te gyűlölködőnek?
    “Egy bűnöző banda uralkodik Magyarországon, élén egy skizofrén beteg emberrel, akit el kell kergetni, Magyarországot fel kell szabadítani, morálisan és intellektuálisan helyre kell állítani. Ezzel a politikai bűnöző társasággal ”
    De hiszen csak a tényeket és az igazságot tartalmazza! Ilyen sajnálatosan igaz tényeket hogyan lehetne simulékonyabban előadni?
    EZEKKEL nincs, és nem is lehet kiegyezés -na meg arra ők sem vevők. Kizárólag csak a teljes behódoltatás, az “ellenségek” megsemmisítése amire törekednek. Annyi esély van velük kiegyezni, mint a mongúzoknak a kobrával, vagy a libáknak a disznóval. EGYESÉVEL semmi esélyük – de összefogva ellene annál több!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  14. Orbán kettős szorításban és emiatt az örökös hajsza csapdájában:
    1.
    “Az egyeduralom attól egyeduralom, hogy az egy kézben összpontosított hatalom folyton csak nő. Kevesebb nem lehet, mert ha egyszer elkezd kevesebb lenni, akkor az egész leolvad egy pillanat alatt.” (magyarnarancs.hu)
    2.
    “Orbán viszonylag szerény körülmények közül indult, most pedig dúsgazdag, ráadásul sokan nyalják a talpát. Amit elért, azt nem fogja kiengedni a markából. Mivel nem ügyes üzletember, mindig több és több kell neki, hogy ne élje fel az eddigi szerzeményeit.” (idézet egy hozzászólásból)
    .
    Kár, hogy nem tudja, milyen kilátástalan küzdelembe lavírozta magát és milyen nagy fába vágta az életlen fejszéjét. Ha meg tudja, belezavarodik a kilátástalan és végeérhetetlen küzdelembe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. http://ecoline.hu/makro/2011/12/9/Igy_valtozott_a_magyar_allaspont_EUugyben_ZFBZYK#utm_source=hvg.hu&utm_medium=listing&utm_campaign=crossmarketing
    Lehet valami igazság a viccben, hogy isten Orbánt használ ventilátornak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  16. http://www.pupublogja.hu/2011/12/szurkezona.html
    Az ország választóvonalhoz érkezett, most dől el gyermekeink és unokáink jövője, és senki nem emeli fel a szavát az ellen, hogy minden demokratikus felhatalmazás nélkül ez a kétlábon kacsázó történelmi kisiklás döntse el sorsukat.
    Mindenkinek, minden politikusnak minden fórumon erről kellene beszélnie, ehelyett Lomnici Zoltán kiretusálásával foglalkozunk, miközben éppen most tolják át az országot a szürke zónába, meg most kezdődik a Rákosi-kort idéző kis középeurópai abszurd, a titkosszolgálati vezetők kémkedési ügye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. Ez Orbán szerepléséről eddig a legfrappánsabb vélemény:
    http://szopjatoklemind.tumblr.com/post/13965877693
    “Köszönjük részvételét a tegnap éjjeli csúcson STOP Gratulálunk a magyar szabadságharchoz STOP Audi-beruházás STOP Mercedes-beruházás STOP Hitel STOP”

    — Angela Merkel távirata

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  18. Igen!
    Viktor mindig határozottan mondja, hogy TALÁN!!!!!!!!!!!
    Ő vajon hányféle ilyen határozott irányba akar vezetni bennünket?
    Ugyanis politizálása óta nem egy fordulatot láttunk. Különösen mostanában.
    Én egész határozottan mondom MENJEN!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Ez meg egy igen tanulságos írás – leginkább a kormány bevételszerző technikáiról és annak standard médiabeli alátámasztásáról. De nem parvak, á, dehogy! Csak agrárgazdaságban foglalkoztatottak látásának rongálása.
    http://atv.hu/cikk/20111124_nem_lesz_levegoado

    más: a Tanú, az Állatfarm és az 1984 után a blogokon egyre jobban terjednek Asimov Alapítvány trilógiájára való utalások. Pl a centrum és periféria viszonyára, valamint az “Utolsó szólóra” való célzás (lévén mindig Orbáné az utolsó szó) No meg firtatják az Öszvér személyét és szerepét is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. (Róna Péter után) kedvenc közgazdászom “bokros” pontjai: Orbán a thai módszert alkalmazza: minden normális lépés ellenkezőjét: Pedig az országban van közgazdász szaktudás: csak le kellene számolni azzal az agybajjal, hogy a szakértelem bolsevista trükk!
    http://kommentelek.nolblog.hu/archives/2011/12/08/Az_en_10_pontom_csak_8/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. és egy politikai hozzászólása:
    http://szentgroti.nolblog.hu/archives/2011/12/08/A_nep_bolcs/
    2. evianna
    2011. 12. 08. 8:43

    bizony, sportnyelven szólva Orbán lelépett a szőnyegről, és a bíró intését úgy értelmezi, hogy mostantól nem birkózás, hanem pankráció a játék neve.
    a közönség egyelőre el van képedve, de egyre hangosabb a pfujolás – jobban tenné, ha feladná, vagy legalább megpróbálna visszatérni a szabályokhoz.
    mert az csúnya lesz, ha a közönség szedi le a pódiumról.

    tudniillik Orbán már
    - nem az, aminek megválasztották (a Magyar Köztársaság kormányfője) és
    - nem azt csinálja, amire megválasztották (a fennálló, nemzetközileg is elfogadott jogállami működés fenntartása és érvényesítése),
    hanem a saját feje szerint megy és egyre durvább hibákat követ el.

    (mondom: csípem a csajt!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. Ha egy ország egyetlen politikai-társadalmi tényezője se óhajt áldozatot vállalni a demokráciáért, hanem inkább a diktatórikus törekvéseket szolgálják azok is, akik magukat melldöngetve demokratáknak nevezik,…Az az ország, amelyik nem képes áldozatot hozni a demokráciáért, érte küzdeni – az diktatúrát érdemel. C’est la vie. http://evitae.wordpress.com/2011/12/10/ha/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  23. ” Ellenzékben minden eszközt felhasznált arra, hogy szétverje a kormányzást, amivel súlyosan ártott Magyarország érdekeinek.”
    Ezen idézetet azért ragadtam ki mivel a magyar sajtó és sajnos többször a külföldi is átveszi – olyan utalásokat tesz ,hogy Orbán ilyen arányú választási győzelméhez hozzájárult a nyolc éves szoc.lib “rossz kormányzás”. Ezért ragadtam ki az idézett mondatot.”Ellenzékben minden eszközt felhasznált arra, hogy szétverje a kormányzást”! Ennek alátámasztására javaslom elolvasni a Népszabadság december 7. számában “Gyurcsány Ferenc előbbre látott?”címmel megjelent írást – olvasói levelet.
    Azaz 2006 ban a parlamentben Orbánék leszavazták a Gyurcsány kormánynak a közigazgatás átszervezéséhez szükséges alkotmánymódosító .javaslatát. /Tehették, mert 2/3 os tv. és Gyurcsány kormánynak nem volt 2/3 os parlamenti többsége./Később 2009 februárjában a Fidesz vezére Londonban azt nyilatkozta, hogy ő a reformokat a közigazgatás átszervezésével kezdené amivel 8 % ról 6 % ra /GDP arányos/ csökkentené a “bürokráciára”fordított kiadásokat. Persze elhallgatta, hogy ő azt már 2006 – ban leszavazta. Igen ez 400 milliárdos többletkiadást jelent az EU átlagához viszonyítva. Aztán 2008-ban a népszavazás kierőszakolásával meghiúsította az egészségügyi és felsőoktatási reformot. Most padlón az egészségügy mert szerencsétlen magyarja azt hitte, hogy a 300 forintos vizitdíj /két gombóc fagylalt ára/neki sok. Ki lehet számolni mibe kerül az országnak és persze az adófizetőknek az okozott kár és ahogy a cikk helyesen rámutat mennyit ártott Magyarország érdekeinek. Érdemes ezzel kapcsolatban idézni Demján Sándornak Magyarország egyik legsikeresebb vállalkozójának nyilatkozatát amely az MTV 2009 február 15 -én hangzott el imigyen: “Ha végrehajtottuk volna a reformokat a mainak a dupláját kereshetnénk”! Ugye könnyen ki tudnánk fizetni a vizitdíjat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Drága Amerikában élő Magyarok!!! Kérlek Benneteket, segítsetek egy kicsi Magyar Harcosnak, aki betegen fekszik Spanyolországban, és várja a gyógyulást. Azonban Anyukája írja, hogy már elfogyott a család pénze, és nincs tovább nekik!!! Aki tud, segítsen ennek a családnak, kérem szépen! Én ugyan nem ismerem őket, de a fényképeiket meg lehet nézni a facebook https://www.facebook.com/Harcoska oldalán. Beteg a kisfiú, de harcol az életéért. A mi kormányunk eközben még mindig a saját boldogulását keresi. A betegek feleslegesnek tűnnek számkra, nem is foglalkoznak velük!!! Aki tud segítsen nekik! Én nem ismerem őket, de így tudok segíteni nekik. Tegye ezt mindenki!!!

    .* _██_*。*./ \ .˛* .˛.*.★* *★ 。*
    ˛. (´• ̮•)*˛°*/.♫.♫\*˛.* ˛_Π_____. * ˛*
    .°( . • . ) ˛°./• ‘♫ ‘ •\.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛. *。
    *(…’•’.. ) *˛╬╬╬╬╬˛°.|田田 |門|╬╬╬╬ .
    ¯˜”*°••°*”˜¯`´¯˜”*°••°*”˜¯` ´¯˜”*°´¯˜”*°••°*”˜¯`´¯˜”*°
    A karácsony közeleg, a legjobb,legszebb ajándék a barátság, az önzetlen szeretet. Boldog és szeretetteljes karácsonyváró napokat kívánok Minden Magyar Embernek a világon! Az Isten áldása legyen Velünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Érdemes a mai Tét c. műsort nézni: Bánó és csapata sikeresen lépre csalta a kőbunkóságot Mráz Ágostonból – alighanem végleg nevetségessé vált ő is. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. kerényi tipikusan az az ember akire a “hímringyó” – általam nagyon ritkán használt – jelzőt szoktam használni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Lehet, hogy Csányi Vilmos jobban ért az emberi etológiához, mint az állatihoz? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. A “demokratikus ellenzék” már régen bizonyítottan csak biodíszlet a mameluk parlamentben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Ehhez képest nem voltunk túl sokan. De sebaj: volt világmozgalom, amely 12 követővel indult, és a végére egész jól kiforrta magát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. Orbán és a “fel vagyunk készülve a kormányzásra” hazugsága:
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=501837
    és egy corcac-os komment:
    …Öregember köbszőr leírtam már, hogy amikor az Őszödi beszéd után elvesztette a kormányzó párt a többségét, és hiteltelené vált,…

    Szép hazugság! A tények viszont a következőek:
    A 2006-os évet vizsgáljuk, amikor áprilisban választások voltak, május 26-án hangzott el az öszödi beszéd, majd szeptember 17-én szivárgott ki.
    De közben Gyurcsány elkezdett egy reform politikát, amit nem erőből, hanem konszenzusos alapon akart tető alá hozni, tehát tárgyalások az érintett felekkel, a szakszervezetekkel stb. Az ellenzék teljes mellszélességgel kiállt a reformok ELLEN, amit a jobboldali sajtó egy lejárató kampánnyal fejelt meg.
    De nézzük ezen időben Gyurcsány népszerűségi mutatóit:
    2006.02 – 52%
    2006.03 – 53%
    2006.04 – 56%
    2006.05 – 54%
    2006.06 – 48%
    2006.07 – 43%
    2006.08 – 39%
    2006.09 – 35% (emlékezz! szept.17)
    2006.10 – 36%
    2006.11 – 37%
    2006.12 – 36%
    VAGYIS A SZEPTEMBER 17-i KISZIVÁROGTATÁS SEMMIFÉLE NÉPSZERŰSÉG VESZTÉST NEM OKOZOTT GYURCSÁNYNAK! MÁR ELŐTTE ELVESZÍTETTE A NÉPSZERŰSÉGÉT!
    Ez titeket nem zavar? Legendákat gyártotok, de a tények nem pászolnak!
    Szóval kedves New Person, Ön hazudik akkor, amikor Gyurcsány népszerűség vesztését az öszödi beszéd kiszivárgására fogja. Ezen okból a lemondása sem követelhető miatta.
    Mehet a sarokba térdepelni, és elimádkozhat egy rózsafűzért! “Ne hazudj!” – az egyik a tíz parancsolat közül! Nyomás!
    (azt azért hozzáteszem, hogy a 4 % népszerűségvesztés mégiscsak az őszödi beszéd kiszivárogtatásához köthető – de többen már utána is visszatértek a támogatás mellé!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. Wikileaks forrás:
    http://www.ujhely.hu/demokratak/index.php/wikileaks-botrany-orban-szervezte-a-2006-os-zavargasokat/ alább kiemelve a távirat
    Feb. 8, 2007, Budapest:
    Important note on the dispatches…

    <> 02.08.2007 07:07 07BUDAPEST163 Embassy Budapest CONFIDENTIAL

    VZCZCXRO1464 PP RUEHDBU RUEHFL RUEHKW RUEHLA RUEHROV RUEHSR DE RUEHUP #0163 0390707 ZNY CCCCC ZZH P 080707Z FEB 07 FM AMEMBASSY BUDAPEST TO RUEHC/SECSTATE WASHDC PRIORITY 0721 INFO RUEHZL/EUROPEAN POLITICAL COLLECTIVE TAGS: PGOV, PREL, ECON, HU, KDEM, ASEC SUBJECT: THE GREAT BARRIER BEEF: OPPOSITION MP’S “CIVIL REF: A) BUDAPEST 135 AND PREVIOUS B) BUDAPEST DAILY

    C o n f i d e n t i a l budapest 000163

    Sipdis

    Sipdis

    Department please pass to nsc for adam sterling

    E.o. 12958: decl: 02/07/2012 Tags: pgov, prel, econ, hu, kdem, asec Subject: the great barrier beef: opposition mp’s “civil disobedience”

    Ref: a) budapest 135 and previous b) budapest daily

    February 7

    Classified By: POL/C ERIC V. GAUDIOSI; REASONS 1.4 (B) AND (D)

    1. (C) Opposition leader Viktor Orban lead approximately 100 MPs from his own FIDESZ party and their Christian Democrat (KDNP) coalition partner in an attempt to dismantle a security fence around the Parliament building February 2. Proceeding en masse from an opposition caucus, the MPs succeeded in disassembling a significant stretch of the metal barrier before the police reinforced their presence; police maintained a visible presence around Parliament through the night, with crowds estimated at several hundred – including a visible contingent of young skinheads – gathered in the evening. 20 arrests were reported in small-scale incidents during the week-end.

    2. (C) Ambassador Foley met with FIDESZ MP (and Parliamentary Foreign Affairs Committee Chair) Zsolt Nemeth just after the initial incident. Coming directly from the Parliament (and an impromptu run-un with PM Gyurcsany), Nemeth proudly displayed a small cut on his hand from “trying to take apart the fence without the right tools.” (Note: Another contact confided to us that Nemeth had cancelled a scheduled meeting with her by “calling from the fence with a cellphone in one hand and a wrench in the other.” End Note.) He characterized FIDESZ’s move as a blow for the right to assembly and commented that “even the liberals should support us.” Echoing Orban’s public statements, he discussed waiving his parliamentary immunity from prosecution on potential misdemeanor charges.

    3. (C) The government strongly denounced the opposition’s foray, with the police pressing formal charges (deemed incomplete by a Budapest court upon initial review) and the MFA circulating a note verbale to the diplomatic community condemning “the infraction of regulations in force by virtue of the law of the Republic of Hungary” and expressing “serious doubts” over the opposition’s “commitment to the ideals and practice of democracy” beneath the “ill-fitting cover of civil disobedience” (full text faxed to EUR/SCE). President Solyom released a statement emphasizing that “the rule of law cannot be served by illegal methods.”

    4. (C) Public reaction was predictably mixed, with some of our interlocutors describing the opposition’s action as “ridiculous” and others expressing concern that the government’s response risked alienating the public. A great deal of attention has focused on the incident as a reflection of the dynamic within the opposition. We understand that the plan was closely held in Orban’s inner circle and presented to the opposition caucus with no advance notice. Many, including conservative commentator Anita Orban, see the incident as a loyalty test, pointing out that prominent moderates including MPs Lajos Kosa, Janos Ader, and Antal Rogan were conspicuous in their absence (though Rogan has since released a statement of solidarity). A consistent critic of the FIDESZ leadership’s “divorce” from center-right intellectuals during the party’s shift toward populism, Orban believes this is the latest effort to whip up enthusiasm and enforce party discipline before Parliament reconvenes on February 12. Ultimately, however, she believes the party is “louder – but weaker – than the MSZP.” Indeed, the Deputy of the KDNP Caucus became the first to break openly with the opposition’s “excommunication” policy toward the Prime Minister, commenting publicly on February 6 that the time has come to work together with the government for the good of the nation.

    5. (C) Comment: Although the ultimate disposition of the land around Parliament is an issue, the opposition’s latest actions add little to either the substance or the tone of the debate. With the recent release of a lengthy report on the fall demonstrations which highlights FIDESZ’s links to the violent protestors (ref b), their latest act of “civil disobedience” will likely underscore questions regarding their commitment to the rule of law. Much as we saw Viktor Orban at his best in a recent meeting with Ambassadors (ref a), this escapade shows that he is still equally liable to play with fire. End Comment.

    Foley

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. http://dkp.hu/news/b_details_b/1012
    A hétfőn Orbánnak megküldött Barroso-levél elképesztően brutális.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  33. Jó lenne eredetiben olvasni a Barroso-levelet.
    .
    Egyébként nem értem, mire fel a hozsanna az AB döntései kapcsán.
    Az egyházügyi törvény Orbán általi visszaszívását az a két, minden tiszteletre méltó lelkész vívta ki, akik Brüsszelben éhségsztrájkoltak. Jellemző módon a magyar média agyonhallgatta őket, méghozzá felháborító módon a magyarországi Népszava is. (Ezek után meggondolom, továbbra is megveszem-e szolidaritásból az újságot.) A Fidesz rudta, hogy a két lelkész Brüsszelben óriási és óriási súlyú nyilvánosságot kapott, úgyhogy tudhatták, jobb, ha rugalmasan elszakadnak.
    Ami az MNB kirablását illeti, az EU még Orbánnak is érthető módon közölte (azaz Orbán pofájába vágta), hogy coki vagy söprés.
    Úgyhogy az AB mindkét ügyről tudta, hogy elbuknak, azaz nem árt vele Orbánnak, ha felmutatja a nemlétező gerincét.
    Szó sincs tehát semmiféle bátor “beszólásról”.
    Egy feladatának ellátásában csődöt mondott, esküjét megszegett gyáva testület rángott egyet a kimúlás előtt.
    Nem kár értük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  34. ezt a NOL-ról hoztam:
    látóhatár | 2011. december 20. | 11:04:11

    „Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.”

    Emlékszik, Ady úr? Ezeket a sorokat maga írta 1902-ben.
    ….
    Ezt már én teszem hozzá: “Minél inkább változik – annál inkább ugyanaz”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. Ezúton kívánok Orbán Viktor Úrnak, a Magyar Köztársaság legálisan, 2/3-al megválasztott Miniszterelnökének és sleppjének Boldogtalan, Felhős, Áldatlan Karácsonyt és Új Esztendőt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  36. Pontosítsunk, az egész fideszes bagázsnak mennie kell, kivétel nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  37. Pontosítsunk. Menjenek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. Ugyan már Orbán soha nem fog elmenni a hatalomból, most is simán fityiszt mutatott válaszlevelében Barrosonak, merthogy tény nincs senki a világon aki a tradicionálisan önző, ostoba magyar jobboldalt észhez tudná téríteni. Szomorú nézni, hogy Orbán az ország kárára most jól is keveri a lapokat: ugyanis teljesen tisztában van azzal, hogy az EU már-már elmebeteg belső demokratizmusának okán nem képes hatékony eszközökkel a lator tagállamok -így most éppen Magyarország- megregulázására, így Barroso dörgedelmes levele nem más, mint Brüsszel blöffje. Azzal lehetne valóban padlóra küldeni az Orbán kormányt és magát Orbánt ha Brüsszel illetve az IMF bejelentené, hogy bizonytalan ideig nem kezdi meg a tárgyalásokat, és közben a nagyok így Berlin, Párizs, Bécs, Washington visszahívná nagyköveteit Budapestről, a magyar követeket pedig elhajtaná az országukból. Ezekkel az intézkedésekkel ugyanis a piacokon a magyar állampapírok meghalnának s vele csődközeli helyzet állna be. De Orbán pontosan tudja, hogy ezt sem merik a nagyok megtenni, mert ez meg akár a magyar Jobbik féle nácik azonnali hatalomra jutását eredményezné ami csak újabb pofon lenne Brüsszelnek nem beszélve ennek lánchatásától. Úgyhogy nem marad más hátra Brüsszelnek –hasonlóan az 1938-as müncheni paktumhoz- mint a békéltetések, engedmények és legfőképpen IMF hitelek sorozata, eközben Orbán meg halálos nyugalommal leépítheti a demokráciát, a jogállamot, az EU-nak illetve az Atlanti Chartának az ő hatalmát akadályozó alapelveit. Csak gratulálni lehet elsősorban Gyurcsánynak illetve Kókának valamint pártjaiknak, sajnos nekik köszönhető elsősorban a Fidesz 2/3-a és ennek évtizedekig ható tragikus következményei.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  39. Hetus,
    Nemigen találtam lyukat a levezetésedben.
    Amit leírsz, az egy Népszövetség-szerep, amibe beledöglik a néző is, az előadó is.
    Egyben lehet reménykedni:
    Az EU, Franciaországgal és Németországgal az élen, maga mellé veszi a legütőképesebb EU-tagokat, ebből lesz egy “hardcore” EU, a reszliből a “második sebesség” (mi már a harmadikba se fogunk beleférni), majd a mag válik az EU-vá, a többi meg megy a levesbe (na jó, a mag elengedi a kezüket). Mindezt kb. két éven belül.
    Ez ugyan nekünk a lehető legrosszabb, de megmarad az EU és a szellemisége, ami reményt jelent a jövőre nézve, még nekünk, páriáknak is.
    Ha nem ez lesz, akkor a magyar rák szétrobbantja az EU-t is. Nem azért mert Magyarországnak akkora súlya lenne, hanem mert az EU szellemiségét ölné meg, az elveket tenné viszonylagossá és betartásukat opcionálissá, méghozzá a maga élő és “sikeres” példáján mutatva be, hogyan kell ezt csinálni — ebben Orbán világbajnok.
    Nem hittem volna, hogy egyszer azért fogok drukkolni, hogy rúgjanak már ki minket az EU-ból…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. Azért a müncheni paktumnak voltak bizonyos nem kellemes következménye és talán ezt is figyelembe kellene venni.
    ” Csak gratulálni lehet elsősorban Gyurcsánynak illetve Kókának valamint pártjaiknak, sajnos nekik köszönhető elsősorban a Fidesz 2/3-a és ennek évtizedekig ható tragikus következményei.”
    Inkább a pártjaikban levő Puch féle embereket kellene okolni akik megpuccsolták a változtatni akarókat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. Azért kedves Bartus László, ez nem türelem. Ennyire talán nem kellene hagyni, hogy valaki szétbasszon egy posztot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Mijafrancvanmááááááááőáááááá
    Nemlátom hogy kimiket írt !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. Ennél az állandóan ismétlődő tartalmatlan ” pozitív hozzászólás ” kazalnál még a náci mocskolódás is jobb !
    Azon legalább lehet röhögni.
    Bartus LAci töröld már ezt az izét ! !
    Nem lehet belépni véges idő alatt , nem lehet beírni miatta és nem lehet látni a többiek legutóbbi irásait más topicokkal kapcsolatban.
    BÉNÍTJA AZ OLDALT !! !! !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. Ez egy troll…azmár biztos.
    Csak éppen álcázza magát !! !! !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  45. Kérem tagságom törlését a KOHÁNYI társaságból és regisztráciom törlését az AN oldaláról…..
    …….. köszönettel
    “Gonoszka”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  46. Nade Ego és Gonoszka
    Há pont ez a célja nemveszitek észre ?
    Leunamasítani az oldalt !
    Legyetek mán egy kicsit harciasabbak , mint a ” Gyorskocsi uccai koalíció ” …./ Á La Gyurcsány /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  47. Gonoszka
    2011. december 23. péntek
    22:30
    Könnyen sértődsz, de te tudod! Kár lenne, ha nem jönnél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos