Ronai and Ronai
AMERIKAI

Pakisztán: „Nem teszünk úgy, mintha mi sem történt volna” 2011. november 29. kedd 11:56 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Pakisztán: „Nem teszünk úgy, mintha mi sem történt volna”

Washington/Iszlámábád – Juszuf Rázá Giláni pakisztáni kormányfő a CNN-nek adott nyilatkozatában szögezte le: a huszonnégy pakisztáni katona életét követelő összecsapás után hazája nem kíván úgy tenni, mintha Amerikával fennálló kapcsolataiban minden a legnagyobb rendben lenne.

Nagyszabású dologra lenne szükség Pakisztán kiengeszteléséhez, jelentette ki Giláni miniszterelnök, aki hozzátette: „Semmiféle háborút nem lehet megnyerni a tömegek támogatása nélkül. Szükségünk van arra, hogy a nép velünk legyen” – célzott arra, hogy az amúgy is Amerika-ellenes pakisztániakat felbőszítette a legutóbbi incidens.

A NATO szerint Afganisztánban lévő csapataira nyitott tüzet a határ túloldaláról a pakisztáni hadsereg minden ok nélkül, ők ezt csak viszonozták, ez azonban nem hivatalos közlés, a vizsgálat még folyik. Pakisztán viszont az első pillanattól azt állítja, őt támadták meg, erre az a bizonyítékuk, hogy a másik félnek nincsenek veszteségei.

A miniszterelnök kifejtette, hogy a pakisztáni-amerikai kapcsolat alapja kizárólag a kölcsönös megbecsülés és a kölcsönös érdek lehet, és hazája pillanatnyilag nem kapja meg az őt megillető tiszteletet.

Az amerikai-pakisztáni együttműködés szintjét és kiterjedését érintő súlyos következményekről beszélt Áthár Abbász vezérőrnagy, a pakisztáni hadsereg szóvivője is már azután, hogy Pakisztán megtorlásként bojkott alá vette a NATO afganisztáni hadtápvonalait.

Pakisztánt nyugati gyanú szerint kormányzati, katonai és titkosszolgálati szinten is számtalan szál fűzi az Afganisztánban működő különféle militáns csoportokhoz, így régóta kétkulacsos játékot űz: a több milliárd dolláros katonai segélyért cserébe úgy tesz, mintha amerikai szövetséges lenne, valójában szabotálja az amerikai törekvéseket, miután ezt a szövetséget lehetetlen a közvéleménynek megmagyarázni.

Miután a tervek szerint a NATO valamennyi csapata 2014-re elhagyja Afganisztánt, Pakisztánra komoly feladatok hárulnának a térség stabilitása fenntartása érdekében. A Nyugatnak szüksége van az iszlámábádi rendszerre, és nem engedheti meg, hogy végképp elvadítsa magától.

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kormányzata hétfőn zárt ajtók mögött tárgyalta meg a hétvégi incidens nyomán kialakult helyzetet, legfőként azt, miként oldják meg az afganisztáni utánpótlást, ha Pakisztán valóban komolyan gondolja a sértődést, és a továbbiakban nem engedi át a szállítmányokat a területén. A legutóbbi, 2010-es bojkott tíz napig tartott, szakértők szerint azonban a mostani krízis súlyosabb.

Kína után Oroszország is nyilatkozatban állt ki Pakisztán mellett. Míg az ország első számú gazdasági partnerének számító Peking „mélységes megdöbbenésének” adott hangot, a térségben befolyását növelni kívánó Moszkva „elfogadhatatlannak” nevezte államok szuverenitásának megsértését, még abban az esetben is, ha terroristákat üldöznek. Ugyanezt az „elfogadhatatlan” szót használta az orosz diplomácia az Iránnal szemben foganatosított újabb szankciók elítélésekor.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
Pakisztán: „Nem teszünk úgy, mintha mi sem történt volna”, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

4 Reader’s Comments

  1. A vizsgálat eredményét nem ártana megvárni azzal, hogy mi elfogadható és mi nem! Kibiceknek semmi sem drága. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Az kétségtelen, hogy minden oka megvan a pakisztáni kormánynak, hogy képességeihez mérve valamiképpen megtorolja katonáit halálát, csak azt nem fogja fel, hogy kishalként játssza meg magát egy szuperhatalom ellenében, amit tovább súlyosbít az a közismert tény is, hogy annak esküdt ellenségeit is pártfogolja. Katasztrofális hibát vétett az Afganisztánt megszálló NATO és/vagy USA hírszerzése és hadserege, ez viszont nem szabadna azt követnie, hogy a pakisztáni kormány felmondja a szövetséget, főleg pár évvel az országból való kivonulás előtt, és persze a több milliós katonai támogatást elveszítve, ugyanakkor igazán jó lenne már, ha eldöntené végre, hogy ki mellett is áll; az újjászülető Talibán és a terror vagy a megszálló NATO oldalán? Ha hosszabb távon gondolkodik, előbbire kéne szavaznia, de rövidtávú, országát komolyan pénzelő USA-ra is szüksége van, így a kereszttűzbe állva mindennap azzal kell szembenézni, hogy kormányát az ország lakóit rettegésbe tartó terroristák veszélyeztetik, de a gyűlölt USA-tól is tartania kell, aki a katonai segélyezés megvonásáért minden bizonnyal már rég keresheti térségbeli új partnerét, aki vigyázna az afgánokra, és ez a potenciális hatalom leginkább India lehetne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  3. “Nem Pakisztan tamadott mert az USA-nak nincs vesztesege “. Ilye rohejes indoklast is csak a keleti gondolkodas tud kiagyalni.
    Egy lehetseges valtozat :
    1.Az eger nekitamad az elefantnak.
    2.Az elefant rá pottyant egy jo nagy adag sz@rt az egerre.
    3. Az eger sipitozik hogy megtamadtak
    Hanyszor jatszak meg el ugyanezt a jatekot ?
    Masik lehetoseg
    Az amik eltevesztettek a celt, es most nehez beismerni a tevedest. (Nem szandekos volt)
    Harmadik lehetoseg
    Amerikaiak mind hulyek, es a sajat (a terulet egyetlen) szovetsegesei ellen fordul szandekosan

    Lehet valasztani.!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Animebj: a katonai támogatás nem több milliós, hanem több milliárdos. Dollárban.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

A titkos romániai CIA-börtön világa 2011. december 8. csütörtök | RR

Amerika szerint nem lőttek drónt az irániak 2011. december 5. hétfő | RR

Kínát sokkolta a Pakisztán elleni támadás 2011. november 28. hétfő | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos