Ronai and Ronai
AMERIKAI

Válaszol az ember, aki soha nem hazudik 2011. október 26. szerda 16:21 | AN

  • Hozzászólások(93)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Válaszol az ember, aki soha nem hazudik

Budapest – Orbán Viktor nem cáfolta, hogy a WikiLeaks jelentések szerint azt mondta külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek arra, amit a kampányban mond, mert azt a megválasztása érdekében mondja, és ha megnyeri a választást, akkor mást fog csinálni, mint amit mondott. Az alábbi videó szerint Orbán azt mondta, hogy ma is azt mondja a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek arra, amit mond, hanem arra figyeljenek, amit tesz. Érdemes figyelni az ember arcát, aki még soha nem hazudott. Mindez azt jelenti, hogy Orbán ugyanazt csinálta, amiért a Fidesz négy éven át kivonult a parlamentből, és beégette a közbeszédbe, hogy Gyurcsány hazudik.

Orbánnak az Origo munkatársa tette fel azt a kérdést, hogy igaz-e a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott mondat, miszerint ne figyeljenek majd arra, amit a kampányban mond, mert az nem lesz igaz. Orbán nem cáfolta a WikiLeakset, hanem megkerülte a kérdést, és azt állította – mintegy pozitívumként –, hogy ő ma is azt mondja a diplomatáknak, hogy ne arra figyeljenek, amit mond. Arra figyeljenek, amit tesz: kormányon voltunk 1998-ban is, “és kormányon vagyunk most is. A tettek beszélnek”. A lényeg, hogy kormányon vannak, ez maga a tett, hogy ennek érdekében mit hazudott, mit mondott, arra nem kell figyelni. A “Tettek beszélnek” egy úttörőmozgalmi jelszó volt a hetvenes első felében.

Itt látható a felvétel, ahol Orbán Viktor Mihály elszámol a hazugságaival.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (24 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +36 ( 38 szavazatból)
Válaszol az ember, aki soha nem hazudik, 4.7 out of 5 based on 24 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(93)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

93 Reader’s Comments

  1. Igen tudom, hogy ez 56-os emlék. Csak most más a helyzet..akkor nem voltunk függetlenek és nem demokrácia volt.Ezért nem helyes abba az összefüggésbe helyezni, amibe a Fidesz tette, többször is, hogy az MSZP hazudik, a kommunisták hazudnak születésük óta. Mert a lényeg pont az, hogy most is hazudik és hazudott mindenki, a rendszerváltás óta, és mindig hazudott a jobb oldal is 100 éven keresztül.A Fidesz azt szeretni beépíteni a köztudatba, hogy csak Gyurcsány csak a kommunisták hazudnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  2. Kekec 09,54
    *
    Bocs’, de ezt .1956-ban n e m . Ö r k é n y István, hanem Pintér Sándor, egy akkori rádió bemondó olvasta fel az ún Szabad Kossuth rádióban.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  3. Nagyon tetszik a polémia.
    Azon agyalog az úri közönség, hogy ki hazudott/hazudik és lop/lopott többet. Oszt, ha szabad érdeklődnöm, mi ennek a célja? Bebizonyítani, hogy egyik patásnak nagyobb a patája és vastagabb az orczáján viselt bőre (mert még nem égett le az állandó és mértéktelen csalástól, lopástól, hazudozástól), mint a másiknak. Mire való ez a parttalan és értelmetlen csacsogás?
    A lényeg Vlagyimir Iljics szavaival élve Что делать? lenne. Legalább is, szerényke kis véleményem szerint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (13 szavazatból)
  4. Jaj Gyozo! Hát írunk még egy ejnye bejnyét, nyalintunk szent Ferenc felé és minden rendben, Mit akarsz tenni? Kimondani is szörnyű! Akaszd föl
    szépen a kabátodat, mert gyűrött lesz !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  5. Gonoszka
    Olyan hallatlanul elvont vagy. hogy lemaradtam.
    Hiába, a ez a nagy szellemek sorsa.
    Köszike hogy vigyázol a Wintermantelemre. Igazán szép tőled.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  6. Xenophanes,
    Hamarabb utolérik a sánta embert, mint a hazug kutyát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  7. a képen egyértelműen felfedezhető a pszihopata minden jellemzője!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  8. http://hvg.hu/itthon/20111027_orban_elleni_merenylet_nyomozas#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&
    Indítják a koncepciós pereket! Orbánbasiról valaki tiszteletlenül szólt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  9. gyozo
    2011. október 26. szerda
    19:26
    .
    Hogy írhattam volna másképpen, hogy Admin ne moderálja.
    Talán így, hogy tudatmódosító fémtárgyat kéne használnia.
    Egyébként tele van a t… m ettől a kormánytól, és előre félek a 2012. évtől.
    Akkora megszorítások lesznek, hogy Matolcsy meg Szijjártó magyarázkodásai kifolynak a tévéből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. Kedves Győző,
    Mi értelme? A hamis tudat kialakítása ellen fellépni mindig van . Ez csak látszólag parttalan. Mindig kell cáfolni a Holocaust tagadókat, mindig kell beszélni arról, hogy mi van a gondolkodásuk mögött.Nem reális cél a hazudozást és agymosást kiírtani a világból, de a kordában tartásukban sohasem szabad elfáradni és parttalannak..stb. tekinteni. Meg kell akadályozni, hogy ordas eszmék elhatalmasodjanak. Nyilván kiderült, hogy én Gyurcsány mellett vagyok, szeretem és tisztelem.De nem csak személyéről van szó, a lejáratás módszeréről van szó. Mert amit a Gyurcsány ellen tesznek, ugyanezt tették a zsidókkal, hogy európai példánál maradjak. De ez a módszer a diktatúrákban globális.Hazudozás, suttogó propaganda, bűnbak képzés, stb. Ismerjük a menetrendet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  11. Valahonnan nekem is ismerős az egész politika amit most bevezettek, várjunk csak…. honnan is …. ja mintha rémlene valami kopasz alak akit tapsolva kellett éljenezni, meg ha meghallottad a nevét felállva kellet megtisztelni…… valami ilyesmi készül most is. A vérlázító az egészben az, hogy a “népakarat” fátyla mögé bújva, hitszegő hazugságokkal fűszerezve csinálják. Hallottunk már olyasmit, hogy ..” nem fog fájni..” igaz más szájából, ők csak a saját demagóg lozungjaikat ismételgetik, mint lóri papagáj a kalitkában. Az “igazságos egykulcsos adórendszer”… ” a tettek beszélnek..” stb, stb. A gond az, hogy amíg ők szabadságharcosnak kikiáltott csőcselékkel vették körül magukat, addig a tisztességes állampolgárok akiket viszont a – itt is megerősített – hazugságaikkal megvezettek, törvénytisztelőek. Ha végre túl tudunk lépni a hazugságokkal létrehozott törvényi kereteken, ha végre megértjük, hogy ezek a törvények amiket most ámokfutásuk közepette kényszeresen hoznak, csak az ő hatalmuk megszilárdítását, és vagyonuk védelmét szabályozza, és át tudjuk lépni azt a határt akkor van valami esélyünk, ha nem akkor bizony marad a …” a 2/3-d az 2/3-d..”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  12. Csodálkozom, hogy ilyen sokan nem értik: óriási különbség van a két hazugság között. Gy.F. bevallotta, félrevezették a választókat. Őt, emiatt évek óta támadó o.v. a közelmúltban szintén elismerte, hazudik éjjel-nappal, itthon és külföldön. Viszont tessék értékelni a TELJESÍTMÉNYÉT! Nem tetszenek észre venni, mekkora szerencsénk, hogy teljhatalmat kapott?! Hogy milyen nagyszerű jövő felé dübörög Magyarország?!? Ha nincs elegendő fantáziájuk, legalább a napi események segíthetnek, igenis, bármi áron neki és barátainak kellett átvenni dolgaink irányítását!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  13. Kedves Gonoszka! A linkben szereplő cikkre anyi a válaszom, hogy “emberölési kísérlet”-hez először az kell hogy ember legyen a célpont ! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  14. Kedves Kecskeméti Károly!

    DE…….!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  15. bolygó, hhihhi hhhi hhhi hi ! :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  16. gm.
    Teljesen félreértettél. Én arról próbálkoztam elmélkedni, hogy ne azt próbáljuk bizonygatni, a Zorbán többet hazudik a Fletónál. Azt sem, ki lopott többet a Fletóék, vagy a Zorbánék. Ugyanis az, hogy én többet lopok a szomszédomnál nem ad felmentést neki sem. Erre bátorkodtam utalni. De nem voltam világos.
    A menetrendet meg már kívülről fújjuk. Tudjuk, hogyan működik a papagálykommandó, de azt is ismerjük, hogy a szocik fostos seggű kiscsirkeként vergődnek a magyar politika hátsó udvarában. Tudjuk azt is, hogy egyesek szerint utálni kell a Gyurcsányt, mert aki nem így tesz, az nem Magyar Zember. Mindent tudunk. Csak azt nem, hogy mit tegyünk. Lassan elzsibbadunk a sok hasztalan fecsegéstől. MEGOLDÁS. Ez kék. Vagy erre ötlet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  17. Győző,
    nem értettelek félre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  18. Tegyük élhetővé !

    igen GENETIKAILAG ALATTVALÓ , de csak 2012-ig

    Jó lenne , ha a magyar nép megtanulná végre , hogy Orbán, Matolcsy, Rogán, Lázár , Kósa , … Tarlós, … Vóna A MAGYAR NÉP ALKALMAZOTTJAI !
    Bármikor leválthatóak !
    Nekik legjobb tudásuk és alázatuk szerint kellene az országot vezeteni.

    (mindenki vizsgálja meg saját jelenlegi zseb tartalmát a2 évvel korábbihoz képest, szabad hírforráshoz jutás lehetőségét.., a nyugdijja kilővését, a magyar nép lejáratását nemzetközi szinttéren )

    Aztán döntse el, hogy leválltja-e választott vezetőit alkalmatlanság miatt, vagy tovább tapossa a maga alatt a sarat és még mélyebbre merül el.

    ÉN SZERETNÉK MEGSZAVAZTATTNI ITT egy bátorság díjjat Vikinek, Péternek, Tóninak, Janinak, .. hogy bele mertek vágni az nagy szakmai ismeretlennek(nemzet gazdaság, de korábban az önkormányzati gazdálkodás sem volt osztályzatilag egyes fölé), és hogy verik a csalánt mindenki szerszámával, csak hogy éppen a magyar ezért fogy.

    Kedveseim, fideszeim, lassan a felvidékiek, erdélyiek is le fognek benneteket Eúrópában hazudni, nem vállalják a magyarságot néhány parlamentben ülő jogász munkanélküli miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  19. Tegyük élhetővé !

    nem akarok

    NEVEZZÜK ÁT ORSZÁGBAN ÉLNI ! !

    nevezzük át Magyar Köztársaságot mAgyarországnak,
    a nyugdíj védelmet , nyugdíj megvonásnak,
    építés helyett , utca átnevezés,
    átszervezés helyett , fideszes offshore és svájci bankszámlák nyítását ,
    megszorítás elkerülését, válságadóval, chips adóval, 27%-os ÁFÁval, NYUGDÍJ adóvá – nyugdíj ellátás megVONÁsa- silányítássát V.ker-i jól gazdálkodó Tóni álltal,
    stb.. folytatható.
    Ez nem 10.mill ember országa.
    Ez orban bukott rabszolgatartó elképzelése.
    Hajrá Simicska, hajrá Gyemján ! Hajrá Punch (vagy hogy hívják MSZP-s pénztárnokot)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  20. Sajnos OV.vizet prédikál és bort iszik.Gyurcsány vizet prédikált,de azt is ivott.Nagy a különbslg a kettő között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  21. Kedves Kecskeméti Károly. A hazugságnak nincs szine.A GYF által “beismert”,hogy hazdtunk éjjel, nappal,abban volt némi megbánás.De a most uralkodók nagy ivben tesznek arra,amit a választások előtt igértek.A fenőttkorú lakosság már azt sem hiszi el,amit kérdeznek.OV egy megrögzött nagyotmondó. Olyan kérdésekkel kezdték a törvénykezési munkájukat, amire senki nem adott felhatalmazást.Csak felsorolva: egykulcsos adó, a kieső adóbevétel pótlása, átment a magánnyugdijak (oroszosan mondva)elzabrálasaba.A mai világban rablásért, börtön jár.Még jó pár tátel várja életbe lépésének dátumát. Úgy sikerült adót nem emelni,hogy a kisemberek sokasága nov.1,-el az áfa 25%-ról 27%-ra emelkedik.Majd a pór nép kiizaddja úgy is a tél elején vagyunk, és még kevés a kifizetetlen gáz,és villanyszámla mire a szolgáltató kikapcsol,addig már az időjárástól is meg a számlák nagyösszegűségétől is melege lessz.A narancs ködtől ezt is láthtnád. Még sok dolgot meg sem emlitettem. A”dicsérő” soraim nem azért hagytam abba,mert a végükre értem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  22. Neki is válaszolnak!

    “HÖOK-tüntetés – Elkezdődött a demonstráció.”
    Elkezdődött az új felsőoktatási törvény miatt tiltakozó hallgatók demonstrációja csütörtök délután a fővárosban.
    Az oktatási államtitkárság épülete előtt a Szalay utcát teljes hosszában megtöltötték diákok, a tömeg egészen a Néprajzi Múzeumig áll. A szervezők egy-egy szál rózsát adtak a hallgatók kezébe.

    Az ország több pontjáról érkeztek a tüntetésre, ahogyan ezt a magasba emelt táblákon látható. A hallgatók tiltakozó transzparensein, “mindenhol jó, de legjobb itthon, fizetett rabsággá válik a felsőoktatás?”, “életpályát, ne röghöz kötést”, “ne hallgass hallgató!” feliratok olvashatók.

    A demonstráción a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és annak intézményi képviseletei, az európai hallgatókat tömörítő ESU képviselői mellett a doktoranduszok, a rezidensek képviselői, szakszervezeti vezetők és több nagy felsőoktatási intézmény rektora vesz részt.”
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=485906&referer_id=friss

    Majd egyre többen és többen, s mikor egységbe áll ez az egész, annak nagy hangja lesz, az lesz az igazi válasz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  23. Orbán takarodj !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  24. “Hóvári János beszámolt arról is, hogy a tervek szerint hamarosan magyar alkotmánybírák látogatnak Tunéziába, ahol tájékozódnak az alkotmányozási folyamatról”
    Lehet, hogy mégiscsak a sáriját fogják bevezetni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  25. Kedves homokiferenc!
    Attól tartok (inkább félek), hogy a “A narancs ködtől ezt is láthtnád.” mondatban az utolsó szó hiányzó betűje “a”??!!?? Nincs mit tenni, kénytelen vagyok a honi Népszavában megjelent szombati cikkemre, és a korábbiakra felhívni a figyelmed, remélve, hogy azok ismeretében visszavonod a gyalázatos feltételezést, s nekem nem kell jogi elégtételt kérni nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértésért.
    (Másoknak: tényleg félreérthető voltam?!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. Szomorúan látom, hogy egyre több az Orbánt nem embernek minősítő, arcképe (fényképe) alapján minden rosszat belelátó hozzászólás. Ez csak annak a jele, hogy tehetetlennek érezzük magunkat, és így vezetjük le a feszültséget.
    Próbáljunk meg észhez térni. Nekünk is jót tesz, ha megtaláljuk a szépet és jót magunk körül. Ettől még lehet megvetni piktort, és lehet tudni, hogy mit gondolunk róla, és hogy mit gondolunk a kialakuló rendszerről. Így könnyebb lesz kijelölni, és végrehajtani is a teendőket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  27. kedves Avi:
    Legújabb hirek szerint górmányunk Dél Koreába készül az ottani
    félretájékoztatási rendszert tanulmányozni. valószinüleg nem elég
    a fidesz és a Kinai Kommunista Párt között kinyilvánitott
    szoros, baráti együttműködés. (lásd: Tienannen tér)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  28. Avi.
    Ott még elviselhető a tenger hőmérséklete. A Balaton vize már kissé hideg.
    Ki kell kapcsolódni a sok munka után, és ha a hír igaz, akkor ezt a mi pénzünkből végzik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. Orbán Viktor azt mutatja, hogy bármit mondotok, itt nincs semmi!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  30. Kedves Győző!
    A “Sto gyelaty” c. mű nem Leninhez, Hanem Csernisevszkijhez kötődik, irányregénynek tudnám leginkább nevezni. Nem középiskolás anyag, de ha már emlegetjük….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. girbegurba!
    Olyan szép embőr ez a piktor :)
    De azért sajnálhatjuk majd 10 millióan, hogy annak idején épp zárva volt a helyi kiskocsma a faluvégen amikor a kedves papa megh@gta a mamát. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  32. Eszembe jut a régebbi, de személyében szinte semmilyen változással nem bíró orbán – torgyán polgár kormány , ahol a gazdasági “szakembereink” télvíz idején csoportosan elkövetett tanulmányúton vettek rész thaiföldön ahol – ezt nem én mondom ők mondták a nyilatkozataikban – tanulmányozták a búza termesztését :-)))))) hát akkor csak röhögtem, most már sírni tudnék.
    A mostani oktatási törvény tervezet egyszerűen gyalázatos. Az, hogy hazudnak az csak egy dolog, az, hogy kizsigerelnek már egy másik, de hogy azért változtassanak a törvényen, mert vannak olyan diákok akik rossz példával járnak a többi gyerek előtt……… – ez hangzott el ma a parlamentben a törvényjavaslat mellett, hogy vannak olyan iskolák, ahol vannak olyan túlkoros diákok akik cigarettáznak isznak a többiek előtt – ezért nem ezeket a túlkorosokat kell valamilyen módon regulázni, hanem törvényt kell hozni az egész lakosságra vonatkozóan…..ez milyen törvényalkotás????? Tanultam egyet s mást életem folyamán, de jogi tanulmányaim során ilyennel nem nagyon találkoztam. Ez tényleg egy ámokfutás…….
    Tisztelt Girbegurba!

    Ha ezt viccnek szánta akkor jót nevettem, de ha nem akkor kérem magyarázza el nekem és még jónéhány embernek mi ebben a szép és a jó……. magam körül megtaláltam, de ahhoz a kormánynak semmi köze nem volt és nem is lesz :-) , sajnos a kormány pont ebbe – amit mi egyszerű állampolgárok felépítettünk, vagy próbálunk felépíteni – nyúlnak bele, és próbálnak ellehetetleníteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  33. Avi
    Már megbocsáss, ez nem stílus.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  34. gm.
    “amit a Gyurcsány ellen tesznek, ugyanezt tették a zsidókkal, hogy európai példánál maradjak. De ez a módszer a diktatúrákban globális. Hazudozás, suttogó propaganda, bűnbak képzés, stb. Ismerjük a menetrendet.”
    .
    Tanulságos a példád. Milyen kár, hogy a kiutáltatás korábban is, és ma is használatos menetrendje még kevés emberben tudatosul. Ha tudnák, hogy most még csak Gyurcsánnyal foglalkoznak, de végül mindenki sorra kerül, hamarabb és többre jutnán(a)k.
    “Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van/Mindenki szem a láncban.” (Illyés Gyula)
    /Bocs, ha nem egészen pontos az idézet./

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. “…a felnőtt lakosság körében továbbra is jelentősen vezet a Fidesz-KDNP a többi parlamenti párt előtt annak ellenére, hogy az elmúlt egy évben folyamatos olvad a támogatottságuk: tavaly november óta felére csökkent a kormánypártok szimpatizánsainak aránya. Eközben, szintén az előző egy év alatt az MSZP és az LMP tábora – kis kilengések ellenére – lényegében stagnál, a Jobbiké viszont megduplázódott, csakúgy, mint a bizonytalanoké.”
    A felnőtt lakosság körében továbbra is jelentősen vezet.
    Tényleg felnőtt ez a lakosság?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  36. “nem fogok egy olyan országban élni (…), ahol egymillió ember adósrabszolgasággal kell, hogy szembenézzen”. mondá Dr. Orbán Salleros Koki
    A baj az, hogy nekem meg olyan országban kell élnem, ahol obanisztáni szolgasággal kell szembenéznem. Sajnos nem foghatok mást….
    A populizmus, az üres fecsegés, a pökhendi önmutogatás csúcsa, ahova a Kondukátor eljutott. Gratula. A határ a csillagos ég….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Bizony, igaza van girbegurbának.
    Mire jó ez? Hogy még az ember mivoltát is kétségbe vonják egyesek? Bizony, hogy az. Rossz ember, de ember. Gyerekes dolog ez: azt mondom rá, hogy ő nincs is, nem ér. Aztán lehet majd esetleg vudu-babákat szurkálni…
    De még ha csak ez lenne! Sajnos az ilyesmi sokkal rosszabb felé vezethet. Valaha volt egy rendszer, amely azt vallotta és tanította, hogy az emberek egy bizonyos csoportja nem is ember, hanem egy másik faj. És így később, a bíróság előtt sem értették, hogy mért lenne az baj, hogy tömegével legyilkolták őket…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  38. Éljen Wittner Mária az ereklyés országzászló tiszteletbeli zászlóanyja, az igazmondó Kedves Vezető példaképe, a zemberdaráló masina bátor leleplezője. a fityesz parlamenti frakciójának ékköve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. “nem fogok egy olyan országban élni (…), ahol egymillió ember adósrabszolgasággal kell, hogy szembenézzen”.

    Nosza, már el is lehet húzni innen! Minél előbb, annál jobb, csak már látnánk! De ez is csak a mondok valamit, aztán teszek valamit kategóriába tartozik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. “elvben, de csak elvben, megtehetné a kormány, hogy nem működteti a felsőoktatás rendszerét, ez esetben még volna is indok a koporsós temetésre”.
    Hoffmann Rózsa Nagyasszony
    A másik zseni Dr. Orbán úr támogatottjai közül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. Képzeljétek el ha orbáncnak, és wittnernek valamilyen csoda folytán ,közös gyermeke születne, vagy egy, kövér- köteles laci-wittner pulya, ááá! ez már horrorisztikus, ilyet még elképzelni is szörnyű!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  42. gyozo éljen – ugyanazon, amit Orbánnak is kívánunk. De egyébként hasznos lenne a tevékenysége – ha az ország nagy része nem ovi-s lenne, hanem felnőtt, és képes lenne gondolkodni.
    Mert a kiépülő egypárti Viktatúra már most is alkalmaz emberdaráló technikákat, legfeljebb nem a fizikai megsemmisítésre fizikailag létező gépezettel, mert az mese (sőt meskete), ez viszont véres valóság..
    Mert a millás tüntetésen is protestáltak egy halálba kergetett nő ellen, mert az ismeretségi körömben két vállalkozó nő is volt, akit “visszautasíthatatlan ajánlattal” tönkre tettek, és ők a halálba menekültek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. bocs – nem a halálba kergetett nő ellen, hanem miatt és mellett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Szijjártó keveri a rendszereket 2011. október 25. kedd | AN

Hitelkönnyítést ígért az elnök 2011. október 25. kedd | RR

Orbán nem avatkozik a kultúrába 2011. október 24. hétfő | AN

Orbán: Európa visszahúzza Magyarországot 2011. október 24. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos