Ronai and Ronai
AMERIKAI

Úgy döntött a frakció, hogy nem dönt 2011. szeptember 22. csütörtök 18:29 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Úgy döntött a frakció, hogy nem dönt

Budapest – Nem hoztak határozatot a Demokratikus Koalíció kezdeményezte mandátum-visszaadásról, mondta Mesterházy Attila a szocialista frakció rendkívüli ülése után. Hozzá tette, aki akarja, bármikor visszaadhatja mandátumát és  szerinte Gyurcsány csak a távozása forgatókönyvét készíti elő a megfelelő alkalmat keresve a távozásra.

Nem kötelező az MSZP tagjának lenni azoknak, akiknek ez folyamatos vívódást, vállalhatatlan kompromisszumot jelent – mondta Mesterházy Attila a rendkívüli frakcióülés után. A pártelnök-frakcióvezető meggyőződése szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform az MSZP-ből való távozásának forgatókönyvét készíti elő és a megfelelő alkalmat keresi erre. Véleménye szerint ez tisztességtelen, ha Gyurcsányék csakugyan menni akarnak, mielőbb meg kell tenniük.

Hangsúlyozta, a frakcióülésen nem hoztak határozatot azzal kapcsolatban, hogy a volt kormányfő vezette tömörülés kezdeményezte, a listán mandátumot szerzett szocialista politikusok adják vissza mandátumukat, és annak fenntartásáról vagy megvonásáról, illetve új képviselő megbízásáról a párttagok dönthessenek. Mint mondta, aki vissza akarja adni a mandátumát, bármikor megteheti.Mesterházy közölte: felszólította a képviselőcsoport tagjait, hogy tartózkodjanak a belső viták nyilvánosság előtti megtárgyalásától. Aki nyilvánosan támadja az MSZP-t, kárt okoz és Orbán Viktor forgatókönyvét hajtja végre.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)
Úgy döntött a frakció, hogy nem dönt, 3.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

56 Reader’s Comments

  1. De, a frakció döntött. Nem adja a vagyont. Per lesz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  2. Jesszusom! A végén még mélyebb növésú, liliputi lesz OV, és jaktáló mozdulatai is ki fognak lengeni a normális metakommunikáció szélességi fokán,- száradjon le a kétkezem, legyek 10 centivel kisebb, de a kisgazdákkal aztán SOHA !!!
    Egy előrehozott választásnál? kit helyettesit be a kisgazdák helyire? ( legalább a kampányban

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  3. F.Marianne
    Borzasztó, hogy igazad van.

    Az MSZP ragozza saját tehetetlenségét és felelőtlenségét. Az írmagnak maradt támogatókat is elüldözik. Hihtetlen pancser egy társaság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  4. Valami troll identitás zavarban nyomkodja mínuszt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. Attila drága!
    Valóban nem kötelező az MSzP tagjának lenni. De milyen párt az, ahol még mindig csak az a fontos, hogy ki mennyit keres, és!!!! bármit lehet mondani annak tagjairól, csak maradhasson a “jól” megérdemelt pozíciójában! Saját érdekből és jól felfogott anyagi előnyéből!

    Kedves Attila! Vagy kihajigálod a megélhetési politikusaidat, – akik szép számmal visszafognak Téged is -. vagy haladsz előre, pártolókat magad mellé gyűjtve, vagy eltűntök, felmorzsolódtok akár az MDF. Bármennyire is nem tetszik, az egyetlen karizmatikus embert pont ti készítettétek ki. Nélküle tényleg eltűnhettek a balfenékre. Muszály ezt az
    MSZP-nek megvárni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. Szólnék! (Ma este ráérek és ilyen napom van. Érik a murci.)
    Meseházival kár foglalkozni. Kár vele személyeskedni. Ő olyan a pártjában, mint a nemzeti nemzetben a golyóstol. A valós valaki a Puch. De a Puch soha nem beszélt még 5 percig sem nyilvánosan, mert az értelmes gondolatok kifejtésére képtelen. Kell neki egy szóvivő és bonyolító. No ez a Meseházi, aki még a hangulati közvetítésre is képes. Mint Szíjgyártó. A puch meg elhiteti vele, hogy valaki. Így aztán lelkes. Tisztelettel el tudja mondani a parlamintben, hogy mire KÉRI a kormányt meg a fideszt. Oszt ennyi!

    GYF-el kapcsolatban én azt gondolom, hogy jól időzített. Először is valahol a háttérben összejött egy többoldalú őszi akció. Mitha olvastam vagy hallottam volna egy “forró ősz” kifejezést. És íme alakul. Ez nem csak a D-Day. GyF tudta, hogy ekkor lesz az ő ügye is. És a forradalmi hangulat sem alakulhat ki kánikulában és holiday idején.
    És GYF azt is tudta, hogy ezidőben következnek be a kormány kényszerű megszorításai. Helyzet lesz! Helyzet nélkül, azaz előkészítés nélkül, csak dumával nem sokat lehet elérni.
    Meggyőződésem – és a gyakorlatom is -, hogy a gyereknevelésben sem sokat ér a duma. Helyzetet kell teremteni vagy kivárni, és akkor jöhet az intézkedés és esetleg a duma.
    De lehetne elmélkedni az egyes felkelések, forradalmak előzményein is. Ha Lenin 50 évvel előbb születik, akkor se csinált volna forradalmat. De 50 évvel korábban Hitler se dumálta volna meg a németeket.
    Csak most kezd nálunk helyzet lenni. De orbán (..és szabadíts meg minket a gonosztól!) lépéselőnyben van.
    Hajrá D-Day! Hajrá Gyurcsány!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

De mi lesz szegény Schmitt Pállal? 2011. szeptember 23. péntek

Amiért nem ment el Gyurcsány a frakcióülésre 2011. szeptember 22. csütörtök

Tanuljunk könnyen, gyorsan fideszül! 2011. szeptember 21. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos