Ronai and Ronai
AMERIKAI

Iványi Gábor a szegénysorsú gyerekekről 2011. április 5. kedd 14:16 | AN

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Iványi Gábor a szegénysorsú gyerekekről

Budapest – A “hajléktalan” óvodáról szóló cikkünk nyomán Iványi Gábor, a szegénygyerekek óvodáját fenntartó Evangéliumi Testvérközösség elnöke levélben fordult szerkesztőségünkhöz, amelyben pontosította a JÓ-LÉT Közhasznú Alapítvány képviselője által írott felhívást. Levelében rávilágít, hogy az óvoda nem kizárólag hajléktalanokra specializálódott, hanem szegénygyerekekre. A hajléktalan családokat elhelyezik, ezért azok gyermekei már nem hajléktalanok, de helyzetük cseppet sem biztató. Voltak, akik korábban egy Lada kombiban laktak. Az állam éppen kivonulóban van a szegények és hajléktalanok ellátásából, a normatív támogatások nem fedezik az ellátást. Aki tud, segítsen.

A „hajléktalan óvoda” iránti sajtóérdeklődésre tekintettel a (más oktatási és szociális intézményeket is) fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevében, mint ennek az egyháznak az elnöke, a következő tájékoztatást adom.

Örvendetes, hogy a szegény sorsú gyerekek helyzete sokak érdeklődését felkeltette. Hálásan köszönök minden támogatást és jó szándékú figyelmet. Ugyanakkor kénytelen vagyok néhány pontosítással élni. A szóban forgó óvodát – mely a Wesley János Lelkészképző Főiskola néhány tantermében és szociális helyiségében kezdte működését 2005-ben – az a szükség hívta életre, hogy a külső Józsefvárosban élő szegény családok nem minden esetben tudták gyermekeiket megfelelő oktatási intézménybe bejuttatni. Az érintettek státusza különféle. Vannak olyanok, akik itt kaptak szükséglakás minőségű otthont, mások albérletben élnek, szívességi lakáshasználók, vagy egyszerűen csak találtak olyan, lakhatásra még éppen alkalmas gazdátlan helyiséget, melyben legalább átmenetileg meghúzhatták magukat. Vannak, akiknek még ennyi sem jutott.

Élt például fél évig az Oltalom menhely előtt egy Lada kombiban egy, a vidéki nyomorúság elől elmenekült héttagú család, akik intézményünkbe jártak be étkezési, mosási, mosakodási és egyéb egészségügyi célokból. Szociális munkásaink minden gondjukat körüljárva arra jutottak, hogy előző, vidéki lakhelyük lakhatatlan és az élhetetlen körülmények közé bűn lenne visszaszorítani őket. Így, amikor őszre fordult az idő, a kicsiket óvodába, a nagyobbakat pedig a X. kerületben lévő esélyteremtő iskolánkba vittük.

Az óvodában (mint egyéb, vidéken is fenntartott óvodáinkban, iskoláinkban) valóban találkoztunk megrendítő jelenségekkel. A gyerekek majdnem mindenhol alultápláltak (nem tudjuk, ki találta ki, hogy „csak a krumplit ismerték, a káposztát nem”), de az biztos, hogy többen közülük nemigen ettek korábban húst, és hétvégéken is gyakran nélkülöztek. Ha az önerőből létrehozott óvodába készek voltunk is mindenféle, a kerületi jogosultsághoz alapvetően szükséges, itt mégis hiányzó szempontokat nélkülöző gyermeket befogadni, semmiképpen nem állíthatunk olyat, hogy a napot fürdetéssel kell kezdeni, vagy a szülők ne tennének meg mindent azért, hogy – minden nyomorúságuk ellenére – megpróbálják gyermekeiket megfelelően öltöztetni.

A hiányokat (olykor ruha, de főleg cipő) természetesen segítünk pótolni, és minden ilyenfajta adományt csakúgy, mint a tartós élelmiszert vagy a játékot és bármi egyebet, külső támogatóinknak hálásan köszönünk.

A Budapest VIII. kerület, Dankó utca 11. szám alatti kis intézmény (melybe ez időben negyven gyermek jár), a normatívából nem fenntartható. A szülők képtelenek anyagi áldozatot vállalni, sokakat közülük mi magunk vagyunk kénytelenek támogatni. Az is ide kívánkozik, hogy ami ruhát és játékot a felfokozott érdeklődés és segítőkészség következtében helyben nem tudunk szétosztani, azt vidéki (abaújkéri, szegedi, orosházi és több szabolcsi településen lévő, hasonló sorsú gyermekeket fogadó) intézményeinknek továbbítjuk, azok óvodásainak juttatjuk.

Kérjük az érdeklődők megértését abban, hogy (az érintettekre tekintettel is) nem szeretnénk hajléktalan óvodaként megjelölni intézményünket, még ha ez az elnevezés (egy kiváló újságíró nagyszerű felismerésének
köszönhetően) alkalmas is arra, hogy a segítőkész emberek érdeklődését és jóindulatát felkeltse.

Iványi Gábor

További információk: Moldova Ágnes kommunikációs vezető
E-mail: moldova.agnes@gmail.com
Tel.: (06-1) 210-5400/266; (06-70) 372-5936

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +8 ( 8 szavazatból)
Iványi Gábor a szegénysorsú gyerekekről, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

6 Reader’s Comments

  1. Hát, ezek az életmentő dolgok nem elég fontosak a magyar kormánynak, úgy tűnik…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  2. Állami segítség?????Hova gondolnánk, segítsenek az emberek, úgyis mind olyan jól élünk…nem baj, az a lényeg, hogy FOCIRA MINDIG VAN PÉNZ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  3. Allami segitseg!!!!!!Hol????Az a lenyeg hogy a sok fejesnek a parlamentben akki lehuzza az orszagot,annak a gyerekei minden nap nike cipoben es uj markas ruhakban jarhassanak!!!Az ilyen hol adnak ki penzt szegeny raszorulo gyerekeknek!!!Magyarorszag hat megvan rola a velemenyem!!!!!Nem hiaba vagyunk gazdasagilag az utolso helyen!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Ez siralmas! Ha a gyerekeink nem tanulhatnak, az orszagnak nincs jovoje!
    Az Europai Unioban minden gyereknek egyenlo jogot es lehetoseget kellene biztositani a tanulasra es az egyetemi oktatasra is lehetoseget adni, fuggetlenul attol, hogy milyen kormany van teriteken es tamogat-e vagy nem tamogat, buntetni kene mindenkit aki felelos a gyerekek tanulasi joganak es lehetosegenek megvonasaert onnan az EU Parlamentbol! Hiaba mennek ezek a gyerekek allami intezmenybe, ha az intezmenyben olyanok dirigalnak, akiknek fogalmuk sincs a pedagogiarol es nem all erdekukben egy fabatkat se megmozditani a gyerekek erdekeben, ha veletlenul beteved egy olyan alkalmazott, aki tenni akar valamit, azt elmarjak. Kozben meg sok fiatal pedagogus nem talal allast, nem megy el tanitani, mert nem fizetik meg. Mi ertelme ezek utan barmirol is beszelni a parlamentben? Ja es persze ugyanez van az osszes iskolaban es egyetemen, olyanok tanitanak legfokepp, akiknek semmi keresnivalojuk nem lenne ott (tisztelet a nehany kivetelnek), meg mindig csak a papir megszerzese a fontos, az mar nem szamit, hogy nincs mogotte semmi tudas, lazadni nem mernek a tanulok, mert akkor elvagjak oket a vizsgan! Ki kell tartani a rosszat a vegtelensegig es fizetni a diakhitelt a semmiert, mert a diplomaval kitorolheted…! Ez az orszag belerohad az ostobasagba es a butasagba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  5. Marta C. Schemadovits

    A sok kritizalas helyett inkabb azon kellene gondolkodni, hogy hogyan is lehetne segiteni innen, mert a problemak valosak. Nem szidni es pocskondiazni, hanem megoldason kell gondolkodni, ki mit tud tenni. Amerikaban elunk es nem tudjuk mit jelent nem azt kerdezni, hogy “Mit tesz a Hazam ertem, hanem azt kerdezni, hogy en mit tehetek a Hazamert” ?. Inkabb minden magyarnak, aki Amerikaban el, a megoldason kellene a fejet tornie, mert errol szol Amerika, a problema megoldasrol es ebben az orszagban oriasi hagyomanyai vannak az adakozasnak es a tarsadalmi szervezeteknek es a jotekonysagnak. Ez a valodi Amerika. Aki tudja, hogy hol el, az tudja mi minden adva van. Segiteni kell, ez minden. Meglatni es segiteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  6. Konkrét segítséggel kerestük meg a MET közösségét.
    Támogatjuk Őket.
    Üdvözlettel: Bajzák István
    MOSTart NKKE
    Multiplikátor non-profit Kft

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos