Egyedülálló termék vált elérhetővé a szülésre készülő várandós kismamák számára: a természetes alapanyagú szülészeti gél elősegíti a biztonságosabb, rövidebb és könnyebb hüvelyi szülést, csökken a gátrepedés előfordulása, a gátmetszés szükségessége, védelmet biztosít mind a születendő gyermek, mind pedig az anya számára.
A nők életében igen fontos fordulópontot jelent a gyermekvállalás, illetve a szülés, melyre talán már kislány koruk óta készülnek. Egy gyermek világra hozatala fizikailag és mentálisan is megterhelő élmény. A természetes síkosító anyagok (magzatvíz, magzatmáz) a legtöbb esetben nem elégségesek ahhoz, hogy hatékonyan csökkentsék a hüvely fala és a baba közt fellépő súrlódási erőt. A vajúdás és a szülés során ma már létezik olyan lehetőség is, amely a természetes folyamatokat segíti elő, ezzel teszi könnyebbé, biztonságosabbá vagy gyorsabbá a szülést.
A Dianatal természetes alapanyagú síkosító gél, mely csökkenti a súrlódást, ennek köszönhetően rövidíti a kitolási szakaszt, az először szülő nőknél átlagosan 30 százalékkal (26 perc). A súrlódás csökkentésének következtében a szülés időtartama átlagosan 30 százalékkal (106 perc) csökken, ami azt jelenti, hogy az anyukának rövidebb ideig kell elviselnie a szüléssel járó fájdalmakat.
Sok anyuka aggódik a szülés során fenyegető gátmetszést illetően. A kitolási szakaszban viszonylag gyakori a gát sérülése, az orvosok ezt megelőzendő, rendszeresen alkalmaznak gátmetszést. Ezen sérülések, illetve beavatkozások száma is igazoltan csökkent a gél segítségével szülő nők körében. Használatának további előnye, hogy megkönnyíti a méhlepény eltávolítását, illetve megkönnyíti az esetleges operatív beavatkozásokat is.
Mint az a keddi, fővárosi sajtótájékoztatón is elhangzott, a vény nélkül kapható készítmény akár először szülő és korábban már szült anyák számára egyaránt használható, akkor is, ha a korábbi szülés császármetszéssel fejeződött be, és alkalmazható bármilyen alternatív szülési módnál, akár vízben szüléskor is, és alkalmazása során ezidáig nem jelentettek mellékhatást.
A gél ötlete dr. Andreas F. Schaubtól származik, aki saját bevallása szerint néhány éve hajmosás közben tette fel a kérdést, hogy vajon miért is nem használnak a szülés megkönnyítésére síkosítót? Az egyszerű ötletből aztán 2008-ra termék lett.
“Mindig is azt vallottam, hogy sokszor a legegyszerűbb dolgok egyben a legjobbak is” – magyarázta dr. Vermes Gábor, szülész-nőgyógyász főorvos. – “A Dianatal gél működése pedig valóban nem túl bonyolult: tulajdonképpen a hüvely természetes síkosságát növeli meg, elősegítve a szülés folyamatát. Szülészorvosként, a tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a szülések hossza átlagosan 30 százalékkal rövidül, ami jó a babának, a mamának, és persze a szülést kísérő orvosnak is” -jelentette ki.
A gélt minden esetben szakember, a szülészorvos vagy a szülésznő helyezi a hüvelybe egy rugalmas applikátor segítségével, a szülés során több alkalommal. Ez a művelet nem jár kellemetlenséggel. A gél csúszós réteget képez a hüvely falán, így csökkentve a súrlódást.