Ronai and Ronai
AMERIKAI

Épül a Magyar Szégyen szobra a Szabadság téren 2014. április 8. kedd 20:32 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(117)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Épül a Magyar Szégyen szobra a Szabadság téren

Budapest – Becsapta Orbán a Mazsihiszt, és minden tisztességes magyar embert: két nappal a választás után elkezdték építeni a Szabadság téren a német megszállás 70. évfordulójának emlékművét. Tegnap még a Mazsihisz gratulált Orbánnak választási győzelméhez, most már talán ők is látják, hogy kapitális hibát követtek el, amikor, ki tudja milyen indíttatásból, egy teljesen fölösleges és értelmetlen emberi gesztust kívántak gyakorolni.

Ismeretes, hogy néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor a nagy felháborodásra való tekintettel állt el időlegesen a szégyenletes emlékmű megépítésétől, ám ez az ígérete is épp olyan hitszegő pávatáncnak bizonyult, mint amelyet az IMF-fel is játszott a magyar kormány. Akkor azzal indokolták az emlékmű építésének leállítását, hogy a választás előtti felfokozott hangulat nem alkalmas az erről szóló vitákra, de majd a húsvét, mindenki számára megnyugvást hozó békessége után, folytatják a párbeszédet.

Azt a párbeszédet, amelyet egyébként elé sem kezdtek. Épp ezért jelentette be a Mazsihisz, hogy nem vesz részt Orbán Viktor és kormánya történelemhamisításában, a magyar zsidók százezreit halálba küldő magyar gyilkosok tisztára mosásában.

A Mazsihisz tegnapi gratuláló levele nagy jóindulattal felfogható egy európai gesztusnak, ám valójában hatalmas ostobaság volt. Lehetett tudni, hogy Orbánnak esze ágában sincs tárgyalni senkivel, amit a fejébe vett azt, véghez viszi.

Az emlékmű építésének hírére kedden este tüntetők megbontották azt a kordont, amelyet a német megszállás áldozatainak tiszteletére a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű talapzata köré állítottak az építők.

Kerék-Bárczy Szabolcs (DK) azt mondta, hogy a Fidesz egy olyan emlékmű felállítását határozta el, amelyik összemossa az áldozatok és a tömeggyilkosok emlékét. A tömeggyilkosoknak borzalmas, mocskos emlékük van, ők nem érdemelnek szobrot. Mint mondta, a kormány a döntéssel a szélsőjobbnak tesz gesztust. Ez a szobor, ez a kordon szimbóluma a Fidesz, az Orbán-kormány és az újnácik közötti tényleges koalíciónak.

A DK-s politikus egyúttal bejelentette, hogy a kordont a beszédek végén le fogják bontani.
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje úgy fogalmazott, hogy a szégyenteljes náci emlékmű szándéka a szimbolikus erőfitogtatás. Hozzátette, hogy a hatalmon lévők – becsapva a korábban tiltakozó szervezeteket – két nappal a választások után felállították a kordont, hogy egy félelemkeltő emlékművet emeljenek.

Mécs Imre volt SZDSZ-es, majd szocialista képviselő arról beszélt, hogy az a nép, amelyik nem képes feldolgozni a múltját és nem képes tanulni a hibáiból, nem méltó arra, hogy az európai népek családjába tartozzon. Szerinte Magyarországon önkényuralom van, ami ellen fel kell lépni.

Popper Gábor, a Magyar Liberális Párt ügyvivője úgy fogalmazott, hogy a következő négy évben az embertelenségre kell felkészülni és arra, hogy a Fidesz tulajdonképpen azt csinálhat velünk, amit akar, ha hagyjuk. Ehelyett fel kell emelniük a hangjukat, mondta.

Karácsony Gergely azt mondta, hogy az emlékmű azokat az egykori honfitársainkat alázná meg, akikre emlékezni kellene. A szobor elhazudja a múltunkat, amellyel szembe kellene nézni.

A demonstráció végén Kerék-Bárczy Szabolcs arra kérte a résztvevőket, hogy mindenki vegyen részt a terület őrzésében, hogy ne lehessen újra felállítani a kordont és csak a testünkön keresztül lehessen felépíteni az emlékművet.

A beszédek alatt a még álló kordonra egy “Történelemhamisítás: szellemi kútmérgezés!” feliratú transzparenst, sárga csillagokról készült kinyomtatott fekete-fehér fotókat, illetve egy egykori munkaszolgálatosnak a magyar katonákat ábrázoló, 1944-ben rajzolt képeit tették ki. A résztvevők közül többen is sárga csillagot tűztek a mellükre. A kordon mögött rengeteg, az áldozatok emlékére lerakott követ, két fehér széket és régebbi mécseseket lehetett látni, de az érkezők újabb mécseseket is gyújtottak.

A demonstráció idején a téren néhány rendőrt lehet látni, köztük a Készenléti Rendőrség tagjait is, akik kamerával rögzítik az eseményeket, de nem avatkoztak közbe.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (41 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +25 ( 53 szavazatból)
Épül a Magyar Szégyen szobra a Szabadság téren, 4.3 out of 5 based on 41 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(117)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

117 Reader’s Comments

  1. Lássuk, hogyan lehet már a feltett kérdéssel is manipulálni, provokálni, csapdát állítani:
    NORMÁLIS KÉRDÉSFELTEVÉS:
    - mi az Ön véleménye arról, hogy…
    - mit gondol Ön arról, hogy… Orbán Viktor két nappal a választás után elkezdte az emlékmű építési munkálatait?
    ABSZURD, MANIPULATÍV KÉRDÉSFELTEVÉS:
    - Ön szerint Orbán Viktor miért kezdte el két nappal a választás után az emlékmű felépítését?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  2. 1/ A megszállási emlékmű a szabadság elvesztésére emlékeztet.
    2/ A kordonbontás provokáció, a súlyos kudarcot átélt baloldal értelmetlen csatája.
    3/ A baloldal szétesett, a nép a dolgos Orbánt élteti.
    4/ Még csírájában sincs liberális pártunk, szocdem pártunk.

    Ajánlás:

    Szegény zsidóságot nem kellene belevinni egy értelmetlen harcba.
    A leendő szocdempárt és liberális párt iránt érdeklődőknek alulról kellene építkezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -16 (32 szavazatból)
  3. Aminek szerintem “iras a falon” uzenete van az a gyorsasag amivl a valasztasok utani elso munkanapon mar elkezdte Orban Viktor az emlekmu epiteset. Latszik ebbol hogy szivugye hogy felmentse a lelkiismeretet es mivel ehez valoszinuleg a a hazai zsidosag nem fog aszisztalni igy azok a megturtbol szerintem uj kategoriaba mennek at es a vezetoik prominens ismeretebb tagjaik allami jogosnak tuno zaklatasnak lesznek kiteve.

    Ha zsido lennek Magyarorszagon akkor ha eddig nem is de most mar csomagolnek .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  4. Kálmán Olgának is meg van kötve a keze, hogy ez gyávaság vagy sem azon lehet vitatkozni! Schiffer András Viselkedésére viszont úgy reagált, ahogyan kell!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  5. A gyűlölt Bethlen óvta a Magyarországot az elnémetesedéstől, ennek számos felszólalásában helyt adott. A Pesti Hírlapban többször is olvastam hogy a németek követése Magyarországot teljes függésbe taszítja.

    Imrédy Németországban tett látogatása hozta meg a fordulatot. Nézzétek meg a korabeli filmhíradókat és a pasi lelkesítő üzenetét. Teljesen eltér a megszokottól.

    Mit akarok ezzel mondani!? Imrédy zsidó származása ellenére is Hitler-féle rendszer feltétlen híve lett. De ha megnézzük a múltat, akkor a zsidó származású antiszemita Schönerer, Kar Lueger, sőt még maga Herzl is megtévedt a kor lelkesítő üzenete által. Lásd Halász László Herzl c. könyvét. A múlt feldolgozása, lezárása történészek feladata kell legyen, de sem Ormos Máriasem más történészek nem merik magukra vállalni ezt a nehéz feladatot.

    Ajánlás:

    Történészek dolgozzák fel a múlt eseményeit, hagyjuk ki belőle a politikát. Foglalkozzunk a jövővel elvtársak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -13 (23 szavazatból)
  6. Schiffer András viselkedése fennen hangoztatott érintettsége okán is szégyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  7. Obi van
    Nem igaz, hogy a megszállási emlékmű a szabadság elvesztésére emlékeztet. Magyarország népe ugyanis szövetségesként ünnepelte a náci német csapatok bevonulását.
    Ugyanakkor érteni vélem a védtelen magyar zsidóság iránti aggodalmadat, ami sajnos nem alaptalan.
    .
    Abban is sok igazság van, hogyha most a zsidóság egy kicsinyke demokrata támogatás mellett nekiáll szobrot dönteni, az elvégzett munkát szétrombolni, annak igen nagy valószínűséggel az antiszemitizmus jelentős felerősödése lenne a közvetlen következménye.
    Nagyon aljas csapdahelyzetbe húzta bele Orbán a magyar zsidóságot: ha a rombolást választják, akkor a kiéleződő antiszemitizmus miatt élhetetlen lesz számukra Magyarország, ha pedig az emlékmű tűrését, akkor pedig az áldozatok emlékét gyalázzák meg. Orbán célja mindezzel nem lehet más, mint az, hogy a zsidókat Magyarországról való önkéntes kivándorlásra késztesse, mert lelki békében így képtelenség Magyarországon élniük.
    Orbán kimunkálta a XXI. századi Európa szalonképes nácizmusát. Immár nem szükségesek zsidótörvények, kirekesztő jogszabályok a zsidóság megalázásához és kirekesztéséhez, hanem elegendő néhány rendkívül rafináltan megkomponált akció, amelyeket össznemzeti érdekűnek titulálnak, miközben mindenki pontosan tisztában van a valóságos jelentéstartalommal.
    A legaggasztóbb az, hogyha ez a magyar lombikkísérlet beválik, akkor futótűzként terjedhet az európai antiszemiták köreiben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  8. Kérdésem a következő:
    Nagyon rosszul gondolom, hogy a Mazsihisz ezzel a seggnyalós (szerintem
    gyávaságból fakadó) gratulációjával részévé vált az orbán vezette klerikál-fasiszta diktatúrának, a gonosz birodalmának???
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  9. Inkább szünjön meg az összes kommentezési lehetőség . De ne lehessen itt zOmBI von marhaság véleményét olvasni. Már 100 % igaz amit 1éve írtam.,hogy Magyarország ZÁRT ELMEOSZTÁLY ahol a betegek írányítanak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (20 szavazatból)
  10. Obi van
    Kenobi
    Milyen alattomos vagy! ELVTÁRS!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  11. Obi van
    Kenobi
    Hiába mosod, mint Ágnes asszony, az a szobor bizony áldozatként mutatja be a “megszállást”, ami egy bevonulás volt Magyarországra, virággal, tapssal, és üdvrivalgással, bárhogy is akarjátok megmásítani a történelmet!
    Menj Orbánhoz a baksisért, itt jól rejtetten elmondtad az orbáni értelmezést!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  12. jav:áldozatként mutatja az országunkat, akit megszállt a német sas/ ordító hazugság, és szégyelld magad!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  13. Obi, nem kéne atkeresztelni «Szabaccsagharc» térnek? Ugy latom, hogy ami a magyarokat illeti, ök a szabaccsagharcukrol hiresek!
    .
    A megszallas emlékmü egy kicsit béna, hagytak magukat megszallni ezek a hatranyilazo derék emberek.
    .
    Ilyen erövel lehetne egy olyan emlékmûvet is allitani, hogy :
    Hollandia – Magyarorszag, 8:1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  14. Hollandia – Magyarorszag, 8:1
    .
    Lentebb ez a felirat allna:
    .
    «Magyarorszag nem hagyja magat!»
    «Magyarorszag jobban teljesit!»
    .
    Na, mit szoltok? A megszallas emlékmûvet meg hagyjak a fenébe, nincs értelme!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  15. miaszösz
    Ennek is örülnének, biztosan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  16. Jó reggelt, kedves Giap!
    Jó reggelt Gonosza elvtárs!
    Mit szól kedves Giap … ?
    Egyszerű kérdés ez Gonoszka elvtárs. Most már vége a választásnak, el lehet kezdeni a harcot.
    Igen igen, Giap elvtárs. Mit szólna egy rendkívóli állapothoz?
    Miért Gonoszka elvtárs, hát nincs rendkívüli állapot?
    Jó, jó, ezt úgy érte, ….
    Tudja Gonoszka elvtárs, ez az építkezés egyszerű kérdés. Két ember elintézi, de utána mit fognak csinálni?
    DDDD! Kedves Giap, örülök, hogy megőrizte a humorát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  17. bumburi, ami késik nem mulik, sajnos nem «ez a harc lesz a végsö», még pont a harcok közepében vagyun, 4 évnyi folyamatos szabadsagharcolas utan.
    .
    «Minél erősebb a kormány és a parlamenti többség, “annál inkább képes lesz állni az ország hajója a viharokat, mert viharok lesznek, amit elértük az elmúlt négy évben, sokan akarják visszacsinálni”,»
    .
    mondja a vezér a fideszponthun. Szoval folytatodik a nemzeti viharkabat program.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  18. miaszösz
    Dehogy vagyunk a közepén, még el sem kezdtük!
    Nagy változások lesznek, azt mondja az ország esze.
    Csak győzzük elviselni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  19. Megvolt a gyozelem. Most gyorsan epiteni kell egy balvanyt! :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  20. orbánnak és klikkjének nem a lelkiismeret felmentése a valódi motivációja a szoborral, hanem a korabeli társadalom és politikai berendezkedés uralkodó rétegeinek és haszonélvezőinek dicsőítése és kopírozása. A klikkbe most már egyértelműen beletartozik schiffer is, aki a kálmán olgával való interjúban világosan kifejezte, hogy személyes-családi érintettsége ellenére nem tartja problémának a tudatos és rendserszintű náci-fasiszta történelemhamisítást.
    olgácska pedig a nyilvánvaló magas labdát sem tudta/akarta leverni, hogy ezt a gerinctelen alakot szembesítse az árulásával. Amit olga produkált, nemigen volt több súlytalan hepciáskodásnál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  21. A kép hamis.
    Sok-sok fát ábrázol a szobor körül.
    Ezek semmiféle ilyen dologgal nem törödnek, hogy fák? bokrok? zöld? emberek? az emberek érzései?
    Betonba ágyazott fák, kidöntött 100-150 éves platánok, az igen. Orbánisztán sivársága ….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  22. csatlakozom miaszöszhöz
    a Hollandia-Magyarország 8:1 emlékmű méltó emléket állítana annak, hogy mire sikerült jutnia Magyarországnak az 1990-ben visszanyert szuverenitásával, az azután elindított orbáni szabadságharccal (mert ugye egy szuverén országnak ki kell harcolnia a szabadságát), valamint a stadionépítési lázzal.
    ha Orbán hajlandó a szuverenitás 1944-es elvesztésének emlékműve mellé ezt is odaállítani, akkor hajlandó vagyok a két emlékmű együttesét párban elfogadni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  23. Öreg Titan,
    Kôzben megfejtettem a rejtélyt, most hivtam fel Giro-Sas (birodalmi) kollégat.
    .
    a következö van Hollandia-Magyarorszag ügyben:
    .
    A szammisztika legujjab adatai szerint a «8», a zelmultnyolcév szimboluma, ezért a magyar csapat nem tudott masképp jatszani, ez tulajdonképpen gyözelem volt.
    .
    A szammisztikaban a 8 :«A 8-as típus szenvedélyes és vitális. Lelkesedése képes bárkit magával ragadni. …Zenében a ritmusos, vérpezsdítő stílust kedveli.
    Kedvenc hangszerei: ütő- és ritmushangszerek: dob, kereplő…
    .
    Igen a kereplő a békemenetesek elődeinél szokásos kereplős-köpködős Gyurcsány és egyéb ellenfeleket kísérő csürhe kedvelt hangszere …
    .
    A mostani valasztasokon a kormany 11-sel egyenlitett (11-böl 3 az nyolc, (harom a magyar igazsag). Szoval, ha tudjatok követni akkor a nyolc az a gyözelem lesz, csak mi nem tudtuk értelmezni, de Giro-Sas kolléga volt szives felvilagositani.
    Igenis, Mo. jobban teljesit. Bar kedves kommentelök, lehet, hogy ez nektek nyolc.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  24. Hogy kilesz a főalak a magyar szégyen szobránál. Nagy a választék.

    Hát nem ehez a témához, de áttételesen minden kapcsolódik. Török Mónika utolsó írása itt ezen a veblapon engem ippeg leszidott (az ő alpári stílusát nemismétlem) hogy miattam is van ez a helyzet mert nem mentem el szavazni. Hát kedves Bartus úr eligazítaná vki ezt az önnön fontosságába (Idézet róbertől). beleroggyant grafomán kerámikust. Hisz PUPU ParaKovács és mások akik itt írnak mind a szavazásra buzdítottak. Ön mit gondol erről???? Muszájlylylyl erre vkinek válaszolnia. különben még tényleg beleroggyanok../torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/5988352

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  25. miaszösz
    egyértelmű, hogy a két emlékmű méltó párost alkotna, az 1944-es szuverenitás elvesztése és az 1990-es visszaszerzése, ami ugye az Alaptörvényben is alap. és teljesen igazad van, pontosan ugyanúgy lehet a 8:1-et is győzelemként értelmezni, ahogy a megszállási emlékművet a deportálások áldozatai előtti tisztelgő emlékezésként.
    éppen ezért írtam, hogyha Orbán hajlandó e két alkotást párba állítani, akkor azt hajlandó vagyok elfogadni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  26. amúgy csupán felhívnám a figyelmet arra, hogy ennek az emlékműsztorinak ezen a héten éppen az a szerepe, hogy a még nem végleges választási eredmény manipulálásáról elterelje a figyelmet.
    miközben az ellenzék a Szabtéren harcol a szobor ellen, fideszék szépen csendben megumbuldálják a még meg nem számolt szavazólapokat. meg biztos van valami más egyéb mocsokság is, amiről épp most szükséges elterelni a figyelmet. majd utólag megtudjuk, mi volt az. amikor már nem lehet ellene tenni semmit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  27. csatlakozok kegyelem kérdéséhez.
    valóban, mi BL véleménye Pupu-ról, Para-Kovácsról, Tóta W. Árpiról, Török Mónikáról, és sorolhatnám a hülyeséget a végtelenségig, akik mind a választáson való részvétel mellett kampányoltak, most pedig a távolmaradókat alázzák.
    Volt közöttük olyan is, aki nem átallott azzal érvelni, hogy a választás a demokrácia ünnepe. !!! ???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  28. Öreg Titán
    Az az ellenzék nem ellenzék. Viszont ez a hirtelen bedobott szoborépítés arra pont jó, hogy a kollaboránsok körbe ugrálják, megerősítve az egyszerűbb választókban a hitet, hogy ők valóban Orbán ellenzéke. A hazaárulók vezetik a tüntetést a hazaárulás ellen. Ez ma Magyarország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  29. http://www.zeit.de/politik/ausland/2014-04/Orban-Ungarn-Wahlen-Russland-Wirtschaft-Problem-Analyse
    Érdekesek a hsz.-ok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. …most az egyszer Szanyi kolléganak adok igazat «naci sas» ! Ez nem tetszett az atv-nek!
    .
    Szerintem fideszék most nem akartak «nem kicsit, nagyon» nyerni. Épphogy! Nagyon kikalkulaltak, hogy pont kijöjjön a kétharmad. Igy a csalas egyértelmü latszatat elkerülik.
    Nem igaz, hogy az orszag többsége a fidesz ellen szavazaott. A jobbik és a fidesz jol kiegészitik egymast, sajnos az orszagban erre van kereslet.
    Aki elment szavazni az is a fideszre szavazott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  31. Öreg Titán !
    Lehet, hogy emiatt a meghasonlott helyzet miatt is döntött úgy B.L. hogy abbahagyja

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  32. Kösz Szirmai helyettem írtad

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  33. Szerintem nem ürügy a szoborépités, mintahogy a stadionépités sem. Ez Orbanisztan: szobrok, stadionok! Ezek a birodalmi hatalom kellékei.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  34. Jeremiás 1
    .
    Szóla pedig az Úr nékem, mondván:
    5.
    Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.
    6.
    És mondék: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én!
    7.
    Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, a kikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, a mit parancsolok néked.
    8.
    Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr.
    9.
    És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!
    10.
    Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!
    11.
    Szóla továbbá nékem az Úr, mondván: Mit látsz te, Jeremiás? És mondék: Mandulavesszőt látok én.
    12.
    És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt.
    13.
    És másodszor is szóla hozzám az Úr, mondván: Mit látsz te? És felelék: Forró fazekat látok én, és pedig a szája észak felől van.
    14.
    És monda nékem az Úr: Észak felől támad a veszedelem e földnek minden lakosára.
    15.
    Mert ímé, előhívom én az északi országok minden nemzetségét, mondja az Úr, és eljőnek, és kiki felállítja az ő királyi székét Jeruzsálem kapui előtt, és köröskörül minden kerítése ellen, és Júdának minden városa ellen.
    16.
    És kimondom ítéleteimet felettök az ő mindenféle gonoszságukért, minthogy elszakadtak tőlem, és idegen isteneknek áldoztak, és tulajdon kezeik munkáit imádták.
    17.
    Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, a mit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök!
    18.
    Mert ímé én erősített várossá, vasoszloppá és érczbástyává teszlek ma téged mind ez egész földön, Júda királyai, fejedelmei és papjai ellen és a föld népe ellen.
    19.
    Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek meg téged, mert én veled vagyok, azt mondja az Úr, hogy megszabadítsalak téged

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  35. És még egy aztán megyek a dolgomra.

    Itt és most TILTAKOZOM TILTAKOZOM Török Mónika utolsó írása ellen. Izléstelen, felháborító, stb. hogy pont ezen a veblapon megjelenhetett ez a ….(és itt egy pár szó amiket T.M. előszeretettel használ)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  36. “A legaggasztóbb az, hogyha ez a magyar lombikkísérlet beválik, akkor futótűzként terjedhet az európai antiszemiták köreiben.”

    Mar USA sem a regi, nyugati parton megy a hebe, meg a jewboys duma. Regeben ha mondtad mi ujsag meg kinyilt nehany ajto. Egy honap mulva megyek vissza mar lehet, hogy erdemes letagadni. Ha ny es wasingtonban is csokken a befolyas akkor gond lesz. Erdemes asszimilalodni, mert demokraciaban nem lehet megtartani a hatalmat, annal az egyszeru oknal fogva, hogy tobbsegben kellene lenni, vagy ugyesebbnek. Az euban is hasonlo lehet a helyzet, egy a szerencse, hogy meg mukodik a penzlobbi, de ki kell valamit talalni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  37. Öreg Titán!
    .
    Nem tudom, hogy virtuálisan, vagy valóságosan turistáskodsz kis hazánkban. Végül is mindegy, legalább is abból a szempontból, amit mondani szeretnék.
    Ha Bartus úr – ahogy ígérte – fokozatosan beszünteti a kommentezés lehetőségét, ami az az ő szempontjaiból talán érthető – de az csapást jelentene az évek alatt összejött és összeért értékközösségünkre.
    .
    Ebben a közösségben ahányan csak vagyunk, annyi véleményünk van a világról. De többségünk demokrata. (Mondanám, hogy liberális demokrata, mint én, vagy mint én szeretnék lenni, de ez nem biztos, hogy így is van. Hiszen a Wikipédia azt írja, hogy Magyarországon is liberális demokrácia van.) Méghozzá olyan demokrata, amelyik magáénak tudja és magáénak érzi az Amerikai Népszava értékrendjét.

    Kár lenne, ha ez a közösség széthullana. Ha Bartus úr, támogatást és technikai lehetőséget biztosítana arra, hogy itt e közösség tagjainak egy része (azok, akik úgy gondolják, hogy itt a helyük) együtt maradhasson, vállalnád-e ennek valamiféle megszervezését?
    .
    Ezt azért is tőled kérdezem, mert valahol egy kommentedben említetted, hogy korábban az Origón már volt egy demokratikus csapat, amely remekül működött, amíg a szerkesztő engedélyezte.
    Vagyis neked van tudásod, ismereted, tapasztalatod, hogy kell ezt csinálni.
    .
    Nem vagyok biztos abban, hogy jól, helyesen fogalmaztam meg a kérést. De gondolom, hogy érted miről lenne szó.
    Kérlek – gondolkodj rajta! Köszönöm.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  38. A kinti magyarok nagy többsége Ausztráliától Amerikán át, a Vajdaságig a Fideszre szavazott.
    Most akkor nekik valószínű, hogy ez a szoborállítás is bejön?
    Vagy csak szavaztak bele a világba?!
    -
    Gratulálok a 15 millió magyar miniszterelnökének, jól szétvert közöttünk!
    -
    Aminek örülök:
    https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/t1.0-9/1538892_235639666639359_6742357223794284730_n.jpg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  39. Láttátok, halottátok tegnap este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Orbanini ölebjét Schiffer Andrást ?
    Egy hányingerkeltő alak… Tipikus udvari tányérnyaló.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  40. “A baj az, kedves apostoli “keresztény” magyar testvéreim, hogy akiket ti juhoknak hisztek, azok ragadozó farkasok. Jézus azt mondta róluk, hogy “öldökölni fognak”. Igaza volt, ez a természetük, végigöldökölték a történelmet. Ha hatalomhoz jutnak, nem tudnak mást tenni, mert ez a természetük. Öldökölni fognak. Nem lehet az újabb apostoli Magyarországot megúszni öldöklés nélkül, ha az ellenzék, a felvilágosult polgárok, a demokraták nem állítják meg ezeket időben. Ha a náci emlékmű az ártatlan áldozat Gábriel arkangyallal megépülhet és a helyén marad, akkor semmi nem menti meg Magyarországot a vérfürdőtől, amit ezek rendezni fognak. Ez egy határ. Ha az ellenzék ezen a ponton nem állítja meg őket, nem hoz radikális döntéseket, nem bénítja meg az életet, nem lép ki minden együttműködésből ezekkel, akkor elősegíti a bekövetkező vérontást.
    Ezt az okot meghallja a világ. A világ nem olyan posztkommunista materialista, mint a magyar közgondolkodás. Van érzékük ezekhez a szellemi dolgokhoz, tudják, mi a fontos. Randolph Braham egy 91 éves apró ember, akinek egyetlen igaz gesztusának a híre bejárta a világsajtót, és felkapta a fejét a világ. Aki a trafikmutyiról és a szociális helyzetről beszél ebben a pillanatban, és nem a lényegről, amelyet akár itt a fentiekben is elolvashat, az süket, vak, felelőtlen és kártékony.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  41. hamlet
    Charles Gati egészen másként látja a dolgot:
    a világ tolerálja Orbánt.
    És valóban, bármit megtehet, az oroszokkal, az EU-val, oszt jó napot.
    -
    De nem értem, hogy miért – ám erre nincs is válasz, legalábbis megnyugtató válasz nincs…..
    Két nappal a választások után, máris elkezdik a szobor építését, ez egy hatalmas pofán verés, nem csak az itthoniaknak, hanem azoknak, akik a jobbra lejtős pályát is elfogadták, a sallerekről nem is szólva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  42. ” A katolicizmus a zsidóság és a kereszténység ellentéte és legnagyobb ellensége. Éppen úgy, mint minden hamisítvány. Ezért kellett az egész történelemben gyilkolniuk a zsidókat és az “eretneknek” bélyegzett igazi keresztényeket, mert az ő helyükbe léptek. A Biblia azt mondja, hogy egyetlen embergyilkos sem látja meg az Isten Országát, és ezek mindenkinél több embert gyilkoltak meg a történelem folyamán. Ezzel a vallással azonosítják a magyar identitást. A németek is egy hamis germán nemzettudat miatt nácultak el, a magyarok pedig a Szent Istvánnak adott katolikus korona miatt nem találnak ki a lelkük börtönéből. Ez a korona emiatt átkozott. Minden szerencsétlenségünk és tragédiánk forrása. A katolikus egyház szellemi gyarmatosításának és elnyomásának szimbóluma. A katolicizmus, mint “keresztény” nemzeti identitás, egy hazugság, átok ezen a népen. Nem vallási vitáról van szó, uraim, hanem életről és halálról.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  43. @miaszösz
    “Nagyon kikalkulaltak, hogy pont kijöjjön a kétharmad…”
    Szerintem is most inkább az volt a jelszó, hogy “csak arra vigyázzunk, hogy ne mi nyerjük a legtöbbet”. (Hiszen kétharmad nélkül sem lenne már sok gondjuk.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  44. hol van ilyenkor az izraeli nagykövet? holvan Angela Merkel tiltakozása? hiszen a németekre (és nem csupán a nácikra) akarja kenni Orbán a magyarok bűneit is.
    megbolondult a világ? vagy mi folyik itt???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  45. „…a világ tolerálja Orbánt.”

    A világ tesz orbánra, meg az ő „háza népére” is. Végig lehet gondolni, hogy ugyan mi az a gazdasági, kulturális, geopolitikai többlet, amit ez a megnyomosított, utat tévesztett nép ma a világnak fel tudna ajánlani – amit csak ő tudna felajánlani -, amitől a világ szebb, jobb békésebb, gazdagabb lenne.

    A nagyhatalmaknak eszük ágában sincs konfliktusba keveredni egymással azért, mert néha-néha köhhint egyet a bolha, vagy lázasan keresgéli azt az „elefántot” akihez szegődve olyan illúziókat ringathat, hogy dübörögve átmehet egy hidon.

    Majd, ha túlságosan kényelmetlenek leszünk, akad egy lakáj és az majd az ünneplőjükről lepöcköli az oda nem illő porszemet.

    Ide sikerült elnavigálnia ezt a nemzetet – ezer év alatt – a haza önjelölt elitjeinek, a katolikus egyház hathatós segítéaégével.

    hamlet
    2014. április 9. szerda
    16:52
    Messzemenően egyetértek…………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  46. Schiffer Andrásnak sikerült az EDDIGI legalját bemutatnia önmagából, de nem vagyok benne biztos, hogy nem lesz ennél lejjebb…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  47. és ne feledkezzünk meg mindebben a jezsuiták szerepéről sem…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  48. Kedves Öreg Titán.!

    Azt kérdezed , hogy miért nem tiltakozik az izraeli nagykövet. Ha ott lettél volna azon a beszélgetésen ahol az izraeli nagykövet volt a vendég Iványi Gábor MET gyülekezetében nem kérdeznél ilyeneket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  49. Igaza van Öreg Titán kedves kommentelő társamnak , szerintem is megbolondult a világ!
    Az angolokat sem szabad kihagyni , hisz az egyik percben a pénzügyi ellemzők orrba- szájba dicsérik a magyarokat, utána pedig miattunk akarnak kilépni az Unióból!!!
    Merkel asszonyon én is csodálkozom , hogy nem szól egy szót sem, de én Istenigazából a két főrabbira vagyok kíváncsi, hogy ők felemelik-e szavukat ?
    De azt hiszem hogy nem lesz így !
    Én még mindig nem tértem magamhoz, hogy a Fidesz bagázs, még négy évig lesz hatalmon!
    Ez maga a borzalom!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos