Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bejött a papírforma: Orbán nem vitázik 2014. március 16. vasárnap 14:13 Forrás: AN, Fidesz

  • Hozzászólások(130)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bejött a papírforma: Orbán nem vitázik

Budapest – Amint az várható volt, Orbán Viktor nem áll ki vitázni Mesterházy Attilával. Orbán Viktor gyáva és nem demokrata, ezen kívül, nincs muníciója egy ilyen vitához. Ráadásul korábban már alaposan megégette magát, 2002-ben Medgyessy Péterrel szemben maradt alul, négy évvel később pedig Gyurcsány Ferenc szabályosan feltörölte vele a padlót.

Orbán ebből nem kér, ami nem meglepő. A Fidesz a közvélemény-kutatók szerint tetemes előnnyel vezet, s ha ebből az előnyből levonjuk, hogy Magyarországot ma a félelem és a hazugság uralja, s ezért egyre kevesebb ember válaszol az őket felkeresők kérdéseire, az előny még akkor is tetemes.

Orbán és a Fidesz persze nem ezzel indokolja, hogy nem áll ki a vitára. Közleményükben azt írják, hogy nem tudják, ki a baloldal valódi vezetője. Ha tényleg nem tudják, nagy a baj: a baloldali ellenzék hivatalosan megnevezett miniszterelnök-jelöltjét Mesterházy Attilának hívják. Ha Orbán ezt nem tudja, akkor nincs más megoldás: kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

A Fidesz közleménye:

A demokrácia lényegéhez tartozik, hogy legyenek az ország jövőjéről folyó viták. A viták tehát fontosak, de valódi jelöltek és kormányzóképes erők között.

Máig nem tudjuk, hogy ki a baloldal valódi vezetője: Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon. Máig nem tudjuk, hogy mit és mikor tudtak a baloldal vezetői Simon Gábor MSZP alelnök százmillióiról, mert nem hajlandóak elmondani. Azt tudjuk, hogy egymással többet vitatkoznak, mint politikai ellenfeleikkel.

Azt is tudjuk, hogy szeretik megváltoztatni kéthetente a saját nevüket. És azt is tudjuk, hogy egymást a gázrezsóra ültetnék fel, viszont ezek nem elegendőek kormányképes alternatívának!
Mivel tehát nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon, ezért vita feltételei sem állnak fenn.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (31 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +30 ( 40 szavazatból)
Bejött a papírforma: Orbán nem vitázik, 4.6 out of 5 based on 31 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(130)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

130 Reader’s Comments

  1. Nem vitázik. Viszont marad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (23 szavazatból)
  2. Mindhalálig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  3. Őrjöngő Zsebdiktátor

    Orbán te gyáva, sunyi féreg, gigantikus kerti törpe! Félsz a vitától??
    Irány Graz!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (39 szavazatból)
  4. Arra gondoltam, nyergelek, azt Orbán vitéz helyett kiállok vitára.
    Mit szóltok hozzá?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (26 szavazatból)
  5. Alpári a fidesz nyilatkozata.
    Ha demokrácia lenne, akkor adabszurdum én is kihívhatnám a miniszterelnököt nyilvános vitára, azaz még csak valamelyik ellenzéki csoportosulás jelöltjének sem kell lennem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (38 szavazatból)
  6. Harom Bovlis gyava kutya, ja ott nem tudna az elöre megirt szöveget felolvasni, vita ugy nem müködik. Gyava Diktator, keptelen lenne szembenezni a valosaggal, kezelö orvosa eltiltotta a valosagtol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  7. Gonoszka,
    Ha demokrácia lenne, akkor lenne rá jogod.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  8. A rablóbanda és vezére nem tud vitatkozni,ők csak elmondják a mocskolódó szövegeiket,de ezt is csak a keresztényi szeretet jegyében.
    Vitatkozni csak az tud, akinek vannak saját gondolatai,aki csak a mások által megírt szöveget képes fölolvasni,az nem lehet vitapartner.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (33 szavazatból)
  9. Csak akkor allna ki nyilvanos vitarata ha megkapna elore a kerdeseket.Sajat kufejebol nem tellik semmire.Mindent leirnak neki es azt olvassa fel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  10. Egyetértek, ne legyen vita Orbánnal.
    Hanem BOJKOTT legyen, pontosan azért, mert a demokrácia feltételei nem állnak fenn.
    .
    Kedves ellenzék!
    Igaza van a Viktornak, döntsék már el: ebben az országban demokrácia van-e, vagy pedig diktatúra…
    És ennek megfelelően: vagy hirdessenek általános és teljes BOJKOTTot március 30.-án, vagy pedig szépen menjenek haza és ne bohóckodjanak tovább…
    .
    Kérem, legyenek már egy kicsit tökösebbek, vagy legalább végre azt mondják meg, igazából mit is akarnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (28 szavazatból)
  11. A demokrácia működésének a természete az sorozatos vitákon alapul törvényszerű az ,hogy egy diktátor soha nem áll ki vitára mert a megszerzett hatalom gyakorlása az erőszakon alapul.
    Az erőszak pedig nem vitaképes mert az erőszakos cselekmények sorozatára épül amit bármely nyilt vita azonnal leleplezne amit a diktátor el akar kerülni mert az uralmát még demokratikusnak akarja láttatni.

    A diktatúra egyik biztos ismertetőjele az,hogy a diktátor nem vitatkozik mert saját magát megcáfolhatatlannak tartja.

    Van még ettől rosszabb stádium is amikor a diktátor már azt is sértésnek veszi ha bárki vele vitatkozni óhajtana.
    Orbánt a korona közelsége hozhatta ilyen felkent állapotba aminek egyenes következménye a nap mint nap tapasztalható erőszakos viselkedése.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (36 szavazatból)
  12. Tibor, már két kézzel kellett volna az ellenzéknek kapni az alkalmon. Tudod, mekkora esélyt szalasztottak el?
    Majd egyszer elmagyarázom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  13. Ha nem a “naccerű, hasba rúgó Habony Árpi-féle” megírt szöveget lehet felolvasnia, akkor neki annyi!
    Ha pedig még kérdéseket is kapna – az a vég lenne!
    -
    Már hogy engednék kiállni?!
    -
    Egyébként maradniuk is kell – a pénz nem fog dőlni, akkor pedig a sok trutyi ömlik vissza az ő nyakukba – oszt majd eltakarítjuk, velük együtt!
    Különben a büdös életben nem szabadulunk meg ezektől a hugyenotta forradalmároktól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  14. szó ami szó, a fidesz közleménye teljesen helytálló. pengeéles telitalálat. matt. ásszal megütött meccslabda.
    .
    Egyébként Mesterházyval még én sem állnék le nyilvánosan vitázni. Ennyi erővel már akár a Jókai utcai portást is kiállíthatták volna Orbán kihívójának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -20 (40 szavazatból)
  15. Mivel a jelenlegi pozíciója már nem demokratikus népi támogatáson és jóváhagyáson alapul, azonban ennek ellenére képes négy éve fenntartani, számára sem a demokráciának sem a népi támogatásnak és egyetértésnek nincs többet jelentősége, és szüksége sincs rá.
    .
    A hatalmi mechanizmus működik, a nép behódolt és alávetette magát, így hát a formaságoknak a továbbiakban már úgy érzi nem szükséges alávetnie magát, a hatalmát immár részint választási csalásokkal, trükkökkel és manipulációkkal, részint erő és megfélemlítés alkalmazásával fenn tudja tartani, és minden demokratikus kihívást fölényesen besöpörhet az asztal alá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  16. A közlemény egy óvodai színvonalon megírt, elhamarkodott cselekedet.
    Lehet, hogy kezd zavarossá válni már a Habony művek gondolkodása is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  17. Olvastam:
    “A miniszterelnök-jelölti vitát Orbán nélkül is meg lehet rendezni.
    Orbán “Magyarország jobban teljesít” típusú videóüzeneteit (forrás: orbanviktor.hu) egy nagy kivetítőn meg lehet jeleníteni és azokat tételesen megkontrázni.
    Ha nem megy el, akkor pellengérre lesz állítva. Ha elmegy, akkor is.”
    -
    Ezt kell csinálni!
    Ne vitázzon – tegyenek oda egy széket, rajta cédulka a nevével és játsszák be az összes hablatyait, amit a 25 év alatt eleresztett, az oroszok kizavarásától, a paksi jó üzleti – oszt jó napot!
    -
    Égni fog, mint a rongy!
    -
    Öreg T.
    Nem Mesterházy és nem a többi, 17 induló párt miatt, hanem miattunk, a nép miatt kell kiállnia az ország miniszterelnökének vitára, vagy tolja el karékpárt!
    -
    Jah, hogy sz..ba sem néz bennünket – akkor így érthető!
    -
    Szerintem ez a lepattintás nem a narancsosoknak pengeéles telitalálat – inkább öngól, de egy klasszikust idézve: öntökön bökés!!
    Pont ezért kell naponta elmondani 100X is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (44 szavazatból)
  18. A Fidesz közleménye egykori óvodám stílusára emlékeztet. (Kétség kívül jól érzik, hogy annak idején csak néhányan ballagtunk onnan el.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  19. Hibbant: “…Mi vagyunk a legegységesebb ország az EU-ban…”
    Helyesbítést kérek: Mi vagyunk az első olyan legegységesebb ország az EU-ban, amelyben a zemberek egységesen megszavazták és megszavazzák a DIKTATÚRÁT, vele együtt a NYOMORT (és majd olyan cukiságokat is – a muszlim testvéreink mintájára, akik Londonban 21 éves kislányt savaztak le a miniszoknyája miatt – törvénybe iktatunk, hogy a nem Fidesz-vallásúakat büntetlenül lehet lesavazni, amely tettért még magas állami kitüntetés is jár)…Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
    Hát, jó nagy lesz a szipi-szopi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  20. Erröl van szó csakén.
    Pontosan erre gondolta, mikor azt javasoltam, hogy én odaülök Mesterházyval szemben.Aztán mondom Orbán szövegét.
    Az üres szék sem rossz. De melyik TV-ben?
    DDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  21. tényleg nem fülkeforradalom volt, hanem puccs

    Csakén: ez tök jo ötlet

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  22. Jellemző.
    .
    A dagadt vezénylő tábornok nem válaszol, helyette a sameszok a szokásos gyalázkodó szöveget nyomják.
    .
    Most nagyon meg lehetne fingatni, ugyanis egy tv-vitához Orbán jelenléte felesleges. Helyette egy papagájt oda lehet ültetni, vagy kitenni egy táblát a szokásos fidesz szólamokkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  23. Nem jó! Sem az üres szék, sem a kivetitő, sem a papagáj.
    Mert ugyan hogyan lehetne egy üres székkel, a kivetitővel, vagy pedig egy papagájjal miniszterelnoki vitát lefolytatni? Plane a tv-ben…
    Úgyhogy -mint mindig mondtam is- nincs jobb ötlet a BOJKOTTnál!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (21 szavazatból)
  24. Mesterházy egy papagajjal, elég vicces…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (12 szavazatból)
  25. Már csak a köztévét kellene rávenni, hogy közvetítse ezt az Orbán nélküli vitát!
    Szerintetek esélyes? Anélkül meg minek a cirkusz?
    Képzelje el mindenki hogy a két millióan vagyunk Philip, aki még a saját nevét is szégyenli mit szólna ehhez az ötlethez?
    Arról nem beszélve, hogy Orbánt óvják még a váratlan találkozásoktól is, ha nem fideszesről van szó. Csak ellenőrzött közönség előtt mer megjelenni, erős kísérettel.
    .
    Egyébként vitázni sem kell, csak követelni, hogy mit akarnak program néven elkövetni a következő 4 évben a magyar emberek ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  26. Itt egy hír!
    http://dkp.hu/article_display/-/asset_publisher/c3KpwxagqL2V/content/orbanek-ujabb-csalasa-a-valasztasra/10339
    Ehhez már csak azt kell hozzátenni, hogy április 30-án a nagygyűlésen BOJKOTTOT hirdetnek az ellenőrizhetetlen választási csalások miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  27. viktátorokkal nem vitatkozni szoktak, hanem elzavarni őket a 3,14csába
    pont úgy, mint Kijevben
    miről akarnánk vitatkozni ezzel a szemétláda, elemebeteg orbánnal ?
    arról, hogy kinyílott a pitypang, megírom-kerényi ?…
    azok az idők már réges régen elmúltak, hogy fideSSessel vitázni, érvelni, emberi és racionális módon
    a fideSS sosem volt az a párt, amelyikkel asztalnál szót lehetett érteni
    ezek előbb-utóbb a hátadba vágják a kést, a tőrt, a baltát…
    futballhuligánok vs. magyar (baloldali) értelmiség?
    ki az utcára, ostrom és elzavarni az összes oligarcha pereputtyal együtt
    már 2012 januárja elején kellett volna, az Operánál
    csőcselék nép a magyar
    szégyen az ország

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  28. A Fidesz közleményéből:
    “Egymással többet vitatkoznak,mint az ellenfeleikkel”.Ez a megállapitás a baloldalnak szolt.És van benne némi igazság.Azonban még nagyobb igazság az,hogy a FIDESZ.és annak élén álló fönöke tényleg nem mer kiállni vitára a baloldal megnevezett vezetőjével.Ez biztos azért van,mert a rezsicsökkentésen és “az elmult nyolcév” hangoztatáson kivül nincs más mondanivalojuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  29. Egyébként ez nyílt beismerése az ellenzéknek,hogy tudatosan viszik bele a választókat ebbe a csalásba!
    Ha már így kommunikálják, akkor mit tökölnek még most is a választásra készülve?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (15 szavazatból)
  30. http://hvg.hu/video/C9YoDKdia4c
    Mesterházy viselkedésén is látszik, hogy a Fidesz irányítja az MSZP-t. Orbán napsütésben szónokolt.
    Gyurcsány meg 2018-ra készül, őt nem érdekli, jó kedve van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (16 szavazatból)
  31. Ez a vitára hívás egyrészt felesleges volt, másrészt viszont hasznos (lehetne).
    .
    Felesleges, mert előre borítékolni lehetett a választ.
    .
    És ugyanezért hasznos is, mert megmutatja azt a sunyi, gyáva embert, aki a vezetőnknek kiáltatja ki magát.
    .
    És azok a kifogások! – “Máig nem tudjuk, hogy ki a baloldal valódi vezetője: Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon.” – Te tényleg ennyire hülye vagy, gyerekem? Miután rettentő nehezen, de végül is csak összeállt az ellenzék, világosan megmondták, hogy Mesterházy a miniszterelnök jelöltjük. Lassan mondom,mégegyszer, hogy te is megértsd: M E S T E R H Á Z Y! Az más kérdés, hogy Mesterházyt én sem tartanám megfelelő vitapartnernek, mert a Fidesz féle alávalóságokkal szemben ő eléggé tejbetök lenne egy vitában (egyszerűen nem nézek ki belőle annyi tökösséget).
    .
    Azután. – ‘Azt is tudjuk, hogy szeretik megváltoztatni kéthetente a saját nevüket.” – Hát úgy mégis, mi vagy te kisbarátom. Portás (input-output manager)? Ha nem az áll a névjegyén leendő vitapartnerednek amit nagy nehezen, ritka világos pillanataid egyikében megjegyeztél, már nem engeded be a házba, a stúdióba? Attól még ugyanaz a társaság, ugyanazokkal a vezetőkkel. Akkor? Közöd?
    .
    Van még tovább is. – “Máig nem tudjuk, hogy mit és mikor tudtak a baloldal vezetői Simon Gábor MSZP alelnök százmillióiról, mert nem hajlandóak elmondani.” – Simon lopott? Lopott (vagy nem). Van neked saját ügyészséged, rendőrséged, nyomoztasd ki. Addig vezetgessék rabszíjon a (rém)Hír TV, MTV, Echo Tv kamerái előtt. Üljön ezer évig előzetesben. Ez az ország jövője szempontjából irreleváns. Beszélj inkább Paksról, a külföldre menekültekről, az oda készülőkről. az egyre növekvő szegénységről és, és és …. De ha már itt tartunk. Rendben Szóljon a vita a Simon ügyről (is), de a fair play jegyében. Akkor ábrándos tekintetű virágszálam számolj be szépen, mit tudsz a Lázár, Szíjjártó, Rogán, Mészáros, Lázárok (végtelen felsorolás) ismert, nyilvánosságra került ügyeiről. Aztán ha majd már kellően leizzadtál foglalkozhatnál olyan pitiáner ügyekkel is, mint Magyarország jövője (ja bocsika, elfelejtettem, a te, részedről remélt további regnálásod alatt olyan már nem lesz).
    .
    De ha Mesterházy nem, akkor ki? Gyurcsány? Na hiszen. Tőle már kaptál a szívlapáttal orcádba és a végén még szemtől szembe is belemondaná a képedbe (már ha élőben láthatnánk titeket együtt a tv-ben), hogy egy rongy ember vagy. Na, ezt biztosan nem vállalnád.
    .
    Bajnai? Vele aztán igazán sz@rba lennél! Gazdasági kérdésekben tök hülye vagy és ugye mégis csak a gazdaság adja egy ország tartását, helyét a világban. Ezt nem lehet a turul szárnycsapásaival elintézni. Bajnai megenne téged egy gazdaságról szóló vitában. Egyszóval ez szóba sem jöhet mindaddig, amíg mondjuk a tükör elé állva meg nem próbálnád magadnak elmagyarázni (úgy hogy te is elhidd), mitől olyan kurva nagy üzlet ez a Paks. Na, ha már legalább egy embert (magadat) sikerülne meggyőznöd, ápolóid talán odaengedhetnének beszélgetni.
    .
    Maradunk Virág elvtárs elhíresült mondásánál: vita nem lesz “erről nem nyitok vitát!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  32. Ha valaki azt hitte,hogy kiáll vitázni,az nagyon naiv volt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  33. szó ami szó, a fidesz közleménye teljesen helytálló. pengeéles telitalálat.
    matt. ásszal megütött meccslabda.

    Egyébként Mesterházyval még én sem állnék le nyilvánosan vitázni. Ennyi erővel már akár a Ló utcai portást is kiállíthatnák Orbánnal vitázni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -10 (26 szavazatból)
  34. “Mivel tehát nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon,”

    Stimmel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -10 (20 szavazatból)
  35. tényleg nem fülkeforradalom volt, hanem puccs

    Steve roby
    Mesterházy egy vicc, de tok mindegy kivel állna ki orban úgyis magát égetné
    Már rég nem itt kene tartani, vagy a NATO-nak kene felügyelni v csak közfelkiállítással újraválasztani Orbánt. A kettő között mindegy mi van

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  36. Orbán távolmaradása a vitától érthető és bizonyos félelemmel magyarázható. Mekkora blamázs elenne, ha Mesterházyval egyezne meg a vitában és a TV-ben , vagy a vita helyszínén Gyurcsány jelenne meg vitapartnerként. Na ekkora szart még nem látott országunk hívő és nem hívő tábora.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  37. Bejött a papírforma és a szép, cupákos gumicsont.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  38. indexZOR
    2014. március 16. vasárnap
    17:14
    .
    “Egyébként Mesterházyval még én sem állnék le nyilvánosan vitázni. Ennyi erővel már akár a Ló utcai portást is kiállíthatnák Orbánnal vitázni.”
    Feltéve, ha a Ló utcai portás mögött is ott lenne a nem kormánypárti szavazni akarók többsége. Bár értem, te is pont úgy tennél erre, mint Orbán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  39. Orban nem fog vitazni mert egyszeruen keptelen erre arendkivul gyenge szonok Meggyesi is sokkal jobb volt nala aztan meg Gyurcsanytonkre verte ! Azert keptelen mert egy uninteligens fogalmatlan kovetkezetlen senkihazi gyava alavalo gerinctelen pokhendi nulla ! Soha nem dolgozott , elethez rendkivul buta az orszagat nem ismeri olyan mint egy burokban elo foldesur aki a birtokan kivul meg nem jart , furdeni sem furdott meg egyedul a szeket masok teszik ala! Egy ilyen emberfele nem fog vitatkozni mer vesztes lenne barkivel szemben! Az hogy programjuk soha nincs az abuta agymosott fideszes szavazot nem erdekli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  40. Tudjátok, hogy ezzel a bődületes fidesz szavazó táborral kapcsolatban mi a reménytelenül és helyrehozhatatlanul makacs probléma?
    Szerintem ugyanaz, mint annak idején Hitler, részben intellektuális követőivel, részben a szerencsétlen munkanélküli tábora követőivel: Az előbbi elhiszi, hogy “világmegváltó” ideológia mentén “megtisztítja” az egész világot a “tuggyukik” befolyásától a gazdaságban, az utóbbi pedig azon az áron is képes ezt elhinni, hogy a saját kezével, körmével és fogával fogja túrni a HIBBANT és udvartartása földjét élete végéig, csak “nehogymán” a “tuggyukik” felvirágoztassák a tehetségükkel, tudásukkal pötty országunkat…
    FELFOGHATATLAN idiótizmus… Sajnálom, …
    összenő, ami összetartozik, ez van…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  41. Orbán képét nézzétek. Ilyen pofával nem lehet a Tv elé állni.
    Maximum olvasni tud, szabadon beszélni nem. Szellemileg képtelen a folyamatos beszédre.
    *
    Meg kell rendezni a vitát, akár a ligetben, akár …..
    Bárhol, egy parkoló személyautó tetején, ha fiktiv a vita, mert nincs ellenfél, akkor úgy kell levezetni. Meg kell érteni/értetni az emberekkel a dolgok lényegét.
    Vagy kussolni kell és megdögleni.
    *
    Unlak benneteket. 1924-ben az egyik utolsó zsenink írta:
    *
    https://www.youtube.com/watch?v=S8UY6lkUVT

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  42. https://www.youtube.com/watch?v=_4HrwMoMmhw
    *
    Bocs, egy másik link.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  43. Nem untatom a fórumot,de évek óta szajkózom,hogy Orbán soha,semmilyen körülmények között TV-vitára kiállni /vagy kiülni/ NEM fog.
    Szégyen,hogy egy ilyen gyáva féreg magyarnak vallja magát.Szerintem már hónapok óta guminadrágba rondít.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  44. És csak csendesen hullanak a könnyeim, hogy költőink Csokonaitól napjaink erdős virágjáig mennyivel jobb politikusok volta és remek költők.
    Olvassatok, olvassatok és gyerekeiteket tanítsátok olvasni és énekelni!
    Addig nem halunk meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  45. A jobboldali média ( a teljes írott és elektronikus ) már szétszedné Mesterházy Attilát vagy a balliberális oldal képviselőit! Nap mint nap, ezt szajkóznák, a csapból is ez folyna!
    Persze ehhez nem kell média, csak egy kis kreatívitás, hogy mindenki lássa!
    Nagy meglepi lenne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  46. Elírták a közleményben: nem a gázrezsóra, hanem a gázrezsire.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  47. Ugye, hogy Fónagy János mennyivel kulturáltabb volt! A bunkóságnak is vannak fokozatai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  48. Csak a nyelvét tudná öltögetni, ezért nem akar vitát! Mikor is vállalt vitát? 2002-ben és 2006-ban! Nagy égés volt! Én sem mennék ha így lealázna BÁRKI is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  49. „Legyen férfi, álljon ki velem egy tévévitára.” – mondja mesterházi.
    Ilyen az adjonisten!
    .
    „…nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon,…”. – válaszolja orbánviktor.
    Ilyen a fogadjisten!
    .
    Találóan fogalmazott Tibor, amikor alpárinak nevezte orbán válaszát. Vagyis a válasz: faragatlan, közönséges, durva. De nem gyáva.
    .
    Egy mesterházival kiállni vitázni, nem kell nagy bátorság.
    .
    Csakhogy orbán – aki egyébként tényleg gyáva – nem gyávaságból nem vitázik, hanem azért mert gőgös, pökhendi, sőt utálja, – mi több – undorodik az emberektől. A sajátjaitól is. Gyűlöli a világot. Mert ő gyenge.
    .
    Miért beszél mindig az erőről? Ilyen magas szinten mindig arról beszél a politikus, és arról is szól az általa tematizált közbeszéd – amiből hiány van. És belőle hiányzik az erő. Hiányzik intellektuálisan, hiányzik emocionálisan, hiányzik politikailag, társadalmilag, gazdaságilag és főleg kulturálisan.
    .
    Ez az egész tévévitás dolog számomra (egy kalap sz…) semmit nem jelent.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  50. Mekkora “sikere” van itt a témának! Bárcsak a választáson is sokan beszélnének erről! Olyan egyszerű, hogy miért nem áll/ül ki a nyilvánosság elé! Akkor meg minek ennyi hozzászólás? Látszatindokokkal tér ki, nem szabad hagyni! Nincs ellenzéki vezér? Akkor válasszon! Nincs ellenzéki program? Nem leállni!!! Ha nincs, akkor éppen azé

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Vezéráldozatot hozott a ifjúbaloldali maffia 2014. május 29. csütörtök | AN

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos