Ronai and Ronai
AMERIKAI

Új honlap indul: A kormány rosszabbul teljesít 2013. október 6. vasárnap 10:56 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(26)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Új honlap indul: A kormány rosszabbul teljesít

Budapest – Bajnai Gordon szerint a kormány által benyújtott 2014-es költségvetés csak egy féléves költségvetés, amely “az első félévben osztogat, aztán pedig nyilvánvalóan fosztogat”, mivel tudatosan úgy készítették el, hogy csak a választásig tartson ki. Szerinte a büdzsé világos értékválasztásokat tartalmaz: a stadionépítésekre garantálja a forrásokat, míg a társadalom valódi problémáira nem tartalmazza a szükséges összegeket.

Az Együtt-PM választási szövetség vezetője úgy értékelte: a választás után az új kormánynak újra válságot kell majd kezelnie. Szerinte a választást követően “jöhet majd a stadionadó és a rezsiadó”, mert ezek kellenek majd a költségvetési egyensúly tartásához.

Bajnai Gordon szerint a jövő évi büdzsé a jegybank által nagyon drágán és mesterségesen felpumpált növekedéssel tervez, amely azonban csak egy évre szól, utána újra zsugorodás kezdődik majd. Emellett a költségvetés nyílt beismerése annak, hogy a kormány elvesztette az államadósság elleni harcot.

Szerinte a büdzsé világos értékválasztásokat tartalmaz: a stadionépítésekre garantálja a forrásokat, míg a társadalom valódi problémáira – mint az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, a devizahitelesek helyzetének rendezése, lakásépítés, a közfoglalkoztatás beígért bővítése, az oktatás fenntartása – nem tartalmazza a szükséges összegeket. Emellett a kormány 50 százalékkal csökkenti a tartalékokat, ezen belül az országvédelmi alapot 75 százalékkal.

Bejelentette azt is: az Együtt-PM új honlapot indít A kormány rosszabbul teljesít – Magyarország jobbat érdemel címmel, ahol a kormány által üzemeltetett honlaphoz hasonló formában tematikusan ismertetik álláspontjukat a kabinet intézkedéseiről és terveiről.

Bajnai Gordon úgy fogalmazott: “rezsiharc helyett rizsaharcot” folytat a kormány, de ebbe az Együtt-PM nem akar beszállni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (26 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +29 ( 31 szavazatból)
Új honlap indul: A kormány rosszabbul teljesít, 4.7 out of 5 based on 26 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(26)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

26 Reader’s Comments

  1. Az ellenzék meg sehogy sem teljesít!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (35 szavazatból)
  2. Rizsa! Pótcselekvés!
    Akciók kellenek, még ha felháborítóak is! Ne legyen egy nyugodt pillanatuk sem!
    Mit ér a honlappal, amikor ebben az országban csak kevesek használják a net-et?
    De mit ér az értelmiségi kritikájával is, ha simogatja közben a kritizáltat?
    Ráadásul egymást ütik a nyilatkozatai.
    Nem Bajnainak való a politika! Vonuljon vissza, míg jóvátehetetlen kárt nem okoz úgy magának, mint az országnak!
    Esetleg egy új demokrácia vonalat nem akar indítani?Ha ilyen ötletei vannak csak, akkor inkább engedje szabadjára Kónyát, mert TALÁN Ő eredményesebb lenne ennél a langyos, semmitmondó honlapnál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (38 szavazatból)
  3. Teljesen egyetértek Bumburival, a radikalizálódással kapcsolatban. pl. lehetne olyan plakátot csinálni, hogy Felül egy épület tetején Magánnyugdíj Einstand, alatta (előtte) emberek tömegei ahogyan két kápó (Matolcsy és Selmeczi) fegyvert rájuk fogva kíséri be őket az épületbe, Orbán meg röhög (az ismert sátáni vigyorával) a háttérben. Ez ugye “csak” annyit jelképezne, hogy zsarolással (a művészi túlzás a fegyverrel történő kényszerítés) vették el ezektől az emberektől a magánvagyonukat. Vagy pl. Magyarország, országhatár jelző tábor, alatta: “Munka alapú társadalom tábor (az alapú és a társadalom áthúzva), és közmunkások tömegeit odafesteni, ahogy dolgoznak a felcsúti sínek építésén, Orbán meg karba tett kézzel elégedetten nézi őket… még biztosan lennének ötleteim…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (20 szavazatból)
  4. Egyébként meg ne azzal kampányoljanak, amit mi is tudunk, és érzünk!
    Keressenek, kutassanak, mert téma van bőven, csak le kell hajolni érte!
    Ha már beszállt a ringbe Bajnai, akkor lesz szíves unortodox kampányt folytatni, ne olyat, ami a fideszt még csak egy sóhajtásra sem készteti!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  5. Bumburi, azzal is lehet kampányolni amit tudunk, csak egyszerű (!), beszédes(!) szavakkal, kifejezésekkek, jelképekkel, egyéb alkotásokkal, mi tudjuk mik történtek, de a nép egyszerű gyermeke fel sem tudja fogni. Ez a lényeg, hogy olyan eszközökkel megmozgatni a fantáziájukat, mint pl. a szobor döntögetés…vagy más, durva performanszok, plakátok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  6. jogászka
    Az egy dolog, hogy mi tudjuk, és az egyszerű embereknek érthetően kell előadni a dolgokat!
    De! Láttál már olyan hírt, vagy kijelentést tőlük, ami meglepett volna?
    Mindig az események után kullognak! Legalább sajtó figyelőjük lenne, hogy pillanatok alatt reagálnának bosszantó dolgokra. Nem nagy dolgokra… Pedig az is van bőven.
    Itt van pl a stadionok ügye. El tudod képzelni hány iskolában nincs tornaterem? A gyerekek az utcán tornásznak, és senki nem csinál egy felvételt legalább, hogy körbe küldve összefogjanak a tornatanárok a szülőkkel?
    És ez egy bagatell ügy, a többihez (lenyúlásokhoz) képest.
    Semmi nem veri ki náluk a biztosítékot! Jól el vannak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (15 szavazatból)
  7. A kormány is, de a belügyér az árvízi üzenetétől (segítünk, üljön át a szomszéd kocsijába, ha elfogy az üzemanyag!) és a legutóbbi botrányos ároktői banda szökéséig – nagyon, nagyon rosszul teljesít!
    -
    Ami nem megy, azt nem szabad erőltetni!
    -
    Pintérnek pedig tisztán látszik, hogy nem megy, sokx két hét eltelt és rendnek nyoma sincs, minden napra jut valami gyilkolászás, bankrablás, rablás!
    Hiányzik egy Torgyán papa +az ő szlogenje: monnyon le!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  8. Megint itt vannak a mínuszolók, már értem Admint, hogy miért függesztette fel egy időre a hozzászólási lehetőségeket. A Markó Beáta cikkének és a hozzászólásaink mínuszolása most kivágta nálam a biztosítékot, mert az a cikk különösen fontos…
    Hogyne tudnék a stadionokról és a tornatermi helyzetről, súlyos, de legalább ilyen súlyos ha nem súlyosabb, a fasiszta szerzők nemzeti alaptantervbe emelése, vagy az amivel erkölcstan címén fertőzik a gyerekeket…vagy az, hogy az órarendi tanítás után 2 órával tudnak testnevelést tartani, addig meg nem is garantálják, hogy valaki vigyáz a gyerekekre, ahelyett, hogy otthon tanulnának, vagy mehetnének az általuk választott különórákra (amikben tehetségesnek bizonyulnak)…tudom, hogy nagy a baj, és azt is tudom, hogy a megmaradt médiafelületet egymás szapulására használják…és azon versengenek, hogy ki tud elhatárolódni az elhatárolódás elhatárolódásának az elhatárolódásától…sajnos…nem is látok ebből kiutat…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  9. Lemaradt:
    Vizsgálatot követelnek az ároktői banda szökése miatt
    -:
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=682193&referer_id=friss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  10. Toroczkai tisztázza a Fideszt, 2006. eseményekből!
    A csoda az, hogy most nem gyújtogatnak, nem haragszanak a naponta képükbe történő hazudozás miatt, mert manapság rendben van minden – vajon hány trafikot kapott ezért a nyalatkozatáért?!
    -
    http://propeller.hu/itthon/2793227-torockai-lerantom-leplet-fidesz-osszeeskuves#v950873

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  11. csakén,

    elolvastam a belinkelt cikket, ebből én még (a Fidesz szempontjából) érdekes “leleplezést” nem tudok kiolvasni, várom a folytatást…vagy Te igen? (ha igen, mit?) Köszi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  12. Nekem az jött le e nyilatkozatból, hogy azt akarja elhitetni velünk, 2006-ban ő egyedül és nem a vekkeres indította a “felháborodást”, tehát nem volt semmiféle együttműködésük a Fidesszel.
    -
    A másik, hogy most viszont nem lát semmi okot arra, hogy felháborodjon, mert mindent rendben lévőnek talál.
    -
    Röviden:
    Ez nem leleplezés, hanem kimosás, én így értem!
    Trafikot, földet vagy játékgépet érhet vajon ez a “leleplezése”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  13. Mintha az ellenzéki oldalon mindenki másolná Örbán Viktort.
    Önfényezés, a médiának politizálás, hatásvadászás stb.
    Sajnálom, az ország lakossága ezeket érdemli. Nem ragaszkodik az igazsághoz, nem zavarja el a diktátort, sunyi, alig várja, hogy korrumpálják őt, hogy túlélje a jelent. Nem érdekli a jövő. A hazúgságra hajtja fülét. Ez van. Minden marad a régiben. De lehet, hogy én vagyok pesszimista.
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  14. http://www.hirhatar.hu/hir/orban-rogeszmeinek-a-budzseje-a-2014-es-koltsegvetes
    Bauer Tamás

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  15. köszi csakén, sajnos nekem ez is jött le, ami Neked, az eddigi cikkből legalábbis, de valahogyan olyat is érzek, hogy “nyitva hagy még kapukat”, mert mi az, hogy Kövér összeesküvés elméletét dönti/leplezi le? Szóval várom a folytatást…bár természetesen nem számítok rá, hogy megtudjuk az igazságot…olyan bizonyítékokkal (!) amik alapján le lehetne csukni ezt a felcsúti mozdonyvezetőt…mert egy dolog amit sejtünk, tudunk, és más dolog amit tudunk bizonyítani…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. A Wikileaks és a telefonhívások az események idején.
    -
    Egyszer eldől a dominó…. addig jár a korsó a kútra…..nem nőnek a fák az égig…stb.
    Tudom nekünk hosszú időszak kivárni ezt, de a történelemben?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  17. Na tessék! Dopeman:

    https://www.facebook.com/photo.php?v=721576597856781
    Dopeman kitálal a szobordöntésről

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  18. Az ároktői szökéssel kapcsolatban a BM nyilatkozatot adott ki: Politikailag megtámadták a Belügyminisztériumot címmel….
    -
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=682268&referer_id=friss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  19. csakén,

    olvastam a telefonhívásokról szóló cikkeket, de azokból olyan “erőtlen megállapítások” jöttek le, hogy nem alkalmasak arra, hogy “jogilag”, nemzetközi színtéren is megállja a helyét Orbán közvetlen felelősségre vonásához…ez a szomorú… egyáltalán lesznek valaha is közvetlen bizonyítékok, amelyek személyesen őt fogják terhelni, vagy ha egyszer ki is derülnek a dolgok, mindig valaki más viszi majd el a balhét helyette?! Nem mintha a táskahordozóit nem tartanám felelősnek, de egyikkel másikkal még vádalkut is kötnék, ha ezt a “sátánt”, egy egész nép megnyomorítóját hűvösre lehetne tenni örökre teljes vagyonelkobzás kíséretében…persze ilyenkor meditálok azon is, hogy ő valójában ok, vagy okozat? …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  20. Orbánt meg kell támadni, mindegy, hogy mivel és védekezésre kényszeríteni. A saját hálójába fog belebonyolódni. A vagyonosodási ügyeibe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  21. Igen Gonoszka, egyetértek, és látunk olyat, hogy erre konkrétan hajlandó valaki? “Csak” legalább kezdeményezni, kapargatni az ügyeit, legalább a felszínen, mint a kiskamasz a pattanásait…hogy aztán a “szakértő bőrgyógyász-kozmetikus” végül felfedje és orvosolja, elpusztítsa a megfelelő eljárással a bűzös gennyet, ami a pattanást okozta…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. jogászka, tudod miért nem kapargatják? Igen, pontosan azért nem.
    Amiért levegőben töltés kellett a Gripenekhez. DDD
    Sajnos, egyetlen párt van, amely bátran és jogosan tehet föl kérdéseket.
    Csak nehogy az a meglepetés érje a választókat, hogy ők győznek.
    Sok jel utal arra, főként, ha még történik valami, hogy a
    law and odner óhaj felül fogja írni a józan észt.
    Bajnai azzal az ígérettel, hogy nem lesz “elszámolás” a Fidesz leszakadóit igyekszik megszólítani. Kérdés, hogy mennyit veszít az elszámolásra várókból ?
    Megengedem, hogy a kép igen zavaros. Valahol Orbánt konkrét ügyben kellene támadni, csak az oszt jó napot szemlélet miatt nehéz. Régóta mondom, hogy partizán akciókkal kellene kikezdeni

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  23. Sajnálatos, hogy Pintér szavaira sehol nem reagálnak, miszerint a fasizmus el fog terjedni. Az EU szerepén és viselkedésén nem csodálkozom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. Nem értem!, vagy mégis?! :-( Bajnai Gordont! Tulajdonképpen egy langyos visszahuzó politikát folytat :-( Egyetlen oka lehet, mert nem igy indult!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!, èletveszéjesen meg van fenyegetve! Gondoljatok a Német-interjura!!!!!!!!!!!!!!!
    Ebben én 1000 százalékosan biztos vagyok, idáig még a megérzéseimmel nem volt gond!!!! Néha sajnos :-(( Sakk-Mattot kapott! se ki- se be Tangálunk-vegetálunk… :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. Gyenge próbálkozás ez Bajnaiék részéről. Azzal riogat, hogy ön a “stadionadó” ???
    Erről az egyszerű embernek az ugrik be, hogy majd a stadionokat is meg fogják adóztatni és mélyen egyet fog vele érteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. A két hét alatti sikerhez egy történet: fegyverrel ülőhelyért a buszon….
    -?!
    http://www.stop.hu/kommentek/?forum_topics_id=474409&database_name=articles&database_id=1184512&forum_forbidden=0&subcategory=belfold&lstresults=1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Orbán küldöttsége Észak-Koreában 2014. április 9. szerda

Szép álmokat, Magyarország! 2014. április 8. kedd

Bajnai Kordon 2014. április 6. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos