Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bajnai Kordon 2014. április 6. vasárnap 10:45 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(83)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bajnai Kordon

Budapest – Elbontotta a Madách tér és a Rumbach Sebestyén utca torkolatában lévő kordonokat – tucatnyi aktivista segítségével – Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője vasárnap reggel. Korábban erre a területre tervezték az Együtt-PM eredményváró rendezvényét.

A bejelentésüket tudomásul vették, meg is kapták az engedélyt, ám szombaton reggel váratlanul kordonokkal kerítették el az útszakaszt, mert mint kiderült, építési területté nyilvánították.

Bajnai Gordon a kordonbontás után sajtótájékoztatón azt mondta: tisztességtelen, pitiáner és hazug dolog volt a kivitelezőtől és az önkormányzattól, hogy kordonnal kerítette el azt a területet, amelyre ők korábban már bejelentették: ott fogják várni a választási eredményeket.

Mint mondta, ez ugyanolyan tisztességtelen lépés volt, mint amilyen maga a választási rendszer, amelyben nagystílű manipulációk is vannak. A kordonbontással jelezni akarták: élni fognak a jogukkal, elmennek szavazni, és este az eredetileg meghirdetett helyre, a Madách térre várják szimpatizánsaikat, ott várják majd az eredményeket.

Élni akarunk a jogainkkal, élni akarunk azzal a lehetőséggel, hogy egy szabad európai országban élhessük az életünket, mondta. A kordonbontás ideje alatt a területen ott volt néhány rendőr is, de nem avatkoztak közbe.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (28 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +40 ( 44 szavazatból)
Bajnai Kordon, 4.9 out of 5 based on 28 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(83)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

83 Reader’s Comments

  1. kedves kegyelem kedves bumburi
    bumburi nekem írta biztos érezte a totális elkeseredésemet
    segített mondogattam is magamban mint egy imát egy ideig
    szeretettel üdvözöllek benneteket és Mindenkit itt

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  2. Sarah
    2014. április 6. vasárnap
    17:51
    Ego: mondanám nekik, hogy az elemből is a – irányából folyik az áram a +-ba. Kétlem, hogy értenék.
    És kedves Sarah mi a helyzet a váltóárammal????TE biztosan érted?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  3. kedves sarah
    migrációs vállalkozás
    kitűnő ötlet !
    humanitárius katasztrófa állapotában vagyunk . No 1.: az összes éhező gyereket az édesnyjával ki kellenne innen “migrálni”

    gondolom nemcsak nekem vannak elképzeléseim terveim
    de egyedül pénz nélkül talán gonoszka írta egyszer arra amit írtam “de mibül? mibül ? “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  4. “A Nézőpont Intézet mai telefonos kutatása szerint 48%-ot szerzett a Fidesz, 27-et a baloldali szövetség, 18-at a Jobbik, és 6%-kal bejut az LMP.”
    Rémes!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  5. kósa és szijjártó követeli a választási bizotság és elnöke lemondását,uraim ki f…..sz hozta ezeket az idióta törvényeket,ki nevezte ki a hozzá nemértöket ezeket elöre megmondták.Hová irányitották a legtöbb átszavazot ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  6. A Nézőpont – fideszes – intézet korábban azt mondta, hogy exitpoll-t végeztek. Most bevallották, hogy 1200 embert kérdeztek meg telefonon.
    Hazudtak.
    1200 ember telefonos megkérdezése nem exitpoll!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  7. Teljesen mindegy, exit poll, vagy telefon, orbán marad a nyakunkon. Nem volt elég a mozgósítás. Csak azt nem értem, ha Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy meg Kuncze és Fodor járták az országot, és a hírek szerint mindenütt rengetegen voltak, akkor ezek az emberek hol a rákban voltak, amikor szavazni kellett volna? Rájuk. Vagy kiket mozgósítottak? Hihetetlen

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  8. “ezek az emberek hol a rákban voltak, amikor szavazni kellett volna?”
     
    Eszüknél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  9. kegyelem: “És kedves Sarah mi a helyzet a váltóárammal????TE biztosan érted?????”
     
    Váltóáram a sínben van. Főleg a pályaudvarokon.
    A konnektorban váltakozóáramot találsz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  10. Ú érzem magam, … na nem mint akit pofán vágtak.
    Úgy mint akit hátulról jól seggbe rúgtak.
    Emlékeztek, erről az “ötösfogatról”, Kuncze-Fodor és a többiek, mit mondtam?
    Bejött.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. Gonoszka (2014. április 6. vasárnap 22:21)
    Úgy mint akit hátulról jól seggbe rúgtak.
    Minden relatív. Gondold el, mennyivel jobban fájna, ha elölről rúgtak volna seggbe.
    Másrészt az “ellenzék” — bár ezt nem fogja elsőre vigasztalónak találni — örülhet, ha a Fidesz kétharmaddal győz. Így minden további felelősség is a Fideszé, ami jobb, mint ha kisebb győzelem esetén az “ellenzék”-re mutogathatna, hogy miattta nem tud jól kormányozni. Így minden kizárólag rajta, az ő kétharmadán múlik. Az “ellenzék” most (is) mentesül a kormányzási részfelelősség alól, ami némi levegőt kínál arra, hogy magára koncentráljon, levonja a konzekvenciákat, rendezze sorait és megpróbáljon valódi ellenzékként működni. Ez nem vonatkozik a parlamentbe bekerülő képviselőkre, akik fel fognak esküdni az Orbán-féle tákolmányra, és ezzel papírjuk is lesz arról, hogy kollaborálnak Orbánnal. Nekik befellegzett. Nem mindjárt, hanem kb. úgy 1-2 éven belül. Sok ismert név fog leszánkázni a nihilbe vezető lejtőn.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  12. Ebből az egészből csak Gyurcsány Ferit sajnálom.
    -
    Kár érte.
    Jó fiú volt.
    Most már csak egy a sok közül.
    Ha 2018.-ra blazírozott volna és kihagyta volnma magát ebből a komédiából , felnőhetett volna a feladathoz.
    Mostmár mindegy.
    Kár érte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (10 szavazatból)
  13. 77,97 %-os feldolgozottságnál:
    http://valasztas2014.hir24.hu/eredmenyek/#a3

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Narancsszínű zászló leng a Reichstag tornyán,
    Orbán Viktor marad Agyarország trónján.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. Orban beszed most. Szinte szo szerint, ahogy BL elore megirta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Barátaim… ezzel bevégeztetett.
    .
    Ott egye meg a fene az összes nyomoroncot, kik az orkbán- pestist előidézték, fenntartották, és fent fogják tartani a következő évtizedekben is. De azért valahol egyfajta köszönet is jár az orKbán- szekta híveinek, és kitartottjainak:
    .
    Nekik köszönhetően én és családom többé biztos, hogy nem térünk vissza. Gyerekeink már egy itteni (UK) boldog főiskolában tanulnak, dolgoznak, jövőképük van, lehetőségeik, és szeretik itt az életet, ahol vagyunk. Nekünk, szülőknek ugyan marad a segédmunka (egyelőre), de azzal is elvagyunk – Van értelmes cél, van értelme erőfeszítéseinknek. Környezetünk nyugodt, az ország stabil, pár év, és mindannyian itteni állampolgárok leszünk.
    .
    Mindezt úgy, hogy a fütymesz kór elől menekültünk. Jól tettük.
    .
    OK, ennyi. Eldrad innentől kiszáll a magyar hírek kommentjeiből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  17. Eldrad (2014. április 6. vasárnap 23:54)
    Sok boldogságot és sikert Neked és családodnak.
    Örülök, hogy megismertelek, ha csak virtuálisan is. Szerettem olvasni az írásaidat.
    Talán találkozunk még az interneten.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Eldrad, keszul az AN helyett valami mas, amirol meg korai beszelni, de koztunk lesz a helyed. Koszi mindent, jo fej vagy. Udv., Laci

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. Eldrad, never say never!! Sokszor megnevetettél minket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Az AN által ültetett mag megfogant:
    http://gepnarancs.hu/2014/04/orban-marad-mesterhazynak-bajnainak-es-gyurcsanynak-mennie-kell/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  21. Eldrad! ha nem “találkoznánk”: KÖSZÖNÖM a múltkori privát levélváltást!
    és csatlakozom ego-hoz : sok boldogságot és szerencsét kívánok neked és a családodnak!

    és hát akkor mindenkinek VISZLÁT!
    köszönöm nektek a sok gondolatébresztő gondolatot és infót, a hasonszőrűség-érzését, a valahová tartozás-érzését…
    Bartus Lászlónak az elvhűséget, a valódi szabadságot és minden mást, úgyis tudja, remélem!
    fura búcsúzkodni, sok ez nekem ma este…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  22. Eldrádkám meg ne lógj wazzzzzzz
    ( Még a végén lepattan…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. Eldrad
    .
    Sokat köszönhetek neked. Sok politikai, geopolitikai, keleti kultúrával, hadviseléssel, haditechnikával, stb. kapcsolatos kérdésnek azért fogok utána nézni, mert megpróbálom megközelíteni azt, amit te mondanál erről vagy arról. Nem mintha olyan túl sok esélyt látnék erre, de hát… amire jutok, azt érdemlem. Ha öreg korodban megírnád a kivándorlásod történetét, jó sok epizóddal, az még nagyon jól is végződhetne, talán gondolkozz rajta.
    De az itt folyó társasélet egyre inkább valami illuzórikus léggömbhámozássá kezdett válni. Pedig nem ennek indult. Az Orbán-rendszerről a leg-éleslátóbb elemzéseknek legalábbis a nagy része itt született meg. Bartus László azokkal sajtótörténetet is írt. De a kommentekben testet öltő társalgás egyre kevésbé érdemelte volna ki, hogy reálpolitikai tartalmat fogjunk rá. Ugyanúgy, mint a „nagyoknál”: egyes igazságok kimondása mintha kerülendő lett volna, eretnekségnek számított. Ugyanezt tették a most választást elvesztők is: néhány valóságelemet, és azzal kapcsolatos igazságot, terveket átengedtek az ellenfeleknek. Ez is (IS) tükröződik az elmúlt nap fejleményeiben. Talán ezért ritkultak meg részedről is a kommentek?
    .
    De voltak itt frissítő és fellobbantó viták is, azt hiszem, sokan vagyunk, akiknek ebből valamennyi az életünk végéig hiányozni fog. No mindegy, hasonló fórumok még akadnak, újak is születhetnek, lehet, hogy összefutunk.
    Neked, a tieidnek, és a kivándorlóknak sok sikert, nekünk, itt maradóknak több realizmust. Üdv.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. Nincs minden veszve. Hétfőn például újult erővel indul újra a Receptklub. Gyurcsány Ferenccel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  25. sziasztok minden jót mindenkinek remélem még találkozunk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. Bartus László Kertész Ákos eagle bumburi kegyelem geyza gonoszka …és itt mindenkire szeretettel gondolok – nem adjuk fel

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Mi lesz, ha már AN sem lesz?
    .
    Eldrad
    Minden jót a kinti élethez,megnyugodhatsz,jó helyen vagytok.
    .
    Mindenki másnak.
    Öröm volt Veletek lenni! Otthon éreztem magam,az enyéim között.
    Marad a hallgatás.Az lét? Vagy már a nem lét?
    .
    Bartus úr!
    Köszönöm az eddigi munkáját és türelmét,amit igencsak sokszor próbára tettünk.Hiányozni fog.
    A könyv mikor készül el? Kapunk egyáltalán hírt róla?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  28. A végeredményt látva az sem változtatott volna az nyerési arányon, ha a szavazólapon a bojkottra is lehetett volna szavazni.
    Szóval: szorgalmas népünk azt kapta, amit megérdemelt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Sarah (2014. április 7. hétfő 03:05)
    Szeretsz veszélyesen élni? :-)))
     
    Csatlakozom bumburi fenti hozzászólásához. Jó volt megismerni benneteket, tudjátok, kiknek szól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  30. Ego
    +++++++++++++++++++++ ( lehet hogy utoljára)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  31. Sarah, Bumburi, Eldrad és a többiek, mindenkit nem sorolok, kar, hogy kevesen voltunk, de leagalabb voltunk ennyien!
    .
    Mindenkinek boldogulast kivanok, kinek itthon ,kinek külhonban! Majd egyszer, amikor Orban eltakarodott és ujra normalis köztarsasagi formak uralkodnak( almodni lehet…), nyitunk mi is egy Receptklubot. )))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Na várjatok, barátaim, én nem azt mondtam, hogy eltűnök innen, csak azt, hogy magyarországi (orkbánisztáni) híreket nem fogok ezentúl kommentelni.
    .
    De ha lesz valami érdekes nemzetközi, amerikai, egyéb hír, itt leszek. Egyébként, szerintem az AN- nek is inkább ebbe az irányba kellene mozdulnia, de ezt majd Bartus úr eldönti.
    .
    OK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  33. A “Magyarország túszul ejtette magát” hsz-aiban felvetõdött a ‘tovább élés’ lehetõsége, egymás közti közvetlen, vagy más fórumon (ha egyik vagy másik illusztris kommentelõ vállalja a moderátor szerepét …) való kapcsolattartással.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

MTI: éjjel, nappal, minden hullámhosszon 2014. április 6. vasárnap

Bejött a papírforma: Orbán nem vitázik 2014. március 16. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos