Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán Ráhel a Facebookon gagyog, s ragyog 2013. október 29. kedd 10:18 Forrás: AN

  • Hozzászólások(72)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán Ráhel a Facebookon gagyog, s ragyog

Budapest – Orbán Ráhelről, tudni kell, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lánya, és szeptember eleje óta Tiborcz István felesége. Tiborcz István 27 éves, de – szemben sok más kortársával – már most vitte valamire. A fiatalember nem csupán benősült a legbefolyásosabb magyar családjába, de a többi között a Közgép igazgatóságának tagja. Mellesleg igen tehetős, vagyonos család sarja, s ha valakikre, Tiborczékra jellemző a Fidesz által ismertté tett mondás: senkit nem hagynak az út szélén.

Tiborczék ezt úgy értelmezték, hogy semmit nem hagynak az út szélén. Ha fát találnak, elviszik azt is, ha másé az a fa, elviszik akkor is. Így tettek a birtokukhoz közeli erdővel is, kivágták, majd traktorral vonatták el a nehéz anyagot, a négykerekű szerkezet pedig még Orbán Ráhel esküvői fotóin is szerepet kapott.

Mindezt csak azért jegyeztük meg, hogy érzékeltessük, milyen erkölcsi magaslatokról osztja az észt Orbán Ráhel, a miniszterelnök legnagyobb gyermeke. (Akinek, ahogyan egy dakota mondás tartja, csak megszületni volt nehéz.)

Történt pedig, hogy Orbán Ráhel egykori tanára  gúnyos megjegyzéseket tett a miniszterelnökre. A Városmajori Gimnázium volt pedagógusa egy posztot tett közzé a Facebookon, melyben a hivatalos indiai látogatást tett Orbán Viktor kínos protokollfiaskójáról szólt. Az ismert videófelvétel szerint ugyanis a miniszterelnök kézcsókkal akarta üdvözölni Sonia Gandhit, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnök asszonyát, a gesztus azonban udvariatlannak számít a hindu országban, ezért a politikus elrántotta kezét Orbán szájától.

Orbán Ráhel volt tanára a cikket így kommentálta: “Úgy látom, az elefánt Indiában is becsörtetett a porcelánboltba! (Nem csak idehaza)”.

A kormányfő lánya ezután így kommentálta a pedagógus bejegyzését: “Kedves Tanárúr, hamár nincs tekintettel volt tanítványaira, és itt most nem arra gondolok, hogy milyen politikai nézetei vannak, hanem, hogy volt tanítványa szülőjét gúnyolja, akkor legalább olyan cikket és gúnyt postoljon, ami egy színvonalasabb és hitelesebb médiumtól való, amin nem látszik kilométerekről, hogy koholmány… ennél a Tanárúr humorát jobbnak ismertem…”.

Orbán Ráhel tehát feljogosítva érzi magát, hogy a morális kérdések mellett, humor-ügyekben is igazságot osszon. Ha az apja és annak pártja megteheti, akkor ő mitől lenne kevesebb náluk. Az igazságosztó szerepe neki is kijár, s azon sem lennénk meglepve, ha az immár 25 éves ifjúasszony hamarosan magyarságból és más hasonló kaliberű nagyságrendekben is megosztaná véleményét a nagyközönséggel.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (39 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +54 ( 62 szavazatból)
Orbán Ráhel a Facebookon gagyog, s ragyog, 4.8 out of 5 based on 39 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(72)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

72 Reader’s Comments

  1. Szomjankórász

    Fatolvajné O. Ráhel ugyanolyan sötét bugris, mint az apja.
    Bolond lyukból bolond szél fúj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (47 szavazatból)
  2. “ami egy színvonalasabb és hitelesebb médiumtól való, amin nem látszik kilométerekről, hogy koholmány”
    Nem értem, mitől koholmány az indiai kézcsók, ami bejárta a világsajtót. Vagyis, ha nem a magyarnemzet formátum közli, akkor nem is igaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (46 szavazatból)
  3. Más. A miniszterelnök közszereplő, még ha egy gyermek édesapja, akkor is. A tanárnak is lehet véleménye, csak azért kussoljon, mint a többi tanár, mert Ráhel a tanítványa volt? Attól, még az apja és slepje, lehet bunkó paraszt. Minden útján és beszédén röhög a világsajtó, vagy szörnyűlködik, egyik se jó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (50 szavazatból)
  4. Mit ne mondjak… Már a “tanárúr” is gyanús volt…
    És akkor írt egy dolgozatot amit díjaztak is.

    Nem hazudtolta meg apuka színvonalát, maradjunk annyiban…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (47 szavazatból)
  5. “ennél a Tanárúr humorát jobbnak ismertem”
    .
    Kedves humorismerő Ráhel. Ez nem volt humor, sem amit a tanár csinált de bizony az sem amit édes jó nemzőatyád. Sőt az volt csak igazán elkeserítő.
    -
    Mindezen által igen kedves tőled, hogy humorosnak értékelted de sajnos csöppet sem nevetséges. Itt rajtad kívül semmi sem az.
    .
    Ja és még valami, a tanár nem gúnyolta jó atyádat, hanem ő maga gúnyolta és tette szégyenletessé önmagát azzal, hogy arra sem vette a fáradtságot, hogy a hosszú repülő út alatt elolvasson egy közönséges, Indiáról szóló turista útbaigazító könyvet amelyekben van mit tegyünk és mit ne fejezet ami nem több három oldalnál. Atyád hozott megint szégyen a magyar népre.
    .
    Ugyancsak megemlíteném, hogy jó atyád szeret úriembernek látszani és azt hiszi ennek a fokmérője, hogy fogdossa és csókolgatja a nők kezét már amikor éppen képes kivenni a zsebéből és a nyelve nem kel önálló életre, mert ebben az esetben csak kéznyalogatásról van szó.
    .
    Szegény Merkel sem úszta meg a nyálazást, és sokan mások sem, csak éppen nem húzták el a kezüket, mert ők viszont tényleg úrinők.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +54 (56 szavazatból)
  6. Akinek eddig kételyei voltak, azok ebből az esetből jól láthatják, hogy a család is aktív részese és lelkes helyeslője Orbán tetteinek. Nem tűrik a kényúr basáskodását, hanem egyetértenek vele, sőt védelmére kelnek, mert ugyan úgy gondolkodnak, mint Ő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  7. Nos, ezek után végképp nem találok semmi alapot arra, hogy ez esetben továbbra is úgy vélekedjek, hogy a gyermeket nem szabad a szülei alapján megítélni. (Gondolom, ettől teljesen összeroskad szegény.)
    Na igen, a “Tanárúr” kétszer nem lehet elütés (a “hamár” és a “kilóméter” még talán).
    És valóban: miből látszik, hogy koholmány? Ezt a videót meg egy Orbán-hasonmással hamisította Bajcsányházi Gorfilla?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  8. Kedves Kommentelő Társaim!
    Ezért sem igaz az a vélekedés, hogy OV-t ne mossuk össze a családjával, szegények nem tehetnek arról, hogy ő a férjük/apjuk. Hogy ők is szenvednek a “Grazi Beteg”-től.
    .
    Nem. Haszonélvezői ennek a rendszernek, amelyet a családfő hozott létre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (43 szavazatból)
  9. Kedves Ráhel azt kellene először is tisztázni, hogy az édesapja tette megfelelt-e a protokollnak, és ha nem akkor még az Ő nevében is elnézést kellene kérni a magyar néptől. Mivel ennyi felkészítő, jól fizettet slepp ellenére sem tanulta meg a Papa mi illik azokban a körökben és mi nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  10. A tanár úr humorosabb volt amikor átengedte a magyar érettségin. Nyilván ezt hiányolja az ifiasszony.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (42 szavazatból)
  11. Istennő, Vagy nem? :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  12. Az alma nem esett messze a fájától…:-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  13. Te joszagu Elö Isten;
    A helyesirasukbol itelve mindannyian ugyanoda jartak iskolaba. Rahel nehany evvel Schnitt Pali bacsi utan vegezhetett.
    A valasz tartalmarol pedig…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  14. hej, te bunkócska, te drága! ….
    egyébként nagyon nagynak tartom a csendet a falopási történettel kapcsolatban, pedig engem sokkal jobban érdekel, mint a bajai videó…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (41 szavazatból)
  15. Hát, most már legalább ezt is tudjuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  16. orbán politikai hulla

    székelyszásznácik fellobogózva a taktoron
    tajparaszték lagzija, vak-komondornyik módra
    tiborczné orbán rasika ugyanolyan primkó, mint a familíája
    a vele egykorú fiatalok, akiknek nem államosító, MANYUP-tolvaj, választási és Alkotmánykiller bolsi a dakota éccsapjuk
    pedig kénytelenek külföldön új életet, munkát és iskolát keresni
    dakotának áll a világ
    legalábbis 1/2 ázsiában
    fel is csút, le is csút

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  17. Rasika jobban tenné, ha otthon védelmezné apucikát, nem a nyilvánosság előtt. Hánynom kell, ha az O betűt hallom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  18. A falopással kapcsolatban megjelent egy hír, miszerint kötelezték a nénit, akiről a fát elvitték, hogy telepítse vissza az erdőt.
    Finom pikantéria…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (35 szavazatból)
  19. “Az ismert videófelvétel szerint ugyanis a miniszterelnök kézcsókkal akarta üdvözölni Sonia Gandhit, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnök asszonyát, a gesztus azonban udvariatlannak számít a hindu országban, ezért a politikus elrántotta kezét Orbán szájától”.

    Ez is egy következménye annak, hogy a kormányváltás után kivágtak minden odavaló embert az államigazgatásból. Nem akadt a külügyminisztériumban, vagy a min. elnöki hivatalban egyetlen olyan hozzáértő ember sem, aki előre felvilágosította volna Orbánt a helyi protokolláris szabályokról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  20. Ez a rákhel hülyegyerek sem több, mint egy újabb szemét, tolvaj, gazember, egy igazi koporsótöltelék.
    Mindig mondtam, hogy ez is ugyanolyan bűnös, mint az egész banda. Még páran le is oltottak régebben ezért a megjegyzésemért, most meg látjátok, mi van.
    .
    Utálom, mikor ilyen ügyekben igazam van…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (33 szavazatból)
  21. Ez a ráhel riposzt elég dedós! Az az érzésem, h az ország nem csak jobbra-balra szakad, hanem gondolkodókra, és hívő agyatlanokra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  22. Az apját miért nem kérdezte meg, miért írnak ilyen csúnyákat. Ráhel távolba is lát, mert kilométerekről látja, hogy koholmány. Ellátott egészen Indiáig, és azt látta, hogy a hölgy erőszakosan dugdossa a kezét az apja szájához. OV alig tudott kimenekülni a karjai közül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  23. Marcus Aurelius

    Raszputyin (10:30): nem kézcsók, csak arra irányuló kísérlet (képe járta be a világsajtót). Nem mindegy! – hogy mire irányult a kísérlet, és végül mi valósult meg belőle! Nemrég volt például egy futballmérkőzés megnyerésére irányuló kísérletünk, ami aztán a 8-1-es … khmm szóval MagyarországJobbanTeljesít lett belőle.
    .
    Orbán Ráhel pedig ugyan kitől tanult volna stílust. Hogy egy ténymegállapításnak lehetnek hangulati árnyalatai, az viszont nem mindig kötelezően csak a humoros lehet, ez a jelek szerint neki már sok. De hát emiatt még nem lesz belőle szegény ember.
    .
    Ráhel a pokolban valószínűleg az idők végezetéig facsemetéket fog dugványozni, amikor pedig kidől, akkor a stilisztika egyetemi jegyzetekből kell majd magolnia. (De csak a leíró fejezetből.)
    .
    Orbán Ráhelnek elmagyarázhatná valaki, hogy egy metafora nem lehet koholmány. Lehet találó vagy nem találó, helyénvaló vagy nem helyénvaló, de koholmány nem lehet. Életunt bölcsészek, nyitva a pálya.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  24. Ha valakit esetleg érdekel, itt a kézcsókos video!
    http://www.hir24.hu/kulfold/2013/10/24/oltari-kinos-helyzetbe-kerult-orban-viktor-indiaban/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  25. “.. az ország nem csak jobbra-balra szakad, hanem gondolkodókra, és hívő agyatlanokra…”
    .
    - Remek, akkor az arány kb. 20- 60 százalék. Plusz 20 százalék közömbös.
    .
    “..Ráhel a pokolban valószínűleg az idők végezetéig facsemetéket fog dugványozni, amikor pedig kidől, akkor a stilisztika egyetemi jegyzetekből kell majd magolnia…”
    .
    - Nem fog menni, mert alighanem funkcionális analfabéta. És ezen még a Pokol sem javíthat (juj…).
    .
    “…orbán ráhelnek elmagyarázhatná valaki…”
    .
    - Mit?
    .
    Mit lehet ennek a kreténnek elmagyarázni egyáltalán? Ne vicceljünk már.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  26. Bizony, bizony. Egy tragyalapatolas es egy disznolegeltetes között elö kellt volna venni egy igazi könyvet, de ennek a hiányát már Indiaban is erzik.
    Gyözö papa inkabb ezert fenekelte volna meg nehanyszor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  27. “..Gyözö papa inkabb ezert fenekelte volna meg…”
    .
    - Győző papa egy nehéz súlyú maffiózó, ráadásul ki…ttul agresszív is. Ne várjunk tőle értelemszerű “gyereknevelést”.
    .
    Amit kitenyésztett – NEM “felnevelt”, hanem kitenyésztett – az a mai orKbán hiktor és tetves utódai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  28. Az ifjú hölgy még csak 25 éves.Igaz hogy már férjhez ment, de szellemileg legalább annyira törpe mint az apukája. Lehet, hogy főzni, mosni, takarítani kiválóan tud, mert fideSSéknél az asszony dóga ennyi. No meg ha esik az eső, ne álljon az eresz alá. Többre nincs szüksége, legfeljebb vak komondorra, hogy legyen mire rákenni a egy kicsit apuci eltángálja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  29. A Fidesz nem választásokon, még csak nem is választási csalásokon fogja fenntartani hosszú-hosszú hatalmát, hanem a gyermeknemzésen! Orbánnak 5, Ádernak 4 gyermeke van és nyilván a többi tahó is tudott párat nemzeni……Csak akkor lesznek bajban a “fiúk”, amikor a néptől elrabolt milliárdokon Svájcba meg Angliába meg Amerikába küldik fattyaikat tanulni, és ők ott rádöbbennek majd, micsoda elmaradott helyről származnak. Aztán vagy a szüleik ellen fordulnak, vagy haza sem térnek többé. Ott van például a csaló-hazug félig analfabéta Schmitt Pál volt doktor és volt köztársasági elnök (micsoda szégyen a nemzetre), akinek mindhárom lánya Amerikában él (és a papa államköltségen repked hozzájuk már vagy 30 éve!).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  30. “..Lehet, hogy főzni, mosni, takarítani kiválóan tud…”
    .
    - Ez? Ne vicceljünk már, a szolgák ezt mind elvégezték helyette.
    .
    “..fideSSéknél az asszony dóga ennyi…”
    .
    - Igen, de csak az orkbán- maffián és ezek kitartottjainak holdudvarán kívül eső asszonyoké. Ahogy a sok gyerek megszülése is. Fitymesz (vagy Fütyisz) – népvezérekre, kitartottakra és ezek családtagjaira ez nem vonatkozik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  31. sidney:
    .
    - Hát, nem tudom… ez az állatfajta javíthatatlan, bárhová kerül.
    .
    “…Ott van például a csaló-hazug félig analfabéta Schmitt Pál volt doktor és volt köztársasági elnök (micsoda szégyen a nemzetre), akinek mindhárom lánya Amerikában él…”
    .
    - Ott élnek, néha máshol, nagyon sok milliárdból, amit a fater rabolt nekik össze évtizedek alatt.
    .
    CSAKHOGY, ezek a szutykok nem hogy “ráébredtek” volna bármire is, hanem rendületlenül kitartanak shit plág mellett, és mindent koholmánynak meg összeesküvésnek tartanak, ami egyértelműen bizonyítja ennek a csótánynak a bűneit. MI több, rendkívül büszkék is rá.
    .
    Na erre varrj gombot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  32. tényleg nem fülkeforradalom volt, hanem puccs

    Azt nem értem h az a bizonyos kétes médium(?) ahol a kézcsókos video megjelent nem épp a kedves papa facebook oldala?
    Ha a orban facebook oldala a leány szerint is hazugságokat állít, akkor nagy a baj!!! Persze mi ezt régóta mondjuk, hogy a kedves papa száján igazság régóta nem jön ki

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  33. Csak nem politizálni kezd a kicsike!

    Szüljön inkább jó néhány gyermeket, elég nekünk apucival kínlódnunk!
    Egyébként tudatnám az ifjú arával, hogy mi és kedves tanár úr sem valakinek az apuciját cikizte, hanem az ország legszerencsétlenebb, legbunkóbb, leggonoszabb emberét, a miniszterelnököt fikázzák teljes joggal!
    Tanácsolnám a kicsikének, ha már olyan bátor, hogy otthon néha szóljon már neki, hogy fater ez már nagyon ciki!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  34. Neked5gigabájt

    Jó, hogy nem küldte rá a “Tanárúr”-ra a TEK-et.. De még az se kizárt, ha már a kicsike is felfigyelt a felségsértésre. A magyar nép utálja annyira kedves papát -leszámítva a birka menetet – hogy még az is megeshet hogy a papa és a maffiabanda szalad amilyen gyorsan csak tud, pereputtyostól, Ráhel hercegnőt is beleértve. Aki már nem tudatlan gyermek és tudja pontosan, hogy a kifosztott magyar nép által lett dúsgazdag és pöffeszkedik az egész cinikus , rabló pereputtyával együtt. Ugyanolyan undoriitó, taszító mint az apja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  35. Újabb pláza(moderálva) bejegyzés a faszbúkon, a megszokott szellemi, stiláris és nyelvi színvonalon. Ugorgyunk.

    A kép viszont jó, ahogy az ifjú pár a bűnözésre használt gépjármű előtt pózol. Még jó hogy egy rakás 20 ezrest meg egy kiló fuxot nem terítettek körben maguk elé. Sukár ez a csaj, hol is láttam már ilyet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  36. Rasika!

    Hogy nem tanult meg helyesen írni, az legalább akkor a bunkóság, mint az, hogy apuci elfelejtette a protokollt. Sőt!
    Megtanulni a magyar helyesírás szabályait lett volna ideje általános iskola első osztályától addig, ameddig iskolába járt. (Arról még hallottam, hogy tán Amerikában (?) tanul.(?)
    Tanár Úr véleménye pedig a sajátja. Lehet, náluk nem szokás jó nagy pofonokkal megváltoztattatni a véleményt, magyarul, a vélemény szabad. (még) Az is marad, csak majd halkabban mondjuk egymás között.

    Ön lebunkózott egy embert, mert a véleményét kitette a facebookra. Az ön apja már eljutott odáig, hogy katonákkal a háta mögött nyílt náci beszédet mondott.
    Lehet, ő is így kezdte, csak lebunkózott egy embert, akivel nem értett egyet.

    Nagy ívű életpálya, de kérem, ismételje át a történelmet, az is ismétli önmagát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  37. Már a megnyert pályázatnál látszott, hogy ez a lányka is gerincbántalmakkal küzd, ez pedig egyre rosszabb lesz, ő sem fiatalodik, így ferdül a gerinc is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  38. Marcus Aurelius
    A vezér nem tesz kísérleteket, határozottan és biztos kézzel csókol, bókol, udvarol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. csakigazatmondo

    .
    .
    kezdenek végre felébredni kendtek?
    .
    ezért pofázom évek óta, hogy az utolsó rokonig, kölökig, strómannig, barátig mindet örökre táborba, hogy a rablott vagyont – vissza nem fogják adni sehogy sem! – ne élvezhessék!
    az ilyen smitt szutyok féléket pedig amolyan jó moszad módra szép csendben hazahozni, s a táborba velük!
    amíg ezek szabadon élnek, nem lesz nyugta ennek a kis kurvaországnak!
    meg kell tenni, amit meg kell tenni!
    ezt pedig meg kell érteni végre a sok magát marhára demokratikusnak gondoló szépléleknek!
    egy vadállatot nem lehet szép szóval, bibliával megfékezni!
    el kell pusztítani, s a genetikai anyagát, hulladékát is, különben újra támad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  40. Tanárúr…..:DDD….ülj le, egyes!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  41. A Tiborcz név fogalom volt Szombathelyen, a sebészorvos híres volt, mert ő valóban jól teljesített. Ha élne, az unokáját áldozta vola be donorként a falopás után. Tiborczéknál messze esett az alma a fájától, orbánéknál nagyon közel. Hitvány, beképzelt újgazdag némber ez a récsel, érdemtelenül kapott fényes jövővel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  42. Marcus Aurelius

    Raszputyin
    .
    Még szerencse, hogy nem hitte azt, hogy eszkimóéknál tesz látogatást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  43. .
    .
    A BŰVÖS KÉZCSÓK
    .
    Na persze ! Orbán kézcsókja, az mármár legendás: Made in Orban …
    Aki tudja, nézze meg valahol, amikor Thakopoulos nagykövet asszony kezét elkapta, aztán úgy megcsókolta, hogy a nő hét nap s hét éjjel olvadozott a falu bikájának eme gáláns megnyilvánulásán… Azóta sem tud szabadulni ettől vad érzéstől, minek okán képtelen Orbánra és rendszerére bármiféle kellemetlent mondani…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  44. Nem akarok vészmadár lenni, de a tanár úrnak azt hiszem, megpecsételődött a sorsa. Kíváncsi leszek, ha marad ez a kÚrmány, szeptemberben tanár lesz-e még ez az ember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  45. A TEK nem ellenőrizte Ráhel írását, mielőtt kikerült? Ilyen amatőr hibát!
    Amit Pali bácsi elkezdett, a leány befejezi. Saját kezükkel vetnek véget a magyar helyesírásnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  46. Marcus Aurelius
    Az eszkimók nem az orrukat dörzsölik össze? Lehet, tévedek. Hiányosak az ez irányú ismereteim. Nem vezettem még diplomáciai küldöttséget az eszkimókhoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  47. pipacs megnéztem a videót.
    Azért a nyakkendő igazítás sem semmi!Hú ,de macsó vagyok?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  48. Marcus Aurelius

    Raszputyin
    .

    „Ezalatt Lucifer Ádámot a gunyhó felé vonta, most az ajtót felrúgja, bent Éva mint az eszkimó neje látszik. Ádám mereven bámul a küszöbön állva.
    .
    Lucifer
    .
    Nem lelsz-e benne régi ismerősre?
    Öleld meg hát, hisz e becsűletes
    Ember halálba sértve lesz, ha íly
    Tisztességet se gyakorolsz nején.
    .
    (Tizennegyedik szín)
    .
    Bizony, itt illendő volt férfiú módjára illetni a ház asszonyát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  49. Orbán a Mágnás Miska című operett (lásd magyar film) Miskája amikor bemegy valahova ólábas lépteivel, hiába bújt öltönybe csak kilóg a kapanyél a szájából…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  50. Szegény Rasi… pedig tőle még keményebb kijelentés is van.
    .
    Offolok kicsit.
    http://hvg.hu/itthon/20131029_lovas_kulfoldi_tudositok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos