Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kumin katona megvédi a magyarokat Hellertől 2013. október 25. péntek 5:58 Forrás: AN

  • Hozzászólások(57)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kumin katona megvédi a magyarokat Hellertől

Budapest – Nyílt levelet írt Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár Heller Ágnes filozófusnak, aki a svéd közszolgálati televízió által készített dokumentumfilmnek nyilatkozott. Kumin cáfolni akarja Hellernek a filmben elhangzott állításait.

Az SVT svéd közszolgálati televíziós csatorna október 23-án este “Kobra” című sorozata keretében mutatott be egy 28 perces dokumentumfilmet Magyarországról, a szélsőséges csoportokról, valamint a politikai helyzetről.

Kumin Heller Ágnesnek írt nyílt levelében azt írja, szerinte a filozófus nem tudta, hogy mihez adja a nevét, a film ugyanis egy olyan “dokumentumfilmnek szánt, ám valójában silány propaganda”, “amely az újságíró szakma legelemibb szabályait veszi semmibe azzal, hogy az aktuális magyar viszonyokat kizárólag a kormány kritikusai és a szélsőjobb szerepeltetésével oldja meg”, a készítők pedig semmiféle kapcsolatot nem vettek fel a kormányoldallal. Kumin feltételezi, hogy Heller nem vállalta volna a szereplést egy egyoldalú, a lejárató szándékot még csak leplezni sem próbáló alkotásban, ezért a helyettes államtitkár a filozófus segítségét kéri munkájához, és hogy vele együtt nyilvánosan tiltakozzon a film készítőinél és az SVT vezetésénél.

Kumin emellett azt írja, hogy Heller valótlan dolgokat nyilatkozott a svéd tévének, amikor azt mondta, hogy a magyarokat vidéken és a falvakban is csak a propaganda éri el, hogy Orbán Viktor jelölte a köztársasági elnököt, a házelnököt, és az összes magyarországi bíróság fejét. “Ez maffia! Hallatlan! Sőt nevetséges!” – mondta a filozófus.

A helyettes államtitkár szerint nem igaz, hogy Magyarországon minden médium a kormányzati propaganda része lenne, a magyar alkotmányos szabályok szerint pedig a köztársasági elnököt és az Országgyűlés elnökét az Országgyűlés tagjai, az Országos Bírósági Hivatal elnökét pedig a köztársasági elnök jelöli.

„A kormány retorikája a következő: a magyarok a legjobb emberek a világon, mi vagyunk a legokosabbak, mi vagyunk a legbátrabbak, és mi vagyunk a legjobbak a világon. De elhanyagolnak minket, félreértenek minket, nem vesznek komolyan minket. De meg fogják tanulni, hogy mi vagyunk a legjobbak és követni fognak minket! Ez a fundamentalista nacionalizmus valamilyen szinten vonzó, és szabadság, egyenlőség, testvériség helyett azt a szlogeneket vezetik be: munka, ima, nemzet” – mondta Heller a filmben, Kumin szerint azonban ilyen kijelentések nem hangzottak el kormányzati szereplők szájából. “Ha bármit jelenleg szlogenként lehet értelmezni a kormányzat és a kormánypárt kommunikációjában, az a következőképp hangzik: ‘Magyarország jobban teljesít.’ Kérem, ha legközelebb a külföldi sajtónak nyilatkozik, ezt a szlogent idézze” – javasolja Kumin Hellernek.

Kumin közkatona valaha politológusnak indult. Ez is egy foglalkozás, a politika magyarázata, a társadalmi folyamatokkal, összefüggésekkel való foglalkozás. Felkészültséget, pártatlanságot feltételez, tisztánlátást és szakértelmet. Ebből a világból érkezett Kumin Ferenc a politika terepére, mely terület úgy tűnik jóval testhezállóbb a számára, mint az, amit előző életében művelt.

Egyszerűbb ez a világ, itt csupán parancsot kell végrehajtani, elvárásoknak megfelelni. Néha túlteljesíteni, mint ahogyan teszik ezt egyes nagykövetek.

És kioktatni bárkit, legyen az illető filmes, író, vagy, mint Heller Ágnes esetében filozófus. Filozófus-bűnöző tegyük hozzá, merthogy a Magyar Nemzet és a kormányhoz közeli média cikksorozatot szentelt a magyarországi – majdnem magyart írtunk – filozófusok bűnszövetkezetben elkövetett cselekményeinek. Melyekről utóbb bebizonyosodott, hogy az első szótól az utolsóig hazugságok, ám a Kumin-közeli média (Magyar Nemzet és csatolt részei) mindmáig adósak a bocsánatkéréssel. Sem Heller Ágnestől, sem Radnóti Sándortól, sem Gábor Györgytől nem kértek nyilvánosan bocsánatot. Ugyanott és ugyanakkora terjedelemben, ahol és ahogyan annak idején megrágalmazták őket.

Kumin katona most odáig megy, hogy még azt is előírná Heller Ágnes számára, mit mondjon, ha legközelebb Magyarországról kérdezik. Kumin katona levelében azt tanácsolja Heller Ágnesnek, hogy mondja azt: Magyarország jobban teljesít.

Kumin katona nyilván ehhez van szokva és ehhez szoktatja Orbán Viktor közönségét. A feltétlen odaadásra, hogy ne gondolkodjanak, mert az fölösleges és káros, ehelyett fogadják el a vezértől kapott szlogeneket. Fogadják el, és szajkózzák ahol, és amikor csak lehet. Éjjel, nappal, minden hullámhosszon.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (64 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +100 ( 120 szavazatból)
Kumin katona megvédi a magyarokat Hellertől, 4.6 out of 5 based on 64 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(57)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

57 Reader’s Comments

  1. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Kordon !
    Nem igaz, Orbán egyelőre még nem itatott mérgpoharat egyik tanácsadójával sem ! …Bár ki tudja, talán hamarosan eljön annak is az ideje…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Már akkor is nulla volt amikor a köztársaság nélküli elnök mellett dolgozott.Amióta pedig mint kormány ész osztója lett egyszerűen csak szánalmas ,nem mint ember hanem azok a magyarázatok azok a világtalan nézet amit képvisel röhejes és szánni való.Megértem én hogy van az a pénz ,de akkor legalább ne mondjon állandóan hülyeséget ,ne akarja ezt a fajta idióta gondolkodást egyetlen normális emberre se ráerőltetni.A legnagyobb bajom ebben a kormányban az ,hogy nem tudok benne egyetlen olyan embert se mondani akinek lett volna az évek alatt akárcsak egy őszinte emberi megnyilvánulása,minden mögött átsütött az Orbáni kettős beszéd és néphülyítés………………………………………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  3. Igazán felháborítónak érzem, hogy Heller Ágnest megint célba veszik. Nem mintha nem tudná megvédeni magát, de személye és munkássága szerintem éppen annak jelképe és megtestesítője, amihez kultúremberek és európai értelmiségiek alapból nem nyúlnak. A gondolkodás és szólás szabadsága egy filozófusnak egyszerűen jár. (Ahogy egyébként mindenkinek másnak is.)

    Válasza ez alkalommal is inspiráló, nekem nagyjából ez lenne az elvárható magatartás minden olyan magyar értelmiségi részéről, akinek akadnak kritikai észrevételei napjaink történéseivel kapcsolatban. És persze lehet másképp is gondolni, mint Heller Ágnes, csak legyen mögötte közelítőleg annyi tudás, gondolat, életbölcsesség, önmagunk vállalása, hogy valami súlya legyen a kihívónak, a vitázónak.

    Dr. Lukács Tibor

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  4. Kumin=limax maximus.Ennyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. Természetesen nem kísértem figyelemmel KF pályáját, de többször találkoztam vele (miután kitették az elnöki hivatalból) a tévében kerekasztal beszélgetésekben. Ö volt a kontraszt a többiekhez. Olyanokhoz, akik mind másképpen vélekedtek a dolgokhoz, de igen eredeti gondolatokkal és megközelítésekkel.
    .
    Nem így KF, nem emlékszem, hogy lett volna valaha is egy eredeti gondolata. Mindig a kormánynak a véleményét fogalmazta meg saját csetlő-botló szavaival vagy valamilyen kormányközeli véleménye volt.
    .
    Ilyen világot élünk. Előbb-utóbb minden butaság elnyeri jutalmát, ha más nem helyettes-államtitkári minőségben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  6. Ne bántsátok Heller Ágnest! Ő olyan mélyen gondolkodó és mellette jószívű, és humanizmusa csak csodálható.
    A szocializmusban egyik müv. miniszterünktől azt kérdeztem, hogy a nagyon-nagyon mellőzött Illyés Gyulát mégis milyennek tartja? Mire azt válaszolta B.Valéria, “mert olyan, mint a Mátyás templomunk, nem csak nagy, hanem csodálatos is.”
    Újra kikezdik Őt, aki mindig igazságos volt, még Kádárral szemben is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  7. Amit látunk a saját szemünkkel, amit a saját bőrünkön tapasztalunk, nem más, mint káprázat, és hazugság. A hiba nyilvánvaló a látásunkkal, és a pszichénkkel van. Az, hogy közben a FidSS építi az egyre jobban fasizálódó államot nem más, mint a mi saját optikai csalódásunk.
    Csatlakozom Dr. Heller Ágnes Professzor Asszonyhoz, aki megpróbálja felnyitni ennek a népnek, és Európának a szemét arra, ami a mai Magyarországon történik.
    Ha nem ébred fel Európa, és Magyarország, azt vesszük majd egyszer csak észre, hogy totális fasiszta diktatúrában élünk, ahol újra él a numerus clausus, a megkülönböztetések egyéb sora, pár család uralkodik felettünk, és egyáltalán semmi más nem lesz, csak a pofa be, vagy jön a retorzió, ami nem lesz a semmi. Sajnos, az a tapasztalatom, hogy Magyarországon milliók vevők az ilyen fasiszta társadalom kialakulására, – addig, amíg Ők is, és a családtagjaik is – valamilyen formában bedarálódnak.
    Tavasszal választások, – de sajnos én úgy látom a FidSS fog győzni, – a baloldal széthúzása, és a magyar psziché jelen állapota miatt. Össze kell fogni, mert aztán már késő lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Mesterházy harmadszor is nekifut 2014. március 20. csütörtök

Mesterházy újból vitára hívja Orbánt 2014. március 17. hétfő

Kumin után a nagykövet is csatasorba állt 2013. október 27. vasárnap

Heller Ágnes válasza Kumin Ferencnek 2013. október 26. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos