Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kumin katona megvédi a magyarokat Hellertől 2013. október 25. péntek 5:58 Forrás: AN

  • Hozzászólások(57)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kumin katona megvédi a magyarokat Hellertől

Budapest – Nyílt levelet írt Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár Heller Ágnes filozófusnak, aki a svéd közszolgálati televízió által készített dokumentumfilmnek nyilatkozott. Kumin cáfolni akarja Hellernek a filmben elhangzott állításait.

Az SVT svéd közszolgálati televíziós csatorna október 23-án este “Kobra” című sorozata keretében mutatott be egy 28 perces dokumentumfilmet Magyarországról, a szélsőséges csoportokról, valamint a politikai helyzetről.

Kumin Heller Ágnesnek írt nyílt levelében azt írja, szerinte a filozófus nem tudta, hogy mihez adja a nevét, a film ugyanis egy olyan “dokumentumfilmnek szánt, ám valójában silány propaganda”, “amely az újságíró szakma legelemibb szabályait veszi semmibe azzal, hogy az aktuális magyar viszonyokat kizárólag a kormány kritikusai és a szélsőjobb szerepeltetésével oldja meg”, a készítők pedig semmiféle kapcsolatot nem vettek fel a kormányoldallal. Kumin feltételezi, hogy Heller nem vállalta volna a szereplést egy egyoldalú, a lejárató szándékot még csak leplezni sem próbáló alkotásban, ezért a helyettes államtitkár a filozófus segítségét kéri munkájához, és hogy vele együtt nyilvánosan tiltakozzon a film készítőinél és az SVT vezetésénél.

Kumin emellett azt írja, hogy Heller valótlan dolgokat nyilatkozott a svéd tévének, amikor azt mondta, hogy a magyarokat vidéken és a falvakban is csak a propaganda éri el, hogy Orbán Viktor jelölte a köztársasági elnököt, a házelnököt, és az összes magyarországi bíróság fejét. “Ez maffia! Hallatlan! Sőt nevetséges!” – mondta a filozófus.

A helyettes államtitkár szerint nem igaz, hogy Magyarországon minden médium a kormányzati propaganda része lenne, a magyar alkotmányos szabályok szerint pedig a köztársasági elnököt és az Országgyűlés elnökét az Országgyűlés tagjai, az Országos Bírósági Hivatal elnökét pedig a köztársasági elnök jelöli.

„A kormány retorikája a következő: a magyarok a legjobb emberek a világon, mi vagyunk a legokosabbak, mi vagyunk a legbátrabbak, és mi vagyunk a legjobbak a világon. De elhanyagolnak minket, félreértenek minket, nem vesznek komolyan minket. De meg fogják tanulni, hogy mi vagyunk a legjobbak és követni fognak minket! Ez a fundamentalista nacionalizmus valamilyen szinten vonzó, és szabadság, egyenlőség, testvériség helyett azt a szlogeneket vezetik be: munka, ima, nemzet” – mondta Heller a filmben, Kumin szerint azonban ilyen kijelentések nem hangzottak el kormányzati szereplők szájából. “Ha bármit jelenleg szlogenként lehet értelmezni a kormányzat és a kormánypárt kommunikációjában, az a következőképp hangzik: ‘Magyarország jobban teljesít.’ Kérem, ha legközelebb a külföldi sajtónak nyilatkozik, ezt a szlogent idézze” – javasolja Kumin Hellernek.

Kumin közkatona valaha politológusnak indult. Ez is egy foglalkozás, a politika magyarázata, a társadalmi folyamatokkal, összefüggésekkel való foglalkozás. Felkészültséget, pártatlanságot feltételez, tisztánlátást és szakértelmet. Ebből a világból érkezett Kumin Ferenc a politika terepére, mely terület úgy tűnik jóval testhezállóbb a számára, mint az, amit előző életében művelt.

Egyszerűbb ez a világ, itt csupán parancsot kell végrehajtani, elvárásoknak megfelelni. Néha túlteljesíteni, mint ahogyan teszik ezt egyes nagykövetek.

És kioktatni bárkit, legyen az illető filmes, író, vagy, mint Heller Ágnes esetében filozófus. Filozófus-bűnöző tegyük hozzá, merthogy a Magyar Nemzet és a kormányhoz közeli média cikksorozatot szentelt a magyarországi – majdnem magyart írtunk – filozófusok bűnszövetkezetben elkövetett cselekményeinek. Melyekről utóbb bebizonyosodott, hogy az első szótól az utolsóig hazugságok, ám a Kumin-közeli média (Magyar Nemzet és csatolt részei) mindmáig adósak a bocsánatkéréssel. Sem Heller Ágnestől, sem Radnóti Sándortól, sem Gábor Györgytől nem kértek nyilvánosan bocsánatot. Ugyanott és ugyanakkora terjedelemben, ahol és ahogyan annak idején megrágalmazták őket.

Kumin katona most odáig megy, hogy még azt is előírná Heller Ágnes számára, mit mondjon, ha legközelebb Magyarországról kérdezik. Kumin katona levelében azt tanácsolja Heller Ágnesnek, hogy mondja azt: Magyarország jobban teljesít.

Kumin katona nyilván ehhez van szokva és ehhez szoktatja Orbán Viktor közönségét. A feltétlen odaadásra, hogy ne gondolkodjanak, mert az fölösleges és káros, ehelyett fogadják el a vezértől kapott szlogeneket. Fogadják el, és szajkózzák ahol, és amikor csak lehet. Éjjel, nappal, minden hullámhosszon.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (64 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +100 ( 120 szavazatból)
Kumin katona megvédi a magyarokat Hellertől, 4.6 out of 5 based on 64 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(57)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

57 Reader’s Comments

  1. Erőlködjön csak.
    Kumin elfelejtené hogy a világ minden tudósítója vitt hírt a magyar állapotokról,és szétszórta ahová csak tudta?
    Annyira buta ez az ember, hogy már csak tábla nincs a nyakában erről a tényről!
    Ráadásul ő a kis percember akarja utasítani Heller Ágnest, hogy mit nyilatkozzon???
    Mit nyilatkozzon a megvádolt, és általuk lejárató kampányt elszenvedett filozófusok egyike?
    Kumin! Vissza a feladónak! Nem jól vagy összerakva. Az agyad máshová került nem a rendeltetési helyére.
    Saját tapasztalatom szerint amit Heller Ágnes mondott, vagy írt, az hiteles. Ugyanezt nem lehet elmondani a Kumin nevezetűről.Eladta magát. Volt az a pénz, amennyiért zsírosodott a haja. Nem is szégyenli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +79 (91 szavazatból)
  2. Ha Heller Agnes nem pontosan fogalmazott volna, akkor Kumin ur csak azt felejtette el a sajat verziojahoz hozzatenni: az egy mero VELETLEN volt csupan, hogy a parlament/stb. eppen egyugyanazon kolesz-szobabol valasztotta a koztarsasagi elnokot, a miniszterelnokot, az orszaggyules elnoket, a semmibol legjelentosebb vallalkozot, ujtakolmanyt ganyolo eu-parlamentert + a dajcstompikat.
    .
    Es ha valoban politologus a lelkem, ez a dragajo Kumin ur, akkor pontosan tudnia kellene ertekelnie mindazt ami ebben az orszagban folyik, ertelmeznie a mai tarsadalmi berendezkedest.
    Legalabb sajat magaert, hogy tudja, mihez adta/adja a nevet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +56 (64 szavazatból)
  3. Akik olyan pozícióban vannak, hogy megszólalhatnak a kormány mellett, azoknak most nagyon oda kell figyelni és mindenre ugrani, most már nem az agyonhallatás, a szőnyeg alá söprés lesz, mindre ugrani kell!
    Ha valaki pedig nem jól teszi a dolgát:
    -
    http://nepszava.hu/cikk/1001449-fegyelmi-a-kudarcos-ugyesznek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (24 szavazatból)
  4. Nagyszerű! Kumin a svéd közszolgálati televíziót kritizálja. Ez mindent elmond.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (51 szavazatból)
  5. cím a friss hvg.hu-ról:
    Külföldi lap: “A baloldalnak 2014-ben már nem is érdemes indulnia a választáson”
    A hvg.hu ugyebár független.
    Akkor folytatom. Óriási csúsztatás a cím. Íme a cikk utolsó mondata, ami köszönő viszonyban nincs a hazug címmel:
    „A Süddeutsche Zeitung szerdai számában megjelent írás szerzője hangsúlyozta, amennyiben beigazolódik, hogy az MSZP-hez köthető a bajai videó, valószínűleg azoknak lesz igazuk, “akik azt mondják: akkor a baloldalnak 2014-ben már nem is érdemes indulnia a választáson”.
    Nem kell ide kormánylap.

    Ja, egyre elképesztőbbek az ATV híradói. Lehetetlen nem észrevenni az „egyensúlyra” való törekvést. Tessenek nézni. És szörnyülködni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (33 szavazatból)
  6. A Nagy Magyar Abszurd egyik látványos jelensége, hogy milyen adottságtömegű és jellemű emberek kerülhetnek a politikai élet fontos pozícióiba, különösen 2010. óta. Kumin egyike a legkirívóbb példányoknak, de emlékezzünk a három legfőbb közjogi méltóságunkra, a miniszterelnök szárnysegédeire, szóvivőire, a rezsimnek benyaló média főmunkatársaira, a politológusi „tudományos” háttérre. E szégyenletes ténynél csak egy megalázóbbal élünk együtt: a jelek szerint Magyarország képtelen „kitermelni” az ellenszerüket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  7. kukimin elvtárs a kommunista fideSSből
    börtönben a helye, az autópályán gyilkoló lázárral az élen

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  8. Ezek pénzért mindent.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (33 szavazatból)
  9. Nyilvàn, ha Sztàlin rendszerét akarom kritizàlni – érdemtelenül, tegyük hozzà, hiszen tökéletes, hiba nélküli rendszerrôl van szó – akkor elôször Sztàlint kell megkérdeznem, hogy ugyan mit üzen a svédeknek….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  10. Mert, ezt kifelejtettem, màst gondolni, mint Sztàlin elvtàrs és vérebei, tudvalevôen bûn .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  11. KÉT JOBBER KARRIER
    *
    Nem is volt az olyan régen, amikor a jövő két nagy reménysége Kumin Ferenc és Giro Szász András még frissen végzett politológusokként az ATV műsorában “Kálmán Olga szárnyai alatt” elemezte – inkább cikizte – baloldali politikusoknak a műsorban elhangzott a nyilatkozatait. Már akkor világosan kitűnt e két karrierlovag szövegéből, hogy eszük ágában sincs objektív elemzésekbe bocsátkozni. Annál inkább kedvelték a balra hordó fegyvert, mert véletlenül, mindig azon az oldalon találtak célt a lövéseik… Olga és talán a fönökei nagyon nehezen jöttek rá, hogy ez a két báránybőrbe bújt farkas nem felel meg az ő műsora fő irányának. Ekkor “helyezték át” e titánokat Bánó, A tét című vitaműsorába, ahol mindketten mereven a “jobbra tarts” közlekedési elvét követve már nem csupán a foguk fehérjét, de az egész fogsorukat vicsorgatták a másik oldal képviselői felé. Ami nem volt csoda, hisz addigra mindketten a feketén fehéren Fid SS-es Századvég nevű alapítvány kötelékében folytatták “mélységesen elfogultan elemző”, immár nyíltan jobboldali tevékenységüket.
    *
    Lássuk be honfitársaim, ehhez a rövid, ámbár vonalzó-egyenes pályafutáshoz kijár minimum egy kormányszóvivői, de méginkább egy – nem is akármilyen – [ a cikkben megnevezett] államtitkári stallum. Függelmi vonatkozásban Magyarország sötét egén, természetesen legfölül, mindkettő >Vezér-közvetlen< beosztású szolgává avanzsált… Mert a magyarok istene megjutalmazza a hozzá húzó jellemeket.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (54 szavazatból)
  12. Lesz szégyellni valója öreg korára ennek a senkiházinak. :(((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (40 szavazatból)
  13. Említettem már, hogy nem voltam mindig segédmunkás, így többek között ezt a Kumingyereket is van szerencsém közelebbről ismerni. Vele pont az a tragédia, hogy ha nem is nevezném zseninek, de egyáltalán nem buta gyerek. Mégcsak nem is aljas, vagy gonosz. Nem az agya hiányos, hanem a gerince. Eladta magát a fasisztáknak. Ő lesz az, aki a bukás után majd szánja-bánja bűneit, nem is tudta, hogy valójában mi történt, csak megtévedt, nehéz szociális körülmények, zsarolták- kényszerítették, parancsot teljesített, valójában belső ellenálló volt, más a helyében még rosszabb lett volna, megtette, ami tőle telt, stb. ismerjük már a történetet. Mivel nem hülye, pontosan tudja, hol helyezze el magát Heller Ágneshez képest az Univerzumban, és hogy jön ő ahhoz, hogy levelezzen vele, vagy bármire is felszólítsa. Ezt az egészet pénzért csinálja, és ez nagyon szomorú. De ne sajnáljuk, a bukás után majd kidumálja magát. A szar mindig felúszik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +58 (62 szavazatból)
  14. Az előbbihez még annyit:
    *
    A fenti karrier tanulságul szolgálhatott Magyar Kornélia szintén politilógus, elemző az előtt “balra” irányzékkal, mára már egyre inkább jobbra veszi a rückwerzet …
    Úgy látszik az ATV márcsak ilyen, a jobboldali karriert maguknak megcélzó “elemző” elemek dobbantó deszkája lesz…
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (34 szavazatból)
  15. Heller Agnes irasait ugy negyven eve olvasom, a nevet jol ismerem.
    Ki az a Kumin? Az egyetemen megtanult politizalni, vagy csak felmondja a lecket?
    Csak Magyarorszagon lehet egy politologusbol politikus. Mashelyen ok azok a grofinasok, akik soha nem lesznek grofok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  16. De Kumin testvér ezt hogyan gondolta praktice? “Akkó most ide tessék állani, és asztat mondani, hoggy öööö… ‘Tökre hazuttam a mútkó, me’ igazábú Alles ist in Ordnung, meg akkora szakszesszeink vannak, mint ide a Szaturnusz, és örömünkben nyalhassuk az Úr-ánuszt…’ ”
    Egy pillanatig is hitte, hogy a tanárnő majd odaáll alázkodni?
    Ilyeneknek?
    (Előttem van, hogy nézne a tanárnő Kuminra: “Engem akarsz te leckéztetni, fiam?” Jogosan.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (30 szavazatból)
  17. “egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy (…) tisztában volt-e azzal, hogy mihez adta a nevét”
    Mondja ezt egy Kumin egy Hellernek.
    A hónap vicce.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (47 szavazatból)
  18. Kumin egy nagyon erős listába küzdötte le magát:
    http://www.444.hu/2013/10/24/a-30-legszervilisebb-magyar-1-resz-a-tol-k-ig/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (25 szavazatból)
  19. 4 darab mínuszoló, kuminfan

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  20. Kumin egy jellemtelen gazember!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (33 szavazatból)
  21. Ezt olvasva semmi különös nincsen, ez folyik itt évek óta sehonan jött igazi tudásal nem rendelező személyek bírálnak olyanokat akik valamit hagytak-hagynak maguk után a világban. Nem számit a tudás a nemzetközi elismertség, itt csak az valaki aki meghalyol nagy vezííír előtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  22. Kutatóhoz: sajnos nem az én mondatom, néhány hónapja írta valaki hasonló helyzetben: SENKIK BÍRÁLNAK VALAKIKET!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  23. vontolla (2013. október 25. péntek 11:18)
    Ez önmagában még nem lenne baj. Végül is a világbajnokok edzői sem világbajnokok. DE LEGALÁBB ÉRTENEK HOZZÁ.
    Ezek az úgynevezett elemzők viszont (élükön Kéri, az “elemzők” céhének doyenje) a szakma alapszabályát veszik semmibe: azt, hogy elemezni kizárólag a tények alapján szabad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  24. Ez a valaha jobb sorsra érdemes fiatal ember, csak besétált egy egyirányú utcába, ahol úgy látszik jól is érzi magát. Gusztus dolga…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  25. A 444! szervilizmus listáján előkelő helyezést elérő Kumin hópihe súlyúként a nehézsúlyú Hellerbe akar belekötni!
    Úgy látszik a fiatalember elhiszi mindazon hazugságokat amit kormányunk harsog a propaganda adókon és a magánleveleikben.
    A külvilág jobban látja, hogy mi van itt:
    egy fasisztoid diktatúra épült ki kb.80%-ban.
    Az okos magyarokon múlik, hogy ezt teljesen ki tudják -e építeni, vagy sikerült ezt a szégyenletes folyamatot visszafordítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  26. Mist
    Szerintem meg tudja Kumin, hogy kinek osztogat tanácsokat. Ennek ellenére meg kell tennie, mert ez az elvárás vele szemben.
    Aztán meg nem fogja megtalálni a damaszkuszi utat…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  27. Véletlenül meglátom valahol ezt a mondatot, mint például most itt ” Magyarország jobban teljesít “, percekig tart lenyugtatni magam.
    Ilyen mondat nincs. Mondják már meg, mi a (moderálva) teljesít jobban Magyarország.
    Egy átlag magyar közmunkás több földet mozgat meg egy óra alatt, mint egy világbajnok földigiliszta egész életében?
    Magyarország egy főre kivetített nemzeti jövedelme magasabb, mint (itt sokat kellett gondolkodnom) Malawié? Vagy mi?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (31 szavazatból)
  28. Kumin sehol nem lesz, amikor Heller Ágnesről még mindig tudni fognak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (31 szavazatból)
  29. Ez a nyálas szájú már nem is mer a svédekkel szembeszállni, hanem Heller Ágnest próbálja okítani. Mindenesetre jól teszi, ha hallgat, és nem köt bele senkibe sem, mert történetesen van egy kedves ismerősöm, aki Svédországban él, és éppenséggel meglehetősen magas pozíciót betöltő politikus. Időnkénti beszélgetéseink alkalmával állandóan visszatérő témaként rákérdez, hogy valójában mi is folyik Magyarországon. Én rendszeresen felvilágosítom a hazai áldatlan állapotokról, és a lehetetlen helyzetről. Mindenkit biztosíthatok arról, hogy nem csak az én megnyugtatásomra szokta elmondani, hogy Svédországban bizony a politikusok pártoktól függetlenül rajta tartják a szemüket a magyarországi történéseken.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  30. Moll !
    .
    Annak az egyirányú utcának neve is van: Orbanisztán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  31. Csakén !
    .
    Kumin sehol sem lesz, amikor Hellert még mindig . t a n í t j á k.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  32. Commandante !
    Ha annyira Magyarországon tartják óvó szemüket, kérd már meg befolyásos barátodat, hogy szíveskedjenek feltárni a Grpen ügy minden magyar vonatkozását !
    Ez lenne a legnagyobb jótétemény amit értünk tehetnének…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  33. Akinek az arcáról ilyen mértékben süt a fideSS-es suttyó ostobaság, az csak a tündérmesékkel elkábított birkameneteseknek és egyéb hasonszőrűeknek adjon tanácsot.
    Heller szellemóriás mellett ez a szellemi toprogy agyi törpe, fizetett bérhazudozó igencsak szánalmas.
    Nyílt levele ennek ellenére igen hasznos, mert kiváló példát nyújtott a külföldi demokrácia szakértők számára azzal, miképpen vélekedik egy polgári diktatúra nemzeti agymosodájának bemákonyozott, élvonalbeli képviselője.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  34. Szegény gyerek csak igy tud legalább annyit keresni, mint TV-s felesége…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  35. a világnak nincs szüksége kumin ferencre, hogy megtudja, hogy mi folyik magyarországon. a világ pontosan tudja, hogyan lett magyarországból egy másik ország, a felismerhetetlenségig eltorzult orbanisztán. kuminra és a kuminfélékre azért van szükség, hogy tartsa a lelket az agyhalott fidesz-fanokban, hogy értesüljenek arról, hogy éppen kit kell gyülölni és, hogy mikor kell menni a békemenetbe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  36. Csacsicska Tamás

    Heller Ágnes: a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Filozófus, más szavakkal GONDOLKODÓ.
    .
    Kumin Ferenc a Fidesz politológusa, más szavakkal azt hazudja, amit a főnökei megmondanak neki, vagy elvárnak tőle.HAZUDOZÓ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  37. én vagyok-voltam katona. a katonáknak gerincük van. kumin nem katona. kumin egy droid, egy bio robot az orbán kormányban.
    köszönöm a megértést.
    kovácsúr

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  38. Szép szőke herceg igazságot tett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  39. A másik szőke…..
    http://www.168ora.hu/velemeny/hogy-mi-van-selmeczi-gabriella-szegenyseg-119915.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. *
    A jó csinovnyik mintapéldánya: F E R E N C . V I K T O R O V I C S . K U M I N
    *
    Az országatya (otyec) tollba mondott neki.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  41. Lehet, hogy Kuminnak közjogi értelemben igaza van, és azokat a kinevezéseket azoknak kellene végrehajtani, akikről beszél, de Heller ismeri a magyar új diktatúrát, ismeri a Kedves Vezetőt és tudja, hogy annak beleegyezése nélkül egy fűszál sem sarjad a magyar televényben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  42. emigrant
    BRAVO !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Cöfröfök készülhetnek:
    menni kell most már megvédeni a vekkeres 3xbóvlist, már nagyon megbántották.
    Előbb Brüsszelbe, utána Stockholmba – egy évig haza se keveredjenek, csak menjenek, menjenek és védjék meg, segítsenek a nagykövet asszonynak!
    Jelszó: Pénz nem számít!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  44. Kumin Ferenc egy senki,akit én Orbán “futtatott nyulai” között tudok nyilvántartani. Szégyenérzet nélküli bérnyalonc,aki még sokra viheti,mert bizony hisszük vagy nem – a diktatúra önmagát növeszti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  45. Kumin úr karrier története abban a pillanatban véget ér, amikor a mai ellenzék hatalomra kerül! Immár messze túlment aton a határon, hogy tovább működhessen a fasiszta rendszer bukás után. Pedig a családjára is gondolnia
    kellene!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  46. málnaszőr
    Hozzászólásnak ez így nagyon jól hangzik, de talán te is tudod, hogy normális demokráciákban csak a törvényes út betartásával adnak ki bizalmas nyomozati adatokat. Én is szívesen látnám, ha “véletlenül” kiszivárogna néhány apróság akár a Gripen, akár más ügyekről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  47. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    T. Commandante !
    .
    Azért annyiban igaza van Málnaszőrnek, hogy legalább tájékoztassa valaki az esetleg tényleg befolyásos svédeket, hogy egyáltalán mi a jogi és politikai tétje a Grippen ügynek, és mit jelentene annak a kiszivárogtatása immár együtt(!) a MOL-INA panamával.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  48. 2013. október 26. szombat
    22:03

    Ennél a Kumin-nál aljasabb, gerinctelenebb, helyezkedőbb férget nem sokat hord a hátán a Föld. Amióta először megláttam és főként meghallottam, azóta környékez a hányinger. Sólyom “elvtársnak” nem vált dicsőségére, hogy odavette a Sándor-Palotába……Ez inkább a Papcsákok, Budaik, Czombák, Fazekasok, Tállaik, stb.-k közé való…….Az (ak)ólba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  49. *
    A kis hülye, egy Hellerrel ? Azért azt mégse !
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  50. Nem Kumin itt a kérdés, hanem Orbán, a diktátor.
    Anno az őrült, magát zseninek és művésznek kinevező Néró is megitatta nevelőjével és tanárával, Szókratésszal a méregpoharat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Mesterházy harmadszor is nekifut 2014. március 20. csütörtök

Mesterházy újból vitára hívja Orbánt 2014. március 17. hétfő

Kumin után a nagykövet is csatasorba állt 2013. október 27. vasárnap

Heller Ágnes válasza Kumin Ferencnek 2013. október 26. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos