Ronai and Ronai
AMERIKAI

Heller Ágnes válasza Kumin Ferencnek 2013. október 26. szombat 12:38 Forrás: AN

  • Hozzászólások(82)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Heller Ágnes válasza Kumin Ferencnek

Budapest – A nemzetközi hírű filozófus válaszolt Kumin Ferenc kioktató levelére. Mint írta, utoljára negyven évvel ezelőtt vonták felelősségre azért, hogy kinek és mit nyilatkozott. Most úgy érzi, az óra körbejár. Azt javasolja Kuminnak, néha hallgasson meg olyan véleményeket is, amelyek eltérnek az övétől.

Heller Ágnes levele itt olvasható:

Tisztelt Kumin Ferenc!

Köszönöm, hogy 40 évvel megfiatalított.

Vagy 40 évvel ezelőtt vontak felelősségre azért, mert burzsoá sajtónak, méghozzá ellenforradalmárokkal együtt adtam nyilatkozatot. Az óra körben jár.

Csak ugyanazt válaszolhatom most, mint akkor. Mindenütt, minden fórumon a saját véleményemet mondom, nem kérdezem, kikkel együtt, s azt sem, hogy kiknek. Ha érdekli őket a véleményem, kifejtem. Ugyanúgy beszélnék ma is a jelenlegi hazai politikáról és irányítóiról a Kossuth rádióban vagy az egy állami tévé csatornán, ahogy a svéd vagy más televízióknak tettem. Nem kérdezném, hogy kikkel együtt, mondjuk, akár Kumin Ferenccel is. De miután a nagy hazai sajtószabadság következtében nevem csak rágalmak keretében merül fel az állami médiumokban és jobboldali sajtóban, erre mindeddig nem nyílt alkalmam.

Nem tételezem fel, hogy Kumin Ferenc azt hinné, vagy hihetné, hogy mindhárom legmagasabb közjogi funkciót azért töltik be ifjúkori (bár már nem olyan ifjú) barátok, mert hosszú tanakodás után, mindenkit figyelembe véve a Parlament pártjai nem találtak náluk alkalmasabb jelölteket, s nem azért, mert a miniszterelnök jelölte ki mind a Parlament elnökét, mind az államelnököt, és a Parlament szavazógépezete döntését természetesen melegen támogatta.

A jelenlegi politika vezérlő ideológiájáról mondottakat nem idéztem, csak összefoglaltam. Saját összefoglalásom nem tartalmazhat tárgyi tévedést. S hogy miniszterelnökünk templomavató beszédére hivatkozva „Istent” mondtam „vallás” helyett, nem ront, inkább valamit javít a szomorú helyzeten.

S miért nem idéztem miniszterelnökünk szájából, hogy „Magyarország jobban teljesít?” Nemcsak azért tartózkodtam ettől, mert semmit sem idéztem, hanem azért is, mert nem hiszem, hogy igaz.

Kedves Kumin Ferenc, hallgassa meg az állami rádió, nézze meg az állami televízió csatornáit. Úgy hiszi, hogy kiegyensúlyozott a tájékoztatás? Hogy minden vélemény helyet kap az adásokban? Hogy különböznek egymástól a hírműsorok? Hogy nincs indoktrináció?  Hogy nem folyik minden csatornából ugyanaz a politikai leves?  Azt hiszi, hogy egy érdeklődő honpolgár ezekből az adásokból objektíve tájékozódni tud? Még a szavak és mondatok is ugyanúgy ismétlődnek, mintha papagájok beszélnének!  Kérem, felejtse el, hogy mi az, amit szívesen hall, s gondoljon néha arra is, hogy másoknak esetleg más a véleménye, s szívesen hallanának valami mást is.

Még egyszer köszönet a fiatalításért.

Heller Ágnes

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (484 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +742 ( 806 szavazatból)
Heller Ágnes válasza Kumin Ferencnek, 4.8 out of 5 based on 484 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(82)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

82 Reader’s Comments

  1. Hogy is gondolta ez a kis Köménymag, hogy Heller nem fogja azonnal zsebrevágni őt? Hogy?

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: +170 (194 szavazatból)
  2. Ja, és hagyjátok már ezt a Sárga Királyt. Tipikus jobber troll, aki nem tud mást, mint kétezerhatozni meg gyurcsányozni. Nem vitapartner.

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: +81 (97 szavazatból)
  3. kuminka,HELLER ÁGNESBE nem érdemes belekötni mert a kisujjában több ész van mint az egész parlamenti szavazógép frakcióban és a kormányban eggyütvéve!!!

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: +292 (320 szavazatból)
  4. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    MIÉRT ???
    HÁT NÉRÓ NEM MEGITATTA SZÓKRÁTÉSSZEL A MÉREGPOHARAT ?
    TALÁN ORBÁN VIKTOR NINCS AKKORA ŐRÜLT, MINT NÉRÓ, DEHOGYNEM. BOCSÁNAT NÉRÓ, DE ORBÁN MÁR EGYSZER ÚGYSZINTÉN BELEKEZDETT EGY FŐVÁROS FELGYÚJTÁSÁBA IS, MÉG ANNO DOMINI 2006-BAN…
    .

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: +100 (128 szavazatból)
  5. A svéd filmet van pofájuk úgy felkonferálni, mintha az a magyar embereket sértené, ez is a kommunikáció egyik diadala, de persze bőven elfér a többi között…Heller Ágnes filozófus és esztéta, a hivatása szabályait mindig is betartva, soha nem öncélúan, éppen ellenkezőleg, a magyarság, a magyar emberek érdekében és soha nem ellene nyilvánította ki véleményét…ráadásul olyan filozófus, aki sallangok nélkül, egyszerűen és közérthetően is el tudja mondani véleményét, meglátásait, elemzései következtetéseit, de amennyiben szükséges természetesen professzionálisan is ki tudja bontani…bárcsak több Heller Ágnesünk lenne, bárcsak több ilyen bölcs, a szó legnemesebb értelmében vett “leggazdagabb magyar” lenne…
    Úgyhogy Kumin fiúk, az ilyen és hasonló OBJEKTÍV vélemények miatt is tikkeljetek tovább, nyálazzátok szűntelenül a szátokat, és zabáljatok xanaxot életetek végéig, remélem megérem, hogy lássam milyen lesz az ábárázatotok és a tekintetetek 70 évesen…hacsak a HIBBANT hamarabb nem temet maga alá benneteket…

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: +165 (197 szavazatból)
  6. Kumin sokadszorra bebizonyította azt a – nem dakota – mondást, hogy az intelligenciát nem lehet egyetemeken megtanulni. Még azt sem tudja, hogy mi a különbség a haza és a kormány között. Legalább az általános fogalmakkal tisztában kellene lenni,

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: +147 (163 szavazatból)
  7. Ez a Kumin , ugye anno még ATV-s volt,azután hirtelen Sólyom mellett termett. . Már akkor is izzadva, tikkelve, rángatózva magyarázta a bevarrt seggű közt. elnök kinosabbnál kinosabb szituációit. Lényegében Sólyom első számú kifutófiúja lett. Az elnök úr KIRÚGASA után , hipp-hopp a Századvégnél termett ,ahol is izébb lett az izéknél is. Nyilván kompenzálni kellett az ATV-s multat. És egyszer csak mit látok????? A tét cimű Bánó műsorban lightosan kritizálta a Sólymot!!! Igy……. a
    SÓlyom, volt pofája azt mondani : a Sólyom, se nem Sólyom úr , se nem Elnök úr , se nem Sólyom László, se nem Laci bá’, hanem csak igy egyszerűen.
    : A Sólyom. Évekig nyalta a seggét ( valószinűleg moderálva lesz), kritikátlanul védte az összes lehetetlen ügyben. Most meg lesolymozza,csak úgy.
    Kerestem ,kutattam a neten ,hátha találok valami anyagot , festményt ,fényképet , bármit , ami bizonyitja , hogy együtt őriztek libát.( bocs ,bajnai)
    ,de nem…… Hogy lehet ennél mélyebbre süllyedni ,hogy lehet valaki ilyen rongy ember???
    Én nyugodtan mondhatok bármit, le bevarrt seggűzhetem ezt a nyomorultat ,de ha van ember ebben az országban aki ezt nem teheti meg az kuminferenc.
    Miért lepődünk meg azon ,hogy ez az utolsó senkiházi igy bánik Heller Ágnessel, ha még az egykori kenyéradó gazdájával szemben is igy viselkedik?
    Ami engem (egy kicsit) vigasztal, az az ,hogy látszik rajta ,hogy TUDJA!!!!!!

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: +167 (175 szavazatból)
  8. “HÁT NÉRÓ NEM MEGITATTA SZÓKRÁTÉSSZEL A MÉREGPOHARAT”
    hat nem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Szókratész (, ókori Görögország, kb. i. e. 470 – Athén, i. e. 399.)
    Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus ; (uralkodott 54. október 13-ától haláláig

    VA:D [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (46 szavazatból)
  9. Igazad van,, szerintem Senecát akart mondani, csak eltévesztette.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (48 szavazatból)
  10. Én tisztelem Heller Ágnest,és dühít,hogy egy senkiházi kritizálja,csak azért mert valós dolgokról kénytelen őszinte véleményt mondani.És ezt köszönöm neki,mert ugyanez a véleményem a jelenleg regnáló kormányról!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +71 (77 szavazatból)
  11. Régebben szerettem Kumin Ferit, amíg politológus volt. Sólyom mellett már gyanús lett. Most már csak szánni tudom, és kívánom neki, hogy egyszer sikerüljön kihúzni a fejét Orbán hátsójából. Addig is elárulhatná, hogy milyen érzés gerinc nélkül élni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +56 (60 szavazatból)
  12. Miután azt hallottam valamelyik királyi média híreiben, hogy ezek a hasadtagyúak tiltakoztak a film ellen a svéd televiziónál, mert a filmben rágalmazzák Magyarországot, megnéztem a filmet. Képzeljétek el, a filmben egy rossz szó sem esett Magyarországról. Az meg egyenesen inszinuáció, hogy vlakit, vagy valamit rágalmaztak. Egyszerűen a véleményüket mondták el, és azt igazolták a Heller Ágnessel készített rövid interjúval. Mellesleg megjegyzem, hogy Heller Ágnes sem rágalmazott senkit. Azon meg egyáltalán nem csodálkozom, hogy éppen az ő véleményére voltak kiváncsiak. Heller Ágnest már akkor ismerték és tisztelték szerte az egész világon, mikor Kuminka még a pelenkába kakilt. Egyébként meg Heller Ágnes többet tett Magyarországért, mint az egész mára fasisztává züllött orbáni kolégiumi bagázs együttesen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +126 (138 szavazatból)
  13. bruckenbacker kapitány

    A sas nem vadászik verébre:)

    Heller Ágnes csak a véleményét mondta objektiven, nem száll vitába Kumin Ferenccel. Nagy különbség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +69 (75 szavazatból)
  14. Mégiscsak jobban teljesítünk, ha telik az adminisztrációnak olyan trollokra, mint Kumin…

    Megnézném azért, hogy mondjuk Amerikában az elnöki kabinet valamelyik pincsije leveleket irkálna valami 80 éves akadémikusnak, hogy helyes lenne, ha az amerikai politikai állapotokról kizárólag annyit nyilatkozna, hogy “Yes, we can!”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (38 szavazatból)
  15. Seneca meg nem méregpoharat ivott, mint Szókratész, hanem felvágta az ereit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  16. Némileg javítana az önbecsülésünkön és a hangulatunkon, ha nem ilyen rövid idő után jelenne meg hétköznapjainkban szerencsétlen történelmünk közelmúltja.. Idézet következi Rákosi Mátyás 1953-ban elmondott beszédéből:
    “….mozgósítanunk kell mindazt, aminek annyi sikerünket köszönhetjük: a türelmes meggyőzést csakúgy, mint a bátor helytállást, az áldozni tudást, a közérdek önzetlen szolgálatát. Lássa az egész ország, hogy pártunk egységes, összekovácsolt, hogy minden tagja, minden szervezete, minden agitátora és népnevelője helyesli célkitűzéseinket, hogy el van szánva arra, hogy leleplezi, visszaveri és szétzúzza az ellenség minden támadását, mely dolgozó népünk életszínvonalának, jólétének emelkedését meg akarja gátolni. (Lelkes taps.) Dolgozzunk bátran, magabiztosan, jó ügyünk igazába és helyességébe vetett hittel, és a siker, a győzelem, mint annyiszor, újra a mienk! (Percekig tartó, lelkes taps. A hallgatók felállva kiáltják: “Éljen a párt!”)”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  17. vontolla: Hát ez sem egy remekmű, de azért sokkal igényesebb szöveg, mint O. (Nulladik) Viktor vezér- és fejedelemé. A legnagyobb különbség, hogy akkor a szovjetek még inkább elfelé vittek forrásokat, mégsem hirdetett ellenük Rákosi pajtás szabadságharcot. Most a Zúnióból az ország profitálna, (ha nem lopnák el azt is), ezért a velük szövetséges belső ellenség mellett logikus az ellenük való állhatatos küzdelem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  18. bruckenbacker kapitány (2013. október 27. vasárnap 13:40)
    Bocs, de ha már latinóra van:
    Aquila non captat muscas — a sas nem kapkod legyek után (nem fog legyeket)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  19. Egyértelműn Heller Ágnes a hibás, hiszen Kumin Feriék nem mondták el neki, hogy mi nem szabad nyilatkoznia és hogy mit kell nyilatkoznia. Érdemes mindig azt is megnézni, hogy ki honnan kapja a fizetését, mert ez gyarkan befolyásolni tudja az ember véleményét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  20. Tisztelt Vontolla!

    Ha valaki mazochista, és megnézte a riportokat a Birkamenetről, láthatta Stefka Istvánt, amint gyakorlatilag szó szerint úgy nyilatkozik, mint egy falusi párttitkár az ötéves tervről.
    .
    Épp csak az maradt ki, hogy a szocializmus építésének úT-Ján.
    .
    Íme, hát meglelték hazájukat az elvtársak. (J.A. proletárköltőtől elnézést!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  21. Magyarország svédországi nagykövete is helybe ment a pofonért.
    http://hvg.hu/itthon/20131027_Betelefonalt_a_magyar_nagykovet_a_sved_ko

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  22. Minden embernek joga van a sajat velemenyenek szabad alkotasahoz. Azokban az orszagokba ahol ezt korlatozzak, vagy meg rosszabb, megtoroljak, nem beszelhetunk demokratikus allami formarol. Mindinkabb diktaturarol, rezsimrol. A szajkozas es ugyanazon velemenyek kinyilatkoztatasa a kozmediaban egyfajta kontroll. Ami a szabad Europahoz nem melto, es fokepp nem a Magyarok hires szabadsaghoz valo ragaszkodasukhoz. Ha nyilvanosan nem mondhatjuk ki, majd bujtatottan fogjuk, es meginkabb a kulfoldon elo Magyarsag nem fog meghajolni az otthon a magaslatokon kitudja miert es hogyan posztolo Dobrogi urasagok kenye kedvenek.
    Ha nem szenvednenek ettol azok a magyarok akik szabadon, otthon akarnak elni, azt monanam hogy nevetseges az egesz ’szinhazosdi a politikaban’ senki sem hiszi el azt amit mondanak odafenn.
    Nagyon orulunk, igen nagyon sokan a Heller Agneseknek es Ludas Matyiknak. Kis emberek akik nem felnek,nagy valtozasokra kepesek az egyenes , nyilt beszeddel. Isten eltesse oket !! szurkolunk is nekik am :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (16 szavazatból)
  23. Jó fricska, de ezt nem értik az ilyenek, mármint a címzett

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  24. Nagyszerű válasz, gratulálok kedves Heller Ágnes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (17 szavazatból)
  25. Nos, én nem élek Bp-en (H.Á. szerint csak a propaganda jut el hozzánk!), és távol álljon tőlem, hogy egyébként Heller Ágnest kritizáljam, mert elhiszem, hogy a véleményét őszintén mondja, de egyértelműen kijelenthetem, hogy a filmben bemutatott kép Magyarországról HAMIS! Létező folyamatokról van szó a szélsőségekkel kapcsolatban, de azért mindezen folyamatokat mainstreamnek beállítani, az nyílvánvaló csúsztatás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (17 szavazatból)
  26. Illés Péter! Én viszont Magyarországon élek. És itt kapott külön palotaőrséget a köztársasági elnök, terrorelhárítási alakulatot titkosszolgálati és minden jogkörrel a miniszterelnök és itt van parlamenti őrsége a házelnöknek. A belügyminiszter most szervezi a rendőrség elit alakulatát. A miniszterelnök az ok.23-i beszédét egy olyan színpadon mondotta volt el amelyen rajta kívül csak katonák állottak. A hajléktalanság börtönnel büntethető, a közmunka királyi kegy, a féllábú ember már nem rokkantnyugdíjas, hanem a munka világába visszavezetett , magyarul egyetlen fillért nem kapó álláskereső. Ha valaki nem tudja anyagi problémák miatt eltemetni a hozzátartozóját, akkor köztemetést kaphat, amely során maga mosdathatja a holttestet és áshatja ki a sírt. Ha erre valamiért fizikailag, lelkileg képtelen, akkor ezt a szolgáltatást elvégzik, viszont ki kell fizetnie. Amennyiben nem tudja, akkor adók módjára végrehajtható – magyarra fordítva a végrehajtó elviheti a lakást a feje fölül. Miben is nincs igaza Heller Ágnesnek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (33 szavazatból)
  27. Illés Péter
    2013. október 27. vasárnap
    22:13
    .
    Nem te csúsztatsz itt véletlenül?
    .
    Mert azon az alapon támadod a filmet, hogy a „filmben bemutatott kép Magyarországról” (ami ugye „HAMIS”) olyan értelmezéssel lett bemutatva, hogy „és ezekben a képekben foglalhatók össze a mai Magyarország hétköznapjainak teljessége, azaz minden, ami ott manapság történik”.
    .
    Ezzel szemben a filmnek nyilván az volt a célja, hogy bemutassa, meddig is mehetnek el itt mostanában szélsőséges irányzatok abban, hogy követőket toborozzanak, magukat mint egy lehetséges (és sajnos valós) tömegpolitikai gyűjtőhelynek ajánlják. És ez bizony katasztrofális, minden, csak nem európai.
    .
    Ami a tömegkommunikáció egyoldalúvá tételét illeti, … ezt nem levelezgetés, hanem személyes médiafogyasztás útján kell tisztázni.
    .
    De azért olyan eszmeáramlat, amelynek szellemében minisztérium által jóváhagyott tankönyvek tartalmát írják át, az ugye több, mint amolyan bocsánatos, periférikus (alig észrevehető) „létező folyamat”.
    .
    No meg amelynek jegyében a Nemzeti Színház igazgatóját cserélik…
    .
    Amely irányzatnak parlamenti képviselői vannak… (a Jobbik és a Magyar Gárda tekinthetők ugyanoda tartozónak)
    .
    A legfőbb közjogi méltóságoknak egyazon kollégiumi-haveri körből való miniszterelnöki kijelölése tökéletesen megjeleníti azt az egyeduralom-mániás vezetést, ami még nagyon sok más szálon is érvényesül.
    .
    Pl. a Költségvetési Tanács. Amit most az Állami Számvevőszék elnöke, a jegybankelnök és az államfő egy delegáltja alkotja.
    A jegybankelnök, hát ugye nem egészen Orbántól függetlenül lett kiválasztva. Hm.
    Az államfő egy delegáltja… de aki ezúttal mint államfő delegál, az ugye nem Orbántól függetlenül lett kiválasztva.
    .
    Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos (lakhatási) László… a Fidesz gazdasági kabinetjének volt vezetője… persze ez nem tesz semmit. Lényeg az, hogy ugye Orbántól független.
    .
    Hogy a földrajzinév-bizottságot kergessük szét, az elnökét rúgjuk ki, ha nemtetszéssel észrevételez egy miniszterelnöki javaslatot, az már szinte csak a rend kedvéért az összképre aggatott dísz.
    Szóval többet kéne foglalkozni a tényekkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  28. Először a német, aztán az osztrák, most meg a svéd televízió… Felháborító! Ez kérem a nemzetközi, magyarellenes nagytőke összeesküvése. Mi jöhet még: Anglia, Franciaország, Svájc, Kanada, USA?! Mert jönni fog, az hétszentség!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  29. A kis kuminka melyik pártba “”ugrik”"át majd 2014-ben????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  30. Erősen tartok tőle, hogy Kuminka fejét már többé nem tudja kihúzni a Viktátor bélcsatornájának utólsó traktusából! Ismerjük a történelemből ezeknek a bélférgeknek a működését, ismerjük a jól megfizetett jelenét, és ismerjük a jövőjüket is! Csak a családját sajnálom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  31. Dear SVT Kobra,

    Your program is a perfect documentary on hungary. this is the most vicious nazi country in Europe. it is run buy hooligans, primitive bohunk peasants, and opportunist thieves.

    hungary has a long tradition of nazism, and now here is a big revival of hatemongering.

    this country is against Europe and the whole Free World, financed by foreign terrorists: they are trying to extort money from the EU this way, saying if you don’t give us, then we turn to Iran and the likes. And indeed, Iran is heavily financing the degenerate hunky Nazis and the hunky government supporting them, who are willing to sell out and even murder the hungarian citizens in order to gain private profit at the people’s expense.

    they gunned down cold bloodedly hungarians just recently because of racial motives by nazis being incited by the parties of the hungarian parliament.

    those Hungarians whose ancestors practiced the Jewish religion are cast outside legal protection, are out their for the taking of “hungarists”.

    the hunky government supported the erection of statues of miklos horthy, who was a nazi war criminal, the personal friend and faithful ally of hitler. this horthy murdered even his own people and people of neighboring, i.e. his enemy countries during WWII, and now they worshiping and name streets after the animal.

    Do not believe whatever the hungarian hatemongers tell you! The fact is that in hungary the nazis are favored by the government, giving wide room for inciting against fellow Hungarians just because they have either a different religion or a different ethnic background. The nazis are in the hunky parliament, openly instigating against Gypsies and Jews with degenerate accusations that the lowly masses of the street take at face value. There were numerous physical attacks against Gypsies and Jews by the German and Slovak descent hungarists who themselves are not hungarians sporting names like volner, novak, vona, lenhardt, petrovski, schneider, schimdt, shmitt, and so on.

    Gypsies were shot to death by their followers out of sheer hatred.

    hunkies harbored csatary, how according to the Slovak authorities killed many people during WWII, and was convicted. when that animal died, the hunkies posted gigantic slogans displaying during a soccer game, saying in memoriam csatary.

    Jews being attacked on the street, in universities – physically and verbally abused. This is the norm in hungary. orban, the fuhrer just saying baloney and gibberish in response to the upset international community, but in fact he is just as pro nazi as one can be.

    up until now orban didn’t even say his lies with regard of these issues.

    Now, after numerous atrocities he said : “WE, Hungarians WILL protect the Jews.” It is like saying that those Hungarians of Jewish faith are not Hungarians. but he, orban himself with his Slovak ancestry is the superhunky.

    and the EU hosts in its parliament morvay who is openly racist. And I think Europe should not tolerate racists in the EU parliament, nor should tolerate a racist country.

    Remember, hitler was elected democratically. was it a good thing for humanity?
    And why could he be elected? Because there were no laws against racism and discrimination.

    There should be LAWS all over Europe declaring racism and hatemongering a criminal offense, and parties adopting racism in their program, should be illegal and dispersed. Then, and only then no nazism will prevail in Europe. Recently, hunkies built statues to, named public squares after miklos horthy who was the best ally and personal friend of hitler. horthy attacked the Soviet Union, where the attackers perished, and just recently the bohunk government made grandiose commemorations to the “heroes of hungary”.

    The hunky government made compulsory for highschoolers to study the writings of nazi writers, and gave awards to present-day nazis.

    but the fascists get generously payed by the iranians and other terrorist elements, so crime pays well. the leaders of hungary are in it for the private profit making, and not for the benefit of people.

    Do not be fooled by the liar hungarists! They are as bigoted and liars as hitler was.

    Hungary does not belong to the EU! (At least not till nazism flourishing here!)

    I do urge you to work on creation and implementation of Criminal LAWS against racism, because that is a crime against HUMANITY. And these laws should be enforced all over Europe.

    Your TV program is to the point, and we do applaud your boldness standing up against hungarian nazism! This is the real Swedish tradition continuing the bravery of Raul Wallenberg.

    THANK YOU

    Skrivet av Kemeny Laszlo Igår 11.49

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  32. Rövid véleményem mind a svéd és a (nem létezô) magyar demokrácia, mind Heller Àgnes és Kumin (egyáltalán ki is az a Kumin???) vonatkozásában:
    Mit árt az egy hatalmas, erôs fának, ha egy pincsikutya rápisil?
    Illés Péternek azt javaslom, hogy gyorsan jelentkezzen a Nagy Vezérnél, hívattassa meg magát , mint lengyel barátaink,magyar állami költségen a következô “békemenetre” és álljon be felfegyverkezve a csatasorba, hogy a “kíváló magyar viszonyokkal” való egyetértésének “szabadságharcosan” tudjon hangot adni. Talán sikerül egy-két másképp gondolkodót megsemmisítenie, hisz azok tulajdonképpen nem is igazi magyarok, a nemzet ellenségei. Elárulják ezt a szegény sokat szenvedett pici Nagy-Magyarországot az Uniónak, akitôl viszont a pénzt elfogadjuk minden mennyiségben. Pecunia non olet. Talán lehetne ez is a következô békemenet szlogenje közvetlen a “Nem leszünk gyarmat” után.
    Kemény László you are absolutely right !! I share your opinion.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Kumin után a nagykövet is csatasorba állt 2013. október 27. vasárnap

Obersovszky-fokozatba kapcsolt a köztévé 2013. szeptember 4. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos