Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bakot lőtt a hvg.hu, de ettől még csalt a Fidesz 2013. október 21. hétfő 6:40 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(53)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bakot lőtt a hvg.hu, de ettől még csalt a Fidesz

Budapest – Súlyos, megengedhetetlen hibának minősíti a hvg.hu saját címadását és minősítését a bajai választással kapcsolatban általuk közölt videónál, mivel azokban azt állították, hogy a bemutatott felvétel bizonyíték a csalásra.

A körülményektől függetlenül súlyos, megengedhetetlen hibát követtünk el, amiért nem háríthatjuk másra a felelősséget, és aminek a tanulságait nekünk kell levonnunk – írta a portál vasárnapi cikkében.

A hvg.hu nyilvánosságra pénteken hozott nyilvánosságra egy videót, amelyen az látható, hogy valaki készpénz és tűzifa ígéretével befolyásolni törekszik a bajai megismételt időközi önkormányzati választás eredményét.

A felvételről cikkünk címében azt írtuk, hogy „itt a bizonyíték a csalásra: pénzért és tűzifáért szavaztak Baján”, az írás felvezetőjében pedig azt állítottuk, hogy „egyértelmű bizonyíték került elő arról, hogy szavazatvásárlás történt a bajai időközi választáson” – írja a hvg.hu.

Ezzel szemben az igazság az, hogy nem került elő egyértelmű bizonyíték a csalásra. Legalábbis a mi kezünkben nincsen ilyesmi. A filmről a rendőrségi vizsgálat kapcsán az az állítás hangzott el, hogy játékfilm vagy “oktatófilm”, és nem a valóságot ábrázolja – áll az írásban.

Jelen pillanatban nem tudni, hogy kiknek áll érdekében és lehetőségében megrendezni egy olyan szituációt, amelyben bűncselekmény elkövetésével vádolja magát több ember, illetve bűncselekmény elkövetését imitálja.

Mint ahogy a korábbi esetek azt mutatták a pécsi időközi választástól, Tiszavasvárin át, Bajáig számtalan olyan jelenség, információ akad, amely bőven ad okot az aggodalomra, és a magyar képviseleti demokrácia működését ellenőrzőknek így a sajtónak komolyan kell venni minden, a választás tisztaságát megkérdőjelező gyanút. Éppen ezért közöltük ezt a dokumentumot nem tudván, hogy hogyan, milyen szándékkal készült. Helytelen volt azt feltételezni, hogy ez bizonyíték – írta a hvg.hu.

Eddig a hír, és most nincs más, mint megpróbáljuk összefoglalni, mi is a helyzet valójában. Jelenleg az látszik, hogy egy előre megrendezett oktatófilm készült, még nem tudni, hogy kinek a megbízásából. Nem tudni, hogy kinek az érdekeit szolgálta a felvétel elkészítése, majd közreadása, s homály fedi azt is, hogy mindez kinek állt érdekében. Elsőre nyilván az ellenzéki pártok érdeke, hogy egy ilyen felvétel elkészüljön, de lehet a történetben több csavar is: miszerint a Fidesz egy ilyen „ál-leleplezéssel” próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki oldalról jövő kritikákat. Ketté kell választani az ügyet: volt egy felvétel, amiről most úgy tudni, hogy megrendezett és valakiknek a megrendelésére készült.

És van a valóság, vagyis az, hogy a Fidesz Baján csalt a választásokon. Függetlenül attól, hogy mi látható és hallható a filmen. Szervezetten utaztattak embereket szavazni, tűzifát ígértek és osztogattak, megfélemlítették a helyieket.

Ezt kívánta „illusztrálni” az „oktatófilmnek” nevezett felvétel, természetesen, megengedhetetlen módon. De független a valóságtól, vizsgálat tárgya lehet, és kell is, hogy legyen: ki rendelte, készítette, és tette közzé a filmet. Másfelől pedig, ugyancsak ki kellene vizsgálni – pártatlanul lehetőleg, ami a mai magyarországi hatalmi viszonyokat ismerve majdhogynem reménytelen – hogy mi történt Baján. Nem abban a szobában, ahol a jelenetet filmre vették, hanem az utcákon, a házakban, a kertekben.

Ez azért lenne fontos, mert ami az elmúlt hetekben Baján történt, az történik majd jövő tavasszal, a 2014-es választáson is. Baján csupán főpróbát tartott a kormányzópárt, jövőre már élesben megy a Választási csalás fedőnevű hadgyakorlat.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (34 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +34 ( 40 szavazatból)
Bakot lőtt a hvg.hu, de ettől még csalt a Fidesz, 4.8 out of 5 based on 34 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(53)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

53 Reader’s Comments

  1. A hvg.hu is a csalás áldozata. A szóvivőkén folyamatosan az ellenfeleket gyalázó bajai polgármester azt mondja, hogy Bajnai-Mesterházy és a szemkilövető Gyurcsány és az ő pártjaik folytattak mocskos kampályt, ígértek tüzifát, szállították a szavazókat és cirkáltattak autókat városában. Mindezért feljelentést is tett a pártja. A video-ügyében is azonnal feljeletették az “ismeretlen” tettest. Az a taktika, ami már bevált: Minden mocskunkat toljuk az ellenfeleinkre.Jól látható, hogy itt Teket kisaszony csalt, lefizette a választókat, hogy ne rá, hanem döntő többségben a FIDESZ jelöltjére szavazzanak, s ez támogatóinak minden pénzt megért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (35 szavazatból)
  2. Ezt az “oktatófilm” szöveget már egyszer elsütötték, amikor a Kubatov bukott meg a pécsi választásokon felvett videó nyilvánosságra kerülésével. a nyilvánvaló tények ellenére, annak a vizsgálatával sem foglalkoztak érdemben. Ez a mostani meg a maszop sározására készült !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (42 szavazatból)
  3. A HVG-t megfenyegették, vagy meggyőzték, az “oktatófilm” mibenlétéről.
    Ilyen eccerű.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (31 szavazatból)
  4. Eljutnak az emberek arra a felismerésre, hogy a cigányság menthetetlen – mert, ha nekik a Jobbik és a Fidesz kell, akkor mit tehetünk értük?!
    -
    A szombati menetelésük nagyon meggyőző lett volna, ha ez a tűzifás, mobilos eset Baján nem történik meg, a történet utóéletéről már nem is beszélve…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  5. A bajai “polgárok” 300 ezerért adnának interjút a videóról!

    Úgy látszik nem volt elég a néhány öl tűzifa, mobilok, rájöttek lehet ebből még több pénzt kicsikarni, licitálhatnak a pártok, kinek mennyit ér hogy a másikra kenjék a csalást. Aki többet fizet az a nyerő, a bajaiak “polgárok” pedig röhögve zsebre teszik a zsetont!!!!

    Jövőre kubatuvéknak nagyobb szelet kenyeret kell igérni, nem lesz elég a néhány szál fa, amúgy is jön a nyár, az igény a szavazatokért ezek után hatalmasra nő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (27 szavazatból)
  6. ” lehet a történetben több csavar is: miszerint a Fidesz egy ilyen „ál-leleplezéssel” próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki oldalról jövő kritikákat.”
    Ez a valószinű. A fidesz boszorkánykonyhájában számtalan aljasságot kifőztek már és Kubatovéknak biztos vannak még ötletei.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (33 szavazatból)
  7. Mintha hájjal kenegetnének! :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (17 szavazatból)
  8. Illusztráció az óriásplakáthoz:
    *
    …”Akár egy halom hasított fa,
    hever egymáson a világ,
    szorítja, nyomja, összefogja
    egyik dolog a másikát,
    s így mindenik determinált…”
    *
    (Elnézést kérek József Attilától, de hát ez maga az élet, a mi szörnyű világunk.)
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  9. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Könyörgöm, húzzon már ki valaki egy hasábot abból a piramisból, hadd dőljön össze ez az egész rakás ! ! !
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  10. Egyszerűen csak keverik a szart. De azt nagyon.
    Az sem zárható ki, hogy az állampárt készíttette a videót, és küldte a HVG-nek (dupla csavar), de az sem, hogy a pártokat akarják zsarolni a készítők: [Ki ad többet a megfelelő vallomásért?] Vagy valódi az eset, és a kavarás utólagos. Mindegy.
    Az látszik, hogy semmitől sem riadnak vissza. Nem hiszem, hogy az MSzP-re kenik, inkább a DK-ra, de leginkább nyitva hagyják ezt a kérdést, hogy mindenki egyszerre sározódjon.
    Valami bűzlik bániában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  11. Bármi megtörténhetett. Egyszer lehet, hogy meg is tudjuk.
    Az viszont tény – és ez engem nagyon meglepett -, hogy a hvg.hu óriási hibát követett el, amikor egyértelmű tényként, megdönthetetlen bizonyítékként tálalta a videót. Ennél azért sokkal körültekintőbbek szoktak lenni. Én arra gondoltam, hogy esetleg van még más is a tarsolyukban, ezért ilyen biztosak magukban.
    Ami viszont elismerendő: nem maszatolnak, nem kenik másokra a hibájukat, vállalják a felelősséget. A főszerkesztő már vasárnap este így nyilatkozott telefonon az ATV-nek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  12. Egyszerűen nem hiszem, amit Blikk állít, hogy az mszp rendelte meg ezt a “oktató videót” ez annyira életszerűtlen, és abszurd! Ha az mszp így akarná lejáratni a fideszt, annyira nem piti amatőrök, hogy egy ilyen gagyi videóval tegyék amivel pillanatok alatt bukni lehet! Egy ilyen botrány nekik ártana a legtöbbet,és ezzel ők tisztában vannak, nem hülyék ők sem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  13. Bánia:
    Nem elírás. Egyrészt or-bánia, másrészt a bánok országa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  14. Hja kérem , a ” csavaros magyar észjárás ” !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  15. http://www.origo.hu/itthon/20131021-rendorsegi-sajtotajekoztato-a-bajai-valasztasi-csalasrol-szolo-videorol.html?sec-1
    Ha ez igaz hogy lehetett az mszp ennyire balfék? Egyszerűen ezt el sem hiszem, hogy igaz! Ez annyira az érdekük ellen való, hogy ezt épp ésszel nem hiszem el! Itt valami nagyon nem gömbölyű!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  16. Az MSZP és a HVG biztos, hogy nem tudta, hogy a felvétel hamis, ugyanis a biztos lelepleződéshez nem adták volna a nevüket. Mint tudjuk párthoz közel álló emberek készítették a videót. Vagy önszorgalomból, vagy a Fidesz által ösztönözve.
    Mindenre van ésszerű magyarázat, csak egyre nem: miért hallgatott egész ügy alatt Gyurcsány?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  17. Szerintem azért készült a videó,mert a pénzzel el kell számolni nehogy azt mondják nem kapták meg és az átadó nem tud bizonyítani.Clodó is készített videót az átadásról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Nem hiszem,hogy az MSZP vagy akár a DK képes lenne rovottmúltú emberekkel manipulálni a választást.
    Ellenben el tudom mindezt képzelni arról a pártról,amelyik már fuldoklik hazugságainak nyomása alatt. Nehezen felejtem azt a fényképet,amelyen Orbán Viktor baráti arckifejezéssel parolázik Kokó(!) vendéglőjében a fekete sereg vezetőjeként elítélt Magyar Róberttel.
    Mellesleg Kokó 60 milliót kapott Orbántól akkor,amikor az első Orbán-kormány a 2002-es elbukott választás után már csak ügyvezető volt,tehát elvileg egy forint odaítélésére sem volt jogköre,vissza nem térítendő pénzekre pedig aztán végképp nem volt felhatalmazásuk.
    Meg aztán a “Kubatov-féle” listát sem tudom elképzelni Orbán jóváhagyása,vagy akár megbízása nélkül,mert tudvalevő,hogy a fideszben még egy laza szellentéshez is Orbán engedélye kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  19. Engem nagyon elszomorit és elgondolkodtat a cigányok szerepe és viselkedése ezen az egész bajai cirkuszon.
    Én tudom ,hogy szegények ,tudom ,hogy könnyen megvezethetők és megvásárolhatók, tudom ,hogy tanulatlanok, mindent tudok…. ,de akkor is.
    Egy olyan pártnak segitenek ,szemmelláthatóan nagyon lelkesen ,amely párt soraiban ül képviselőként , a nyiltan rasszista, cigányellenes, uszió , gárda zászlóanyja.
    Tanult értelmiségiek szokták számonkérni a többségi társadalomtól a szolidaritás hiányát például a roma gyilkosságok ügyében. Nagyhangú roma jogvédők ( Daróczi Ágnes, Osztojkán Ágnes és főleg Horváth Aladár akik mindenhol ott nyüzsögnek ,ha kell,ha nem , érdekes most egy szót sem szólnak. Egy szavuk sincs ahhoz a gyalázathoz , ami Baján ( és más helyeken is) történik. Egyetlen szavuk sincs ,ahhoz a szituációhoz ,amikor is az alabamai négerek vigan és dalolva kampányolnak és szavaznak a Klu -Klux- Klánra. Ez valami borzasztó ,és képmutató dolog, erre nem mentség a hátrányos helyzet . Ez szégyen és gyalázat miránk, az országra , de elsősorban a cigányságra nézve. Szégyellje magát a cigány értelmiség ,de az egyszerű romák is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  20. Összehangolt konspirált lejárató akció folyik a demokrata sajtó ellen. A cél minden bizonnyal október 23 előkészítése a Fidesz propagandája számára, a balliberális demokrata oldal hiteltelenítése.

    https://www.facebook.com/titan.oreg/posts/210269902478981

    Én azt mondom: Cui Prodest? Kinek állt érdekében?

    És itt a válasz is:

    1. Tételezzük fel, hogy ahogy az egyik szereplő állítja, az MSZP-nek. Egy dolog valóban arra utal, hogy az MSZP lehetett a megrendelő, mégpedig a rettenetes pancserság. Ennek ellenére kétlem, hogy az MSZP ilyen módszerhez folyamodott volna, hiszen nyilvánvaló volt, hogy óriási a lebukásveszély, a szereplők nem éppen a megbízhatóság fellegvárai. De engedjük meg még ezt is, hogy ennyire pancserok voltak. Azt azonban teljesen kizártnak tartom, hogyha az MSZP lett volna a megrendelő, és ők maguk ezt nem tartották volna lebukásveszélyesnek, akkor a HVG-n keresztül hozták volna nyilvánosságre. Biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben sajtótájékoztatón jelentették volna be, hogy birtokukban van egy ilyen felvétel, és egyúttal már a feljelentést is megtételét is bejelentették volna. Kizárt, hogy először futtatnak egy kört a médiában a videóról, ennek ugyanis ebben az esetben az égvilágon semmi értelme nincs. (sajnos sok olyan dolgot csinált már az MSZP, aminek nincs semmi értelme…, de ezt most hagyjuk)

    2. Ennél sokkal inkább állhatott az egész megrendezése a Fidesz érdekében. Nagyon rájuk égett ez a bajai választás, fordítani akartak a kommunikációs mezőn. Kettős érdeket látok az ügy és az időzítés mögött. Az egyik érdek a balliberális sajtó karanténba szorítása, a másik pedig október 23-a előhangolása. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy október 23-ig ebben a videóügyben nem fog születni semmiféle egyértelmű vizsgálati eredmény. Arra tehát kiválóan alkalmas ez az ügy, hogy 23-án a komcsik aljas ármánykodását sulykolják az emberek fejébe. Erről szól most a média, tematizálnak és hangulatot keltenek. Nekik erre most elemetáris szükségük volt, hogy valami hangzatos és szaftos ügyet tudjanak tálalni 23-án az ellenzék aljasságáról. Ugyanakkor a demokrata oldalon megközelítőleg sem volt erre ekkora szükség, enélkül is van bőven kritikai muníciója az ellenzéknek, inkább az a baj, hogy a meglévő kommunikációs lehetőségeiket is túlságosan gyengén és halkan használják ki. Azt is hozzáteszem, hogy szerintem egy ilyesfajta kamu videó gyártása nem a demokrata oldal stílusa. Nagyon fontos, ugyanakkor, látni a Fidesz számára azt a másik érdeket is, hogy a ballib sajtót meg akarják semmisíteni, a hitelességét le akarják rombolni. Az erre utaló összehangolt támadást pedig az támasztja alá, hogy Bartus László és az Amerikai Népszava ellen is ezzel párhuzamosan folyik egy hasonlóan nemtelen támadás kamubizonyítékokkal, hamis 6-os kartonnal bizonyítani kívánt ügynökmúlttal (A Gój motorosok közreműködésével).

    A fentiekből számomra teljesen világos, hogy az érdekek alapján a Fidesz-nek fűződött elsőrendűbb és lényegesen nagyobb érdeke ahhoz, hogy ez az ügy ebben az időzítésben és ezzel a narratívával legyen tárgyalva a médiában. A stílus és a módszer is rájuk vall. (lásd Kubatov-lista összeállításáról készült “oktatóvideó”, ebben a műfajban nekik van gyakorlatuk).

    Harmadrészt, és ne hanyagoljuk el ennek a komoly jelentőségét sem, a Fidesznek áll rendelkezésre eszköztár ahhoz is, hogy a szereplőknek büntetlenséget ígérjenek, hiszen az ügyészség a tenyerükből eszik, de ahhoz is, hogy akár embereket bármivel megzsaroljanak, vagy pénzért rávegyenek arra, hogy ilyesmiben szerepet vállaljanak, megígérve nekik, hogy az ügy el lesz simítva, bármi is kerekedik ki belőle, majd a jogászok megoldják. Az MSZP ugyanakkor ilyen védelmet nem tudott volna ígérni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  21. Szerintem ezt a kamu felvételt a FIDESZ által megfizetett szereplők készítették, hogy hiteltelenítsék, majd azokat a videókat, amelyeket a tényleges csalásaikról készítenek. Most aztán annyit csalhatnak, amennyit akarnak, oszt jó napot.
    Érdekes, hogy a HIR TV milyen gyorsan megtalálta a felvétel szereplőit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  22. Lásd az előbbi Cui Prodest 1. pont alátámasztására:

    http://hvg.hu/itthon/20131021_bajai_video_rendorseg

    “A hvg.hu kérdésére a nyomozást vezető Szabó Vendel rendőr alezredes elmondta, az október 18-i feljelentés után egyből elkezdték a nyomozást, még aznap az esti órákra meg is történt a felvételen szereplők azonosítása, és még az éjjel ki is hallgatták őket, és lefoglalták az ominózus mobilt. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy nem folyik tovább az eljárás, nem lesz senki meggyanúsítva, megszüntetik a nyomozást.”

    NEM LESZ SENKI MEGGYANÚSÍTVA. Na ez az, amit csak a Fidesz tudott megígérni előre az elkövetőknek… Nem kétséges, hogy a Fidesz konspirálta az egészet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  23. Öregtitán, igazságod vagyon, csak ez a banda képes ezt a disznóságot elkövetni.
    Neki az érdeke, neki van rá pénze és hatalma.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  24. A nyomozás rendkívüli gyorsasága is arra utal, hogy a nyomozók valakik által eléjük terített szőnyegen haladva deríthették fel az ügyet. Az teríthette a szőnyeget eléjük, aki az egészet konspirálta. A gyorsaság és a cél az időzítés: október 23-án lehessen propagandacélokra felhasználni. A szokásos menetrend: elkezdett de be nem fejezett eljárás időközbeni kommentálása úgy, ahogy azt Orbánék éppen akarják. Minden választás előttre időzítettek hasonlót, ismerős az egész. Emlékezzünk csupán a “megfigyelési” ügyre 1998-ból. Azóta töretlen ennek a jól bevált eszköznek az alkalmazása. Ott van Molnár Gyula esete is, akit bemocskoltak 2010-ben néhány nappal a választás előtt. Aztán kiderült, hogy nem követett el semmiféle bűncselekményt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  25. Rendőrségi szakértő véleménye a rendkívül gyors nyomozati eljárásról:

    Tarjányi Péter: “Ugyanúgy, ahogy pénteken „kilógott a lóláb” a bajai videóval kapcsolatban, úgy most is megszólalt a fejemben a figyelmeztető jelzés annak kapcsán, hogy az egyik napilap már tényként közli azt, hogy az MSZP áll a választási csalásra buzdító videó, rendezése mögött. Pénteken is több újságíró, hírigazgató ismerősömet óvatosságra intettem, mert a megjelent felvétel kapcsán éreztem azt, hogy valami nincs rendben. Többször visszanézve, kielemezve ez a rossz érzés csak erősödött. Mint ahogy most is, amikor azt látom, hogy a pénteken megtett feljelentések kapcsán már szombaton egy kormány közeli napilapban kora délután megjelent, hogy a film nem „frankó” és e mögött csakis az ellenzék állhat. Ma már az ügy olyan szintre jutott, hogy az egyik kormány közeli TV csatorna meg is tudta szólaltatni azt a személyt, aki a videón szerepel, majd ezzel egy időben, vagy később (?) a rendőrség is meghallgatta ezt a személyt, aki elismerte, egy harmadik sajtóorgánumnak a megrendezés tényét, sőt azt is, hogy az MSZP egyik funkcionáriusa áll az ügy mögött. Azt kell mondjam, ilyen gyorsaságot még nem láttam! A feljelentéstől számítva, megtörtént a kommunikációs és a nyomozati leleplezés is, SZINTE EGYSZERRE! Nemcsak a rendőrök, hanem a sajtó munkatársai is egyeztetni tudtak a feltételezett (?) videó szereplővel, aki megszólalásáért még 300 ezer forintot is kért. Hát erre mondom én azt, hogy ugyan úgy, mint a pénteki „kabarét”, ezt sem tudom elhinni. Azt érzem, megint hülyének vagyok nézve. Mert az ellenzék hibázott a videóval kapcsolatban, ugyanúgy, mint a HVG is. Nem ellenőrizték le a forrást, és nem várták meg a vizsgálat eredményét, hanem beindították a kommunikációs gépezeteket, amelyekkel most lesre futottak. De a kormány közeli média ugyanúgy átlátszóan kezeli ezt a helyzetet. Tényleg elhitték azt, hogy ezt a fajta fénysebességgel végrehajtott leleplezést, így kell tálalni? Komolyan azt vártam, hogy a TV talán még a rendőrségi kihallgatásról is közvetít. Talán így lett volna meg teljesen a NAGY LELEPLEZÉS! ! Száz szónak is egy a vége, ebből egy dolgot biztosan látok. Mocskos kampányunk lesz 2014-ben. Ez biztos!!! !!!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  26. öregtitán.

    Kár is a szót szaporitani ebben az ügyben . Akinek az első blikkre nem esett le a tantusz , az hülye ( például Gavra Gábor and his Band). Ez nevetséges.
    Kilométerről látszott a dologról , nem csak a mi ,hanem a miért is……Ugyan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  27. A DK nyilartkozott, hogy megvált egy tagjától, akinek szerepe lehetett (nem volt, hanem lehetett) a video-ügyben.
    Ezek szerint jól gondoltam, hogy a DK-ra, vagy rá is lesz kihegyezve az ügy.
    Hogy az MSzP ilyen buzgón dolgozott rajta, arra mutat, hogy többszereplős az akció. A fideSS szerepe egyértelmű: egyrészt az olajozott rendőrségi és média-reakció utal erre, másrészt neki áll érdekében összezavarni az embereket, lehetőleg eltántorítani a szavazástól (mármint azokat, akik nem fidesz-bűvöltek), elvenni a hitüket bármiféle, csalásról szóló info igazságában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  28. Balogh de nem balga

    Azt nem találja senki érdekesnek, hogy az MSZP kapásból neki rontott a DK-nak? Az egyszerű embereknek gyanus a dolog, nekik nem. Szerintem egy gyűlölködő egoista párt lett belőlük. Innen már csak egy lépés. Baloldali létemre ketdenek kétségeim támadni. Az is érdekes, hogy az MSZP szócsöve ATV tulaj Sanyi bá’ is a Bartus Urat ekézi. Nekem egyre inkább szaporodnak a kérdőjeleim. Nem akarok vádaskodni, de az MSZP egyre inkább úgy viselkedik, mint az LMP. Mint ha nekik jó lenne az őfelsége ellenzéke szerep továbbra is. A szöveget nem követi hathatós tett sohasem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  29. Lehet hogy én vagyok a hülye?! Erre , vagy az ilyenhez hasonlóra szokták mondani , hogy “Láttam már éjjeliőrt nappal meghalni” ! Nem vennék mérget erre az “igazságra” ! Pontosan arról van szó szerintem is hogy a dupla csalást próbálják kivezetni így a köztudatból !! Nagyon sok dolog van ami nem tetszik az MSZP “munkájában” , de ennyire hülyének nem nézem őket hogy ekkorát hibáznának !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  30. Milyen célra lehet használni egy ilyen “oktatófilmet”? Milyen céllal juttaták el ezt a filmet a HVG-nek, Ok a HGV bakot lőtt, ha nem tudja megvédeni a film hitelességét és ennek ellenére mint bizonyítéknak alkalmas anyagnak találták.
    De felmerül bennem, annak, azoknak a felelőssége akik ezt a filmet készítették és mint csalit az ellenzékhez juttatták (az oktatófilm magyarázat szerintem duma, szándékos felültetés) Nem tudom ilyen esetben azok nem felelősek.e törvény előtt akik szándékosan megvezetik a sajtót, lejáratás céljából. Ebben az országban mindent lehet? A meccs egyenlőre úgy áll hogy sikerült lyukra futtatni azokat akik ugyan tudják a szinte nyilvánvalót, amire a jelenségekből is következtetni lehet és ezzel hitelteleníteni azokat akik orbán rezsimjét ellenzik.
    Magyarország futball nagyhatalom jobban teljesít.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  31. bezony, bezony…
    Az éremnek 3 oldala van:
    az én véleményem,
    a te véleményed,
    meg az igazság.
    “Nagyon vigyázz, hercegem, ment minden cselen belül van még egy csel, azon belül újabb csel…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. balog…….

    Én tényleg erősen DK szimpatizáns vagyok, de az az igazság ,hogy az a szerencsétlen hülye török zsolt esett neki a dk -nak és nem az mszp.
    Viszont Gyurcsány NAGYON elkúrta ezt a 2006 szoci pártpénz izét.
    A hugom a hétvégén volt egy dk-s összejövetelen ,ahol a szimpatizánsok 90%
    egyértelműen kifejezte nemtetszését személyesen Gyurcsánynak.
    Az a kérdés volt jellemző a hangulatra, ” HOGY EZT MOST MIÉRT KELLETT??”
    Én még azt kérdezném ,hogy ez az Ajtai rokon Lungo dromos mi a sz@rt keresett egyáltalán a DK-ban?? ( Egyébként ha tetszik ,ha nem nagyon elegem van a cigányokból az összes választás kapcsán! Ezeknek nincs semmilyen önérzetük? Még az anyjukat is eladnák 20 kiló fáért??
    És erre semmilyen hátrányos helyzet nem magyarázat. gusztustalan és kész.
    Hol a francban van most Horváth Aladár??? Még végül egy csomó körzetet az ő segitségükkel fognak megnyerni a fasiszták Baján is csak miattuk nyert a fidesz..Eddig szolidáris voltam velük ,de ennek most vége, látni se birom őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  33. Csacsicska Tamás

    Tűzifa.

    Ad.1. Végig kell járni a szavazókörzet házait – néhány utcáról van szó – és megnézni, megérkezett-e a tűzifa? A tűzifát nem lehet a párna alatt tartani: vagy ott van az udvaron, vagy nincs.

    Ad.2 Ha nincs ott, akkor átverték a cigányokat (már másnap ott kellett volna lennie).

    Ad.3. Ha ott van, akkor utána lehet járni annak, ki hozta, honnan, kinek a készletéből? Fizetett-e érte az, aki kapta?

    Ad.4 Futólag megjegyezném, hogy a kormány nemrégen 2 milliárd forintot különített el ingyenes tűzifa osztogatásra. Csak nem az történt, hogy az állami fát adták oda a cigányoknak azért, hogy a Fideszre szavazzanak??? Érdekes fejlemény lenne.

    Ha valakinek van kapcsolata bármelyik ellenzéki párthoz, akkor kérem, továbbítsa ezeket a kérdéseket nekik. Bízzanak meg egy magán-nyomozót, nézzen rá erősen erre a dologra. És nem kell titokban csinálni: csak már holnap el kell kezdeni. Nehogy a Fidesz intézkedni tudjon…

    Tehát tűzifa. A pénzzel kár törődni, azt majd akkor kell elővenni, ha a „gyújtós” beváltja a reményeket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  34. Azt is el tudom képzelni, hogy orbán megrendelésére készült a videó, kifejezetten a baloldal lejáratására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  35. http://www.168ora.hu/itthon/nem-indulhat-ellenzeki-jelolt-bekescsaban-119840.html
    -
    Ezzel sokat fognak spórolni a narancsék, már tűzifát és mobilt sem kell ígérni, egyáltalán nem indulhat az ellenzéki jelölt, oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  36. neked5gigabájt

    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/334850_parasztaldozat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  37. Ebben az ügyben az a “legszebb”, hogy a választási csalás, mely valóban megtörtént, papír van róla, hiszen meg kellett ismételni a választást, de ez már a kutyát sem érdekli.
    -
    Most már csak azt nyomatják, hogy Baján az ellenzék csalt!
    Ettől hangos minden!
    -
    Nagyon jó taktika, de most már inkább kizárják az ellenzéket a választásból, hogy még ilyen “macerás” üggyel se kelljen fáradozniuk!
    Magyarországon ezt büntetlenül meg lehet tenni.
    Kell még négy év ebből a csapatból, hogy az emberek tudjanak különbséget tenni……ki, mennyit ér!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. Valahol, úgy érzem, hogy a fidesz mozgatja szálakat, mert ez az ez egész ami most zajlik, vagyis a teljes ellenzék teljes tönkre tétele nekik érdekük! Egyszerűen képtelenség hogy az ellenzék ilyen szinten debil legyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  39. http://www.origo.hu/itthon/20131021-m1-hirado-az-mszp-s-kiraly-gyorgy-rendelte-meg-a-videot.html?sec-1
    http://www.origo.hu/itthon/20131022-mesterhazy-tajekoztatast-var-a-bajai-video-allitolagos-megrendelojetol.html?sec-1
    Én már nem is tudom mit gondoljak, de mégis úgy gondolom makacsul, hogy az mszp, és az ellenzéki pártok nem lehetnek ennyire hülyék!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. Kedves Katalin

    Sajnos NEM képtelenség, ez van……de szerintem e mögött a fidesz van ,az hétszentség, mert itt nem az a lényeg ,hogy ki mennyire debil ,hanem ,hogy ki mennyire gátlástalan. Hát az mennyivel lájtosabb ( tudom ,hogy light)
    amikor az államadósság 80%-ról 82% -ra csökken(!!!!!!!!!!!!!????)
    Az abszólute nem érdekli őket ,ha valami bukó, szinte már mindent igy csinálnak. Még a látszat látszatára sem adnak. Egyébként ebbe fognak belebukni ,mert semmiben nem ismernek mértéket. Illetve a főbolond nem ismer.Az ellenzék meg totál béna,az igaz. Ez a Gyurcsány eksön se tetszett.
    És mi az hogy ő nem taktikázik??? TESSÉK TAKTIKÁZNI!!! (jó értelemben)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  41. Nézzük holisztikusan a dolgot:

    Komisszárok végnapjai
    ..
    Zsigó “Zserbó” Robi, szorul már a hurok;
    beletört a bicskád Bajába, te tulok!
    Ennyi kihívásnak sem tudsz megfelelni?
    Nem tudsz egy választást jól levezényelni?
    ..
    Számold a napokat, hogy kedvenc Führered
    mikor küldi el a selyemzsinórt neked!
    Persze, nem te vagy ám ott az egyedüli:
    lesz még sok, ki sorsát “igen keserüli”!
    ..
    Büdös bunkók vagytok! Ez a szint felétek!
    Két percig állnátok, legyökereznétek!
    És ilyen csürhére van bízva az ország…!
    Csoda, mily jámboran tűri, hogy kifosszák!
    ..
    “Lassú víz partot mos”; nem dakota mondás!
    Nemsoká ráfarag a Felcsúti Kondás!
    El lesz takarítva a fideSS-zsiványság;
    bizony, véget ér a pünkösdi királyság!

    Rázzátok csak szépen tovább a pofonfát,
    s nyakatokba hullik az egész “rokonság”:
    saller, koki, tockos, amit érdemeltek;
    szerintem jobb lesz, ha még ma útra keltek!

    Dél-Amerikában tán akad még oly’ hely,
    hol szívesen látott a sok senki, korhely,
    nyúlszaros életét mentő ex-fasiszta;
    bár ha engem kérdel, jöttök ti még vissza,

    igaz, hogy nem önként, hanem vasra verve,
    mert felelnetek kell a hágai perbe’.
    “Fő- és jószágvesztés!” Ezt várja az ország;
    ti sem kerülitek el Eichmann sorsát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Bakot lőtt a hvg.hu?
    Mindez abból állapítható meg, amit a Pintér (caporegime) Huszárok “kinyomoztak”?
    És ezt még el is hiszi valaki? … aki NEM tartozik az Orbán-egyházhoz?
    Ugye teljesen “életszerű”, hogy unatkozó bajai cigányok ilyen videók elkészítésével töltik (két közmunka között) az idejüket?
    Az?
    Hát akkor szendam nem ezt mondja! ( http://szendamondja.wordpress.com/2013/10/22/igazsag-es-valosag/ )
    Üdv Mindenkinek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. vikmeki
    2013. október 22. kedd
    14:18
    Én nem azt mondtam, hogy az ellenzék nem tud bénázni, csak józan ésszel, de még politikus észjárással sem tudom elképzelni, hogy az ellenzék egy ótvar gagyi videót megrendelt volna, hogy a fideszt taccsra tegye, akármilyen bénák ostobák, de tudhatták, hogy ezzel a saját kardjukba dőlnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. Feljelentés – de milyen érdekes, a tény, a bajai csalás nem zavarja ezeket a széplelkű narancsokat…
    Az ember esze megáll, komolyan!
    Tényleg nem az a lényeg, hogy csalt a Fidesz, azer kellett megismételni az időközit?!
    Az egész ország ezen a felvételen rugózik, holott papírja van a Fidesznek, hogy csaltak!
    A többi mellékes!
    Akkor még előjönnek az újság feljelentésével is, hát vastag bőr az van!
    -
    http://hvg.hu/itthon/20131022_A_Fidesz_feljelenti_a_hvghut#rss

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. Seneca Medea című drámájából ismerjük:
    cui prodest („No és kinek áll ez érdekében?”).
    A teljes mondat így hangzik:
    Cui prōdest scelus, is fecit;
    azaz: „Akinek jól jött ez a vétek, no éppen az követte el.”

    Ez trükkös video a fidesz akciója,
    hogy elterelje magáról a csalássorozatot.
    Vak aki nem látja.
    Figyeljük meg a végkifejletet, videón láthatók “amnesztiát kapnak”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  46. Kedves Katalin

    Szó szerint ugyanezt mondtam én is. Persze,hogy bénák ,de nem ők csinálták.
    Ez tipikus orbanista duplacsavaros machináció. Pont 23. a előtt ( + elküldjük az EU-t az anyjába.) Véletlenül, pont most….. ja ,nekem meg tollas a hátam Ez annyira nyilvánvaló, hogy az nagyon hülye aki ezt nem látta át azonnal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  47. A legfontosabb kérdés: Kinek fűződött hozzá érdeke? Ki nyert a legtöbbet általa?
    Nagyösszegű fogadásokat mernék kötni rá, hogy a kisfilm Fidesz produkció, amit mesteri beetetés után rásóztak erre a szerencsétlen, félholt ellenzékre.
    Választásokig ezt hallgatjuk majd, megmég ki tudja mit… hosszú még az idő addig, sok kamu videó előkerülhet..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. A hamis video nyilvanvalóan a Fidesz érdekeit szolgálja! Célok az alábbiak:
    1. Zavarkeltés a baloldalon.
    2. Október 23. tematizálása “csaló baloldal”.
    3. Baloldali sajtó lejáratása, Scmitt P. és Semjén miatt a HVG különösen a bögyükbe lehet.
    4. A baloldali sajtó elbátortalanítása, ezután ezerszer meggondolják, hogy nyílvánosságra mernek-e hozni valamit.
    5. A későbbiekben esetlegesen felbukkanó valódi leleplezések hiteltelenítése, egy átlagolvasó majd nyílván legyint “megint egy hamis video”, de legalábbis elbizonytalanodik.
    6. Figyelemelterelés, újabb gumicsont.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  49. vikmeki
    2013. október 22. kedd
    16:19 Csak át kell nézni az origora, megnézni, bizonyos cikkek hozzászólásait és látni mennyien hiszik, hogy csakis mszp, és az ellenzék lehet hunyó! Ha ezt helyzetet a fidesz kreálta, profi volt! Szerintem taccsra vágta az ellenzéket teljesen, de a HVG-t is! Tökéletes bosszú plagibácsiért! Mondjuk azt sem értem, hogy a HVG, hogy szaladhatott bele ebbe a csapdába? Ez is furcsa, nem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. Katalin

    Persze ,hogy profi gazemberek, nagyon is . És ez az álamatőr design se semmi.
    Egyébként merem állitani, hogy a videón szereplő NAGYON BUTA CIGÁNYOKNAK
    tényleg fogalmuk sincs róla ,hogy ki a megrendelő , igy ha akanának
    (égy kis laóvéért….. főnök úr) se tudnak semmit mondani. Nagyon ki van ez találva és ezzel még lebukni se lehet. Tényleg zseniális , az ő oldalukról
    DE!!!!!!!! Ehhez kellett az IRTÓZATOSAN hülye Gavra és a hvg. hu-nak nevezett
    elmegyógyintézet is!!! Ott még a takaritónőnek is illett volna rájönni,hogy mi van.Szerintem se tiszta a szerepük.
    Az mszp is szánalmas. Az egyetlen megoldás egy AZONNALI rendkivüli , nemzetközi sajtótájákoztató lett volna, azzal a dumával, hogy ezt kaptuk egy órája és ez egy orbitális KAMU, kikérjük magunknak. Az ügyet a magunk részéről lezártuk.a rendőrség meg az ügyészség tegye a dolgát. Ez egy nyilvánvaló provokáció, lebuktatok barmok……
    Hogy lehetett ezt egy másodpercig is komolyan venni, MERT komolyan vették!!! Hú megvan a bizonyiték , meg mégis semmisitsék meg a bajai eredményt+ törökzsolt kabaréja. Ezt nagyon beszopták!!! Meg az a lungódromos dékás ( az izébe izélt Szabó Bálint után) Oda mindenkit felvesznek??? Nem kéne tagrevizió vagy miazmás???
    Istenem , ilyen (moderálva) ellenzék sehol a világon nincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

A Fidesz szőkéje 2013. október 20. vasárnap

Csapataink harcban állnak 2013. október 17. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos