Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Fidesz szőkéje 2013. október 20. vasárnap 13:27 Forrás: Nolblog

  • Hozzászólások(33)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Fidesz szőkéje

Budapest – Bocsánatot kért Szilágyi László Selmeczi Gabriellától, amiért Tatabányán, egy lakossági fórumon szőkenőnek nevezte a szóvivőt. Szilágyi László és pártja, az Együtt-PM ezzel a bocsánatkéréssel ugyanazt a hibát követte el, amit néhány héttel korábban, Orbán Viktor hungarocellből készült szobra ledöntése kapcsán elkövettek.

Akkor is el kellett volna mondani mindenkinek, hogy az egy jó hangulatú, derűs performance volt, senki nem akart senkit megölni, szemben azokkal a kevésbé békés összejövetelekkel, amikor az öklüket rázó hazafiak Gyurcsány-bábut égettek, zsidóztak, más összeröffenéseken pedig akasztófával várták Bajnai Gordont.

Most sem bocsánatot kellett volna kérni, hanem elmagyarázni mindenkinek, hogy mitől szőkenő Selmeczi. Érthetően, indulatok nélkül, az értelemre hatva. Hogy nyilván és a legkevésbé sem azért szőkenő a Fidesz szőkéje, mert történetesen szőke a haja. Ettől még akár komolyan vehető ember is lehetne Selmeczi Gabriella, olyan valaki, akiről az embernek egyetlen szőkenős vicc sem jutna az eszébe.

Selmeczi Gabriella azonban nem ilyen. A Fidesz szőkéje maga megy a házhoz a pofonért, hetente többször is, van, hogy naponta égeti magát. Ő maga mutatja magát szőkenőnek, gyakorlatilag kikényszeríti a titulust: emberek, itt vagyok, tessék engem szőkenőnek nézni!

Ha az ellenzék bármely pártja vagy politikusa, kérdést tesz föl a szőke szóvivőnek, esetleg valamilyen Fidesz-közeli mutyira kérdez rá, a Fidesz szőkéje mindig ugyanazt válaszolja:, a magyar emberek nem kérnek a bukott baloldalból. Néha variálja, hogy ne tűnjön nagyon unalmasnak, de így is nagyon unalmas, ráadásul gyakorta szánalmas is, amit előad,

Legutóbb a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja kérdezte a kormányt a miniszterelnök vagyonosodásáról. Orbán Viktor ugyanis szép csöndben az ország egyik legtehetősebb emberévé küzdötte fel magát, s mindezt úgy, hogy egész életében a politikából kereste a kenyerét. Minden megkeresett forintja a magyar embereknek nevezett adófizetőktől származik, jogosnak tűnt a kérdés, lehetett volna rá rendesen válaszolni.

A Fidesz szőkéjének azonban ezúttal sem futotta többre, mint más alkalmakkor, és azt mondta: a kérdezőnél működik a sárga irigység faktor. Majd, rövid, némiképp teátrális hatásszünetet tartva, hozzátette: ilyenek a szocialisták.

Aki ilyet mond, annak nem csak jár, hogy leszőkenőzzék, de esetében kifejezetten elvárható az ilyen megfogalmazás. Aki az előzmények ismeretében, gyakori megszólalásainak fényében nem szőkenőzi le Selmeczi Gabriellát, az hazudik. Eltagadja a valóságot és megtéveszti a magyar embereket. Akik, stílszerűen szólva, egyre kevésbé kérnek a szőkenőkből.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (53 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +85 ( 91 szavazatból)
A Fidesz szőkéje, 4.8 out of 5 based on 53 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(33)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

33 Reader’s Comments

  1. A szőkenőnek is megvan a maga szerepe a társadalomban.
    És az nagyon is hogy jó kis szerep !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  2. Ez a szőke még azt a sztereotípiát is legyalulta, amit a szőkesége révén kivívott. Le tudott menni még az alá is. Mi lesz ebből a szőkéből, ha kiesik a pixisből?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (46 szavazatból)
  3. A “szőkenő” buksisimogató, jól van nincs is nagy fejed pistikés pasi duma. Bevallva vagy anélkül a hülye nő jelzője. Selmeczi viszont nem hülye (legalábbis nem ebben az értelemben). Ami miatt bajunk lehet vele, annak nem “szőkesége” és nem “nősége” az oka.
    .
    Érdekes módon a hímnemű FIDESZ szóvivőknél a jelzők széles spektrumából tud válogatni az úri népség és lőn meglepi, a szőkenő egyszer sem jut eszébe senkinek.
    .
    Selmeczivel és az összes többivel ugyanaz a gond. Akkor talán nem ártana ugyanazt jelezni, már csupán a megtévesztés elkerülése érdekében is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  4. Imadom a hosszu, karcsu, szöke NÖKET.
    Selymeczi Gabjiejjaval az a baj, hogy nem tartozik ebbe a kategoriaba. Masreszt a kavefözeshez ert, ez egy pozitivum.
    Oszlopos tagja a papagalykommandonak, ritka, de ostoba es fölösleges beszolasaival derut, mosolyt csal az arcokra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  5. A szóvivő asszony beceneve “Repülős Gizi”, utalva arra a sötét szerepre, amelyet a a rendőrgyűlölő Balsayval (aki akkor még Székesfehérvár polgármestere volt) a magyar vadászrepülő beszerzésben játszott. Ebben a dicstelen szerepben levelet írtak J. Biden-nek, aláírásukban magukat magyar “szenátoroknak” nevezték.
    Nem felejtjük el neki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  6. Kétségtelen, hogy ez a csaj igen előkelő helyen áll a legbutább magyar politikus címéért folyó versenyfutásban. Pedig erős a mezőny: Zsigó, Szili, Papcsák, Deutsch, Szájjártópeti, snittpaja, a vakkomondoros, tömjén zsóti, ki ne felejtsük kedvencemet illétlen zoltánkát, az összes kormánypárti szóvivő, hoppápéterestül, de nehogy felsoroljuk a fél országgyűlést! Selmeczi sokakkal ellentétben annyira buta, hogy még aljasnak sem lehet nevezni. Hol van ő egy rogán, kövér, szájer, lázár, vagy maga a vezér megátalkodott és mélységes aljasságához mérten? Szinte szeretetreméltó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (50 szavazatból)
  7. Egyszerűen nem értem, miért érezte úgy Szilágyi László, hogy bocsánatot kell kérnie. Itt a cikk egybeírva “szőkenő”-t ír, de élő beszédben ez két szó.
    Selmeczi szőke és nő — a “szőke” és a “nő” közül melyiket érezte sértőnek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  8. és a szőke férfi, agresszív-bunkó kivitelben: zsigó. pfúj. és abcúg.
    nálam ő viszi el a pálmát. miként Németh Péternél is:

    http://nepszava.hu/cikk/1000945-a-zsigo-stilus

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  9. Kifizetődik Gabutának ez a szerep!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  10. A fidesz kérhetne reggeltől estig bocsánatot azoktól az ellenzéki képviselőnőktől, akiket folyamatosan aláz, gúnyol, és gusztustalanul gyáva beszólásokkal illet.
    Selmeczi “szőkenőségét” még az is tetézi, hogy egy ilyen közismert botrányos ügyben sem emelte fel a szavát, nem állt ki nőtársai mellett. Megjegyzem a fidesz polgári. és annyira nagyom keresztény nőtagozata is mélyen hallgat, amikor a másik oldali padsorokban ülő lányokat, asszonyokat, gyermekes anyákat zaklatják minősíthetetlen megjegyzéseikkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  11. Ez Az “Első Magyar Szenátornő” Nemcsak hogy ingerli az embereket, hanem maga generálja is a Szőke vicceket! Az egészben az a szánalmas, hogy amíg a szőke vicceken derül az ember, addig ez a nő elkeserítő, sötét és roppant buta, ez pedig egyáltalán nem mulatságos!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  12. Szerintem azért is bocsánatot kéne kérnie az Együtt PM-nek, hogy egyáltalán indulni mer a választáson Minden Földi Vadak és Minden Halak Ura ellen, ezáltal durván kétségbe vonva annak mindenhatóságát. A szoborügy miatt pedig egy bűnbánó menetet javasolok október 23-ra, önostorozással egybekötve. A menet, miután kellően levezekelte a felségsértést, egyesülhetne a békamenettel, együtt masírozva a fényes jövő felé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  13. Az egész fitymesz- banda egyik legalávalóbb, szemét, akasztófára való gazembere ez a nősténymajom selmeci. Az egész innentől szerintem egy szót nem érdemelne tovább, de valami már megint nem hagy nyugodni, ahogy a cikket olvastam:
    .
    “…Orbán Viktor ugyanis szép csöndben az ország egyik legtehetősebb emberévé küzdötte fel magát, s mindezt úgy, hogy egész életében a politikából kereste a kenyerét…”
    .
    - A miből?
    .
    A maffia- tevékenységet, szervezett bűnözést, melynek ráadásul egy egész ország biztosít szabad terepet, miért kell már megint “politikának” nevezni?
    .
    Ez ugyanúgy nem “politika”, ahogy a fitymesz- banda, a nyilas söpredék, és ezek különféle segítői és mutációi sem “politikusok”, hanem maffiózók, gazemberek, rablógyilkosok, stb.
    .
    Még hogy “politika”… közvagyon immár teljesen nyílt szétrablása, alkotmányos rend megdöntése, milliók nyomorba, teljes kilátástalanságba taszítása, fekete- afrikai szintű, ember alatti korrupció általánossá tétele, bűnözői klán (klánok?) létrehozása nem politika, hanem mindenféle büntetőjogi eset.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (34 szavazatból)
  14. Eldrad: És most kérj szépen bocsánatot a nősténymajmoktól! Mindennek van határa!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  15. Törökbálint Tükörhegyen ahol S.G. is él a palotájában, minden szerdán van szemétgyűjtés. Már reggel elindul a kukavizsgáló menet . Döbbenetes látvány ahol fiatal lányok (is) vizsgálják át gazdagék kukáját. És S.G. a terepjárójával elegánsan elíndul , dogozni ,hogy hazugságot terjesszen, és azon “gondolkozik “hogy mit lehetne még a szegényektől elvonni. A Példabeszédekben van írva.”"”Lehet bőven arany és gyöngy, de a legdrágább kincs az okosan beszélő száj.”"” szegény selmeczi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  16. emigrant:
    .
    - Igazad van, elnézést a világ összes nősténymajmától.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  17. FityeSS zászló – narancs sárga

    FityeSS szóvivő – narancs sárga

    a gatyájuk – narancs sárga

    ezert miért kellene bocsánatot kerni, ha a narancs sárga

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  18. Töketlenekből áll az E14PM. Mindenért bocsánatot fognak kérni?Azért is kérjenek elnézést, hogy jelenlétükkel hamis reményt adtak az ellenzéknek..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  19. Hungarian citizen

    Ha szoke no lennek, akar meg a klasszikus viccbol is, kikernem magamnak, hogy leselmecizzenek :(
    .
    Egyetlen szoke sem olyan otvar, ordenare ostoba, mint ez a szetszolizott tolvaj pincerno.
    .
    Ha ranezek, kedvem volna moge terelgetni egy vak komondort, akar naponta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  20. A szőkenőzés hülye kicsinyesség. A bocsánattkérés itt, a FIDESZ agitációs és propaganda-gépezete elöli megfutamodás. Hiszen ez folytonosan mocskolódó, hazug nő, végső soron szőke és a FIDESZ embere.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. Szilágyi képviselő, árnyékra vetődött. Feleslegesen tett egy tiszteletkört .
    Ez is pávatáncnak számít, és bátorítja az amúgy is gátlástalan fideszt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  22. Láttam tegnap Fegyvernepper gímű filmet.Az Ian Holm által alakított fegyverkereskedő mondta.Kormányt nem szavazattal,hanem golyóval lehet elkergetni.Csak idéztem..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. én
    ++++++++++++++Nem rossz vélemény az amit Ian Holm mondott…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  24. Azt mondják tanulni kell mert csak tanult emberek tudnak érvényesülni,jól fizetett álláshoz jutni,én úgy látom Magyarországon nem így van és erre a fentieken kívül sok példát lehetne fölsorolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  25. Élő példa,hogy butának lenni nagyon jó dolog, ha pedig nem az,akkor is legalább kifizetődő !!!
    Ha Szőkegabika a hátam mögött állna 100 méterre egy sötét sivatagban,akkor is viszketnék tőle,mert érezném,hogy ott van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  26. Repülős Gizi, alias S.Gabi, mint tanítónő kezdte a pályafutását , majd vendéglátóipari főiskolát, újságíró iskolát végül a jogi kart végezte el mert olyan sok ideje volt a munkája a mellett, hogy az alapjában véve nem könnyű jogi tanulmányokat is képes volt elvégezni. De tudjuk más Fideszes politikusokról is, hogy munka mellett népszerű a jogi tanulmányok folytatása és meg is kapják a diplomát, mert a tanárok is tudják, hogy ezek soha a büdös életben nem fognak jogi munkát folytatni. Amikor rábízta Orbán, aki a három fős magyar nemzeti burzsoázia egyik tagja Simicska és Nyerges mellett, a társadalombiztosítás-egészségbiztosítás irányítását, akkor még jogász sem volt. Így nagyon értett mindenhez, pedig G. akkor már csak egy orvos férjet akart, ezt mondogatta a barátoknak, ami később meg is lett.
    Persze volt még valamilyen Tesco-s ügye is, de hát a nagy emberek néha megbotlanak. Gondolom azért otthon ő az Isten, ő az uralkodó, mert olyan sokat dolgozik a pártért, az országért, a népért, a hazáért. Sikerült neki is meggazdagodnia, havonta félre tudott tenni a fizetéséből annyit, hogy mára már nincsenek anyagi gondjai. Vajon hogy viselhetik az otthoniak az örökös hazudozásait. Milyen példát tud nyújtani ez a szerencsétlen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  27. emigrant 2013. október 20. vasárnap 15:20
    .
    De mindezek között a legundorítóbb Kocsis Máté.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  28. Nem igazán szeretem a szőkenőzést, de ez nő tényleg úgy viselkedik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  29. KIs Pál: Rekontra – Girnyó-Szász András!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. emigrant: szubkontra – Rogán Toncsi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. bumburi!
    Azt kérdezed,hogy “mi lesz ebböl a szökenöböl,ha…”
    Nem kell sajnánli öt.Ha igaz mind az,amit a földvagyon megszerzéséről szólnak a fáma szavai,akkor lesz mit apritania a tejbe.Akkor őnagysága fogad egy intézőt,mint a Horthy idején volt és,mint nagy földbirtokos kihasználja majd a földjén dolgozó cselédeket.Ö élni fog,mint egy grofkisasszony.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Hungarian citizen!

    De gonosz vagy! Miért kellene annak a komondornak is megvakulni!
    Ha vak kell, kölcsön kell kérni a képviselő úrtól!

    Mondjuk egy látó kutya még a fellökését se vállalná!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. Ettől a “nőtől” soha, semmiért, semmilyen bocsánatot nem kérnék, még akkor sem ha átmennék a fején egy tankkal (véletlenül arra fele tankozgatva)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Csapataink harcban állnak 2013. október 17. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos