Ronai and Ronai
AMERIKAI

Lázár büntetlenül leuzsorásozhatja Csányit 2013. szeptember 27. péntek 15:03 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Lázár büntetlenül leuzsorásozhatja Csányit

Budapest – A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus. A bíróság bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárást. Ha Szájerné bírósága futni hagyta Lázárt, akkor a kijelentése mögött Orbán áll. Egy kifutófiú egyébként sem nevezheti saját szakállára uzsorásnak Csányi Sándort. Ehhez Orbán egyetértése kell.

A Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján azt közölte a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön meghozott végzéséről, hogy Dr. Cs. Sándor augusztus 28-án nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás vétsége miatt azért indított magánvádas eljárást, mert dr. L. János egy sajtótájékoztatón azt mondta rá, hogy “ő az ország első számú uzsorása. Bárhogy is páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival, tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet”.

A törvényszék közleménye szerint “a bíróság végzésében rámutatott, hogy L. János az uzsorás szóhasználattal nem tényt állított, hanem dehonesztáló, a társadalmi megbecsülést és emberi méltóság csorbítására alkalmas kifejezést használt, amellyel legfeljebb becsületsértést valósíthatott meg”. Míg a “páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival” kijelentés már tényállítás, amely beilleszthető a rágalmazás büntetőjogi fogalomkörébe – tették hozzá.

A kijelentések alkalmasak ugyan az emberi méltóság, a társadalmi megbecsülés csorbítására, a szakmai és emberi tisztesség megkérdőjelezésére, azonban Cs. Sándor közéleti státusza miatt azok a vélemény és a kritika határian belül maradtak, öncélú becsmérlést nem tartalmaznak.

A bíróság – követve az Alkotmánybíróság gyakorlatát – végzésében közölte azt is, hogy “ha a feljelentő közéleti szereplő, akkor vele szemben a véleménynyilvánítás szabadsága kisebb mértékben korlátozható, mint más magánszeméllyel szemben”.

“A végzésben a bíróság hangsúlyozta azt is, hogy a büntető igazságszolgáltatás nem használható fel korlátok nélkül sem a politika, sem a bulvársajtó eszközeként, közszereplők egymás közti civódásai nem kerülhetnek feltétlenül és kritériumrendszer nélkül a bíróság elé”.

Lázár János az esetet követően úgy nyilatkozott: “hiszek az igazamban, és ezért mindig, minden szavamért vállalom a felelősséget. Nyugodtan állok bármilyen bíróság elé”. Lázár ezzel cáfolta a bíróságot, és azt mondta, hogy a kijelentése tényállítás. A bíróság nem tette a dolgát. Erről szól az ítélet, eredménye pedig a következmény nélküli ország, a hazugságokat megfékezni képtelen közélet. ez az ítélet a goebbelsi propaganda melegágya és a szeélsőjobboldal hatalmát segíti.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (15 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +18 ( 20 szavazatból)
Lázár büntetlenül leuzsorásozhatja Csányit, 4.7 out of 5 based on 15 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

18 Reader’s Comments

  1. Szájerné bírósága! No comment!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  2. Na, akkor kérem szépen ez egy k§rva nagy magas labda Lázárnak, ugyanis, így viszont ez az aljadék beperelheti Csányit hamis vád miatt…hajrá fiúk, megy ez Nektek…
    ja és ez az elegáns “közéleti szereplő miatti mentesség” csak akkor érvényesíthető a bírói gyakorlatban ha ilyen nyilvánvaló rágalmakat és becsületsértéseket a fidesz fasiszták okádanak ki magukból másokkal szemben, ha viszont velük szemben valósítják meg, akkor több százezres, milliós bírság, pénzbüntetés, (stb. olyan következmény amiről nem is tudunk) de tudjátok mit, és ne hülyítsük magunkat, néhány év múlva nyilvános akasztás lesz a következmény…a folyamatok legalábbis erre engednek következetni…hajrá Papcsák, (Lázár-)Lazáry….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  3. nehogymán lézert elitéljék, megbüntessék!
    büntetett előéletüként nem kavarhatna kedvére a husosfazéknál, bár lehet arrogánséknál ez sem kizáró ok.
    egyébként döntse el mindenki kedvére, hogy uzsorás é az otp vagy sem?
    rendszer (vagy mi a fene) váltás van:
    a zöld bank egyoldaluan megváltoztatja az addig kedvező állami lakáskamatokat.
    padlóra kerülnek emberek, ma sem tudni mi lett az otp-károsultak sorsa?
    hány ember pusztitotta el magát kétségbeesésében a naaaaagy magyar bank tetüsége miatt?
    2013 elejét irjuk.
    gyerekeim ki akarták váltani a frankhitelt forintra természetesen csak az otp vállalta volna fel.
    13 millióról szólt volna a hitelösszeg.
    pár nap mulva vejkó hivja az asszonyt, hogy alá kéne irnunk, most már dönteni kéne.
    a lányom a munkahelyén tépődött mit csináljon mit tegyen, mikor cselekszik helyesen?
    épp állami ellenőrzés volt náluk és az egyik ellenőr azt tanácsolta neki, ugyan szorozza már vissza a hónapok számát a havi törlesztéssel.
    a lányom ugy dobta el a számológépet mintha megégette volna a kezét.
    a végeredmény: 52 és fél milliót kellett volna visszafizetni!
    igen! ötven-kettő és fél milliót!
    a zöld bank az, aki mindenért pénzt kér, ha ugy tartja kedve, még a rózsaillatot is felszámolja a tranzakciókhoz, mindenféle szégyenérzet nélkül.
    egy gerinces öntudatos nép ugy otthagyja a zotépét mint a huzat, de a magyar az nem ilyen, szentségel, anyázikd de hagyja a vérét szivni tovább.
    bárki által!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  4. Nem tudom célravezető e de esetleg most Csányi is leuzsorázhatná Lázárt, vagy visszauzsorázhatná pl. politikai uzsorásnak nevezve, ebben az esetben Lázár feljelentené és ha megnyeri a pert feltehető a kérdés, hogy amit szabad Lázárnak azt miért nem szabad Csányinak.
    .
    Továbbá régen mondom, hogy a törvény semmire sem jó, ezért gondolom, bár erről sem tudom célravezető e, de nem egyszerűbb rövidre zárni a jogi problémát és Lázárt pofán vágni?
    Csak egy futó ötlet volt.
    .
    Én le nem uzsoráznám Lázárt, mert én törvénytisztelő ember vagyok és akkor sem uzsorázok le senkit ha ez nem bűntett, pusztán csak egy pár dolgot kérdeznék lázártól mivel az információ kérés nem bűntett.
    .
    Mond csámpásszájú Lázár, nem lehetséges az, hogy te egy politikai uzsorás vagy?

    Ez csak egy kérdés, persze ha te sem tudod a választ megkérdezhetünk másokat is. Este ha hazamentél tegyél hideg borogatást okos kis homlokodra, nagyon felhevültnek látszol. És ne csücsörítsél folyton, nem szép dolog a nagyvezért utánozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  5. Bizony, így van ez, amikor a szavak értelmüket veszítik. Amikor a hazugság az igazság elé kerül, amikor a hazugságot átkereszteljük előbb csúsztatásra majd utána „értelmezésnek” hirdetjük.
    .
    Ilyen az, amikor a tényeket véleménynek igyekszünk láttatni. Amikor a bíró Fideszes és hű követője Orbánnak. Ilyen az, amikor a jog priorálja az igazságot.
    .
    Az egész – csak emlékeztetni szeretnék – Csurkával kezdődött, amikor Antall József Csurka fasiszta kirohanását irodalmi munkásságnak aposztrofálta. Azóta minden lehetséges a magyar jogban és mindennek az ellenkezője is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. Miért ne uzsorásozhatna Lázár?
    Ha ellophat egy sok 100 milliárdos üzletágat, és ha még a néhány ezer milliárdos Uniós fejlesztési pénzekre is ráteheti a kezét, akkor ezt az “apró turpisságot” csak elnézik neki a barátai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  7. Lázár lesz az etalon. Amit az a pali megenged magának, az pofonokért kiállt!
    Persze Csányinak a szerepe sem kismiska.Izmoznak a fiúk.
    Orbán apjuk meg most tétovázik, hogy melyik ujját harapja meg…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  8. Remelem holnap meg a vezirt kuldik el a jo kurva anyjaba – szinten kovetkezmenyek nelkul!

    Ez az orszag egy vicc – csak nem nevetek mar rajta! :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  9. Lézer jani hatalmas igazságérzetére jellemző, hogy egyből bíróságért kiáltott,amikor a Délmagyarországban egy olvasó annak a véleményének adott hangot lézer halálesettel járó balesete után, hogy neki kellett volna ott maradnia.A beírót nem büntették meg,csak a Délmagyart fenyegették meg.Ennek eredményeként a szervilis laptulaj félmilliós “bánatpénzt” adott ennek a gibbonnak.A levélírót az háborította föl,hogy bár a balesetben meghalt vezető volt az okozó,de nem volt róla hír,hogy a közismerten állat módon közlekedő lézer és sofőrje mennyiben tehető felelőssé a balesetért.Mekkora sebességgel hajtott és hogy ha betartja a megengedett sebességet,elkerülhető lett volna-e a baleset.Mert hogy nem százharminccal ment, az biztos.Az is biztos,hogy szomorúak lettünk volna, ha ezt a kiváló férfiút fekete fóliával takarják le és szomorúak lettünk volna hosszú hetekig,de valahogy túléltük volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  10. Egy kerdesem van! LAZAR MIERT VAN MEG SZABADLABON?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  11. LAZAR ES ROGAN OSSZEVESZTEK A SZERENCSEJATEKOKBOL BEFOLYO PENZEK ELOSZASANAL!! AMIKOR ORBAN MEGTUDTA MEGSZUNTETTE AZ EGESZ IPART NEMZETBIZTONSAGI OKOKRA HIVATKOZVA! A KET ALJAS GAZEMBER KAPZSISAGA MIATT 30 000 EMBER VESZTETTE EL ALLASAT ES A BEFEKTETOK MEG TOBB TIZ MILLIARDOT !AZTAN JOTT A CIGI AZT MAR LAZAR -ORBAN DUO INTEZTE EL ALJAS GERINCTELEN MODRA ! SANTA LAZAR UZLETTARSAK DE ORBANNAK IS LE KELL ADNI EGY AGYON KOMOLY OSSZEGET! ORBANNAK MINDENBOL JAR EZ A LENYEG! SOK OSTOBA TAJEKOZATLAN SZAVAZO MEG UGY NEZ A BUNOZO PARASZTRA MINTHA ISTEN LENNE PEDIG CSAK EGY UNINTELIGENS PARASZT SENKI TOBB!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  12. Lesz még ennek böjtje!!

    Minden politika mögött pénz áll, nem is kevés.

    Ha a pénzcsap elzáródik, rövidest komoly gondok lesznek.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Drága bíró úr, ilyen hülyén nem volt érdemes anyukából kibújni.
    Nos ez ugyan némileg dehonesztáló vélemény, de nem sértő lényegileg.
    Úgy, hogy nem kell megsértődni, csak anyukát sajnálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. Most olvastam:
    Uzsorás Csányi Sándor közszereplő és neki tűrnie kell, lézeresannyitisér pedig fideszes politikus – kritikán felül áll!))))
    -
    Ma pedig megszavazzák a vekkeres helyettesévé a jóparti, svájci bankszámlás Boldizsárka édesapját – szóval ezek valóban felfelé buknak.
    -
    Csányi Sándor megtámogatta Bajnaiékat – kevesebb jut a Fidesznek, csak nem itt a baj?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Szerintem Csányi bankvezéri minőségében nem közszereplő, hanem banki alkalmazott. Mint MLSZ elnök persze közszereplő, de sajnos nem ebben a minőségében kapta a kritikát, pedig ezért vastagon megérdemelné. Na de holló a hollónak ugyebár nem ….Egyébként pedig a fideszben már annyi vérbunkó van, hogy nem mobil, hanem állandó és nagyon masszív gátat lehetne belőlük a Római-parton készíteni, szorosan egymás mellé beverve őket a parton a földbe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Csányinak tűrnie kell az uzsorásozást.
    http://www.nepszava.hu/articles/comment.php?forum_topics_id=222086&database_id=680339&forum_forbidden=0&lstresults=1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Eagle: “Továbbá régen mondom, hogy a törvény semmire sem jó”

    nablakarát | 2013. szeptember 29. | 11:59:08

    “Érdekes dolog ez a bíróság!
    Van, ahol még betartják a törvényeket!

    Van, ahol nem!
    Például, egy Fidesz által elfoglalt bíróság törvénytelenül is eljárhat:

    “Bűncselekmény hiányában megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult büntetőeljárást a bíróság. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus.”
    http://nol.hu/belfold/lazar_nem_ragalmazta__csak_sertegette_csanyit

    Lázár János ellen úgy folytatta le a bíróság az eljárást, hogy a parlament nem vonta meg Lázár Jánostól a mentelmi jogát!

    Így is eljárhatott a bíróság Lázár János országgyülési képviselő ellen?

    Hát persze!
    Hogy a Fidesz kongresszuson egy “minden gyanú felett álló” Lázár Jánost választhassanak meg a birkák keresztapa helyettesnek, a fideszmaffia alelnökének!!!

    hogyisvan ez???

    “AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK JOGÁLLÁSA

    VII. Fejezet

    A mentelmi jog

    74. § (1) A képviselő ellen csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet büntetőeljárást, valamint – a mentelmi jogról az adott ügyre vonatkozó önkéntes lemondás hiányában – szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni, továbbá büntetőeljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni”
    http://www.complex.hu/kzldat/t1200036.htm/t1200036_9.htm

    Nos, akkor a bíróság hogy is moshatta tisztára Rágalmazó Szent Lázár Jánost???”
    http://nol.hu/belfold/birosagi_itelet__ujra_kell_szavazni_bajan

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. Igazan ruhellem az egesz fityes bandat de ebben az “uzsorasz” dologban egyetertek ezzel a gyaszhuszar Lazarral.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Ismét tombolt a csőcselék Budapesten 2013. szeptember 18. szerda

Hanti Vilmos pert nyert Csurka lapja ellen 2013. szeptember 12. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos