Ronai and Ronai
AMERIKAI

Leköpte a csürhe Gyurcsányt a bíróságon 2013. szeptember 17. kedd 12:07 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(90)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Leköpte a csürhe Gyurcsányt a bíróságon

Budapest – Őrjöngő tüntetők várták a volt rendőri vezetőket és társaikat a 2006 őszi zavargásokkal összefüggő, kedden kezdődő büntetőperre érkező vádlottakat a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épülete előtt. A mostani tüntetőket minden bizonnyal ugyanazok a politikai erők vezényelték a bíróság épülete elé, akik 2006-ban a TV székházra támadó embereket is irányították.

Bene László volt országos rendőrkapitányt, a per elsőrendű vádlottját, füttyszóval és pfújolással fogadták. Gergényi Péter nyugállományú rendőr vezérőrnagy, volt budapesti rendőrfőkapitány, a per másodrendű vádlottja már korábban megérkezett a bíróságra. A tárgyaláson a hallgatóság soraiban helyet foglaló Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt – még az épület előtt – leköpték.

Gyurcsányt, aki országgyűlési képviselőtársával, a Demokratikus Koalíció politikusával, Vadai Ágnessel érkezett a törvényszékhez, üvöltözve fogadták. A mintegy félszáz demonstráló egyebek mellett “Hol a főkolompos, hibbant Néró?”, “Miért nem terrorizmus a vád a terroristákkal szemben?”, “A túszok ejtésére tett utasítás nem terrorizmus?” feliratú táblákat, molinókat emelt a magasba.

Gyurcsány Ferenc a biztonsági ellenőrzésre várakozó újságíróknak azt mondta: annak idején, a történtek után, nem váltotta le Bene László volt országos rendőrfőkapitányt, mert nem tartotta őt felelősnek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +30 ( 32 szavazatból)
Leköpte a csürhe Gyurcsányt a bíróságon, 4.6 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(90)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

90 Reader’s Comments

  1. Emlékezés!
    Ezt oszd meg másokkal is! Például azokkal, akik újra vért hánynak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  2. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Azon is gondolkodj el, hogy ezeket a “minőségi” molinókat és transzparenseket kik készítették és mikor ? Erre föl kellett készülni, és nem 20 fillérbe kerültek.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (45 szavazatból)
  3. Komolyan mondom, hogy ökölbe szorult a kezem ennyi aljas ocsmányság láttán.
    Nincs lelkiismeretlenebb lény a földön azoknál a felbujtóknál, akik hazugságaikkal tüzelik az amúgy cselekedeteik súlyát felfogni nem képes csőcseléket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (51 szavazatból)
  4. Szemét banda.Valoszinü pénzkaptak a köbdösézéséért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (26 szavazatból)
  5. Egyébként ilyenkor az MSZP sehol nincs, azaz alighanem otthon, vagy a Jókai utca biztonságos falai között sunnyognak a tévé előtt. Pedig ha jól emlékszem 2006 -ban Gy.F. az MSZP kormány élén állt. Ők nem mernek kiállni a volt rendőrkapitány, és a bíróság elé citált főrendőrök mellett, mert talán még azt is megkockáztatom, örömmel tölti el őket, hogy mást köpködnek le, és kiáltanak ki bűnbaknak.
    Sunyi, alattomos banda!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +49 (55 szavazatból)
  6. commandante: milyen igaz! Eszükbe se jutott odamenni a bíróságra, mintha semmi közük nem lett volna ezekhez az emberekhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  7. csakén 12.46 Megnéztem a cikket. Hogyan mernek úgy fogalmazni, hogy “GYurcsány visszaköpött a maga módján”??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  8. “Ha ez az ára annak, hogy itt legyünk, hát megfizetjük” – tehát elviselni az üvöltést, köpködést. Nagyon tetszik, hogy odament a tárgyalásra a Gyurcsány. Emlékeztet az Iványira, aki mindig azokat kísérte, akiket szorongattak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (30 szavazatból)
  9. commandante, zsuzsenkám! Annyira igazatok van! Nekem úgy fáj, hogy így viselkednek. erősen gondolkodom, hogy én ennek a pártnak nem akarok továbbra is tagja lenni. Sajnos bármikor, bárkinek könnyen elengedik a kezét, ha már az ő érdekük ezt kívánja. Mesterházy pedig egy szűk kör bábja. Gyurcsányra mindent lehet kiabálni, de a legkülönb az egész között.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (37 szavazatból)
  10. Az egyik civil vitába szált a jobbikos csürhével, mire Morvai Krisztina azt mondta az illető állampolgárnak, hogy Kuss! Vegyen már valaki ennek BK-nak ( illatos nőszemélynek) egy vak komondort!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  11. Néhány száz pesti demokrata szét tudta volna kergetni ezt a hitvány csürhét! Azonban lehet azért nincs demokrácia mert az igazi demokraták nagy része már elköltözött?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (20 szavazatból)
  12. Famtasztikus (14:45): „ez pontosan ugyanaz a fasiszta csürhe, ami 56-ban is lövöldözött és lincselt az utcán.”
    Fontos megállapítás, és igaz! 56-ban mindössze tizenegy évvel voltunk túl a nyilas őrjöngésen, a börtönből szabadultak és a revánsra áhítozók uralták az utcát. Az első szép, felemelő napok után Magyarország megmutatta a ronda arcát. Nem véletlen, hogy erről az időszakról nem láthatunk dokumentumokat. Az pedig mélységesen szomorú és szégyenletes, hogy évtizedek után itt tartunk. (Érthető oka van, soha nem vállaltuk a szembenézést a múltunk mocskos történéseivel.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (35 szavazatból)
  13. A képen az a nő a nemzeti stopli.Ezekkel rugdos a nemzetvesztő.Azt csak mi tudjuk hogy ettől lejjebb / a szó szoros értelmében / már nem lehet. .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  14. vontolla
    2013. szeptember 17. kedd
    19:55 Ezért “hiányoltam” repedt sarkú Mariskát a mai eseményről,legalábbis a média nem számolt be a jelenlétéről. A színvonal hozzá illett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  15. Jaja – ezeket a transzparenseket se ezek eszkabaltak ossze – foleg a butarcu a kepen 2 mondataban biztos lene vagy egy tucat hejesirasi hiba!

    Pfff ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  16. tapis32! “Szemét banda.Valoszinü pénzkaptak a köbdösézéséért.” Ezek mind levannak fizetve a kommentározokkal együtt” Mint az aláirásgyüjtök 100 forintér eladja saját anyját meg a Hazát , mit érdekli az ilyet hogy a máiknak egy falatkenyér nem jut! S, ezek valalják magukat hazafinak- embernek?, maguk a megtestesült sátánfattyak !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  17. bajao 12:48
    “azt hiszi az a …, hogy ez vele nem fog megtörténni! szerintem ne legyen olyan biztos benne!”
    Ha erre sor kerül, remélem a saját felhergeltjei fogják szidalmazni ésköpködni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  18. Némá
    Üvölt a disznószeműbanya.
    Kérdés : Vajon van agya ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  19. Megjegyzem eléggé profi módon elkészített táblák.
    Na , azokat sem a félszáz huligán készítette , abban is biztosak lehetünk.
    Inkább valami nevenics KFT , jópénzért.
    Annyiért amennyit az agynélküliek talán nem is láttak még.
    ( Amennyire ismerem itten az ügymeneteket )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (22 szavazatból)
  20. Bohém 13:02
    “… ne számítson semmi jóra az a kormány amelyik szembeköpi a rendvédelmi állományát.”
    orbánék szelektíven köpik szembe az állományt. A rendőrség azelőtt nem volt valamely oldalhoz sorolható. Így azt sem tudhatjuk kik álltak orbánék oldalán, kiknek volt érdekük a minél nagyobb káosz. Az azonosító nélküli fellépés is nekik kedvezett, nem véletlen használták az első támadási felületként. Most orbánék szűrve csak azokat támadják akik nem egyértelműen elkötelezettek voltak. A káosz és a bizonytalanság elkerülése indokolta orbánék magánbandériumának létrehozását. …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (15 szavazatból)
  21. Geyza, képzeld el mekkora anyagi hátteret biztosíthatott orbán és politikai bűntársai ilyen célokra. Van-e akkora választási győzelem, van-e akkora társadalmi erő ami ezt a sunyi bandát féken tudja tartani egy választási győzelem után? (különösen annak tudatában, hogy az ország jelentős része a még borzasztóbb “jobbik” idiótizmusában bízik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  22. egyvandor írta (2013. szeptember 17. kedd 21:07)
    “Van-e akkora választási győzelem, van-e akkora társadalmi erő ami ezt a sunyi bandát féken tudja tartani egy választási győzelem után?”
    — Úgy hallom, most bővítették a Gyorskocsi utcai börtönt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  23. Felháborító, hogy egy ilyen kiemelt per esetén semmi rendőri védelem nem volt. Bene tábornok igazi katonához (rendőrhöz) méltóan rezzenéstelen arccal megy el egy magából kivetkőzött, fröcsögő, ordítozó matrónától 30 centiméterre.
    Gyurcsányt leköpik, a Fővárosi Törvényszék ajtajában.
    Gyalázat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  24. “Leköpte a csürhe Gyurcsányt a bíróságon ”

    Ahol ez megtörténhet, ott a bíróság és a rendőrség is csürhe! En bloc.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (25 szavazatból)
  25. No comment:
    http://www.hirhatar.hu/blogok/Sehol_az_emberseg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  26. Az anyósomék pont ezen a szinten vannak. Nem járok hozzájuk, de ha véletlenül elkeveredek, akkor az Éjjel-nappal Budapest remekbe szabott társadalmi tükörkép megy a TV-ben. Ők pedig zsidóznak, cigányoznak. Sajnos menthetetlenek.
    .
    Még az a szerencse, hogy a lustábbik fajtából valók, és nem mennek ki az utcára.
    .
    Egyértelmű, hogy Orbán hergeli a tömegeket. Pótcselekvés, hiszen máshoz nem ért. Az ország nem fog tudni védekezni a butaság és gyűlölet ellen. Önerejéből fel fog majd gyógyulni, de hosszú (szerintem inkább rövidebb) lábadozás, és sok vesztességet kell elszenvednie.
    .
    Minden mindennel összefügg. A devizahitelesek már pedzegetik a bankokba való betörést (TV közvetítés Orbán háza elől). Innen csak egy lépés az egyéb -jobb helyzetben gondolt- üzletek betörése. Ismerős nem? (Kristallnacht). Már mindenki gyűlöl mindenkit. El fog szakadni az emberekben a cérna. Én 5 éven belül polárháborúra számítok.
    .
    Ha lenne kívülről segítség, akkor sem tudnák kiírtani a gyűlöletet az emberekből, és okosabbak sem lennének. Minden kezdődne előlről. Tehát ezt a meccset le kell játszania az országnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  27. Nem tudok mély megdöbbenésemen kívül mást mondani csak azt, hogy mi történt az ATV mai, Fórum c. műsorában, amikor annak első mondata arról szólt, hogy leköpték Gyurcsányt.
    Ez felháborító. Akiket én ott láttam a bíróság épülete előtt őrjöngeni, azok bárkit, bárhol, bármikor minden gátlás nélkül le fognak köpni. Ez jellemző erre a csoportra. Más ember szemében a szálkát, magukéban a gerendát sem látják meg. Micsoda világot élünk?
    A 2006. év szeptember-októberi zavargásokat – mindenki számára világos volt, hogy a FIDESZ által felhergelt, a Kossuth téri tüntetésen pénzel támogatott, – kormánybuktatók által generált és felheccelt horda műve volt. Most ugyanazon stílusú és emberi mivoltukból kivetkőzött emberek akarnak maguknak igazságot szolgáltatni azzal, hogy levezessék perverz indulataikat köpködnek és megütnek valakit, aki nekik nem tetszik. A rend őrei pedig elnézik mindezt. Ők miért voltak ott?
    A rendre vigyáztak?
    Hogyan?
    Ki által diktált rendre?
    Morvai Krisztina által diktált rendre?
    Semmi sem változott 2006 óta ebben a kérdésben. Mindebből már csak azt következhet, hogy a szenvedő alanyt fogják bíróság elé állíttatni, mert eltűrte azt az inzultust, amit egy kocsmában sem tűrtek volna el. Szerencséjük volt az elkövetőknek, hogy egy tetőtől talpig úri emberrel volt dolguk.
    Ajánlom a köpködőnek, hogy ismételje meg mai bravúrját a kocsmában. Mérget vehet rá, hogy soha többé sehol nem fogja tudni megismételni azt, amit ma elkövetett..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  28. szélmalomharcos

    GGM
    2013. szeptember 17. kedd
    20:29

    GGM írta:
    “Jaja – ezeket a transzparenseket se ezek eszkabaltak ossze – foleg a butarcu a kepen 2 mondataban biztos lene vagy egy tucat hejesirasi hiba!”

    Köszönöm, GGM!
    Hát igen, GGM, a “butarcu” biztosan nem “lene” képes ennyi “hejesirási” hibát elkövetni.
    És elismerésem a szolidáris fórumtársaidnak, senki egy szót sem szólt……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (10 szavazatból)
  29. Orban feldulatta a varost mert nem birta elviselni hogy nem o uralkodik most meg utasitotta maffiajanak egyik fontos lancszemet Poltpot GENNYESPETIT !
    Undorito fereg mind az osszes MAFFIOZO !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  30. Mar megint minuszolok jartak a SITEON!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  31. Kedves Makra Ilona! Én már régen nem döbbenek meg at ATV politikai műsorain, a fórumán meg pláne. Az ATV, magukat ellenzéki újságítrónak mondó műsorvezetői, szerkesztői mindent elkövetnek Gyurcsány és pártja negatív színben való feltüntetése érdekében. Tegnap sem az volt a részükről kiemelendő dolog, hogy Gyurcsány és párttársai megjelenésükkel szolidalitásukat fejezték ki egy kreált per vádlottjai mellett, hanem az, hogy leköpték a megosztó politikust. Jól látható, hogy az ATV az MSZP-E14-PM külön-együttműködés híve és ennek propagátora.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  32. Régi korok férfiai látnák ezt a képet, azt írnák a kép alá:
    -
    “Az asszonyi állat kikelt magából”
    -
    Nagymama korú némber, akire a politika így tud hatni, döbbenetes!
    Ilyen lények jártak minden útján Gyurcsány Ferenc nyomában síppal, kereplővel – akik ezekkel a lényekkel azonosulni tudnak, semmivel sem különbek, akkor sem, ha a háttérben maradnak és csupán csak felbujtók!
    -
    A Kötcsén látott 3xbóvlis vekkeres támogatói ehhez is tapsikolnak, pl. a KDNP-s csapat is?!
    És ezek akarnak erkölcsöt tanítani – ha nem itt élnék, megszakadnék a nevetéstől…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  33. Néhány dolog eszembe jutott:
    1. Magyarországnak még sohasem volt ilyen besz@ri vezetője!
    Ez már “osont” ki az Operaház hátsó bejáratán, az M1 által “igazoltan”, tüntetőktől mentes Andrássy úti sétálók elől :-)
    De”szökött már ki az Oszágház hátsó bejáratán is. Honnan nem “osont” már ki?
    A Demszki-t nem nagyon szerettem, de volt vér a puc@jában odaállni, a rohadt paradicsommal, záp tojással “spontán” sétálgatók elé. Szerencsétlen biztonságiaknak mit kellett “dolgozniuk” az esernyőikkel. Nem is igazán úszta meg sértetlenül.
    De kiállt!
    2. Azt azért mindannyian láthattuk, hogy a 2006. okt. 23-ára időzített puccskísérletet támogató csürhe megszervezésért, hogyan repült FIDESz magasságokba Kubatov et.
    3. Gyurcsányt nem magánszemélyként köpték le, hanem volt miniszterelnökként. Egy miniszterelnök pedig nem veri a népét, akármilyen bunkó egy-bites-agyú is az a nép, legalábbis az ott találhatók. Megérti hogy nem is igazán tudják mit csinálnak.
    Ez ugyanaz az egy-bites-agy ami a most olyan annyira nosztalgiázott Horthy korszak “nagyjait” jellemezte, kitartottak egy olyan agyament (Hitler) mellett akinek ideológiájában, a magyarokra, csak mint szolgáló, szolga népre lehetett szükség. Nekik és mai követőiknek ez is “nemes” cél!
    Hát, szegény országnak, ilyen szegényes csürhe jut.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  34. vontolla 2o13.o9.17.19.55
    Így igaz! Gyalázat, hogy itt tartunk.!!!Bizony a múltunk mocskos történéseivel szembe kellett volna és kellene néznie mindenkinek, de talán a közvélemény formálóknak különösen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  35. A képen eltorzult arccal üvöltöző ZOMBI látványa mindent elárul. Ez ma Magyarország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  36. Leköpték azokat az embereket is akik soha nem értettek egyet a Kossuth téri hugyenotta csürhével és elítélik a rendőri vezetők meghurcolását!
    Szóval törölhetjük az orcánkról ennek az ordas csapatnak a nyálát, de azok is akik már elmentek, azok is akiket életük bármely területén sérelem ért…..
    Magyarországot most ilyenek uralják!
    Normális emberek, akik szeretik a focit, apák a fiaikkal mennének meccsre, de már évek óta elmaradtak ezek a programok a b közepesek miatt….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. 21. Bábjáték
    2013. 09. 19. 9:25
    Hogy megjelenek, nem jelenek meg, mindegy.
    Tegnap történt valami. Máig vártam, hogy mi lesz a reakció, de nem csalódtam, semmi.
    Leköpték az általam ugyan nem szeretett “volt” miniszterelnököt.
    *
    Nos, ehhez néhány szót.
    Hogy a csürhe hogyan viselkedik, látjuk.
    Azt azonban nem értem, hogy a valamilyen minőségben jelenlevő rendőrség miért tétlen.
    Azt sem értem, hogy a nolblog szerkije milyen alapon nem jelenteti meg a posztomat, miközben egy másik blogger társamnak a lap egyik hivatalos szerkesztője, névvel,írásban hazudja, hogy ilyen nem létezik.k nem diszkriminálnak egyetlen bloggert sem.
    Azaz értem
    Hazudtunk reggel, délben, …..
    Hát ide vezetett a hazudozás. A volt ME. leköpéséig, a rendőrség tétlenségéig.
    Tippeljetek, mikor fogy csörömpölni a első kirakat mondjuk Sára néni libás üzletén, ugyanez a csőcselék mikor fog üvöltve végigmenni a Körúton.
    Nem adok fél évet.
    Ahol a “szerki” indoklás nélkül így cselekedhet, ott ez be fog következni Ne legyenek illúzióitok!
    Ennek a csőcseléknek ” cipők kellene”
    CIPŐT NEM A CIPŐBOLTBÓL! CIPŐT A DUNAPARTRÓL !
    Ma még csak a szerki tevékenykedik.
    Ugyanaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  38. Ennek a nőnek? az arcát nyugodtan nevezhetjük a mai magyar társadalom tükrének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  39. Megy a bíróságra 2 parlamenti képviselő, az egyik volt miniszterelnök, ott már van egy jogvégzett parlamenti képviselő és egy ugyancsak jogvégzett eu-s képviselő + rendőrség.
    Hogyhogy leköpik oda.vissza és ütlegelik a volt miniszterelnököt?????
    Mi van itt, ezek már teljesen elvesztették az eszüket a csutifociszökevény imádatától????
    Rendőrséééég???!!!
    Az mszp meg kussolva, röhögve dörzsöli a kezét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. Itt a tettes. https://www.facebook.com/pal.marton.37

    Youtube-on fenn van a video.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Orbán barátja továbbra is bajban 2014. március 22. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos