Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rogán pofátlan interjúja a Népszabadságban 2012. december 1. szombat 20:07 | AN

  • Hozzászólások(62)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rogán pofátlan interjúja a Népszabadságban

Budapest – Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a Hit Gyülekezete által szervezett hamis és álnok tüntetés szónoka interjút adott a Népszabadságnak. Ebben eloszlatott minden kétséget azt illetően, hogy a Fidesz be akarná tiltani a Jobbikot, felhagyna a kódolt náci retorikájával, megváltoztatná viszonyát az egykori nyilasokhoz és nácikhoz. A Jobbikért, amely az ő polgármesterré választását támogatta, amely párt az ő választási szövetségese volt, és amelynek vezetője Orbán Viktor polgári köréből származik, az MSZP és SZDSZ kormányokat tette felelőssé. Rogán világossá tette, hogy Gyöngyösi kijelentése kapcsán a nácizmus terjedéséért minden felelősséget a Jobbikra kívánnak hárítani, a Hit Gyülekezete piszkos politikai játszmájának célja pedig a Fidesz feltételek nélküli rehabilitálása.

Az interjúból kiderül, hogy állítólag Rogánt hívták fel, és a fellépése Orbán egyetértésével történik. Azt eddig is lehetett tudni, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze mindig csak olyankor szervez antifasiszta gyűlést, vagy szólal fel az Élet Menete rendezvényen (amely kiszolgáltatta ezt a fontos rendezvényt a Hit Gyülekezetének, amely kisajátította már azt is: ne feledjük, már ott is felmerült Kövér szerepeltetése), amikor az a Fidesz érdekében áll, és Orbán malmára hajtja a vizet. A szervező Hit Gyülekezete most is Orbán jármába tereli a demokratákat, akik a Fidesznek tesznek szívességet, a Jobbikot létrehozó Orbán-pártot támogatják.

Rogán arra a kérdésre, hogy a hozzá intézett interpelláció kapcsán párttársa, Németh Zsolt államtitkár nem kifogásolta Gyöngyösi náci kijelentését, Rogán úgy válaszolt, hogy “ennyi erővel számon kérhetné bármelyik pártot, hiszen minden frakció részéről ültek képviselők az ülésteremben”, mintha a teremben némán ülő és szokásukhoz híven oda sem figyelő képviselők felelőssége ugyanaz lenne, mint annak a Németh Zsoltnak, akinek megadatott, hogy Gyöngyösi kijelentésére reagáljon. Arra a kérdésre, hogy Németh Zsoltnak le kell-e mondania azért, mert a náci retorikával szemben nem volt kifogása, Németh Sándor szónoka azt mondta, hogy “nem a másikban kell keresni a hibát, fontosabb az összefogás, mint a széthúzás”.

A Népszabadság kifogásolta, hogy a Fidesz ugyanazt a panelszöveget adta ki tiltakozásul, amelyet korábban más esetekben is, szó nélkül azt a szöveget adták közre, amelyet Schweitzer József megtámadásakor. Nem cinikus-e ez a reakció, amelyet egyébként a nemzetközi sajtó is szóvá tett. Mesterházy Attila és Bajnai Gordon szónoktársa erre azt mondta, hogy “ez az élő fába való belekötés”. Ugyanis: “Nem az a fontosabb Ön szerint, hogy a kormány akkor is, most is azonnal kiállt zsidó honfitársaink mellett?”

Arra a kérdésre, hogy egyetért-e a Jobbik betiltásával, Rogán a következő választ adta: “A Jobbik a szocialisták kormányzása idején alakult, és a szocialisták kormányzása idején jutott be a parlamentbe. A törvényhozói és a végrehajtói hatalom teljes birtokában figyelték az MSZP és SZDSZ képviselői, hogy hogyan válik a Jobbik egyre radikálisabb és egyre erősebb politikai párttá. Lehet, hogy akkor kellett volna tenni valamit, hogy mindezt megelőzzék. A Fidesz és a kormány bármikor készen áll arra, hogy határozottan megvédje zsidó, cigány és bármely nemzetiségű honfitársainkat. De egy parlamenti demokráciában egy parlamenti párt mandátumait nem lehet elvenni.”

Vagyis: Rogán szerint a Jobbikért, így Gyöngyösi kijelentéséért is, közvetve az MSZP a felelős. Mondja ezt a Fidesz politikusa, aki a Jobbik támogatásával lett polgármester, aki választási szövetségbe lépett a náci párttal, amelynek ideológiáját tükrözi Gyöngyösi szövege. Mondja ezt annak a pártnak a frakcióvezetője, amely párt tagja volt a Jobbik elnöke, amely párt hirdetési kedvezményekkel és számos módon segítette a Jobbik megerősödését, amely felhasználta a Jobbik radikálisait a 2006-os zavargások idején. Az MSZP-t felelőssé teszi, hogy nem tiltotta be a Jobbikot, amikor nem is tudta volna megtenni, elsősorban a Fidesz tiltakozása miatt. De amikor megkérdezik, hogy a most hatalmon levő Fidesz a zsidó összeírására tett javaslat miatt betiltja-e a Jobbikot, akkor erre a válasz az, hogy nem. A hivatkozás nevetséges, hiszen mi az, amit a Fidesz ne tehetne meg a kétharmados többségével, és mi volt az, amit nem tett meg, ha akart? Rajtuk kívül mindenki támogatná a Jobbik betiltását. Ők miért nem? Ők megelégszenek azokkal a képmutató lózungokkal, amelyeket majd vasárnap is csattogtat Rogán: “elfogadhatatlan, tűrhetetlen, összefogunk és fellépünk ellene”.

Arra a kérdésre, hogy “ez elég a Jobbik-jelenséggel szemben”, Rogán azt felelte: “Nem. Jó lenne, ha az Egyesült Államok végre segítséget adna abban, hogy a magyar közéletet szennyező Kuruc.info betiltásra kerüljön. Ezt a magyar kormány többször kérte, mégsem lépnek fel ellene.” Rogán ezúttal is másokra tereli a felelősséget, miközben a Fidesz a teljhatalom és a nemzetbiztonsági szolgálatok birtokában bármikor felkutathatná a kuruc.info szerkesztőit és magyarországi szerzőit, üzemeltetőit, és eljárást indíthatna ellenük, mivel bűncselekmények sorozatát valósítják meg. De a Fidesz ezt nem teszi. Vajon miért? Tisztességtelen módon az Egyesült Államokra hárítja a felelősséget, és még ezzel is szélsőjobboldali, amerikaellenes érzelmeket fűt.

Amikor a riporter számonkérte a Fidesz nácik melletti kiállását, akkor Rogán, a vasárnapi náciellenes tüntetés szónoka, a Fidesz elhatárolódására vonatkozó felhívást egyértelműen visszautasította. A kérdés: “a Fideszen, illetve a kormányon éppen azt kérte számon sorozatosan az ellenzék, az MSZP a DK és az LMP, hogy nem elég egyértelműen határolódnak el a Jobbiktól, az ilyenfajta jobbikos megnyilvánulásoktól. Sőt, szerintük a kormányzati retorika – a Nyirő-ügy, vagy Prohászka Ottokár parlamenti KDNP-s méltatása – adja a lovat az ilyen szélsőséges megnyilvánulások alá. Ezt Ön visszautasítja?” A válasz: “A leghatározottabban.”

Ettől a Rogántól remélik egyesek azt, hogy a Fidesz majd valamiféle elkötelezettséget vállal a nácizmussal és a Jobbikkal szemben. Az interjú világossá teszi, hogy a Fidesz semmit nem bánt meg, semmit nem kíván változtatni, nem ítéli el saját eddigi magatartását, nem vizsgálja felül Nyirő, Wass Albert, Prohászka kultuszát, és nem fogja kivenni a náci antiszemita írókat a tananyagból, akiket ő maga helyeztetett be, és nem a Jobbik. Rogántól és a Fidesztől annyi várható, hogy a konkrét Gyöngyösi kijelentést elítélje, általánosságban mondjon szép lózungokat az antiszemitizmus ellen, de se a Jobbikkal, se a Fidesz eddigi kétkulacsos politikájával szemben semmiféle változtatásra nem hajlandók. Rogán interjúja nem hagy kétséget afelől, hogy a Fidesz nem változott meg, nem változik meg. Csupán annyi történik, hogy az antifasiszták és a fasiszták támogatói egy színpadra állításával tisztára mossák a Fideszt, és ehhez asszisztálnak a demokraták.

A Fidesz és a Jobbik együttműködésére vonatkozóan Rogán azt a cinikus választ adta, hogy az ellenzék működik együtt a Jobbikkal. Ebből az következik, hogy Rogán nem vádlottként érkezik a Hit Gyülekezete által ácsolt színpadra, hanem vádlóként. Nem maga akarja bejelenteni, hogy felhagy a nácik eddigi nyílt és burkolt támogatásával, hanem erre szólítja fel a demokratikus pártokat. Rogán ezt mondta: “A baloldali ellenzéknek el kell döntenie, együttműködik a parlamentben a Jobbikkal, együttműködik-e Gyöngyösi Mártonnal, tesz-e vele közös kezdeményezéseket vagy sem. A cinikus az, amikor ők minket támadnak két-három önkormányzat miatt, miközben ők parlamenti szinten szegik meg az általuk kikiáltott bojkottot.”

A fentiekből az következik, hogy hazugság és hamisság a szervezőknek minden olyan nyilatkozata, amely azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy Rogán szerepeltetése az ellenzék valamiféle győzelme lenne, és ez bármiféle megtisztulásra kötelezné vagy kényszerítené a Fideszt. A Fidesz és Orbán nem változott, saját céljukra használják fel a rendezvényt, magukat tisztára mossák, az ellenzéket pedig befeketítik a nácik támogatásának vádjával.

Ebben vesz részt az, aki ezt a notórius hazudozót a helyszínen meghallgatja, és neki közönséget és tömeget biztosít.

Aljasabb merénylet még nem volt a magyar demokraták megalázására, becsapására és felhasználására.

.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (43 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +74 ( 84 szavazatból)
Rogán pofátlan interjúja a Népszabadságban, 4.6 out of 5 based on 43 ratings

,

Címkék:, , , , , , , ,

  • Hozzászólások(62)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

62 Reader’s Comments

  1. Nem messze tőlünk :
    Tiszta Budapest 2006 októbere, csak pepitában. Már felvetődött a rendkívüli állapot bevezetése.
    Tegnapelőtt tízezren gyűltek össze a szlovén fővárosban (ahol a katonaságot szolgáltam). A teljes szlovén elitet szidalmazták. Súlyos gazdasági gondokkal küzd az uniós bezzegállam. Bezzeg mi még a nácizmust sem tudjuk megoldani, nemhogy már ott tartanánk, hogy az országot a mélybetaszító unortodox gazdasági politika ellen tüntetnénk.
    Mi közünk a szlovénekhez?
    Hát ez az.
    Nálunk szarabb a szituáció, csak kevésbé erős a civil összefogás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  2. Tóninak sikerült az interjú minden egyes mondatában hazudnia, grat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  3. Nekem a felvétel azt bizonyítja, hogy néhány éves gyermeket a bomlott a agyú felnőttek a kép tanusága szerint politikai célokra használnak fel. Sötétek, mint a néger segge éjfélkor a szenes ládában. ( Ezt a kifejezést amerikai irodalmi élményeimből plagizáztam)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  4. Aki Rogánnal egy színpadon bármilyen ügyben egyetért, az a saját ostobasága révén Orbánt leváltani nem lesz képes. A Jobbik megszületése, léte és jelenléte kizárólag a Fidesznek és Orbánnak köszönhető. Szüksége van rá a megosztáshoz, a figyelemeltereléshez, a nyeréshez, ha a szükség úgy hozza, az utcai randalírozáshoz, székházgyújtogatásokhoz, zászlóégetéshez.
    Aki pedig ezt nem képes felismerni és minden pillanatban szem előtt tartani, az végtelenül hülye, vagy megalkuvó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  5. Ennyire röhejes és cinikus válaszokat csak egy fidess-es adhat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  6. A tüntetésen Rogán felszólalása mindvégig egyes szám első személyben hangzott el. Rogán a magánvéleményét mondta 20 percen át.
    .
    Miért? Hogyan lehetett ezt ennyi ember előtt elkövetni? Teljesen ki volt iktatva a kormány és Orbán egyetértése a nácizmus elítélésével.
    Ez ellen ki és mikor emeli fel a szavát? Például holnap a parlamentben…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  7. tisztelhölgyeimésuraim

    .
    .
    Megdöbbentő volt, amikor ez a Farkas eljátszotta az ártatlan Bárányt az izraeli, a svéd és az USA nagykövetek jelenlétében, majd a kivezényelt – tisztelet az önkéntes kivételnek – tömeg zászlócskáikat lengetve Őt éljenezte.
    Ez aztán tényleg szemfényvesztés – méghozzá “a javából”… Brrrrrrrrrrrrrrrrrrr, még most is kiráz a hideg tőle….
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  8. tisztelhölgyeimésuraim

    .
    .
    Ápropó , a nicknevem!
    Mesterházy a beszéde alatt háromszor hadarta el pontosan ugynúgy, mint szónok-mestere a saját formuláját, hogy “tisztelthölgyeimésuraim”. Azonban, hogy ne legyek igazságtalan, egyszer mégis – a beszéd hevében, magáról elfeledkezve – rendesen, a “tisztelt” nélkül – tagolva mondta ki, hogy “hölgyeim és uraim”. – Kész megkönnyebbülés volt.
    Na ugye mondtam magamban, hiába, ez a szerepjátszás hátulütője; a papírtól elszakadva a játékos hibázhat, mégis, néha életszerűbbet alakít, mint amikor görcsösen kapaszkodik a leírtakba …
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  9. tisztelhölgyeimésuraim

    ui:
    A szónok-mestere itt kétségtelenül Orbán

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  10. Advent első vasárnapján emberek tízezreinek a Kossuth téren és Isten tudja hány embernek szerte az országban lehetett az az érzése, hogy annyi sok viszály és megosztottság után végre, valahára valami olyasmit kap és olyasmiért lelkesedhet, ami pozitív dolog, összefogás az árokásás helyett, és éppen ezért reménykedhet valamiben.
    Váradi Júlia mondta egy Civil a pályán műsorban, hogy amikor 11 éves kislány volt és a holokausztról hallott, megkérdezte a szüleit: “Miért hagytátok?” Azzal folytatta, hogy ha majd az ő gyereke kérdi őt a mai időkről ugyanezekkel a szavakkal, vajon mit fog mondani? Bartus László úr már régen feltette a kérdést: “Miért nem ordítotok?”
    Ez a Kossuth-téri tömeg adósságot akart törleszteni és én azt hiszem, hogy nagyon jó, hogy felébredt a lelkiismeretük és a törleszteni akarás.
    Próbáljuk meg a jót meglátni benne!

    Persze, igazat adok mind a cikkírónak, mind a kommentelőknek abban, hogy sötét erők és szándékok (is) álltak emögött a tüntetés-szervezés mögött.
    Egy pillanatig sem hiszek a ravasz róka Rogánnak. Mi van, ha megorrontotta, hogy a 2014-es választásokon Orbánnak mindenképpen buknia kell (mert még a FideSSnek is ez az érdeke), de a FideSS uralmának szerinte meg kell maradnia és ő maga pályázik fővezérnek?
    Ha bejönne neki még ki is rúgná a beképzelt, helyből ostoba, Orbán választotta, fideszes “politikai elitet” (Pl. Szíjjártó, Selmeci, Matolcsi és hasonlók) és még fortélyosabb félelem igazgatna.
    A “rendezők” talán arra gondolhattak, hogy ez egyszer NE zsidók tüntessenek a nácizmus ellen, hanem éppen azok, akik nem azok. Ezzel mint a jelenlévők, mind a pártolók kinyilváníthatták, hogy nem “csak” szolidárisak MAGYAR zsidó honfitársainkkal, hanem tőlük függetlenül is fasizmus és nácizmus ellenesek. Talán ez motiválta a rendezőket, hogy nem tartották odavalónak, hogy nem engedték beszélni a főrabbi urat. Talán, de csak találgatok.
    Figyelemre méltó, hogy a tüntetésen – tudtommal – nem képviseltették magukat a magyar keresztény egyházak, bár az ATV utána következő műsorában Mészáros Antónia megjegyezte, hogy a Magyar Református Egyház kiadott valami elhatárolódó nyilatkozatot a múlt héten.
    Figyelemre méltó, hogy egyik közmédia sem közvetítette az egészet. Figyelemre méltó, hogy Orbán Viktor is és Semjén Zsolt is (tudtommal eleddig indokolás nélkül) távol maradt a mai, vagyis hétfői parlamenti ülésről
    Még egy megjegyzést engedjetek meg, kérlek!
    Bartus László úr korábban már “ekézte” az ATV-t és lehet, hogy igaza is volt. (Itt “jön be” Németh Sándor). Mégis, ma az összes TV csatorna közül az egyetlen egy az ATV, amelyről valamelyest mégis csak tájékozódhat az ember fia/lánya. No meg az internetről, amíg lehet, de ott nagyon sok szemét között kell megtalálni a gyöngyszemeket.
    Legyen Nektek, mindnyájatoknak áldott, békességre váró időszak a most kezdődött advent!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  11. Kutyából nem lesz szalonna….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. nos ezt el olvasva a tonyónak sem ártana egy szoba Gratzban a góréja mellet :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Nyomoznak Bartus hamis 6-os kartonja ügyében 2014. szeptember 29. hétfő | AN

MTI: éjjel, nappal, minden hullámhosszon 2014. április 6. vasárnap

Rogán ezúttal egy vidéki házat talált 2014. április 4. péntek

Minden nap tovább gyarapodik Rogán vagyona 2014. április 3. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos