Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rogán nem jelentett be semmit 2012. december 2. vasárnap 18:13 | AN

  • Hozzászólások(251)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rogán nem jelentett be semmit

Budapest – A várható eseményeknek megfelelően Rogán Antal nem jelentette be, hogy a Fidesz betiltja a Jobbikot, nem határolódott el a Fidesz kódolt antiszemitizmusától, nem ítélte el a Hitlert éltető Horthy Miklós, Nyirő, Wass Albert és Tormay Cecille kultuszát, amelyet a Fidesz támogat. Rogán általánosságban elítélte a nácizmust, mindent a Jobbik nyakába varrt, ahogyan azt várni lehetett. A rendezvény igazolta azoknak a demokratáknak a várakozását, akik szerint ez a rendezvény hazug, mert a Fidesz rehabilitálását, fasiszták és antifasiszták egybemosását célozza. Akik azt mondták, hogy a Fidesz megváltozhat e gesztustól, azok hazudtak. A Hit Gyülekezete kiparancsolt tagjai központilag elrendelt reakcióival félelmet keltett. Fasiszta szervezeteket idézett, ahogyan testületileg kivonult, vezényszóra skandált, tapsolt vagy fütyült. Ebből soha nem tudjuk meg, hány igazi demokrata és antifasiszta van Magyarországon. A Fidesz rehabilitálva van, és vele rehabilitálva vannak mindazok a nácik is, akiket a Fidesz rehabilitált. Köszönjük Németh, Ungvári, Bajnai, Rogán.

A Hit Gyülekezete rendezvénye megakadályozta, hogy a nácizmus elleni felháborodás a kódolt és a nyílt antiszemitizmust, a Fideszt és a Jobbikot egyaránt elítélje. Soha senki nem tett még akkora szívességet Orbán Viktornak, mint Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője, aki megakadályozta, hogy a jogos felháborodás az Orbán-rendszer elleni tüntetéssé váljon, és a felelősöket részrehajlás nélkül nevezze meg. Németh Sándor felmentette a felelősség alól a Fideszt, amely első számú felelőse az antiszemitizmus terjedésének. Németh Sándor azt a hazugságot legitimálta a rendezvényével, hogy csak a Jobbik felelős a nácizmusért, és feltétel nélkül tisztára mosta a Fideszt, amely mindenben elutasította a saját felelősségét. Németh Sándor ezzel behúzta a politikai középbe a Fidesz kódolt antiszemitizmusát, Nyirő barátságát, a Horthy-kultuszt és mindazt, amit a Fidesz képvisel.

A sikerpropaganda nem maradhat el, miután a kivezényelt Hit Gyülekezete több tízezres tagsága biztosította a tömeget, hozzájuk csatlakoztak azok, akiket a rendezvény antifasisztának hirdetett jellege megtévesztett. Sikernek fogják elkönyvelni, hogy Rogán megindítóan szép szavakat mondott a holokausztról és az antiszemitizmusról, és hirtelen elfelejtik majd, hogy azzal a várakozással indokolták a meghívását, hogy szembefordul a Fidesz eddigi gyakorlatával, és bejelenti a Jobbik feloszlatását is. Egyikre sem került sor, hanem Rogán azt tette, amire számítani lehetett: szavakban elítélte az antiszemitizmust, ezért a felelősséget kizárólag a Jobbikra hárította, pártját a jó oldalon állónak mutatta, és semmit nem jelentett be. A Fidesz semmit nem ismert be, semmit nem bánt meg, és semmit nem fog változni. Ezt tapsolták meg a Hit Gyülekezete tagjai parancsszóra. Annyi változás történt, hogy Németh Sándornak köszönhetően szalonképessé vált a Fidesz kódolt antiszemitizmusa és nácibarátsága. Az a Rogán szónokolt itt szép szavakkal, aki ugyanilyen rezzenéstelen arccal jelenti be naponta a legaljasabb törvényjavaslatokat, aki egy fasiszta rendszer fontos láncszeme, aki ugyanilyen szépen tud kommunistázni, és aki megfeledkezett arról, hogy abba a polgármesteri székbe, amelyben ül, a náci Jobbik segítségével került. Az önmagától meghatódó Rogán antiszemitákkal kötött választási szövetséget. De ezt tőle senki nem kérte számon, ahogyan azt sem, hogy utólag ezt bánja meg, és kérjen érte bocsánatot.

A téren a Hit Gyülekezete kivezényelt tagjai jól kiszámítható reakciókat adtak. A reakciókból következtetni lehetett, hogy milyen parancsszóra engedelmeskednek. A “Nácik haza!” rigmusok ordítása a militáns Hit Gyülekezete stílusa, rémisztően leplezi le egy megkérdőjelezhetetlen vezér parancsuralmi rendszerét. Ennek semmi köze a holokauszt megemlékezők méltóságteljes tiltakozásához, hanem fasiszták ordítására emlékeztet. Ez a Fradi B-közép stílusa. Félelmet keltő volt, ahogy Németh Sándor taktikájának megfelelően, kiszámíthatóan, egy emberként reagáltak az elhangzottakra. Hatalmas ovációban részesítették Rogánt, és minden olyan megnyilvánulást, amely arra irányult, hogy elmossa a különbséget fasiszták és antifasiszták között, illetve csökkentse a két politikai oldal szembenállását: közelítse a diktatúra képviselőihez a diktatúra elnyomottait. Észak-Koreában játszódnak hasonló jelenetek, amikor a tömeget kivezénylik, és tapsoltatják. Ez egy ugyanolyan fasiszta parancsuralmi szervezet benyomását keltette, mint amilyenek ellen tiltakozik, a különbség csak az ideológia. De ne tévesszen meg senkit: a végeredmény csak attól függ, mikor, ki és mi ellen fordítják ezt az agymosott tömeget. Ahogyan Németh Sándor a fiával megüzente, hogy senki ne fütyüljön Rogán ellen, abból látható, hogy a Hit Gyülekezete fasizmusára ugyanúgy nincs szükség, ahogyan a Fidesz fasizmusára és a Jobbik nácizmusára sincs. Egyikkel sem vállalhat közösséget a szabad Magyarországra vágyó demokratikus ellenzék.

Bajnai ugyanebben a szellemben mondott igaz szavakat a nácizmusról, de korrupt módon beszélt a két politikai oldal felelősségéről, egybemosva azt. Bajnai úgy akarja eltemetni az árkot a jobboldal és a baloldal között, hogy az igazságot kidobja az ablakon. De igazság nélkül nincs békesség, az a próbálkozás, amely a jobboldallal a nácizmussal való egyértelmű szakítás nélkül keresi a békességet, csak további viszályok mérges magvait veti el. Rogán azt mondta, hogy “mi akasztunk táblát a gonoszság nyakába”, de arról elfeledkezett, hogy 2006-ban párttársai szónokoltak minden nap ugyanezen a téren, és körben a villanyoszlopokon a kivégzendő zsidók neveit lehetett olvasni, köztük olyanokét, akik most is a téren voltak, de akkor ez ellen semmi kifogásuk nem volt. Ha táblát akar akasztani valaki nyakába, akkor kezdje Kövér Lászlóval, aki egy olyan nyilast rehabilitált, aki a zsidókat haláltáborokban megsemmisítő Hitlert éltette. Folytassa Áderrel, aki annak a Wass Albertnek a szobrát avatta, aki halálos ítélete szerint háborús bűnös volt és zsidók gyilkolásában vett részt. Bajnai és Németh Sándor nem egyesítheti a tüzet a vízzel, mert ez az áldozatok elárulása, ha feltételek nélkül akarják összeboronálni a hóhérok barátait az áldozatok képviselőivel.

A legjobb beszédet Mesterházy Attila mondta, aki nem tette magáévá a hazug és álnok koncepciót, amellyel Németh Sándor csapdát állított az Orbán-rendszer ellenfeleinek. Elkövette ugyan azt a hibát, hogy Rogánt megdicsérte a tüntetésen való részvételért, de nem kérte rajta számon a tükörbe nézést. Megtette viszont a pártjával, és felemlegette a Fidesz által rehabilitált nácikat, felszólította Orbánt, hogy a parlamentben határolódjon el a Jobbiktól, és a Fidesz használja a kétharmadát a fasiszták ellen is. Mesterházy abban tévedett, hogy a fasizmus vírusának vírusgazdája a Jobbik, mert a vírusgazda a Fidesz és a Jobbik együtt, és közülük a veszélyesebb vírushordozó a Fidesz. Erről meggyőződhet azáltal, hogy Orbán soha nem fog elhatárolódni édesgyermekétől, a Jobbiktól, és saját náci szimpatizánsaitól. Mesterházy azt is bejelentette, hogy amíg Gyöngyösi a külügyi bizottság alelnöke, addig bojkottálják a bizottságot, és nem szívnak egy levegőt ezzel a fasisztával. Mesterházy egyenes és őszinte beszéde némileg megzavarta Németh Sándor és Orbán Viktor aljas forgatókönyvét. Mesterházy felemlegette azt is, hogy a Kossuth teret ne állítsa vissza a Fidesz arra az évre, amikor a fasiszta Horthy-rendszer működött, amely a zsidótörvényeket hozta, és Gyöngyösi előképeként a zsidókat listázta. De Rogán erről sem mondott egy szót sem a szép frázisok mellett.

A rendezvényen beszélt még Ungvári Tamás, szépeket mondott, szerepelhetett, élvezhette saját hangját, sokan látták, remélhetőleg jól megfizették, így részvétele elérte célját.

A rendezvényt minden bizonnyal nagy sikerként üdvözli majd a jobboldali és a korrupt, kollaboráns baloldali sajtó. A “szekértáborok” közeledését fogják ünnepelni, természetesen az Orbán-rendszeren belül. Várják majd a folytatást: Orbán pénzzel és hamis ígéretekkel szétszakítja majd az ellenzék táborát azokra, akik következetesen elutasítják az Orbán-rendszert, és azokra, akik hajlandóak elismerni az Orbán-rendszer legitimitását. Ez utóbbiak cserébe őfelsége ellenzékeként nyugodt körülmények között és egzisztenciális biztonságban hazudozhatnak majd, és nevezhetik szélsőségesnek azokat, akik vissza akarnak térni az 1989-es alkotmányhoz, a köztársasághoz, és gyökeresen utasítják el az Orbán-rendszert.

Az este mérlege: láthattunk egy félelmetes, tekintélyuralmi, fasisztoid szervezetet, megtévesztett jóindulatú embereket, akik nagyon szeretnék, ha vége lenne a náci uszításnak, és hálásak mindenért, ha valakik ez ellen szólnak. Ezen kívül láthattunk rengeteg hazug liberálist, akik alig várják, hogy konszolidálódjon az Orbán-rendszer, enyhüljön a szembenállás, biztosítva legyen a megélhetésük, és a kijelölt keretek között ellenzékieskedhessenek jó pénzért. Ezen kívül annyi történt, hogy elvették a demokratikus ellenzéktől a tiltakozás jogát, kezébe adták a Fidesznek a lehetőséget, hogy magát tisztára mossa, és a Fidesszel együtt rehabilitálták azokat a nácikat, akiket a Fidesz rehabilitált. A Hit Gyülekezete központilag legyártotta a “Respect Rogán” táblákat, és azokat mutogatta az egyesek által ellenzékinek vélt ATV.

Az világos volt, hogy Németh Sándor nem szervez olyan tüntetést, amely nem tetszik Orbánnak vagy az Orbán-rendszert támadja. Zsarolható ember, akit ráadásul kilóra megvett az Orbán-rendszer. Ezt a hazugságot megpróbálta azzal a hazugsággal leplezni, hogy pártok feletti egységet hoz létre a nácizmus ellen, és a Fideszt beleszorítja az antifasiszta szerepbe. Ezt csak a Németh Sándorhoz hasonló korrupt emberek “hiszik” el, akik valamilyen előnyt remélnek vagy Orbántól, vagy Németh Sándortól. Ezzel szemben csak annyi történt, hogy a nácizmusért felelős Fideszt nem ítélték el, a Fideszről lemosták a nácibarátság jogos bélyegét, anélkül, hogy a Fidesz megváltozott volna. Segédkezet nyújtottak ahhoz, hogy a nácizmust csak a Jobbikra tolják. Megakadályozták, hogy egy Orbán-rendszer elleni tüntetés legyen az antifaszita tüntetés. Magukat és másokat becsapva vonulnak haza a megtévesztett emberek, és minden változatlanul megy tovább. Semmiféle győzelem nem történt a fasizmus és a nácizmus fölött, viszont Németh Sándor kedvére lenyúlhatja az iskolákat. Ennél mocskosabb hazugság még nem volt a rendszerváltás óta Magyarországon. Érdemes figyelni a médiában a reakciókat, és abból pontosan meg lehet állapítani, ki adta el magát Németh Sándornak és Orbán Viktornak.

Az álságos és hazug rendezvényre a végén tették fel a koronát, amikor giccsesen átadták a 4. cikkelyt valakinek. Azon túl, hogy a hitesekkel megtapsoltatták a kártékony Némethet, és kompromittálták a Hit Gyülekezetével a Mazsihiszt, a fasiszta szervezetek tilalmáról szóló 1947.évi szerződést Rogán Antalnak kellett volna átadni, mert az ő pártja szerezhet érvényt annak. De ezzel nem akarták Rogán testvért megbántani, mert nagyon jól tudják, hogy a náci ideológiát képviselő Fidesz nem fogja betiltani a fasiszta és náci szervezeteket.

Tévednek, akiket megtévesztenek a szép szavak. Ezek egy mocskos politikai játszma részeként hangzottak el. Ez az este Magyarország leggyalázatosabb rendezvénye volt, mert az antifasizmust és az üldözött zsidóságot alázta meg, használta fel egy kódoltan antiszemita párt érdekében. Nem a Jobbik állítja példaképként a nácikat az iskolákban, hanem a Fidesz. És most végig kellett nézni, hogy ők szónokolnak az igazi antifasisztáknak. Holokauszt-túlélők hallgatták prédikálni azt az embert, aki kiszolgálója és képviselője annak a pártnak, amely nem akarta elfogni, most pedig nem akarja elítélni Csatári László kassai gettóparancsnokot. Amíg a náci gyilkosok védelmet élveznek Magyarországon, addig minden most elhangzó szó hazugság, zengő érc és pengő cimbalom.

Ami történt, szégyen és gyalázat.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.2/5 (55 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +70 ( 100 szavazatból)
Rogán nem jelentett be semmit, 4.2 out of 5 based on 55 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(251)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

251 Reader’s Comments

  1. Nekem a Gyurcsány nem hiányzott! Ezek a hülyék, akik elmentek biodíszletnek a Rogán mellé, (egy fasiszta párti főkolompos mellé, akinek csöcsein a rosszabbik a 64 vármegyéjével együtt felnőtt ), előttem hitelüket vesztették. Az egész cirkusz a külföldnek szólt. Gyurcsány legalább nem járatta le magát. Reméltem, hogy a csutiszolga beszéde alatt lesz valami tiltakozás. Amikor megtudtam hogy a hitesek mózese ( aki már találkozott Istennel )a főszervező, és hogy a fasiszta párt adja a vezérszónokot, tudtam, hogy nekem ott nincs keresnivalóm. A tv-ben azért megnéztem, és láttam hogy igazam volt. Összeborulni evvel a szélső és középjobb bagázzsal nekem ciki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  2. Rogán ugyan nem jelentett be semmit, de Orbán Viktor igen. Ma a parlamentben, Steiner Pálnak válaszolva: “Ha nem fogadja el a gesztusunkat, akkor is. Mi meg fogjuk Önt védeni”
    Bevallom, nem tudom ki Steiner Pál, de azt hiszem, nagyon nagy bajban van. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (15 szavazatból)
  3. cicamic
    2012. december 3. hétfő
    18:05
    Úgy emlékszem Steiner volt arrogáns előtt az ötker polgármestere. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  4. Nem sértődtem meg, de itt két különböző dologról van szó. Az egyik, hogy néha azok nevezik “szélsőségesnek” az Amerikai Népszavát és főleg engem, akik vagy tájékozatlanok, és nincsenek elég ismereteik a cikkek igazságtartalmának megértéséhez, vagy az éredekeiket sérti, mert ők belesimulnak a rendszerbe korrupt módon, mi pedig nem, és szeretnének bennünket is beleszelidíteni. Ezeknek az elvárásoknak nem engedek, és nekik soha nem fogok megfelelni, akárhogyan szélsőségeseznek. Van tapasztalatom, amikor megkaparjuk egy kicsit, hogy ki miért tart engem vagy az AN-t szélsőségesnek, akkor kiderül, hogy milyen motívumok vannak a háttérben. Másrészt ez egy karaktergyilkos bélyeg, amelyet olyanok is használnak, akiknek fogalmiuk sincs semmiről, vagy szokás szerint sodródnak a divat hullámain.
    A másik kritika jogos. Képtelen vagyok egyedül helyettesíteni egy nyolcvan fős szerkesztőséget, de még egy háromfőset is. Nemcsak ez a munkám, nincs elég időm és energiám, az olvasók itt sem fizetnek, ahogy máshol sem nagyon, nem tudok munkatársakat alkalmazni. Ennél fogva nem tudok olyan minőséget előállítani, mint egy szerkesztőség. Annyit tudok tenni, hogy a fontosabb hírekre reflektálok, és igyekszem érzékeltetni a hír hátterér vagy lényegét, hogy az olvasó gondolkodását serkentgessem. De szeretném jelezni, hogy az AN most nem egy igazi újság. Elköszöntem az olvasóktól a Búcsú az olvasótól című cikkben. Ezért kérem, rajtam ne kérjenek számon egy újságot, mert nem tudok saját erőből fenntartani egy ilyet. Néha annak ellenére vállalom, hogy ezeket a cikkeket feltesszük, hogy klasszikus értelemben ezek nem felelnek meg a szakmai követelményeknek, de itt inkább egy közösségről van szó, ahol kvázi üzenünk egymasnak. Azért vállalom ezt így is, mert van rá igény egy szűk réteg részéről, és a magyarországi professzionális média véleménye cseppet sem érdekel, ami ott folyik, annak alapján senki sem vethet ránk egyetlen követ sem. Az AN nem egy professzionális újság, ennek a szemlélete az, amely fontos, aki azt nevezi szélsőségesnek, az nem érdekel. Ez csak Magyarországon szélsőséges, ha itt Amerikában bármikor bármit mondok egy amerikainak, mindenkinek evidens és természetes, miről beszélek, és teljesen egyetértenek, ez itt evidencia. Talán ez a két orság közötti különbség oka. Nem akarok mindenkinek megfelelni, nem érdekelnek az olyan emberek, akik fennakadnak egy cikk fésületlenségén vagy szerkesztési hiányosságain, de nem akadnak fenn azon, hogy az alkotmányt elvették tőle, azon nem háborodik fel ennyire. Ez nevetséges képmutatás. Aki az ilyen emberek véleményére ad, és ezeknek akar megfelelni, az semmit nem értett meg az Amerikai Népszava törekvéseiből. Az elmúlt napok elég eseménydúsak voltak, és próbáltam lépést tartani. Ezt egyedül nem lehet olyan színvonalon és egyenletes nívón megtenni, mint egy szerkesztőségben. Akik engem fikáznak, még világ életükben csak mások pénzét költötték, a mások pénzén okoskodtak és nagyképűsködtek. Én a magam erejéből csinálom ezt, rengeteg energiát fektetek be semmiért. Szórakoztatok itt naponta tízezer embert azért, hogy a végén lehülyézzenek, és bottal piszkálják a szövegeket, mert két ostoba hülye ember azt mondta, hogy neki ez szélsőséges. Nekem meg ők szélsőségesek. Mindaz, ami Magyarországon történi, az szélsőséges. Akik bármalyik oldalon résztvesznek benne, és ezt akár irányítják, részt vesznek benne, akár csendben eltűrik, azok szélsőségesek. Én vagyok az egyetlen nem szélsőséges, aki a józan ész, az alapvető emberi normák nevében tiltakozom ez ellen. Nem véltelenül írtam a szélsőséges Bartókról szóló cikket, hátha megerősíti némelyek lelkét, hogy ennek a sok korrupt, hazug és szemét embernek Bartók Béla akkor is szélsőséges volt, most is az lenne, mikor egyedül az ő magatartása volt egyedül elfogadható.
    De elfogadom, hogy ha egyszer működik ez az oldal, akkor ne legyenek benne hibák, ne legyen fésületlen. Azt nem ígérem meg, hogy nem lesz benne indulat, mert halvérű újságíró még nem született, és ha valaki azért tesz valamit, mert felháborítja egy jelenség, akkor abban benne vannak az emóciói. Magyarország elvesztett mindent, ami fontos, és jellemző módon az legfontosabb egyeseknek, hogy akiket ez zavar, azok ne legyen indulatosak, hanem jólfésültek legyenek. Én nem tudok mindig az lenni, aki erre vágyik, az keressen mást.
    Viszont nem akarok senkit megbotránkoztatni azzal, hogy az írások nem elég színvonalasak, noha képes vagyok színvonalat is előállítani. Aki ekkora mennyiségben kénytelen szövegeket előállítani egyedül, ezer más dolga mellett, mint én, az nem képes ezt egyenletesen jó színvonalon tenni. Nem írhat ennyit egy ember. Ráadásul emiatt más dolgaim is elmaradtak, ezért nem fogok annyit írni, csak néha, amikor lesz rá időm. Most akartam írni egy fontos publicisztikát, de elment a kedvem, nem érdekel. Egy csomó mindent elhanyagoltam, méga családomat is, azokkal foglalkozom, legalább nem zavarom a “szélsőségemmel” a finnyás magyarokat, akik aztán nem tűrik a szélsőségeket, min t látjuk. Azok nem szélsőségek, amik Magyarországon történnek, csak én vagyok az. A magyar sajtó aztán olyan, mint öt BBC, itt csak én vagyok egy nívótlan hülye, a sajtó többi része minta a világ demokratikus részének. Itt csak nekem van szégyellnivalóm, másoknak nincs.
    Ezért most egy darabig nem sokat hallanak majd rólam, mert ez hasznos volt abból a szempontból, hogy inkább törődjek azzal, amiből élek, és foglalkozzam normális dolgokkal, a családommal, aminek értelme van, és ha van egy kis időm, akkor majd írok valamit, ami a legkénysebb igényeket is kielégíti. De lefogadok bármiben, hogy akármit írok, és az nem vág bele se a fasiszták, se a korrupt liberálisok gondolkodásába, akkor szélsőséges leszek. Tulajdonképpen egy nagy hülye vagyok ezt az egészet csinálom. Gondolkodom rajta, hogy az egéset át kellene adnom valakinek, vagy eladnom, vagy csak egyszerűen bezárnom. Azt csinál tőlem mindenki, amit akar.
    És ha lehet, akkor most kérném, hogy egy kicsit hagyjanak békén, és ne bántsanak, mert elég impulzív alkat vagyok, és fogom magam, egy órán belül lekapcsoltatom az egészet, és behintem sóval. Az soha nem zavar, ha szemből támadnak. Ha hátulról ér támadás, az zavar. Amelyik ház meghasonlik magával, az elpusztul.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (29 szavazatból)
  5. Mai parlamenti ülés, percről percre – részlet:
    .
    “13:30 Harangozó: Orbán ítélje el a Jobbikot
    Harangozó Tamás MSZP-s képviselő egy Ady Endre idézettel kezdi felszólalást. “Úgy tűnik, hogy mindenki egyetért abban, hogy a fasizmust csírájában kell elfojtani”- folytatja. A képviselő szerint azonban nem csak szavakkal, de tetettek is bizonyítani kellene. Feleleveníti Orbán Viktor szavait a halálbüntetés kérdésben. Harangozó szerint Rogán vasárnapi beszéde őszintének tűnt. Arra kéri a fideszes képviselőket, hogy “végre bírják szóra saját pártelnöküket” és kéri, hogy Orbán ítélje el a Jobbikot.” (…)
    http://atv.hu/cikk/20121203_ket_koltsegvetest_is_modosithatnak_a_parlamentben_percrol_percre
    .
    Ennél bénább és semmitmondóbb felszólalást keresve sem lehetne találni.
    1. Adyra hivatkozik és egy feltételezésre hagyatkozik, amihez jelenleg a kormánypárti szavak és a tettek egyaránt hiányoznak.
    2. Rogánt dicséri, de a Fidesz mindeddig hiába várt, kimondatlan véleményét nem hiányolja Rogán tegnapi felszólalása megerősítéséhez, a Rogán által elmondottak Fideszen belüli hitelesítéséhez.
    3. Azután a fideszeseket kéri, hogy bírják szóra a pártelnököt, de nem a pártelnök antiszemitizmust elítélő szavait hiányolja.
    4. Orbánt arra kéri, hogy ítélje el a Jobbikot.
    5. Nem az MSZP, a pártja és választói nevében kéri Orbán nyilvános megszólalását, hanem a saját nevében. Miért?
    .
    Miért nem az újnáci, antiszemita nézetek nyílt elutasítását várja el, illetve kéri(k) számon Orbántól és a Fidesztől? Harangozó egy pártot akar elítéltetni Orbánnal – bírósági úton, netán orbáni megrendelésre? – az embertlen antiszemita nézetek mélységes elítélése és annak név szerinti hangoztatói helyett? Ki érti ezt a logikát?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  6. ” Mi magyarok, megvédjük zsidó honfitársainkat.” – mondta Orbán.

    Tehát Orbán szerint a zsidók nem magyarok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  7. admin
    2012. december 3. hétfő
    18:18
    Sajnálom, hogy ezt nem tudom megosztani, mert én is találkoztam itthon néhány ilyen okostojással, akik az AN-t szélsőségesnek mondják – szívesen az orruk alá dörgölném.
    Remélem nem veszíti el a türelmét és jó egészséget kívánok meg boldogabb évvégét – a család rovására én sem kívánhatom, hogy folytassa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  8. Sajnalom ezt a bejelntést Laci. De minden rosszban van valami jo, igy a csalad többet lat majd, ami valoban fontosabb. De vannak itt paran akik nem tartanak szélsöségesnek és a fésületlenségre is vevök, egyszoval: szeretjük, amit csinalsz!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  9. Bartus úr!
    Ez nem tercelés,de az a tapasztalatom amióta idetévedtem,hogy az igazság iránti alázata felül fogja írni az elkeseredését néhány kommentelő sajátos megjegyzése végett.
    Remélem ( !!! ) ha elmúlt ez az érzés,újra, és újult erővel jön közénk. Már ha egyáltalán úgy dönt, hogy leszünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  10. Bartus László többet tett az országért, mint az összes habzó szájú okostojás együttvéve, pedig távolból még a rálátás is körülményesebb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  11. Bumburi, azért nem bánnám, ha annak a néhány kommentelőnek kerekedne felül az igazság iránti alázata.
    Bartus Lászlóban az mindig is hiánytalanul megvolt, és megvan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  12. Nem mondtam, hogy befejezem, de a fontossági sorrendet megváltoztatom.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  13. Ne is fejezze be. Én meg elkezdem fizetni a tagdíjat ismét.
    Tényleg nem helyes, hogy itt ingyen lát el valóban tartalmas olvasnivalóval, én meg bele sem gondoltam igazán, hogy Önnek is van eltartandó családja, és fizetnivaló számlái.
    Szégyellem magam, hogy lehettem ennyire figyelmetlen és érzéketlen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  14. cicamica
    Egyetértünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  15. A ma délutáni parlamenti ülésen történtek is tökéletesen igazolták azon kommentelők álláspontját, akik végig nem hitték el a tegnapi rendezvény valóságos náciellenes jellegét, ezért arra el sem mentek.
    .
    Míg tegnap a Kossuth téren az ugyan becsapott de jóérzésű emberek voltak többségben, addig ma délután az országgyűlésben a többséget adó fidesz/kdnp-frakció a nácizmus magyarországi újraéledéséért már az MSZP-t és Gyurcsány-Bajnait okolta.
    .
    Megmagyarázták, hogy valójában a tegnapi gyűlésen felszólalt Mesterházy is és Bajnai is felelősek azért, hogy ide jutott az antiszemitizmus ügye. Az itt már kisebbségben mszp-sek lényegében erőtlenül védekeztek. Orbán Viktor pedig megköszönte Rogánnak, hogy a rendezvényen képviselte a kormánypártot, igaz néhány “mondatocska elitélecskét” azért ő is mondott. Vona magyarázta a magyarázhatatlant, de végül is mindenki elég hamar fátylat borított a történtekre.
    .
    A népet pofára ejtették, egyet játszadoztak is vele.
    Senki nem beszél már a választási törvényről és az összefogásról.
    Az így letesztelt tömegekkel való további tennivalókat a kommunikációhoz értő pártszakemberek fogják kielemezni és megállapítani.
    .
    Mi pedig – AN-kommentelők – hiába láttunk tisztán, az emberek szemét felnyitni nem tudtuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  16. Mai parlamenti felszólalásában Orbán elszólta magát!!!
    Idézem:

    Amíg itt állok, senkit nem érhet bántódás hite vagy származása miatt – jelentette ki Orbán Viktor.

    És ez a lényeg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Amíg itt állok!! Mármint a miniszterelnöki pozícióban…. de amint nem akkor ellenzékiként megint támadni fogja azokat az embereket akik ellen életre hívta a jobbik nevű szennypártot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  17. Laci, ha egyszer azt a Bartokrol szolo irast befejezted, akkor gondolj rank… addig is minden jot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  18. Kedves Bartus László ! Talán az én véleményem nemsokat számít Önnek. Megértem átérzem lelkiállapotát. Én magam útálok írni. De nagyon. És amióta tudok az AN-ról rendszeres olvasója vagyok. És gondoltam magamban és számtalanszor mondtam is , hogy a gondolataimat , érzéseimet veti papírra. Néha nekem is erős volt a nyelvezet, de olyan nagy a baj olyan nagy a sötétség hogy muszály erősen szólni.Tudja én keresztény HÍVŐ művész vagyok már 60 éves. Soha nem érdekelt hírnév, pénz . A kerámiáimat csak jó és jótékonysági célra adom oda. Nem pénzért. 2012 márc. 15-re készítettem egy Tíltakozó kerámiát az Orbán kormány ellen.Azt gondoltam hogy mint művész vállalom a nevemet az alkotásomat felajánlom a Népszava újságnak hogy nekik adom azzal a feltétellel, hogy márc. 15. tegyék be az újságba hogy lássák az emberek egy anti Kerényi alkotást is. Hogy nem mindenki fél retteg tőlük.A Népszava nem tette be márc. 15-én az újságba egy nevetséges indokkal a titkárnőn keresztül üzenték. Ehelyett egy hót unalmas képpel és írással jelentek meg márc.15-én. Akkor énis azt gondoltam, mit töröm magamat vállalva veszélyt kiközösítést ha akiknek lelkesíteni kellene az embereket márc.15-én azok ilyen passzívak. A kerámiát aztán Iványi Gábornak ajándékoztam. És csak remélni merem , hogy nem egy sötét szekrény tetején álldogál.És tudja minden beképzeltség nélkül mondom mert nem az én érdemem, de a kerámiáim különlegesek, és nagyon komoly üzenetet hordoz mindegyik. És azt gondolom, hogy eljön az ídő amikor beérik a GYÜMÖLCS. Tehát írjon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  19. Sajnos megértem Bartus Lászlót!
    Egyetértek vele és ha mondhatom; Együtt is érzek vele.
    .
    Bízom benne, hogy Lászlónak sem kedvét sem szándékait nem
    írja felül a csalódottság.
    Sokan nem tudják, nem is gondolják, mennyi energiát, kiadást, áldozatot követel egy ilyen, vagy hasonló oldal működtetése.
    Ma Magyarország nagyon nagy bajban van, sokan ezt nem érzékelik
    vagy nem is akarják érzékelni. De ezen felül, sajnos szomorú, felháborító, de vannak olyanok akik stilisztikai hibákra, színvonalasságra és minden egyébre hivatkozva, ledegradálni szándékozzak Bartus László törekvéseit munkáját.
    .
    Én szívesen írok itt és teszem ezt minimum ként, mintegy hozzátéve;
    Nagyobb és egészebb közösségi munkához.
    Mindannyian egy céllal kell, hogy itt legyünk, küzdjünk:
    A szókimondó véleménymegosztás, mely egy elveszett demokratikus jogállamiságot megvédeni hívatott.
    Továbbá a tisztességes, de nem sunyin lapító, nem megalkuvó, nem hatalomtól rettegő nézeteink és véleményeink terjesztése!
    Hozzá szólhatunk, tehetünk hozzá többet!
    De mindebből vehetünk is el, ezt soha ne feledjük!
    .
    Ha Magyarországnak lenne olyan ellenzéke, aki komolyan gondolja a hazája sorsát akkor, azon esetben igen sok kiaknázatlan lehetőség rejtőzhet az oldalban.
    De én úgy látom, hogy a Magyar „köz” igen csak híján van a tisztesség, becsület, tenni akarás terén!
    Legalább mi, itt tegyünk valamit, „Harcoljunk” azzal amink van!
    A szavunkkal, a véleményünkkel a tisztán látásunkkal! Ne legyünk megalkuvóak, ne alázkodjunk meg azoknak akik immáron mindenét elveszik nemzetünktől, embertársainktól!
    Hiszem, hogy Bartus Lászlót ez a tenni akarás, motiválta,
    nem-pedig az, hogy „szórakoztassa” saját magát, áldozatot és erőt nem kímélve!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  20. Kedves László!
    A “szélsőséges” szót én írtam, – DE NEM ÉN MONDTAM! Nekem nincs szükségem a jólfésült szövegre. Sajnálom, ha magadra vetted. Egyáltalán nem kellett volna. Sajnálom!
    Hogy elitéled a szereplőidet, hát annak nem örülök. Azt én most is vállalom. És persze azt is sajnálom, hogy ebben a körben akad, aki Kekecet – nő létére – lehülyézi.
    Sokat írtam előbb, de rosszat – és keveset mondtam. Talán most fésületlenül: azt szeretném, ha az AN-t minél szélesebb körben olvasnák! Ha ez csak így mehet, akkor elfogadom így is. Én örömmel olvasom, amikor tehetem. És most is tisztellek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  21. Rogán vasárnapi szereplése a pávatánc koreográfiájának egy része.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  22. A miniszterelnök úr bejelentette, hogy megvédi a zsidókat.

    Az elmúlt 2 év retorikája a “megvédést” átalakitotta=ellopássá!

    (Pl magánnyugdij pt.)

    Profánul megkérdezem mit csinál Orbán ennyi megvédett=ellopott zsidóval??

    Ha valakit érzéseiben megbántanék, most elnézést kérek, de a megvédés, az “megvédés”.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  23. Ez mind nagyon érdekes, nagyon fontos, és felháborító.
    Engem mégis főleg az érdekel, hogy lesz-e olyan tömörülés, ami bojkottálja a fasiszta rendszert és választásoknak hazudott csalásait.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  24. Egy régebbi Bajnai beszéd: http://www.youtube.com/watch?v=Uzu8SJs3xwI

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  25. …és VÁLASZ HELYETT, külön megvédi Steiner Pált.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  26. TOPIMACKÓNAK MENT…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  27. Megdobban az emberben a defibrillàtor : Ön is letészi a lantot ?! De legalàbbis elôször kiràntja a karfiolt, ellenôrzi a leckét és leviszi a kutyàt és ha tudnak , kiràndulni mennek…hogy megértem, különösen a balesetem óta…
    De az ég szerelmére, mit fogunk ( több ezren !) olvasni ?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  28. cicamic
    Én is jó ÜRÜGYNEK tartottam, hogy oda mehetünk a Parlament elé. Lehetett volna ebből egy jó kis választójogi tüntetést csinálni, csak persze ahhoz OTT kellett volna lenni tömegével, akik szintén erre vágynak. Így maradt a JÓ ÜGY, amiért kimentünk. Rajtam nem múlt, én az elsőben is szívesen részt vettem volna.
    miaszösz
    Amikor más véleményét idézem azt jelezni szoktam. Ez a saját véleményem, és néhány kellemetlen visszajelzés esetében megálltam, hogy szóljak. De valakinek már tényleg szólni kellett. Az miért jó, ha csak legyintenek, és a továbbiakban el sem olvassák, vagy elismerik ugyan, hogy “néha” jót is ír, aztán sorolják a de-ket? Ennél Bartus is és az AN is többet érdemelne. Több figyelmet, több olvasót.
    Nem sértegetni akartuk, igazán sajnálom, ha ez jött le belőle.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  29. telekis
    “Mi pedig – AN-kommentelők – hiába láttunk tisztán, az emberek szemét felnyitni nem tudtuk.”
    .
    Egyet mégsem szabad figyelmen kívül hagyni – egy közmondást -, ami megfigyelésen alapul:
    “Lassú víz partot mos.”
    Mindig.
    Itt is, másutt is van, és lesz hatása a leírt mondatoknak, gondolatoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  30. Latyapatya,
    mint az óvodában, mondja vissza, hogy az a szelsoseges, aki mondja.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  31. Kekec, bízza rám, aki legyint, az hadd legyintsem. Az akkor is legyintene, ha a csillagos eget hozná le a földre. Megismetlem: abban az országban szélsőséges államforma van, szélsőséges módon tűrik azt, szélsőségesen hazudik a sajtó, mindkét oldalon, szélsőségesek ülnek a parlamentben, tisztelet a kivételnek, hadd legyek én is szélsőséges. Ne csak tőlem vitassák el a szélsőségesség jogát. Az Ön véleménye például az antifasiszta tüntetéssel kapcsolatban nemcsak hibás volt, hanem még szélsőséges is. Most akkor mi van? Biztosan olyanok kifogásolják az Amerikai Népszavát, akik tökéletesek és szentek. Nem érdekel, hogy kik legyintenek, volt szerencsém megismerni néhány legyintgetőt. Mit gondol, a magyar értelmiség produkciójára hányszor lehet legyinteni? Én egész nap csak legyintgetek. Egyébként pedig éppen mostanában van egy önkéntesünk, aki kiválóan fésülgeti a szövegeket, köszönet neki. Tudja, Kekec, az nem legyintgetett, nem fikázott itt engem, miközben néha két-három napom egybefolyik, este jutok el a fürdőszobába, hogy magát itt szórakoztassam, és nem mondom el, hogy emellett még mennyi dolgom van, hanem felkínálta a segítségét, és csinálja. Azok után, hogy leírtam az indokaimat, még önelégülten folytatja a kioktatásomat, hogy valakinek szólni kellett már, mert azok az osotoba hülye emberek, akik szerint én “néha” írok jót is, de sorolják a “de”-ket, mit beszélnek, és ezt itt a fejemre olvassa, tényleg megutáltatja velem még azt is, hogy az életben egy betűt leírtam. Nem akarom sajnáltatni magam, de ezt azért csinálom, mert itt egy közösséget feltételezek, akik egymás egyengeségeit, nehézségeit megértik, elviselik, nem pedig a másik pofájába vágják, hogy milyen szar. Erre csak bekeményíteni lehet, és azt mondani, hogy nem érdekel Kekec se a maga véleménye, se a “de”-ket emlegető majmok véleménye, akik remélem, hogy mindn nap ott tüntetnek a diktatúra ellen a parlament előtt, mert ha ezt nem teszik, akkor szélsőségesek, és csak járatják a pofájukat. Önnek kellene kioktatni ezeket. Megváltam egy kollégánktól, aki hónapokon át helyettesített, éppen azért, mert ugyanez volt a kifogásom ellene. Vállalhatatlan volt számomra az, amit csinált, de az összes hibájával, indulatával, felesleges jelzőivel együtt is különb ember volt, és különb indulatok fűtötték, mint az Ön összes ismerőse, aki a “de”-ket mondja. Mert megtalálják a más szemében a szálkát, a magukéban pedig nem látják a gerendát. Képesek lennének ezek miatt a kevésbé fontos dolgok miatt kidobni mindent. Lehet, Kekec, hogy itt erős szavakkal és indulatokkal is találkoztak, de két év alatt fontosabb írások jelentek meg, mint a magyar sajtó 90 százalékában. A kegyelem, a jó szó, a bátorítás arra ösztönzi az embert, hogy jobb legyen, javítson, változtasson. De akit fejbe vernek, az csak azért is bekeményít, és az ellenkezőjét teszi. Nem akarok visszaélni azzal, hogy Kekec egyszer megosztotta velünk a magángondját, de ha ez a módszere mások megváltoztatására, és én lennék a közeli rokona, talán már én is a Jobbikban lennék, csak azért is, hogy Önnek ne legyen igaza, mert megutáltatna velem mindent, és nem akarnék jó lenni. Azoknek a “de” embereknek nem akrok se megfelelni, se jobb nem akarok lenni, ha pontosan tudnám, hogy mi nem tetszik nekik, akkor most azonnal írnék harmincezer karaktert amelyben csak azt írnám, ami nekik nem tetszik, tízszer olyan durván.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  32. Most és itt megkérem a Terrorelh.k. hogy , köszönöm ,de nem igénylem “megtisztelő ” figyelmüket. Inkább foglalkozzanak O.V.ebédjével.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  33. kegyelem
    Ez mi volt? Mi van a terrorelh.k.-kal?
    Csak nem figyelnek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  34. vigyázó.

    Én most itt félre vagyok értve. Amikor azt irom, hogy Bartus Laci túlragozza a vatikánt vagy a hitgyülit,én nem azt mondom,hogy nincs igaza vagy túloz!!! Hol mondtam én ilyet. Én arra gondolok ,hogy Bartus más témában például 2-3 oldalban szépen ,érthetően elmondja a véleményét (nagyon nagy részével teljesen egyetértek!) a vatikánról és a hitgyüliről viszont rendszeresen 132 oldalban( persze ez költői túlzás!!!) ,és ez igy,EBBEN a formában fogyaszthatatlan! Már irtam neki,hogy ebben a témában szivesen olvasnék tőle
    normális léptékű cikket( ez egy JÓINDULATÚ kritika Egy szó mint száz: a kevesebb több lenne. Tehát én a formával nem értek egyet,nem a tartalommal! Üdvözlettel : Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  35. Kedves Barry1,
    megértem, ha ez Önnek sok, de itt sok a fehér folt, és szélesebb összefüggéseket kell felvázolni, ismeretterjesztésre is szükség van, mert sokan nem tudnak ezekről semmit. Azt látom, hogy mostanra értette meg az AN olvasótábora is e két témában az összefüggéseket. BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  36. Kedves Laci
    Nem sok ,hanem TÚL hosszú.Én nem most értettem meg ennek a lényegét és az összefüggéseket.Szerintem akkor is meg kellene próbálni olyan Ceizelesen, azt mindenki megérti . Ha nem,hát nem….. Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  37. Tegyük élhetővé !

    Magyarország bizonyos szempontból pozítivan jött ki a hétvégi antifasiszta tüntetést követően.
    Kedvező nemzetközi sajtó, megszeppent jobbikosok, és egy pillanatig tartó egységes nemzeti egyetértés valamiben.
    (nem felejtem Rogán Antal papagáj kommandóban kifejtett jelentős részvétét, a sunyi mosolyt hazudózásai után, és jelentős a szerepe az ország eladosítottságában is)
    de legyünk egyrészről ebben az ünnepi , egységes pillanatban részben “elengedőek”, keressük együtt a jővőt.
    .
    Jelenleg a helyzet:
    - a fidesz 2014-ig demokratikusan van megválasztva (a JOGTANULT !! MAGYAR állampolgárok nem jelezték közben hatalom kizárolagos megszerzésére tett kisérletet . Élnek ma MO-on képzett jogászok ?? )
    - a nép még nem vonult igazán az utcára, bár a fagyok még csak most jönnek
    .
    Javaslom, hogy a szájnyalinkás idegbeteg miniszterelnököt még idén cserélje le a fidesz Rogán Antalra, aki most kapott egy gyorsan elillanó nemzetközi piros pötyöt a seggére.
    Húzzák ki rogannal a másfél évet, ne csináljanak semmit, a szájnyalinkás menjen nyaralni Gratzba.
    Ekkor ártják a legkevesebbet a nemzetnek.

    .

    Van a SAT1-en egy kosztümős középkorban játszodó film, holnap lesz a második rész 20.15 , jól bemutatja a középkor kegyetlenségeit, gondolkodásmódban sajnos közel állunk jelenleg ehhez.Ki az erősebb- korrupt bíró -, ki a kegyetlenebb -akasztást követelő pap – és megvezetett , hangulatilag gyorsan irányítható buta nép.

    (csak közben eltelt feleim több száz év. HAHÓ !! Informatikai társadalom korában élünk !) Ki száll fel a(z űr)hajóra ??
    nincs űrhajó amelyik balra vagy jobbra húz, mert gyorsan lezuhan a felszálás helyén. Egyenesen előre kell menni most, és felfelé.
    Dobjuk ki a felesleges balansztot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. Nem túl jelentős dolog ,amit szeretnék megemliteni, de úgy érzem ,muszáj.
    Én nagyon szeretem Leonard Cohent. Minden CD és DVD megvan tőle. Három nappal ezelőtt néztem meg a londoni koncertjét kb. huszadszor. A
    “Birds on the wire” az egyik fő kedvencem Cohen számom.Nem vonom kétségbe Hernádi Judith
    jó szándékát és elkötelezettségét az “ügy” iránt ,de ez az előadás csapnivaló volt és minősithetetlen. Egyszerüen hamis és rossz! Nem kell eröltetni ,ha nem megy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  39. Kedves Bumburi! Azt gondoltad eddig hogy a Tek. nem olvassa az An-t. Egy régebbi hozzászólásom után közvetlenül csengett a teefonom.Nem szólt bele senki.Ez még belefér a norm.életbe. De egyszercsak éreztem valamit, és gondoltam hogy kikapcsolom a kompj.met. Nem tudtam. Aztán megint csengett a telefon ismét nem szólt bele senki. Aztán jött a vírus. Aztán ismét telefon. Eszembe jutott Heller Ágnes cikke a “FORTÉLYOS FÉLELEM ” igazgat. Azért nekem van előéletem lázadásban. Eltíltottak mindenféle kíállítási lehetőségtől a városomban. Pedig amikor a nagyvezetőség meglátta a műveimet rögtön kaptam volna lehetőséget Ez közvetlenül a hazaköltözésünk után történt..De aztán nagy nyilvánosság előtt elmondtam hitler és a fidesz közti hasonlóságokat.Na utánna beindult a gépezet. Szektatag lettem, és minden csak nagys.asszony nem. Elképesztő dolgokat terjesztettek. Hát így van hogy én kicsiben megtapasztaltam amit nagyban Gyurcsány F. is átélt, átél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  40. Bartus Laci
    Mint már sokszor mondtam, te már most is beírtad magad a történelembe.
    Ne érdekelje a sok hülyeség. Csak kitartás! Lesz még otthon demokrácia!
    Csomó példát mondhatnék, a legutóbbi Aung San Su Kyi.
    Aludj egyet, és holnap támadj tovább!
    Én sokad magammal nagyon hálás vagyok, hogy létezik van az AN, ami főleg Neked köszönhető!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  41. kegyelem
    Ha valaki olyan militáns stílusban beszél, olyan önfejűen kormányoz és úgy bújkál, mint Hitler, analóg lesz azzal az állatkával, amelyik sárga, totyog és hápog, mert összehasonlítják az eredetivel.
    Talán sejted, a + a probléma megosztásért jár, nem a tények miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  42. Kedves Barry1,
    szerintem meg tul rovid. :)) BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  43. admin
    Soha nem elég, szerintem sem.
    Persze a jó hosszú levezetések elengedhetetlenek, ebben neked van igazad.
    De szerintem Barry1-nek igaza van, hogy kis adagokban sokszor elismételve könnyebben megértik a zemberek.
    Szerintem az kéne, hogy kell egy hosszú levezetés, és utána 10 kisebb cikk ugyanarról, és egy hivatkozás bennük a nagy cikkre. Így lenne a leghatékonyabb. Az ismétlés az, amitől végül a zemberek megértik, vagy inkébb elhiszik.
    A rövid cikkek neked is idős spórolnak meg, de szerintem könnyebben megemésztik a zemberek. Aztán aki bele akar mélyedni, az bele tud a linkkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  44. Telekis, tudomásul veszem.

    Valami indoklást kapok?

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  45. admin (2012. december 3. hétfő 18:18)
    Ady fogalmazta meg pontosan: “muszáj-Herkules”.
    Értem, átérzem: telefutott a hócipője.
    Csak az a baj, hogy amit itt el kell mondani, azt senki más nem mondja el, csak egyetlen ember: Bartus Lászó az Amerikai Népszavában.
    És a fenét se érdekli, hogy “fésületlen”: ez nem stílgyak-óra. Akit a fésültség érdekel, olvassa a jól fésült magyar sajtót és élvezze. A tipikus barom: tessen neki, de ne rugdalja az agyát, mert az nincs, a más munkájába belekötni meg baromira tud. Csak hozzátenni nem.
    De vannak mások, és az AN-nek köszönhetően egyre többen, akik most világosabban látnak, mint tegnap. Az Ön gondolkodása, fogalmai, terminológiája már átszivárgott a magyar sajtóba is. Hat.
    Remélem, enyhül az elkeseredése és tudja folytatni.
    Kár lenne ennyi munkát veszni hagyni.
    Ma nincs más, aki a helyébe állhatna.
    Ha százból egy gyertya kialszik, még lehet látni. Ha egyből egy, akkor töksötét lesz.
    .
    Egyébként meg javaslom a tagdíjhoz kötött bejelentkezést. Ha Ön a saját pénzét teszi bele az AN-be, a minimum az, hogy tegyék bele azok is, akiknek fontos. Legalább kiderül, hányan vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  46. Szerintem ne szóljunk bele Bartus stílusába. Mindenki maga érzi, mi akar kijönni belőle. Ha másokra hallgat, elindul az öncenzúra és a bizonytalankodás útján.
    A hosszú levezetés és azt követő kiegészítő rövid cikkek ügyében: Ez sokkal több energiát vinne el, mint a mostani megoldás. Ha valaki fontosnak tartja, hogy ezt leírja, akkor írja le. Legfeljebb akinek hosszú, az nem olvas végig mindent. Át lehet ugrani, lehet tallózni az anyagban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  47. Hosszú volt ez a két nap az AN-en. Sokan tanulhattunk belőle. Én biztosan. EGO fentebbi hsz-ét zárszónak tekintem, nem csak elfogado, hanem egyetértek.
    (Ez csak mellékes: sorozatban tapasztalom a Kegyelem hsz-ében leírt berepüléseket.)
    Üdv mindenkinek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  48. Ez a stilus idegenül cseng a fülekben (Das Unheimliche-Freud) , mert nincs benne az altalanosan megszokott «al» és «mindenaron» pozitivizmus, amit talan az utobbi Kunczerol irt cikk fémjelez a legjobban: «Kuncze Gábor közleménye azért is tanulságos, mert bemutatja, hogy a “szélsőségességtől” való félelem hova vezet.» «Ebben a volt pártelnök logikusan levezette, hogy a Fidesz kódoltan zsidózik, de ennek ellenére kijelenti, hogy a Fidesz se nem rasszista, se nem antiszemita párt.»
    Azt elviselnék ha Bartus homalyos alluziokat lebegtetne arrol, hogy bizony bizony a demokracia egy ici-picit santult, meg hogy «nem szép» dolog zsidozni a parlamentben, meg hasonlo ugynevezett «fésült» stilusban (ez egy nagyon jo kifejezés) irt mondatokat hasznalna.Igy nagyon sikeres ujsagiro valna belöle.Nade hogy ellentétben Kunczeval azt a következtetést meri levonni, hogy akkorpedig a Fidesz nem demokrata, a Jobbik a Fidesz szatellit partja, a KDNP pedig a politikai katolicizmus pillére (hu micsoda szavakat talal ki ez a Bartus (?) :http://en.wikipedia.org/wiki/Political_catholicism) , hat ezt azért mar mégse. Ezt nem a gyenge idegzetüéknek talaltak ki. Ezt csak 18 éven felülieknek és azon belül is a nagyon-nagyon éretteknek lehet elolvasni. És különben is jobb ha egyböl leszögezzük, hogy ez szélsöséges, igy nem kell vele foglalkozni, indexre tesszük és kész. Ez a «rough» stilus ez valahogy nem magyaros, hianyzik rola a Schlagzane, meg a kényelmes kibuvok. Különbenis Leslie Bartus amerikai, és az idegen hatalmak…ugye…? Hat hogy jön ö ahhoz, hogy irjon rolunk echte magyarokrol? Okori modszer, aki rossz hirt hoz, azt letaszitjuk a Taigetoszrol.
    Ez a sok disszonancia nem kedves a fülnek amelyik magyar müdalokat hallgat, ez olyan mint Bartok, Schönberg, Stravinsky, valami szörnyü kortars zene, John Cage, valami zaj, ez nem is zene. Nekünk Wagner kell, meg egy karmester ( Wilhelm Furtwängler https://www.youtube.com/watch?v=RSbSl6guVGs) és akkor mar megint ott vagyunk, amiröl Kertész Akos irt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  49. b

    Pontosan erre gondoltam én is! Szó szerint!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  50. Muhari László

    Kedves Laci!

    Aki szélsőségesnek nevez, az hülye!

    Hidd el, jópáran vagyunk itthon, Magyarországon, akik hazai publicistáktól pont ezt a “tökösséget” hiányoljuk. Sajnos, kis hazánk ilyen, ha nevén nevén nevezel valamit, és igazad van, már jön a támadás!

    Abszolút egyetértek azzal, amit leírtál ebben a cikkben, egyet kivéve!

    A tüntetésen rengetegen kifütyülték Rogánt, jómagam, több száz, ha nem ezer részt vevővel, hátat fordítottunk neki, mialatt beszélt! Hidd el, nem kapott akkora tapsot, mint ami átjött a tv-n, szerintem Mesterhazy jóval nagyobb tapsot kapott, mint arogáns tóni.

    A bírálókkal kapcsolatban csak annyit javasolnek Neked: csak azokkal vitatkozz, ha bírálnak, akik kulturáltan fejezik ki véleményüket, a többivel ne foglalkozz!

    Hidd el, előbb utóbb egyrészt, kikopnak a trollok, másrészt, ki áll melletted mindenki, aki szereti olvasni szókimondó, de realitásokat tükröző cikkeidet!

    Remélem, olvasunk még Tőled velős, de igaz írásokat!

    Baráti üdvözlettel,

    Muhari Laci

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Nyomoznak Bartus hamis 6-os kartonja ügyében 2014. szeptember 29. hétfő | AN

Vezéráldozatot hozott a ifjúbaloldali maffia 2014. május 29. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos