Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bajnai begyújtja a motorokat 2012. október 18. csütörtök 23:36 | AN Forrás: Nol

  • Hozzászólások(110)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bajnai begyújtja a motorokat
Budapest – Csütörtök délután Bajnai Gordon volt kormányfő vezetésével megalakult a Haza és Haladás Egyesület, értesült a Népszabadság Online.
.
A nol.hu oldalon olvasható írás szerint az alapítók között van Oszkó Péter és Balázs Péter, a Bajnai-kormány pénzügy- és külügyminisztere, Szigetvári Viktor, aki az MSZP kampányfőnöke volt 2006-ban és 2010-ben, Felcsuti Péter, a bankszövetség korábbi vezetője, valamint Vörös T. Károly, a Népszabadság egykori főszerkesztője.
.
Bajnai Gordon, aki 2009 áprilisa és 2010 májusa között vezette a kormányt, október 23-án felszólal az Egymillióan a magyar sajtószabadságért elenevezésű Facebook-csoport (Milla) október 23-ai demonstrációján, várhatóan ott beszél majd a szervezet céljairól és lehetőségeiről.
.
Csütörtökön lehetett olvasni az első híradásokat arról, hogy nem a Milla, hanem egy általa létrehozott új egyesület adja majd a volt miniszterelnök politikai visszatérésének bázisát. A portál arról is írt, hogy Bajnai Gordon stábjában szerepet kaphat Urbán László, az első Orbán-kormány pénzügyminiszter-jelöltje. A volt kormányfő stábjából a Népszabadságnak azt mondták: bár Urbán László koordinátorként részt vesz a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai projektjében, de nem alapító tagja a most létrehozott egyesületnek.
.
Bajnai Gordon leköszönése után létrehozta a szakpolitikai programokat kidolgozó alapítványát, az esetleges későbbi politikai szerepvállalásáról szóló kérdéseket azonban rendre elhárította.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (28 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +31 ( 39 szavazatból)
Bajnai begyújtja a motorokat , 4.7 out of 5 based on 28 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(110)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

110 Reader’s Comments

  1. kekec

    Arra utaltam, hogy itt már nem ideológia, nem politikai eszmefuttatás kell, hanem a gazdaság mihamarabbi, politikamentes és racionális rendbetétele. Jelenleg Bajnai látszik rá a legalkalmasabbnak. Van más ötlet? Jöhet.
    .
    A nép többsége azokban az országokban “boldogabb”, ahol a köznépnek magánemberként sem kül- sem belpolitikával, sem állami ideológiával nem kell fogalkozni, mert az viszonylag normális mederben halad – a polgáraik naponkénti aktív politikai foglalatossága nélkül is.
    .
    Nekik több idejük marad magukra, kultúrára, hobbira és családra. A közélet kiegyensúlyozottsága a gondtalanabb élet egyik fokmérője. (Természetesen a megélhetés anyagi szükségleteinek megléte mellett.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  2. A Fidesz-rezsim csak az erő szavát érti, az lenne a legfontosabb, hogy minél többen legyenek október 23-án a Szabad Sajtó útján.
    Ha kevesen lesznek, akkor az OV ellenes lufi kipukkad !
    Viszont ha sokan lesznek, akkor összeállhat az a széles ellenzéki koalíció, amely legyőzheti a kormányerőket 2014-ben!
    Nekem ebből az jön le, hogy most csak beszédek tömkelegét fogjuk ismét meghallgatni !
    Egy szervező szavait idézem:”Ha kevesen, akár csak tízezren leszünk, az nemcsak a Békemenetet támogató kormánypártok újabb kommunikációs sikerét jelenti majd, de a Milla végét is – s vele annak a reménynek a végét is, hogy nincs tovább , minden marad így ahogy van!!!
    De könyörgöm, beszéddel nem fog változni semmi sem, TETTEK KELLENEK !!!!!!
    Amit bumburi is írt :”A tüntizésnek vége lesz,és a tömeg hazavonul,dolgavégezetlenül” Ugye nem ezt akarjuk?
    De még azt is írta tisztelt bumburi, hogy “MOST dolga lenne!!! “”"”"
    Barry1 megértelek teljes mértékben a felháborodásodat, de én nagyon félek hogy az lesz, amit bumburi vázolt fel nekünk!
    De 15 óra után okosabbak leszünk , este 18 órakor már kialakul egy trend , hogy merre tovább MAGYARORSZÁG!!!
    Már ketten mondjuk bumburi kommentelő társammal, hogy a Kossuth térre kell/kellene menni!
    De a szervezők , hátha okosabbak és reálisabban látják a helyzetett!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  3. Tisztelt Barry1
    Pedig én írogatok rendesen hogy e kettő cikkhez jó sok kommentelés legyen így előtérbe és hangsúlyt kap a LEHETSÉGES JÖVŐNK!

    Bajnai begyújtja a motorokat
    Bajnai a Millával nyomul huszonharmadikán

    Egy gondolaton jár az agyunk, mert igen, ez most számunkra a legfontosabb!
    Azzal hogy írogatunk , e két cikkhez, talán mások is kedved éreznek és ők is megírják észrevételüket és javaslataikat ehhez az egészhez!
    Az utolsó napokban , próbáltuk felvázolni a helyzetett, hogy s miként alakuljanak a dolgok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  4. “Megvilágosodtam koldusügyben”
    http://okos-tojas.blog.hu/2012/10/22/megvilagosodtam_koldusugyben
    .
    A fotomontázs címlapképnek is kiváló (lenne).
    Felfedezhetné valaki a lapjának, de utcai plakátokon is nagyot szólna. Pl.: Felülragasztva a kormány sötétkék-fehér IMF-ellenes plakátjait, ugyancsak józanító hatása lenne.
    Ki vállalja fel valamelyiket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Barry1
    Bartus már egyszer elbúcsúzott tőlünk, és attól, hogy ezt a felületet online ÚJSÁGként fenntartsa, mivel ehhez nem kap anyagi támogatást. Ezt a felületet tehát nagyjából önerőből működteti, és ahogy mondják “ajándék lónak ne nézd a fogát” Fórumként 2-3 cikk is van, MI AZ ELLENZÉKRŐL ÉS OKTÓBER 23-RÓL SZÓL, és ahol a véleményünk kifejthető: Összefog az ellenzék. A Milla Bajnaival nyomul – és ez a cikk. Tehát aki akar, ezeknél hozzá tud szólni. Aminek HÍR értéke volt, azt közölte, a napi cikkeket és cakkokat meg nem köteles az USÁ-ból követni. És tudod mit? Magyarországon sem érdemes.
    Varánusz pl ma “nagyon ott van”:
    “Én meg úgy vagyok ma 2012 Magyarországával, hogy a legutolsó amit szeretnék, hogy egy óvatlan pillanatban azon kapjam magunkat, hogy már felkelők vagyunk.”
    “Értem és respektálom, ha valaki azt gondolja, hogy ezzel az elmúlt 22 év nem lesz leváltva. Azt is, ha mások szerint a mai baloldalon nincs értelme az összefogásnak. Én is gondolok hasonlókat, csak ma ezt kurvára leszarom. Ugyanis ez a mai nap nagyon nem ezekről szól. Nem ma és nem itt fogunk szakítani az elmúlt 22 évvel. Nem ma és nem itt fogja a nép királlyá koronázni Bajnai Gordont. Nem fogja a világot megváltani TGM és Kónya Péter sem. Nem kell ma felesküdni senkinek. Nem kell az összefogásról vérszerződni, nem kell a garast megváltoztathatatlanul letenni, nem kell senkit pajzsra emelni. Nem számít a juhászpéter se a szanyitibor, nem számít a vadaiágnes és schifferandrás, de még a bajnaigordon sem. Ha van valami tétje a mai napnak a megemlékezésen túl, akkor az annyi, meg tudjuk-e mutatni kellő súllyal, hogy sokan, nagyon sokan, esetleg kibaszottkurvasokan vagyunk akiknek nem tetszik ez a rendszer.

    Én elvonszolom a mázsámat erre a mérlegre. Ha hasonlót gondoltok ott találkozunk. ”
    rtem és respektálom, ha valaki azt gondolja, hogy ezzel az elmúlt 22 év nem lesz leváltva. Azt is, ha mások szerint a mai baloldalon nincs értelme az összefogásnak. Én is gondolok hasonlókat, csak ma ezt kurvára leszarom. Ugyanis ez a mai nap nagyon nem ezekről szól. Nem ma és nem itt fogunk szakítani az elmúlt 22 évvel. Nem ma és nem itt fogja a nép királlyá koronázni Bajnai Gordont. Nem fogja a világot megváltani TGM és Kónya Péter sem. Nem kell ma felesküdni senkinek. Nem kell az összefogásról vérszerződni, nem kell a garast megváltoztathatatlanul letenni, nem kell senkit pajzsra emelni. Nem számít a juhászpéter se a szanyitibor, nem számít a vadaiágnes és schifferandrás, de még a bajnaigordon sem. Ha van valami tétje a mai napnak a megemlékezésen túl, akkor az annyi, meg tudjuk-e mutatni kellő súllyal, hogy sokan, nagyon sokan, esetleg kibaszottkurvasokan vagyunk akiknek nem tetszik ez a rendszer.

    Én elvonszolom a mázsámat erre a mérlegre. Ha hasonlót gondoltok ott találkozunk.
    http://varanus.blog.hu/2012/10/23/letszamforradalom
    Viszont a Varánusz egy BLOG, és nem újság, méghozzá anyagi támogatás nélküli újság. Egyedül könnyebb naprakész lenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  6. bocs a duplázásért, nem volt szándékos.
    proaktív
    Azt hiszem nagyon kiröhögtetné magát ezek közül az önjelölt orbánfiókák közül, ha minden referencia nélkül a válságkezelésre vállalkoznának. Nem is vitás: ha Bajnai benevez, neki van a legnagyobb esélye. Az a csoda, hogy egyáltalán vállalkozik rá. Sem egzisztenciálisan, sem szakmai respektje miatt nem lenne rászorulva. Róla elhihető, hogy TÉNYLEG a haza és a haladás ügyét kívánja szolgálni. Nem is ezt vitatom, csak azt, állítom, hogy politikusként még nem bizonyított (és úgy még nem is harcolt) EZ a része majd most fog megmutatkozni. Persze szavazhatunk ebben is bizalmat neki, de nem árt odafigyelni – és segíteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Ez egy elég alapos cikk a mai rendezvényekről, térképpel, időpontokkal és EGY hiányossággal: a Nagy Imre társaság megemlékezéséről a Vértanuk terén a Nagy Imre szobornál megfeledkezett. Pedig sok DK-s is ott kezd 12 órakor. Az legalább tényleg 56-ról fog szólni.
    http://hvg.hu/itthon/20121019_politikai_rendezvenyek_oktober_23an#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_10_22

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. Kekec
    Sok mindenben egyetértek veled,kivéve egy dolgot! De abban viszont
    kiba……ottúl NEM!!!A falra tudnék mászni az “elmút 22 évezéstől!!
    Semmivel sem különb a nyócévezésnél!!!És amig ez nem változik ,addig a horda
    marad .Úgybizony! Mert ez nem azt jelenti, hogy nem értjük az első húsz évet,hanem azt,hogy NEM értjük az utolsó kettőt. orbánéknak ez úgy kell,mint egy falat kenyér Ők akarják összemosni!! Na meg a schiffer,juhász, jávor és jössz te is ezzel az óhéber hülyeséggel Bocs!.Ez nem azt jelenti,hogy szerintem minden O.K. volt a rendszerváltás óta.Egy fenét!!De az akkor is demokrácia és jogállam volt az összes hibájával együtt és persze nem volt matolcsysta rémálom.
    A magam részéről nem szándékozom leváltani az eeemúúút 22évet,csk az utolsó kettőt ,de azt nagyon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. Barry1
    kekec a varánusztól idézett – nem szokott 22 évezni, mert tudja, hogy hamis. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. gets OK ,köszi, megnyugodtam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

A DK szembesíti Bajnai Gordont 2013. szeptember 15. vasárnap | AN

Bajnai megvédte az Orbán-kormányt Berlinben 2013. június 1. szombat | AN

Bajnai nem csalódott az LMP-ben 2012. november 20. kedd | AN

Katolikus hitvallás Bajnai alapítványánál 2012. november 15. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos