Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szeptember 17-ig a Ház elé kerül a választási törvényjavaslat 2012. szeptember 6. csütörtök 20:11 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szeptember 17-ig a Ház elé kerül a választási törvényjavaslat
Sárvár – Szeptember 17-ig egyéni képviselői indítványként nyújtja be az Országgyűlésnek Lázár János a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot; a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának volt vezetője ezt Giró-Szász András kormányszóvivővel közös sajtótájékoztatóján jelentette be csütörtökön Sárváron a Fidesz-KDNP közös frakcióülésének szünetében. Közölte azt is, hogy az állam nem fog választási névjegyzéket vezetni hivatalból, hanem az állampolgárok jelezhetik részvételi szándékukat.
.
A benyújtásig hátralévő időben még egyeztetni kívánnak az ajánlószelvények rendszerének eltörléséről, illetve a jelöltállítási folyamat korábban szabályozott rendszerének megváltoztatására vonatkozó módosító javaslatokról – mondta a Miniszterelnökséget államtitkárként vezető politikus.
.
Lázár János hangsúlyozta: a választási eljárási törvény – amely január elsejétől lépne hatályba – a már elfogadott és nagy legitimitású választójogi törvény elveinek végrehajtására irányul, egyaránt szabályozni fogja az országgyűlési képviselők, a polgármesterek, a helyi önkormányzati képviselők és a kisebbségek parlamenti képviseletének szabályait is.
.
Lázár János szólt arról is, arra fogják biztatni az állampolgárokat, hogy a felelősség jegyében legalább egy éven keresztül tudatosan készüljenek, fontolják meg, hogy részt vesznek-e a szavazáson.
.
Az állam nem fog választási névjegyzéket vezetni hivatalból, hanem az állampolgárok jelezhetik, várhatóan 2013 szeptemberétől 2014 márciusáig, a részvételi szándékukat – mondta. Ezzel a lépéssel a parlamenti választásokat közvetlenül megelőző időszakban egy politikai tartalmú kampány helyett egy demokrácia kampányt lehet majd folyatni Magyarországon – tette hozzá.
.
Azt szeretnék, ha a választási eljárási törvény hatására minél többen tudnának szavazati jogukkal élni és minél nagyobb felelőséggel adnák le a szavazatukat – jelentette ki a politikus. Lázár János szavai szerint egy abszolút kiterjesztő értelmezésű törvény megalkotására törekszenek.
.
Ez lesz az első választási eljárási törvény, amely az elmúlt huszonkét évben Európában is egyedülálló módon pozitív diszkriminációt tartalmaz, többletjogokat ad, könnyítéseket tartalmaz a fogyatékkal élők számára, és mindent elkövet azért, hogy aki mozgásában, látásában, vagy hallásában korlátozott, könnyebben szavazhasson – magyarázta.
.
Elhangzott: kiterjesztő lesz azért is, mert lehetővé kívánja tenni, hogy minél többen szavazhassanak azok közül is, akik külföldön dolgoznak. Szavai szerint az elmúlt több mint két évtizedben a külföldön dolgozó magyar állampolgárok voksolásának lehetősége, mint ahogyan ezt az Alkotmánybíróság is többször észrevételezte, nem volt megoldott – fűzte hozzá.
.
A Fidesz-KDNP frakció nyitott miden vitára, így azt a szocialista javaslatot is hajlandóak megvitatni, amely annak eldöntését célozza, hogy kötelező legyen-e a szavazás vagy sem Magyarországon – jegyezte meg.
.
Nyitottak a választási kampány szabályozására és a választási kampány finanszírozására vonatkozó kérdések megvitatására is, várnak minden ellenzéki és társadalmi javaslatot – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy előzetes normakontrollt fognak kérni az Alkotmánybíróságtól a törvény hatályba lépése előtt.
.
Giró-Szász András kérdésre válaszolva közölte, hogy nem kívánják kommentálni az IMF feltételeire vonatkozó találgatásokat, ezekről , mint mondta, Orbán Viktor kormányfő a parlamentben fog tájékoztatást adni hétfőn. A kormányszóvivő bejelentette: a kormány a jövő héten napirendjére tűzi a Bakonyi Erőmű és a Mal Zrt. közötti probléma rendezését. Érezve a Bakonyi Erőmű problémájának súlyosságát, megpróbálnak megoldást találni, mondta a politikus.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Szeptember 17-ig a Ház elé kerül a választási törvényjavaslat , 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

20 Reader’s Comments

  1. Újabb mocskos képviselői indítvány! :(((((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  2. Arra leszek kiváncsi, hogy a mozgásukban meg betegségükben korlátozottak hogyan fognak feliratkozni ebben a nagy könnyebbségben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  3. El lehet képzelni, hogy ha három millió manyuposból kevesebb, mint kétszázezer ment el fenntartani a tagsági viszonyát – márpedig ez a dolog vérre (készpénzre) ment – hányan fogják regisztráltatni magukat… Pláne, ha a dombóvári választóknak Kecskemétre kell elutazniuk a regisztrálás érdekében!
    .
    Többször megírtam, hogy a Fidesz által elképzelt regisztrációra nincs szükség, mert napra kész választói névjegyzéket vezetnek Magyarországon.
    .
    Az Orbán féle regisztráció egyszerű választási manipuláció – a végén megérjük, hogy kevesebb, mint 1 millióan lesznek jogosultak szavazni. Bízom benne, hogy az Alkotmánybíróság el fogja meszelni a kezdeményezést – bár ahogy kinéz a dolog, könnyen lehet, hogy majd csak a választások megtörténte után esik le náluk a tantusz. Éppen úgy, mint a manyupok esetében: mire a döntés megszületik, az ellopott pénznek híre hamva sem lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  4. Az új választójogi tv és a választói regisztráció nem más, mint egy beláthatatlan következményekkel járó nyilvántartás arról, hogy “kik vannak velünk és kik vannak ellenünk”. Megosztani a választókat rabszolga és rabszolgatartókra. Nem nagy számítógépes fantázia kell ahhoz, hogy az választó kitalálja, hogy az utóbbi OV levélen már jelzett kód a címzett személy pontos kilétének azonosítására szolgál. Akiknek ez a nyilvántartás a kézében van, az túltehet minden elképzelésen. Ezért a regisztrációtól óvakodni kell, mert nagyon sok hátrányos következménynek lehet forrása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  5. Mi lesz, ha kötelezően előírják fehér teniszcipő viselését a szavazáson?

    (Ez a bitang banda erre is képes!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. “Ezért a regisztrációtól óvakodni kell, mert nagyon sok hátrányos következménynek lehet forrása.”
    Mitől kell óvakodni? A regisztráció bevezetésétől, vagy a regisztráció törvényre emelkedése után a konkrét regisztrációtól?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. Nem értem miért fél ez a kormány, hogy nem választják meg újra! Miért kell a választásokra is bevetnie “trükkök százait!” Hisz a népért tettek minden nem megszorító lépést, a népért tették a visszamenő hatályú törvények meghozatalát is, Az Alkotmány Bíróság megkímélését, a magán-nyugdíjak elvételét, a gyógyszer ártámogatások minimálisra csökkentését, a 27 %-os ÁFA megszavazását, az egészségügy ily frappáns elrendeződését, az oktatás szárnyalásának megteremtését, a rokkant nyugdíjasok, kork.nyugdíjasok /személyi tulajdonát/ nyugdíjának elkonfiskálását, a média szabadság tényét, hogy mára csak az ATV. maradt, még a Kossuth rádióban is csak az orbáni kormány érdemeit, süketelését hallom- amire egyáltalán nem vagyok kíváncsi és inkább elkapcsolom! Éppen ilyen kormány az!-amit álmomban sem kívánok senkinek! Beképzelt, öntelt, egoista, cinikus, gúnyos, hozzá nem értő, zsarnoki!
    Ha valamely pozitívumot kifelejtettem volna, kérem írják hozzá! Hátha olvassák ők is, vagy tőlük is valaki!-
    És ami siralmas, ami tényleg fájó! Ehhez a Fideszhez tartozik a Keresztény Demokrata Néppárt is!!!! Mit tett ez a párt a nép kiszipolyozása ellen? Hányszor emelte fel szavát, a keresztényi erkölcsök megsértéséért, a hazug állítások, jelszavak, tisztázásáért. A valódi keresztényi erkölcsök, értékek megóvása miatt, mit tett a párt??? Hazudott, csalt, beleolvadt a Fideszbe, hogy kap, marad állás a járásokban, ha kihullnál a parlamentből! De ez a magatartás elég is volt ahhoz, hogy az álarc lehulljon róla! Ugyan olyan pénzéhes alakok ülnek benne, mint a Fideszben, 19= 20-1 Hallani se szeretnék e pártokról, nemhogy a parlamenbe bejussanak!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. Ez is annyira önkéntes mind a magánnyugdijj lenyúlása ,ha nem lépsz ki nem kapsz nyugdijjat,ha nem regisztrálsz “önként” nem szavazol!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. Éljen a demokrácia! Ahhoz, hogy Viktorék kipostázzák nekem azt a rengeteg nemzeti konzultációs szarságot, ahhoz nem kellett előzetes regisztráció, ahhoz, hogy éljek az alapvető választási jogommal ahhoz kell. Na menjenek a bús picsába!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Az Európai Néppárt megint kussol! A Fideszt már régen ki kellett volna zárni onnan. Azonban Viktor az egyik alelnökük és megvédik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Ez kell a magyarnak, hajrá: http://hir6.hu/cikk/68328/emlektabla_horthy_miklos_kormanyzonak_sarkadon

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. Kedves Bartus László! Sarkad Városban most már van Horthy emléktábla és van Csendőrőrs is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Micsoda két arc,csak úgy sugárzik a szeretet a szemükből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. Választás: Vagy Orbán Viktorra szavazunk, vagy elvisznek a csendőrök. Egyébként Sarkad Városból annak idején Horthy csendőrei gyűjtötték össze az ottani viszonylag nagy létszámú zsidó közösséget. Most pedig újra van a városnak csendőrsége és a magyar kormány ezt tűri.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. Regisztrálok. Azért is. Remélem, nemcsak február 29-én lehet regisztrálni. Azt is remélem, hogy nem kell megírni, kire akarok szavazni. Ettől a bagázstól minden kitelik. Végrehajtják az összes aljasságot, az összes ökörséget, ami ov hülye fejében megszületik. Gondolom, abban a reményben, hogy örökké a húsosfazék közelében maradhatnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. Hát engem ugyan nem listáznak.Legutóbb is odaadtam a fidesznek a kopogtatót
    azután persze a másik oldalra szavaztam .Naná…..
    Át lehet és kell is verni őket.Főleg a jókaiannás varánuszt. Tényleg…. Mától
    legyen a nemzet varánusza!!!! Szánalmas nyomorult…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Másolat:
    Miért lenne baj, ha a lakosság pártpreferenciáit nem ismerik meg a mindenkori kormánypártok? Az ajánlószelvénynek nevezett, de a pártok címlista gyûjtési és vele együtt a lakosság személyes adatainak begyûjtése mindvégig hibás lépések sorozata volt, és – ki tudja, meddig tárolt és hova továbbított címmásolatok – vagyis a pártirodák címcetlijeiénél, azok antidemokratikus voltánál minden jobb megoldás.
    .
    A legjobb, ha mindenki titkosan és szabadon választhat pártot is, jelöltet is, a postás, a polgármesteri hivatal, a szomszédok, rokonok, sógorok, haverok beavatása és tudta nélkül.
    A személyes adat magántulajdon, a vélemény magányügy, a megfontolt parlamenti választás személyes felelőssége miért ne lenne ugyanúgy magánügy? Az is magánügy, csak eddig nagyon kevesen voltak tisztában vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. Gedeon 2012. szeptember 8. szombat 20:20
    Gedeon kedves!
    Társaságban illik viselkedni és disztingváltan megszólalni, mert nem örülnek a színvonal alatti stílusnak. Mindenki társaságban van, aki itt olvas vagy kommentel. Gedeon is.
    Kösz, ha másokra is tekintettel vagy és tartózkodsz az obszcén szövegektől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. #
    proaktiv
    2012. szeptember 8. szombat
    23:57 Megismétlem még ha nem tetszik a gyenge lelkednek: A Fidesz és Orbán Viktor menjenek a bús picsába. Ha gondod van fordulj Bartus Lászlóhoz és ha erősnek találja ezen megjegyzésemet majd Ő moderálja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. #
    proaktiv
    2012. szeptember 8. szombat
    23:57 Az a színvonaltalan amit az Orbán kormány csinál és társaságban nem illik így viselkedni az ország is társáság “Köztársaság” volt amíg ez az okádék banda tönkre nem tette. Menj és nyald ki Orbán Viktor fenekét és neki tartsál illem órát és ne nekem. Köszönöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Az LMP adja a lovat a Fidesz alá? 2012. szeptember 8. szombat | AN

Gyurcsány kezdi felfogni, hol van 2011. november 26. szombat | AN

Nem egyeztetnek az új választási rendszerről 2011. augusztus 10. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos