Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szíriában elrabolt magyarok szabadultak ki 2012. augusztus 25. szombat 21:24 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szíriában elrabolt magyarok szabadultak ki
Kőszeg – Kiszabadították a Szíriában augusztus közepén elrabolt három magyar állampolgárt, akik a tervek szerint 3-5 nap múlva térhetnek haza Magyarországra, jelentette be Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója szombaton egy kőszegi rendezvényen. Mivel további részleteket nem közölt, így nem tudni, van-e köze a TEK-nek a magyarok kiszabadulásához azon kívül, hogy ők jelentették be a hírt.
.
Közölte: mindhárman jó állapotban és biztonságban vannak, hamarosan a TEK „fennhatósága alá kerülnek”, és akár pár órán belül elindulhatnak Magyarország felé, de még rengeteg szervezési tevékenységre van szükség. Megjegyezte továbbá, hogy a körülmények meglehetősen kaotikusak voltak. A főigazgató később újságíróknak hozzátette azt is, hogy a TEK tervei szerint a három magyar 3-5 nap múlva térhet haza Magyarországra.
.
Hajdu János éppen egy kerekasztal-beszélgetés közben kapta telefonon a kiszabadítás hírét, amelynek bejelentését a Tranzit – Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvény résztvevői nagy tapssal fogadták. A kiszabadításról és a három magyarról további részleteket nem közölt. A korábban elrabolt másik két magyarról nincsenek újabb információk.
.
Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtófőnökének korábbi – a TEK főigazgatójának jelentése alapján adott – tájékoztatása szerint augusztus 13-án délelőtt 9.00 és 11.00 óra között a szír főváros, Damaszkusz külvárosában fegyveresek megállítottak egy gépkocsit, majd annak utasait – három magyar és három szír állampolgárt – elrabolták. Mindhárom 40 év körüli magyar férfi korábban rendőr volt, a rendőrség különböző szakmai területein teljesítettek szolgálatot. Mindannyian évekkel ezelőtt leszereltek.
.
A TEK jelenleg két, egymással párhuzamosan futó, szíriai emberrablási ügyben végez felderítést, a központ válságstábjának munkája, a külföldi partnerszervekkel való kapcsolattartás és a Külügyminisztériummal történő együttműködés folyamatos. Április végén ugyanis ugyancsak Szíriában ismeretlen fegyveresek elhurcoltak két magyar állampolgárságú férfit, amikor rablótámadás történt egy cég telephelyén, az ország északkeleti részén. Május elején a TEK munkatársai Szíriába utaztak, hogy a szír hatóságokkal együttműködve épségben ki tudják szabadítani az elrabolt két magyart. Róluk azóta nincs hír.
.
A Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint a sorozatos emberrablások miatt a Külügyminisztérium augusztus 15-én ismételten és nyomatékkal kérte a magyarokat, hogy ne utazzanak az országba, illetve az esetlegesen még ott tartózkodók haladéktalanul hagyják el Szíriát.
.
A világ egyik leggyorsabb alakulata a magyar Terrorelhárítási Központ a szervezet főigazgatója szerint. Hajdu János egy szombati kőszegi rendezvényen hangsúlyozta, hogy az általuk védett két közjogi méltóság, az államfő és a miniszterelnök is elégedett a munkájukkal.
.
Hajdu a TEK 2010-es megalakulása előtti elnöki személyvédelmet jellemezve azt mondta: a teszteken ötből négy szituációban „elveszítették az elnököt”, vagyis „ennyire voltak felkészültek az ezt megelőző miniszterelnököt védő személyvédők”. Megjegyezte, hogy amikor a TEK átvette Orbán Viktor védelmét, sem mentőtiszt, de még egészségügyi felszerelés sem volt az egységben. „Ma azért ez egy kicsit másképp működik, ezek a fiúk (…) ma valóban a világ élvonalbeli személybiztosítóihoz tartoznak”, jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a TEK által védett két közjogi méltóság, Orbán Viktor és Áder János is elégedett a személyvédőkkel.
.
A csaknem ezer embert foglalkoztató TEK munkájáról elmondta: ma már nem ritka a napi két-három művelet sem, és eddig hibátlanul teljesítettek. A kommandósokat az öli meg, ha nincs munkájuk – fogalmazott Hajdu János, aki kiemelte: a TEK az egyik leggyorsabb alakulat a világon, a terrorelhárítók riasztása és indulása között éjjel-nappal mindössze néhány perc telik el, amivel kiemelt biztonságot tudnak nyújtani. Ehhez a gyorsasághoz nem kellett pénz – fűzte hozzá.
.
A statisztikákra kitérve közölte: a műveleti egységeknek az elmúlt két évben több mint kétszáz éles műveletük volt, vagyis amikor elfogás is történt. A hírszerzési egység mutatóiról a főigazgató nem adhatott tájékoztatást. „Rengeteg pénzt teszek abba, hogy tanuljanak, hogy külföldi kiképzésekre menjenek, hogy külföldi kiképzők jöjjenek Magyarországra, minél több ismeretet szerezzenek meg a szakma jelenlegi világszínvonalon történő ellátásáról, és minél jobbak legyenek a védőfelszerelések”, sorolta, majd azzal folytatta, hogy a magyar terrorelhárítók a világ legbiztonságosabb eszközeit használhatják, ami megkönnyíti a munkájukat, és „nagyon sokat tudok ahhoz hozzátenni, hogy este mindenki hazamenjen a családjához”. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte ugyanakkor: biztos, hogy ez nem lesz mindig így, mert ilyen sok műveletnél „lehetnek problémák”, de „ha tetszik valakinek, ha nem, akkor is a legjobb felszerelést fogják megkapni”. Elmondta, a TEK esetében 10-13 milliárd forintos költségvetésről kell beszélni, amelyből nyolcmilliárd bérköltség. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy egymilliárd forintot „termelnek vissza a rendszerbe” azzal, hogy nem 28 kommandót üzemeltetnek Magyarországon – mint korábban –, hanem csak egyet, 13 osztállyal.
.
Arra a felvetésre, hogy vannak, akik Orbán Viktor miniszterelnök „magánhadseregének” nevezik a TEK-et, Hajdu János úgy reagált: nem igazán érdekli, hogy Magyarországon néhány középszerű politikus mit gondol a Terrorelhárítási Központról, az azonban igen, hogy a világ vezető titkosszolgálatai hogyan vélekednek a magyar terrorelhárítókról, az eredményeket pedig a világ egyetlen pontján sem vitatják.
.
A főigazgató az ország belső, de kezelhető problémájaként említette, hogy „meglehetősen erőre kapott a szélsőjobboldal”. Példaként hozta, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe, és több más szélsőséges jobboldali szervezet is alakul. Kijelentette ugyanakkor, hogy ma nincsenek Magyarországon olyan fegyveres csoportok, amelyek olyan problémákat tudnának okozni, amelyekkel kormányok lennének megdönthetők, vagy amelyek emberéleteket követelhetnének.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

44 Reader’s Comments

  1. A zaro velemenynek tisztelettel ellentmondanek. A jobboldali retorika es a jobboldallal rokonszenvezo polgarsag mindennapi megnyilvanulasai mar elertek azt a kritikus minosegi valtozast, ami elfogadhatova teszi a szellemiseguknek megfelelo eroszak, esetleg terror akciok alkalmazasat az ideologiailag mar doktrinalt szelsoseges elemek tipikusan verszomjas modoraban. A maganyos farkas teoria, a nem feltetlen politikailag aktiv de feltetlen politikailag, emocionalisan, pszichologiailag labilis potencialis elkovetok feltehetoen komolyabb szamban, egymastol es szervezetektol fuggetlenul mar tervezgetik azokat az akciokat, amik szorvanyosan ismetlodnek a gazdasagilag fejlett es kulonben kiegyensulyozott tarsadalmakban. Ezek a terror akciok elsodlegesen embereleteket kovetelnek, mert a merenylo ugy akarjak kifejezni az ot serto tarsadalmi vagy politikai anomaliak miatt erzett elegedetlenseget. Ez a tipusu elkoveto nem affilialt, az akciojat egyedul tervezi, elszigetelt es bizalmatlan, igy a tervei idobeni felismerese es leleplezese rendkivul komplikalt feladat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  2. Gyanus tortenet. Gyanus idopontban kapott telefonhivas. Tegye fel a kezet, aki elhiszi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  3. “…A főigazgató az ország belső, de kezelhető problémájaként említette, hogy „meglehetősen erőre kapott a szélsőjobboldal”…”
    .
    - Ez igaz.
    .
    Kár, hogy ennek ellenére nem kezeli senki ezt a problémát, legfeljebb mélyítik.
    .
    “…ma nincsenek Magyarországon olyan fegyveres csoportok, amelyek olyan problémákat tudnának okozni, amelyekkel kormányok lennének megdönthetők, vagy amelyek emberéleteket követelhetnének…”
    .
    - Féligazság.
    .
    Valóban nincsenek kormánydöntésre alkalmas fegyveres bandák, de

    .
    1, fegyvertelen huligánok sokasága igen, akik így is sz…rgödörré változtatták az országot – a lakosság nagy részének hallgatólagos szimpátiájával, és a politikusbűnözők tevékenységének közvetlen erdeményeképpen.
    .
    2, Fegyveres és fegyverkező bandák is vannak. Gondoljunk pl. a nyilas szörnyetegekre, vagy a kossuth téri hugyforradalmárokra, vagy magyarsztán korábban legerősebb cigánymaffia- hadseregére, a Fekete Seregre, vagy egyéb szervezett bűnözői bandákra.
    .
    Ezek ugyan – egyelőre – tényleg nem alkalmasak kormányok döntögetésére, de nem is céljuk ez, viszont kitűnő célpontjai lehetnének a TEK- nek.
    .
    Érdekes, miért nem tapossák el ezeket a férgeket – pedig jogalap és lehetőség is lenne rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  4. Szóljon már valaki Hajdu Jánosnak….!!!

    http://www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/blogok/vadai-agnes-blogja/3157-szoljon-mar-valaki-hajdu-janosnak

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  5. “A világ egyik leggyorsabb alakulata a magyar Terrorelhárítási Központ a szervezet főigazgatója szerint.” .. .. “…. hamarosan a TEK „fennhatósága alá kerülnek”, és akár pár órán belül elindulhatnak Magyarország felé, ……… … a TEK tervei szerint a három magyar 3-5 nap múlva térhet haza Magyarországra.”
    -
    Miért? Csak nem gyaloghintóval hozza öket a világ leggyorsabb alakulata?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  6. Két legfőbb közjogi méltóságot védenek évi 10 milliárdért. Megéri?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  7. ” A kommandósokat az öli meg, ha nincs munkájuk – fogalmazott Hajdu János ”
    Ha pedig nincs, akkor keresni kell valamit, hogy indokolni lehessen a 10 milliárdos (bevallott) költséget.
    Láttunk már több nevetségességbe fúló TEK-es “terrorelhárítást”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  8. miracle
    2012. augusztus 26. vasárnap
    00:58

    A diadaljelentések mindig a legmegfelelőbb időpontban érkeznek :-)
    Eddig nem tudtad?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  9. Az csak véletlen lehet, hogy a 3 megkerült pont az a 3 rendőr akik legutóbb tűntek el, keresve az áprilisban eltűnteket.

    Áder nem mer panaszkodni, de Tihanyba is a Leibstandarte nélkül ment.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  10. Talán még az is lehet, hogy az augusztus 13-án “eltűnt” 3 magyar állampolgárt, akik egyébként nyugalmazott rendőrök, csak azért küldték Szíriába, hogy két hét nyaralás után “váratlanul” előkerüljenek. Lássuk be, a “TEK”-nek szüksége van arra, ha sikerekkel nem tudja, akkor propagandával folyamatosan bizonyítsa létjogosultságát, mert az állampolgárok körében nem túl magas a sok milliárdos apanázzsal kitömött “orbán-sereg” ázsiója. Az mindenesetre jellemző, hogy a legnagyobb visszhangot keltő akciójuk az volt, amikor képesek voltak sikeresen keresztülráncigálni a városon egy kibelezett repülőgépet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  11. A külföld is elismeri a TEK eredményeit -hmmm. Ha jól emlékszem, ugyanezt sulykolják a Matolcsi-féle válságkezelésről is. Ha a valóságban is megvan a párhuzam, akkor Isten irgalmazzon a két közjogi méltóságnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  12. “A világ egyik leggyorsabb alakulata a magyar Terrorelhárítási Központ a szervezet főigazgatója szerint. Hajdu János egy szombati kőszegi rendezvényen hangsúlyozta, hogy az általuk védett két közjogi méltóság, az államfő és a miniszterelnök is elégedett a munkájukkal.”

    …csak éles helyzet ne adódjon, mert akkor kiderülne az igazság!
    .
    Megjegyzem, ha a fentiekben említett két szarházi elégedett, az egyre több magyarban azt jelenti, hogy seggnyalásból jeles!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  13. Hajdu a TEK 2010-es megalakulása előtti elnöki személyvédelmet jellemezve azt mondta: a teszteken ötből négy szituációban „elveszítették az elnököt”, vagyis „ennyire voltak felkészültek az ezt megelőző miniszterelnököt védő személyvédők”.
    .
    Osztiglan mégse lopta el őket senki. Mostanában már három ex rendőrnek is nagyobb keletje van, mint a magyar miniszterelnököknek (nem csodálom).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  14. “nem tudni, van-e köze a TEK-nek a magyarok kiszabadulásához azon kívül, hogy ők jelentették be a hírt.”
    .
    Nincs. Nem is tudtak róla, hogy kiszabadultak. A túszok magánakciója volt, pár szírrel közösen hajtották végre. Egy Magyarországon élő szír állampolgár ottani rokonai révén értesült róla, amiről tegnap dél felé a Kossuth rádió adott hírt. Az MTI órák múlva sem tudott róla, a TEk pedig végképpen nem, de nyilatkozni sem mertek. Ugyanis nem volt mit.
    .
    Mire tartják az adófizetőkre kényszerítve, évente több milliárd forintért a TEK-et, ha itt nincsenek terroristák, ahol viszont vannak terroristák is, túszul ejtett magyarok is, ott a TEk nincs sehol? Világraszóló blamázs ez az eszetlenül nagy költséggel létrehozott és folymatosan agyondotált Orbáncég.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  15. “nem tudni, van-e köze a TEK-nek a magyarok kiszabadulásához azon kívül, hogy ők jelentették be a hírt.”
    .
    Ez nem igaz! A TEK-nek nincs köze hozzá, és nem a TEK jelentette be a hírt, hanem egy magánszemély, aki a Szíriából telefonon kapott hírt továbbította. Lásd fenti írásomat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  16. “Hajdu János éppen egy kerekasztal-beszélgetés közben kapta telefonon a kiszabadítás hírét, amelynek bejelentését a Tranzit – Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvény résztvevői nagy tapssal fogadták.”
    .
    Na persze. Valaki hallgatta a Kossuh adón a Déli Krónikát, és szóltak a TEK vezérének, hogy friss hír van Szíriából, amit ott be is jelentett, meg sem várva a hír megerősítését. Más forrás estig nem nyilatkozott érdemben, egyedül a szír magánszemély telefonos értesülése volt a támpont.
    .
    Egyébként az írás újabb humor-forrás az AN-en, miszerint:
    “A világ egyik leggyorsabb alakulata a magyar Terrorelhárítási Központ a szervezet főigazgatója szerint. Hajdu János egy szombati kőszegi rendezvényen hangsúlyozta, hogy az általuk védett két közjogi méltóság, az államfő és a miniszterelnök is elégedett a munkájukkal.”
    .
    A TEK az egyik leggyorsabb alakulat a világ TEKnősversenyén. Lásd eddigi szír sikertelenségüket.
    Az a nagy sikerélménye a TEK-nek és Hajdúnak, hogy Orbánt vagyy Plagibát még senki nem akarta elrabolni? Áderrel biztosan nem is kísérleteznének, akik tudják, hogy családilag felvértezett, mivel volt városi munkásőrparancsnok anyja révén akár harci kiképzési háttérrel is rendelkezhet.
    Orbán védelmére pedig csak-csak elég ezer fegyveres TEK-es, ha nincs esemény. Ha van, akkor kettő is elég ahhoz, hogy be- vagy eltakarják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  17. proaktiv!
    Én pedig még azt is el tudom képzelni, hogy a TEK szervezte, és ez az egész csak egy jó nagy médiahack. Eltűnnek, majd Hajdú parancsnok, mint egykoron Csilicsala bácsi a cilinderből, előhúzza őket mint a nagyfülű nyuszit. A közönség pedig szájtátva nézi a nagy mutatványt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  18. Az is érdekes kérdés, hogy miért kell egy prosperáló ország szeretett vezérének ilyen szuper védelem. Hiszen minden a legjobban halad, a külföld irigyli a sikereinket, a nép boldog a fenenagy adócsökkentéstől, egymillió munkahely szépen alakul satb. Ki támadna egy ilyen vezetőt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  19. Zorka, igy igaz! raszPUTIN is a kello idopontaban hozta felszinre az urnat, amit elotte a sellok gondosan muzeumkesz allapotba helyeztek es veletlen a kornyeken jart 33 fotos is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Mi van a masik ket elrabolt magyarral? Az mar bonyolutabb, mert oket tenyleg elraboltak? Mit keresett ez harom ember Sziriaban? Szakmai gyakorlaton voltak a szir biztonsagi alakulatoknal?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  21. Fényezheti magát, a világsztárral (B.P.) történt melléfogásuk külföldön előbb elterjedt, mint most ez a szabadítósdi!
    Ilyen melléfogásokkal normális országban sem Pintér (Csókakő), sem Hajdú, sem Hende (légterünket megsértették az iszapömléskor) nem maradhatnának a helyükön.
    Kell a suviksz….egy régi magyar filmben, a csizmát úgy fényesítette a szolga, hogy ráköpött, az is egy fényezési módszer!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  22. commandante:++++++++++++++++++++++++
    Hajdú előadott valahol gyerekeknek és ott kapta az örömhírt!))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. “a TEK az egyik leggyorsabb alakulat a világon, a terrorelhárítók riasztása és indulása között éjjel-nappal mindössze néhány perc telik el, amivel kiemelt biztonságot tudnak nyújtani.”

    He-he. Ehhez mit szól a Delta Force és a SAS. Napi két- három művelet (indulási szimulációs?). A tűzoltók is gyorsak ám.:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  24. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=579820&referer_id=friss

    MÁR a TEK vigyáz a magyarokra Szíriában??? Ez komoly???
    Ilyen gyorsak???
    Azt hiszem, csak álmukban. Kell a fényezés.

    A korábban elraboltakkal mi a helyzet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  25. Már ezer bocsánat, de mit keresett Szíriában három exrendőr egy időben, egy helyen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  26. A magyar TEK szédületes sebességgel, és kitartással várta meg, amíg a három túsz megszökik.
    -
    Utána pávatollat dugtak a saját sejhajukba, mutatván, ők mennyire szépek, jók. Csak az a baj, ezek idegen tollak. Ma az információ szédületes mennyiségben áramlik mindenhonnan, így a propaganda hazugságokat nehéz eladni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  27. Mondom az eleje ota, most ujra: az a meggyozodesem, hogy soha, egyetlen magyar sem tunt el sziriaban, az egesz valami rem primitiv, ordas hazugsag.
    Isten ne adja, hogy tenyleg igazam legyen, mert akkor ezt az orszagot el kell dozerolni a civilizacio utjabol egyszer, s mindenkorra. Fekely ez, rohado hus.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  28. “A világ egyik leggyorsabb alakulata a magyar Terrorelhárítási Központ a szervezet főigazgatója szerint.”
    Ebben a mondatban benne van az egesz orszag, az osszes senki a szanalmas poziciojukban. “En vagyok a legjobb, mondom ezt en, tehat igazam van!” – ezert engem pofanvertek az iskolaban, hogy legalabb emberre hasonlitsak, ha felnovok.
    Rajtuk meg egesz konkretan egy vilag rohog egymas nyakaba borulva, de ez a nehany senki pojaca a primitiv senki magyar szavazoknak koszonhetoen a balkan ala tobb 100 meterre pozicionalja ezt a szegyen orszagot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. Hajdú is oly gyorsan tud hazudni mint a vezíre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  30. Ha már olyan közlékeny volt a parancsnok úr, miért nem beszélt arról, hogy:
    Mit keresett a zavarosban az a három “40 év körüli, volt rendőr”?
    Ki volt az a három, véletlenül “velük egy kocsiban ülő arab”.
    Elfogatásuk előtt kivel voltak kapcsolatban hős hazánkfiai? A kormányerőkkel, vagy a felkelőkkel, hogy végülis a kormányerőknél kötötteki??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  31. kormorán
    2012. augusztus 27. hétfő
    08:55
    .
    Ez egy nagyon jó kérdés volt!Persze Orbán rezsim nem válaszolja meg, sőt! Még a csatlós TEK “főigazgató úr” sem …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  32. Ha már itt tartunk.
    Mit szóltok ahhoz, hogy az akkor még demokratikus rendőrség lejáratására bevetett éjjeli Szopós Zsanett, a napokban a legfelső fokon is, végleg pert vesztett az általa megvádolt rendőrökkel szemben.
    A “nem éppen a klarissza nővéreknél nevelkedett finom hölgy” * képelen volt bebizonyítani, hogy akkor, éjjel háromkor, mindössze öt perc rendelkezésre álló, idő alatt egyszerre öten mentek át rajta egy Opel Astra típusú hatósági terepjáróban, mialatt három hiradástechnikai körzetet érintve cikáztak a Pest belvárosában…
    Annyiban mégiscsak kár, hogy nem sikerült a bizonyítás, mert akkor ők öten lettek volna világon a leggyorsabban közösülni képes rendőri egység és nem TEK. [szegedi kiejtéssel: TÖK].
    Zsanett viszont, most már majd gyakorolhatja a hamis vád elkövetése miatti vád kivédését az évek óta ezért utcára került, minkanélküli rendőrökkel szemben.
    .
    Olvtársaim!
    Ugye jól mondom amikor azt mondom, hogy ne feledkezzünk el az ilyen “régi, unalmas” ügyekről sem.
    .
    * Az idézet a bevádolt rendőrök védő ügyvédjétől Mgyar Györgytől ered, melyet a bírósági tárgyaláson mondott, és amely kijelentés ellen maga Selmeczy Gabriella nyugdíj, munka, pénz és nővédelmi kormánybiztos szervezett nőszövetségi tüntetést – talán épp a Klarisszák részvételével…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  33. Nyakamat rá, hogy a Zsanett ügy is a Fidesz fedett akcióját takarja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  34. citizen:
    .
    - A TEK azért nem senkikből áll.
    .
    Országszerte a legjobb rendőrök közül sokan átmentek oda. Természetesen RÉSZBEN bratyi- alapon állt össze a csapat nagyrészt, de attól még ez tényleg egy válogatott csapat.
    .
    A “bratyi- alap” itt azt jelenti, hogy pl. valamelyik vidéki beavatkozós parancsnok teszem azt, ismeretségi alapon meghívatta magát oda, és vitte a csapata nagy részét is.
    .
    CSAKHOGY, ide kizárólag olyanok kaptak meghívást, még bratyi- alapon is, akik azért tényleg nagyon kemény legények, erősek, gyorsak, mentálisan is ott vannak a szeren, stb.
    .
    Ami biztos; oda nem való – tudomásom szerint – nincs a TEK- ben.
    .
    Most egy- két hülyére sikeredett akció miatt (pl. a brad pittes) meg nehogy már legyalázzuk az egészet…
    .
    Lényeg:
    .
    - Azért utáljátok őket, mert 1, mégiscsak az orbáncféreg és bűnbandája egyfajta magánhadseregének a szerepét is betöltik, 2, arcátlanul magas fizetéseket kapnak, ha jól tudom, még a korábbi különleges rendőri alakulatokhoz képest is.
    .
    Na, igen… havi egymillióért…
    .
    A “mi vagyunk a világon a legjobbak” duma pedig csakis marketing, ha lehet ilyet mondani. Tényleg jók, de azért ezt így kijelenteni, mikor vannak olyanok is, mint a SWAT, a Spetznaz, a GSG9, az MI6, a BOPE, a mexikói és kolumbiai Különleges Művelet Erők, az izraeli SAYERET alakulatok, stb, stb…
    .
    Na, értitek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  35. Eldrad
    Lehet, hogy a csapat jó, de a vezetőjével nagy a baj. Aki ennyire veri a mellét, hogy de, jó, de szép, de ügyes vagyok, annak valami problémája van az önbizalmával, azzal, hogy szükség van-e rájuk és ennyi pénzért? Megszolgálják-e a kapott összeget? Szóval ezzel a dumával lejáratja az egész társaságot.

    Régen volt azt hiszem a Kerepesi úton állt a laktanyájuk( a szoci időben a forradalmi ezred volt a nevük?). Nem verték a mellüket viszont mindenki tudta, hogy vannak és szükség estén tették a dolgukat, vagy az előző csapat, akit Hajdú ócsárol, ők is tették a dolgukat kevesebb pénzért és hibátlanul.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  36. Kedves Eldrad
    Ami biztos, és ezt még ha szándékodban áll,akkor sem tudod cáfolni, hogy demokratikus országban egy ilyen TEK-hez hasonló csúcs egység vezetőjének tökéletesen pártsemlegesnek kell lennie. Figyelembe véve az alakulat létrehozása, és a parancsnok kinevezésének körülményeit, az azóta a rendőrség körül folyó kalamajkát, és olvasva, látva Hajdú politikusokról szóló megnyilatkozásait, ő még a látszatát is kerüli a semlegességnek.
    Ebből kiindulva minden egyéb felvetés átlátszó szerecsenmosdatás, és értelmetlen habverés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  37. T. Kommüntelő Társak!
    Szerintetek személy szerint minket is megvédene a TEK? Vagy éppen ők lennének akik lelőnek, miután esetlegesen tudnák, egy-egy “fedőnévhez” ki tartozik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  38. bubu, commandante:
    .
    - Persze, igazatok van, hogy a TEK részben immár párthadseregként működik, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Nem is akartam ezt cáfolni, amiről én írtam, az az volt, hogy szakmailag azért nem egy hülyék gyülekezetéről van szó, hanem igencsak kemény arcokról.
    .
    A vezérük meg pártkatona, igen, az, de ezt sem akarom cáfolni – ettől függetlenül az alakulat jó.
    .
    Ha van olyan ismerősötök, volt vagy jelenlegi edzőtársatok, jóbarátotok, akárkitek, aki a TEK- ben van, akkor úgyis tudjátok, hogy ez így van.
    .
    “…a vezetőjével nagy a baj. Aki ennyire veri a mellét…”
    .
    - Sajnos, ez is igaz…
    .
    Talán nem kellene olyanokat mondania, hogy “mi vagyunk a legjobbak”, meg ilyenek… még ha tényleg jók, akkor sem. A legjobbak naponta kerülnek olyan helyzetekbe, amikkel a TEK legfeljebb rémálmaiban találkozik – és ne is legyen másképp. A legjobbak egytől egyig folyamatosan háborúban vannak (Brazilia, Kolumbia, Mexikó, Izrael, Thaiföld, stb), azzal kelnek, azzal ébrednek.
    .
    Más se hiányozna, mint hogy magyarsztánban is ez legyen…
    .
    (kitűnő brazil botrányfilm erről: Tropa de elite I- II, na ez bemutatja, kik a legjobbak, és hogyan élnek- halnak)
    .
    “…Régen volt azt hiszem a Kerepesi úton állt a laktanyájuk…”
    .
    - Az a Készenléti Rendőrség laktanyája és kiképző központja volt, legalábbis a ‘90- es évek második felétől ha jól tudom, 2008- ig, de ez nem biztos, mert 2007- től folyamatos átnevezések, meg a tökömtudja, mik voltak.
    .
    A TEK részben ezekből jött létre, de mentek hozzájuk mindenféle egyéb bevetési, támogató alakulatok is, szerte az országból.
    .
    Na, ez van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  39. kormorán:
    .
    - A Sz…pós zsanettet szerintem senki nem “vetette be”, egyszerűen elgurult a gyógyszere, és egyszerűen hülye bunkó tréfának szánta ezt az egészet. A rendőrökkel találkozott, de ennyi.
    .
    Az “enyhén szólva is nem apácaéletet élő”, amúgy tipikus egyetemi hallgatói magatartást produkáló “zsanett” pedig innentől saját csapdájának foglya volt.
    .
    Persze, lehet, hogy tévedek… de azt nem gondolom, hogy ezért a TEK, vagy bármilyen egyéb rendőr utánamenne.
    .
    Nem lenne a dolognak értelme.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  40. Eldrad!
    Persze nyilván jó “szakemberekből” áll az állomány nagy része, de az is nyilvánvaló, hogy a főnök számára politikailag nem megfelelő emberek elmehettek valami vidéki kapitányságra aktát tologatni, vagy utcai kettesmozgónak. Afelől pedig kétségem sincsen, ha véletlenül 2014-ben nem orbánék nyerik a választást, Hajdú másnap veheti a sátorfáját. Nem csak azért, mert nem megfelelő a képzettsége, és a magatartása egy ilyen tisztség betöltéséhez, hanem például azért is, mert a lealázott Vadai, vagy Jávor Benedek azonnal revansot vesznek rajta. Megjegyzem megérdemli amit kapni fog, mert a hazája és népe helyett orbán kiszolgálója!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  41. Ők is a 150 magyar közé tartoznak, akik nem akartak hazajönni?
    Mennyibe kerülnek az adófizetőknek?
    Én inkább iskoláknak adnám ezt a pénzt, ha ők annyira ott akartak maradni, akkor vállalták a következményeket, vagy mégsem?!
    Igen, tudom, populizmus….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Hungarian citizen

    kormorán: annak idejen kicsit megkocogtattam ennek az elter zsanettnek az eletet, az elso, amire a legbuszkepp volt, hogy a barrikad vagy melyik abszolut naci lapnak a nagy baratja, es csupa 2006-os, maig buntetlen tetu kozott fotozkodott. Ezek utan nem hiszem, hogy kerdeses lehet, hogy kik a gazdai ;)
    Es most egy pillanatra kepzeljuk el, hogy az USA-ban egy ilyen ragalmazast koveto heten vajon hany eves fegyhazi bunteteset kezdene meg, illetve lenne-e meg maganvagyona?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. Meldöngetes, öndicseret mindig ez volt a FideSS profilja. Ugy gondolom
    a TEK jobban hangzana, ha Orban TÖKE-nek neveznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. Kitűnő, rövid összeállítás a TEK- ről.
    .
    Jó bizonyíték ez is, hogy nem az emberállománnyal, és a képzéssel van a súlyos probléma. Ezek a srácok tök (vagy inkább TEK) jó fejek, bármelyikünk örömmel tartozna közéjük.
    .
    Tudjuk, mivel, és kikkel van a baj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Amerikai katonák érkeztek Jordániába 2012. október 11. csütörtök | AN

Törökország odavert Szíriának 2012. október 3. szerda | AN

Asszad adta ki a franciáknak Kadhafi számát 2012. október 1. hétfő | AN

Iráni-orosz összeesküvés Szíriában 2012. szeptember 30. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos