New York – 1963. június 10-én a saigoni Hsza-loi buddhista pagodából számos telefonhívás ment ki a hírügynökségek munkatársainak: legyenek egy bizonyos helyen másnap, ahol rendkívül fontos dolog fog történni. A fellármázott külföldi tudósítók közül egyedül az Associated Press munkatársa, a fiatal Malcolm Browne jelent meg a helyszínen, ahol egy idős szerzetes, név szerint Thich Quang Duc lótuszülésben egy kanna repülőbenzinnel locsolta le, majd meggyújtotta magát. A szerzetes a katolikus dél-vietnami rezsim vallási elnyomó intézkedései ellen tiltakozott. Browne most, 81 évesen hunyt el.
.
A Malcolm Browne által készített képsorozat a huszadik század leghíresebb nem beállított fotoriportja lett, amellett az első, amely a maga módján formálta a történelmet: a dél-vietnami rendszer szövetsége kényelmetlenné vált az Egyesült Államok számára, és John F. Kennedy elnök azt mondta Henry Cabot Lodge-nak, aki épp Saigonba készült nagykövetnek: „Valamit csinálnunk kell azzal a rezsimmel.”
.
A hétfőn egy New Hampshire-i kórházban elhunyt Browne egy 1998-as interjúban úgy emlékezett, az önégetés volt a kezdete annak a lázadásnak, amelynek a végén – 1963. december elsején – megbuktatták és meg is ölték Ngo Dinh Diem elnököt és fivérét, a titkosrendőrséget vezető Ngo Dinh Nhut. „Csaknem azonnal hatalmas demonstrációk kezdődtek, amelyek többé nem korlátozódtak a buddhista papságra, hanem az átlagos saigoniak tömegeit vonzották”, mondta a fotós.
.
Browne-nál 2000-ben diagnosztizálták a Parkinson-kórt, és a fotós utolsó éveit tolószékhez kötve töltötte. Hétfőn azután szállították be a kórházba, hogy légzési nehézségei támadtak, közölte felesége, Le Lieu Browne, a vermonti Thetford lakosa.
.
.
Browne újságíró karrierje java részét, negyven évből harmincat, a New York Timesnál töltötte; számos hadszíntéren fordult meg. Háromszor élt túl légitámadást, tucatnyi országból utasították ki, Saigonban pedig „halállistára” is került. 1964-ben, amikor még az AP-nek dolgozott, a nagy riválissal, a Times munkatársával, David Halberstammel közösen nyerte el a Pulitzer-díjat a vietnami konfliktus feldolgozásáért.
.
Legismertebb munkája azonban a lángoló szerzetes maradt, amely később a vietnami háború ikonikus fotójává vált, s noha semmi köze nem volt magához a háborúhoz, a kommunista blokk Amerika-ellenes propagandacélokra használta azt fel, úgy állítva be a történteket, mintha Thich Quang Duc az Egyesült Államok vietnami politikája ellen tiltakozva égette volna el magát.
.
Malcolm Browne 1931. április 17-én született New Yorkban. A pennsylvaniai Swarthmore College-ban kémiát tanult, később, behívásakor egy laboratóriumban dolgozott. A koreai háborúba harckocsivezetőnek küldték, de bejutott egy katonai laphoz, így indult el újságíró-karrierje.
.
Először a New York állambeli Middleton Daily Record munkatársa volt, később rövid időt töltött el a United Press International elődjénél, az International News Service and United Pressnél. 1960-ban ment át az Associatedhez, amely egy év múlva küldte ki Saigonba, irodavezetőnek. Egyike lett azoknak a riportereknek, akik tudósítottak az Egyesült Államok szövetségese, a dél-vietnami rendszer ellen harcoló Vietkongról.
.
Saigonban olyan nevek csatlakoztak az irodájához, mint Horst Faas fotós és Peter Arnett riporter. 1966-ra mindhárman megkapták a Pulitzert. Őket és több társukat – így a Timesnak dolgozó Halberstamet, a UPI munkatársát, Neil Sheehamet, Charles Mohrt a Time magazintól, Nick Turnert a Reuterstől és másokat – kritikusaik azzal vádoltak,hogy feltáró munkájukkal gyakorlatilag a kommunisták ügyét segítik.
.
.
Browne az 1993-ban megjelent Muddy Boots and Red Socks (Sáros bakancsok és vörös zoknik) című memoárkötetében azt írta, nem azért ment Vietnamba, mert nehezményezte az ottani amerikai szerepvállalást, hanem mert kiábrándult a Kennedy-kormányzat titkolódzó „árnyékháborújából”. Akárhogyan is volt, több újságíró mellett ő is kapott halálos fenyegetéseket, sőt, a neve felkerült arra a dél-vietnami feketelistára, amely a kivégzendő ellenségeket tartalmazta.
.
Az 1998-as interjúban azt állította, soha nem vette a fenyegetéseket komolyan, de amikor a dél-vietnami kormány le akarta tartóztatni a feleségét – aki azzal bőszítette fel a rezsimet, hogy otthagyta az állását a saigoni propagandaminisztériumban –, Browne egy emlékbe eltett gépfegyverrel a kezében állt ki az ajtó elé, úgy nézett le az asszonyért jövő ügynökökre, akik dolgavégezetlen távoztak.
.
Az idén elhunyt Faas szerint Browne alapvetően magányos farkas volt, egyedül dolgozott, forrásait nem osztotta meg másokkal és ő sem kért segítséget; a többi újságíróval nemigen élt társasági életet. Mélységesen eltökélt embernek ismerték, aki sem a szerkesztői, sem más kedvéért nem ismerte a sztori kapcsán a kompromisszumot.
.
1968-ban a New York Timeshoz csatlakozott, dolgozott Latin-Amerikában, Kelet-Európában, Ázsiában, még az 1991-es első Öböl-háborúban is, ahol épp úgy összeveszett a katonai cenzorokkal, mint három évtizeddel korábban Vietnamban.
.
Felesége mellett gyászolja fia, Timothy; előző házasságából származó leánya, Wendy; fivére, Timothy és húga, Miriam. Temetése a vermonti családi birtokon lesz.
Fontos szerepe volt az amerikai “glasznoszty” bevezetésében. :)
R.I.P. :(((
Na ja aki azt hiszi hogy több élete is van annak már nem is olyan drága. Legközelebb majd biztos királynak születik ezért a “magasztos” tettéért.
Nehezebb v’llalni mert keményebb dolog kiállni az utcára és nyíltan elmondani az igazságot. Hosszú évek kitató munkájával el lehet érni eredményeket, de ez az önjelölt mártiromság nem más mint vallási fanatizmus, akarmi ellen is tiltakozik a szerencsétlen. A pillanatnyi fellángolás lehet hogy felkelti mások figyelmét de ennek a szerzetesnek abból már semmi haszna sem lesz, és az ár amit fizet érte sokszorosan meghaladja az elérni kívánt cél értékét. Ilyen az amikor valaki fűrészport vesz arany áron.
Azért azt se feledjük, hogy bizonyos katonai terveknek – jó ügyekben is – keresztbe tehet, egy-egy sajtó, illetve média akció. Ezért a katonai vezetés nem tekintheti egy újságíró ezzel ellentétes hatású akcióját a demokrácia megnyilvánulásának…
Ha például a 2003-ban Gázában ledózerolt amerikai lány (lásd: az előző cikk) hat méteresre kinyúlt, lánctalp mintás holttestét bárhol leközlik, a közvélemény egy nem kis része a “lány ügye” mellé áll, függetlenül az ügy igazságtartalmától.
A Wikileaks-es fenegyerek is válogatás nélkül bocsátotta a közfigyelem martalékává a legtitkosabb állami és katonai titkokat, mely cselekedetével sokkal inkább az anarchiát mint a demokráciát szolgálta/ja…