Ronai and Ronai
AMERIKAI

Becsület Érdemérem Leslie H. Szabónak 2012. május 17. csütörtök 13:34 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Becsület Érdemérem Leslie H. Szabónak
Washington – Az Egyesült Államok legmagasabb katonai kitüntetését, a Becsület Érdemérmet adományozta szerdán Barack Obama elnök posuztumusz Leslie H. Sabónak, aki 1970. május 10-én az amerikai hadsereg szakaszvezetőjeként a bajtársai életét mentve feláldozta magát egy kambodzsai összecsapásban.
.
„Itt most egyetlen katonát részesítünk elismerésben a szolgálatáért, de amit ő tett, az egész nemzedékéért beszél”, jelentette ki Obama.
.
„Ebben a hónapban megkezdődnek a megemlékezések a vietnami háború [kitörésének] 50. évfordulójáról”, mondta az elnök. „Szégyen, hogy abban az időben a katonák nem kapták meg megérdemelt tiszteletet és köszönetet. Ez olyan hiba, amelynek sohasem szabad megismétlődnie”.
.
Barack Obama megemlítette, hogy Leslie Sabo magyar menekült szülők gyermeke volt. A Fehér Ház Keleti Termében megtartott ceremónián jelen volt a posztumusz őrmesterré előléptetett katona özvegye, Rose Mary Sabo-Brown, bátyja, George Sabo, több bajtársa, valamint Leon Panetta védelmi miniszter és az amerikai katonai felsővezetés több tagja.
.
„Önök tették a dolgukat, becsülettel szolgáltak, büszkévé tettek bennünket Les szándékának megfelelően. Megkérem a Bravo század (Sabo egységének) tagjait, hogy álljanak fel és fogadják a nemzet háláját!”, mondta az elnök, amire az összegyűltek részéről hosszú taps volt a válasz.
.
.
Lesley Halasz Sabo 1948. február 22-én, az ausztriai Kufsteinben született magyar emigráns szülők gyermekeként. A Pennsylvania állambeli Ellwood Cityben nőtt fel, ahová a család az 50-es évek elején költözött.  Sabót 1969-ben sorozták be. A kiképzés utáni 30 napos eltávozás alatt elvette a kedvesét, és az ifjú párnak több idő nem is adatott meg az együttlétre. A fiatalember az amerikai hadsereg elit, 101-es légi szállítású hadosztályának katonájaként került a délkelet-ázsiai hadszíntérre.
.
A szakaszvezető a kambodzsai Sze Szanban, a később „anyák napi rajtaütésnek” nevezett akcióban vesztette életét. A mintegy ötvemfős felderítő alakulatot minden oldalról megtámadták a kétszeres túlerőben lévő észak-vietnamiak. Sabo, noha az utóvédben volt, előretört, és több ellenséges katonával végzett. Visszahajított egy eldobott ellenséges kézigránátot, és annak felrobbanása után repeszeitől tulajdon testével fedezte egy sebesült bajtársát, hangsúlyozta Obama.
.
A sebesült Sabo szakaszvezető ezután, nem törődve a sebesüléseivel, egyedül indult el egy bunker megsemmisítésére, amelyből egységét géppuskatűz alatt tartották. Több találatot kapott, de egészen közel tudott kúszni a tüzelőálláshoz, és egy gránáttal ártalmatlanította a támadókat, noha tudta, hogy a robbanás az életébe kerül majd. Leslie Saboval együtt az egység hét katonája életét vesztette, több mint kéttucatnyian pedig megsebesültek.
.
A más kitüntetések mellett Bíborszívvel is elismert Sabót már röviddel a halála után felterjesztették a Becsület Érdeméremre, de a az iratok levéltárba kerültek, ahol csak 1999-ben bukkant rájuk ismét egy kutató, aki a 101-esek történetének feldolgozásán dolgozott.
.
.
A Becsület Érdeméremre az amerikai fegyveres erők azon tagjai válnak méltóvá, akik indoklás szerint „életük kockáztatásával, kiemelkedő vitézséget és elszántságot tanúsítva, messze kötelezettségeiken felül teljesítenek egy fegyveres ellenséggel szembeni harci cselekmény során”. A kitüntetést 1863-as magalapítása óta 3458 alkalommal ítélték oda. Az életükben elismertek száma nem éri el a 90-et.
.
A kitüntetettek között legalább nyolc magyar származású van. A legismertebbek egyike Számvald Gyula 1848-as honvéd főhadnagy, aki az amerikai polgárháborúban az északiak tábornoka lett. A vietnámi háborúban bizonyított helytállása miatt posztumusz elismerésben részesült Rábel László és Molnár Ferenc Zoltán törzsőrmester. 2005-ben George W. Bush elnök a magyar születésű Holokauszt-túlélő Rubin Tibornak adta át a kitüntetést a koreai háborúban tanúsított hősiességéért.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 5 szavazatból)
Becsület Érdemérem Leslie H. Szabónak, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

2 Reader’s Comments

  1. Istenem, végre jó hír egy magyarról!
    Köszönöm Neked Szabó László!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  2. Egyet se féljeztek :
    Majd a rohattjobberek valamiféleképpen erre a dologra is rájatelepednek .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Mindszenty-emlékérmet kapott Wittner Mária 2013. november 5. kedd | AN

Visszaadom a Magyar Érdemrend középkeresztjét 2013. március 20. szerda | AN

90 évesen elhunyt McGovern szenátor 2012. október 21. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos