1,1 milliárd jut az űrtaxikra 2012. augusztus 5. vasárnap 14:32 | AN Forrás: MTI

Share
1,1 milliárd jut az űrtaxikra
A Boeing leendő űrtaxija
Washington – Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA az elkövetkező 21 hónapban 1,1 milliárd dollár támogatást oszt szét három magánvállalat között, amelyek az űrtaxi, vagyis olyan űrhajó kifejlesztésén dolgozik, amely űrhajósokat szállít majd a Nemzetközi Űrállomásra.
.
A pénteki bejelentés szerint a támogatáson a Boeing, a Space Exploration Technologies (SpaceX) és a Sierra Nevada Corp. osztozkodik.
.
A Boeing 460 millio dollárt kap arra, hogy folytassa a CST-100-as űrkapszulájának fejlesztését, ezt a United Launch Alliance (ULA) Atlas 5-ös rakétája juttatja majd Föld körüli pályára. A ULA a Boeing és a Lockheed Martin partnerségéből jött létre.
.
A SpaceX-nek 440 millió dollárt folyósít a NASA annak támogatására, hogy emberek szállítására alkalmas járművé alakítsa át az eddig csak teherűrhajóként kipróbált Dragont. A Dragon volt az első magánűrhajó, amely idén májusban eljutott a Nemzetközi Űrállomásra.
.
.
A Dragon visszatérése. A tervek szerint átalakítják személyszállításra
.
A Sierra Nevada Corp. 212,5 millió dollár támogatásban részesül a Dream Chaser elnevezésű, az űrsiklókra emlékeztető szárnyas járművének fejlesztésére, amelyet szintén az Atlas 5 emel majd a magasba.
.
A NASA eddig is támogatta mindhárom cég erőfeszítéseit. Az amerikai űrhivatal eddig 365 millió dollárt költött az űrhajósok szállítására szakosodott kereskedelmi programokra.
.
Az eredeti modelltől eltérően, amikor a NASA önerőből fejlesztette ki űrhajóit, az Egyesült Államokban az állam  az utóbbi években megosztja az ezzel járó költségeket a magánszektor kiválasztott képviselőivel. Az amerikai űrhivatal tavaly kivonta a forgalomból az űrsiklóflottáját, ezért most, az általa támogatott magánűrhajók elkészültéig orosz, európai és japán kapacitásokra kell támaszkodnia az ISS elérésének érdekében.
.
Az Alliant Techsystems nevű céget, amely korábban a támogatás reményében ingyen működött együtt a NASA-val, ezúttal kizárták a további pályázatokból. A Blue Origin, amely két korábbi program keretében 25,7 millió dollárt kapott, most nem volt az állami támogatásért versenyző magánvállalatok között. További három cég – a Space Operations, az American Aerospace és a Space Design – projektjei a NASA szerint nem feleltek meg a pályázati kiírás feltételeinek.

Címkék:, , , , , ,

5 Reader’s Comments

  1. Látom már, hogy milyen zsúfoltság lesz a drosztokon.

  2. Budapesten ezek is mehetnek majd a busz-sávban?
    Szerintem a NASA-nak nem lenne szabad kiadnia a kezéből a fejlesztést, max. addig, amíg a következő generációs űrrepülők szolgálatba állnak.
    Vajon az oroszoknál mi van? Ők csak ülnek a babérjaikon, a jól bevált, de már kissé öreg Szojuz-zal?

  3. Azért még igen távol vagyunk attól, hogy az űrben is szabadon hadakozhassanak a nagyhatalmak. Amíg nincs olyan technológia, amivel kilehetne küszöbölni a hordozórakétákat és a többi egyszer használatos eszközt, csak az űrállomás kiszolgálása és a műholdak pályára állítása lesznek a felhasználási területek.

    Amúgy én pont arról olvastam, hogy a NASA egyáltalán nem azért jött létre, hogy űrhajók készítésével és/vagy használatával foglalkozzon, még ha a köztudatban neve egybeforrt ezzel a tevékenységgel. Ezért üdvös, hogy a magántőke milliói is beszálltak a nagy üzletbe, ezzel pörgetve a fejlődés menetét.

  4. Jellemző, hogy a privát űrhajózásban eddig legeredményesebb Virgin Galactic megint kimaradt a nagy osztogatásból. A Bush által erősen redukált űrkutatási forrásokat Obama végleg visszavágta, és a NASAnak kiutalt forrásokat elnöki utasításra zömmel marhaságokra (pl. a globális felmelegedés “kutatása”) költik el.

    A kiöregedett űrsikló flotta kiváltására egy korszerű űrsikló flotta kellene, mert az ötven éves kapszula-elgondolás kényszerű feltámasztása sehova sem vezet.

    Akkor lesz majd a nagy kapkodás, amikor a kínaiak feljutnak a Holdra, de az már egy más történet lesz…

  5. Igazán örvendetes hír,a bolygónkon minden rendben és már nincs mire költeni.

Kapcsolódó cikkek

Hat fok van a Marson 2012. október 3. szerda | AN

Holdontúli űrállomást tervez a NASA? 2012. szeptember 26. szerda | AN

A Hold rejtélyes embere 2012. augusztus 26. vasárnap | AN

Elhunyt Neil Armstrong 2012. augusztus 25. szombat | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:



Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
Videók

Blogok