Ronai and Ronai
AMERIKAI

Minden nagyon jó, mindennel meg vannak elégedve 2012. július 20. péntek 13:21 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(35)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Minden nagyon jó, mindennel meg vannak elégedve
Washington/Budapest – Amerikai zsidó szervezetek vezetőivel tárgyalt a háromnapos washingtoni látogatáson tartózkodott Szijjártó Péter. A miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára azt állította: a szervezetek üdvözölték a magyar kormánynak az antiszemitizmus ellen tett eddigi lépéseit.
.
Kiemelte: a zsidó szervezetek képviselőivel egyetértettek abban, hogy rendkívül fontos az antiszemitizmus elleni fellépés. A szervezetek felajánlották együttműködésüket a kormánynak minden olyan kérdésben, amely az antiszemitizmus visszaszorításához vezethet, számolt be.
.
Felidézte, látogatása alkalmával olyan amerikai nagyvállalatok vezetőivel is találkozott, amelyek Magyarországon is jelen vannak. A cégvezetők üdvözölték az adórendszer egyszerűsítésére tett intézkedéseket, és „alapvetően elégedettek a jelenlegi magyarországi viszonyokkal”.
.
Úgy fogalmazott, a vállalatok vezetői bővítési döntéseiknél elsősorban a versenyképességi szempontokat veszik figyelembe, és ebben a tekintetben lényeges az adórendszer egyszerűsége.
.
Az államtitkár arra is kitért, hogy látogatása végén az amerikai külügyminisztérium magyar ügyekkel foglalkozó tisztségviselőivel találkozik.
.
Szijjártó Péter kedden utazott Washingtonba, az új külügyi államtitkár háromnapos látogatásának fő célja, hogy bemutassa az ország megújítása során hozott kormányzati döntéseket, tájékoztasson azok eredményeiről és erősítse a szövetségesi együttműködést a két ország között.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -6 ( 8 szavazatból)
Minden nagyon jó, mindennel meg vannak elégedve, 2.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(35)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

35 Reader’s Comments

  1. Ennek a hazugsággyárosnak a fecsegése, hazudozása már ismert.
    .
    Kiváncsiak volnánk az idelátogató – és sajtótájékoztatást mellőző – küldöttség
    véleményére. Már azért is, mert valamilyen célból ide küldte őket valakii és
    nyilvánvalóan teljesitették feladataikat, de eddig – a szokások szerint – nem
    nyilatkoztak, hanem szinte szó nélkül távoztak.
    A diplomáciában az el nem mondott vélemény is vélemény, ehhez értű fül is kell!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  2. Ez a Nyalóka képtelen nem hazudni. Szóval, “minden náttyon szép, minden náttyon jó”. Gondolom, azt is elmondta az amerikai zsidó szervezetek képviselőinek, hogy nálunk nincsen antiszemitizmus (mint ahogy oligarchák sincsenek), hogy is lenne, hisz még a náci párt alelnöke is zsidó… Az antiszemita Prohászkának is csak azért akartak szobrot állítani, mert nem is volt antiszemita, ezt nem kisebb nagyság állapította meg, mint Harrach Péter… (gondolom, erre az amerikaiak olyannyira meg lettek győzve, hogy azt is elfelejtették megkérdezni, hogy who the f..ck is Harrach Péter?)

    Az adórendszer egyszerűsége meg egyenesen lenyűgözte a kacifántos adószabályokhoz szokott jenkiket. Megtudták, hogy elegendő a céget átnevezni Közgép Rt-re (Public Machine Ltd.), és már nem is kell adót fizetni…

    Ami a szövetségesi együttműködést illeti, nos, azt meg egyenesen korszakos jelentőségűnek találták a derék amcsik, és el is határozták, hogy módosítják az alkotmányt, mert oda bizony ha törik, ha szakad, bele kell vésni az örök és megbonthatatlan magyar-USA szövetséget, egyeszerűen nem is értik, hogyan tudtak eddig meglenni enélkül…

    Hülye Szargyártó, nála csak a főnöke nagyobb barom…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (42 szavazatból)
  3. A Hülyegyerek “azt állította: a szervezetek üdvözölték a magyar kormánynak az antiszemitizmus ellen tett eddigi lépéseit”.
    .
    - Érdekelne, mi hangzott el valójában.
    .
    Ha valaki tud, lökjön erről valami linket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  4. Hm.
    Akkó Dobzse…
    Ettől eltekintve, hallgattassék meg a másik fél is! ;)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  5. Eddigi lépések az antiszemitizmus “ellen” a kormány részéről….
    Horthy-kultusz, Nyírő hamvak, Vass versek évzárókon, NAT – Nyírő, Vass beemelése a tantervbe, József Attila szobra, Petőfi vers cenzurája márc. 15. alkalmából, Kossuth tér 1944. előttre visszaállítása, Prohászka tér, Nobel-díjasok képének leszedése a falról, majd egyik széttépése, csak úgy hirtelenjében egy pár ténykedés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (36 szavazatból)
  6. Hazugság ,Hazugság és megint hazugság ! Hát ezt tudja ez a fidess banda !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  7. A fene ezt a pávát. Egyszer már betiltották Pécsett, de a főnök azért sem
    hagyja abba. Most meg már a samesza is kezdi:
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=570721&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201207
    .
    Pedig Hofi Géza már előre figyelmeztetett:
    Hidd el, addig jó, míg megy a szekér,
    Aki nem lankad, az oda is ér.
    A kocsikenőcs, ha erős a lőcs nincs vész.

    Hidd el, addig jó, míg megy a szekér,
    Kocsi rúd nélkül, az nem sokat ér,
    Csak észnél legyél,
    És maradj a gyeplőnél.

    Ne mondja azt senki,
    Hogy disznólkodtam én.
    Azért mert a kocsirudat
    Emlegettem én.

    Közéleti helyzet az,
    Ami engem érdekel,
    Ne vádolj meg engem
    Sex-szel.

    Hidd el, addig jó, míg megy a szekér,
    Aki nem lankad, az oda is ér.
    A kocsikenőcs, ha erős a lőcs nincs vész

    Hidd el, addig jó, míg megy a szekér,
    Kocsi rúd nélkül, az nem sokat ér,
    Csak észnél legyél,
    És maradj a gyeplőnél.

    Nem mondja azt senki,
    Hogy most politizáltam én,
    Azért mert a rudat és a gyeplőt
    Emlegettem én.

    Miért is törődnék én pont ezzel,
    Foglalkozom inkább sex-szel.

    Hidd el, addig jó, míg megy a szekér,
    És a hm.hm.hm. nem idáig ér,
    A kocsikenőcs, ha erős a lőcs nincs vész.

    Hidd el, addig jó, míg megy a szekér,
    Kocsirúd nélkül az nem sokat ér,
    Csak észnél legyél,
    És maradj a gyeplőnél.

    És ha megy a szekér,
    Fő, hogy rajta legyél,
    Fő, hogy rajta legyél,
    És azon legyél,
    Hogy jó irányba menjen a szekér.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  8. FÚÚÚJ ! GUSZTUSTALAN !!!! GENNYES HAZUDOZÁS? AMIT EL IS HISZNEK AZ AMERIKAIAK ! ENNEK IS CSAK MI ISSZUK MEG A LEVÉT !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  9. Most már csak azt szeretném tudni, hogy valójában miért is utazott ez a zseni közpénzen Amerikába? Van ott valami rokona, akitől nagyobb örökséget vár? A programról ugyanis lerí, hogy kamu. Ezt jól ismerjük az állami szféra kiküldetési gyakorlatából. Szinte látom magam előtt a találkozó után az alig ismert T. Melia megdöbbent arcát: Hát ez meg mit akart itt tőlünk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  10. Tapasztalataim alapján szeretném megerősíteni, hogy nemcsak Orbán de Szijjártó és az egész Fidesz mind hazudni képtelen emberekből áll, valószínűleg ennek köszönhető, hogy ahogyan elkezdik azonnal mindenki átlát rajtuk.

    Igen, sajnos a hazudozáshoz jó memória és ész kell ami nekik nincs tehát ahogyan állítják magukról, hazudni képtelenek.

    Ha már erre is rájöttek akkor talán abba is hagyhatnák, úgysem megy nekik.
    -
    Ugyancsak szeretném a tisztelt urakat figyelmeztetni, hogy az úriemberek a pávatollat a kalapjukba tűzik és nem seggükbe.
    -
    Volt egy gyerekdal a tábortűz körül énekeltük a a táborban.

    “a mexikói préripusztán cowboy lovagol…..”

    -

    Most ez ráillik Szijjártóra valahogy így:

    “a mexikói préripusztán a Szijjártó lovagol

    a seggében egy pávatoll van s közben így dalol

    hippi a yeee, hippi a yoooo

    Washingtonba menni az nem valami jó”

    -
    De legalább megpróbálta ott is elsütni a hülye képtelenségeit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  11. Nahät.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  12. Eagle++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  13. Az amerikai zsidó szervezetek tenni akarnak az antiszemitizmus visszaszorításáért? Ttegyenek róla, hogy megszüntessék amerikai szerveren a kuruc-infót. Az nagyot lendítene a dolgon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  14. jogábanállhallgatni

    … Nagyon nagyvonalú lennék még annak a címnek
    kölcsönvételével is,hogy a ” Fele sem igaz “.
    Mert szemen – szedett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  15. azért örömmel venném az amerika sajtó idézését és véleményét ennek a taknyosnak a böfögéseivel szembeállitva!
    megköszönöm, ha megteszi valaki, mert igy nagyon egyoldalu a tájékoztatás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  16. Na azért már a magyar zsidók is ébredeznek. A Mazsihisz feljelentést tett a kurucinfó ellen a vérdíjtűzésért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  17. bajao: Vajon miért írna erről az amerikai sajtó? Vagy melyik rovatban? A színes furcsaságok között? Rögtön amellett a cikk mellett, hogy egy cicus hazatalált Oklahomából Dél-Dakotába? Esetleg Szapáry mester ír egy olvasói levelet, hogy miért nem vették észre a magyar államtitkárt, pedig még nincs is 62 éves…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  18. “A cégvezetők üdvözölték az adórendszer egyszerűsítésére tett intézkedéseket”
    Ez a sz@rgyártó hülyének nézi amerikai tárgyaló partnereit is, akárcsak orbánc. Szerintem nem hisznek nekik. Tudják jól, nem egyszerűbb, de sokkal bonyolultabb lett, még több az adó és ígérik, még több lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  19. Leslie G. Charteris

    Csodálom,hogy a korrupció elleni korszakos harcukról nem szavalt Vízfejű Péterke! Elmondhatta volna, hogy az apja cége benne volt abban a kartellben,amelyet apuci beismerésével sikerült fölszámolni.Jutalmul cégét nem bírságolták meg, sőt.Péterkének 2010-ben, nem sokkal a kormányváltás után eszébe jutott, hogy rossz kezdés lenne egy zsír korrupciós ügy már az elején.Ezért figyelmeztette apját, hogy szálljon ki Aztán utána már nem voltak szemérmesek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  20. Leslie G. Charteris

    Csodálom,hogy a korrupció elleni korszakos harcukról nem szavalt Vízfejű Péterke! Elmondhatta volna, hogy az apja cége benne volt abban a kartellben,amelyet apuci beismerésével sikerült fölszámolni.Jutalmul cégét nem bírságolták meg, sőt.Péterkének 2010-ben, nem sokkal a kormányváltás után eszébe jutott, hogy rossz kezdés lenne egy zsír korrupciós ügy már az elején.Ezért figyelmeztette apját, hogy szálljon ki Aztán utána már nem voltak szemérmesek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  21. Csodálom, hogy ez a takonypolc ennyi kommentet megér?!?! :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  22. emigrant
    2012. július 20. péntek
    15:47

    Hogy miért ment ki? Eladni a “menyasszonyt” csak hát ott már tudják: p.cse van a menyasszonynak :-)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  23. Ez kábé úgyhangzott mint a következő most kitalált agymenésem :
    ” A felek megállapodtak abban , hogy valóban célszerű @arás után @egget törölni “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  24. Csak figyeljetek meg amikor megérkezik ez a csaló hogy menyi -kitüntetéssel- fog dicsekedni, hogy az amcsik nagyra becsülik az O hazugjait, vagyis jól bepalizta őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  25. kedves emigrant!
    nem hiszed el, amikor elküldtem az irást, rögtön eszembe jutott, amerikában ez hanyadrangu kérdés lehet, hogy itt cirkulál egy féleszü taknyos a magyar kormánytól…
    hát kb. én is ilyen fontosságot tulajdonitottam neki:)
    mindenesetre ha valakinek van más infója a csutikormány amerikai viselt dolgairól, érdeklődéssel fogom olvasni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  26. Tekintettel arra, hogy Orban Viktort nem fogadjak az Allamokban kormanyzati szinten, viszont valamifele egyuttmukodest megiscsak fel kell mutatni, a legkezenfekvobb megoldas volt Szijarto kikuldese.
    Gyakorlatilag erdektelen, a politikat semmiben sem befolyasolo tenyezo latogatasa volt ez osztalyvezetoi szinten.
    Ennyire futotta. -)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  27. Orbán vezírt már csak a szomszéd Faymann fogadja, fanyalogva persze.De hát mit tehet szegény , szomszédok vagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  28. A cím szerint is lehetne!
    Ekkora felhatalmazással, így elszúrni mindent, ehhez nagyon hülyének kell lenni!
    Az országot, saját magukat úgy lejáratták, hogy ebből emberöltő is kevés, hogy feledésbe merüljön! Biztosan tudják, hiszen folyton javítani akarnak az imázson…
    Túl sokat akartak és úgy jártak, mint az a bizonyos szarka!
    EU tagként az EU ellen harcolni – akkor, amikor tárgyalásokkal lehet védeni a magyar érdekeket, beállítani a süketek, megvezetettek felé, hogy az EU nekünk rosszat akar, hát ehhez pofa kell! Oda pottyantanak, ahonnét esznek!
    Ha az EU rosszat akarna, már régen bedöntötte volna ezt a piciny kis országot!
    NATO tagként szintén NATO ellenesnek lenni, ez sem egy normális dolog!
    Ezek nem ismerik csak a pávatáncot, a megvezetést, azt nem tudják, hogy egy seggel, csak egy lovat lehet megülni, a népet hergelni egy darabig megy, de amikor már nincs kenyér csak a hergelés, na akkor jön a gond, hogyan tovább?!
    Én úgy látom, hogy a saját vermükbe estek, melyet jó mélyre sikerült ásniuk.
    A baj az, hogy ez nekik nem fáj annyira, mint a 8 millió kisemmizettnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  29. csakén:
    megengedhetik maguknak egy ilyen országban!
    “a választópolgárok aktivizálását több körülmény nehezíti: lanyha a politikai érdeklődés, az emberek hattizedét egyáltalán nem kötik le a közélet eseményei, 28 százalékuk közepes mértékben figyel oda a politikai történésekre, és csak 12 százalékuk követi intenzíven a híreket.”
    http://hvg.hu/itthon/20120720_ipsos_partok_tamogatottsaga#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_7_20

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  30. és ez a 12 %, akik eleve nem szavaztak a fideszre, és azóta sem éreztek ingerenciát az orbánjárást látva, hogy ezen változtassanak.
    Mindig is figyelmeztettelek titeket, hogy az ide járók még csak reprezentatív felmérésnek sem minősíthetők.
    Egyetlen jel van, ami szerint még nem teljesen reménytelen az ország helyzete: ilyen érdeklődés mellett is 80 % szerint rossz irányba mennek a dolgok Mivel a saját életükben a sikerpropaganda és a tények azért mégiscsak ütköznek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  31. Valami feltűnt: egyik híradóban mutatták amikor Parragh többször is megköszönte vekkeresnek azt a sok jót, amit tett e két év alatt, úgy benyalt, hogy már aranyere lett a mukinak! A képen mutatták Lázárt, Cséfalvayt, az arcuk mindent elmondott – ha már nekik is sokkkk volt ez a köszöngetés, azért ez már valami!
    1 sikertörténet:
    Kövér szerint sikeresen átküzdötték magukat a túlsó partra! Hála az égnek! Nálunk a hülyék már a túloldalon vannak!
    Egy másik sikertörténet: Jól halad a konzultáció – csak éppen Nyitrai Zsoltot küldték el, kár érte, mert egy igazi fidesznyik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  32. OV, Szijjártó, köteles, egyszóval fidess : hazudtak reggel, délben, este. Ha véletlenül igazat mondanának már azt se hinné nekik senki el. Így lehet egy-egy emberi becsületét /ha volt/ és a párt szavahihetőségét eljátszani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  33. Üdv minden magamfajtának! Én úgy hallottam hogy szófosó péter látogatása után, az Izraeli hadsereg vállalta a magyar gárda felfegyverzését is.Sőt! a betyársereg új egyenruhával való felszerelését is. Ha nem jól tudom, kérem helyesbítsetek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  34. “Kiemelte: a zsidó szervezetek képviselőivel egyetértettek abban, hogy rendkívül fontos az antiszemitizmus elleni fellépés.”
    Milyen álságosak Fideszék. Azt mondja rendkívül fontos az antiszemitizmus elleni fellépés.!
    Közben meg hosszú évek óta Szabó Dezsővel Vass Alberttel mérgezik a lakosságot, elsősorban az ifjúságot.
    Tessék csak ráklikkelni pl. a VIKIPÉDIA Vass Albert című oldalára. Megmutatja, hogy az országban,- magyar honban – hol mikor milyen művei jelentek meg , hol avattak szobrot, hol neveztek el intézményeket /gróf/Vass Albertről. Olvasható az is, hogy a román legfelsőbb igazságosztó szerv nem indított perújrafelvételt és nem vonta vissza Vass Albert háborús bűnökért történő elítélését.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  35. Ez a Szargyártó is Göbbels imitátum talán még el is hiszi amit hazudik. Igaz Magyarország legmagasabb állami fizetését söpri be.Meg is dolgozik érte. Jó tanitómesterei voltak Hitler és Göbbels személyében. A jelenlegi főnöke sem rossz tanitó aki szerint nem az fontos amit mond, hanem amit csekszik. Hát Amerikában jól megmondta. Csak azokat sem falvédőről szedtéák le. Tudnak jól a Jobbikos parlamenti vérlázitó antiszemita felszólalásokról. A magyar gárdáról,a betyár hadseregről és a többi Horthysta és fasiszta szervezeekt megnyilvánulásokról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Amerika, ne aggódj, a Fidesz veled van! 2012. július 19. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos