Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az újabb sarcok miatt is eljárás indul 2012. június 21. csütörtök 14:26 Forrás: Bruxinfo

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az újabb sarcok miatt is eljárás indul
Brüsszel – Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen a telefonadó, valamint a kiskereskedelmi válságadó miatt – értesült a BruxInfo bizottsági forrásból.
.
A testület ma jelenti be, hogy mely tagországok ellen milyen ügyekben indít, vagy éppen léptet újabb szakaszba jogsértési eljárásokat. Úgy tudjuk, közöttük lesz a két sarccal kapcsolatos eljárás megindítása is.
.
A telefonadót idén májusban fogadta el az Országgyűlés, eszerint július elsejétől hívásonként, és megkezdett percenként 2 forintot kell fizetni a fogyasztóknak. Június elején viszont a parlament máris módosította a jogszabályt, a magánszemélyek számára 400, a cégek számára 1400 forintos felső határt szabva az adó mértékének.
.
A telefonadó kifejezetten a távközlési szektorban működő cégeket érinti, így az ipar már korábban jelezte, az erről szóló törvény ugyanúgy sértheti az uniós jogot, mint a 2010-ben bevezetett telekommunikációs adó, amely jelenleg az Európai Bíróság asztalán fekszik.
.
Hasonló okok miatt indít kötelezettségszegési eljárást a Bizottság a kiskereskedelmi válságadó ellen is. A 2010 nyarán bevezetett átmeneti adó mértékét a kiskereskedelmi vállalkozások árbevétele alapján állapítanák meg.
.
Uniós források megerősítették a BruxInfo szerdai hírét, amely szerint a Bizottság csütörtökön kötelezettségszegési eljárást indít az étkezési utalványok piacán bekövetkezett változtatások miatt is. Emellett a második szakaszába léphet a már korábban megindított eljárás a tojótyúkok ketrecmérete kapcsán hatályos EU-jogszabályok nem megfelelő alkalmazása, valamint a pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt is.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (11 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +14 ( 16 szavazatból)
Az újabb sarcok miatt is eljárás indul, 5.0 out of 5 based on 11 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

21 Reader’s Comments

  1. Valahogy úgy kéne kiszabni a büntit, hogy ne velünk fizettessék meg, hanem a vétkesek a magánvagyonukból. Mert jelenleg az van, hogy nem baj, mazd a zemberekkel kifizettetik. Ezt is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  2. Odi !

    Ha ebren vagy ne almodozz !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  3. Meg kell értenünk: a demokratikusan megválasztott kormány új törvényeit és
    intézkedéseit (2/3) az EU úgy értékeli, hogy ez az ország akarata nyomán történt.
    Ha tetszik nekünk, ha nem ez igy van és igy lesz mindaddig amig ez a kormány
    hatalmával dicsekszik. Csak emlékeztetőűl emlitem meg, hogy Orbán már többször kijelentette, ha az EU megbünteti az országot, akkor ezt a lakossággal fizetteti meg valamilyen formában.
    Sajnos nem ismerünk – a tárgyalások során felmerült – valamennyi problémát.
    Szerintem ezt a kormány titkolja, mivel bizik abban, hogy nem tudódik ki utólag.
    Ebből kifolyólag több olyan eljárás is sorra kerül, amit eddig nem is sejthettünk.
    Ugyanis – demokratikus körülmények között – ez a mód kinálkozik kézenfekvően
    egy hazudozó, megbizhatatlanná vált kormány eltávolitására. Úgy tartják mi
    választottuk mi hagyjuk jóvá kormányunk tetteit és a büntetésekre való
    figyelmeztetés ellenére is eltűrjük tetteit.
    MÁSHOL EZ NEM IGY VAN. NÉZZÉTEK AZ UTÓBBI ÉVEK FOLYAMATAIT AKÁR
    A GÖRÖGÖKNÉL, AKÁR A SPANYOLOKNÁL, AKÁR MÁSHOL. HOL VANNAK
    MÁR A KEZDETI KORMÁNYAIK, MELYEK A PROBLÉMÁT OKOZTÁK.
    ENNYI BAMBA BIRKA EGÉSZ EURÓPÁBAN NINCS MINT NÁLUNK !
    .
    VAGY EZ LENNE A MAGYAR NEMZETI ÉRDEK?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  4. Mindegy,hogy mit és mennyit szabnak ki – mindenképpen velünk fizettetik meg ezek a trágyák a elqrt forradalmukat, az elb*szott gazdaságpolitikájukat, az elmebeteg átszervezéseket, de jut a TEK-nek 3 Mrd., Áder-csicskáknak 80 millió.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  5. Ez a Brüsszel mi a fenét kötözködik az utóbbi időben drága magyar kormányunkkal? Mindent megtesznek a zemberekért, még konzultálnak is velük. Akkor mi a baj?
    Mindjárt adom a választ: Egyszerűen az, hogy még léteznek. Semmi több.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  6. Helyreigazítás!
    Ha valaki eddig abban a hitben élt, hogy Új Alaptörvényünk kiegészítő rendelkezéseinek, vagy micsodáinak nevét “sarkalatos törvények”-nek kell ejteni, az tévedett. A helyes ejtés természetesen “sarcalatos törvények”, csak valamelyik süket libának már megint eljárt a keze a billentyűzeten.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  7. Alaptörvény? Egy nagy kupac sz*r Fideszbe kötve !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  8. Köszönjük Unió!
    Nagyon örülünk, hogy az Önök által kifogásolt törvények miatt duplán, és felárral fizethetünk mi magyar állampolgárok, míg a főkolmposok büntetlenűl gazdagodhatnak, mert Ők “csak” politikusok, de az 1/3-os 2/3 a nyakunkba ültette ezeket az analfabéta O. V. seggnyalókat.
    Talán ha volnának szívesek olyan központi törvényt is hozni, hogy a politikusok is felelősségre vonandók, ha hazudnak, lopnak, csalnak. Ezt ne a népnek kelljen fizetni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  9. “Orbán már többször kijelentette, ha az EU megbünteti az országot, akkor ezt a lakossággal fizetteti meg valamilyen formában.”

    Naná. Bissau-Guineával nem tudja megfizettetni. Mellesleg én most már úgy vélem, minél rosszabb, annál jobb. Ha Mohács kell – jöjjön Mohács. Az összes időközi választáson a Fidesz nyer, méghozzá ellenfél nélkül. Még csak meg se szorítják. Senki nem kényszeríti ezt az ostoba csürhét arra, hogy a Fideszre szavazzon. Pláne nem a Jobbikra. Kíváncsi vagyok, 2014-ben mi lesz, mert hiába rajzolgatják a szavazókörzeteket, ha nem lenne szavazójuk, nem nyerne. Azok után, amit a Fidesz ebben a két évben művelt, egy százalék alatt kéne végezniük, mint a Munkáspártnak, hogy még állami támogatást se kapjanak, amit mellesleg az összes párttól, egyháztól meg kéne vonni, és pl. mozgássérültek, gyengénlátók, mentális betegek stb. istápolására kéne fordítani, nem pedig arra, hogy néhány ezer rohadék, aki egy versenyalapú társadalomban éhen halna a képességeinél fogva, eljátssza a janit és ingyenéljen.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  10. “Hát így lesz egymillió munkahely!

    Orbán duplájára emeli emberei számát
    Idén 164-en, jövőre 275-en intézik ügyeit. 10 milliárd jut a tárcának.”
    (Femina)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  11. Öreg pg 2012. június 21. csütörtök 15:46
    Ideje lenne észrevenni, hogy nem az én, vagy a te megbüntetésedről van szó.
    Az ország belépett a z EU-ba használva a belépés minden előnyét és vállalva
    a belépéssel járó következményeket. Törvényeink akkor kvázi demokratikusak
    voltak, melyeket felvételünk után változtattak meg.
    Ezzel a törvényrendszerrel fel sem vettek volna az EU-ba.
    Az EU ezután a 2/3-al általunk megválasztott kormányt figyelmezteti a büntetésekkel. Ugyanis eddig több EU pénzt kaptunk, mint befizettünk.
    Tehát az előnyök élvezete mellett, nem áll szándékunkban vállalt kötelmeink
    teljesitése. A több pénzt az EU a gazdagabb országok befizetéseiből tudta
    részünkre biztositani. Valószinűleg láthattad, hogy milyen célokra forditottuk
    a támogatásnak azt a részét, amivel tudtunk mit kezdeni. Sajnos gazdasági
    impotenciában szenvedő kormányunk miatt jelentős EU támogatástól elestünk.
    Ezt a pénzt máshol valószinűleg hasznosabb célra fordithatták volna.
    Kretén kormányunk az előnyök igénybevétele helyett olyan rendszert akar
    kifejleszteni, ami sem a választóknak, sem az EU-nak nem felel meg. Hiszen
    mi mások pénzét fecséreljük a válság alatt, vagy fölöslegesen kötünk le
    mások által nélkülözött anyagi javakat.
    Ráadásul az EU-t szidjuk, hogy miért nem zavarja el a kormányt, pedig az a
    mi jóváhagyásunk mellett teszi a dolgát.
    Az EU demokratikus alapon működik. Ránk bizza hogy akarjuk tovább folytatni.
    RAJTUNK MÚLIK ELTŰRJÜK, VAGY ELZAVARJUK ŐKET.
    HISZEN EZZEL MUTATJUK MEG, HOGY MIT AKARUNK VALÓSÁGBAN.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  12. Na kedves kormány mellett tüntetők.Mit szoltok ehhez az uj sacolási kilátásról?Tapsoljatok,hagy jöjjönek a további büntetések és sarcok.A fene belétek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  13. Na kedves kormány mellett tüntetők.Mit szoltok ehhez az uj sacolási kilátásról?Tapsoljatok,hagy jöjjönek a további büntetések és sarcok.A fene belétek.Tisztában vagytok ti,hogy miért tapsoltok és kiknek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  14. Na kedves kormány mellett tüntetők.Mit szoltok ehhez az uj sacolási kilátásról?Tapsoljatok,hagy jöjjönek a további büntetések és sarcok.A fene belétek.Tisztában vagytok ti,hogy miért tapsoltok és kiknek?Nem tudom mitazólnak ehhez azok,akik rossz szemmel veszik a tapsolásotokat és vigyorgásotokat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. Nyugi Tapis32.
    Azok a zemberek jól tuggyák hogy minden emúttnyóccév miatt van.
    És sok sikert kívánnak Orbánviktornak , ebben a valóban nehéz munkájában.
    Hogy önzetlenül felvállalta az egész ország rendbetételét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. Viszont ha az így kirótt büntetések miatti pótadók miatt is megbüntetik, arra újabb pótadókat fog kivetni. Az pedig újabb büntetést és mégújabb pótadót fog eredményezni. Hol lesz a vége?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  17. nagyon szépen kérem az EU illetékeseit, vegyék fel áthághatatlan szabálynak és inditsanak ellenünk kötelezettségszegési eljárást azért is, hogy orvosi kezelés alatt álló reménytelen eset ne lehessen minuszterelnök, meg hogy kuszaszemü ne lehessen minuszter, aki pedig hortit és a fasizmust élteti – akár gondolatban is -, az a hátralévő életét köteles legyen a don-kanyarban eltölteni papirtalpu bakancsban, úgy, hogy a mindennapi étke csak a hitlerszalonna legyen kenyér nélkül – és még lenne pár ötletem.
    nagy segitségünkre lennének ezzel a fő problémáink mihamarabbi megoldásában!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  18. AKKOR IS “ÖREG PG”-VEL ÉRTEK EGYET !! TUDJA MINDENKI HOGY AZ EU AZ NEM RENDŐRSÉG , DE MÉGIS : OTT A KONKRÉTUMOKAT TARTALMAZÓ FELJELENTÉSEK ELŐTTÜK , AZ EURÓMILLIÓK MEG ÖMLENEK A SIMLICSKÁHOZ !!! Ideje lenne már a körmükre nézni Vagy ennyi kidobandó pénz van az Unióban !! EMBEREK ÉBRESZTŐ , ÉBRESZTŐ !! Itt már az elvárt norma a FASISZTA GONDOLKODÁS !!Lassan már azon versenyeznek hogy ki legyen az első aki szobrot állít Szálasinak , vagy Hitlernek !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  19. Bizony ez az ara, ha idiota valaszok egy tombolo orultet tesznek meg 2/3-os fohulyenek. 1,7 millio magyar sajnos tokeletesen idiota, de nem baj, az en adombol nem is kapnak sem ok, sem a kormany. Es igy vagyunk meg par szazezren a termelo, piacrol elo, uj forintot hozo, kolto es adozo magyarok. Ez van. Senki kormanyanak senki sem adozik. Majd rajonnek, hogy doglott senki szavazoik nem tudjak oket anyagilag tamogatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. Nem szabad anyagi büntetest az EU-nak kiszabni, mert a rezsim a takolmany szerint raharitja a Magyarorszagon elö polgarokra, es vegre sem hajtana. A kormany tagjait kilehetne tiltani az EU-területeröl, meg maganszemelykent, vagy turistakent sem utazhatnak EU-s orszagba, mig minden EU-s normat, alaptörveny be nem tartananak. Az keves, hogy Orbant kerülik mint a leprast.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. bolygó 2012. június 21. csütörtök 23:50
    Én azért jobban meggondolnám, hogy mit kivánok “saját erőfeszitésemből” tenni
    az országért és miért “imádkozom” másokhoz gondjaim megoldásáért. Ha a mi
    lábunkra lép valaki az nem az EU-nak – vagy valaki másnak – fáj, hanem nekünk.
    Ha csak kifogásolgatunk a fájdalmunk oka még megmarad. A szemetet
    sem a szomszéd kötelessége eltüntetni házunk elől. Legfeljebb kifogásolja,
    hogy mennyi szemét van nálunk és nem takaritunk. Az nem az ő dolga.
    Inkább nekünk kell tenni valamit, hogy lássák is fájdalmaink okát. Akkor már
    kérhetünk barátainktól segitséget. A sültgalamb nem tudja hová kell repülni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Ne ugasson már itten nekünk senki se… 2012. június 21. csütörtök | AN

Németország a legtiszteletreméltóbb 2012. május 31. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos