Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rubio: „Én is beszöknék az Államokba” 2012. június 19. kedd 20:25 | AN Forrás: The Ticket

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rubio: „Én is beszöknék az Államokba”
Washington – Marco Rubio republikánus floridai szenátor ugyancsak beszállt a bevándorlással kapcsolatos iszapbirkózásba, és megnyilvánulásával sokkal inkább állt Barack Obama elnök, mint republikánus kihívója, Mitt Romney mellé.
.
Rubio ugyanis azt találta írni: amennyiben nem lenne amerikai állampolgár és nem tudna élelmiszert venni a családjának, ő maga is illegálisan beszökne a határon át az Egyesült Államokba.
.
A szenátor, akit latin-amerikai származása folytán közelről érint az illegális bevándorlókról folytatott kampány és társadalmi vita, arra hívta fel a vita résztvevőit, viselkedjenek „általában illendően”, ha a határsértőkről beszélnek, hiszen legvégső esetben őt sem érdekelné a törvény.
.
Rubio a ma megjelent An American Son című memoárkötetében jelenti ki, hogy „sokan, akik illegálisan jönnek ide, pontosan azt teszik, amit mi is tennénk, ha olyan országban élnénk, ahol nem tudnánk élelmiszerrel ellátni családunkat. Ha a gyerekeim minden este éhesen feküdnének le és a hazám nem nyújtana lehetőséget arra, hogy tápláljam őket, nincs az a törvény, lett légyen bármilyen szigorú, ami meggátolna abban, hogy idejöjjek.”
.
Jóllehet Rubio olyan politikai párt oszlopos tagja, amely általában ellenzi, hogy állampolgári jogokat terjesszenek ki azokra, akik az amerikai álmot törvényszegés árán kívánják megvalósítani, ezekkel a soraival gyakorlatilag zöld fényt adott bármely nyomorgó ország lakosságának: érdemes megkísérelni a határsértést, hiszen a szenátorok egyike személyesen buzdít erre.
.
Az ügy pikantériája, hogy a lényegében fél Fekete-Afrikát és Bangladest törvényellenes amerikai bevándorlásra buzdító Rubiót mint Mitt Romney egyik lehetséges alelnökjelöltjét tartják számon, Romney pedig az előválasztási szezonban mindvégig azt sulykolta, hogy az illegális bevándorlást tűzzel-vassal el kell hárítani, és senki ne kaphasson még csak tartózkodási engedélyt se, ha beszökött az Államokba, kivéve ha előbb hazamegy és annak rendje és módja szerint kérelmezi a dolgot, a feltételeknek pedig megfelel.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 4 szavazatból)
Rubio: „Én is beszöknék az Államokba”, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. Akármit is mondhat, aki nem akar alelnök lenni. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  2. Ez mindenképpen döbbenet, akármi akar lenni. Basszus, az Egyesült Államok szenátora ilyet nem mondhat! Fordítva ül a lovon. Aki éhezik, annak persze, hogy mindent szabad – az éhező szerint. Az amerikai határőrizeti szervek pedig azért vannak, hogy megakadályozzák abban, hogy azt csináljon, amit akar! Jó, hogy már be ne költöztessük a családok fölösleges szobáiba a rászorulókat, mint a Tanácsköztársaság akarta, mert a vége csak ez! Most olyan apróságokról már nem beszélek, hogy aki a gyerekének nem tud kaját venni, az útra kelni se tud. De nagy gáz, amikor egy politikus ekkora baromságokat beszél. Feltétlenül haza kell vágni azt, ami működik?

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (12 szavazatból)
  3. ricsi
    -
    Jóllehet igazad van de ennek nem kell nagy jelentöséget tulajdonitani. Megy a kampány. A repik is szeretnének latin szavazókat szerezni. Ez egy olyan orbáni duma, illetve taktika. Igen is meg nem is csak szavazzatok rám.
    November második hetétöl ujabb 3 és fél éven át a kutya sem fog az illegális bevándorlókkal foglalkozni. Ez már igy megy vagy 200 éve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  4. A repiknél van az összes kubai, mit akarnak még? Ráadásul csomó helyen, pl. Arkansas, Texas, a republikánusokra előbb szavaz a mexikói meg a Puerto Ricó-i, mint a demokratára, többek közt mert pontosan tudja: neki se jó, ha további rongyos milliók tódulnak az Államokba.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  5. ricsi: “A repiknél van az összes kubai, mit akarnak még?”
    -
    Nyerni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  6. Mate, Ivan Tibor

    Rubiokam karrier politikusi torvenytisztelete ott vegzodik, ahol a rasszista latino elkotelezettsege kezdodik. Egyertelmu, az allasfoglalasa kizarolag a latin amerikai illegalis bevandorlok tomegeinek adna kivetelezett statuszt. Ez az igen nepes “kisebbseg” ma is elonyoket elvez minden mas etnikus csoport hatranyara, mikozben a legszelsosegesebb nacionalista elveket hangoztatjak, a diak szervezeteik nyiltan Amerika ellenesek, es a Mazatlan teoriaval (az egyseges, nagy, soha nem letezett inka birodalom visszaallitasa a Tuzfoldtol Alaszkaig) az angol nyelv szabotalasa, az amerikai torvenyek minden szintu athagasa titkolatlan programjuk szerves resze.
    Kivancsi vagyok, ha barki is az arcaba meri mondani, hogy az allasfoglalasa tarthatatlan, es az eloitelete alkalmatlanna teszi a nepkepviseleti szisztemaban viselt rangjara.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  7. Azért az is figyelemre méltó, hogy Rubio megfogalmazza azt, az éhség nagyobb törvény, mint a határok. És a szaporodási ráta “délen” igen magas.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  8. Mate, Ivan Tibor

    Gonoszka, az illegalis bevandorlashoz a legnagyobb batoritas a letezo, az illegalis bevandorlast regulazo torvenyadta lehetosegek elszabotalasa a politikusok es kulonbozo ugynoksegek reszerol. Igy a federalis kormany humanitarius urugyekre hivatkozva elutasitja az Egyesult Allamok hatarainak vedelmet, ami elsodleges feladata lenne. Kulonbozo deli allamok onallo kezdemenyezeseit a Legfelso Birosagnal tamadjak, mig mashol foleg a delamerikabol bevandorolt valasztott politikusok vetozzak meg a progressziv torekveseket. Mindenek mellett az illegalis bevandorlas kerdese egy politikai sultkrumpli, es az a politikus aki szot emel ellene, szamithat ra, hogy elveszti a valasztoi bizalmat az utolso harom evtizedes delamerikai legalis bevandorlas, a bevandorlasi amnesztiak es illegalis tomeg bevandorlas altal okozott demografiai valtozas hatasara.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  9. Ne értsük félre egymást. Amerikába valamelyest minden nem indián illegális bevándorló. Merlenél a malevillei földeken a búzát felzabáló éhes horda mind illegális bevándorlókból állt.
    Te azért fizetsz 4-5 száz Ft.-ot a benzinért, hogy Amerikában a felébe kerüljön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  10. Nem azért 500 forint a benzin, Gonoszka. A benzin ugyanannyi mindenütt. A MOL világpiaci áron veszi. Csak Amerikában nem terhelik agyon könnyen behajtható, el nem szabotálható adók tömegével. A benzinre tett adókat, járulékokat még a gengszterek is fizetik, amikor tankolnak, ezért 500 forint.
    .
    Az amerikai helyzet meg azért felháborító, mert ha egy normális család oda akar menni, az meg gyakorlatilag lehetetlen. Kivéve ha átugorja a kerítést.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  11. A Rubio most pontosan ugyanazt csinálja pepitában, mint a Kuncze belügyminiszterként, amikor volt az emlékezetes Rádió utcai affér Székesfehérvárott, és neki mint belügyminiszternek kutya kötelessége lett volna úgy szétcsapni azt az egész vircsaftot, hogy kő kövön ne maradjon, ehelyett kitalálta a megélhetési bűnözés fogalmát.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  12. ricsinek ajánlom:
    ..
    Parti Nagy Lajos: Az elképzelt bőrönd
    ..
    http://helsinkifigyelo.hvg.hu/2012/06/15/parti-nagy-lajos-az-elkepzelt-borond/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Elolvastam, nem arról beszél, mint amiről én.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  14. Amerikai eddig eléggé jól csinálta a dolgokat a hibáival együtt. Különben mi a frnacért akarna mindenki pon todamenni. Ha MO szomszédos lenne innen i sokan másznénak kerítést. Igy hogy van küztunk pár ezer km mégi sok az illegális magyar. USA dolga egyedül az hogy kit és mikor enged be. Ebben senkinek sincs beleszólása. Bersze rengeteg a probléma ott is de még mindíg a világ egyik legjobb országa, nem számítva azt hogy gazdaságilag és hatalom szempontjából a legelső.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Arizona nyert a Legfelsőbb Bíróságon 2012. június 25. hétfő | AN

Több az ázsiai bevándorló, mint a hispán 2012. június 19. kedd | AN

Obama feladta Romneynak a bevándorlási leckét 2012. június 18. hétfő | Rákócza Richárd

Obama kockáztat a bevándorlási kártyával 2012. június 17. vasárnap | Rákócza Richárd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos