Ronai and Ronai
AMERIKAI

Navracsics levélben igazította el a Kúriát 2012. május 15. kedd 22:58 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Navracsics levélben igazította el a Kúriát

Budapest – Emlékezetes, hogy mekkora port kavart két évvel ezelőtt a Veszprém román kézilabdásának Marian Cozma meggyilkolása. A felháborodás talán még ennél is nagyobb volt néhány héttel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a másodfokon eljáró bíróság jelentősen enyhítette a gyilkosokra elsőfokon kiszabott büntetést.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a közvélemény amúgy jogos felháborodását kihasználva, levélben jelezte, hogy ebben az országban mindennek úgy kell lennie, ahogyan azt a kormány jónak látja.

“A levélben a miniszter felhívja a Kúria elnökének figyelmét az utóbbi időben született, nagy visszhangot kiváltó bírósági ítéletekre” – áll a Kúria sajtótitkársága által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, Navracsics Tibor kéri a Kúria elnökének álláspontját, és felveti a bírói gyakorlat vizsgálatának lehetőségét. A levélre Darák Péter rövidesen írásban válaszol, utána tájékoztatja annak tartalmáról a sajtót – tették hozzá.

Navracsics Tibor sajtófőnöke hétfőn tudatta az MTI-vel, hogy a miniszter az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a Cozma-ügy nyomán a bíróságokat felügyelő Kúria elnökétől. A sajtófőnök tájékoztatása szerint Navracsics Tibor ezt a veszprémi városi televíziónak adott interjúban mondta el kérdésre válaszolva.

Az igazságügyi miniszter a tévéinterjúban hangsúlyozta: a bíróság döntésének megítélését miniszterként nem befolyásolhatja véleményével. A közigazgatási és igazságügyi miniszter arra vonatkozóan kér szakértői véleményt a Kúria elnökétől, hogy az utóbbi időszak ítélkezési gyakorlata a társadalom elvárásainak megfelelő, kellő szigort mutat-e az olyan kiemelkedő esetekben, mint amilyen a Cozma-gyilkosság volt – közölte a tárcavezető sajtófőnöke.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt, segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

A gyilkosság miatt zajlott perben a három fővádlott büntetését április végén jelentősen enyhítette a Győri Ítélőtábla. A jogerős határozat az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző büntetését 18-18 év börtönre, míg Sztojka Iván 20 év fegyházbüntetését 8 év börtönre változtatta.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -2 ( 4 szavazatból)
Navracsics levélben igazította el a Kúriát, 2.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

19 Reader’s Comments

  1. Horváth Attila

    A fagylalt visszanyal!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. A magyar államférfiak még a kocsmai verekedéshez is fölöttéb’ értenek. Na, a Neelie Kroes már megtapasztalta ezt az “Economical with the truth” magyart de a Nancy Pelosi még csak hírből ismeri.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  3. És a legszomorúbb, hogy nem fogják érteni, mi ezzel a baj…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  4. emigrant – dehogynem értik – csak tesznek rá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  5. Tényleg érthetetlen, hogy miért nem előre adják oda a bírónak az ítéletet? Neki csak szignóznia kellene és kész. Nem az ominózus ítéletre értem mert az tényleg érthetetlen, viszont az is, hogy miért szólhat bele bármilyen indokkal egy Navracsicska bármilyen bírósági határozatba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  6. A Cozma gyilkosainak ítéletének enyhítése miatt szólat meg . Ami tényleg felháborító , de nem így kellet volna . Természetesen a népszerűségük növelése érdekében tette .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  7. Avi
    2012. május 16. szerda
    05:45
    A bírók előre megkapják az ítéletet, csak cirkusz a többi.
    Gondolj a nagy számú koncepciós perre, hiába mentik fel a bemártottakat, a karaktergyilkosság megtörtént.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  8. Remélem még életükben felelnek a fijjuk a tetteikért. Őszintén és szívből remélem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  9. A kormánynak az igazságszlgáltatáshoz semmi köze. A bíróság a kormánytól független hetalmi ág. Navracsics aki állítólag jogász, nem foglalhat állást bírósági itéletekkel kapcsolatosan. Lehet magánvéleménye, de nem miniszterként Ezt legfeljebb a baráati társaságában beszélhetik meg. De engem ez egyáltalán nem lep meg. Abban az országban, ahol a miniszterelnök a parlament ülésén ismerteti magánvéleméyét, egetverő kupleráj van kormányzás helyett. Most gyönyörködhettek budiforradlmárok ezeknek a mocskoknak az ámokfutásában, akikben bíztatok. És szívhattok az ország kisebbik normális részével együtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  10. Most aztán fùggetlen, most aztán bíróság! Vajon ki nem ismeri a magyar viszonyokat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Imádtam Marian Cozma játékát!
    Kitűnő sportoló volt, méltóan elbúcsúzott Tőle mindenki.
    De!
    Az ítéletek – remélem – objektív körülményeken alapulnak és nem érzelmeken.
    Ezek a roma csávók nem gyilkolni mentek oda.
    Talán szórakozni, de a véletlenek meg a kakas virtusok miatt verekedés tört ki.
    Lényeg, hogy nem előre kitervelt, aljas indokból elkövetett gyilkosság volt!
    Ezért pedig ennyi jár függetlenül attól, hogy a szarkeverő Navracsics Tibor mit handabandál!
    Remélem, még nem tartunk itt.
    http://www.youtube.com/watch?v=2N1gY5XqucM

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  12. Ez a Navrasics egy gerinctelen, Orbán droid. A kétharmad tényleg azt jelenti, hogy illyen Navrasics- féle nimandok fogják az ítéletet meghozni és átadni a bíróknak, hogy olvassák fel? Szép , új fidesz világ virrad ránk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. A Kormány igazságos…mert megérdemeljük .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  14. Geyza
    .
    Folytatom a gondolatodat: ÉS AZ IGAZSÁG MINDIG ODAÁT VAN :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. A társadalom elvárásai… Nem kéne má’ egy kis nemzeti konzultáció? Oly rég volt a legutóbbi.
    “…kellő szigort mutat-e az olyan kiemelkedő esetekben, mint amilyen a Cozma-gyilkosság volt…”
    Mitől is olyan kiemelkedő ez az eset? Gondolom attól, hogy egy ismert embert öltek meg. Ha egy kocsmában megkéselik Ebfalvi Ubult, és a bíróság csak 6 évet szab ki, akkor is így felháborodik Navracsics úr? Vagy arról talán tudomást sem szerezne?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Navracsics úgy demokrata, ahogy a neve magyar. Simlis karrierista, nagy dumás, aki zárt ajtók mögött megigér valamit aztán a nyilt szinen meghazudtolja önmagát.
    Magyarok mikor ébredtek fel, h elzavarjátok ezeket a fideszes jöttmenteket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. olyan országban élünk ahol navrasits felesége a bíróságok fejére lett ültetve és ez nem összefonódás.
    navrasitsnak ez nem elég levélben szól bele a bíróság döntéseibe.
    Különös a jobb oldal igazság képe. A Ferencváros Simon Tibor játékosát brutálisan viperával agyonverik, a koponyájában találják szemgolyóját. az elkövető ellen a jobboldal nem érez ellenszenvet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/agyonverte_baratnojet_a_bucsuszex_utan/2279832/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

    Okostojás miniszter, ezért nem írsz levelet?
    Csak nem te akarsz ítélkezni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Csak nem kézivezérlésre térnek át?!
    Polt Péter és Szájerné Handó Tünde – egy baráti ebéd vagy vacsora Navracsicséknál, azalatt meg is lehetne beszélni persze tisztán csak barátilag és nem kellene irogatni – így legalább nem maradna nyoma…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Beperli az ombudsman Szijjártóékat 2011. augusztus 21. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos