Ronai and Ronai
AMERIKAI

Miért és miről hallgat Schiffer András? 2012. május 26. szombat 12:30 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Miért és miről hallgat Schiffer András?

Budapest – Nincs azzal semmi baj, hogy néhány évvel ezelőtt Schiffer András, az LMP volt frakcióvezetője feljelentette az egykori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet. Ha az volt a véleménye, hogy a volt miniszterelnök törvénysértő módon hozott helyzetbe befektetőket, akkor csak a kötelességét teljesítette. Más kérdés, hogy ezzel a feljelentéssel tápot adott egy, a Fidesz által  támogatott szélsőjobboldali hisztériához.

Ha Schiffer András komolyan veszi önmagát, akkor most megint lenne kit feljelenteni. Például azokat, akik most, kétharmados erőfölényüket kihasználva, a szakma és a közvélemény megkérdezése nélkül kiemelt beruházásnak minősítették a Kossuth tér átépítését.

Miért hallgatsz? – kérdi a Demokratikus Koalíció Schiffer Andrástól azzal kapcsolatban, hogy ő jelentette fel annak idején Gyurcsányékat Sukoró miatt – a Kossuth tér rekonstrukciójával bezzeg “egyetért”.

A Demokratikus Koalíció (DK) azt kérdezi az LMP-s Schiffer Andrástól, hogy ha 2009-ben feljelentette Gyurcsány Ferencet, amiért kormánya nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősítette a sukorói kaszinóprojektet, akkor most miért hallgat a fővárosi Kossuth Lajos tér rekonstrukciójának nemzetgazdasági szempontból ugyancsak kiemelt jelentőségűvé nyilvánítása ügyében.

Varju László, a DK politikusa, független országgyűlési képviselő  szombati közleményében felidézte: Schiffer András 2009-ben azért tett feljelentést Gyurcsány Ferenc ellen, mert szerinte az akkori miniszterelnök jogtalan előnyt biztosított a befektetőnek azzal, hogy a sukorói projekt kiemelt beruházássá nyilvánításáról szóló kormányrendelet meghozatala előtt – az elektronikus információszabadságról szóló törvény előírásaival ellentétben – nem hozta nyilvánosságra a jogszabály tervezetét, és – a jogalkotásról törvény rendelkezésével szemben – nem biztosított lehetőséget az egyeztetésre.

“Most vajon miért hallgatsz? Orbán Viktor kormánya talán előzetesen nyilvánosságra hozta a rendelet tervezetét a kormány honlapján? Eszében sem volt. Biztosított talán lehetőséget az egyeztetésre? Mostani hallgatásod azt jelentené tehát, hogy ezzel a beruházással (a Kossuth térivel) egyetértesz?” – teszi fel kérdéseit a Gyurcsány Ferenc vezette párt politikusa Schiffer Andrásnak.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (19 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +27 ( 27 szavazatból)
Miért és miről hallgat Schiffer András?, 5.0 out of 5 based on 19 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

17 Reader’s Comments

  1. Persze, hogy hallgat mert még nem kapta meg az utasítást régi ügyfelétől -(gondolom nem újdonság, hogy Orbán védőügyvédje volt néhány peres ügyben)- hogy egy picit riszálja magát a látszat kedvéért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (46 szavazatból)
  2. “Jogos a bőgés, oroszlán!” :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  3. Who the fuck is Schiffer András?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  4. Nyilván azért jelentette fel már hétszer Orbánékat, mert a csahos kutyájuk, persze.
    Varju László meg elhallgatja, hogy azt a kiemelt beruházási törvényt, ami alapján lehetővé válik túlárazott állami megrendelésket fű alatt kiszervezni a haveroknak, 2006-ban a Fidesz és az MSZP teljes egyetértésben fogadta el a parlamentben (Ez az ún. “Kiemelt beruházási törvény”)

    Schiffer András és az LMP feljelentései eddig, a teljesség igénye nélkül: .

    Önkormányzati vagyon államosítása miatt,
    MVM ellen közérdekű adatok eltitkolása miatt,
    tibetiek hatósági zaklatása miatt Pintérék ellen,
    csődbűntett, csalás, hűtlen kezelés a Malév felszámolás miatt,
    egy városligeti ingatlan túl kedvezményes bérbeadása ügyében,
    gyanús földügyekkel kapcsolatban,
    a szociális kérdőív törvénytelen adatkezelésével kapcsolatban

    http://hirszerzo.hu/hirek/2011/10/21/20111021_lmp_allamositas
    http://index.hu/belfold/hirek/2012/03/01/az_lmp_feljelentette_az_mvm-et/
    http://nol.hu/belfold/lmp-feljelentes_a_tibetiek_hatosagi_zaklatasa_miatt
    http://www.hir24.hu/belfold/2012/04/04/malev-ugy-feljelentest-tett-az-lmp/
    http://index.hu/belfold/2011/10/26/lmp-s_feljelentes_egy_berbeadasi_ugyben/
    http://pecsistop.hu/regio/lehet-mas-az-oligarcha-schiffer-a-foldmutyirol/1039448/
    http://lehetmas.hu/hirek/26011/szocialis-kerdoiv-az-lmp-feljelentest-tett-a-brfk-n/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  5. Nyilván azért jelentette fel már hétszer Orbánékat, mert a csahos kutyájuk, persze.
    Varju László meg elhallgatja, hogy azt a kiemelt beruházási törvényt, ami alapján lehetővé válik túlárazott állami megrendelésket fű alatt kiszervezni a haveroknak, 2006-ban a Fidesz és az MSZP teljes egyetértésben fogadta el a parlamentben (Ez az ún. “Kiemelt beruházási törvény”)

    Schiffer András és az LMP feljelentései eddig, a teljesség igénye nélkül: .

    Önkormányzati vagyon államosítása miatt,
    MVM ellen közérdekű adatok eltitkolása miatt,
    tibetiek hatósági zaklatása miatt Pintérék ellen,
    csődbűntett, csalás, hűtlen kezelés a Malév felszámolás miatt,
    egy városligeti ingatlan túl kedvezményes bérbeadása ügyében,
    gyanús földügyekkel kapcsolatban,
    a szociális kérdőív törvénytelen adatkezelésével kapcsolatban

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  6. schiffer nem más, mint orbán még rondább és még butább kiadása. Az ember nem hinné, hogy létezhet ilyen.
    .
    Ilyen nincs, és mégis van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  7. Stumpné Bekes Margit

    Schiffer egy gyomorforgató egyéniség! Akit szubjektive utál,az ellen fellép,akit nem annyira,azzal sumák! Hátha rá lesz még szorulva Orbánra…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  8. Jogos, jogos a felvetés, várom a választ.!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  9. DK-nak TELJESEN IGAZA VAN !!!
    .
    MOST IS LEGYEN LEGALÁBB ANNYI VÉR A PUCÁJÁBAN (márcsak a ledöngölt DEMOKRÁCIA MIATT IS), mint ANNO VOLT GYURCSÁNY FERENC ESETÉBEN !!!
    .
    NAGYON KEZD LÁTSZAT PÁRT-LÁTSZAT ELLLENZÉK kinézete lenni az LMP-nek :-((((( !!!
    .
    EZ AZ, ami IGAZÁN SZOMORÚ :-( !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  10. Schiffer pórázon tartott kutya – pártjával együtt.
    Még talán annyira nem hazudik mint Orbánék, de közelít a faszi nagyon.
    Minden esetre ismerőseim között van igen közeli rokona, aki nagyon rühelli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  11. Balogh de nem balga

    A Havas szavával élve ez a faszi egy eszköz a pártjával együtt a Viki kezében az ellenzék megosztására. Egy alávaló galád féreg. És még finom voltam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  12. Hungarian citizen

    … es milyen kedelyesen, egymast lapogatva beszelgetett vona kocsog kis szarjankoval egy felvetelen, 2011-ben. Igazan meghato ez a partatlan igazsagerzete.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  13. Hát jobb is ha hallgat.
    Többet ártott hazájának elmúlt három év alatt mint amennyit használt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  14. Amennyiben Schiffer csak az ellenzéket akarja pártjával megosztani, akkor egy szemét hazaáruló. Az ilyen emberek azért nagyon veszélyesek, mert okosak és hihetően tudnak beszélni. Reménykedjünk, hogy nem erről van szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  15. Balogh de nem balga
    egyetértek, (kivéve a galand jelző elhagyásával)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  16. Kéremszépen
    NE sértegessük ezzel itten a férgeket ! Azoknak is megvan a maguk helye a roppant kényes ökó-szisztémában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  17. Scheiring Gábor azt mondta, hogy bár a feljelentést ismeretlen tettes ellen tették, véleményük szerint az ügyben a cég vezetése, illetve az államot mint tulajdonost képviselő kormányzati szervek lehetnek érintettek. A politikai felelősség pedig egyértelműen a kormányé, így azt Orbán Viktor kormányfőnek kell viselnie – tette hozzá.
    http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/04/feljelentest_tett_az_lmp_a_malev-csod_kapcsan/#

    Lehet, hogy Varnyúnak hiányérzete van, de az LMP egyáltalán nem kíméli Orbánékat. Itt van pl a legutosó, Malév kapcsán tett feljelentésük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Aki Orbánra szavaz, az Putyinra szavaz 2014. március 25. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos