Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ezúttal Schmitt ügyében hazudott az MTI 2012. május 26. szombat 8:16 Forrás: AN, hvg.hu

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ezúttal Schmitt ügyében hazudott az MTI

Budapest – Tévedtünk, amikor nemrég azt írtuk, hogy a NOB még nem döntött, indít-e eljárást Schmitt Pál plágiuma kapcsán és esetleges kizárása ügyében. Tévedtünk, mert a hírt az MTI tájékoztatása nyomán tettük közzé, és hittünk abban, hogy az MTI csak akkor hazudik, ha a politikai megrendelő érdekei úgy kívánják. Most kiderült, hogy ez nem így van: az adófizetők pénzén fenntartott nemzeti távirati iroda megszokásból is képes valótlanságokat állítani.

Azt gondolhatnánk, hogy Schmitt Pál már nem tényező, Orbánnak és Fidesznek majdnem mindegy, hogy kizárják-e NOB-ból, vagy sem. Valószínűleg így is van, ám az MTI úgy viselkedik, mint a viccbéli partizán, aki még évekkel a háború után is egyre csak robbantgatja a vasúti síneket.

A hvg.hu ugyanis kiderítette, hogy tévesen írta pénteken az MTI, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyelőre nem döntött arról, indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál ellen a plágiumügye miatt. A forrásként használt hírügynökségi beszámolókban nem ez szerepel, ráadásul a hvg.hu kérdésére a NOB sajtóosztályán ismét megerősítették, hogy már folyik a formális eljárás Schmitt ügyében.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt – pénteken még ezt írta az MTI az AP és a Reuters hírügynökségek beszámolóit idézve.

Amennyiben eljárást indítanak Schmitt ellen, és elmarasztalják, akkor a figyelmeztetéstől a kizárásig terjedhet a szankció – tette hozzá az MTI az AP hírére hivatkozva.

Az MTI azonban tévesen idézte a hírügynökségek beszámolóit, azok ugyanis nem arról szóltak, vajon indít-e egyáltalán eljárást Schmitt ügyében a NOB bizottsága. Maga az eljárás ugyanis már folyamatban van – a Chicago Tribune című lap már április 20-án megírta, hogy a NOB formális vizsgálatot kezdett Schmitt ügyében. Ezt a hvg.hu kérdésére a NOB sajtóosztálya pénteken újra megerősítette.

“Az NOB végrehajtó bizottsága megtárgyalta Schmitt úr ügyét és további dokumentációra vár, hogy befejeződhessen az eljárás. Azt reméljük, hogy a közeljövőben határozat születhet az ügyet illetően” – írták.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (23 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +33 ( 39 szavazatból)
Ezúttal Schmitt ügyében hazudott az MTI, 4.8 out of 5 based on 23 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Így egy kicsit más a leányzó fekvése, vagy nem?
    Talán még fontos a NOB-nak a saját renoméja!
    Az MTI-nek persze nem. :)))
    Kellene egy hírügynökség, amelyik ellenőrzi az MTI-t. :(((((
    Rohadékok szemérmetlenül herdálják a közpénzt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +54 (58 szavazatból)
  2. innetől kezdve amit az mti állít, annak pont az ellenkezője lesz igaz.
    annyi mindennel megtanultunk már együttélni, ez nekünk már nagyon menni fog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (49 szavazatból)
  3. Itt látható a Politikai Desztináció Menedzsment médiára iránuló
    hatása. Véleményem szerint ezután gyakrabban hazudoznak.
    Az eddigi látszat mellett ugyanis a további célokkal kapcsolatos
    mellébeszélés nagyobb mérvű központi irányitása várható.
    A FIDESZ IGAZSÁGA MINDIG MESSZE VOLT A VALÓSÁGTÓL.
    ÜGYELNEK ARRA, HOGY EZUTÁN NEHOGY A TÉNYEK ALAPJÁN
    TÁJÉKOZÓDJUNK. INTENZIVEBB PARASZTVAKITÁS KEZDŐDIK!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (43 szavazatból)
  4. Baj csak az, hogy Dr.(pszichológiából ) Aján Tamáson kívül nem lesz már más magyar a NOB-ban.
    Márpedig nagy ciki egy olyan országtól, amelyik alapítója volt (Dr. Kemény Ferenc személyében) az újkori olimpiai mozgalomnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  5. Az MTI talán előkészítette plagibácsi “önkéntes” lemondását a NOB tagságról.
    Mégiscsak más, ha eljárás indítása ELŐTT, vagy NÉLKÜL mond le!
    Ez egy jó tanulság az AN-nek: MINDEN MTI-s hírt más forrásból ellenőrizni kell!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (36 szavazatból)
  6. Nem igazából értem, mit lehet ezen fennakadni. Ezt a tájékoztató központot kimondottan és kizárólag a jelenlegi hatalom menedzselésére hozták létre.
    Ebből egyenes következmény, hogy híreit nem igazából lehet kézpénznek venni. Hol elhallgat, hol csúsztat, hol tévesen tájékoztat, és így tovább… Ahogy az aktuális helyzet megkívánja.
    Ja és természetesen mindezt közpénzből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (37 szavazatból)
  7. Mi ebben a szokatlan? A médiatörvény bevezetésekor már megmondták, hogy “az MTI átveszi a teljes hírgyártást”. A híreket tehát nem közlik, hanem gyártják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (46 szavazatból)
  8. Szerintem csak fordítási hiba történt, kevesen vannak sok a munka és elírták, csak előbb szóltak nekik :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  9. Amíg nagyságrendekkel sokkal többen kapják az MTV – moslékját az interneten tájékozódás lehetőségénél, tárgyilagosság tekintetében csak akkor számíthatunk változásra, ha már felszabadultunk Hazudniképtelen Viktorméihály rémuralma alól.
    Ez az idő azonban nagyon távoli jövőnek tűnik egyelőre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  10. Remélem kizárják és az összes elismerésétől megfosztja majd a NOB.
    Oszt jó napot. Schmitt a kis csaló, a filozófia doktora, s volt köztársasági elnök. Ez aztán a szégyen. Na de kinek a szégyene, Ugye tudja mindenki Orbánné, Orbán volt az aki elnöknek emelte, a nagy szélhámost.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  11. vélemény
    Ez Magyarország szégyene! Ez esetben eltűröm, hogy ovi azonosítsa magát az országgal. :((((((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  12. Zenés üdvözlet Snitt Pájnak.
    http://www.youtube.com/watch?v=gN__xXSoK5s

    Látod Pali bátyám ha anno igent mondasz a szociknak ez nem történik meg, igaz államfő se lettél volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  13. Esküszöm, nem értem. Általában érteni szoktam a dolgokat, vagy legalább érteni vélem, legfeljebb tévedek. Ez esetben fel sem merül bennem, hogy értem, ami történt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  14. Stumpné Bekes Margit

    Annyira tehetségtelenek,hogy még hazudni sem tudnak! Ez már köröhej!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  15. A magyar nemzet szégyene, a minden nemzetközi fórumon írásban és szóban hazudó fideSS kreatúra ha visszafogja magát és nem halmoz tisztséget tisztségre talán soha nem derül ki a 90 valahány %- os pofátlan schmittelése.
    Ismét bebizonyosodott az a Murphy törvény, hogy előbb-utóbb mindenki eljut egy olyan poziciókba, amelyek betöltésére teljesen alkalmatlan.
    Az ámokfutó szabadságharcosok kedves vezetőjének ennek ellenére bevált, az ígért motorként gátlás nélkül aláírta a demokráciát lebontó törvényhalmazt. A mór megtette kötelességét, a mórra nem volt tovább szükség, mehetett, a plagizálás már csak hab volt a tortán…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  16. Lassan.lassan mindenkinek lesz munkája.Valaki hazudik valakinek valamiről,erre már 3 embert rá lehet állítani, mert közben ugye terjed.De, hogy egy ország-világ előtt hazudozót még a tények feltárása után is védjenek ez már sok. Legalább valami olyan büntetést adnék neki, hogy az alaptörvény amit dr-ként aláírt érvénytelen.Nem még villát, söfőrt és titkárt adni neki! Csípjetek meg, biztos álmodom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  17. Tisztelt MTI!
    .
    EZ aztán CIKI BUKTA A JAVÁBÓL :-))) !!!
    .
    Ami MÉG CIKIBB, hogy mindezt A MI PÉNZÜNKBŐL :-(((((((( !!!
    .
    Az IGAZSÁG SOSEM FERDE, mint a MAGUK GERINCE, HANEM EGYENES AZ, mégha EZ annyira FÁJ IS MAGUKNAK :-( !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  18. Beszélünk róla szerintem igazunk van azt akkor mi van , az ország legtöbbje nem tudja összehasonlítani a két dolgot , mert nem olvas vagy nem lát olyan médiát ami felnyitná a szemét.Folyik az össznépi agymosás elég sikeresen , mindenki demokratikusan akar érvelni , ők meg hivatkoznak olyan szemetekre mint az alaptörvény stb amiket csak a saját maguk bebetonozására csináltak ,ez nekem, nektek már nem újdonság.Ebben az országban egy szemernyi nemzeti öntudat sincs ,mert akkor már rég elzavarták volna a hazug tolvaj bandát.300 forintért fellázították az országot most meg rádobnak havonta több ezret az emberekre azt semmi reakció .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  19. Mi ebben a meglepő ?
    Ha az MTI azt találná mondani nekem hogy ” kellemes hétvégét kívánok ” , azonnal elővenném a naptáramat és megnézném !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  20. Igazad van Bajao.Az egykori jó hirü MTI.állitásának az ellenkezője az igaz ma.Sajnos fejétől büzlik a hal.Mmagyarország bele süjjedt a hazugság mocsarába.Vajon hisz még valaki a magyarnak?Már kezdem szégyelni magam,hogy magyar vagyok ilyen politikusokkal az élen,mint pl.a Plagi ur.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. http://www.youtube.com/watch?v=Vm6gnUvMF3Y
    “Valószerűtlen púpot a háton
    Valószerűvé tenni kell.
    Méghozzá úgy, hogy világnak hátát
    Hajlítni kell egy púpig el.

    És ha egy gigászi gerinc is hajlik,
    Richard-nak púpja nagy mintát követ.
    Meggörbedt időben meggörbedt férfi
    Legelső divatfi még lehet.

    Viszkető háttal bámuljuk őt,
    Idők hajlását felismerők”
    Ez a Bereményi egy zseni volt. Már akkor előre látta az MTI “hajlását”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  22. Kekec!
    .
    Kár, hogy e a két “zseni” gerince is Orbán Viktor előtt hajladozott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  23. Valóban semmi nem lehet meglepő az MTI működését illetően! Azért állított Orbán a távirati iroda élére is egy néhány nagyon megbízható seggnyaló pártkatonáját, hogy a dezinformáció tökéletesen központosított és egységes legyen a hazai média teljes palettáján. Ez mára már nagyjából meg is valósult, hiszen Orbán pár milliárdunkért kilóra megvette az ATV-nek, a hazug módon ellenzékinek kikiáltott, ám kemény kontroll alatt tartott televíziónak hitgyülekezetes tulajdonosát is. Egyelőre az internettel nem tudnak még mit kezdeni, de lefogadom, hogy ez is csak idő kérdése.
    Ne feledjük: ő főkegyelmessége totális diktatúrára gyúr, itt nem lesz más akarat és vélemény az övén kívül.
    És miután az OVB-től (Országos Választási Bizottság) az ügyészségen át az alkotmánybíróságig mindenütt az ő bábjai vannak a zsinórok végéhez kötve, nem lehet kétséges az sem, hogy amíg el nem zavarjuk a francba, itt más választást sem nyerhet, csak ő és gátlástalan tolvajbandája.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A hazugság országa 2014. március 19. szerda

Az “összefogás” hazugsága már megbukott 2014. január 20. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos