Ronai and Ronai
AMERIKAI

Április 23-án frakciót alakítanak Gyurcsányék 2012. április 18. szerda 7:44 Forrás: AN, Népszava

  • Hozzászólások(50)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Április 23-án frakciót alakítanak Gyurcsányék

Budapest – A budapesti Népszava értesülései szerint kiskaput találtak Gyurcsányék, s jövő hétfőn, április 23-án a Demokratikus Koalíció független képviselői megalakítják saját frakciójukat.

Bár a parlament hétfőn, a kormánypártok támogatásával elfogadta az új országgyűlési törvényhez kapcsolódó házszabály-módosítást, amelynek értelmében ezentúl csak az előző választáson mandátumot szerzett pártok tizenkét tagja alakíthat képviselőcsoportot, a DK úgynevezett megerősítő népszavazást kezdeményező akciója késleltetheti a törvény hatályba lépését.

Ez viszont azt jelenti, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette párt képviselői április 23-án, az MSZP-ből való távozásuk után hat hónappal megalakíthatják saját frakciójukat, ahogy azt korábban bejelentették.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke a Népszavának azt nyilatkozta, hogy még hétfőn kezdeményezték a megerősítő népszavazást, amelynek kiírásáról vagy elvetéséről a parlamentnek a következő, vagyis hétfői ülésén kell döntenie.

Egészen addig Lezsák Sándor megbízott házelnök fel sem terjesztheti az országgyűlési törvényt a köztársasági elnök feladatkörét ellátó Kövér Lászlónak. Molnár kijelentette, tudják, hogy a parlament nem fogja megerősíteni kezdeményezésüket, de így a jogszabályt legkorábban jövő kedden lehet kihirdetni.

Hozzátette: ha a Fidesz trükközik, ők is megtehetik, és a kormánypártok csak durva törvénysértésekkel tudják megakadályozni a frakcióalakítást, ami egyébként a “selejt bosszúja”, hiszen éppen az új alaptörvényen hagyott lyuk teszi majd lehetővé mindezt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (28 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +40 ( 44 szavazatból)
Április 23-án frakciót alakítanak Gyurcsányék, 4.9 out of 5 based on 28 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(50)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

50 Reader’s Comments

  1. Már őket is kicselezték. Kövér aláírta tegnap este a törvényt. Kár volt bezengeni előre a cselezést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  2. A NENYI szellemében megakadályozzák, hogy koalícióra léphessen tízegynéhány képviselő. Ennyire azért nem kellene berosálni a “bukott, hazug” Gyurcsánytól!
    Orbán már pelusban is alszik vagy elég a szárnyasbetét mert rémálmai vannak? Péntekenként elég siralmas látványt nyújt a stúdióban…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (46 szavazatból)
  3. Köteles meg az ájtatos manó inkább törvényt sértett, minthogy engedjen. :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (41 szavazatból)
  4. Avi
    2012. április 18. szerda 08:15
    Nem volt kétséges, hogy aláírja. Tesznek ők a törvényekre, majd visszamenőlegesen átalakítják, oszt jó napot!
    A “Magyar parlamenti demokrácia felszámolása” című szappanopera újabb fejezetét látjuk most, és fogjuk látni április 23-án.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (36 szavazatból)
  5. Csak járulékosan tanultam hajdanában jogot. Létezik a jogszabályok hiearchiája, ami azt jelenti, hogy egy alacsonyabb rendű jogszabály nem lehet ellentétes egy magasabb rendű jogszabállyal. A legmagasabb az alkotmány, vagy nevezzék bárminek is. Egy házirendben hiába van benne bármi, ha arról egy magasabb rendű jogszabály másképpen intézkedett. ( A házszabály országgyűlési határozat—- alaptörvény 8. cikk, 3/e.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (23 szavazatból)
  6. Ezt a lépést a DK természetesen bekalkulálta, és fel is készültek rá. A dolognak még nincs vége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (45 szavazatból)
  7. Ráadásul még szerintem az is kérdés, hogy egyáltalán érvényes-e az Alaptörvény a dr.-i aláírással.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (45 szavazatból)
  8. Itt nem is az alkotmányossági kérdés a lényeg. Egyébként is elutasítanák.
    .
    A DK most kifejezetten eljárási hibára játszik, mivel akár alkotmányos, akár nem, az országgyűlés elnökének ezt a kezdeményezést fel kell terjesztenie az országgyűlés elé. Ő egymagában nem dönthet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (41 szavazatból)
  9. –> voisine 2012. április 18. szerda 09:09
    A DK tett egy _indítványt_ amit tartalmának vizsgálata nélkül kellett volna kedden megtárgyalni. A tárgyalás közben kiderülhetett volna hogy az indítvány alaptalan de ezelőtt hétfőn megalakulhatott volna a DK frakció.
    Az hogy Lezsák felterjesztette, Kövér pedig aláírta a törvényt, súlyos megsértése a jogalkotási folyamatnak, persze kérdés hol és mikor lehet ezt kimondatani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (38 szavazatból)
  10. Bizony, voisine jól mondja. Illetve lehetni éppen lehet ellentétes (sok ilyen volt, van és – gyanítom – lesz is), de ebben az esetben a magasabb rendű jogszabály az érvényes. (Ezt így persze leegyszerűsítettem, de a lényeg ez.) A hétköznapi életben ezt az erősebb kutya… kifejezéssel szemléltetjük.
    bmk-nak is igaza van abban, hogy Lezsák egyedül nem dönthetett volna.
    .
    Arról viszont le kellene már szállni, hogy a dr-os aláírással nem érvényes az Alaptörvény. Ezt már annyian elmagyarázták. De elég csak józanul végiggondolni is.
    Elsősorban: ő volt akkor a köztársaság elnöke és ebben a minőségében írta alá – ez vitathatatlan. Ráadásul nem volt a pozíció előfeltétele a doktori fokozat.
    Másodsorban: amíg nem fosztották meg tőle, addig jogszerűen használhatta.
    .
    Azért gondolkozzunk már el, mi lenne, ha hasonló eset történne pl a tudományos életben. Van egy egyetemi tanár, akiről kiderül, hogy hasonló nemtelen módon jutott a diplomájához, ezért visszaveszik tőle. Igen ám, de az eltelt évtizedek alatt ő maga írt alá számos diplomát. Akkor azok most mind érvénytelenek? És akik ezekkel az érvénytelen diplomákkal írták alá azóta – mondjuk tanárként – mások érettségijét, akkor azok az érettségik is érvénytelenek?
    Vagy egy anyakönyvvezetőről derül ki hasonló. Az általa megkötött házasságok érvénytelenek lesznek? Ugyan már!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  11. Nagyon sok jogi per dőlt meg eljárási hiba miatt. Akár emberölési per is megdőlhet miatta….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  12. A félelem illata lengi be a parlament épületét :)))
    És ez jó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  13. Bizonyára nem fogják annyiban hagyni. Frakciójuk viszont nem lesz, az tuti, mert itt a törvény nerm játszik. Van viszont Eu bíróság, és állítom, hogy Gyurcsány személyét tisztelet övezi azért, mert ott megértették és nem magyarázták félra az öszödi beszédet. Az elvakult csuti meg egyre csak nagyobb marhát csinál magából, minden rúgása Gyurcsány miniszterelnök úr felé visszarúg. Saját maga csinál belőle mártírt. Egy gyáva senkiházi. Úgy fél tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Külföldön már szóba sem állnak vele, és ha muszály, és kezet kell vele fogni, gondolom azonnal fertőtlenítenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +42 (44 szavazatból)
  14. Ha nem lennénk EU tagok ennyiben is maradhatnánk.
    De a procedúrát akkor is végig kell járni ahhoz, hogy kinti bírósághoz lehessen fordulni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  15. Ha bejön nekik kövér biztos kipróbálja a saját kötelét :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  16. Az teljesen rendjén lenne, hogy csak az a párt alakíthasson frakciót, amely szerepelt a választási jegyzékben, csak a Fidesz akkor járt volna el etikusan (persze erre tojik) ha rögtön a ciklus elején hoz egy ilyen törvényt és nem akkor amikor bárkik is összeállnak 10-n, majd erre Orbánék mondanak egy nyetet. Egyébként az sem igazán jó indok az ellenzék részéről különösen nem az MSZP illetve a DK részéről, hogy nem vesznek részt az államfőválasztáson azzal az indokkal, hogy Áder pártpolitikus mert Göncz Árpád is az volt tagja volt az SZDSZ-nek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -19 (27 szavazatból)
  17. T. dr Ducar140!
    2012. április 18. szerda
    11:46
    .
    UGY LEGYEN!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  18. T. Hetus!
    Az csak egy indok, hogy pártpolitikus Áder János, de az is indok, hogy ő alkotta meg a totális ledöntését a demokráciánknak (pl.népszavazás)!
    (Göncz Árpád mikor is alkotott ilyen törvényt?)
    Akkor mitől is képviselné Áder a nemzet egységét?
    Akkor ezek után mit is várhatunk tőle?
    20 évvel ezelőtt a demokráciánk alakulásakor még nem voltak tapasztalataink, most már vannak és azokat alkalmazni kell!
    Még jó, hogy nem köteles Laci lett, mert ő úgy nyilatkozott: “… méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyülésben.” Később, egy zárt helyiségben elnézést kért!
    De a választóktól, akik ezeket a balra helyet foglaló urakat és hölgyeket odaküldték, nem kért elnézést a bunkója!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  19. http://greczy.blog.hu/2012/04/18/az_orban_mesterhazy_tengely

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  20. Itt van a részletes leírás a jogi helyzetről:
    .
    http://www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/ajanlottblogok/2246-poldi-ba-lezsak-es-kover-keddi-dontese-vilagbotrany

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  21. Báthory Ödönke

    Drukkolok a DKnak. Ilyenkor eszembejut az a régi beugratós kérdés, hogy mi történik akkor, amikor egy mindent elsöprő erő egy legyőzhetetlen akadályba ütközik?
    Sok sikert kívánok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  22. Báthory Ödönke

    Ja, és az is eszembejut, hogy minél magasabbra építenek egy gátat, annál nagyobb erővel kell szembenéznie. A víz annál nagyobb erővel feszül neki, és gátszakadáskor a rombolás is nagyobb lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  23. “Szavazókat vesztett a Fidesz és az MSZP

    A Jobbik ugyanakkor javított, és az Ipsos felmérése szerint a Gyurcsány-párt is bejutna a parlamentbe, ha most lennének a választások.

    A közvélemény-kutató elemzése szerint az elmúlt hetek, hónapok intenzív politikai megnyilvánulásai (a március 15-i beszédek, a köztársasági elnök lemondása, az IMF-tárgyalások körüli hírek) felrázták ugyan a közvéleményt, de tartósan nem erősítették egyik pártot sem.

    A legfrissebb közvélemény-kutatás – amelyet április 6-13. között végeztek 1500 választókorú megkérdezésével – a Fidesz és az MSZP 2-2 százalékpontos veszteségét hozta, a Jobbik pedig 3 százalékpontot javított helyzetén.

    Ezzel együtt sem változott a pártok sorrendje: az aktív szavazók körében a Fidesz 39 százalékon, az MSZP 25 százalékon, a Jobbik 22 százalékon áll, míg az LMP 7 százalékot, a Demokratikus Koalíció pedig – most először – 5 százalékot érne el.

    Ezzel együtt a választók 51 százaléka nem tudja, kire voksoljon. A Fidesz a választókorú népesség 17 százalékának támogatását élvezi, az MSZP 12 százalékon áll, a Jobbik 10 százalékos. Az LMP tábora 4, a Demokratikus Koalícióé pedig 2 százalékos.

    Az Ipsos szerint tehát a biztos szavazók továbbra is kevesen vannak, minden harmadik választópolgár tartozik ide”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  24. A DK-nek nem kell kifecsegnie a nagy cselt. Ez a csel már kudarcba fulladt mert országunk orbánista antidemokratikus berendezkedése miatt meghiúsították. Az országház Sztálinista Főbajusza, alkotmányellenes cselekedettel aláírta. . .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  25. Gondolom az EU-nak lesz még egy-két szava hozzá!
    Nagyon feszegeti Szeretet Vezérünk a pofonos ládát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  26. Ez már haladás, hogy ennyi ember bevallja kire szavazna, de mennyien nem vallják be még mindig, mert úgy gondolják, legyen ez meglepi, hiszen 2014-ig még oly sok minden fog történni.
    Ha a DK-t így szívatják, egyre több szimpatizánsuk lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  27. A köteles használja csak a saját kötelét! Orbán meg az lesz a vége, hogy a saját tőrjébe dől. De ennyi baromságot, törvényellenességet, stb nem is tud más megcsinálni csak ő.
    Drukkolok a DK-nak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  28. Azért azon elgondolkodnék , hogy Semjén 500 ezer kinti szavazatot ígért a vezérnek 2014 re ami szerintem teljesen törvénytelen ránk fizetett szavazók ne szavazzanak főleg ne külföldről , jöjjenek ide egyék meg azt a szart amit a haverjuk főnöke kifőzött ,tegyék le a magyar állampolgárságot, azt lehet szavazni.Meg fogjuk kapni a hova nem költöznék soha díjat, azért a sok szemétségért amit ezzel az országgal műveltek 2 év alatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  29. csakén
    teljesen igazad van, csak az MSZP és a DK (meg az LMP is) Áderrel kapcsolatban konkrétan azt kifogásolja, hogy pártpolitikus (és ebbéli minőségében azaz párpolitikusként járult hozzá számtalan antidemokratikus törvény megszületéséhez). Nos erre mondtam, hogy ez az érv mármint kizárólag a pártpolitikus azért sántít mert, Göncz Árpád is pártpolitikusból lépett elő államfővé. Nem kell szeretni a Fideszt én magam is ki nem állom őket, már sokszor leírtam sok helyen: Orbánék antidemokratikusak, vég nélkül felrúgják a jogállami kereteket, a középkorig fogják visszavezetni az országot, de azért a mi oldalunk hülyeségeit sem kellene szó nélkül hagyni. És lehet persze – 12 pontot adni nekem, de attól még minden kétséget kizáróan jogszerű (csak a visszamenőlegessége nem), hogy ne lehessen a választásokon el sem indult pártnak frakciója, valamint az is, hogy az egyszer sántít az ellenzék ellenkezése Áder párpolitikusi mivolta miatt. Csak megkérdezem még ha megint meg leszek szórva egy csomó minusszal: ha mi demokratikus szimpatizánsok sem vagyunk a realitás talaján miért vagyunk felháborodva, hogy a túloldal sem az?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  30. Én meg kifejezetten örültem, amikor a DK elsőnek bejelentette, hogy nem vesz részt az államfő választáson. Egy ilyen tragikomédiában nem kell részt venni, még akkor sem, ha mi demokraták vagyunk. Nem kell Orbán színjátékához statisztát játszani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  31. A legpontosabban Molnár Csaba által:
    http://www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/hirek/2236-nepszavazast-kezdemenyezett-a-dk-az-orszaggyulesi-torvenyrol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Az OVisék törvényt sértettek (ismét), de ki vonja őket felelősségre? Jelenleg senki, ergo: azt csinálnak amit akarnak. Majd vagy másfél év múlva döntenek Salzburgban, de ezt is lexarják majd, mert még akkor is 2/3 -uk lesz, meg már valszeg nem is leszünk EU tagok. Na erre varrjunk gombot! Na ugye, hogy nem megy!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  33. Neroka, szerintem se leszünk másfél év múlva már az Euban. Határok zárva, konvertibilis pénzhez hozzájutás nincs, külföldi munkavállalás, kivándorlás leállítva. Áruhiány, lebontott üzletek, halott közlekedés, autó nincs az utakon, vonat, busz nem jár, gyógyszerhiány. Ez jön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. A DK az MSZP volt képviselőiből áll és akikre szavaztak az állampolgárok!
    Pl. én Gyurcsány Ferenc miatt szavaztam az MSZP-re! Ezentúl nem fogok rájuk szavazni, mert Mesterházy gusztustalan módon kijátszotta a DK-t, örülök hogy megmutatta igazi énjét (több mindenben azóta is) és nem feccölöm bele a bizalmamat! Ha így megy, még a végén koalák lesznek 2014-ben a Fidesszel!
    A DK-nak keresztbe tesznek a NENYI szellemében, csak remélni lehet, hogy a sok gond mellett az ország és az emberek gondjaival is tudnak majd valamikor foglalkozni!
    Áderrel nem a pártpolitikusi mivolta a legnagyobb probléma, még ha az is van kiemelve! Deák Ferenc pedig megfordult a sírjában, hogy aki egy ilyen választási törvényt megalkotott annak ő a pédaképe, vagy még régebbről: Sólyom László megválasztása sem volt egy piskóta, a nyers modora pedig olyan tahóvá tette a szememben (beszólása M.P.-nek, hogy úgy ül, mint egy rakás szerencsétlenség!), amilyent csak a kötelesKövér tud felülmúlni a bunkó beszólásaival!
    Ha a Haza Bölcséhez hasonlítja magát – hát a szó bennakad….
    Ha 12 minuszt kaptál, akkor azért az jelent valamit…én csak egyet adtam.
    Pluszt szoktam külön hsz-ben is adni azoknak, akik azt írják ami az én véleményem is, de legalább nem kell leírnom a szöveget.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. Hetus
    “Egyébként az sem igazán jó indok az ellenzék részéről különösen nem az MSZP illetve a DK részéről, hogy nem vesznek részt az államfőválasztáson azzal az indokkal, hogy Áder pártpolitikus mert Göncz Árpád is az volt tagja volt az SZDSZ-nek.”
    .
    Szili Katalin államfőjelöltjük neve és pártpolitikusi mivolta nem ugrik be ilyen érveléskor az MSZP-nek?
    Egyébként is gyenge a pártpolitikusi érvelésük, mert Szilyvel és Göncz Árpáddal szemben Áder nem sima pártpolitikusa volt a Fidesznek, hanem Szilyvel és Gönczcel ellentétben Áder mindig is oszlopos tagja, alelnök és frakcióvezezetőhelyettes is volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  36. Gyurcsányt nem kell félteni, józanul, megfontoltan és jól érvelve cselekszik, kommunikál! – az 5 % elérése is ezt bizonyítja.

    Orbán pedig nagyon fél tőle! – ez természetes, hiszen levitézlett, de nagyon a volt TV vitában, se köpni, se nyelni nem tudott a kiskirály vekkeres, akkorát bukott.
    Hazugsággal, az emberek becsapásával, politikusak legyalázásával, levadásztatásával, azok tematizáltatásával került ez a közveszélyes Orbán hatalomra, éjjel nappal Gyurcsányék csöpögtek még a csapból is….. lejáratás minden szinten, DE EZT ORBÁN MÉG VISSZAKAPJA.

    Én megkérdezem, miért NEM JELENTIK FEL NEMZETKÖZI SZINTEN ORBÁNT SZÉLHÁMOSSÁGÉRT? – A DEMOKRÁCIA LEZÜLLESZTÉSÉÉRT?- A MAGYAR NÉPTŐL ELRABOLT MILLIÁRDOK ELKÓTYAVETYÉLÉSÉÉRT????? – sorolni lehetne ennek a szerencsétlen kapkodó majomnak – orbánnak – a bűneit! – NE HAGYJÁK tovább kekeckedni, nagyképüsködni!

    Ma is jó nyilatkozatot adott K.Olgának az ATV-ben, habár Olga stílusa nem tetszett…., de lehet, hogy az egy beszéltető taktika volt.

    ÁDER? – örülhet, mint majom a farkának……… én szégyellem, hogy egy ilyen a szabályokat simán, játszva és nevetve megszegő politikus lesz hazánk miniszterelnöke és az külön elvetem, hogy Orbán egyszemélyben határozta meg és parancsba adta Áder megszavaztatását.
    Micsoda istentelen képviselőik vannak a fideszeseknek???? – CSAK NYOMJÁK A GOMBOT, a véleményükre SENKI SEM KIVÁNCSI, automatákká váltak Orbán-klán jóvoltából

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  37. “Bajnai szerint a cikkcakk után egyenes jön

    Bajnai Gordon hisz abban, hogy Magyarország a “cikkcakk” után fenntartható, lineáris fejlődési pályára tér, a rendszerváltás utáni, közös társadalmi célok felé – a volt miniszterelnök röviden válaszolt egy, a magyar politikai helyzetet firtató kérdésre, amikor előadást tartott szerdán Washingtonban, a Johns Hopkins Egyetemen.
    Bajnai szerint a cikkcakk után egyenes jön

    A volt kormányfő 30 főnyi – diákokból, tudományos kutatókból, amerikai és magyar hivatalos intézmények képviselőiből, valamint újságírókból álló – hallgatóságnak tartott előadást az európai integráció kihívásairól és lehetőségeiről.

    Bajnai azt mondta, külföldön általában tartózkodik a véleménynyilvánítástól. Erősen kritikus hangvételű állásfoglalását kifejtette egy januári cikkében, amelynek angol fordítása megtalálható az általa létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány honlapján – emlékeztetett a volt miniszterelnök.

    Ralf Dahrendorf filozófus, politikatudós és szociológus két évtizeddel ezelőtt Magyarországon tett azon kijelentésére hivatkozott, hogy a közép- és kelet-európai országokban a politikai rendszer megváltoztatásához mindössze hat hónapra, a gazdasági rendszeréhez hat évre, de a társadaloméhoz 60 évre van szükség. Hozzátette, a rendszerváltás óta “csak” 22 év telt el.

    “Ha megfigyeljük a térségbeli országokat, azt láthatjuk, hogy fejlődésük a berlini fal leomlása óta a várakozások ellenére nem volt lineáris. Minden egyes országnak volt cikkcakkos korszaka” – mutatott rá a volt miniszterelnök.

    “Ha Lengyelországot nézzük, nekik nemrégiben volt két, meglehetősen nehéz évük, és az ország most rendkívül jól áll. Ha Szlovákiát nézzük, nekik a kilencvenes években voltak kritikus éveik, amikor úgy tűnt, hogy elveszítik az EU-csatlakozásra való alkalmasságukat. Ha Romániát nézzük, nekik több problémás időszakuk volt” – részletezte álláspontját.

    “Vagyis, egyfajta madártávlatból nézve, úgy gondolom, hogy az én országom jelenleg a ‘cakk’-szakaszban található, egy hosszú ‘cikk’-ből kiérve. Bízom benne, hogy (Magyarország) inkább előbb, mint utóbb a fenntartható, lineáris fejlődés útjára lép, az eredeti ambíciónk irányába. Úgy gondolom, a berlini fal leomlása után széles körű konszenzus alakult ki a magyar társadalomban, hogy demokráciát, piacgazdaságot, társadalmi kohéziót, nyugati típusú fejlődést és EU-tagságot szeretnénk” – mondta Bajnai Gordon.

    “Ezek a társadalom nagyon fontos közös céljai voltak 22 évvel ezelőtt, és hiszem, hogy visszatérünk hozzájuk” – hangoztatta.

    A volt kormányfő előadásában egyebek mellett arról beszélt: az Európai Uniónak, amelynek a legsúlyosabb krízissel kell szembenéznie megalakulása óta, a gazdasági válságot követő időkben meg kell találnia létezésének új értelmét, s választ kell adnia, polgárai hogyan éljenek olyan körülmények között, amikor a globalizáció veszélyezteti a közösség szociális modelljét.

    Bajnai Gordon szerint az egyetlen megoldás – a nemzeti szuverenitás, méltóság és különbségek megőrzése mellett – az uniós integráció átfogó elmélyítése és a közös érdekeknek a külvilággal szembeni határozottabb érvényesítése lehet. Kifejezte meggyőződését, hogy a “kétsebességes Európa” koncepciója több kockázatot, mint hasznot hordoz, de nem zárta ki, hogy az unió végül ezt a megoldást fogja választani”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. Bajnai Gordon országértékelése: http://hazaeshaladas.blog.hu/2012/04/10/tisztelt_holgyeim_es_uraim_kedves_barataim

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. Gratulálunk Bajnai úrnak az optimizmusához, kérjük tegyen meg minden elkövethetőt ahhoz, hogy ez a MAI SIMLIS ORBÁN rablás megszűnjön és a magyar nép dolgozhasson, élhessen, létezhessen…… !!!! – ma ezeket mind elveszik, még az APRÓ PÉNZÜNKET is, felesleges pénzszórás folyik a vekkeres jóváhagyásával!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  40. “Egy ország akkor erős, ha a polgárai erősek. Mert csak erős polgárok képesek erős államot fenntartani. Márpedig egy polgár akkor erős, ha van megélhetése, ha érti, hogy mi és miért történik vele. Ha képes érzelmileg és értelmileg alkalmazkodni az életében bekövetkező változásokhoz. Ha van lehetősége, hogy képességeit kibontakoztassa és éljen a jogaival. Ebből következik az is, s ennek ma talán különös aktualitása van, hogy szerintünk az államnak nem a polgáraival szemben kell erősnek lenni, hanem a polgárok közös érdekeinek az érvényesítésében. A polgárok közössége pedig akkor stabil, ha tagjait közös identitás, közös célok kötik össze. Ha vannak közösen megfogalmazott értékeik, és ha vannak közösen kinyilvánított érdekeik is. Ha van bizalmuk egymásban, s a közös intézményeikben. Ezen bizalom alapja a társadalompolitikában a szolidaritás, a méltányosság, az átláthatóság és a hatékonyság lehet.” Idézet Bajnai Gordon országértékelőjéből

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. Magyarországon a polgárok sajnos gyengék és gyávák!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  42. A parttag Koztarsasagi elnokrol.

    A jobboldal, de esetenkent az MSZP is arrol beszel, hogy a Koztasasagi elnok azert lehet parttag is, mert a rendszervaltas utani elso Koztarsasagi elnok Goncz Arpad is parttag, az SZDSZ tagja volt. Ez a szoveg mar hosszu evek ota megy es nincs senki, aki ramutatna Goncz Arpad es az ot koveto Koztarsasagi elnokjeloltek helyzete kozotti kulonbsegre.
    Ez a kulonbseg pedig alapveto:
    1.Goncz Arpad az akkori ELLENZEKBEN levo SZDSZ-nek volt a tagja.
    Szili Katalin, Doktor Schmitt Pál, Ader Janos valamennyien a valasztast megnyero, kormanyon levo part tagjai voltak, vagy jelenleg is azok.
    2. Az elso valasztast megnyero MDF es a vesztes ellenzeki part az SZDSZ kozotti megegyezes eredmenye volt Goncz Arpad Koztarsasagi elnoksege.
    Az teljesen demokratikus, ha egy valasztas utan a gyoztes, kormanyt alakito part, a vele ellenzekben levo partok altal jelolt szemelyt elfogadja Koztarsasagi elnoknek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  43. proaktív
    Szili mielőtt házelnök lett volna az első Orbán kormány idején a parlament alelnöke volt, nem beszélve arról, hogy az MSZP első alelnökeként is funkcionált tehát ő (is) igencsak pártpolitikusként volt jegyezve. Magam is jobban örültem volna, ha egy független köztiszteletben álló ember lett volna jelölve új KE-nek, de a Fidesztől nem vártam mást sőt ahhoz képest, hogy olyan hangok is voltak miszerint Tőkés Laciból lesz KE még kifejezetten üdítő színfolt Áder aki Plagi bácsihoz képest legalább értelmes és valljuk be ebbe a gusztustalan politikai kultúrában ami főleg a jobboldalon van már ez is eredmény.

    Szemi
    Hiába volt az SZDSZ akkor ellenzékben Göncz megválasztása egy alku volt és pártpolitikusként az SZDSZ parlamenti frakció tagja volt, tehát szó sincs róla, hogy pártfüggetlenként lett volna jelölve KE nek. Göncz amikor viszont másodszor (1995) választották meg KE-nek akkor az SZDSZ hatalmon is. volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  44. Ha a most elfogadott OGY-i törvényről kíván népszavazást a DK, akkor az nem kezdeményezhető az új Alkotmány szerint, – ergo nem lesz koalíciójuk sem, hiszen hétfőig hatályba lép a törvény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. Visszatérve az alap témához.
    Az, hogy Lezsák és Kövér durván megsértették a törvényeket, senkinél verte ki a biztosítékot. A nagyon jogvédő Schiffer András hangját sem hallani, hogy tiltakoznának. De ami még ’szebb’, az MSZP is hallgat, mintha minden rendben lett volna. Sőt ők azt a ‘bátor’ tettet is elkövették, hogy a Parlamentben nem szavaztak a törvényre se igennel, sem nemmel. Az LMP legalább a nem gombot nyomta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. http://atv.hu/belfold/20120419_elo_adasban_szoltak_be_a_magyar_musorvezetonek_a_schmitt_interju_miatt
    .
    Élő adásban gratuláltak Obersovszkynak a Schmitt-interjú miatt!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  47. bozse !
    Korábban írtam, de törölték ?? hogy nem alakíthat frakciót a DK, mert az elfogadott és aláírt (hétfőn már hatályos) OGY-i törvény nem engedi. Népszavazási kezdeményezéssel sem késleltethető a hatálybalépés, mert az nem indítható erről a témáról. Olvasd el az Alkotmány/ 8/ Népszavazás/ 3/ e pontját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. Ma kihírdették az OGY-i törvényt és holnap hatályba lép.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  49. Mátyás!
    Azt ők is tudták, de erről a Parlamentnek kellett volna dönteni, nem pedig egy embernek. Itt a bibi.
    “Mint jeleztük, a népszavazási kezdeményezés valóban nem áll összhangban az Alaptörvénnyel. Azonban a hatályos parlamenti jog alapján, erről a kezdeményezésről az Országgyűlésnek szavaznia kellett volna, a Házszabály nem ismeri az egyszemélyi elnöki döntés lehetőségét e körben. Így a parlamenti többség a saját – igaz, rosszul megalkotott – jogi rendelkezéseit sem tartotta be, ami nem növeli a jog és a törvény tekintélyét.

    Gondolhatunk bármit is a DK politikájáról, de e döntésről akkor is szavazni kellett volna. Persze a megoldás egy olcsó ügyvédi trükközésre emlékeztető eljárási machináció, ám mégis „méltó” ahhoz, amivel a kétharmados sas próbálja levadászni a 2-3 százalékos legyet. ”
    Szóval a Parlamentnek kellett volna a következő plenáris ülésen dönteni. Vagyis hétfőn, amikorra letelt volna a 6 hónap.

    Pl a tenytar.blog.hu,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. Nem a népszavazással akarták megakasztani, mert tudták úgy sem engedi a Parlament.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

A DK a Jobbik betiltását kezdeményezi 2012. december 21. péntek | AN

A DK falhoz állította a Fideszt 2012. december 4. kedd | AN

A DK a Jobbik betiltását követeli 2012. november 27. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos