Ronai and Ronai
AMERIKAI

A szokásos bűnbakok befogása 2012. április 24. kedd 15:39 | Frank Bruni Forrás: The New York Times

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A szokásos bűnbakok befogása
Budapest/New York – Miből lehet tudni, hogy komoly vihar készülődik, vagy a felhők hamarosan továbbvonulnak? – teszi fel a kérdést a New York Timesban Frank Bruni publicista.
.
Olyan kérdés ez, amelyet sok, hazája sorsát figyelemmel kísérő magyar tesz fel ezekben a napokban, köztük a 61 éves Kollányi Irén is.
.
Itt élte le egész életét, a kommunizmus évtizedeit, majd egy teljesen új rendszerhez való alkalmazkodás után, 2004-ben megérte Magyarország bebocsáttatását az Európai Unióba.
.
Az utolsó két esztendő azonban a legsajátosabb évek közt volt. Egy konzervatív párt a parlamenti mandátumok kétharmadát szerezte meg, s ezzel a biankó csekkhez hasonlóhoz jutott, amit később bajkeverő módon használt fel. Eközben egy szélsőjobboldali párt az ország ügyeibe alávaló és alpári módon szólhat bele.
.
S Kollányi sok magyarral együtt kihallja mindebből a tekintélyelvű nacionalizmus szólamát, az antiszemitizmust és a többi kisebbséggel szemben táplált ellenérzést.
.
„Ez nem jó’, szögezte le legutóbbi, hétvégi beszélgetésünk alkalmával a zsidó Kollányi. „Ez kicsit se jó.”
.
Szenteljünk figyelmet Magyarországnak. Gazdaságilag tán nem bír különösebb jelentőséggel, és mindössze tízmillió sörissza, búsongásra hajlamos ember lakja. Ugyanakkor az adósságnak és  a megszorításoknak ebben a korszakában az EU veszélyeztetett befolyása tekintetében tesztország lehet. Brüsszel és Budapest korábban már összecsaptak, mert a magyar kormány megpróbálta szorosabb ellenőrzése alá vonni a hírmédiát, az igazságszolgáltatást és a jegybankot.
.
Magyarország bepillantást engedhet abba is, hogy a gazdaság iránti erős aggodalom miként önthet olajat a bigottság tüzére. Az európai uniós tagság nem hozta meg a magyaroknak a vágyott prosperitást; az országnak súlyos költségvetési bajai is vannak az utóbbi időben. S a fent említett szélsőjobboldali párt, a Jobbik ezt a kiábrándultságot úgy váltja aprópénzre, hogy megkérdőjelezi Magyarország nyugati orientációját, valamint jó érzékkel a zsidók, melegek és romák állítólagos kényeztetését – ők ugyanis Magyarország bevált bűnbak-szentháromsága.
.
A Jobbik ebben a hónapban nyújtott be olyan törvényjavaslatot, amely perverzióként bélyegti meg a homoszexualitást, annak hirdetését pedig olyan homályos nyelvezetben tiltja meg, hogy ellenzői szerint elvileg akár azért is be lehetne börtönözni két azonos neműt, ha nyilvánosan megfogják egymás kezét.
.
Majdnem biztosra vehető, hogy ebből törvény nem lesz. A 386 tagú törvényhozásban 46 mandátuma van a Jobbiknak, a magyarok java pedig nem támogatja a pártot, amely sokkal jobban teljesít a ricsajozásban, mint a dolgok megváltoztatásában. Egyebek mellett agitáltak Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója eltávolításáért, akit a Jobbik támogatói vállalt homoszexualitása miatt megvetnek.
.
Alföldi azonban egy szombati interjúban megjegyezte: „Nem sikerült engem eltávolítaniuk.”
.
„Semmiféle cenzúra sincs”, tette hozzá. Orbán Viktor miniszterelnök és uralmon lévő pártja, a Fidesz egyelőre békét hagy Alföldinek.
.
Lakatos Júlia, egy itteni független kutatóintézet politikai elemzője szerint a Fidesz nemzetközi médiában megjelenő elnyomó, hatalom-konszolidáló imázsa nem teljesen fedi a valóságot. Amikor Brüsszel lehordja, Orbán hunyorog.
.
„A nap végére európai politikusként viselkedik”, teszi hozzá.
.
Fennáll azonban a veszély, hogy a Jobbik, amely az Országgyűlés harmadik legnagyobb pártja, tovább erősödik, és Orbánt is a szélsőjobb felé taszíthatja.
.
A Parlamentben találkoztam a Jobbik egy tagjával, Gyöngyösi Mártonnal, aki Nyugat-Európában tanult, pártjában a képzettebbek közé tartozik, hangvétele pedig kiegyensúlyozott.
.
Ennek ellenére fitymálva nyilatkozott az egymást követő magyar kormányok azon álláspontjáról, hogy „a világon a legfontosabb a csatlakozás a dicsőséges Nyugathoz”, ami szerinte „arrogáns alapvetően mindennel szemben”.
.
A Jobbik lándzsát tör az Iránnal való szorosabb kapcsolatok mellett, amelyet Gyöngyösi nemrégiben „rendkívül békés országnak” nevezett egy zsidó kiadványnak adott interjújában. A kiadvány megkérdőjelezte azt is, hogy Gyöngyösi komolyan venné a Holocaustot.
.
Nekem azt mondta „Normális ember soha nem kérdőjelezheti meg a Holocaustot”, ugyanakkor a Holocaust nem „kivételes és nem áll fölötte minden szenvedésnek” és népirtásnak, hanem csak azért tekintik ilyennek, mert a zsidók időjártával nemhogy egyre kevesebbet, de egyre többet beszélnek róla.
.
„Az kapja a legtöbb figyelmet, amiről tudnak az emberek”, mondta. „Miért Head & Shoulders sampont vesznek? Mert azt hirdetik a legtöbbet.”
.
Köztünk, a kávézóasztalon az Economist és a Time példányai, Gyöngyüsi íróasztalán azonban, kevéssé feltűnő módon, ott volt a Jobbik egy nemrég megjelent száma, benne egy cikkel, amely azt dicsőítette, miként próbálta a párt megakadályozni a budapesti melegfelvonulást, ezt a cikk szerint elfajzott eseményt, amit más uniós államokban túl naivan tolerálnak.
.
„Deviáns Nyugat, normális Kelet”, így a főcím.
.
A vezércikk történelmi beszámolókat hozott rítusaikhoz keresztény vért használó zsidókról. „Akár igaz, akár nem”, nem tudnak róla, állította a szerző.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.8/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 5 szavazatból)
A szokásos bűnbakok befogása , 3.8 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

24 Reader’s Comments

  1. “Szenteljünk figyelmet Magyarországnak. Gazdaságilag tán nem bír különösebb jelentőséggel, és mindössze tízmillió sörissza, búsongásra hajlamos ember lakja.”

    Ezek a fordulatok miért jók? Lekicsinylés nélkül nem lehet vkiről cikket írni? Ez a New York Times se nagyon hallott még a stílusról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (19 szavazatból)
  2. Különben nem is sörissza, hanem borissza! Ámbár ez a lényegen egy cseppet sem változtat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  3. Tudtommal nem vagyok zsidó, de így sem értem, hogy ez a gyöngyösi mit és minek tanult.
    Túl light-os a Frank Bruni írása, ezekkel nem lehet így bánni, lásd ovi gyöngyszeme: ” ha lehetőséged van az ellenséged likvidálására …”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  4. Ezúton szeretném megköszönni az “ELLENZÉKNEK” áldozatos munkáját , sikerült egy DIKTÁTORT felnevelniük és hagyják szabadon garázdálkodni , és segítettek abban a döntésben is hogy mihamarabb elhagyjam a szülőföldem , továbbá nagyon örülök hogy adóforintjaimmal támogathattam útiköltségüket , nyaralásukat , házvásárlásukat , és a többit .
    Remélem orbán készíti nekik a lágerüket , ahol ráérnek gondolkodni , hol is b@szták el ?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  5. K.Stirner!
    .
    Igazad van, nem is sörissza, hanem borissza…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  6. “„Ez nem jó’, szögezte le legutóbbi, hétvégi beszélgetésünk alkalmával a zsidó Kollányi. „Ez kicsit se jó.””
    Ezt most nem értem, miért kellett ezt így kiemelni? Ez egész Magyarország népének rossz, nem csak a zsidónak, cigánynak, ez majd 10 millió embernek sanyarú )bocs mínusz az a pár százezer talpnyaló, tolvaj, spekuláns, aki közel ül a tűzhöz. Lehet azért fázom, mert távol vagyok a tűztől???)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  7. Gyöngyi Péter

    Ez van!Attól jutottunk idáig,hogy az SZDSZ liberalizmusa,felülírta,vagy nem érte el a XXI.század szellemét,amellyel megálljt kellett volna Magyarországon is parancsolni,a cikkben leírtaknak! A másság és a faji kérdést illetően! Az SZDSZ akadályozta meg a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvények meghozatalát,amellyel most az a Fidesz él,amely eszközként használja a Jobbikot,és a Jobbikra illetve a Fideszre szavazó elkeseredett embereket!Mondhatnák azt,hogy mit akarok,az SZDSZ már nincs,de azt amit rombolt ezzel a hozzáállással összezúzza azt a szellemiséget,amelyet számon kér az egész fejlett világ és maga az SZDSZ is! A politikához közel álló,az elmúlt évek aktív politikusai,akik egyetemen tanítanak,elfelejtik,hogy nem laboratóriumban élünk,hanem a való világban,és minden megnyilatkozásuk a farkas törvényeknek megfelelően visszaüthetnek,ha túl életszerütlennek mutatkoznak!Az volt!Ebbe fáradt bele az ország szavazó lakossága! A Fidesz nemet mondott erre a politikára!A 2/3 ebből következett be!Ennek a levét isszuk!A Fidesz kegyetlenebb mint a Jobbik,mert az embereket kijátszva,”taktikusan” a nyakunkra hozta a fasizmust!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (16 szavazatból)
  8. Öt perc (ha volt annyi) felkészülés után írt felületes, odakent cikk.
    Árt, hogy megírták, mert ha az ember egy-két ilyen felületes, a lényeget messze elkerülő mert meg sem látó cikket olvas, a harmadiknál már unottan továbblapoz, még akkor is, ha egy mai Bibó István írta.
    Saját erőből és némi külső segítséggel lassan mindenből kiiratkozunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (11 szavazatból)
  9. Öt perc (ha volt annyi) felkészülés után írt felületes, odakent cikk.
    Árt, hogy megírták, mert ha az ember egy-két ilyen felületes, a lényeget messze elkerülő mert meg sem látó cikket olvas, a harmadiknál már unottan továbblapoz, még akkor is, ha egy mai Bibó István írta.
    Saját erőből és némi külső segítséggel lassan mindenből kiiratkozunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (9 szavazatból)
  10. Úgy tudom, hogy Nagy Sándor és Julius Caesar sem vetette meg a fiúkat. A ókori világban nem a nemi irányultság szerint mérték, hogy ki, mit tett le az asztalra. A birodalom asztalára. Gyöngyösi és a többi Jobbikos mit tett le eddig Magyarország asztalára? A nagy semmit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  11. Sörissza vagy borissza, nem mindegy? Iszákos és búsongásra hajlamos! Telitalálat! Meg beképzelt és nagynak tartja magát. Nemzeti nagyságról szónokol, amikor pedig a nagyság emlékét is eljátszotta. Genetikailag alattvaló. Ma ezek a fő jellemzői. Önbecsülését elvesztette, összefogni,lázadni, önmagát megvédeni képtelen. Ilyenek vagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (18 szavazatból)
  12. Báthory Ödönke

    Arra kíváncsi volnék, ha egy szempillantás alatt eltűnne az összes zsidó, az összes cigány, az összes sváb és piréz, az összes deviáns és az összes szektás, akkor kikre fognák rá a sikertelenséget?
    Arról nem is beszélve, hogy akkor ki maradna ebben az országban?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  13. Most akkor mi a baj. Az, hogy valami megtörtént, vagy az hogy emlékeztetünk rá!
    .
    „Az kapja a legtöbb figyelmet, amiről tudnak az emberek”, mondta. „Miért Head & Shoulders sampont vesznek? Mert azt hirdetik a legtöbbet.”
    .
    Szerintem az a legnagyobb baj, hogy ilyen ütődött emberek születnek:
    -akik fajelméleti alapon kiirtott ártatlan emberek tetovált bőréből készitett lámpaernyőben és hasonlókban gyönyörködnek
    -akik tudják, hogy ez megtörtént és a legyilkolt emberekkel történteket
    összekeverik a samponreklámmal?
    -akik mindezt ki akarják törölni az emberi tudatból, hogy ott folytathassák,
    esetleg fejlettebb formában, ahol az előbbiek abbahagyták.
    .
    Ki is a bűnös, aki bűnbakokat keres az áldozatok, vagy azok utódai között?
    HA NORMÁLIS VAGY, EZ NEM LEHET KÉRDÉS!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  14. Kedves Báthory Ödönke! Nyugalom, ha minden általad felsorolt hirtelen eltűnne, akkor is találnának ellenségképet. Nem írok példákat erre, mert nem szeretnék tippeket adni annak a népségnek.
    Az utolsó kérdésedre….. “Az utolsó kapcsolja le a villanyt!”:-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  15. Ez az “emberarcú” szemét is ugyanolyan, mint a többi jobbikos kétlábú.
    Ha ezeknek a nyilasoknak nem ettszik a “Nyugat”, vagyis Európa, és Irán
    milyen “gyönyörû”, akkkor miért nem telepednek le ott az ajatolláéknál?
    Mert, hogy szellemileg nem a Nyugathoz tartoznak, az nyilvánvaló.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  16. málnaszőr
    - egyikőtöknek sincs igaza: pálinkaissza. Valahova csak elfogy az a heti egy lityi?! De tényleg az “iszákos” lett volna a jó jelző. Érdekes, hogy a “búsongó”-hoz viszont senkinek nem volt egy szava sem!
    Gyöngyi Péter:
    Igazad van – egyrészt.
    Mert másrészt gondolj már bele, hogy mihez kezdenének egy ilyen törvénnyel a fidesznyikek? Bármiféle kormánybírálatra ráhúzható lenne!
    Ego
    alapjában véve az amerikaiak 85 %-a nem tudná elhelyezni Magyarországot, vagy Budapestet a térképen. Jó, ha legalább azt eltalálja, hogy Európában van.
    Cukorbevonattal az ilyeneknek is átmegy az üzenet: tényleges a zsidóüldözés veszélye Magyarországon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  17. Nem az a baj, hogy a szerző finoman fogalmaz, hanem az, hogy nem ismeri a tényeket. A kormány nem MEGPRÓBÁLTA maga alá vonni a médiát, az igazságszolgáltatást és a jegybankot, hanem MAGA ALÁ VONTA! És nemcsak ezeket, hanem pl. az egészségügyet, és ami a legfájóbb, az oktatást is! A törvények megvannak, a területek vezetőit 9 évre nevezte ki a kormány a maga szűk baráti köréből, eltávolításukhoz kétharmados többség kell. Az igazságszolgáltatás teljhatalmú főnöke pl. annak a Szájer Józsefnek a felesége, aki a fidess vezető embere volt egy hónappal ezelőttig, és ő krampácsolta össze az alkotmány helyébe lépett tákolmányt. RÁadásul a nagyssasasszony döntései ellen FELLEBEZÉSNEK HELYE NINCS! Igaz, a jegybank ügyében retirálni volt kénytelen OV az IMF hitel érdekében, de azt a pár hónapot vígan kibírják, amíg a jelenlegi bankelnök mandátuma le nem jár, és jöhet a következő “unokaöccs”. Ahogy a maffiában szokás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  18. Bocs, FELLEBBEZÉS

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  19. Azért nem szerencsések az ilyen címkék mert az embereket a nyugati sajtó ellen hangolják. Plusz generalizálnak. Hogy esik egy amerikainak hogy hamburger zabáló, elhízott, tv-függő? Ha jól tudom az amerikaiak rengeteg tv-znek. De amcsi haverjaim pl. egyik sem tvzik és eszik hamburgert, az egyik munka mellett edz és filozófiát olvas. Szóval ezért kell a bunkóságot a sublótban hagyni mikor cikket ír az ember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  20. Ezek a faxfejek teljesen készen vannak:

    http://atv.hu/belfold/20120425_polgarhaborura_keszul_a_jobbik_alelnoke_is

    - Ez nem vicc, ezek ma magyarsztán EU képviselői, és országos parlamenti képviselők!

    A két fő Bölcsességforrásuk; az iráni “elnök”, és az ősmagyar Táltos. Mindketten Megmondták, mi van!

    Úristen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  21. Szeretném,ha a beminuszolók,leírnák,hogy miért minuszolnak!Nem azért mert nem lehet ellenkező a véleményük,csupán az eltérő véleményük mögötti gondolatok megismerése lenne tanulságos!A közös pontokat – ha van, és biztos hogy van – így lehetne megtalálni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  22. Báthory Ödönke

    Gyöngyi Péter:
    Az egyik minuszoló én voltam. Az történt, hogy eltűnt a kurzor, elkezdtem mozgatni az egerentyűt, és kattingattam, mint egy hülye. És egyszercsak kiírta, hogy értékelés elmentve. Ez egy darab mínusz, a többiről nem tudok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  23. Gyöngyi Péter
    A minuszt nem kurzor miatt adtam. Az SZDSZ felnőtt embereket, felnőtt társadalmat hitt, a naivság(is) volt a veszte. A liberalizmus a legnagyobb jó(lenne) ilyen társadalomban, abban viszont igazad van, hogy ebben az országban nem önálló, felnőtt, felelősséget vállalni tudó, érett, szolidáris, másokat tisztelő embereket neveltek, nevelnek, hanem valami egészen mást…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  24. Hölgyek és Urak!
    Ajánlom a figyelmetekbe a mai Malmö,Stockholm külvárosait.Tele van iszlamista elmebetegekkel és a ti általatok ajnározott és hihetetlenűl toleráns svéd népek a zsidókkal karöltve menekűl ezekről a területekről, mert pl akin van kipa, vagy csak othodox és látják rajta azt tíz pocakos janicsár agyba főbe veri.Persze aztán nem lehet elitélni őket mert ugye az islamophobia stb.A fene nagy tolerancia egyen meg titeket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

A pávatánc nem arat osztatlan tetszést 2012. július 9. hétfő | AN

Kim Lane Scheppele: Magyarország félreértve? 2012. január 23. hétfő | Kim Lane Scheppele / RR

Konrád: Magyarország már nem demokrácia 2012. január 21. szombat | Konrád György

A gulyáskommunizmus utóíze 2012. január 15. vasárnap | Zilahy Péter / RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos