Szerbia kezességet vállal Seselj vajdáért
A háborús bűnös kérését a múlt héten elutasították.
Belgrád – Szerbia kész kezességet vállalni ideiglenes szabadlábra helyezése esetére a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seseljért. Erről Rasim Ljajic, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködésért felelős szerb állami szerv vezetője levélben tájékoztatta a törvényszéket – közölte szerdán a Politika című belgrádi lap internetes kiadása..A Szerb Radikális Párt elnökének pere a múlt héten fejeződött be Hágában, s már csak az ítélethozatal van hátra. Vojislav Seselj szóban kérte, hogy ezt szabadlábon várhassa meg, de kérését a múlt pénteken elutasították. A törvényszék előírásai szerint a vádlottnak írásos kérelmet kell benyújtania, amit a szerb politikus nem tett meg. A szerb kormány – tekintettel Seselj megromlott egészségi állapotára – ezért ajánlotta fel írásban a bíróságnak a garanciát.. Vojislav Seseljt azzal vádolják, hogy 1991 és 1993 között Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és a Vajdaságban háborús bűnöket követett el, s ezért az ügyész 28 év börtönbüntetés kirovását kérte. A politikus 2003-ban került a Nemzetközi Törvényszék börtönébe, s a pere 2007 novemberében kezdődött.
Szerbia kezességet vállal Seselj vajdáért
Belgrád – Szerbia kész kezességet vállalni ideiglenes szabadlábra helyezése esetére a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seseljért. Erről Rasim Ljajic, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködésért felelős szerb állami szerv vezetője levélben tájékoztatta a törvényszéket – közölte szerdán a Politika című belgrádi lap internetes kiadása.
.
A Szerb Radikális Párt elnökének pere a múlt héten fejeződött be Hágában, s már csak az ítélethozatal van hátra. Vojislav Seselj szóban kérte, hogy ezt szabadlábon várhassa meg, de kérését a múlt pénteken elutasították. A törvényszék előírásai szerint a vádlottnak írásos kérelmet kell benyújtania, amit a szerb politikus nem tett meg. A szerb kormány – tekintettel Seselj megromlott egészségi állapotára – ezért ajánlotta fel írásban a bíróságnak a garanciát.
.
Vojislav Seseljt azzal vádolják, hogy 1991 és 1993 között Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és a Vajdaságban háborús bűnöket követett el, s ezért az ügyész 28 év börtönbüntetés kirovását kérte. A politikus 2003-ban került a Nemzetközi Törvényszék börtönébe, s a pere 2007 novemberében kezdődött.
Címkék:délszláv háború, háborús bűnös, hágai Nemzetközi Törvényszék, Vojislav Seselj
Ugye nem lesz mártír belőle? :(
Rohadjon meg az ilyen ember ott, ahol van!
Ez az a Szerbia, amely EU tag akar lenni? Szerbia? Halványan elmosolyodtam.
Mindegyik megéri a pénzét. A horvátok egyik, Gotovina nevű háborús főbűnösüket még most is plakátokon népszerűsítik.
A gyilkosokat mostanaban mindehol felmentik ? (Kepiro)
Gonoszka!
Ez a Szerbia annak az EU-nak akar tagja lenni amely pénzzel és politikai támogatással támogatja az u.n. “palesztin” terroristákat. Mi a különbség?