Ronai and Ronai
AMERIKAI

Wittner: alkotmányellenes az uniós csatlakozás 2012. március 20. kedd 12:12 | AN Forrás: Origo

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Wittner: alkotmányellenes az uniós csatlakozás
Budapest – Már nem egyszer bebizonyosodott, hogy a Parlament épületében villámkérdéssel nyaggatott politikusok rendesen nem találják fel magukat, frappáns válaszra képtelenek – hogy őszintéről ne is beszéljünk –, tehetetlenségüket és kínos helyzetüket sokszor szemtelenséggel és elsomfordálással próbálják palástolni, vagy pedig azzal, ami a legjobban megy nekik: hülyének tettetik magukat.
A hét elején az Origo próbálta – jobbára eredménytelenül – megtudni kamerával a kézben, mi a véleményük a fideszes politikusoknak Orbán Viktor március 15-i szónoklatának erről a részéről: „Nem leszünk gyarmat”, „a magyarok nem fognak idegenek diktátumai szerint élni”. Érdekes az is, ki mennyit fogott fel például a baromfitartási szabályok kapcsán arról, mit jelent magyarnak és európainak lenni.


Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető a legszolgalelkűbb és a látszólag nyugodtabb típusú kormánypárti politikusok táborát gyarapítja, igaz, esetében nem is akkora a kísértés, hogy a riporter megpróbálja kihozni a sodrából. Harrach az, aki Orbán és a Fidesz minden álláspontját képes helyeselni, akkor is, ha ehhez két percen belül kell szembeköpnie magát. „Nem szerencsés az, ha a magyarok mindig másodrendű állampolgárok, miniszterelnök úr nyilván erre gondolt”, fejtegette az orbáni szabadságharc újabb lózungtűzijátékát kissé érthetetlen érvet ismételve (nincs olyan, hogy európai állampolgárság, így a magyarok sem lehetnek másodrendűek). „Ott sincs ellentmondás”, kérdi a portál, „hogy miközben Orbán Viktor gyarmati sorról beszél, a kormány és a parlament közben önként módosítja mondjuk a bírósági törvényt vagy az adatvédelmi biztosról szóló törvényt?” „Hát nézze”, válaszol Harrach, „a konkrét igények teljesítése, az már a – hogy is mondjam ezt – az összetartozásnak, az együttműködésnek a bizonyítéka. Nem biztos, hogy meg vagyunk győződve, hogy ez fontos lenne ez a módosítás, de ha ezt kérik, hát megtesszük.”

Kövér László házelnök sietősen haladt a folyosón, testbeszéde minden porcikájával azt sugallta, hogy nem kíván a riporterrel szóba elegyedni. Kövér általános vélemény szerint a Fideszen belül is a legnagyobb bunkók közé tartozik, és most is ennek megfelelően vetette oda a „választ”: „Pontosan azt [jelenti], amit mondott. Hogy nem leszünk gyarmat.” A további kérdésre – „De milyen gyarmattá válás fenyeget minket?” – már nem felel, szó nélkül tovahalad. Hasonlóan jár el Hende Csaba honvédelmi miniszter is, aki szintén nem cifrázza, marad az egyszerű szövegértési értelmezésnél: „Semmilyen gyarmattá válás nem fenyeget, hiszen elhatároztuk, hogy nem leszünk gyarmat. Viszontlátásra.” Ő legalább köszön.
Demeter Ervin okosan próbálta megfejteni a Főnök szavait, amikor úgy nyilatkozott, „ez azt jelenti, hogy a magunk urai szeretnénk lenni”. Szalay Péter képviselő szerint Orbán „körülbelül úgy érthette, hogy a nemzeti érdekeknek a képviselete, az mindenképpen előbbre való a kormány szempontjai közül, tehát úgy érzem, a nemzeti érdekeket értette ő ez alatt”.
Igyekezett a lehetőségekhez képest szakmai választ elhadarni Rónaszékiné Keresztes Mónika: „Két különböző dolog, hogy működésre kérünk úgymond segélyt, amikor ők diktálnak, és más, amikor fejlődni szeretnénk és ahhoz kérünk méltó pénzügyi hátteret; ami nem kiszolgáltat minket, hanem fejlődéshez segít.” Nem túl okos válasz, a valósághoz meg éppen semmi köze, hiszen Magyarországnak a napi működéshez van szüksége pénze, de Rónaszékiné legalább nem volt udvariatlan, még ha sietett is.
Igazi nóvummal kedveskedett a nagyközönségnek Turi-Kovács Béla, aki még anno a Kisgazdapárt szétverésekor bérelt magának helyet a Fideszben, azóta is ott húzza meg magát. Talán az ő érvelése ugyanis a legmeglepőbb: „Nem mondta [Orbán], hogy mi gyarmat vagyunk, ha jól idézte, mert én nem voltam ott, én nem tudom.” A meglepett riporter kérdésére ez a válasz: „Hát mi kisgazdák máshol ünnepeltünk.” Ki gondolta volna?
Újságíró számára mindig hálás feladat Wittner Mária örökös zászlóbanya becserkészése, ő az, aki mindig hozza a formáját, soha nem okoz csalódást, saját pártját sem kíméli, ha arról van szó, sőt, ha másról van, akkor se. „Nem voltunk eleget gyarmatok?”, fordult ingerülten a liftre várva az Origo munkatársai felé. „Hol a Habsburgé, hol a szovjeté, most meg az Európai Unióé? Ne haragudjon, nézze meg, hogy tojást nem lehet kapni. Milyen hülye követeléseik vannak? Eddig kapirgálhattak a tyúkok a kertbe’, most európai uniós szabvány szerint egy fakkba kell tojni.”
Az a fránya lift csak nem akar Wittner kimentésére megérkezni, így aztán egyre penetránsabb bűzbombák sülnek el: „Talán nem kellene olyat követelni, ami elgyarmatosítaná Magyarországot. Ennyi. Elegünk van az Európai Unióból, én nem szavaztam meg! Én felvetettem egy jegyzőkönyvet, hogy a mai EU-s szavazás alkotmányellenes! Ezt írja meg; alkotmányellenes volt!” Az Origo azzal próbál érvelni, hogy ez a nézet szemben áll a Fidesz hivatalos álláspontjával. „Négy nappal kifutottunk a határidőből, új határidőt kellett volna írni”, zökken ki végleg a zászlóanya. „Na nem a Fidesz csinálta ezt; a Gyurcsányék csinálták, meg a Medgyessy.” „De a Fidesz is EU-párti”, hangzik az ellenvetés. „Az engem nem érdekel”, fordul el Mari néni. „De hallottam én azt is, hogy az Európai Unión kívül is van élet, ugye? Persze hogy van élet, mindenhol van élet, még akkor is, ha nem gyömöszölünk bele különféle szervezetekbe.”
Ekkor sajnos megjön a lift, pedig hallgattuk volna még. Egy férfi képviselő félig gúnyosan még biztatja is Wittnert: „Ne hagyd magad!”
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (43 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +59 ( 63 szavazatból)
Wittner: alkotmányellenes az uniós csatlakozás , 4.9 out of 5 based on 43 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

67 Reader’s Comments

  1. Pontosan latszik ebböl a riportbol is, nincsen sajat velemenyük, nincsen sajat akaratuk, nincsen sajat gondolatuk. Ez van mikor mas hasznalja az agyukat, megmondja milyen kedvük van, hogy elnek, mit akarnak, ismerös ugye. Igy ervenyesül a demokracia a Magyar Parlamentben, nem. A szavazoik, tamogatoik ugyan ilyenek, fideszes ZOMBIK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  2. Egy külföldi ujsagban irtak: ,,zseb Napoleon egyedül Europa ellen”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  3. Wittner régi fotója elgondolkodtató. Eörsi István börtönnaplójában szerepel W. börtönbarátnője, akit halálra ítéltek. Eörsi László 56-os történész szerint W.M. prostituált volt, de nem lincselt. Ha így van, ezért lehet rokonszenves is akár a régi fotó. – Esetleg érdemes újraolvasni a börtönnaplót. Két kiadásáról is tudok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  4. Leslie G. Charteris

    @nakadzsi “Régóta mondom ne akarjátok értelmezni az értelmezhetetlent,szándékos Fidesz taktika értelmetlen több jelentéssel bíró mondat ,lehetőleg nem konkrétum köztudatba való elhintése ,aztán röhögés a szobában a sok hülye miket talál ki ,pedig mi olyan egyértelműek voltunk ugye?”
    Nekem akkor jött be ez a gondolat, hogy egy nagy blöff az egész, amikor megszervezték azt a vekkeres népgyűlést. Komoly (-nak látszó ) emberek hadonásztak ott a vekkerekkel ezer számra. Azt hitték, most egy hőstettet vittek végbe. A színfal mögött a Kövérék meg agyonröhögték magukat.
    Tényleg mindent tudunk már, amit kell.Most a következtetés levonásának volna az ideje.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  5. W.M. személyesen járt nálunk 56-bán. Nem egyedül jött, egy bandával. Nem hívtak őket és ezért nem is az ajtón jöttek be. A csalad a pincében volt, az ajtó zárva, de szomszédos ház tetejéről, a konyha ablak beveresevel, egy pallon keresztül másztak be a lakásba. Vittek mindent, amit találtak, ékszert, ruhaneműt és meg a maradék élelmiszert is! A Vajdahunyad utcai bázisukrol látogattak a tömbben levő házak lakásait, a mai Corvin sétány helyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  6. Olvtársak, remek kommenteket írtatok. :) Küldenék több pluszt, ha lehetne.

    dr. Kné, kérlek, számold hozzá a károkozáshoz azt is, ha sikerül ov akciója, hogy “ne legyünk gyarmat” (ekkora marhaságot!!!), akkor – mivel exportorientált ország vagyunk, és exportunk nagyobb része az EU-ba, főleg Németországba megy, azonnal megszűnik a vámmentes ki-be-kereskedelem. Ha jól tudom, most az EU-n belüli országoknak nem kell vámot fizetni akkor, ha egymással kereskednek.
    Bocsánatot kérek, ha szamárságot mondtam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  7. Erről a díszes társaságról pedig megvan a véleményem… BRRRRRR… Ostoba, tuskó bábuk ov hátuljában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  8. neveletlen : jól mondod.
    Örömmel fognak kivetni a magyar árukra védővámokat , ugyanakkor a magyar hatóságok vámolni fognak mindent amitcsak megvásárolunk külföldről.
    A hatásai ennek beláthatatlanok !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  9. neveletlen:
    Akkor még nem beszéltünk a ” Miautónkról ” , ami már régóta nem a Miautónk. A Világválság elfújta ezt a Miautónk-bárgyúságot. Gyakorlatilag az egész esztergomi gyártás megy Európába. Namármost ha Magyarország ismét nem lesz része Európának , akkor a Suzuki is csomagolni kezd Esztergomból. EZ irdatlan nemzetgazdasági károkat fog okozni.
    ( Az elbocsátottakon kívül még a beszállítók hada lesz egycsapásra munka nélkül azok alkalmazottai , családtagjaik..gondoljátok végig.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  10. Wittner egy köztörvényes bűnöző. A helyén van. Akár miniszter is lehetne. Nincs semmiféle végzettsége. A SOHA NEM HAZUDUNK tárcát rá lehetne bízni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  11. Lárifári.. van vizünk. Van még, aki nem hallott róla mekkora kincs az ivóvízkészletünk?
    Hegedűs Zsuzsa oszt naposcsibéket – 4-5 db az erkélyen is felnő! Virágládában remek konyhakertet lehet csinálni – eltartja a családot!
    Felélesztjük a mezőgazdaságot. Igen, lovasekékkel, kézikapásokkal… Évszázadokon át jó volt a faeke az elé fogott lóval, nem lesz itt semmi hiba… Csak nem kuncsorgunk a gyarmattartó nyugatnak traktoralkatrészekért!!
    Méghogy EU…
    Kishitű népség!! :))))))))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  12. Tegnap újra láthattam a magastudású, vekkeresnek tanácsokat adó, kétlábonjáró lénnyel készült Kálmán Olga riportot! Döbbenet volt, többszöri rákérdezésre, hogy hol dolgozzanak sem tudta kinyögni a választ, hogy tényleg hol is – mire kisütötte – menjenek gombát szedni!
    Margit noooormáááliiis?
    Na ehhez jön a kecskécske, Hofitól:lehet-e a kecskével?, persze most más a téma, nekem a kecskéről ez ugrott be amikor Pintért láttam és hallottam az ajánlatát, de tényleg panelprolik, nyuggerek, fel a kecsketartásra, ha nektek nincs mit enni, majd a kecske lelegeli a parlagfüvet, ad tejecskét és ez tiszta haszon lesz!
    Aztán a másik nagyon okos (300 forintos népszavaztató asszonyság) szerint takarítónőket kell képezni, aztán mehetnek nyugatra takarítani! Fogalma nincs a szegénységről, persze nincs vele egyedül, mert akinek nincs ennivalóra pénze, az biztosan ki tudja szorítani a nincsből a kiutazását, az első hónapok megélhetéséhez szükséges összeget! Az állattartásra és a kertészkedésre buzdítása is egy vicc: az állattartás pénzen vett eleségből nem éri meg, többet visz, mint hoz! Sok rizikóval jár – tehát nem biztos, hogy megtérül a befektetés! A kiskertben termesztéshez is a drága vizen kívül még a drága permetezőszer is szükséges, erről nem beszélnek, csak egyszerűen elintézik azzal, hogy lusták a zemberek – pedig csak a vízdíjat sem tudja már kifizetni…
    Tanácsot könnyebb osztogatni, mint kalácsot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  13. “Le style, c’est l’homme” ( A stilus maga az ember)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  14. Van egy jó mondás: bolond lyukból, bolond szél fúj. Ennek ismeretében olvassák el a képviselők reakcióit. Ugye már érthetőek. A Wittner nevű köztörvényes bűnöző röfögéseivel pedig nem szabad foglalkozni.Egy magát valamire tartó médiumnak le sem kell írni a nevét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  15. Stumpné Bekes Margit

    Ha maguk a Fideszes képviselők nem ismerik az Eu alaptörvényét,a tagállamok jogállását,akkor az őket minősiti!
    De minősiti az is őket,hogy amit a “nagyvezir” mond,az úgy van,punk tum! Ha hülyeség,akor is az van és kész! És ezek az elméjükben megzakkant képviselők döntenek a sorsunk felett????!!! Hát mis is egy nagy senkik vagyunk,mert engedjük!!!!! Nincs mit reklamálni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  16. Stumpné Bekes Margit
    2012. március 21. szerda
    16:29
    Itt a megerősítés:
    http://www.168ora.hu/itthon/lakajos-diktatura-93079.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Kínos ügyek ezek. Az ember már azt hinné, tényleg semmi szükség a Hárshegyre, mert ott van nekik a Parlament. De, mielőtt ebbe beletörődnénk.
    Ma bemondja a rádió a hírekben reggel, hogy Orbánt szimpátia tüntetők fogadták tegnap – Bajorországban. Igaz, Hruscsovot is. Nem is beszélve a Führer éljenzéséről. Bevallom, nem értem már az egészet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Utat nyit a keleti maffiáknak az Orbán-kormány 2012. október 29. hétfő | AN

Gyurcsány felismerte a Vatikán szerepét 2012. március 6. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos