Ronai and Ronai
AMERIKAI

Iráni ügynököt fogtak Indiában 2012. március 8. csütörtök 14:48 | AN Forrás: Reuters

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Iráni ügynököt fogtak Indiában

Washington/Új-Delhi/Teherán – Az indiai hatóságok letartóztattak egy szabadúszó újságírót, akinek köze lehetetta múlt havi merényletkísérlethez, aminek a célpontja az izraeli nagykövetség volt. Eközben Binjamin Netanjáhu izraeli miniszterelnök biztosította Barack Obamát, az Egyesült Államok elnökét, hogy hazája egyelőre még nem döntött az iráni atomlétesítmények megsemmisítéséről.

Február 13-án ismeretlen merénylők fel akarták robbantani az új-delhi izraeli követség egyik gépjárművét; a merényletben a zsidó állam egy diplomatája, a sofőr és két további ember sebesült meg. Hasonlóval próbálkoztak Grúzia fővárosában, Tbilisziben is, itt azonban minden eredmény nélkül. Izrael mindkét támadásért Iránt tette felelőssé, amely tagadta, hogy köze lenne hozzájuk.

A tagadás azután is folytatódott, hogy egy Thaiföldön bekövetkezett robbanást és sikertelen menekülést követően több iráni állampolgárt letartóztattak, illetve terroristaként azonosítottak.

A most letartóztatott indiai szabadúszó újságíró, Mohamed Kázmi Új-Delhi déli részén került kedd este rendőrkézre, és vádat emeltek ellene, közölte Rádzsán Bhágát, a delhi rendőrség szóvivője. Az NDTV hírcsatorna értesülései szerint Kázmi nem vett részt a támadásban, az egyik terroristával ellenben kapcsolatban állt.

Binjamin Netanjáhu izraeli kormányfő korábban biztosította Barack Obamát afelől, hogy Izrael még semmilyen döntést nem hozott az iráni atomlétesítmények megtámadásáról, de annak sem adta jelét, hogy hazája lemondott volna a katonai csapás alkalmazásáról. Mint ismeretes, Obama több időt szeretne hagyni, hogy a nemzetközi szankciók nagyobb nyomást gyakorljanak Teheránra, ez a taktika azonban eddig sikertelennek minősült, mivel a perzsa állam csak annál agresszívebben folytatja az atomfegyverkezést. A zárt ajtók mögött folytatott megbeszéléseken Netanjáhu állítólag nem hagyott kétséget afelől, hogy Izrael „a saját sorsának kovácsa” lesz, azaz nem bízik meg mások jóindulatában vagy türelmében.

A csapás bekövetkeztére utalt Netanjáhu a befolyásos Izrael-párti lobbi, az AIPAC előtt elmodott beszédében: „Egyikünk sem engedheti meg magának a további várakozást. Mint Izrael miniszterelnöke, soha nem fogom hagyni, hogy népem a megsemmisülés árnyékában éljen.”

Netanjáhu beszédközben annak a levélnek a másolatát emelte a magasba, amit a Pentagon 1944-ben írt a világ zsidó szervezeteinek, elutasítva az Auschwitz bombázására irányuló kérelmüket. Párhuzamot vonva az akkori és a mai események között, Netanjáhu az 1944-es érvelés azon részére hívta fel a figyelmet, miszerint egy Auschwitz elleni művelet csak a németek fokozott bosszúját váltaná ki. „Gondoljanak csak bele, fokozták volna Auschwitzot”, mondta Netanjáhu gúnyosan.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 4 szavazatból)
Iráni ügynököt fogtak Indiában, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

21 Reader’s Comments

  1. Sumarella

    Esetleg a III. Birodalom feszes vigyázzállása jobban tetszene?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  2. Jó beszéd volt, tegnapelőtt este az ATV-n láttam, hallottam. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  3. A butaság jobban fájhat, mint a napi 16-18 órai folyamatos munka. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  4. Beetetés az folyik. Főleg a Palywood filmremekekben.
    Ha az ember a jobb élet reményében megy egy másik országba, akkor miét is működik közre az eredeti országának sötét üzelmeiben, ahonnan ő elvileg “menekült”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  5. Basszus Sumer ella!
    Nem unod még ezt a süketelést? Irj mailt Obamának, hogy neked nem tetszik a póz ahogy eldönti a világ sorsát és üljön haptákban amikor olyan képet csinálnak róla amit esetleg te is láthatsz.
    Amennyiben kívánod megadom az elérhetőségét:
    http://www.whitehouse.gov/contact/submit-questions-and-comments

    Call the President
    Phone Numbers
    Comments: 202-456-1111
    Switchboard: 202-456-1414
    TTY/TTD
    Comments: 202-456-6213
    Visitor’s Office: 202-456-2121
    Itt személyesen elmondhatod a bánatodat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  6. Hiába ócsárolták Netanjahut Obama és Sárközi, hiába panaszkodtak egymásnak rá. A saját népéért mindenre képes Netanjahu igazát nem lehet kétségbe vonni!
    Nem Izrael Állam akart másokat eltörölni a föld színéről, hanem Irán nyilatkozta sok százszor szinte minden fórumon a fenyegetését!
    Izrael Államot még szemrehányás sem illetheti, ha legjobb belátása szerint előzi meg a saját eltiprását.
    Az iszlám Obama csak hagyja fenn a lábát az asztalon, a jobboldali Sárközi csak ne kifogásoljon másba semmit, egyik nevelése sem volt kifogástalan! Nem tehetnek szemrehányást senkinek, különösen az életüket és fennmaradásukat védő Izraelnek.

    Obama inkább célszerű együttműködéssel kellene hogy csökkentse Izrael várható beavatkozásának keménységét, hogy kevesebb áldozata legyen Izrael önvédelemnek.
    Obama pontosan tudja, hogy Izrael képes egyedül is megoldani a feladatát, de azt is tudnia kell, hogy ennek kemény ára lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  7. Sumarella, ne legyel mar olyan nagy kritikus, unalmas. A foto keszitesekor nem biztos hogy a vilag sorsarol dont! Egyebkebt nem tudom hol elsz, figyeld inkabb a magyar politikusok pozait, ok aztan igazi uriemberek ugye? Es ok meg nem is dolgoznak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  8. Elfogadom a véleményét Beata, bár ez olyan amerikas gondolkodásnak tűnik nekem! Kérem bocsássa meg! MA ,AZONBAN NEM ÉRTEM, HA NÉHÁNY EMBER PÁR CENTIVEL FELJEBB EMELI A KEZÉT, ANNAK ANNYI, MERT RÖGTÖN VALAMELYIK JOBB IDEOLÓGIÁHOZ társítják sokan! Csak a caps lockot felejtettem kikapcsolni, azért a nagybetű! Amúgy meg kissé szánalmas, hogy a fotó készítésekor a világ dolgairól tűnő pózban kapták le! A tetejében koszos az egyik cipőjének a talpa!Ez olyan, amit szintén amerikából tanultunk, hogy fegyvernek látszó tárggyal akarták leölni a kis embert, ami hatalmas hangot adván, valamilyen repülő tárgyat is kiadott magából , ami a delikvens feje mellett a hang sebességével landolt a falban, de ugye az nem egy pisztoly volt? Amikor kivették a falból a töltényhüvelyt a rendőrök, akkor elismerték, hogy a fegyvernek látszó tárgy valószinűleg egy pisztoly volt! Ez olyan, hogy nem túl gazdag, ami egyenlő, hogy szegény! nem túl szép, ami egyenlő, hogy elég ronda!))))))))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (10 szavazatból)
  9. Önöknél!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (9 szavazatból)
  10. Sumarella, honnan tudod, hogy eppen nem a Monica Lewinskyval volt a telefonon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  11. Kedves Sumarella!
    Nem kellene ennyire felizgatnia magát egy fotón!
    Következtetései messzire vezetnek, mert Ön valamit lát, de leginkább olyat, ami nincs is a képen.
    Megosztom Önnel, hogy én mit látok. Én egy embert látok a fényképen, aki kényelmes testtartásban telefonon beszél valakivel. Lehet, hogy talán éppen a feleségével beszéli meg az aznapi vacsora ételsorát, vagy az előző napi kosárlabdameccs eseményeit vitatja meg egy barátjával.
    Ja, hogy történetesen ezt az embert azon a képen pont Obamának hívják, és jelenleg az USA elnöke, azért a póz még nem jelenti azt, hogy tesz a világra, és nyeglén, lekezelően viselkedik. A világ egyik, ha nem a legnagyobb hatalmának vezetésével megbízott embernek nem feltétlenül kell mindenkor karót nyelt, öntelt alaknak látszania, -mivel szerencsére nem is az.
    Ellenben mondok egy nevet, talán tudja kiről beszélek. Orbán Viktor, aki nap, mint nap pökhendi, arcátlan kinyilatkoztatásokat tesz, magatartásával jóvátehetetlen károkat okozva Magyarországnak. Ő az, aki többnek képzeli magát, egy kis ország miniszterelnökénél. Azokról a képekről. és videó felvételekről nem beszélve, ahol zsebre vágott kézzel, flegma, lekezelő tartással mutatkozik a világ vezető politikusaival, köztük nőkkel is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  12. Sumarella, ha aga nem rasszista, akkor én Napoleon vagyok.
    Magának biztos nem tetszik, hogy egy Afro-amerikai az elnökünk.
    A MI elnökünk!! Kérdem, talán GW Bush jobb volt?!
    Ami Izraelt illeti, az a történtek után – Auschwitz, etc. – nem csoda,
    hogy MINDEN eszközt megfontol hogy megszabaduljon a kiirtás veszélyétõl.
    Különösen azután, hogy Irán többször kiirtással fenyegette meg Izraelt.
    Ugy tûnik, hogy maga Orbanisztánban él. Ha igaz, akkor firkáljon a kuruc infoba vagy a jobbik [szándékosan kis betûvel] lapjába.
    Egyet azonban vegyen tudomásul: akárhogy is tetszene:
    NEM LESZ MÉG EGYSZER HOLOCAUST!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  13. IGen GW Bush jobb volt. De most nem errol akarnek szolni.
    Sumarella. Amikor egy cikk megjelenik es illusztracionak odanyomnak egy kepet az nem jelenti azt hogy a kep es a cikk szorosan osszetartozna. Ez a publikalo joga es felelossege hogy minnel jobban odaillo kepet talaljon.

    Mondok egy peldat. Bemutattak egy videot amikor a romanok temesvaron vertek egy magyar ferfit. A narrator nyomta a magyar dumat, aztan evek mulva derult ki hogy a kepen eppen a magyarok vertek egy roman ferfit.

    Szoval azert mert van ott egy kep az meg nem jelenti azt hogy az az esemenyrol keszult, sot meg azt sem hogy igazi.

    Azt amit te koszos talpu copnek latsz egyebkent nem mas mint a cipu kitaposott talp resze a bal lap nagyuj alatt.

    A masik ket folt a cipon a homalyos fokusz miatt nem lehet jol kivenni, lehet a vaku vagy mas vilagos folt becsillogasa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  14. Sumákellának a zsebhokizó magyar mini.elnök tetszik meg a Dajcsfürjtompi.
    Erre mondhatjuk azt, hogy akinek ilyen támogatói vannak, mint az itt minuszolók meg a hsz-t író Ella, annak nincs szüksége ellenfélre, hogy lejáratódjon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  15. Igen, úgy van. Nekünk sokkal elegánsabb “zsebre vágott kézzel jövök-megyek, beszélgetek államfőkkel /az álamfőről ne is beszéljünk/ ” miniszterelnökünk van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. sumér majom:

    “…Amúgy meg kissé szánalmas, hogy a fotó készítésekor a világ dolgairól tűnő pózban kapták le!…”

    - Figyelj, hülyegyerek, megmagyarázom, hogy van ez a fotó:

    - Obama van rajta, amint éppen kézmosás előtt, laza testhelyzetben odalök egy parancsot, amúgy lazán, hogy nyírjanak már ki ötven arabot, ezzel is közelebb menve a Célhoz, mely szerint El Kell Venni a Zolajat!

    És még a szája is büdös, mert kávét ivott, meg cukrot evett, és nem mosott fogat!

    Nnnna!

    (Úristen…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  17. Még jó, hogy nem olyan képet tettek be illusztrációként ahol Obama a kutyájával játszik. Akkor a hivatásos jobbikos propagandista azt írná: Obama Bo-val beszéli meg, mikor támadják meg a Jobbik egyik pénzforrásának számító Iránt.
    Na, sikerült elterelni a figyelmet a cikk lényegéről. Ez is valami. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  18. “…Akkor a hivatásos jobbikos propagandista azt írná…”

    - Nem.

    Akkor azt írnák, hogy Obama, a “négerállat”, a “rájuk jellemző módon” éppen a kutyájával fajtalankodásra készül.

    És igen, a cikk lényegéről elterelte pár féleszű a figyelmet, ezért kellene az ilyeneket trolltevékenység miatt kivágni a francba.

    Figyelem, az érintetteknek:

    - Nem “más vélemény”, hanem TROLLTEVÉKENYSÉG miatt kellene titeket kivágni innen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  19. Ne írj ilyeneket Eldrad!
    Hamarosan jönnek az olyan szövegek, hogy a “szoclibek” megsértik a szólásszabadságot. Ami természetesen azoknak alapvető emberi joguk akik “nem hívei a demokráciának” de ránk természetesen nem vonatkozik a jobboldali portálokon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  20. Nem baj, forduljanak fel, ahol vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  21. Ez annyira édes: a kifejezetten demokrácia ellenesek a demokratikus jogaikra hivatkozva becsmérlik a magát a demokráciát, és ugyan ezekre a jogaikra hivatkozva akarják sárba tiporni /mert ez is a szabad döntés egyik lehetősége/ kezdve mások jogaival-főleg olyanokéval, akik senkiét nem sértik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Ha Izrael volt, 1600 kilométerre csapott le 2012. október 27. szombat | AN

Iráni dicsérő a Hezbollah ellenőrzőjében 2012. október 15. hétfő | AN

Drónt lőtt le az izraeli légierő 2012. október 6. szombat | Rákócza Richárd

Izrael: elmaradott az iráni haderő 2012. október 5. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos