Ronai and Ronai
AMERIKAI

Izrael: elmaradott az iráni haderő 2012. október 5. péntek 0:30 | AN Forrás: Ynetnews

  • Hozzászólások(35)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Izrael: elmaradott az iráni haderő
Jeruzsálem – Az elmúlt évek kardcsörtetése és „kiirtási” fogadkozásai alapján Irán legalábbis regionális katonai hatalomnak tűnhet. Szakértői vélemények szerint a hangerő nem minden; az iráni haditechnológia nemhogy Izraelhez, de a közepes nyugati szinthez képest is elmaradott. Egyes területeken évtizedekkel.
.
Az iszlám köztársaság nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ütőképességét fejlessze, katonai képességei azonban annyira behatároltak, hogy háborút még a saját területén sem lenne ajánlatos megkockáztatnia – állítják izraeli szakértők.
.
Ha háború törne ki, Irán elöregedett felszerelése miatt mindent megtenne annak érdekében, hogy azt a határaitól legtávolabb kelljen megvívni, mondják Jeruzsálemben, ahol arra mutatnak rá: hiába érik egymást az iráni katonai parádék és hadgyakorlatok, ezek mögött nem sok minden van valójában – és az atomprogram éppenséggel olyan „fügefalevél”, ami Irán katonai esendőségét van hivatva takargatni.
.
.
Dr. Szoli Sáhvár, a Haifai Egyetem munkatársa szerint az iráni légierő legfejlettebb gépe még mindig a Phantom, az a típus, amit Izrael negyven évvel ezelőtt vetett be a Jom Kipur-i háborúban.
.
A New York Times szerdán ismertette a Pentagon egy hírszerzési jelentését, amelynek szerzői azt állították: az iráni hadsereg 2008-ban annyira tartott egy izraeli támadástól, hogy a hadvezetésben pánik tört ki, és ebben az állapotban az iráni légvédelem lelőtte – az egyik saját gépét.
.
A jelentés és számos más tanulmány alapján katonai szakértők úgy vélik: lehet a lárma fülsiketítő, de a nullával egyenlő annak az esélye, hogy Irán akár csak ütközetet nyerjen a zsidó állammal szemben, annak „kiradírozásáról” már nem is beszélve.
.
Dr. Sáhvár szerint a konvencionális haditechnológiákban Irán lemaradása három évtizedes. Ezzel ők maguk is tisztában vannak; nem véletlenül „fejlesztették ki” az asszimmetrikus hadviselés tagadhatatlanul hatásos módozatait, mint a Hezbollah, a Hamasz és az Iszlám Dzsihád terrorszervezetek. Iránt katonai gyengesége ösztönzi arra is, hogy a műholdas és a nukleáris technológia terén Észak-Koreával keresse az együttműködést. „Irán technológiailag haladt is előre, ezzel azonban még nem lehet a csatatereken ütközeteket nyerni”, állítja dr. Sáhvár.
.
A látszatkeltésben azonban jók az ajatollahok. Irán rendszeresen tesz közzé felvételeket katonai parádékról, rakéták kipróbálásáról, nagyszabású légi és tengeri manőverekről. Dr. Emily Landau, a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézete (INSS) munkatársa szerint ez főleg elrettentési célokat szolgál. „Iránban tendencia annak folyamatos hangoztatása, micsoda haditechnikai haladást értek el, a de facto képességeik azonban nem lenyűgözőek. Rakétatechnológiában viszont nagyon is fejlettek.”
.
Landau állítása szerint ezek az okai annak, hogy Irán a rakétatechnológiájával próbál elrettentő hatást kiváltani, ugyanakkor megpróbálja elkerülni, hogy rakétaháború legyen a területén, mert tisztában van vele, hogy nem lenne képes a válaszadásra. „Az elmúlt évtized alatt tanúsított magatartása alapján Irán azt jelzi, nem érdeke háborút vívni a saját területén. Irán részéről a Hezbollah és a Hamasz használata, megfejelve a nukleáris programjával, azt bizonyítja, kész a harcra, de idegen területen.”
.
Landau becslése szerint Irán a legkisebb mértékben sem kockáztatná meg, hogy a háború a területén menjen végben, mert tudja, hogy az Egyesült Államok katonai képességek tekintetében messze felülmúlja. „Ha egy ország atomfegyverre tesz szert, katonai képességei miatt nem kell aggódnia.”
.
.
Méir Dzsavedanfar, az Interdiszciplináris Központ szakértője szerint még egy atomfegyverrel rendelkező Irán sem lenne annyira erős, hogy konfrontálódni tudna a Nyugattal. „Nem hiszek abban, hogy Irán csakugyan annyi centrifugával rendelkezik, amennyiről beszámol. Ha mégis, azok az 1970-es évekből való centrifugák”, mondja.
.
Dzsavedanfar szerint Teherán elsősorban belpolitikai okokból szítja a feszültséget. „A rezsimnek meg kell mutatnia a népnek, mennyire erős, különösen a 2009-es puccskísérlet után. Iraki, libanoni síita szövetségeseiknek és a Hezbollahnak is meg kell mutatniuk, hogy ők szuperhatalom. Irán valójában katonailag sok évvel le van maradva.”
.
Dzsavedanfar szerint az ország gazdasági megroggyanása a katonai képességeket, illetve az atomprogramot is negatív formában fogja befolyásolni.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 15 szavazatból)
Izrael: elmaradott az iráni haderő, 4.3 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(35)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

35 Reader’s Comments

  1. Katonailag elmaradott országnak már nem kell félnie az ellenségtől , ha van atomfegyvere.
    Elég ha háború esetén felrobbant párat a saját nagyvárosaiban , rögtön nem kell attól tartania hogy az ellenség bevonul azokba.
    -
    / Géjjza katonapolitikai alap-axiomája /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  2. De a katasztrófa-turizmussal nem számoltál, Geyza.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  3. “…de azért mégsem loptak Svájcból Mirage dokumentációkat – mint Izrael…”
    .
    - Valóban megtörtént az eset, ezt ők sem titkolják, hiszen ebből lett a Kfir- 1.
    .
    De:
    .
    1, Hogy jön ez a témához? Értelmileg ez kb. mintha azt írnánk; “Lehet, hogy elmaradott az iráni haderő, de ők a fekete kenyeret szeretik”…
    .
    2, És akkor mi van? Az akkori legjobb vadászbombázó gép a Mirage III volt. Namost, Izrael ebből 80 darabot vett a hatvanas években, ugye, nem kell mondani, hogy akkor még az ország élethalálharcot vívott minden nap. Ezt a szállítást állította le az akkorra már féleszű idiótává züllött DeGaulle francia elnök. Mert hogy, ő akkor már nagyon nem kedvelt senkit, aki nem volt lúzer, úgy, mint ő.
    .
    A Zusákok a köztévhittel ellentétben akkor még nem adtak el fegyvert Izraelnek, 250 darab M47 tankot leszámítva. Repülőt főleg nem.
    .
    Megoldás; megszerezni a lehető legjobb terveket, és legyártani- ha van rá kapacitás (nem volt, de gyorsan kiépítették).
    .
    Nem értem, hogy lehet ezt bármiféle kritikaként említeni, főleg a késői DeGaulle- féle francia idiotizmussal szemben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (30 szavazatból)
  4. Tengeralattjárókat hoztak el a franciáktól! Amik már ki voltak fizetve! A franciák vissza akartak táncolni az ügylettől. Jól tették, hogy elhozták!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  5. Abban a kis csőben nő, növekszik a hőn áhított iráni atombomba…? Míly idilli kép a vezérről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  6. Dobozoska:
    .
    - Téves.
    .
    A tengeralattjárókat Németország adta el nekik, de csak évekkel később. Izraelnek kizárólag német gyártmányú tengeralattjárói vannak azóta is.
    .
    A franciáktól a Mirage III terveit nyúlták le, 1968- ban (ha jól emlékszek), majd hét darab fregattot, amit kifizettek, de a degaullei idiotizmus miatt a francia állam ezeket egyszerűen megvonta Izraeltől – pedig akkor már ki is voltak fizetve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (20 szavazatból)
  7. Elnézést; csak három hajót kötöttek el, nem hetet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (13 szavazatból)
  8. Lehet, hogy nem jól emlékszem, de valami tengeralattjáró-lenyúlás volt. És még régen.Nem a mostani Delfinekről beszélek, azok tiszta sor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  9. Nem, azok fregattok voltak.
    .
    Tengeralattjárókat kizárólag a németektől vettek. De ahogy magad is említetted, az balhémentes volt, ahogy most is az.
    .
    A francia fregattokkal volta a gond, amit röviden említettem fentebb.
    .
    Nézd:
    .
    http://en.wikipedia.org/wiki/Cherbourg_Project
    .
    Nem szoktam wikipediát ajánlani, ismert okokból, de itt olyan jók a referenciák, hogy tájékozódás céljából a kivétel megengedett, főleg, hogy mindez egybevág az én ismereteimmel is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  10. szerintem rajottek, hogy az irani kerdest nem lehet fegyverrel megoldani, ez ugy tunik nekem mindha Iran mar nem is lenne olyan veszelyes!!

    “egy atomfegyverrel rendelkező Irán sem lenne annyira erős, hogy konfrontálódni tudna a Nyugattal”

    az nem is kerdes, hogy irant napok vagy orak alatt legyurnek de mit kezdenenek a nuklearis letesitmenyekkel azt szetbombazni nem tul jo otlet!! es az sem biztos megoldas ha kezifegyverekkel lovoldoznek a kozponti vezerloteremben.
    de ha tudnak valami megoldast arra, hogy a szel a kovetkezo 200 evben ne fujjon !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  11. Yesu! Ezen a héten te vagy a szolgálatos, beírogató hülye? Nem számít mit, nem számít a téma, csak huhogjunk egyet Izraelre és a zsidókra. Mind IQ bajnokok vagytok. Gondolom, a kis sejtgyűlésen, megkapjátok a heti tíz mondatot, amit majd minden fórumon behánytok. Csak ügyesen, ha a korod megengedi majd kapsz egy kakastollas csendőrkalapot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  12. Miután sem a Jom Kippuri háborút, sem Kuwait elfoglalását sem tudta előre jelezni a MOSZAD (sem), én óvatosabb lennék a nagy hanggal. A háború mindig közös egy vonásában: soha nem az eltervezettek valósulnak meg maradéktalanul. És ki teszi le a nagy esküt, hogy TÖPFE eszközök nincsenek telepítve akár Izrael határaitól pár méterre? Ki?
    Iránnal szemben sajnos olyan háborút kell vívni, ami még a vezetői utasítások kiadását is bénítja. És ehhez nem a népet kell pusztítani, nagyon nem. Miközben a célok egyértelműek: nem Irán atombombája a veszély, hanem az, hogy kiknek adja át szabad felhasználásra.
    Vagy hogy végső esetben felénk indítja el rakétáit; amit megtehet, és el is ér bennünket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  13. Yesu
    /
    /
    Amit leirtal az teny csak hogy jon ez a fenti hirhez ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  14. Jaj, tényleg, Cherbourgból lopakodtak ki velük. Akkor mégiscsak jól emlékeztem a francia vonalra. Köszönöm, Eldrad!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  15. “Kőhídi Imre
    2012. október 5. péntek
    15:44
    Miután sem a Jom Kippuri háborút, sem Kuwait elfoglalását sem tudta előre jelezni a MOSZAD (sem), én óvatosabb lennék a nagy hanggal. ”
    .
    Előre jelezték azt mind a kettőt, nem az volt a gond! Jom Kippurra maga a jordán király figyelmeztette őket! Csak fütyültek rá. Szaddam meg hónapokig izomkodott Kuwaittal, fenyegette, zsarolta százmilliókkal, mint valami behajtó, napi hír volt az újságban, még én is tudtam, hogy le fogja rohanni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. Yesu, nem a jutub van tele zsidó mészárlásokkal, hanem a te fejed hülyeségekkel! Szándékos zsidó mészárlást te Der Yasin óta nem tudsz mondani, és azt sem reguláris erő követte el, még a főrabbi is kitagadta őket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (19 szavazatból)
  17. Yesu,
    A véleménynyilvánítás szabadsága nem azonos a közösség elleni izgatás szabadságával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (19 szavazatból)
  18. Yesu!Sokat nem olvashattál tőlem , mert csak most voltál szolgálatos ezen az oldalon. Egyébként kár veled foglalkozni, előre betanult szövegeket szajkózol, be vagy programozva genetikailag. Sajnos túltenyésztett vagy, kár az anyagért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  19. girbegurba
    2012. október 5. péntek
    19:18

    Fogalomzavarod van! A tényekkel alátámasztott szabad véleményalkotás soha sehol ( Magyarországon sem!) nem azonos a btk szerinti közösség elleni izgatással!

    Talán nézd meg a btk-ban! Ennyit tudok segíteni: “Közösség elleni izgatás733

    269. §734 Aki nagy nyilvánosság előtt

    a) a magyar nemzet,

    b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen

    gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    Értelmezni is segítek, de magad is megtalálod a btk kommentárok között, különösen a bírósági határozatok gyűjteményében, amely egyben megoldja a fogalomzavar problémáját is.

    ajanaim
    2012. október 5. péntek
    19:35

    Ugye,mondtam, hogy semmi értelmeset nem olvastam még tőled ?

    Neked is segítek: – az a tény, hogy hetekig/hónapokig nem kommenteztem, abszolút nem jelenti azt, hogy nem is látogattam az Amerikai Népszava onlájnt és ezek a látogatások alapozzák meg a veled szembeni kritikát.

    A szabad vélemény nyilvánítás magyarországi bírói elbírálási gyakorlatát közérthetően megfogalmazzák az alkotmánybírósági határozatok és a fentebb hivatkozott bírósági határozatok ( B.H.) Ezek sokkal korlátozottabb lehetőséget biztosítanak, mint az amerikai joggyakorlat, de a kimoderált mondatok érdekes módon itt belefértek a véleményalkotás és nyilvánítás szabadságába!

    Mint ahogy az is belefért az Amerikai Népszava moderálási elveibe, hogy cigányokkal kapcslatos személyes tapasztalatok közzététele során, simán, aggályok nélkül lenácizzanak valakit ! Erre valahogy nem volt érzékeny az onlájn.

    Ez ám az echte ellentmondás!

    Csak úgy…..segítségképpen neked is…………………………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (16 szavazatból)
  20. Yesu,
    Hülye vagy fiam, az is maradsz, hozd ki az ellenőrződ, azután leülhetsz.
    Egy szabadságjog soha nem önmagában áll, hanem a jogrendszerbe beágyazva. Ha a jogrendszerben pl. az szerepel, hogy nem szabad felgyújtani felebarátunk házát, akkor a bíró intézkedése miatti jogos felháborodásodban sem szabad.
    Sunyin célozgatni meg nem csak alávalóság, hanem azzal még az izgatás bűncselekménye is megvalósítható. A betűbe kapaszkodás ugyanolyan aljas hazugság, mint az, hogy mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni. (Pl. a miniszterelnöknek nincs ilyen joga, és semmilyen állami hivatalnoknak sincs.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  21. Yesu te kis Vajna Gábor ivadék, csak úgy segítségképpen ……sorba állhatsz!

    Friss esti hír:
    “Két férfi megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából – erősítette meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek. Kerényi Andrásra két fiatalember támadt rá, amikor kijött a zsinagógából. Hasba rúgták, és miközben bántalmazták, a két fiatal azt kiabálta: “rohadt büdös zsidók, meg fogtok dögleni”.

    A verő legények dolgoznak ám, nem vitatkoznak na ezt magyarázd segítségképpen kis Szálasi poronty . Keresd a paragrafusokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  22. yeshu, vagy kifene, nincs kedved egy kistestvérkét csinálni magadnak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (21 szavazatból)
  23. Ne reagáljatok ennek a náci trollnak és majd megunja! Erre van tartva és erre élvez, ha nem reagáltok akkor nem kap fizetést és élvezetnek marad a marokmarcsa neki :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (18 szavazatból)
  24. Az lehet, de ki kellene vágni innen a büdös francba attól még.
    .
    Az ilyen retardált állat azt hiszi, hogy ha valaki egyből nekimegy, azzal is csak a saját igazát bizonyítja, mert hát egyből letámadják, ugye, pedig ő hogy Tudja az Igazat…
    .
    Az már nem jön le a féregjének, hogy azért megyünk neki, mert eleve úgy lép be, hogy a szoba közepére p…sál, és hát arra nem biztos, hogy egy udvarias ejnye lesz a válasz.
    .
    És ez a retardált is egyből azzal jön, hogy de hát itten véleményszabadság van, és el kell ezért tűrni bármit neki. Namost, erre mondom mindig, hogy pokolbéli baromságok felböfögése nem “vélemény”, hanem pokolbéli, felböfögött baromság, és az ilyen elkövetője pedig menjen, és… na, szóval, az.
    .
    Te yeshu, hogy Pedó mohamed hosszú, tetves szakálla tekerjen körbe… ejnye…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (24 szavazatból)
  25. Yesu
    .
    Én korábban teljes egyetértésbe kerültem veled egy másik témában. Az ott leírtakat mindig is el fogom ismerni, mint a saját, vállalhatónak és indokolhatónak tartott nézeteimet. A magyarországi cigányság körüli problémákról volt szó. Az akkori egyetértés most is sokkal joban esne, ha Izrael és a zsidók igazságait is egyformán ismernénk el és fel. Nagy sajnálattal látom, hogy ez a jelek szerint egyelőre nem fog menni.
    Azért próbálj meg sportot csinálni abból, hogy időről időre kiteszed magad a szemlélet-frissítés igazi, fiatalító kalandjának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  26. Yaesu:
    Takkaroggyá a francba !
    Antiszemita duma nem kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (12 szavazatból)
  27. Yesu:
    Figyi te tévedésben vagy
    itt nincs szabad vélemény-nyilvánítás ”
    Úgyhogy takaroggy a Kurucinfóra vagy más szennyoldalra.
    Ott véleményíccsél szabadon ami csak kijön belőled.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  28. MEgjegyzem Kína Iránnal karöltve lopkodja a technológiát az USA.-tól és más országoktól , akiknek megvan az eszük hozzá hogy kitalálják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. Marcus Aurelius:
    EZ a hiba veletek , ultraliberálisokkal.
    Ha egy aljanáci aztmondja hogy : ” Ejj de jó ez a magyaros parikáskrumpli ” , akkor ti hajbókolva éljenzitek és magyarázgatjátok hogy ebből is látható : lehetséges vélemény-azonosulás akár egy jobbikossal is.
    Holott még akkor is el kell az ilyet utasítani , ha csak annyit mond hogy ” Jónapot “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  30. Geyza
    .
    Már miért volnék én ultraliberális? – idézetekkel légy szíves.
    .
    Mostanában éppen voltam bátor elmarasztalni az ultraliberális olvasótársakat, ld. az “Utóvédharc a játékautomatákért” után.
    .
    Amit Yesu a “Lennél-e roma Magyarországon” c. cikk után írt, abban egyetértettem vele, és fogok is, e tekintetben tökmindegy, hogy más ügyben mi a véleménye. Vagy hova sorolja magát, illetve mások őt. Amit a sorozatos tapasztalat tárgyszerű értékelése mondat velem, attól nem távolodhatok el.
    .
    Antiszemita nézeteket viszont se tőle, se mástól nem tartok tolerálhatónak, ekkor már én is inkább hajlok arra, hogy az ilyen nézetek hangoztatóit fedésbe hozzam a nézeteikkel, és úgy kezeljem, mint akikkel innentől fogva nincs sok megvitatni valóm, olyasmi se, amiben pedig akár egye is érthetnénk. Sajnos ez van, most is.
    .
    No csak most olvastam ki szóról-szóra egy félmondatodat. Ezt: “…lehetséges vélemény-azonosulás akár egy jobbikossal is.”
    .
    Geyza, te ultraliberális. Figyelj:
    Ha egy jobbikos egy árpádsávos zászlóval kirohan a Rákóczi útra, és elordítja magát, hogy “Magyarország fővárosa Budapest”, akkor te elkezdesz agyaskodni, hogy mégis, hogy kéne kimutatni ennek az aljas fasiszta-náci fröcsögésnek a velejéig hazug, romlott és mérgező mivoltát, mert hát mi egyéb is lehetne, ha egyszer egy jobbikos mondta??? (A zászlót, azt ki kéne verni a kezéből, persze.)
    .
    Te bennem soha nem fogod kimutatni se a nyílt, se a lappangó jobbikost.
    .
    Te viszont ügyelhetnél arra, hogy benned se lehessen kimutatni az olyan elvakult ítélkezőt, akinek a számára egyetlen sorvezető létezik a világon, mégpedig a következő: “nem az számít, hogy mit mond, hanem az, hogy ki mondja”.
    .
    Elég nagy mulasztás volt bizonyos feszültségek és feszültségforrások megnevezését meghagyni a Jobbiknak. Ezzel ugyanis a kérdés kezelési ötleteit, az egész ügy megvilágítását, beállítását is meghagytuk nekik. Pedig ott nincs jó kezekben, ebben talán egyetértünk. És a probléma ettől még létezik.
    .
    Amíg a demokratikus baloldal (itteni hívei) egy olyan kizárásos módszerre alapozzák a saját nézeteik összeállítását, hogy „abban nyomokban sem jelenhet meg olyasmi, ami a Fidesz és sleppje nézeteiben ott van”, addig ez nem lesz életképes. Most ide másolhatnék egyet-mást az „Október 23: a rendszert…” c. cikk után csüt. 17:48-kor írtakból. De inkább egy újabb példa: Hoffmann Rózsáék igenis helyesen tették, hogy megszüntették azt a szoc-lib. ötlet alapján bevezetett állapotot, mely szerint az alsó tagozatban csak a szülők beleegyezésével lehetett a tanulót évismétlésre utasítani.
    Szóval jó politikus észreveszi a versenytársak, sőt az ellenfelek nézeteiben is a reális mozaikokat, és azokat nem távol tartja magától a származási hely miatt, hanem azt nézi, hogyan tudna ő a maga oldalán több pozitívumot kihozni azokból. (Pozitívum alatt most nem a szimpla népszerűség-javulást értem, hanem hanem az érintett ügyek hosszú távon helyes kezelését.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  31. Marcus, Geyza:
    .
    Egy megjegyzés ehhez az ellenőrizhető tényeken alapuló véleményazonosság benácít, vagy sem témához.
    .
    - Moldova Györgynek van egy kitűnő, pártoskodástól teljesen mentes riportkönyve még 1988- ból, címe: Ki ölte meg a Holt- tengert?
    .
    Ebben leír egy csomó érdekes riportot, pl. talákozott Uzi Nárkiz tábornokkal, akitől beszélgettek a katonai stratégiáról is. Következőképp volt egy rész ebből(nem szó szerint, de kb. így):
    .
    “Ugye tudja, hogy a hatvanhetes villámháború stratégiája miatt az önök stratégiáját sokan a hitleri haderő villámháborús stratégiájával hasonlítják össze?
    .
    “Na és akkor mi van? Az egy kitűnő, minden korban működő stratégia. Azért, mert ők nadrágot hordtak, nekünk nem kell gatyában járnunk…”
    .
    Na.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  32. Eldrad
    .
    ++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  33. Hehe…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  34. MARCUS!
    Bocsi, hogy közbevágok épületes csevegésetekbe. Azzal a meglátásoddal egyetértek, hogy amit az OVisék – vegyük úgy véletlenül – jól csináltak (nem sok ilyet tudnék felsorolni), azt nem kell pfújolni és később eltörölni csak azért mert egy idióta egyik (ritka) világosabb pillanatában megcsinálta. . Ilyen pl. a kisiskolások évismétlése, vagy pl. az, hogy a közösség által iskoláztatott diplomások egy ideig ne mehessenek külföldre dolgozni. Igaz nehéz elismerni egy ilyen eszement esetleges jó húzását, de ha akad ilyen, akkor az a fer , ha elismerjük., mert attól még nem lettünk a hívei!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. neroka
    2012. október 7. vasárnap
    19:50
    .
    Örülök az egyetértésnek.
    .
    Még az sem biztos, hogy minden ilyesmi “véletlen”.
    .
    Nem kizárt, hogy olyan értelmes szakértők, szakemberek, akik most “fideszes zsoldban” tevékenykednek, és megpróbálnak hasznosak lenni, később egy másik politikai táborban tűnnek majd föl. Ők most is előhozakodhatnak reális meglátásokkal, és nem biztos, hogy most minden ilyesmi a lemosásás sorsára jut. (Pl. senkinek nem érdeke valamit lemosni.) Vannak olyan szakemberek, akik a politikai vonatkozásokra egyszerűen vakok. Vagy közömbösek. Vagy még az ébredésük előtt vannak. Mint ahogy lehet, hogy azok közül a fiatalok közül, akik valami kétezer forintért álltak oda biodíszlet-tapsoncnak valamelyik március 15-én Orbán köré, valaki már Orbán elítélőjévé vált.
    .
    Aki eléggé kíváncsi a gazdag valőság iránt, az nem ér rá túlságosan irányzatosan formálgatni a véleményét. Így aztán neki talán könnyebb a jót jónak látni, akárhol is mutatkozzék az.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Ha Izrael volt, 1600 kilométerre csapott le 2012. október 27. szombat | AN

Iráni dicsérő a Hezbollah ellenőrzőjében 2012. október 15. hétfő | AN

Drónt lőtt le az izraeli légierő 2012. október 6. szombat | Rákócza Richárd

Ahmedinedzsád Jom Kipurkor beszél 2012. szeptember 23. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos