Ronai and Ronai
AMERIKAI

Százezren tüntettek Orbán ellen 2012. január 3. kedd 6:55 | AN-álláspont

  • Hozzászólások(78)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Százezren tüntettek Orbán ellen

Budapest – Először kellett szembenéznie Orbán Viktornak egy jelentős tömeg őszinte utálatával. Az új alaptörvény ünneplése éppen olyan gyalázatosra sikerült, mint amilyen maga az alaptörvény. Az Operaház falain belül rendőrkordon védte a demokratikus Alkotmány megdöntését ünneplőket, a díszünnepségre úgy kellett beszökni, míg az utcán tiltakoztak azok, akikre Orbán rákényszeríti a kormányzó hatalom által készített önkényes alaptörvényt. Százezer dühös ember torkából hangzott az “Orbán takarodj!” és a “Hazárulók!” rigmus. Orbánnak a hátsó kijáraton kellett távoznia arról az ünnepségről, amely normális esetben az egész nép örömünnepe kellett volna, hogy legyen. Magyarország új diktátora mostantól retteghet, egy nyugodt perce nem lehet, mert nincs az a hazugsággépezet, amely elrejthetné, hogy egyre többen utálják, és előbb vagy utóbb takarodnia kell az országból.

Először demonstráltak együtt a civilszervezetek és a demokratikus ellenzéki pártok Orbán diktatúrája és a demokráciaellenes új alaptörvény ellen. A tömeg nagysága még azokat is meglepte, akik régóta szeretnének százezres Orbán-ellenes tüntetést látni. Mennyivel inkább a hatalom birtokosait. A tömeg harciasabb és elszántabb volt, mint az elhangzott beszédek, és a programot is túl rövidre szervezték. De a százezres tömeg méltóságteljes haragja először mutatta meg a gőgös hatalom képviselőinek, hogy a nemzeti együttműködés velük szemben formálódik, nem fognak tudni ellenállás nélkül taposni az emberi jogokon, és akármeddig uralkodnak is, egy napon csúfondárosan elkergetik őket.

A demokratikus erők nagy fegyverténye, hogy különböző hazug szirénhangok ellenére kirekesztették a nácikat a demokratikus ellenzék közül. A nácik pedig megmutatták, hol van a helyük, kihez tartoznak, kinek az érdekeit szolgálják: Orbán Viktor mellett tüntettek. A bizalmatlanság még erős, a civilek pártfóbiája csak lassan enyhül, márpedig pártok nélkül nincs parlamenti demokrácia. Ha ők parlamenti demokráciát akarnak, akkor a pártokat nem rekeszthetik ki. Ha a diktatúrát meg akarják szüntetni, nem válogathatnak, a pártokat nem szelektálhatják, nem rekeszthetnek ki senkit, aki demokratikus elveket vall. Ha a demokrácia helyreáll, mindenkiről a szavazók mondanak majd ítéletet, és ezt az ítéletet rájuk kell bízni. Miközben minden tisztelet valamennyi szónoké, nagy hibát követtek el, hogy politikusokat nem engedtek a mikrofonhoz. Tudomásul kell venniük, hogy a politika egy mesterség, amit politikusok űznek, és azok az emberek, akik egy ilyen rendezvényen részt vesznek, a kirekesztett politikai erők és politikusok valamelyikének hívei.

Schiffer András, a Fidesz trójai falova, aki jelenleg a legnagyobb veszélyt jelenti a demokratikus ellenzéki erők összefogására, ezúttal is ébren tartotta a személyével kapcsolatos kétségeket, hogy vajon kit szolgál. Schiffer az ellenzék tüntetése után megjelent a Fidesz propaganda televíziójában, a HírTV-ben, ahol megnyugtatta a Fidesz szimpatizánsait, hogy az LMP szétveri a demokratikus erők egységét, nem fog össze senkivel, egyedül méreti meg magát. Egy demokratikus párt elnöksége Schiffert másnap kizárná a pártból. Azt ugyanis nem lehet tudni, hogyan képzelik, hogy a párt egyes képviselői a parlament bejáratához láncolják magukat, majd a diktatúra ellen tüntetnek, és a párt listavezetője, frakcióvezetője a diktatúra televíziójában parolázik és rombolja az ellenzéki egységet. Ilyet csak egy beépített ügynök vagy egy komplett idióta tesz. Mindkét esetben eltávolítanak egy ilyen kártékony alakot és politikai dilettánst minden demokratikus pártból. Az LMP jövője, létezése múlik azon, meg tud-e szabadulni a rossz szellemétől, akit Schiffernek hívnak.

Elkerülhetetlen, hogy az ellenzéki erők mostantól összehangolják lépéseiket, kialakítsák ennek formális kereteit. Felelősséggel tartoznak annak a százezer embernek, amely a nem túl professzionális szervezés ellenére is megjelent, hogy tiltakozását kifejezze. Tartoznak azzal a többi százezreknek, akik nem voltak jelen, de támogatják az ellenállást, és tartoznak annak a köztársaságnak, amelyet most lábbal tipornak, de amely még erősebben fog feltámadni, mint valaha. Nem lehet fontosabb szempont, mint Orbán leváltása, az Orbán-rendszer felszámolása, írmagjának kiirtása, és Orbánék felelősségre vonása az alkotmányos rend megdöntése, a demokratikus Alkotmány erőszakos felszámolása miatt. Orbánnak és kiszolgálóinak takarodnia kell a közéletből – ezt az óhaját fejezte ki a százezres tömeg. Ennek jogi alapját is megadta a tüntetésen Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman, aki emlékeztetett arra, hogy Orbán és bandája felesküdött a demokratikus Alkotmányra, és arra, hogy azt megvédi, ehelyett pedig megdöntötte. Ez nyilvánvalóan bűncselekmény.

A jövő ebben a pillanatban kiszámíthatatlan, mert nem lehet tudni, hogy az EU milyen szankciókat alkalmaz az Orbán-kormánnyal szemben, miután sorozatosan megsértik az európai alkotmányt és az EU törvényeit, az unió demokratikus elveit, szellemiségét. Nem lehet tudni, hogy milyen következményekkel jár, ha az EU és az IMF betartja a szavát, és nem nyújt hitelt Magyarországnak. Akkor az államcsőd elkerülhetetlen, amely ellenőrizhetetlen folyamatokat, káoszt indíthat el az országban. Arra biztosan lehet számítani, hogy az ellenállás erősödésével előbb vagy utóbb a diktatúra keményedni fog. Nem lehet tudni, hogy Orbán meddig megy el a törvénytelenségekben. Egy dologra biztosan lehet számítani, hogy a hatalmat soha nem fogja önként átadni, és ha kell, akkor mozgósítani fogja híveit “a nemzeti érdekek” védelmére.

Bárhogy is lesz, egy biztos: erős belső ellenállás, ellenzéki összefogás nélkül kívülről senki nem tud segíteni. Az elmúlt hetek és hónapok megmutatták, hogy Orbán nem bírja lelkileg a kívülről rá nehezedő nyomást, nem ura a helyzetnek. A diktátor önjelölt sokkal gyengébb lelkialkatú ember, mint amire számítani lehetett, és sokkal tehetségtelenebb, gyengébb karakter, mint azok az előképei, akik jól működő diktatúrákat voltak képesek kiépíteni és működtetni. A külső nyomás és a gazdasági kényszer erősödni fog, ehhez kell, hogy a belső ellenállás, a demokratikus ellenzéki pártok összefogása erősödjön. Nem egymás ellen kell harcolniuk, hanem a diktatúra ellen. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy ha az Operaháznál alkotmányellenesnek nevezték az új alaptörvényt és törvénytelennek az Orbán-rendszert, akkor ne térjenek vissza a parlamentbe, hogy a demokrácia hamis látszatához legitimitást nyújtsanak. Nem szabad együttműködni semmilyen szinten az önkényuralommal. Egyértelműen szembe kell helyezkedni velük, maradjanak magukra: váljon el egymástól a jó és a rossz.

A százezres tüntetés nagy előrelépés, nem szabad leállni, hanem összehangolt munkával építeni kell a polgári engedetlenséget, hogy megdőljön az esztelen téboly rendszere. Az már jó jel, hogy patkányok módjára távoztak: nem mertek a főbejáraton távozni, hanem a hátsó bejáraton és a kis földalattin szeleltek el saját ünnepségükről.

Fotók: Kis János

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (62 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +94 ( 104 szavazatból)
Százezren tüntettek Orbán ellen, 5.0 out of 5 based on 62 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(78)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

78 Reader’s Comments

  1. szép napot az ott lévő százezer EMBERNEK

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +90 (100 szavazatból)
  2. Ez most már tényleg egy igazi erődemonstráció volt a demokráciát szeretők részéről. Szép volt ahogy a “hős” Viktor alagutakon mert csak közlekedni. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +100 (108 szavazatból)
  3. Olah Zsuzsanna

    Latom a minuszolok koran keltek, en viszont ma boldogan fekszem! Koszonet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +72 (82 szavazatból)
  4. Van reménység. Hajra magyarország. Rázd le az igát.
    Hip Hip Hurra !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +74 (78 szavazatból)
  5. Lehet hogy a magyar kormánynak hamarosan küldenek egy ilyen oktatógépet csak a kérdéseket fogják átírni.

    http://www.youtube.com/watch?v=AW4vIl8c5NY&feature=endscreen&NR=1

    Mikor alakult az IMF?
    Milyen Feladattal hozták létre,
    A Nemzetközi Valutaalap (angolul International Monetary Fund, IMF) 1945-ben létrehozott washingtoni székhelyű szervezet, amely jelenleg (2010) 187 tagországot számlál. A nemzetközi monetáris rendszer központi intézményét a nemzetközi pénzügyi együttműködés és az árfolyamstabilitás elősegítése, a gazdasági növekedés fokozása és a magas szintű foglalkoztatás megteremtése céljából alapították, illetve nem kis részben azért, hogy átmeneti pénzügyi segítséget nyújtson fizetési mérleggel kapcsolatos problémákkal küzdő tagországainak. A tagok meghatározott kvóta (gazdasági súlyuk) szerint járulnak hozzá az alaphoz, és a szervezettől kölcsönöket vehetnek fel adósságaik törlesztéséhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (43 szavazatból)
  6. “….nem állhatott ki az Opera erkélyére éljeneztetni magát. Helyette egyszerűen elszaladt ez a mindenre felhatalmazott bátor, legitim ember. Faképnél hagyta a rá váró és kijövetelét követelő népét. Nem szólt hozzájuk nem is nézett rájuk, olyan lendülettel vágódott be a Multivanba, hogy holnaptól extraként megrendelik bele a majomfogó hálót.”
    ……..
    Ez a majomfogó háló szenzációs :))
    forrás: varanus.blog, fabius

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +75 (77 szavazatból)
  7. miezittenkérem?

    A szenny egy normális városban a csatornákban közlekedik, nem a főbejáraton át.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +63 (67 szavazatból)
  8. Schiffer András bement a Hír tv-be

    Szorgos népünk győzni fog
    http://www.youtube.com/watch?v=38qs1F9nDA8

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (25 szavazatból)
  9. CsaK sikerült bejutni az Opera bálba, ha nem is a főbejáraton.

    http://www.youtube.com/watch?v=W6HPFVlZWAs

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  10. Jó reggelt! Nem szeretném senkinek a kedvét elrontani (a magamét se), de a 100.000 fő kicsit soknak tűnik. Bár nem tudom, hogy a színpad mögött, azaz az Opera és a Bajcsy-Zsilinszki út között, valamint az Oktogonon túl meddig tartott a tömeg. Amikor bejelentették, hogy a nagykörúton leállt a forgalom, azért belekiáltottam a tömegbe: sokan vagyunk, de nem elegen.
    Annak örültem, hogy tőlünk nem messze a gárdistákat körülzárták a rendőrök, így nem tudták provokálni a tüntetésünket.
    Sajnos 20 óra után kevesen maradtak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  11. Olyan barátaim is ott voltak tegnap, akit amúgy nem nagyon érdekel a napi politika.
    Ez a korszerű, XXI. századi forradalom Orbán Úr, nem a sunyi, arc nélküli fülkeforradalom!
    Szólhat a Parlament ruhatárosának, hozhatja a kabátját, ideje távozni teljes csapatával együtt.
    *
    Jól láttam, hogy nem láttam?
    Lévai Anikó (Orbán Viktorné) nem feszített az Operában az ura(?) mellett a páholyban?
    A másik főtróger (Schmitt) elvitte mamát, de torna nem volt……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +63 (67 szavazatból)
  12. Valamelyik német “online” 30 000-res létszámról ír. Háát, akkor nem tudom, hol álltak, de a négyzetméter/ember legkevesebbjével számolva is voltunk közel százezren. Tele voltak a szomszédos utcák, és bizony a körútig álltak a zemberek. Jó volt látni, hogy ilyen sokan vagyunk, és jó tudni, hogy hamarabb vége lett a műsoruknak, nem tudtak nyugodtan vigadni. Most a mi lehelletünket érzik a nyakukon! Hideg, mint a jéghegy!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +52 (56 szavazatból)
  13. A pontos létszámról rákai fülöpöt kell megkérdezni!!

    topi mackó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  14. Ugyan már!!!!!!!!!!!!!!
    2 millióan voltunk!!
    Nem emlékeztek??????
    Kb ennyien voltak a fizetett bérencekkel együtt 2006-ban.
    Tegnap is ennyien voltunk na!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (43 szavazatból)
  15. Mosolygóhoz: Már vége volt a tüntetésnek, már otthon voltunk, és szólt a telefonom, hogy “hol vagytok, éppen indulunk a tüntetéshez…” A következő hír már az volt, hogy “képzeld, a Józsi nem is tudta, hogy tüntetés van, nem is tudja, mi történik ebben az országban, és nem is tudja, mi történik ebben a városban!!” Pedig van internetje, androidos telefonja, és nem irodában, hanem egy forgalmas helyen lévő cukrászdában dolgozik. Fiatal emberke. Szóval, van kiket megszólítani, és nem kizárólag vidéken.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  16. Azt kívánta Viktorunk, hogy a 2012-es év mindannyiunk számára a remény éve legyen. Úgy legyen!
    Reménykedjünk, hogy ez a mai megmozdulás talán elindít valamit, egy pozitív folyamatot a jogállamiság és a demokrácia visszaszerzése érdekében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  17. Kedves G.Rozi,
    Mekkora területre számoltad a m2-enként 1 embert? A színpad és az Oktogon közötti távolság 410 m, az Andrássy út szélessége 19 m, azaz 7790 m2 terület. Valóban sokan voltak a Nagymező utcában is, de a tömeg közepéről nem láttam, hogy meddig nyúlt be az utcára. Valószínűsítem, hogy a Jókai, és Liszt Ferenc téren is, és a Hajós utcában is sokan voltak. Mint bejelentették, az Oktogonon túl is voltak emberek, ezért leállt a közlekedés a körúton, továbbá a színpad mögött is voltak. Ezekből az adatokból számoltam én, hogy a 3 fő/m2 elég magas létszámot ad, bár a 100.000 kicsit túlzás.
    Helikopterről kellett volna látni a rendezvényt, hogy pontosabb számot lehessen mondani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  18. Pokfulu,
    2.000.001-en voltunk, mert én is elmentem. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  19. Mosolygó.
    Orbánnéknál mosoly szünet van. Több okból is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  20. Felemelő érzés volt OTT LENNI az Operaház előtt az óriási tömegben!!! És nagyon BIZTATÓ VOLT, amikor felzúgott az “ORBÁN TAKARODJ” kórus, a pesti estében! Nagy lépés lehet ez a demonstráció az ellenzéki erők összefogásában! Ugyanis az emberek már képesek az összefogásra, Orbán rezsimje ellen! Habár még egyes politikusok, és civil szerveződés vezetői, még saját szerveztük (meg szubjektív érzéseit!!!) érdekeit helyezik az összefogás erősítése elé! De akkor is méltóságteljes és erőt sugárzó volt a január 2-i “Operaház előtti ” tüntetés! Vannak még elszánt HÍVEI a demokráciának, és a köztársasági eszmének!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +47 (49 szavazatból)
  21. Stefán, ezek szerint nem csak a politikában impotens a fószer?
    *
    Azt is hallottam, hogy odahaza alkalmanként – apukától tanult módon – verőlegényt alakított – aminek eredménye, hogy az após nem szavazott a FIDESZ-re.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (44 szavazatból)
  22. Minden elismeresem es tiszteletem a tuntetes szervezoinek es resztvevoinek, fuggetlenul attol hogy mikeppen reagalt ma reggel ket tv-ben is a zoldfulu Szijjarto. Lassan a legturelmesebb es legtoleransabb emberben is fel megy a pumpa ennek a ripacsnak lattan, aki sajat magat M.o. legokosabb elemzojenek tartja es mindenkit kioktat ha az nem fogadja el a velemenyet.
    Mint “hataron tuli” csak az interneten tudtam nezni a tuntetest, de megragadt annak a rendkivul jo szervezese es lefolyasa. Remelem,hogy az eredmeny sem marad el, ha ebben a szellemben folytatjak a szervezoi munkat.
    Egy biztos, espedig, hogy a nep megmozdult egy nagyon eletbevago cel erdekeben, aminek eleresehez sok sikert kivanok.
    Egyet ne felejtsetek el : EGYSEGBEN AZ ERO !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +57 (59 szavazatból)
  23. Ott voltunk…szerettük volna látni Orbánékat,de úgy osontak be,mit a patkányok…hátul!
    legközelebb többen leszünk,nem adjuk fel Viktor!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +52 (56 szavazatból)
  24. Magyarország Szeretett Nagy Vezére, Orbán Viktor megnyitotta a 2012. évi báli szezont. zártkörű masztur-bált szervezett magának és szolganépének. Nem is akár hol, de az Operaházban: http://evitae.wordpress.com/2012/01/02/maszturbal-az-operahazban/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (39 szavazatból)
  25. Érdekes volt látni illetve nem látni orbánt és kövért a diszpáholyban,az első sorban nem ült senki,ők ketten hátul ültek és jóformán csak a szemükig látszottak.Lehet hogy saját bandájuktól is félnek.(minimalizálni a célpont felületét)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  26. Kedves Barátaim!
    Meg van a megoldás az egész Orbán-mizériára! Most olvastam egy érdekes posztot az http://www.ellenszek.hu -n (“Nooormáááliiis?”). Sajnos a hivatkozó linket nem tudtam behozni róla, de a lényeg, hogy a Dicsőséges Ezerharmad még dec. 30.-án hozott egy olyan “okos” törvényt, miszerint “Magyarország nem jogutódja a Magyar Köztársaságnak”! Ez pedig schwarz-um-weiss azt jelenti, hogy jan. 1-től NINCS MAGYARORSZÁGON SEM LEGITIM KORMÁNY, SEM LEGITIM TÖRVÉNYHOZÁS, HISZEN ŐKET A “KÖZTÁRSASÁG” TÖRVÉNYEI ALAPJÁN, ANNAK POLGÁRAI VÁLASZTOTTÁK MEG!
    Az agyatlan barmok saját magukat szavazták ki a hatalomból! Hehehe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  27. Aki tud, menjen fel az index.hu-ra – mielőtt leveszik! A főlap:
    Zene: Csillagok háborúja
    Kép: Csillagok háborúja – a semmibe elúszó szöveg a tákolmány
    (gyengébbeknek: mese!):
    és ezt se hagyjátok ki:
    http://varanus.blog.hu/2012/01/03/fuss_viktor_fuss#comments
    Eddig a legjobb szöveg Orbán futásáról!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  28. csak abban bíztam tegnap, hogy az ünnepük nem volt felhőtlen. ahogy besunnyogtak a fal mellett, reméltem a zabszemszindróma kitartott nekik amíg haza nem értek. és láttam egy olyan táblát,hogy: szarjál sünt. remélem sündisznóvá vált amit megettek a zemberek pénzén

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  29. Végre ELKEZDŐDÖTT!!

    Ja és a patkányok fő közlekedési útvonala a csatornák alagutak!

    Nem is értem tákolmányzó nagyvezírünk miért nem akarta üdvözölni a miatta összegyűlt népét!

    Még gyáva is!

    Legközelebb már csak golyóálló üveg mögül, vagy csak video üzenetben mer a nyilvánosság elé lépni!

    Pedig a NÉP elé kell állnia, akarata ellenére is és nincs az a TEK aki ettől meg tudná óvni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  30. Avi 2012. január 3. kedd 08:10
    TÉNYLEG jó összeállítás!Ha már a sci-finél tartunk: meg kellett volna fogadnom a Terminátor tanácsát: “Nincs vége, csak ha bevégzed” Máskor VÉGIG ottmaradok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  31. Nem tudom, hogyan számolják a létszámot, de én a Nagymező utcánál álltam, és egy m2-en legalább 7-9 ember állt. Igen, nagyon szorosan egymáshoz.
    .
    Nagyon örültem, hogy végre ennyi ember gyűlt össze, ráadásul nem “szervezett” buszos utaztatással, és nem élelmiszer csomagok miatt.
    .
    Már csak az a kérdésem, hogy ha a tisztelt miniszterelnök úr harcolni akar, akkor miért nem állt ki a tömeg elé (bármekkora is volt), és miért nem kezdett el harcolni egymagában? Ennyire nem tökös?
    .
    Mindegy, hű voltam a kívánságához és vittem magammal még egy (illetve két) embert.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  32. Tisztelt Forumtársak!
    Nem az a lényeg, hogy hányan voltunk az Andrássy úton, hanem az hogy sokan ki mertek menni. Már két nappal korábban megjelentették a jobbos sajtókban és közszolgai műsorszóróknál, hogy a csőcselék hires-hírhedt vezére budai gyurka most már nyíltan ov mellé állt. Ott lesznek és betartanak a tüntetőknek ahol csak lehet.
    Ez úgy valósult meg, hogy a Jókai szobor körül voltak kb 30-40-en. Az igaz, hogy a rendőrők beengedték őket az elvonulók közé, az út közepére. De tudjuk, hogy a főmaffia vezér irányította a rendre vigyázókat és hát ezek is fekete ruhában voltak. Nem ismerhet miondenki pintér papa, így a nyilasokat is beküldte az emberek közé. Azt nem tudni milyen szándékkal, de nem is mertek hepciáskodni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  33. “és ha kell, akkor mozgósítani fogja híveit “a nemzeti érdekek” védelmére.”
    Bartus Úr! ez már meg történt. a csíkos zászlós fasiszta-náci droidok tegnap este megjelentek a hívó szóra. és ez egy nagyszerű hír. ennek a kis ducénak ez remek reklám a világ felé. öngólt lőtt orbán…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  34. Érezhetően,láthatóan végre elindult a demokráciára kiéhezett,megalázott,jogfosztott kizsebelt,becsapott,reményét vesztett tömegek egységgé kovácsolódása.Ez nem meglepő dolog,hiszen az elnyomás ezt automatikusan gerjeszti.Sajnos most még csak 5-8000 tüntető gyűlt össze :-) (szijjártó szerint)
    de ez a tömeg rövidesen ( ha nem a szarrágó számolja ) százezres tömeggé fog nőni….
    S végezetül egy tegnap született népi mondás: Menekül,mint orbán az operagála után…. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  35. A parlament nincs többé, eddig se volt , de legalább a demokratikus ellenzék megszólalhatott. Az elfogadott uj házszabály nem enged még csak vitát sem. Elvileg évente 6 szor. Maradt az utca és a viilágháló. Tegnap 157.000 figyelték a közvetítést a neten. Az ATV közvetítés néző számát továbbá a klubrádió hallgatói létszámát nem ismerjük.NEM TUDOM AZ LMP számára meddig vállalható még Schiffer de egytértünk az LMP léte és hitelessége függ attól hogy meddig cipeli koloncként ezt az embert.Már akkor el kellett vona kezdeni gondolkozniuk amikor felvetette a jobbikkal való együttműködést. Kár érte de a politika nem ripacskodásból áll. Jellem és tiszta világos beszéd és példamutató élet.A politika szolgálat nem harácsolás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  36. Laci! Hát ennyire futotta a kis csuti költségvetéséből.A Fidess zsoldosok jelszava:
    Ha törpe fizet megyünk,ha nem lesz@rjuk.Mese nincs vállság az vállság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  37. Rossmodorban: “Orbán ezt jól elgyurcsányozta” írják még a jobbosok is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  38. http://www.solteszimre.hu/koki/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  39. Órák óta elérhetetlen az oldal a Magyar Köztársaságból!Most proxyn sikerült!Remélem ez rossz arcú felcsuuuuti gazember rájött, hogy menekülnie kell,de a vagyon marad!!!Földönfutóként szívesen látnák pl.: Kanadában!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  40. Szorul a hurok!!!!Menekülj orbán, de a lopott javakat nem viheted!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  41. a diktátorok általában gyávák. Orbán is az. Emlékezzünk, még egy TV vitára sem mert kiállni, miután kiderült, h amikor kiállt porig alázták. bestédeit , évértékelőit Orbán mindig a saját hivei elött mondta el. Nem birja a szembesitést gyalázatos politikája következményeivel. A Magyar Nép igazi nagy ellensége Orbán, aki ellenzékben állandóan szitotta a kormány ellen az embereket, most hatalmon meg bevezette a sztrájk törvényt amely gyakorlatilag elvette a sztrájk jogot a dolgozóktól. Igy a vasut nem áll le a volán se. Na és az emberek? Mert ugye ha 200 000 ember egyszer elindul az Országház felé akkor Orbán terror elháritói is belátják , főnöküknek annyi…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  42. Laszlo Hemmert

    Tudtam, hogy ha így megy tovább, eljön ez a nap ! Én már megírtam hónapokkal ez elött is, hogy Nobel-díjat, a Fizikait ajánlok a Fidesznek, és a Kormánynak, mert ezek egyre többször, napról napra bebizonyítják, hogy a Sötétség gyorsabban terjed mint a Fény…! “Hemi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  43. Mosolygó
    2012. január 3. kedd
    09:26
    .
    Családi körben ugyan azt akarta eljátszani, mint a futballpályán, mikor elbuktatta az ellenfelét. A bíró elnéző volt és egy, ejnye, bejnyével megúszta. Anikó asszony viszont felmutatta a piros lapot.
    Okos asszony, ért a politikához is, nem akar úgy járni, mint Elena.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  44. Kizárt dolog Orbánt kanadának beengednie, mint menekültet. Ugyanis akit köztörvényes büntettel vádoltak, azt itt sem fogadják szivesen. Csak maradjon ott, és ülje le a neki szánt birságot, büntetést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  45. Ha még megérik március idusát, azt is elsunnyogják, mint október huszonharmadikát… nekik már nem terem babér az utcán. Nem lesz több kifogás, hogy fontos EU értekezletre kell menni, mert onnan kilökik: adj király katonát! Nincs már hova menekülni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  46. Teljesen mindegy mennyien voltak pontosan, a lényeg az, hogy nagyon sokan voltak és nem pénzen lefizetett statiszták voltak ott és olyan spontán tört elő az ORBÁN TAKARODJ, mint a mennydörgés, mint népítélet, vagy mint a háborgó tenger moraja. Schiffernek meg mondjuk meg hogy gyalázat rá nézve a kétkulacsosság, Ennek az ideje lejárt. Hitele egy politikusnak akkor lesz ezután, ha átvilágítható és vállalja ezt, ha hitében és meggyőződésében azért állhatatos és szilárd, mert tudja hogy ismeretei és tapasztalatai szerint a legjobbat, az igazságot képviseli, amely akkor javára van a nemzetnek, ha sokféle érdek és ellentét van is közöttünk. Amúgy meg szégyellje magát, mert sok megnyomorított ember nevében gyűlt össze a nép és ezt a szellemiséget egy ilyen aljas árulással megbecsteleníteni, ehhez pofalemez kell ám.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  47. Szántó István

    Örüljünk ennek a napnak, de ne igyunk előre a medve bőrére, sőt egyáltalán ne igyunk! (Ne haljunk azért szomjan, csak maradjunk józanok!) Koncentráljunk a jövőre! Mi lenne, ha Alaptörvény-égetést terveznénk be nagyobb nyilvánosság előtt? Tudomására kell hoznunk a világnak, hogy mi nem fogadjuk el ezt a népnyomorító mocskot. Tisztáznunk kell a becsületünket a fasisztoid rendszer legékesebb tárgyi bizonyítékától, amelyre a Nemzet Nyelvvésze olan bőszke. Ez csak egy javaslat, Én nem szeretek sem feltűnősködni, és nem igazán szórakozás számomra a tüntetés, de ha csak ez maradt, mert a diktatúra tárgyalni nem akar senkivel, mert fél, hogy veszít tekintélyéből ostobasága miatt. A szólásszabadság elvétele is azért kell neki, mert igazságtalanul akar cselekedni, és ehhez titoktartásra a dolgok elferdítésére megmásítására gyáva manipulálható tömegekre, mamelukokra van szüksége, és ezeket akarja gyors ütemben legyártani, sokszorosítani. Ezért kell minden pénzeszközt előteremteni, odaadni a szolgák csűrhe-seregének, Ezért kell csődbevinni hazánkat, mert akkor elvehető az emberek nyugdíja, a magánmegtakarítások, Ezért van szükség a devizatartalékokra, Útkészítésre a nagyvilágban, mert számukra nincs hely e hazában. Vagy mégis? Tudjuk, hogy hol? Igazságszolgáltatásra van szükség, Európai módon. Én reménykedem abban, hogy erre még lehetőségünk van. Igyekezzünk, nehogy a gyorsnaszád elhajózzon és csak a füstjét hagyja fizetségül itt nekünk….!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  48. Olvasgatok, videókat nézek, és……
    Azt látom, hogy az “utca emberének” tényleg kezd megjönni az esze, tudja a dolgát, de ezek a sunnyogó, “viszont, de viszont” politikus urak teljesen hitelüket vesztik. Undorító, hogy amikor az emberek ekkora tömegben megmozdulnak, ezeknek csak az jár az eszükben, hogy utálják ki a másikat, hogy törtessenek előre.
    Ezeket a percemberkéket elfelejtve tényleg lehet örülni a tegnapi napnak….reményt ad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  49. Ha már a számoknál tartunk, dr. Bácskai János IX. kerületi polgármester (Fidesz) másképpen számolt az alábbi filmrészlet 5. percében:

    http://index.hu/video/2012/01/03/tizmillio_ember_nem_orulhet_mindennek_egyutt/

    Riporter: “És mit szól ahhoz, hogy elég sokan voltak az Andrássy úton és tüntettek?”
    dr. Bácskai János: “Bent többen voltunk.”

    Szerintem, még akkor is, ha minden bentlévőről feltételezzük, hogy hatökör, a fenti polgármester magas matematikai képzettségéből csak egy következtetés vonható le:
    A doktorátusát nem matematikából szerezte és maximum annyit ér, mint bölcs Viktátorának és talpnyalóinak hasonló titulusa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Tízezres ellenzéke van a diktatúrának 2012. március 10. szombat | AN-álláspont

Orbán ellen tüntetnek pénteken Frankfurtban 2012. február 23. csütörtök | AN

Háromszáz forintot ér Kövér ajánlása 2012. február 18. szombat | AN

Magyar Fruzsina beszéde az Új Színháznál 2012. február 2. csütörtök | Magyar Fruzsina

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos