Ronai and Ronai
AMERIKAI

Navracsics hazudott a kuncsorgó egyházak listájával 2012. január 10. kedd 19:08 | AN

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Navracsics hazudott a kuncsorgó egyházak listájával

Budapest – Navracsics Tibor nevében kiadták azt az egyházi listát, akik állítólag kérelmezték Orbán Viktortól, hogy nagy kegyesen ismerjék el őket újra egyháznak. A listán legalább két olyan egyház is szerepel, amely nem kérelmezte, hogy politikai döntéssel ismerjék el őket egyháznak, mert ők már régóta azok. Semmi törvénytelent nem tettek, ellenük semmiféle eljárás nem indult, szerzett jogaikról soha nem mondtak le, ezért továbbra is egyháznak tekintik magukat. Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy ilyen kérelmet soha nem nyújtottak be.

Az új egyházi törvény ugyan különféle bizottságok és a kétharmados parlamenti többség döntésére bízza, hogy a jövőben kik kaphatják meg újra az egyházi státuszt, de a Fidesz frakciójából kiszivárgott hírek szerint személyesen Orbán Viktor dönt arról, hogy kik kerülhetnek az elismert feléekezetek közé, továbbá van egy olyan kategória, amelyekről a képviselők lelkiismeretük alapján dönthetnek, és vannak azok, akiket ideológiai alapon elutasítanak. A második kategóriába kerülők sorsa is kétséges, mert a Fidesz képviselői annyit tudnak róluk, hogy ezeket Orbán nem támogatta, és senki nem akar a pártelnök-miniszterelnökkel szembekerülni, akitől az egzisztenciája függ.

Van az egyházaknak egy külön hitvalló csoportja, akik a polgári engedetlenségnek azt a formáját választják, hogy az alkotmányellenes és a nemzetközi jogba ütköző új egyházi törvényről nem vesznek tudomást. Nem kérik az “Országgyűlés általi elismerést”, mert korábban törvényesen megszerzett jogaikat visszamenőleg nem veheti el senki, a parlamentet pedig nem tekintik legális döntéshozónak, hogy hit és hit, vallás és vallás között különbséget tegyenek. A demokratikus Alkotmány mindenkire érvényes objektív kritériumok alapján bírósági bejegyzéshez kötötte az egyházi státusz elnyerését, anélkül, hogy a hitelveket bárki vizsgálhatta és minősíthette volna. Az állam ugyanis nem tehet különbséget hitelvek között, a lelkiismereti- és vallásszabadság azt jelenti, hogy mindenki szabadon vállalhatja, hirdetheti és képviselheti saját vallásos meggyőződését.

Az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, valamint a Keresztény Advent Közösség biztosan azok közé tartoznak, akik nem ismerik el az egyházi státusz elvesztését, és a jogtipró döntést nem legalizálják azzal, hogy egy ideológiai államhoz könyörögjenek szerzett jogaik visszaállításáért. Ők mindent úgy csinálnak ezentúl is, ahogyan azt az utolsó magyar demokratikus Alkotmány számukra lehetővé tette. Ha az Orbán-kormánynak ez nem tetszik, akkor adminisztratív eszközökkel kell beavatkoznia, erőszakkal kell elvennie ezen egyházak intézményeit, kitiltani őket templomaikból, feloszlatni istentiszteleteiket, kizavarni a hajléktalanokat a melegedőkből. A fasiszta és kommunista diktatúrákhoz hasonlóan kell elvenniük az állam erejével az egyházi tulajdonokat.

Ezek az egyházak nem hajlandóak aláírni a jogtipró, a katolikus egyház dogmatikájára épülő, bálványimádásra kényszerítő orbáni alaptörvényt sem. Magatartásuk egyfajta polgári engedetlenség, amelynek törvényes alapját Magyarország nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségvállalásai, az Európai Unió alapszerződésében rögzített általános emberi jogok, valamint a szerzett jogaik idején érvényben volt demokratikus Alkotmány biztosítja. Ezeket a jogokat csak erőszakkal veheti el egy diktatúra. Önként nem mondanak le ezekről. Ezzel mintegy példát is mutatva a jogállami, demokratikus és polgári szabadságra, öntudatra épülő magatartásra, amely az egyedül tisztességes és egyenes evangéliumi út keresztény egyházak és gyülekezetek számára. Ez a keskeny ösvény, amely polgári és erkölcsi értelemben az életre visz. Érthetetlen, hogy még olyan egyházak sem választják az erkölcsileg egyenes utat, akik biztosak lehetnek abban, hogy nem fogják megkapni az elismerést és csak megalázzák őket.

Az Orbán-kormány törvénytelenségeiben odáig vetemedett, hogy olyan egyházakat is a kuncsorgó és az állam bálványai előtt leboruló felekezetek közé soroljon, akik nem kérték az illegitim alaptörvény alapján egyházuk elismerését. Az alábbiakban Iványi Gábor közleménye olvasható, aki nem abban látja egyháza és a reá bízott elesettek jövőjének megoldását, hogy elvtelen kompromisszumot köt az elnyomó és zsarnoki hatalommal.

“KÖZLEMÉNY

Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter (aláírás nélküli) megjelöléssel, Budapest, 2012. január dátummal, közlemény jelent meg a www.kormany.hu oldalon, mely  szerint „A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 34.§ (2) bekezdése értelmében, 2011. december 20-ig” 82 – nagyjából ábécérendben felsorolt – egyház nyújtotta be az „Országgyűlés általi elismerés” iránti kérelmét.

A lista 48. helyén szerepel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Az említett egyház elnökeként kijelentem, hogy ilyen kérelmet mi nem nyújtottunk be, s velünk erről (vagy bármiről) a hivatalos szervek nem egyeztettek. Más közösségeket is meglepett a felsorolás. A Keresztény Advent Közösség (ők a 33. pontnál találhatók) egyik prominens személyisége arról tájékoztatott, hogy ők sem kezdeményezték az Országgyűlés általi elismerésüket.

Mint ismert, az Alkotmánybíróság a 2011. évi C. törvényt a múlt év decemberének végén megsemmisítette. A lényegében változatlan tartalommal, egy-két nap alatt elfogadott, új, 2011. évi CCVI. törvénnyel szemben, még hatályba lépése napján, annak megsemmisítését indítványozva, újból az Alkotmánybírósághoz fordultam.

A hosszú hónapok óta, a méltatlan eljárással bizonytalanságban tartott egyházunk gyülekezetei, hajléktalanokat, időseket gondozó és hátrányos helyzetű gyermekeket oktató intézményeink, híveink és ellátottaink ezrei várják, hogy lezáródjon megpróbáltatásuk ideje. Az érdemi változtatás nélkül rohamtempóban újra elfogadott törvény azonban, mely a végrehajtást az Országgyűlés hatáskörébe utaltatja, továbbá az a kiszivárogtatás, mely szerint a felsorolt 82 egyháznak legfeljebb a töredéke nyerheti el az elismerését, csak a kiszolgáltatottság érzését erősíti. Továbbra is küzdünk és imádkozunk azért, hogy szülessen meg az alkotmányosságnak és a nemzetközi normáknak megfelelő, nyugalmas időket biztosító egyházi törvény, mely szerzett jogainkat nem vonja kétségbe.

Budapest, 2012. január 10.

Dr. Iványi Gábor, lelkipásztor,
a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (46 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +59 ( 61 szavazatból)
Navracsics hazudott a kuncsorgó egyházak listájával, 4.9 out of 5 based on 46 ratings

,

Címkék:, , , , , , , ,

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

56 Reader’s Comments

  1. Miért?
    Volt hogy valamiben nem hazudott ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  2. “…kérelmezték Orbán Viktortól, hogy nagy kegyesen ismerjék el őket újra egyháznak.”
    Ismétlem, kérelmezték!
    Van aki nem!
    “Majtényi fia nem lehetett főiskolai tanár.
    Bár a főiskolai tanárok miniszterelnöki kinevezése formalitás, Orbán Viktor decemberben mégis megakasztott egy ilyen eljárást.”
    http://index.hu/belfold/2012/01/10/majtenyi_fia_nem_lehetett_foiskola_itanar/
    .
    Igen!
    Mindenhol, mindenről majd dönt a “vezír”!
    Nincs ellenvetés, megteheti, mert hagyjuk!
    Meddig??!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (38 szavazatból)
  3. :D :D
    Érdekes helyzet állt elő.
    Az Alkotmánybíróságnak ismét állást kell foglalnia.
    Ha ezúttal az állam mellé állnak, Iványi Gábor fordulhat Stasbourghoz is.
    Az ügy pedig addig húzódik, amíg meg nem bukik ez a fasiszta horda, szóval végül az egész okafogyottá nem válik.
    Szóval, kitartás, kedves Iványi Gábor!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (48 szavazatból)
  4. És az milyen már, hogy az MTI az Amerikai Nagykövetség nevében hazudott arról, hogy a követség helyesbítést kér az ATV-től?
    .
    Mi ez már, Észak-Korea?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (36 szavazatból)
  5. Eddig az élt az emberek tudatában, hogy az egyház és állam szétválasztásra
    került. Értelmezésem szerint ez a lelkiismereti szabadság is egyben.
    Én sajnos még mindig nem értem, hogy melyik egyház, melyik államtól
    van elválasztva.
    Most kezdem megérteni a régi vasutas viccet, amikor még a jegyeket
    lyukasztották. A retúrjegyre oda egy és vissza ismét egy lyukasztás
    kellett. Mivel a jegyvizsgáló csikkantója 2 lyukra volt alkalmas, előfordult
    tévedés az első jegyvizsgálatkor. Meg is oldotta a kalauz, azegyik mellé
    odairta EZ A LYUK NEM LYUK.
    Elnézést a példáért. Távol áll tőlem bármely vallási meggyőződéssel
    való gúnyolódás.
    De hát mi van? EZ A VALLÁS NEM VALLÁS, MERT NEM GÉPELTÉK
    LE EGY SZÖVEGBE?
    Ilyen a FIDESZ-KDMP “magukfajta” demokráciája! Miért hazudoznak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  6. Rossz a cím, helyesen úgy szólna: Navra – csics – ka most sem mondott igazat.
    Itt a példa, hogy valóban kell imádkozni Orbánért. Ő akarja megszabni, hogy ki, milyen “klubban” imádkozzon. Legközelebb átíratja a miatyánkot a rusnya Kerényivel. Miatyánk Isten, kivagy a menyekben Mussullini, jöjjön el a te országod Orbán Viktor.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  7. A kormányból miért éppen ő mondana igazat?
    Sajnos Magyarország kormányára ez jellemző!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  8. Iványi Gábor egy nagyszerű ember!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  9. . Vannak zsidó férfiak, a kiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádják.

    Dán.3:12 (Károli)
    Akinek van füle értse.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  10. Navracsics, akire “mérsékelt” Fideszesként tekintenek – HA-HA-HA. Akit Orbán megfelelőnek tart saját helyetteséül (N. volt már az), az csakis kipróbált híve lehet.
    N. az ékes bizonxíték, hogy nem létezik “mérsékelt Fideszes” főkáder.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  11. A próféciák hamarosan teljesednek.
    Féljétek Az Istent és adjatok néki dicsőséget mert eljött ítéletének órája.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  12. Erre tanította a tíz parancsolat!Isten áldja a hozzáállásukat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  13. Navracsics előttem már régen leszerepelt. Amit Semjénnel tett Gyurcsány Ferenc ellen az megbocsájthatatlan bűn volt. Már akkor habzott a szája. Meg is lett a jutalma. Én nem cserélnék vele még dupla pénzért sem. Az utókor megőrzi majd gonosz hirét, ha máshol nem az interneten.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  14. Teljesen egyetértek Iványi Gáborral ! Ez a korrekt és egyenes biblikus elvhűség példamutató értékű minden jogfosztott egyház számára. Istennek legyen hála, hogy még van(nak) ilyen tiszta jellemű egyházvezető(k) Magyarországon! Sok erőt és áldást kívánok a további küzdelmükhöz ! Hosszú távon a becsületé és az igazságosságé a győzelem. Isten áldja meg Kedves Iványi Gábor!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (35 szavazatból)
  15. Imagine (John W. Lennon)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  16. Azért az érdekelne, hogyan “kényszeríthet” bárkit “bálványimádásra” egy alaptörvény? ;)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -11 (13 szavazatból)
  17. Jó látni, hogy még vannak Istennek igaz, elvhű emberei.
    Persze ott van a másik réteg a béresek csoportja, akiknek egyedül az egzisztenciájuk és a rövidtávú érdekeik a fontosak.
    Mindenki elnyeri majd méltó jutalmát, csak idő kérdése!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  18. Ahogy Orbánt ismerem azok az egyházak, amelyek rávilágítottak a kormány hazugságára, hamarosan lehet, hogy nem lesznek már egyházak…..ne legyen igazam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  19. Barmit is mondjanak, nem hiszek nekik, remélem, hogy ez mindenkinek egyre nyilvanvalobb… örülök, hogy vannak még Ivanyi Gaborok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  20. igen, valóban ez az a keskeny ösvény, amely az életre visz. Az Úr áldja meg kedves lelkész úr!
    Németh Sándor pedig szégyellheti magát a tál lencséjével, amiért képes volt eladni elsőszülöttségi jogát, és elárulni hittestvéreit. Az Úr adjon neki is alkalmat a megtérésre, hogy megtalálhassa “a megbánás helyét”, mielőtt késő lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  21. Tisztelt Iványi Gábor,
    Nagy kár volt áldást adni Orbán házasságára és megkeresztelni a gyerekeit.
    Kár hogy Orbán nem úgy cserélgeti a hazáját mint a vallását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  22. v79benno:
    itt elolvashatja: http://nepszava.com/2012/01/velemeny/soos-peter-az-uj-egyhazi-torveny-csapdaja.html
    Egyebek mellett azzal, hogy a Szent Korona tisztelete bálványimádás.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  23. Csillagszemű Szarvaslány

    csepel.hu-n járt valaki?
    besz@rtam a röhögéstől!
    ez vicc!

    áldó imát kell mondani OV-re mert az ellenzék ismét brutális támadást indított ellene…

    http://www.csepel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2381:aldoima&catid=1:helyi-hirek

    Nem tud valaki munkát külföldön? Ha kell mosogatok, takarítok, nem érdekel, hogy itthon igazgatok, el akarok menni ebből a diliházból!
    Ilyen nincs!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  24. áldó imát kell mondani OV-re …..
    Az időpont sem semmi! Wass Albert születése napján, mondá az alpolgármester a Megbeszéljük-ben

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  25. Na azt mondja meg nekem valaki, hogy hogyan lehet a 2011 CCVI trv. 34§ (2) bek. alapján, ami dec. 30 lett egyáltalán elfogadva, dec. 20-ig benyújtani kérelmet.
    .
    Miért nem az igazat mondják: “a kormány az alábbi egyházak” elismerését fontolgatja még.
    .
    Ez az emberi jogok porba alázásának netovábbja. Elég volt, köszönjük szépen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  26. A kormány megkezdte az internet blokkolását!!
    Több alkalommal előfordul a magyarországi hálózaton hogy a kormánynak kellemetlen híreket nem vagy csak igen nehezen lehet elérni!!!
    Ezt én annak tudom be hogy hogy kormányzati figyelő szerverek akadályozzák a forgalmat a neten!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  27. Navrasics is ugyan abból az alomból származik mint Orbán, Kövér, Lázár, és ugyan arra a lapátra való, amivel rövidesen végre a megérdemelt helyükre juttatják őket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  28. Nyugdíjasok tüntettek Orbán mellett az Operánál
    2012. január 10., kedd, 15:37 • Utolsó frissítés: 2 órája
    Szerző: hvg.hu

    Címkék: tüntetés; opera; nyugdíjasok; imádság;

    Kinyomtatom • Elküldöm
    Tüntetést tartott Orbán Viktor mellett nyugdíjasok egy kisebb csoportja kedd délután az Opera előtt – jelentette a Hír24. A résztvevők imádkoztak is a magyar miniszterelnökért.

    „A nemzet a kormány mellett” – ez állt a Hír24 beszámolója szerint a kéttucatnyi demonstráló nyugdíjas egyetlen transzparensén.

    Az Echo TV közleménye szerint a ” Nép hangja” című műsora hirdette meg nyilvános felvételét az Operaház elé, ahol a több száz főre dagadt tömegben, a műsor tematikájának megfelelően, a résztvevők szabadon elmondhatták a véleményüket. Korábban az MTI azt a tájékoztatást adta, hogy Németh Szilárd, Csepel fideszes polgármestere felhívására gyűltek össze az Operaháznál, hogy támogatásukról biztosítsák a kormányfőt.

    A csepel.hu hírportálon Németh Szilárd egy olyan imádság, pontosabban “áldóima” terjesztésére kérte a csepelieket, amelyik Orbán Viktorért szól, s felvezetőjében az ellenzéket vádolják és fenyegetik – írta korábban a Népszava.

    “Az ellenzék újra brutális támadást indított Orbán Viktor ellen. Mindenki a saját eszközével harcol. Vegyük fel a harcot! Minél többször mondjuk el az alábbi keresztény áldó imádságot Orbán Viktorért” – kéri a helyiektől Németh Szilárd, Csepel fideszes polgármestere a Népszava szerint.

    Ez igen!!!
    Itt a martonyi által említett kétmillió tüntető az orbán mellett!! :)))
    Csak nem a volt kommunista elit családtagjai vonultak ki az utcára!!?????????:))))
    De igen!! :))
    Félnek a törvénytől amit a fiaik hoztak???
    Én is félnék!!:))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  29. Hoppá! A Google Chrome nem találta meg a http://www.hirkereso.hu webhelyet
    Próbálja meg az újratöltést: http://www.­hirkereso.­hu
    További javaslatok:
    Hozzáférés a http://www.­hirkereso.­hu gyorsítótárban tárolt másolatához
    Google keresés:

    A többi oldal elérhető, de az ahol lehet böngészni olyan oldalak között is ahol a kormányt bírálják már nem mindig lehet böngészni!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  30. Úgy emlékszem, hogy az Európai bíróság már befogadta Strasbourgban böjtölő Izsák Bács Jeremiásnak a magyar egyházügyi törvény ellen beadott panaszát. Az EB aprólékos minden tényt és körülményt mérlegelő vizsgálat után hoz majd itéletet a panasz ügyében. Lehet hogy soká kell még várnunk, de meggyőződésem, hogy ezt a törvénykezési gaztettet úgy ahogy van el fogja meszelni. Iványi Gábor az Alkotmánybíróságnál támadta meg az oorbáni egyházügyi törvényt. Az AB-nak most már nincs lehetősége arra, hogy formai okokbol meszelje el ezt a rémtettet. Mivel az alkotmánybírók többsége tisztességes jogászember, és saját szakmai hitelük is függ az itéletüktől, remélem felül tudnak emelkedni az orbántól való félelmükön, és megsemmisítik ezt a szörnyszülött jogszabályt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  31. Szántó István

    v79benno “Azért az érdekelne, hogyan “kényszeríthet” bárkit “bálványimádásra” egy alaptörvény? ;)” Mint hívő kérdezed, vagy mint nem hívő? Mert ha nem ismered a Biblia tanításait, Akkor nem fogod megérteni a magyarázatot, Legfeljebb csak annyit mondhatok, hogy a Szent Korona-tan hite egy virtuális hatalmat nagyobb hatalomként ismer el, mint a király, vagy mint a kormány, akit szembekötve is követni sőt imádni kell, mert “az testesíti meg a magyar állam egységét.” A Biblia szerint Isten azonban ilyen vakbuzgó tényeknek is ellentmondó meggyőződés nélküli hitet nem követel és nem erőszakol senkire. Felőlem körültáncolhatják a Parlamentben elhelyezett Szent (de mitől) Koronát, de számomra az csak egy történelmi emlék “a magyar nép vérzivataros századaiból.” A bibliai tanács: “Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem, ne csinálj magadnak faragott képet (szobrot, kegytárgyakat)… ne imádd és ne tiszteld ezeket, mert én az Úr féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyediziglen akik engem gyűlölnek, de irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal akik engem szeretnek és az én parancsolataimat megtartják.” Ez a Tízparancsolat idézet meg van változtatva a katolikus katekizmusban sőt a Káldy féle bibliafordításban is, hogy fel ne tűnjön a katolikus egyházban megtűrt és hagyománytiszteletté kiterjesztett bálványtisztelet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  32. Németh Szilárd:
    – Szorgos nyelvünk győzni fog! Távlati tervem, hogy húsvétig eltüntetem mein Führer aranyerét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  33. Iványi Gábor egyike a kevés igazaknak. Esetében külön pikantéria, hogy orbáncékat ő eskette össze, két ivadékukat ő keresztelte meg.
    Hogy mindezek után ez a disznó képes így viselkedni, a Történelem Ura majd el fogja bírálni.
    Akkor lesz majd sírás-rívás és fogaknak csikorgatása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  34. Csillagszemű Szarvaslány

    Ma_Lac:
    Nem Iványi Gábor az első, akit Orbán szemenköp…
    Kerülne csak egyszer karnyújtásnyira! :-)) Tanítanék én neki néhány dolgot, a Magyarok Istenéről (ököllel)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  35. T. bonhomme !
    2012. január 10. kedd
    19:29
    ” Szóval, kitartás, kedves Iványi Gábor! ”
    .
    Ez onmagaban nagyon keves !
    .
    EMBEREK, SORAKOZO IVANYI GABOR MELLE!
    Egy fecske nem csinal nyarat !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  36. Nyúl György: …”mivel az alkotmánybírók többsége tisztességes jogászember”…

    Erre azért ne vegyél fel kölcsönt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  37. ez a Navracsics,mar amit kerdez,az is egy hazugsag!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  38. Apám szokta volt idézni (nem tudom honnan).
    “Megbánod a napot, amikor megbántod a papot.”
    Nahát, mindenki tartsa magát ehhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  39. A további egyházügyi viták elkerülése érdekében mondja ki a 2/3, hogy a következő választásokig nincs isten!

    Ezzel pontot tesznek a problémára!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  40. Csillagszemű Szarvaslány

    Azon gondolkodom, hogy talán miután az Isten státuszt nem sikerült Orbánnak megszerezni, most esetleg az Antikrisztus státuszára pályázik?
    Tisztára olyan, mintha megelevenedne néhány írás… A hideg is kiráz, ha erre az egyházügyi törvényre gondolok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  41. Ego

    Igaza van nincs a Fideszes elitben mérsékelt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  42. Pokfulu (2012. január 10. kedd 23:54)
    A Hírkereső pontos webcíme:
    http://bm.hirkereso.hu/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. Nyul György (2012. január 10. kedd 23:54)
    “…meggyőződésem, hogy ezt a törvénykezési gaztettet úgy ahogy van el fogja meszelni.”
    — Lehet, de jó lesz igyekezni, mert Orbánnak a vagyonukra fáj a foga, és azt pervesztés esetén sem fogja visszaadni.
    .
    “…az alkotmánybírók többsége tisztességes jogászember…”
    — Az alkotmánybírók többsége jellemtelen áruló. Ha nem az lenne, tavaly év végéig több mindenben és más megokolássak döntött volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  44. Navracsics mindig hazudik. Miért épp most ne tette volna?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  45. Kedves Bohém!
    Minden szavaddal egyetértve, egyedül a “vezÍr” jelző használatát nem helyeslem, mert az teljesen mást, a mondanivalódtól eltérőt jelent.
    A vezír a mohamedán országokban anno a polgári rangot viselő személyekre vonatkozott (ld. Az ezeregy éjszaka meséi). Túlságosan általános. A mi speciális helyzetünket és körülményeinket a . VEZÉR . magyar szó fejezi ki megfelelően. Ez fedi ugyanis igazán a német Führer főnevet. Ebben az egy szóban kifejeződik komplex fasiszta rendszer lényege…
    (Erre felhívnám mindenki figyelmét, aki a vezír-t használja.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  46. kata234 2012. január 10. kedd 22:47

    Tisztelt Iványi Gábor,
    Nagy kár volt áldást adni Orbán házasságára és megkeresztelni a gyerekeit.
    Kár hogy Orbán nem úgy cserélgeti a hazáját mint a vallását.

    Iványi Gábor nem eskette Orbánékat tudomásom szerint. A keresztelés meg nem olyan dolog, hogy utána pálcával kell a szülők fölött állni – amit fogadtak, az ő felelősségük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  47. bruckenbacker kapitány

    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=507485

    A zsarnokság története.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. Mondanék én is Orbánér egy imát, de csak halála után.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  49. Rika
    Rosszul tudod,keress rá korábbi Iványi Gábor cikkre, ahol Ő maga mondja el, hogy Ő eskette őket. A hatalomba kerülés után pedig Lévai Anikó kikérte a két gyereket a metodista egyháztól, mert rájöttek hogy ők hithű katolikusok. Most már mindahányan vannak. Egyébként van olyan gyerekük aki református volt. Remélem akad még vallás ahova menekülhetnek majd.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. Rika,
    Megkerestem a cikket 2001.12.05.

    – Miért éppen ön keresztelte két legidősebb gyerekét, Ráhelt és Gáspárt?
    – Donáth Laci evangélikus lelkész barátom felrótta, hogy nem tartottam titokban ezt az eseményt, de az én felfogásom szerint a keresztelkedés kifejezetten a nyilvánosságra tartozik… Megjegyzem: a kilencvenes évek elején az SZDSZ frakciójában ült a legtöbb lelkész. Orbán Viktortól kellene megkérdezni, miért éppen rám esett a választása. A gyerekekről csak annyit, hogy mindketten nagyobbacskák voltak már, mint egy csecsemő.
    – A Fidesz akkoriban antiklerikális pártnak számított. Orbán Viktorról azóta megtudtuk, hogy református vallású, felesége, Lévai Anikó pedig katolikus.
    – Az volt a benyomásom, hogy Viktornak nincs semmiféle vallási kötődése. Anikónak már inkább, de nála se éreztem különösebben erős elkötelezettséget. Rögtön az elején tisztáztam velük, hogy nem akarom „bekebelezni őket” az egyházamba. Fontos, hogy nem metodistának kereszteltem a gyerekeket, hanem metodista szertartás szerint – így szoktuk mondani – Krisztus testébe. A keresztelő után náluk ebédeltünk a feleségemmel, egyszer ők jöttek el hozzánk. Máskülönben nem jártunk össze, a szó hagyományos értelmében nem voltunk barátok. Kellemes, szívélyes kapcsolatként jellemezném a viszonyunkat. Mármint addig, amíg egyáltalán volt közöttünk kapcsolat. Hosszabban utoljára Anikóval beszélgettem. Valamikor 1998 után – annyi biztos, hogy már a Fidesz volt kormányon – eljött ide, az egyházunk Dankó utcai központjába, hogy kikérje a gyerekek keresztelési papírjait. Úgy tudom, egyiket a reformátusokhoz, a másikat a katolikusokhoz vitték át. Kedvesen eltársalogtunk, nyoma se volt közöttünk feszültségnek. Lévai Anikót a mai napig nagyon tisztelem. Szeretném tisztelni a férjét is, de ő miniszterelnökként nap mint nap megakadályoz abban, hogy ez sikerüljön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A fasizmus 12 előjele 2014. március 2. vasárnap

Iránban kivégeztek egy ellenzéki költőt 2014. február 14. péntek | AN

A Mazsihisz vezetői elnémítanak mindenkit 2014. február 11. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos