Ronai and Ronai
AMERIKAI

Afrika legveszélyesebb “márkaneve” 2011. november 27. vasárnap 18:58 | AN Forrás: Los Angeles Times

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Afrika legveszélyesebb "márkaneve"

Nairobi – Míg a kenyai haderő mostanság a szomszédos Szomália rettegett terrorszervezetével, az al-Shababbal küzd, odahaza a bandaháború egészen más értelmet nyer, mint nyugatabbra. A Mungiki tagjainak még kormányzati befolyásuk is van, tagságuk pedig egyesek szerint milliós. Most Hága vizsgálódik az ügyükben.

Mungiki, azaz tömeg- így nevezik a világ talán legveszélyesebb bandáját, mely talán az egykoron virágkorukat élő japán Jakuzákhoz hasonlítható leginkább. Egyesek szerint a szervezetnek Kenyában százezer tagja is lehet, bár olyan becslés is napvilágot látott már, mely szerint milliós taglétszámmal bír a „banda”.

A Mungiki méreteit és potenciálját mi sem jelzi jobban, mint hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) érdeklődését is felkeltette. Egy egykori tag beszámolóját idézve a szervezet egyik ügyésze szerint kegyetlen módszerekkel tartanak kivételes fegyelmet a szervezeten belül. Ha például valaki fegyelmezetlennek minősíttetett a vezetők által, úgy fejét levágva és közszemlére téve demonstrálják, hogy ez a fajta viselkedés nem megengedett a tagok soraiban.

A banda nem kispályás; a 2008-as, vitatott eredményű kenyai választások után csaknem polgárháborút robbantottak ki. Legalábbis az ICC ezzel vádol hat Mungiki-tagot. A csaknem pontosan három évvel ezelőtti események nagyjából 1000 életet követeltek, amikor a voksolások után etnikai zavargások kezdődtek a fővárosban és a jelentősebb vidéki településeken egyaránt. De miféle érdek fűzhette a szervezetet a béke felrúgásához?

A kenyai sajtóra alapozva kivehető, hogy a Mungiki egy etnikai alapon szerveződő vallásos társaság. Tagjait a Kikuyu törzs adja, mely a huszadik század közepén gerillaharcot vívott a brit gyarmatosítókkal, mely akkoriban Mau Mau mozgalomként vált ismertté.

Egyes régiókban a harcot ma sem hétvégi csínytevésként végzik a szervezet tagjai, akik már nem a brit megszállókkal, hanem más törzs tagjaival küzdenek. A hágai bíróság ügyésze egy szálat vizsgál, mely szerint a Mungiki több, a Rift Völgyben fekvő városban támadott rá a Luo törzs tagjaira. Az esettel az esetleges kormányzati szálakat vizsgálják, mivel a támadások mögött állítólag Kenya egyik legismertebb embere, Uhuru Kenyatta áll, aki történetesen az ország első elnöke, jelenlegi pénzügyminisztere és miniszterelnök-helyettesének a fia. Néhány éve állítólag még az elnöki palotában is tárgyalt Kenyatta a klán vezetőivel, akik aztán civilek sokaságát bántalmazták a fent említett vidéken.

A bandának állítólag szoros kapcsolatai voltak az ország rendőrségével is, mely tétlenül nézte, amikor a 2008-as választások idején házról-házra jártak fegyveresek, és bántalmazták a Luo törzs tagjait, akiknek többsége az ellenzéki elnökjelölt, Raila Odinga támogatói voltak.

A Kikuyu törzs fiatal tagjai számára a Mungiki egy misztikus, istenítendő szerv, melynek vezetőit megváltóként tisztelik. A fiatalok körében már egyfajta márkanév a banda, melyhez tartozni megtiszteltetés, aki pedig nem akar csatlakozni, azt megfélemlítik, kiközösítik a törzsön belül. A tagok pedig felfegyverkezve járják az utcákat, macsetékkel, késekkel rabolva ki a járókelőket, taxisofőröket. Így nem csak szellemi mannát, de anyagi megélhetést is biztosít tagjai számára a bűnbanda.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
Afrika legveszélyesebb "márkaneve" , 4.5 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, ,

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

One Reader’s Comments

  1. Naschőn…
    Műveltebb középeurópai országokban ugyanez megy csak éppen az alkalmazott jog eszközeivel teszi egy szervezet ugyanezt.
    ( És most nem a lakásmaffiára gondolok..)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Amerika: Kenyában várható újabb terrortámadás 2012. június 24. vasárnap | AN

Etiópia katonákat küldhet Szomáliába 2011. november 19. szombat | AN

Elhibázott kenyai légicsapás 2011. október 31. hétfő | AN

Menekülni sem lehet a pokolból 2011. augusztus 2. kedd | AN/Nagy Barnabás

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos