Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán sztárt csinál Gyurcsányból 2011. október 4. kedd 21:01 | AN Forrás: youTube

  • Hozzászólások(121)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán sztárt csinál Gyurcsányból

Budapest – Csaknem ezer ember várta és támogatta Gyurcsány Ferencet az ügyészségi meghallgatása idején hétfőn, a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt. Orbán Viktor elérte, hogy azoknak is szimpatikus lesz Gyurcsány Ferenc, akik eddig nem voltak a hívei. A tömegben számos közéleti és politikai szereplő megjelent. A teljesség igénye nélkül, Iványi Gábor, Debreczeni József, Kerék-Bárczy Szabolcs, Czeizel Endre, Szigetvári Viktor, Donáth Ferenc, Radnóti Sándor, Törzsök Erika, Bitó László, Dessewffy Tibor és eljött az MSZP-frakció jelentős része, a pártelnök Mesterházy Attila is. A volt miniszterelnök az ügyészségi megjelenése után a helyszínen, egy kisfurgon platóján beszédet mondott az egybegyűlteknek.

Gyurcsányt az édesanyja és testvére várta az ügyészség bejáratánál. A volt kormányfő Zamecsnik Péter ügyvéd társaságában bement az épületbe. Bent léte alatt  zene szólt,  például Oláh Ibolya Magyarország-dala, az MSZP korábbi kampányindulója, Bródy János Lesz még Magyar Köztársaság szerzeménye, továbbá skandálták a „Veled vagyunk, Feri!” és a „Hírtévé, takarodj!” rigmusokat is. Az egyik sarki lakás erkélyén a Kossuth téri események idejéről ismert Gonda László egy turulos zászlót és egy „Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc!” feliratú transzparenst helyezett el, ami okozott némi feszültséget a támogatók körében.

Gyurcsány nem egészen egy órán át volt a vádhatóság épületében. Amikor kilépett az ajtón, a rá váró tömeg tapsviharban tört ki.  A kisfurgon platójából ácsolt ad hoc színpadon egy rövid beszédet mondott:

„Nagyon, nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttek. Tudják, az életnek normálisan az lenne a rendje, hogy mi, politikusok mi vigyázunk önökre, mi vigyázunk a köztársaság polgáraira, mi vigyázunk az elesettekre. Ma egy pillanatra megfordult a világ és önök vigyáztak ránk. Nagyon szépen köszönöm. Annak hogy ez megtörténhetett és, hogy önöknek ide kellett jönni annak nagyon világos az oka. Az az oka, hogy ami a mi dolgunk volt az elmúlt években, hogy megvédjük ezt az országot, hogy megvédjük az alkotmányos rendet, a köztársaságot azokkal szemben, akik meg-megújuló erővel, 2002 óta folyamatosan rátörtek a köztársaságra, mi ezt a dolgunkat nem tudtuk teljesíteni, nem tudtuk bevégezni, talán ezer oknál fogva. Nem tudtuk megvédeni a köztársaságot, nem tudtok megvédeni a demokraták széles közösségét, mert talán túlságosan önhittek voltunk és azt hittük, hogy az, amiben hiszünk, az emberi tisztességünk, elkötelezettségünk egy új, normális világ iránt az elegendő lesz ehhez a küzdelemhez. De nem láttuk, én magam sem értettem, hogy itt évek óta már nem az eszmék küzdelme zajlik, hanem az időnként elkeseredett, reményét vesztett sokaságtól is támogatva, a jobboldal és annak különösen a radikális oldala rátört a demokratikus köztársaságra, rátört a hazára, rátört mindazokra, akik hittek abban, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után elegendően erős tud lenni ez az ország, hogy megvédje önmagát. Ha vesztettünk, az a mi hibánk is. Hogy ma azok pöffeszkednek, akik pöffeszkedhetnek, az a mi bűnünk is, mert nem voltunk elég erősek és nem voltunk elég állhatatosak, helyenként naivak is voltunk. Mondjuk meg nekik, hogy nincs több naivitás, nincs több szégyellőség, megküzdünk velük és addig fogunk küzdeni, amíg a demokraták nem lesznek többségben.

Az ügyészség, a korábban megismertek szerint, hivatali visszaéléssel gyanúsított meg. Azt veti a szememre, hogy miután kormányom valamennyi tagja, az erre felhatalmazott szervezetek és intézmények hivatalosan támogattak egy magyarországi beruházást, én ezt követően kormányom támogatásáról biztosítottam azokat, akik ide akartak hozni egymilliárd dollárt és 2500 embernek munkát kívántak adni. Az ügyészség az állítja, hogy ehhez nem volt jogom és túlléptem a hatáskörömet, ezzel bűnt követtem el. Gyanúsításuk teljes szövegét pár órán belül nyilvánosságra hozom. A kihallgatásról készült videófelvételt, ahogy a technika megengedi, reményeim szerint ugyancsak pár órán belül teljes egészében nyilvánosságra hozom. A gyanúsítás ellen, már csak a rend kedvéért is, meg látva ezt az ügyészséget, természetesen panasszal éltem, amit majd Polt Péter fog elbírálni. Az ügyész urak kérdésére, hogy kívánok-e tanúvallomást tenni, igennel válaszoltam. Tanúvallomásom rövid volt. A főügyész és az ügyészek szemébe néztem és azt mondtam: főügyész úr, ügyész urak önök megsértették az esküjüket, mert önök azt vállalták ebben az esküben, hogy részrehajlás nélkül, elfogulatlanul fogják végezni a dolgukat, önök nem ezt teszik. Önök megbízójuk, korábbi és mai politikai ellenfeleim támogatására, ösztökélésére ocsmány, cinikus, koncepciós perben vesznek részt. Lehet, hogy a főügyészt ki lehetett fizetni egy kitüntetéssel, lehet, hogy Judás harminc pénze kitüntetés ma Magyarországon, lehet. De biztos lehet abban, el fog jönni az a pillanat, hogy azok, akik ma mögöttük állnak már nem lesznek képesek megvédeni mindattól, hogy szembe nézzen a joggal és a jog pedig azt fogja mondani, hogy az ami itt történik az disznóság, az tisztességtelenség, az maga a szégyen, szégyelljék magukat ügyész uraim.

Elmondtam az eljárás kezdetén, elmondtam a parlamentben, hogy bár azt hiszik, hogy engem fognak vád alá helyezni, bár azt hiszik, ők fognak engem  meggyanúsítani, de tévednek. Az eljárás minden pillanatában én fogom őket meggyanúsítani azzal, hogy eladják és elárulják a legszentebbet, Magyarország demokratikus talapzatát, a magyar alkotmányosságot! Ebben bűnrészesek.

Ami pedig a konkrét ügyet illeti, arról is volt egyetlen egy mondatom a számukra. Tisztességgel, becsülettel, törvényesen a dolgomat végeztem. Bűnt akkor követtem volna el, ha nem ezt teszem.

Egyetlen egy dolgot fogok önöktől kérni. Ami ebben a dologban az én ügyem, azt én megvívom. Hálás vagyok önöknek, köszönöm a támogatásukat, de higgyék el, azt hiszem, hogy ebben az ügyben nekem a legkönnyebb. Sokkal nehezebb azoknak, akiket nem ismernek, akik politikai értelemben névtelenek, akik az iskolai menzán szolgálnak, akik egy hivatalban dolgoznak, akik már nyugdíjasok, de a lányuk még tanít, vagy éppen a sarki  fűszeres boltban eladó, nekik nyújtsanak segítséget. Ők ma fontosabbak, mint én, mert én velük ezt a küzdelmet, és mindazzal, amivel felvérteztem magam az elmúlt években, végül sikerrel meg fogom vívni. De hogyan fogja megvívni a küzdelmét sok százezer vagy millió, aki fél ettől a hatalomtól, aki ilyen vagy olyan oknál fogva nem mer eljönni ide, nem mert eljönni szombaton, nem meri kinyitni a száját, nem mer, nem tud, felnőtt, önmaga igazában hívő polgárként viselkedni. Velük mi lesz? Az ő sorsukból vállaljanak magukra. Őket bátorítsák, nekik mutassanak példát. Mert, ha ez az ország félni fog, akkor Orbán és társai röhögni fognak a markukban. Azt mondják, azt mondják, hogy sikerült, amit szerettek volna, hogy sikerült elhallgattatni egy országot. De szeretném, ha nem tudnák elhallgattatni ezt az országot, mert az ország egyetlen ereje a polgárai hitében, a polgárainak erejében van. Adják vissza mindazoknak a hitét, akik nem mernek eljönni, akik csendben vannak, akik izgulnak a máért és csak meg akarják élni hogy jöhessen a holnap, de nem lehet csak a holnapra gondolni! Mi lesz ezzel az országgal, ha valamennyi polgárában csak annyi az álom, hogy a ma múljon el baj nélkül és talán holnap majd megint lesz egy baj nélküli nap? Mi nem ilyen országot akartunk, mi olyan országot akartunk, aminek friss és szabad a levegője, olyan országot, amely felszabadítja a polgárait, nem pedig tönkre teszi, olyan országot, amelyiknek nem kell félni, hogy ha nem vagy jóba a helyi hatalmassággal, akkor rád küldik a hivatalt, akkor nem lesz állásod neked, vagy a gyerekednek állása. Olyan országot akartunk, amelyben az ember nem fél kinyitni azt az újságot, amelyiket olvasni akarja a buszon, a metrón, mert a polgárok tisztelik egymást akkor is, ha nem értenek egymással egyet.

Azzal vádolom a jobboldalt, hogy hosszú, szívós munkával megtanította az embereket félni, félni a szabadságtól, félni a polgári tartástól, megtanította az embereket hogyan fogják be a szájukat. De mi nem akarunk gúzsban lenni!

Nincs az a kormány, amelynek egyszer nem telik ki az ideje. Nincs az a hatalom, amely, ha nem bírja a polgárainak a támogatását egyszer ne kelljen, hogy távozzon. Ez fog történni ezzel a kormánnyal is. De szeretnék, szeretnék kérni valamit mindenkitől. Nem azért kell leváltani ezt a kormányt, hogy utána mi ugyanazt tegyük velük, mint amit ők tettek velünk. Egy ország nem élhet állandó revansvágyban. Egy ország nem élhet abban, hogy az egyik bosszút a másik bosszú követi. Azt kérem mindenkitől, akik el szeretnék zavarni ezt a kormányt, hogy állhatatosan, tisztességes szívvel akarják ezt tenni, de gyűlölet nélkül, anélkül, hogy törleszteni szeretnének. Mert nem nekik kell törlesztenünk. Nekünk adósságunk saját nemzetünkkel szemben van, amely nemzetet nem tudtuk megvédeni ettől a tébolyult hatalomtól. Az adósságot velük szemben törlesszük, ne pedig Orbánnal szemben.

Végül azt kérem mindannyiuktól, hogy énekeljük el a Himnuszt.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (44 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +44 ( 56 szavazatból)
Orbán sztárt csinál Gyurcsányból, 4.8 out of 5 based on 44 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(121)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

121 Reader’s Comments

  1. Nem csatt, Orbánt el kell takarítani. De ne Gyurcsány jöjjön.
    Ezekből egy se jöjjön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -15 (27 szavazatból)
  2. Vajon kik az én haverjaim? Vajon hogyan látom én a dolgokat? Egyáltalán ki vagyok én az álnév alatt?
    És Kik vagytok ti?
    Sok ember itt magával a szavak jelentésével, súlyával sincs tisztában. Az, hogy havonta mást Istenítetek, az tény. Ja, és a folyamatos mocskolódás minden irányban. Legalább kitartana valaki az előző “pártfoglalása” mellett. ( Gogol: A köpönyeg – ajánlom sokaknak. Az orosz nemzetiség(e) ne tévesszen meg senkit.)

    Bla, bla, bla…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (23 szavazatból)
  3. Ne legyél már zabos zoli!
    Itt jóval klevesebb szélkakast találsz mint bármely más fórumon. Azért mert mindenben, hangsúlyozom mindenben nem értünk egyet azért a fő vonalakban nagy az egyetértés köztünk. Akik itt uszítgatnak azok a trollok kik rövid idő alatt a távozás hímes mezején találják magukat.
    Mellesleg nem istenit senki sem itt senkit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  4. Eldrad:
    Gyurcsány is valami jiddisch ?
    ( Most mé ?? Vannak szőke-zsidók nem ?? )
    Na megyek is…megírom új rokkoperámat , címe ez lessz :
    Gyurcsányferi szupersztár …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -14 (24 szavazatból)
  5. zaboszoli
    2011. október 5. szerda
    09:25 Most visszaválasztjuk őt? Pár hónapja fel akartuk akasztani

    VA:F [1.9.3_1094]

    Akkor nyelvészkedjünk. Ki akart akasztani? zaboszoli és társai.
    Nos, aki ilyet ír annak itt semmi keresnivalója és nem érdekes ki van a nick mögött, hiszen csak egy emberállat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (25 szavazatból)
  6. Pár éve kaptam egy reklámfilmet a sukorói beruházásról. Sajnos már letöröltem. Valaki el tudná küldeni a linkjét ?????????????
    Valami fantasztikus beruházás lett volna!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  7. zaboszoli :
    Most mi a problémád ?
    Én pl. sokáig hittem Tétényiben…mert hinni akartam benne . És szimpatikusnak találtam a szélmalomharcát a jelen államhatalom ellen.
    De amióta megtudtam hogy a szélsőjobbal kokettál , hallani sem akarok többé róla.
    Ez van.
    Szerencsére nemélünk már a Népi Demokratikus Nagy Izében , hogy aki egyszer belépett , az a Párt árulója válik amikor megjön az esze és kiakar lépni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  8. norbert
    2011. október 5. szerda
    14:38
    http://sukoroper.wordpress.com/egyeb-dokumentumok/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. Az a helyzet, gonoszka, hogy nincs más.
    Vagy megint arra áhítozol, hogy leígérje valaki a csillagos eget, és arra voksolsz majd?
    Szerintem legelőször Orbánt kell eltakarítani, mindegy, hogy kire, csak garantáltan olyan legyen, aki visszaállítja a demokráciát, és utána jöhet az, aki jobb, mint Gyurcsány.
    Bár szerintem még nem született le erre a földre, aki képes is lenne eltakarítani Orbánt, és a te igényeidnek is megfelelne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  10. Egyértelmű, hogy ezzel a cirkusszal és az állandó paranoiás Gy. ellenes kirohanásokkal O. saját maga alatt vágja a korhadt fát és emeli piedesztálra az általa legnagyobb ellenségnek tartott embert. Remélem már nem kell sok idő a fa kidőléséhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  11. Hát, nehéz csatt. Mert ugye Gyurcsány sem a bosszúról beszél, csak a megbékélésről Nem kell itt elszámolás pajtikák, ugyan.
    Na, keressünk tovább. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  12. Gyurcsánynak nincs igaza , Orbán mondta : “ha megölheted politikai ellenfeledet , meg kell tenned”. Akkor” lássuk uram Isten mire megyünk ketten”! “Nem kell nekem örök béke , meglesz majd a temetőbe” (Babits)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  13. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  14. Nem hiszem, hogy foglalkoznunk kellene zaboszoli agyament kartársunkkal ,aki az istenít szót is nagy kezdűbetüvel írja, olyan szörnyen művelt és oly mélyen hivő.
    Van nekünk elég bajunk nélküle is.
    Nicht wahr?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  15. zaboszoli a klasszikus troll.
    A legjobb nagy ívben elmenni mellette és soha nem reagálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. Egyébként úgy tűnik, fokozódik az AN ellen bevetett arzenál: előbb csak 1-2 mínuszoló, aztán kb. 8-10, aztán a 0 < IQ < 10 szintű érvelésre képesek, most ez a troll — remélem, Bartus úr szervere jól védett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  17. Győző: Doch!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  18. Ego: Bár megpróbálnák! Qrva szarul járnának!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  19. Úgy érzem, nagyon idekivánkozott!
    *

    Petőfi Sándor
    *
    A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
    *
    Ne fogjon senki könnyelműen
    A húrok pengetésihez!
    Nagy munkát vállal az magára,
    Ki most kezébe lantot vesz.
    Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
    Saját fájdalmad s örömed:
    Nincs rád szüksége a világnak,
    S azért a szent fát félretedd.
    *
    Pusztában bujdosunk, mint hajdan
    Népével Mózes bujdosott,
    S követte, melyet isten külde
    Vezérül, a lángoszlopot.
    Ujabb időkben isten ilyen
    Lángoszlopoknak rendelé
    A költőket, hogy ők vezessék
    A népet Kánaán felé.
    *
    Előre hát mind, aki költő,
    A néppel tűzön-vízen át!
    Átok reá, ki elhajítja
    Kezéből a nép zászlaját,
    Átok reá, ki gyávaságból
    Vagy lomhaságból elmarad,
    Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
    Pihenjen ő árnyék alatt!
    *
    Vannak hamis próféták, akik
    Azt hirdetik nagy gonoszan,
    Hogy már megállhatunk, mert itten
    Az ígéretnek földe van.
    Hazugság, szemtelen hazugság,
    Mit milliók cáfolnak meg,
    Kik nap hevében, éhen-szomjan,
    Kétségbeesve tengenek.
    *
    Ha majd a bőség kosarából
    Mindenki egyaránt vehet,
    Ha majd a jognak asztalánál
    Mind egyaránt foglal helyet,
    Ha majd a szellem napvilága
    Ragyog minden ház ablakán:
    Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
    Mert itt van már a Kánaán!
    *
    És addig? addig nincs megnyugvás,
    Addig folyvást küszködni kell. �
    Talán az élet, munkáinkért,
    Nem fog fizetni semmivel,
    De a halál majd szemeinket
    Szelíd, lágy csókkal zárja be,
    S virágkötéllel, selyempárnán
    Bocsát le a föld mélyibe.
    *
    (Pest, 1847. január.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  20. Gonoszka,
    rajtad én nem tudok kiigazodni.Nem tudom, ezt ösztönösen teszed, vagy szándékosan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. A kikből ki jöjjön? Mert a választék olyan, mint 1952-ben az állami áruházban. Van svájci sapka, meg svájci sapka.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Gonoszka!

    Állj elő!

    Hirdesd meg a harcot, húzzál magad után hömpölygő tömegeket, hogy
    Orbár térde megremegjen, és ígérem, mögötted leszek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  23. Gonoszka szíves figyelmébe szántam a kissé megkésett (eufémizmus) választ arra, hogy most már végre jöjjön valaki, de ne ezekből.Ja és pufajka is vót.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  24. Éljen Gonoszka! Ő legalább őszinte elbűvölő tulajdonságait illetően. Nem akar bájos tekintetű diktátor lenni, aki egész nap csak diktál és tolba mondd Smit úrnak.
    A hömpölygő tömegek most éppen túl vannak a vacsorán és deszertként nézik a HírTV érdekfeszejtő újdonságait…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  25. Ego
    Ne idegeld magad a minuszolókkal. Ezt akarják ugyanis.
    A troll meg elmegy oda, ahová való, oszt jónapot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  26. Most őszintén, Gonoszka…
    Nem kéne végre abbahagyni ezeket a leszámolósdikat? Gyurcsánynak nem az Orbán-hívőkkel van baja, mert azok megvezetett, megtévesztett emberek. Úgy vélem, a szavai alapján, hogy azokkal kell leszámolni, akik törvényt sértettek. Vissza kell állítani a demokráciát. Ez pedig teljesen más kategória, mint a bosszúállás. A leszámolás akkor lehet jogos, ha a felhatalmazást értelmes gondolkozáson alapuló józan döntés eredményezi.
    Legelsősorban ennek a népnek önmaga birkaagyúságával kell leszámolnia. Ha ez megtörténik, nem lesz ember, aki Orbánra szavazna, tehát Orbánnal, mint politikussal onnantól nem kell számolni.
    Persze, ez utópia, de mégis arra kell törekedni, hogy szavazás előtt gondolkozzanak a zemberek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  27. Gyozo, ne felejtsd, hogy volt sötétkék, fekete, barna és szürke svájci sapka.
    Meg lóden is volt 3 színben, meg trencscoat, meg típusöltöny is több színben.
    gusztávnagy, a gyurcsányi, járókeretes tömegektől fog Orbán lába remegni? Hacsak a röhögéstől nem?
    Csatt, abbahagyni? Miért, mikor kezdték? :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  28. csatt
    A megtévesztett emberek kategóriát mintha hallottam volna már egykoron…
    Utópista szocialistának tűnsz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Na, megyek a helyemre, éjfél óta az írásomnak 683 olvasója volt. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  30. Gonoszka
    2011. október 5. szerda
    18:58
    melyik helyedre mész? Köszi a választ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. gets -

    nagyon köszönöm a linket!
    Én is küldök egyet a GYF kihallgatásáról:
    http://www.youtube.com/user/gyurcsanyponthu#p/u/0/_zMnkxaaZ40

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  32. norbert
    2011. október 5. szerda
    19:10
    Köszi, már emésztettem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  33. nolblog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. A vekkeres vezíííír, MINDENÁRON rács mögé akarja helyezni Gy.F-et,BOSSZÚBÓL AZÉRT, mert a 2009-es emlékezetes választási “vitán”, ragyogóan, lesöpörte a képernyőről!
    Na persze, az sem mellékes, hogy 2014-re nem tudjon (megint!!) útjába állni!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. gm!
    Hja, Petőfi (sajnos!) örökérvényű, hiszen LÁNGÉSZ volt!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  36. Egyébként jó lenne már, igazán megünnepelni ŐKET MIND, VELE EGYÜTT, akik Petőfi (sors)társai voltak…..!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  37. Szerintem Orbánnak azzal a mondatával kezdődött, hogy “A haza nem lehet ellenzékben”. Persze, ő saját magát és híveit tekintette csak a hazának. Rosszul tudom?
    Akkor kezdődött, folytatódott a főváros felgyújtogatásával, összehuggyozásával, majd kiteljesedett a fülkeforraladalmárok ajvékolásával.
    Bár van olyan érzésem, hogy te nem ezt érted leszámolás fogalmon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  38. Gonoszka
    2011. október 5. szerda
    19:20
    Lassan ideje lesz átköltözni a .hu végű szerverről egy wordpress.com -ra.
    Ne decemberben kelljen kapkodni. Bár addig még van 2,5 hónap, hátha történik addig valami kis hazánkban. Szívesen látnánk az AN-en is!
    Nagyon jók az írásaid!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. Te csatt, ha akarsz válaszolsz, ha nem, nem. Csak úgy pakocsából, hány éves vagy, mi a te becsülete/becstelen foglalkozásod éa a havi átlagjövedelmed?
    Mekkor az orrocskád?
    Kaptál 700 000 000 ft kölcsönt az Otp-től, hogy szarért, húgyért megvedd a
    Pikk/Herz szalámigyárat, amiből milliárdokat csináltál? Elévült már a bűncselekményed, vagy mikor góré voltál, nem is nyomoztak az ügyben?(Althus?)
    Na, egy kicsit gondolkozz, ha akarsz, felelsz.
    Tudod, mi munkások, kíváncsi népség vagyunk. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  40. Gonoszka
    2011. október 5. szerda
    19:52
    Nem vitatom a privatizációs anomáliákat, de
    1. A milliárdosok porondján is kell magyar résztvevő,
    2. Apró tőkések ott nem rúgnak labdába,
    3. Nem mindegy, hogy melyik milliárdos mire használja a gazdasági erejét! Ez alapján nagy különbségek vannak köztük (lásd történelmi példaként Széchenyi István grófot)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  41. Gonoszka!
    Szép esetét!
    Értelek!
    +

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Bohém, pedig nem vagyok érintett. Gondolnád? :)))
    Csak tisztességes próbálok maradni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Kedves Gonoszka! Foglalkozásom: egyetemista, korom 25 év. Mire vagy még kíváncsi? Mellbőség, csípő, testsúly, magasság, hajszín, kedvenc étel- ital, hobbi?
    Kérdezz bátran. Bár nem is sejtem, miért lennének ezek lényegesek.
    Engem csöppet se érdekel, ki vagy, mit csinálsz. Egyedül az érvelésed lényeg. Szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  44. Ne csak próbáld, maradj is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. Báthory Ödönke

    Most olvastam a Helyi Thémában, hogy csak néhány százan voltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  46. gets! Én is ott voltam. Szintén zs 5 ezer körüli létszám mellett teszem le a voksomat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  47. “Most olvastam a Helyi Thémában”
    .
    Abban az “újságban”, amelyik segédkezett keresztülhazudni a fitySS-t az “igazsághoz”? És még erre büszkék is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  48. Gonoszka,
    nem válaszoltál. Szerintem te egy humorba ágyazott rejtőzködő destruktív ember vagy.Ironikus,negatív megjegyzés mindig ,mindenre, bármiről legyen szó..Biztos rám is kitalálsz valami rosszat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  49. Na bravó! csatt, azért ha öreganyóval találkozol az erdőben, ne higgy neki.
    Előbb változzon át, aztán lehet szó másról is. Ne higgy a mesében! :))
    Tudod, az én korosztályom már egy párszor beugrott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  50. gm.
    2011. október 5. szerda
    21:00
    Gonoszkával vitázni kell, nem bántani – lehet vele vitázni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Tisztázatlan Gyurcsányék parlamenti státusza 2011. október 26. szerda | AN

Gyurcsány megalakította a pártját 2011. október 22. szombat | AN

Terrorizmussal gyanúsíttatja Orbán Gyurcsányt 2011. október 19. szerda | AN

Meddig siratjuk még Trianont? 2011. október 15. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos