Ronai and Ronai
AMERIKAI

Visszavonták Kertész Ákos díszpolgári címét 2011. szeptember 21. szerda 13:39 Forrás: AN, MTI, ATV, Török Monika

  • Hozzászólások(115)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Visszavonták Kertész Ákos díszpolgári címét

Budapest – A Jobbik által indított szélsőjobboldali hecckampányt kisajátító Fidesz meghozta első antiszemita indíttatású döntését, visszavonta Kertész Ákos díszpolgári címét. Az író lapunkban megjelent nyílt levelét fajgyűlölőnek nevezték. A fővárosi közgyűlés határozatának üzenete elvitatja Kertész Ákostól a magyarságát, és ez a döntés azt mondja, hogy így beszél egy zsidó a magyarokról. A gyalázat teteje, hogy az irodalmi szövegek elemzését elfelejtő liberális sajtó és értelmiség ráerősített az antiszemita hecckampányra, és nem állt ki a magyar író szólásszabadsága mellett. Jellemző, hogy két LMP-s képviselő is tartózkodott a szavazásnál.

Visszavonta Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét és Gergényi Péter volt rendőrfőkapitány kitüntetéseit a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.

A cím visszavonását kezdeményező előterjesztést 20 igen, 9 nem és 2 tartózkodó szavazattal fogadta el a testület. A Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői igennel szavaztak, az MSZP-frakció és az LMP-s Kaltenbach Jenő nemmel voksolt, míg a másik két LMP-s képviselő tartózkodott.

Németh Zoltán, az indítványt benyújtó Fidesz–KDNP-frakció vezetője az ülés előtt azzal indokolt az MTI-nek: “Kertész Ákos nem méltó arra, hogy továbbra is a főváros díszpolgára maradjon, érdemtelenné és méltatlanná vált azon magyargyalázó kijelentései után, amelyeket az Amerikai Népszavában megjelentetett”.

Korábban Kertész Ákos az ATV-ben azt nyilatkozta, különösebben nem zavarná, ha visszavonnák budapesti díszpolgári címét: ez esetben legfeljebb nem leszek a város saját halottja, mondta.

Visszavonta Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány fővárosi kitüntetéseit is a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők 19 igen szavazattal, az MSZP 8 nem voksa ellenében fogadták el az erről szóló előterjesztést. A jobbikos Szabó György indítványában azzal indokolt, hogy a volt rendőrségi vezető a 2006 őszén történtek miatt nem érdemes arra, hogy a Budapest-díj és a Főváros Közbiztonságáért emlékérem kitüntetettje legyen.

Gergényi Péter 2006. november 17-én “a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért” kapott Budapest-díjat, továbbá “a főváros rendvédelmének és közbiztonságának megteremtésében vállalt kiemelkedő és sikeres vezető tevékenysége elismeréseként” részesült a Főváros Közbiztonságáért elismerésben.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.9/5 (11 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 24 szavazatból)
Visszavonták Kertész Ákos díszpolgári címét, 3.9 out of 5 based on 11 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(115)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

115 Reader’s Comments

  1. Az a baj, hogy már egy akármilyen felvetett téma elemzését is öntörvényűen reklámként értelmezik a moderátorok. (Ez egyébként minden fórumra jellemző.)
    Pedig ahhoz, hogy szét lehessen zúzni bármilyen álláspontot, bele kell képzelni magunkat a vitapartner helyzetébe, figyelemmel kell lenni a gondolkodására, környezetére, stb.
    Véleményem szerint szó sincs arról, hogy ha valaki vitába keveredik bárkivel is, azzal biztosítja, hogy ellenfele szócsőként használja a fórumot, de tudomásul kell vennünk, hogy itt mi mindannyian vendégek vagyunk, egyelőre felelősség nélkül. Hozzászólásaink terjesztéséért a tulajdonos felel első sorban, ezért ahhoz kell tartanunk magunkat, amit házirendként számunkra a tulajdonost képviselve meghatároznak. Akinek nem tetszik, elmehet, vagy ha nem az elvárásaiknak megfelelően viselkedik, kizárják. Ez van.
    Én magam egyébként annak lennék a híve, hogy semmilyen korlátozás ne legyen, mert előrébb lépni csak akkor lehet, ha minden témáról szabadon lehet beszélni, nincs olyan, hogy amiről nem beszél(het)ünk, az nincsen.
    Ez a mindenkori fejlődés alaptörvénye.
    Talán, ha indítanék egy fórumot, így is tennék. Addig azonban, amíg vendég vagyok, azt kell tudomásul vennem, amit itt elvárnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  2. Gyozo, aranydrágabogaram. Olvasd csak el még egyszer amit írtam. A magyar semmivel sem jobb vagy rosszabb mint a szlovák, a német, francia vagy bárki más. Egy szó sem esett én és öntudattal rendelkező állatfajokról, mint a szirti sasod…

    figyelő, tőled azt szeretném megkérdezni, hogy melyik a valós tartalmú történelemkönyv? Csak azért kérdezem mert történész vagyok… Létezik egyáltalán olyan, hogy valós tartalmú történelemkönyv? A történészek a múltban született dokumentumokat, régészeti leleteket vizsgálnak. A kutatások során több elmélet is születik, de akkor most melyik iagz? Forráskritika létezik, de olyan, hogy te szimpátia szerint eldöntöd mi az igaz és mi hamis, olyan nincs!
    Én tanultam érdekes dolgokat mint pl “Szlovákia az őskorban” és ehhez hasonlók. Ez most valós tartalom?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. azert az nem lenne rossz megoldas, ha ignoralhatnek par hozzaszolot, mert bar ugyanazon oldalra hozott ossze minket az amerikai nepszava, a demokratikus oldalra, ettol meg orult nagy a szoras tanultsagi fok , szocializaltsag merteke es egyeb okoknal fogva es nem gondolom, hogy feltetlenul toleralnom kellene, ha valami kobunko analfabeta(k)nak nem tetszik az altalanosan ideirt velemenyem es csereben szemelyeskedve valaszolnak, provokalnak…..nem feltetlenul kell kizarni, de szivesen ignoralnam es ettol felhotlenebbe valhatna az egymas kozotti viszony…egyebkent a moderatorok elfogulatlansaga sem garantalt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. Mit értesz az alatt, hogy nem vennéd figyelembe? Nem reagálnál rájuk, úgy tennél, mintha nem léteznének, vagy elengednéd a füled mellett, amit írnak?
    Felőlem meg egyébként úgy személyeskedhetnének, ahogy akarnak, normális ember biztos különbséget tenne a különbözőségeinkben.
    Sokkal inkább híve vagyok annak, hogy minden témáról lehessen véleményt mondani, mint hogy védelmet élvezzek sértegetésekkel szemben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. csatt

    en csak emlexem, mostanaban ugyan mar nem mircelek, de tudod vannak csatik, ahol beszelgethetnek emberek es ott lehetoseg van arra, hogy en peldaul, az engem folyamatosan inzultalot, vagy akarmi miatt nem szimpatikust ignore-ra tehetem, vagyis nem mutatja attol kezdve, hogy mit ir, eppen ezert nem is zavar attol kezdve, te persze latod, meg mindenki mas is, csak azok nem latjak egymast, akik ignoraltak egymast…..gyanitom, ez vagyalom marad, de engem igazan elkeserit annak felismerese, hogy a sajat oldalamon levok kozul is milyen sokkal nem ert(z)ek egyet…..eddig csak olyan csatikra mentem, ahol minden energiamat lekotottek a szelsosegesek es azokat lelkesen lehetett szidni, itt viszont sokszor ugy erzem a sajat oldalamon levoket is legszivesebben hasonloan szidnam:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  6. Véleményem szerint, akik ezzel a döntéssel nem értenek egyet, tömegesen kellene visszaadniuk fővárosi díjaikat ennek a Tarlós kurzusnak, hogy lássák ezek a taplók, hogy van még magyar kurázsi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  7. Von-tolla

    egyetertek, ez volna az egyik nagyon szep formaja a szolidaritasnak es egyben a tiltakozasnak….vajon ismernek ilyet a magyar emberek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  8. Szomorú vagyok ,.hogy megvonták a “díszpolgári” titulusától Kertész Ákost . Ő még ettől író marad . Ha úgy adódik az embertől mindent ellehet venni , de a tehetségét, az emberi méltóságát a z értékálló műveit nem vehetik el, és ezt az író is tudja. Példát akartak statulálni ? ….akkor annyi embertől lehetne visszavonni elismeréseket , státusokat , Kecskés . pedig nem érdemli meg azt a szót ,hogy ember Izraelt sohasem lehet megsemmisíteni !!! Ez az ország Isten országa- A történelem folyamán sok megpróbáltatás érte ezt az országot , mégis megmaradt.és meg is fog.! LÁTSZIK RAJTAD, HOGY NEM EGY TANULT , EMPATIKUS VAGY .Ha egy finom lélekkel megáldott volna , .és tudással a MINDENHATÓ ,AKKOR KÉPTELEN LETTÉL VOLNA ILYEN DESTRUKTÍV magadat mások fölé / emellett alacsony értelmi ,és érzelmi képességgel / emelni ” NE ÍTÉLKEZZ, HOGY EL NE ÍTÉLJENEK” Te ítélkeztél mások így a zsidók felett ezért ISTEN FOG ÍTÉLKEZNI FELETTED Megjegyzés: gyalázzátok ,rugdossa így írjuk helyesen”Ne mutasd magad fejedelemnek, ha nem tanultál meg fejedelem lenni ” ezt a SZOLON-I idézetet küldöm neked, ha nem tudod ,hogy ki volt ez a derék ember , nézz utána

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. Az egészben az a legundorítóbb , hogy a Fidesz a jobbikkal karöltve lépte meg ezt a gusztustalanságot : Pont a Jobbik ! Milyen érzékeny , és keresztényi lett most hogy van kit hivatalosan is támadni . Nehéz lenne felsorolni mindazokat a bűnöket , amit ők követtek el az utóbbi két három évben . Természetesen nem tehették volna , a kormány párt tiltása ellenére , így vált a Fidesz cinkossá !
    Hiszen : Vétkesek közt , cinkos aki néma ! De pont egy kormánypárt ? A magyar nép nagy ballépése , hogy beszavazta ezt a bagázst az urak házába . Mert ez már nem a parlament , hisz ott demokratikus , országépítő munkának kellene folynia . Most egységesen rátámadtak Kertészre , most ebben összefogtak : Nem kell nekik olyan híresség aki meg meri mondani az igazat , s főleg nem a szemükbe . Pedig csak Kertész ugyanazt mondta mint Ady Endre , a HŐKÖLÉS NÉPE című versében , csak más szavakkal . Na persze ez a vers sem volt soha publikus , hiszen még most is aktuális , és még soká az lesz . Na de majd őt is kiátkozzák : A lényeg a látszat tisztesség , és kereszténység . Nehéz ebben az országban ÉLNI .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  10. Városlakó AN-olvasók: fel tudnátok sorolni a városotok díszpolgárait? Vagy legalább azt megmondanátok, hogy hány ilyen van? Hány volt összesen, és hány ilyen él ma? Budapestieknél különösen érdekes a kérdés.
    Én néhány éve igen megnyúlt pofával vettem tudomásul, hogy a néhány összetolt asztalból álló asztalsoron (itt van a „fő helyünk” a munkahelyünkön) velem majdnem szemben a városunk egy díszpolgára dolgozik. Egy magát grandiózus és mértékadó valakinek képzelő, ügyesen nyüzsgő, a rendszerváltás előtt is érvényesülő, a termet a hülyeségeivel gyakran teletrombitáló szalon-náci&mélymagyar volt (már csak volt). Akkor került nálam a helyére a díszpolgári cím. Attól, hogy valaki ezt megkapja, sőt, INDOKOLTAN megkapja, még alakulhat a díj sorsa úgy, hogy néhány héttel az átadás után már csak a közeli rokonok vagy csak a család tartja számon. Egy sikeres, és emberileg értékes orvost, sportolót, művészt, akárkit a díj odaítélése után semmivel nem szeretnek jobban, és eddig se a díjért szerették. Néha egyértelműen a város profitál a dologból. Szóval azért nem tudjuk felsorolni a lakóhelyünk díszpolgárait, mert ezt nem szokta számon tartani a köztudat. Így alakult. Az elismert személy kedvelői éppen megjegyezhetik, hogy az illető díszpolgár is, ennyi. Éppen ezért, ha ez a mostani Bp-i önkormányzat ilyen tahó módon a kicsinyes bosszúállás eszközeként használja a díj visszavonását, szinte semmit sem veszítenének azok, akik a szolidaritásuk jelekét visszaadnák a magukét. (Sőt, lehet, hogy éppen ezzel tennék emlékezetessé a tényt, hogy ezt nekik is megítélték. Ezt irónia nélkül írom, mert nagyon érdemes emberek díjai is szürkeségbe merülhetnek amiatt, hogy az általuk művelt területre nem irányul közérdeklődés.) Nincs az előírva, hogy a második Orbán-kormány idejéből csak Komoróczy Géza és Schweitzer József kiállásával lehessen példázni a közös értékek védelmében vállalt szolidaritást. (Komoróczy G. iránt abszolút elfogult vagyok, azzá tett a műveinek olvasása, de ez még Schweitzer J. felé is alakulhat így.)
    A szolidaritásról még: nem kell elfelejteni Blaskó Péter azon szavait, amelyekkel Alföldi Géza mellé állt nemrég. De azért szép lenne, ha nem ez lenne a lista vége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  11. Ha a szélsőjobbos hozzászólások minden ritkítás nélkül megjelenhetnének itt, akkor lehet, hogy heteken belül megszűnne a fórum. Van éppen elég, otthon a gépe előtt unatkozó mélymagyar, akik a soros nemzetvédelmi feladatuknak tekintenék a szétverését (kell néhány hőstett a magyar életébe, ugye). H a netán nem lenne elég ilyen, néhány politikusi (hm) megnyilatkozás megteremtené őket. Viszonyítási pontként az a néhány meghagyott beszólás pont jó, én is csak tervezem, hogy egyszer (tapasztalatokat szerzendő) elmerülök a mocsárban, de sose jön össze. Így, az itt olvasható Kecskés Istvánok szövegei nekem a magyar szélsőjobbra irányuló kínzó tudásszomjamat jótékonyan csillapító nektár cseppjei, amellett kifejezetten szórakoztató egzotikumot találok bennük. Soha ilyen olcsó és kényelmes szafarit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  12. Azért van ahol nem elveszik a díszpolgári címet, hanem visszaadják., Nevezetesen Gömbös Gyulának. Csak a miheztartás végett:
    http://nol.hu/lap/mo/20100830-gombos__a_diszpolgar
    Én Kertész helyében azt nyilatkoztam volna, hogy egy olyan országban, ahol Gömbös Gyula díszpolgár lehet – nem szívesen lennék bárhol is díszpolgár.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. Hibajavítás, bár a hiba valószínűleg nem sokakat zavart: Alföldi RÓBERT, nem A. Géza. Nagyon fáradt lehettem.
    Kekec: úgy látszik, hogy mi csak néhány speciális (és hogy szemét legyek: megalapozott alapszemléletet kívánó) egészségügyi-biológiai témában nem értünk egyet, a többi rendben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Mindenkinek javaslom figyelmébe a 30 emberi jogot. Szerintem ezeknek fogalmunk sincs, hogy mik ezek. http://www.emberijogok.org

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  15. Bár az a kérdés, hogy miért van olyan sok fideszesnek van tokája talán nem egészen vág a témához, de a díszpolgári címet visszavonók emberi minőségéről mégis csak sokat elmond (frissen a varanuszról egy jó kis hsz),
    a kövér-toka egy betegség.
    akkor alakul ki, amikor hallgat egy beszédet, és közben folyamatosan bólogat. Ez megterheli a nyaki izmokat, és megerősíti, míg az áll alatti bőr folyamatos mozgása pedig ellazítja azt, redőszerű képződés alakul ki. Ezt súlyosbítja a pártkongresszusok alatt fellelhető svédasztalok magas zsírtartalma, ami lerakódik az áll alatt. a tokának még ezenfelül fontos szerepe van abban, hogy amikor a tulajdonos hosszirányú folyamatos mozdulatokat végez egy segg fölött, akkor a ‘toka’ puhán nekicsapódik a segg tulajdonosának tökeinek, ezzel mérhetetlen örömet okozva neki.
    A folyamatos bólogatás (janus bologatus), és a nyalás (anus cleanus) együttesen okozza ezt. Melléktünetek:
    képviselői, kormányzati székben előfordulhat gerincsorvadás, nemritkán teljesen eltűnhet
    szemhéjmerevedés, így szemrebbenés nélkül tud akár órákat hazudni (pinochius maximus toditus, és gondolea reversiblo)
    kettős vállvonogatás, feltett kényes kérdések esetén a szervezet védelmi reakciója (last8year effectus)
    feltűnési viszketegség, TV-kamera láttán tör elő (magamutogaticus megmondos)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

D-day – szabad a pálya 2011. szeptember 20. kedd

No comment 2011. szeptember 16. péntek

Lex Kertész 2011. szeptember 16. péntek

Ne tovább! – élőlánc a Parlament körül 2011. szeptember 12. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos