Ronai and Ronai
AMERIKAI

Győzött Hazare, az “új Gandhi” 2011. augusztus 29. hétfő 0:22 | AN

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Győzött Hazare, az "új Gandhi"

Delhi – Anna Hazare vasárnap befejezte éhségsztrájkját, miután szívós tiltakozásával egy egész országot mozgatott meg és elérte, hogy a kormány is hallgasson rá. A hónap elején még börtönbe került tervezett koplalásáért, mára viszont egy kontinensnyi ország kormányát térítette jobb belátásra.

Hazare a főváros egyik terén nyilvánosan elfogyasztott egy kis kókusztejet és mézet, majd ünnepélyes beszédet intézett a több tízezres tömeghez. A 74 esztendős férfinek volt is oka az ünneplésre, hiszen kitartó küzdelmével végül elérte célját.

Célja pedig az volt, hogy az általa már egyszer javasolt, a politikusok és üzletemberek korrupciós ügyeit vizsgáló hatóság létrehozását ne puhíthassa fel a kormány. A kormány koncepcióját egy ombudsmani poszt felállítására Hazare nem találta elégségesnek.

A pénzügyminiszter aztán a törvényhozás előtt jelentette be, hogy elfogadják az aktivista követeléseit, aki már augusztus 16. óta nem vett ételt magához. Ezzel együtt egy új jogszabályt készül elfogadni a parlament, mely szigorúbb az eredeti koncepciónál, ám az egyelőre csak egy halovány tervezet egy bizottság előtt.

Az ünnep mégis helyénvaló, hiszen Hazare napok alatt vált hőssé és szerzett népszerűséget, főleg a városi középrétegek és a falusi “kis emberek” körében. Hadjáratát egy szigorúbb korrupcióellenes törvényért az “új függetlenségi harcnak” titulálta és egy egész világ figyelt fel rá, sokan Mahatma Gandhihoz hasonlították.Vasárnapi ünnepi beszédét az állami tévé egyenes adásban közvetítette.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

3 Reader’s Comments

  1. Még a részletek is érdekesek lesznek, ott a kutya elásva! :(
    Megérdemli a Gratulációt ennyiért is. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Minden költőben ott lappang az igazságkereső, a forradalmár, aki még az övéitől sem tűri a hazugságot, és ha ilyesmire rájön, nem habozik akár az éhségsztájk nagyot szóló fegyverét is bevetni.
    Szőcs Géza állítólag költő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. (AN-es barátaim, talán ráakadtam egy igen arcátlan fideszes apologétára, ki is az Agricola nick megszégyenítésével fogalkozik, a jelek szerint nem minden eredmény nélkül. Akinek kedve van megtekinteni: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=465137
    Aki tényekkel tudna rajta egy kis helyreigazítást eszközölni, ugyan szerezzen már egy jó pontot itteni kis csapatunknak. És ebből talán rendszert is csinálhatnánk, irányíthatnánk egymás figyelmét, és együtt talán jobbak lehetnénk az ilyenek “szétszedésében” is. ?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Brutális biztonsági őrök a Kunigunda utcában 2012. december 20. csütörtök

Orbán megvásárolja az amerikai sajtót 2012. december 6. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos